• Nem Talált Eredményt

A TERÜLETI TERVEZÉS FEJLŐDÉSE , SZEREPE ÉS KONKRÉT FORMÁI TERVGAZDASÁGI KERETEK KÖZÖTT

In document Térségi tervezés és programozás (Pldal 40-43)

FEJLŐDÉSE

2.5. A TERÜLETI TERVEZÉS FEJLŐDÉSE , SZEREPE ÉS KONKRÉT FORMÁI TERVGAZDASÁGI KERETEK KÖZÖTT

A tervgazdasági feltételek között - mely az akkori gyakorlatban meg is valósult - az ún.

népgazdasági tervezés és ezen belül a területi tervezés, a társadalmi-termelési folyamat egészére kiterjedő szükségszerűség és e folyamat teljes mélységét, alapvető belső összefüggéseit, tehát nem csak az „okozatokat”, de az „okokat” is átfogta.

Mindez összehasonlíthatatlanul kedvezőbb feltételeket teremtett a területi tervezés fejlődése számára. A szocialista országok területi tervezése a népgazdasági tervezés szerves részét képezte, keretét és kiindulási alapját a népgazdaság egészének fejlődését kötelezően meghatározó állami tervek alkották. Ez nagyobb biztonságot adott a területi tervezésnek.

Egészen mások voltak a tervek realizálásának feltételei is ezekben az országokban. A területi tervekben előirányzott változás, fejlődés kötelező állami feladatot is jelentett, s meghatározott állami szervek, irányító hatóságok tevékenységén keresztül realizálódott. A területi munkamegosztás célszerűnek tartott fejlesztése tehát nem volt függvénye többé egyes személyek, vagy csoportok hajlandóságának, egyéni érdekeinek. Mindezekből következik, hogy alapvető jellegbeli különbség volt a tőkés országok területi tervezése, regionális tervezése és a szocialista államok területi tervezése között.

A területi tervezés alapvető feladata szükségszerűen felmerült minden tervgazdálkodást folytató szocialista országban, függetlenül a terület, vagy a népesség nagyságától, tehát általános érvényű törvényszerűség volt. Az a forma viszont, amelyek között a területi tervezés feladatai megvalósulnak, függött az egyes országok területi kiterjedésétől, természeti-földrajzi viszonyuk változatosságától, a termelőerők fejlettségi színvonalától, vagyis a gazdaság bonyolultságától és a társadalmi-gazdasági élet konkrét feltételeitől.

A területi tervezés fejlődése a volt Szovjetunió területein

Az akkori népgazdaság fejlesztésére kidolgozott első nagyszabású terv a Goelro-terv (az ország villamosítására, nagy körzeti vízi erőművek létesítésére és ezek energiatermelésének célszerű felhasználására vonatkozó terv). A korszakkal foglalkozó irodalmak szerint, Lenin elsőként foglalkozott a termelőerők telepítésének és a gazdasági rajonírozásnak, a területi munkamegosztás tervezésének elméleti és fő gyakorlati alapkérdéseivel. (Kóródi, 1962) A Népbiztosok Tanácsa már 1918 tavaszán kötelezte a Tudományos Akadémiát, hogy oldja meg az ipar helyes területi elhelyezésének és az ország ésszerű erőforrás hasznosításának kérdését. Kiemelkedő szerepet kapott ennek során a gazdasági földrajztudomány és a gazdasági rajonírozás módszere. Az ország rajonokra való felosztása a Szovjetunióban a területi munkamegosztás tervszerű alakításának alapvetőmódszere volt, ami 1923-ban egy 21 rajonból álló gazdasági körzetbeosztást eredményezett. (A rajonok egyben igazgatási-területi alapegységek is voltak.) Ezeket a gyakorlatban 1923-29 között alakították ki. Az első öt éves tervet 24 körzetre dolgozták ki, mivel a 21 rajon beosztási tervét a tervezés időszakában még nem fogadták el. Az első öt éves terv időszakában a gazdasági rajonok alapján történő tervezés még nem játszott lényeges szerepet. (Kőszegi, 1964)

A gazdaság rajonok alapján felépülő területi tervezés a második öt éves terv idején jelentősen fejlődött. Minden gazdasági rajonban ki kellett fejleszteni az alapvető iparágakat és fokozni kellett az egyes körzetek területi termelési specializációját. A második öt éves terv területi bontása 32 nagy gazdasági körzet (oblaszty) alapján került kidolgozásra.

A területi szempontok a gazdaság sokrétű fejlődése és a háborús veszély növekedése következtében egyre nagyobb szerepet kaptak. A párt 1939-ben megtartott kongresszusa számos fontos elvet mondott ki (a legfontosabb üzemeket megduplázva kell létesíteni

különböző rajonokban). Az a tény, hogy a korábbi oblasztyok fokozatosan felaprózódtak, szükségessé tette nagyobb gazdasági körzetek kialakítását a területi tervezés céljaira.

A harmadik öt éves tervtől kezdődően egészen 1957-ig 13 nagy gazdasági rajon képezte a területi tervezés kereteit. A népgazdasági irányításban és tervezésben érvényesülő túlzott központosítás és ágazati irányítás következtében azonban ezek a rajonok is lényegében csak a Goszplanon belül folyó tervezési munkához, a különféle területi mérlegek elkészítéséhez, a rajonok komplex és arányos fejlesztését biztosító irányelvek és célkitűzések kidolgozásához nyújtottak segítséget. Gazdasági szerveik nem voltak, a tervek megvalósítását az egyes igazgatási-területi szervek útján biztosították.

Ebben a szakaszban a területi tervezésen belül mindenekelőtt az ipartelepítés kérdéseivel foglalkoztak.

Az ipar telepítése három fokozatban és ütemben történt:

1. Az illető üzem telepítésére legalkalmasabb rajon (köztársasági iparnál: igazgatási terület (oblaszty, kraj), helyiparnál: igazgatási körzet (okrug)) kiválasztása.

2. A telepítés helyének (város, község) kiválasztása és meghatározása, ennek során részletes gazdaságossági számítások elvégzése, a szükséges koordináció megoldása.

Ezt a munkaszakaszt a Goszplan mint igazgatási és tervező szerv az illetékes szaktárcákkal közösen végezte.

3. A beruházás konkrét helyének meghatározása, a településen belüli helykijelölés. Ezt a munkát a műszaki jellegű tervezést – területi tervezést – végző szervek, elsősorban a Gosztroj (Állami Építési Hivatal) látta el. (Kőszegi, 1964)

1953-56 között leszűkült azoknak a gazdasági ágaknak a köre, amelyek területi tervezése, telepítése központilag és a 13 nagy gazdasági rajon alapján történt, és a tervezésben a decentralizálás elve fokozottabban érvényesült. Központilag csak az össz-szövetségi jelentőségű ágazatokat, feladatokat tervezték. 1957-ben megszűnt az ágazati irányítás így nem csak a tervezésben, de a gazdasági irányításban is teljes egészében a területi terv érvényesült.

105 gazdasági-igazgatási egységet hoztak létre (ezek számát először 100-ra, majd egy 1962 végén hozott határozat alapján 47-re csökkentették), amelyeken belül az ipar, az építőipar irányítása és tervezése teljes egészében a helyileg szervezett népgazdasági tanácsok hatáskörébe került.

1960-tól a gazdasági rajonírozással kapcsolatos feladatokat a Szovjetunió Állami Gazdasági Bizottsága (Goszekonomszovjet) vette át. Az osztály munkáját közvetlenül a Goszekonomszovjet irányítása alatt működő Termelőerőket Tanulmányozó Tanács (tulajdonképpen intézet) segítette.

A tervezés alapvető jellemzője az „alulról” való tervezés. Ez azt jelenti, hogy a legalsó termelő és tervezőegységektől (vállalat, szovhoz, kolhoz stb.) kiindulva fokozatosan felfelé haladva alakították ki a gazdasági irányító és tervezőszervek saját előzetes fejlesztéséi javaslataikat. Tehát az alulról szerveződés csak erős központi kontroll mellett tudott részesülni a tervezési folyamatból.

Területi tervezés példái néhány európai volt szocialista országban

A regionális politika és tervezés bizonyos elemei Közép- és Délkelet-Európában a modern nemzetállamokkal egyidejűleg jelentek meg. A 19. század második felében a nagy folyószabályozási és árvízvédelmi munkák a vasúthálózat kiépítése s – nem utolsó sorban – a fővárosok kiépítésével kapcsolatos közmunkálatok szükségszerűen a területrendezés, térbeli tervezés bizonyos elemeit feltételezték. A két világháború között a térség valamennyi országában megnövekedett az állam szerepe. A kormányok felhasználták a területi tervezés bizonyos elemeit különösen azokban az országokban – és ilyen volt a térség csaknem

valamennyi országa –, amelyeknek nagysága és földrajzi kiterjedése radikálisan megváltozott.

(Gorzelak, 1995)

A második világháború után, a központosított tervgazdaság bevezetésével, alapvetően új helyzet állt elő a regionális politika és a területi tervezés számára is. Eleinte még fennmaradt egy, valamennyire központi tervezéstől független, önálló területszervezés, területi tervezés.

Elkerülhetetlen volt azonban, hogy előbb-utóbb kompetencia-konfliktusra kerül sor az autonóm területrendezés, területszervezés és a központi átfogó népgazdasági tervezés között, amely – ideológiai alapon – a társadalom és gazdaság valamennyi aspektusának integrálására tartott igényt. Ez a konfliktus élesebb volt egyes országokban, ahol bizonyos intézmények felszámolására is sor került (Lengyelország, Magyarország, Románia), enyhébb másokban.

Végül is a regionális politika és területi tervezés valamennyi országban szorosan hozzákapcsolódott, vagy beintegrálódott az átfogó népgazdasági tervezésbe.(Illés, 1997) A kapitalista viszonyoktól eltérő változás, fejlődés jellemezte a szocialista keretek között a területi tervezést.

Az európai ún. „népi demokratikus” országokban – mint köztudott akkoriban ez volt a politikai terminológia - az ún. népgazdasági tervezés rendszerezésével párhuzamosan a területi tervezés is fejlődött, mindkettő felhasználta a Szovjetunió több évtizedes tapasztalatait.

A számos eltérés ellenére is több alapvető közös jellemvonás fedezhető fel ezen országok területi tervezési rendszerének fejlődésében:

1. A területi tervezés kérdése a felszabadulást követően csak fokozatosan került előtérbe, ez egyenes következménye volt a meglévő politikai és a gazdasági gondoknak.

2. A területi tervezés keretében elsősorban az ún. „területen belüli tervezés”, vagyis a kerületi, megyei, vajdasági államhatalmi szervek hatáskörébe tartozó ágazatok saját szintjükön való tervezése. Minden országban előtérbe került a gazdasági körzetkutatás. A területi tervezést a népgazdasági tervezőszervek feladatának tekintették.

3. Szükségesnek tartották a kapcsolat erősítését az országos szintű területi tervezés (körzetek szerinti tervezés) és a helyi, körzeten belüli (nálunk úgynevezett tanácsi) tervezés között. (pl. Lengyelországban vajdasági tervezőrészlegek létesítése)

4. Olyan tervezési módszer és eszközök kialakítását ösztönözték, amely biztosítja a beruházások s főleg az ipari beruházások ésszerű, területi-műszaki, terület-felhasználási szempontból koordinált telepítését és megvalósítását.

Lengyelországban már viszonylag korán felismerték a területi fejlesztési tervek és a regionális rendezési tervek kidolgozásának szükségességét és elszakíthatatlan kapcsolatukat a gazdasági (népgazdasági) tervezéssel. Számos szervezeti és metodikai kísérletezés és megoldás után alakult ki 1957-ben a rendszerváltásig fennálló tervezési rendszer.

Lengyelországban a „regionális tervezés” (Planowanie regionale) fogalma alatt egységbe foglalták a termelőerők területi elhelyezésével és a körzetek komplex fejlesztésével, valamint az ezekhez kapcsolódó műszaki-építési, terület-felhasználási tervek kidolgozásával kapcsolatos tervezési feladatokat, és ezt együttesen a népgazdasági távlati tervezés szerves részének tekintették. Ennek megfelelően az egész feladatkört az Állami Tervbizottság (Távlati Tervek Osztálya), illetőleg a vajdasági tanácsok távlati tervezési részlegei (főosztály, osztály) és az utóbbiak mellett létrehozott regionális tervezési irodák hatáskörébe adták.

Lengyelországban a távlati tervezés első szakaszában (1957-58) a tervek első koncepcióit dolgozták ki, mintegy területi javaslatként a népgazdasági távlati tervekhez, melynek során a vajdasági tanácsok önállóan dolgozták ki fejlesztési javaslatukat. Ezeket az Állami

Tervbizottság Távlati Tervek Osztálya összesítette és egybevetette az előzetesen központilag kialakított országos távlati célkitűzésekkel.

Csehszlovákiában ugyancsak hosszas és egyáltalán nem egyenes vonalú fejlődés eredményeként alakult ki a területi tervezési rendszer. Fejlődése során hol az ágazati szemlélet volt túlsúlyban, hol a regionális tervezés igyekezett helyettesíteni a népgazdasági területi tervezést. A termelés területi elosztását, telepítését, az egyes körzetek gazdasági, közlekedési, kulturális stb. fejlesztési irányát és ütemét, a körzetek közötti gazdasági kapcsolatok alakulását és egyéb fejlesztési kérdéseket a népgazdasági távlati területi tervekben (körzeti tervekben) dolgozzák ki. Ezt a tervezési feladatot az Állami Tervbizottság és az egyéb központi népgazdasági tervezőszervek látják el az ország egészére kiterjedően, de az Állami Tervbizottság közvetlenül nem rendelkezett tervezőintézettel.

A többi európai szocialista országban e kétféle tervezési rendszer egyike – vagy ezek valamiféle változata - alakult ki, természetesen a részletkérdésekben több sajátosságot is felmutatva. Általánosságban azonban azt lehet mondani, hogy a többi országban inkább a Csehszlovákiában kialakult területi tervezési rendszer, ennek belső felépítése, illetve ahhoz hasonló helyzet alakult ki, nem pedig a lengyelországi rendszer.

2.6. A TERÜLETI TERVEZÉS FEJLŐDÉSE

In document Térségi tervezés és programozás (Pldal 40-43)