TANULMÁNYOK - Pannonhalmi Szemle 1941

A magyarság lelki egysége.

Kelemen Krizosztom.

Emlékezésül a mohi csata (1241. ápr. 11.) hétszázéves fordulójára.

Midőn a magyarság lelki egységéről szólok, a magyarságon nem az élettani értelemben vett f a j t gondolom. Ezt nem is tehetem, hi-szen mi történelemelőtti idők óta fajilag kevert nép vagyunk. Mi-előtt a történelem küzdőterére önállóan fölléptünk, oly változatos-nak kellett sorsunkváltozatos-nak lennie, s annyira nem voltunk még zárt egy-ség, hogy vándor pásztor-nép létünkre a környező népekkel a köl-csönös felszívódást el sem kerülhettük; a számban és szervezettség-ben erŐsebb támadónak önkénye, népí hatása elől ki sem térhettünk, A magyarságon azt a történetileg kialakult népí közösséget értem, mely a magyar nemzeti öntudatra egykoron ráébredt; — nem akarva tovább passzív játékszere lenni a külső hatásoknak — ettől az ön-tudattól kijelölt hivatást életre-halálra vállalta; létének fönntartó erejévé, fejlődésének irányítójává tette; nemzeti lélekké érlelte s ma is ezeréves történetének hordozójaként tiszteli,

A magyarságnak, ennek a nemzeti létet hordozó közösségnek az ősmagva az a részben török-ogur, részben finn-ugor népelem, amely történetileg kibontakozva a hatása alá került idegen népelemeket fölszívta, saját képére átformálta s a Kárpát-medencében elterülő új haza sok nyelvű nemzetiségei közt a magyar nemzeti eszme őr-zőjévé, kisugároztatójává és megvalósítójává tette, A magyarság a nemzet összetartó, ellenálló és alkotó erejének a letéteményese.

Szent István nemzete nem faji nemzet, mint aminő egységes, tiszta faji nemzet például a japán. Történeti nemzet volna, ha csupán az idővel sok népi elemet magába olvasztó magyarságra korlátozódnék, mint ahogy történeti nemzet az angol, olasz, akiknek ma már nin-csenek jelentős számban nemzetiségeik. Szent István nemzete poli-tikai nemzet, melyen a magyarságot értjük az állam fönntartásá-ban vele osztozó nemzetiségekkel együtt, A politikai nemzetbe, mint népi sokféleségbe az azonos geopolitikai adottságok mellett a ma-gyarság visz egységet; kohéziót; életformát; a közös hivatás munká-lására erőt és lendületet, A magyarság a nemzet éltető lelkének megtestesítője, hordozója. Az állam pedig mai mivoltában az alkot-mányos nemzet önkormányzata, autonómiája.

A magyarság természetes, azaz szükségképi küldetését csak akkor t u d j a betölteni, ha szellemi világában tisztán látja, birtokolja a nemzet-eszmét s a belőle folyó alapelveket. Ha érzelmi világában meleg vonzalommal fölkarolja és cselekvésében meg is valósítja e nemzeti eszme történelmi célkitűzését. Továbbá, ha csorbítatlanul őrzi, működteti és hagyományozza nemzedékről-nemzedékre a nem-zeti léleknek gazdag tartalmát, intenzitását, belső összefogó és ki-felé ható, lendítő erejét.

Nemzeteszmét és nemzeti lelket emlegetek. Az eszme gondo-lattartalom, a lélek élő és éltető valóság. Az eszme a valóság sík-jába áttéve lesz lélekké, a lélek egy népi közösségben megtestesülve nemzetté, a mi esetünkben a nemzet éltető és uralkodó elemévé, magyarsággá.

Magyarország nemzetiségeinek együttesét, — míg a kívülről jövő tudatosan működő feszítő erők meg nem bontották, — az év-századokon á t együtt viselt sorsközösség; fokozati különbözőség el-lenére is azonos művelődés; az ősöktől áthagyományozott jogrend-nek szívekbe írt törvénye; a kivülről eredő eszmeáramlatoknak egy-séges értékelése és áthasonítása; a kereszténységnek kiegyenlítő és megnyugtató hatása képezték és formálták nagyrahívatott s nagy föladatot be is töltő nemzetté. A magyarság — amellett, hogy szám-arányánál fogva is a nemzet zöme volt — ezeknek a nemzetformáló erőknek segítségével vált a nemzet kovászává. S ha nemzetünket mintegy történeti hosszmetszetében tekintem, akkor látom, hogy a magyar nemzet fogalmi elgondolása elsősorban szellemi tartalomra útal — mint azt Joó Tibor részletesen kifejti a magyar nemzeteszme című művében —, amely szellem az egyetemes keresztény gondolat-nak, univerzitásnak jegyében kapcsolta össze magyar glóbusunkon a különböző nemzetiségeket; volt számukra h a j t ó e r e j e a közös nem-zeti munka és önvédelem áldozatos vállalásának, Volt még akkor is a véres török harcok évszázados küzdelmeiben, midőn Európa többi országaiban az uralkodói abszolutizmus védőszárnyai alatt a nem-zeti öncélúság, sőt önzés a reneszánsz és az azt követő eszmeáram-latok hatása alatt már régóta megtagadta a nemzeteket egybefogó keresztény univerzitást, A keresztény nemzeti szellem nemzetisé-geinket is átható erejének kézzel fogható bizonyítéka, hogy a horvát nemzetiség évszázadokra hősi osztályosa a török elleni küzdelmeink-nek, Szigetvár, Kőszeg védelméküzdelmeink-nek, határaink biztosításának; a szlovák és rutén nemzetiség pedig velünk való osztatlan együttes-ben vitézül lengeti Rákóczi lobogóját P r o Deo et libertate, A budai bürgerek, a verseci hét svábok még negyvennyolcban is hűségesen marsolnak Görgey vitéz honvédéi között, amikor pedig „szétszórt hajával, véres homlokával áll a viharban maga a magyar". Termé-szetesen ez utóbbi esetben a keresztény univerzitást m á r a szabad-ság eszméje helyettesítette.

A nemzetiségek e testvéri hűségéért nem maradt adós a ma-gyarság. Mindenkor t u d a t á b a n volt ugyan, hogy a magyar nemzet mivoltát meghatározó tulajdonságoknak ő a természetszerinti

bírto-kosa, alanya és hordozója, aki nélkül a magyar nemzet nem létez-hetik. Mindig tudta, hogy eszerint neki természetes, azaz szükség-képi joga és kötelessége a nemzet életében a vezető szerep és hi-vatás betöltése, amelyhez természet szerint az egész nemzetnek iga-zodnia kell. Az is öntudatos volt azonban a magyarságban mindig, hogy e természeti jogainak érvényét fölfokozzák az ő történeti ér-demei. Hiszen a hazát, mint honfoglaló, vérével ő szerezte, évszáza-dokon át vére hullásával, sokszor patakzásával első sorban, sőt igen gyakran egyedül ő védelmezte. Egész nemzetre kiható műve-lődést e hazában ő teremtett. A hozzá csatlakozott, illetőleg az ő védőszárnyai alá menekült nemzetiségek a maguk népiségét a ma-gyarság oltalma és támogatása mellett élték és őrizték meg a szá-zadok folyamán. E hazában ezeréves dicső történelmet, amelyre sokkal népesebb és szerencsésebb nemzetek is büszkék lehetnének, a magyarság csinált. Történelmi küldetését értékében csökkenés nél-kül, töretlen erővel és hűséggel, egyben szent elszántsággal, tölti be ma is. És csak életével elvehető hivatás-tudatot érez és kész betöl-teni a nemzetek együttesében az eljövendő korok ismeretlen vi-szonylatai, titokzatos megpróbáltatásai között is.

Forma dat esse rei. Körülbelül az a viszony a nemzet és a nép között, ami az alakító erő és az anyag között. A népbe mindany-nyian beleszületünk, de a nemzet tagjaivá csak személyiségünk ki-fejlődése, a nemzet lelkének elsajátítása, a nemzeti hivatás válla-lása ú t j á n leszünk. A népnek minden egyén, a nemzetnek csak ki-fejlett személyiség lehet cselekvő tagja. A nemzet a néppel szem-ben a létformának magasabb fokát képviseli. Emberi közösség, n é p voltunk, mielőtt a nemzeti öntudat fölébredt volna bennünk. A n é p inkább természeti alakulat, melyet a mindenkori haza földrajzi, ég-hajlati viszonyai formáltak és fejlesztettek: a nemzet természeti, történelmi, művelődési alakító hatások alatt működő belső, lelki erők szülötte és neveltje, A nép sztatikus, a nemzet dinamikus erő-Természetesen minél gazdagabb és teljesebb valamely nép etnográ-fiái értéke, népisége, annál kiválóbb és magasabb rendeltetésű nem-zet válik belőle. Mentől nemesebb a márvány, annál kifejezőbb és finomabb szobrot varázsol belőle elénk a mester vésője. Ez a mes-ter a nemzeti lélek. Nemzetünkhöz való ragaszkodásunkban erősebb az értelmi elem, a meggyőződés ereje, a férfiúi becsület — és kö-telesség — tudata: népünkön való csüngésünkben több az érzelmi elem, s a szívnek ösztönös vonzalma. Azt mondhatnám, h a a nem-zet az apánk, akkor a nép az édesanyánk. Nemnem-zetem megbecsülé-sének meleg hangulati hátterét népem szeretete a d j a meg,

A magyarság lelki egységét célzó elmélkedésünkben szükséges a haza fogalmánál is elidőznünk, A nép élete, a nemzet története térben és időben pörög le, Az idő a történelemé, a tér a hazáé, A történelem számunkra szellemi művelet, elvonás eredménye, a haza összetett tárgyi valóság, mely az egyént a bölcsőtől a sírig neveli, t a r t j a . Multam, családom benne gyökerezik, őseim a haza megszen-telt földjében pihennek- A haza a magam, a családom, a népem,

a nemzetem kenyéradó, d a j k á l ó a n y a f ö l d j e ; munkás életének elvál-hatatlan élettársa; az e l f á r a d t egyén csöndes temetője; az örök nemzet kiapadhatatlan életforrása. Nép, nemzet, haza elméletben igen, de a valóságban el nem választható és föl nem osztható egy-ség. Népem, nemzetem élete, művelődése, polgáriasodása, szellemi világának külső megjelenése a haza határain belül fejlődik ki. Benne találom meg és tőle kapom emberi életem nélkülözhetetlen termé-szetes javait, reá építem, de reá építi s benne t a l á l j a meg az egész nemzet is boldogulásának egyetlen lehetőségét. Örök igazságot fe-jeznek ki, azért lettek a nemzet imájává ezek a vérrel lüktető, me-leg élettel telt szavak: ,,A nagy világon e kívül nincsen számodra hely, áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell!"

A katolikus egyház nagy bölcselőjének, Szent Tamásnak tömör fogalmazásában a haza „princípium connaturale producens in esse et gubernans" (II—II. Qu. 101, a. 3, c). A haza ,,az emberi létnek a természettel együtt a d o t t s tőle megkövetelt létrehozó és nevelő tényezője. Ez a meghatározás egyrészt érthetővé teszi a romlatlan emberi természetnek a röghöz való ragaszkodását, másrészt pedig kimondja annak a történelmi ténynek bölcseleti a l a p j á t is, hogy egyesek és népek fönnmaradása az egységes neveléstől, a hagyo-mányokhoz s az ezektől megjelölt fejlődési irányhoz való ragaszko-dástól függ". Ez az értelmezés Horváth Sándoré, Szent Tamás vi-lágszerte ismert nevű magyarázójáé.

,,A hazaszeretet a hazától való e mély és tartós függésen épül f ö l . . . A hazaszeretet keresztény bölcseleti szempontból az Isten szeretetének mintájára annyi érzelmi és tettbeli á t a d á s t követel tő-lünk, amennyit a hazától közvetített javak mértéke megkíván. Mivel pedig a haza összes egyéni törekvéseink, fejlődésünk és fönnmaradá-sunk előmozdítója, irányítója és védője, úgy hogy nélküle nemcsak ezeknek az alapja, hanem mozgató e r e j e és végeredményében földi célja is hiányoznék, a z é r t a haza ama valóságok közé tartozik, ame-lyekről Szent Tamás metafizikai elve azt állapítja meg, hogy job-ban kell szeretnünk, mint önmagunkat. Hogy ez megtörténhessék, kettő szükséges: 1, hogy a haza megfeleljen létfönntartó, nevelő és kormányzó föladatának; 2, hogy az egyedeknél és a nemzetnél a hazától való függés és ráutaltság t u d a t a élő lelki valósággá váljék"

(Horváth Sándor: A h a z a és a hazaszeretet bölcseleti alapjai).

Talán nem érdekesség nélkül való: mily emelkedett gondolko-zásra képes a hazával szemben a keresztény világszemlélettel még meg nem ismerkedett római közvélemény, „Ahogy megvetést érde-mel az, aki hajózás közben inkább a maga megmentésén fárad, mint a h a j ó j á é n : ép úgy elítélésre méltó az is, aki a haza nehéz helyze-tében többet törődik a maga érdekével, mint a haza megsegítésével.

A süllyedő hajóról sokan megmenekülhetnek, de a haza hajótörését követő á r b a n semmi sem úszik ki," í r j a Cornificíus Herreniushoz (IV. 44), Minél kevésbbé eredeti az író, annál inkább az általános meggyőződést szólaltatja meg, Cicero egyik bölcseleti művében í r j a :

„A világegyetemről pedig azt t a r t j á k (a stoikusok, az akkori

értei-miség színe-java), hogy ezt az istenek a k a r a t a igazgatja, hogy ez az embereknek és az isteneknek közös városa és országa és hogy mindegyikünk egy-egy alkotórésze a világnak; ebből természetsze-rűleg következik, hogy a köz érdekét a magunkénál többre kell be-csülnünk. Következik továbbá az is, hogy dicséretre méltó az, aki meghal a hazáért, mert hazánkat jobban kell szeretnünk, mint ön-magunkat, — ex quo fit, ut laudandus is sit, qui mortem oppetat pro re publica, quod deceat cariorem nobis esse patriam quam nosmet ipsos" (Cicero, De finibus bonorum et malorum, III. 19, 64), íme, mennyire egyezik a hazaszeretetnek pogány római megokolása a keresztény bölcseletnek a hazaszeretetről szóló elgondolásával és elveivel! A hazaszeretet természetes okainak egyező megállapítása mellett ennek a szeretetnek a l a p j á t a vallás mélységeiben: végső fokon az isteni akaratban találja meg mind a kettő,

A haza és a fiai közti viszonynak e kölcsönös mélységéből kö-vetkezik, hogy a hazaszeretet a haza iránti szent érzéseink együttese, összefoglalása, párosulva azzal a kötelességtudattal, 1, hogy em-beri és polgári törekvéseinkben csak igazi és bennünket megillető értékek megszerzésén fáradozunk; 2, hogy polgártársaink hasonló jogos törekvéseit nem keresztezzük, hanem a magunk törekvéseit az

övéikkel párhuzamba állítjuk; 3. hogy a köz érdekének magán ér- ^ dekeinket mindenkor a l á j a rendeljük — bonum privatum cedit bono

communi —, sőt ha a hazának létérdeke kívánja, érte életünket is föláldozzuk.

Erre az emelkedett gondolkozásra, cselekvéseket sugalmazó ér-zelmi bensőségre és cselekvéseket szabályozó lelkiismeretességre csak úgy lesznek a nemzettest tagjai képesek, ha a nemzeti lélek eleven lüktetése az értelmiségen át mentől szélesebb körben és men-től hatékonyabban á t j á r j a a nemzet minden rétegét, a nemzeti élet minden megnyilvánulási formáját, A nemzeti lélek a haza természeti, népi életföltételeíből szívja föl és származtatja tovább életadó ere-jét, Ennek a nemzeti léleknek szellemi szerkezetét pedig a nemzeti öntudat; a mult és jelen művelődési értékei; a nemzet életét sza-bályozó hagyományos jogrend; a hivatástudat cselekvő e r e j e ; a nem-zet történeti életének törés nélküli folytonosságához való szívós, ellenállásra képes ragaszkodás alkotják. E szellemi kincseinket őrző és életté változtató nemzeti léleknek természetes szerve, mintegy agycentruma és idegrendszere a nemzet értelmisége. Egészséges, erős, hivatását betöltő értelmiség egészséges, erős, hivatását betöltő magyarságot s egyben nemzetet jelent. Az értelmiségnek kell tiszta világszemléletének, helyes nemzet-fölfogásának próbakövén megál-lapítania azt is, hogy az idegenből jövő, ú j színben föltűnő eszmék igaz értékek-e, vagy hamisak. Ha való értékek, ugyancsak az értel-miségnek kell azokat a nemzeti lélek természetének megfelelően át-alakítania, áthasonítania. Ha nagy egészében az értelmi osztály szel-lemi fölkészültsége kifogástalan; erkölcse érintetlen; világszemlélete és nemzet-eszméje tiszta: akkor nemcsak hogy nem fertőződnek meg a nemzettest tagjai, hanem ellenkezőleg az értelmi osztályon, mint

finom idegrendszeren keresztül szükségképen a nemzeti léleknek ki-sugárzó, életet fakasztó és alakító hatókörébe kerülnek és ezzel el-következik a nemzeti élet tavasza, gazdag kivírágzása, boldog kitel-jesedése. Ha azonban a nemzeti lélek, avagy e lélek szellemi és erkölcsi értéktartalmának egyik vagy másik kincse ellen intézett sorozatos támadásokat ölbetett kézzel t ű r j ü k ; ha e lelket elsorva-d á s r a kárhoztatjuk: akkor mi, értelmi osztály, nem állunk hivatásunk magaslatán, akkor beteg, sőt bűnös lesz a nemzet. A k k o r jönnek, mégpedig belső okokból, a nemzeti katasztrófák. A k k o r elmarad a jobb kor, ,,mely után buzgó imádság epedez százezrek a j a k á n " . Ak-kor nem jő még „a nagyszerű halál" sem, mert irtózat és közmeg-vetés az önmagukat meg nem becsülő nemzeteknek a sorsa.

Talán nincs még népe a világnak, amelynek nemzeti életében a káprázatos fény, az egységből származó erő és a vaksötét árnyék, a bomlásból eredő tehetetlenség annyiszor és olyan döbbenetesen éles ellentétekben következnének egymásra, mint az a magyar nem-zet életében történt.

Nyolc évvel ezelőtt mondták nekem svájci u r a k : ,,Egyet írígy-lünk önöktől magyaroktól: Szent István királynak világtörténeti a l a k j á t . P á r a t l a n jelenség a történelemben, hogy egy nép, amely teg-n a p még egy világrészt rabolt, ölt, gyújtogatott, egy emberöltő alatt

jóravaló keresztény n é p p é formálódjék. Ezt csak az önök nagyszerű Szent Istvánja tudta megtenni," És a mi nagyszerű Szent Istvánunk halála után ú j r a rögtön alaktalan halmazállapotba süllyed nemze-tünk, melynek koronájával labdáznak, melynek államiságát árúba bocsátják, s melynek „tiszta vére szennyes oltáron ontatik" (Arany János).

III, Béla alatt mint ú j európai nagyhatalom jelenik meg álla-munk: hasonló nevű u n o k á j a uralkodásának elején pedig már azt í r j a krónikájában egy b a j o r szerzetes: „Magyarországot 350 évi fönn-állása után a tatárok ez évben megsemmisítették". Ügy hangzanak ezek a szavak, mint a requiem aeternam a nyitott sír fölött, A ha-lott föltámadt, de sebei még nem gyógyultak be: és Mohi után 23 esztendőre Isaszegnél a p a és fiú, IV, Béla és V, István megütközik egymással. Magyar a m a g y a r r a l áll szemben, de a küzdő felek úgy ölik, gyilkolják egymást, mint a halálos ellenségek, í r j a a történe-lem, IV. Béla törhetetlen hite, szervező tehetsége, szívós energiája a történtek ellenére t a l p r a állítja Magyarországot: u t ó d j á n a k és unokájának,. Kún Lászlónak uralkodása m á r a magyarság népi, zeti, erkölcsi egységének a teljes fölbomlása s e tekintetben nem-zetünk történetének legszomorúbb korszaka.

Olyan erős centrifugális feszültséggel telített a magyarság, hogy minden kiváló uralkodójának jóformán elülről kell kezdenie a szét-húzás főokainak a letörését, az összefogás, egységesítés nehéz mun-k á j á t . Károly Róberttal a nagy államférfi; a nagy eszme: a lovagi eszmény vonzó szépsége; a társadalmi egyensúly; az erős központi hatalom ú j r a Közép-Európa legnagyobb hatalmasságává a v a t j a ha-zánkat, Fiának, „Nagy Lajosnak személyes tekintélye s az iránta

érzett általános tisztelet haláláig megóvta a főnemesi társadalom egységének külső látszatát, de a láthatatlan háttér homályából m á r kibontakoztak a történeti fejlődést ú j irányba terelő hármas pártala-kulásnak körvonalai," á l l a p í t j a meg a történetíró (Hóman B.). Ez be is következett úgyannyira, hogy Zsigmondnak m á r nemcsak kül-földi szövetségeseket kellett szereznie, hanem s a j á t főnemeseível is szövetségre kellett lépnie. Utódai alatt meg m á r nem is a koronás fő hordozza az ország-kormányzó tekintélyt, hanem nagy hadvezé-rünknek, Hunyady Jánosnak nemes személyisége. Nyugati álmokat üldöző, lángeszű fia, utolsó nagy nemzeti királyunk ú j r a ellenállha-tatlan e r e j ű hatalommá emeli koronáját, hogy halálával aztán rög-tön meginduljon a vaskéz kemény szorításának tragikus ellenhatá-saként a nemzeti egység szomorú bomlása. ,,Rebus turbatis malum extremum discordia", m o n d j a Annaleseiben (IV. 50) Tacitus. Za-varos időkben a legnagyobb veszedelem az egyenetlenség. S mikor nemzetünk történelmének legvégzetesebb szerencsétlensége bekövet-kezett: az ellentétek áthidalhatatlan szakadékká mélyültek ki. ,,Res adversae discordiam pariunt" (Tacitus Hist. IV. 37). Hősköltemé-nyekbe illő élethalál-harcát századokon át m á r darabokra tépve vívta a magyarság.

Ma is arcunkba kergeti a vért a keserűség, ha a Mohácsot meg-előző és követő korból a rólunk tett jelentéseket olvassuk. Burgío, pápai követ jelentéséből halljuk: ,,Az emberek itt annyira gyűlölik egymást, hogy nyugodtan elmondhatom: az alatt a két év alatt, amióta itt vagyok Budán, igaz barátokat még nem láttam a magyar király udvarában . . . Ha Magyarországot három forinton meg lehetne menteni mostani nagy veszedelméből, nem hiszem, hogy a k a d n a há-rom ember, aki ezt a háhá-rom forintot összeadná . , . őszentsége tekintse úgy Magyarországot, mintha m á r is elveszett volna" (Vanyó Tiha-mér: Brodarics István). A velencei követ Miksa udvarából pedig azt üzeni küldőinek; a magyarok is elmondhatják magukról: fuimus Troes, fuit Ilíon. Mgyarország m á r kiaszott hulla ,,cadavero e cosa estinta". Istennek hála, nem volt egészen igazuk. Országunk mint egység szétesett, megszűnt, de a nemzeti öntudat és hűség szent lángja a nemesebb lelkekben nem a l u d t ki, sőt gyakran ámulatba e j -tette tüneményes ragyogásával a világot. Török borzalmakon, vér-törvényszékeken, császári önkényen, vesztett szabadságharcokon ke-resztül ez a szent láng mentette át a magyarságot, a magyarságban a nemzetet az ú j évezredbe.

Az ú j évezred első szégyenteljes katasztrófájának ú j r a csak az egyenetlenség volt az oka. ,,A történetíró nem áltathat: a társada-lom tehetetlensége hozta reánk a bolsevizmus szégyenét, történetünk örök mélypontját. Hogy a nemzet nem tudott ellene védekezni, az nem bátorság hiányából következett, hanem a társadalom tökéletes atomizált voltából. Az állami mechanizmus szétesése után nem volt többé összetartó erő s az egyedekre széthullott nemzet védtelenül lőn kiszolgáltatva annak, aki épen vezetni a k a r t a " (Szekfű Gyula).

Elesettségünkből az állami élet egységének, egészséges működésének

megszervezése emeit föl bennünket. A nemzet igazi megszervezése;

a politikai jogok és kötelességek gyakorlására ránevelése; a társa-dalmi és gazdasági kiegyenlítődés művének elvégzése; a honvédelem hiánytalan kiépítése; a nemzettest tömegének a nemzeti lélekkel való átitatása a jelennek megkezdett s a közel jövőnek megoldandó föladatai.

E föladatok megoldásának lehető tökéletes voltához szükséges a történeti tanulságok levonása,

A nemzeti élet hullámverésének csúcspontján van, ha az élen bölcs elmével, erős kézzel nagy uralkodó áll: azonnal mélypontra jut, ha a kormánypálcát ingatag elme, gyönge kéz t a r t j a . Ha tör-ténetünket végigelmélkedj ük, lehetetlen ezt a történeti törvénysze-rűséget észre nem vennünk. Nemzeti létünk fönnmaradásában való-ban létfönntartó és létformát alakító hivatást töltöttek be nagy ural-kodóink, Kezdve azon a névtelen héroszon, akinek lelkében először derült föl a nemzeti öntudat hajnalfénye s aki lelkének fölragyogó csillaga iránt népében hitet, bizalmat tudott fakasztani s e csillag vezetésével ébredő nemzetét az önálló nemzeti lét ú t j á n el tudta indítani.

Emberrel győz, emberrel bukik egy ügy. Meg kell találnunk mindazonáltal okát annak a nemzeti létünk gyökérzetén rágódó kór-ságnak, hogy nagy kormányférfiú hiányában nemcsak hogy egyes nemzeti vállalkozásaink nem sikerülnek, hanem hogy belső

In document Pannonhalmi Szemle 1941 (Pldal 93-168)