• Nem Talált Eredményt

TANULHÁNYOK

In document Pannonhalmi Szemle 1940 (Pldal 93-164)

Horthy Miklós.

1920. márc. 1.—1940. márc. 1.

Férfiút ünnepeltünk. Teljes Férfiút, Horthy Miklóst, Magyar-ország Kormányzóját Magyar-országlásának huszadik évfordulóján. Horthy Miklós neve a magyar haza legsötétebb éjtszakájára elkövetkezett hajnalhasadás: a magyar föltámadásba vetett hitet, reménységet jelenti.

Hogy ez a sötét éjtszaka a magyar nemzetre ráborulhatott, an-nak legmélyebben fekvő oka az a tény, hogy a nemzeti lélek termé-szetes hordozójának, a magyar értelmiségnek a magyar föld népével csak igen laza kapcsolata volt; a magyar ipari munkássággal pedig már egyáltalán nem volt kapcsolata. A magyart a magyartól, a test-vért a testtest-vértől szédítő szakadék választotta el. Oldott kéve voltunk.

Hála a magyarok Istenének, hogy Otranto legendás hősének si-került nemzetünk oldott kévéjét újra marokba szednie, s hogy húsz esztendő után, bizakodva ünnepelhettünk. Ravasz László írja: „Vilá-gos dolog, hogy a magyar életforma a tervszerű és szótlan engedel-meskedés helyett a rendszeres ellenzékiség." Általános elvet igenel a maga részéről Eötvös József báró, midőn a „Gondolatok"-ban azt vallja: „Csak aki akarni tud, az képes kormányozni." Kétszeresen igaz olyan népnél, amelyről érvényes Ravasz László jellemzése. Még fokozottabb mértékben szükséges a kormányzathoz az akaraterő ak-kor, amidőn egy, a modern ember erkölcsi teherbíró képességét felül-múló megpróbáltatás, de a magunk mulasztása és egy évtizedeken át eltűrt rendszeres lázítás következtében is a nemzet összetartó erői szétmállottak és a világ egyik legönérzetesebb népe meggya-lázva, porban hevert. Ebben az állapotban a Gondviselés ajándéka

volt a nemzet számára egy tisztán látó, vezetni tudó, szikrázó akarat.

Az akarat apáról fiúra szálló örökség a Horthy-családban. Ez az apai örökség Horthy Miklósban a tenger, a világháború zúgó viharai közt még inkább megacélosodott.

1918. Ötven férfias évvel a vállán, történelmi előkészület után állott Horthy Miklós világbirodalmak összeomlásakor hazája rom-jainál. A kenderesi kúria évtizedek multán hazatért fiát úgy fogadta,

Pannonhalmi S z e m l e ^

mint a kalitka a lekötött szárnyú sast. De Horthy Miklós nem esett kétségbe a haza sorsán: Szeged derék népe között szárnyát bonto-gatta a királyi madár, hogy aztán a Dunántúl hűséges földjéről föl-repüljön a magyar történelem pirkadó égboltjára.

A magyar ha nagynehezen meghajlik: csak kivételes belső érték, bölcs elme, akadályt nem tűrő parancsoló erő, csak a szó teljes ér-telmében vett férfiú előtt hajlik meg. Horthy Miklós előtt meghajolt a magyar s húsz kemény esztendő alatt és után is változatlan lelkese-déssel tekint föl Kormányzójának fenkölt személyére. Minden igaz-magyar látja ugyanis, hogy Horthy Miklós egy alélt nemzetet fel-ébresztett és talpraállított; egy szétesett országot összeforrasztott;

egy tartalmát vesztett államot újjászervezett; egy védtelen haza ha-táraira erős honvédséget állított; egy csonka országnak kétmillió fiát visszaadta; egy barátaitól megfosztott népnek becsületet és értékes szövetségeseket szerzett. Horthy Miklós legnagyobb érdeme mégis, hogy a centrifugális erőktől feszített magyarságban a nemzeti össze-tartó erőnek a megtestesítője, őre, — ha kell — félelmetes kezű megvédelmező je immár húsz nehéz esztendőnek minden megpróbál-tatásán keresztül.

Fölmerülhet a kérdés: mik Horthy Miklós férfias lelkének az erőforrásai nemzetmentő munkájához? Nem üres formaság, ha a körmenetben Horthy Miklós áhítatos tisztelettel halad Szent István királyunk el nem porladó jobbja után. Régi mondás: ha nem tudsz imádkozni, menj a tengerre, majd ott megtanulsz. Horthy Miklós nem egyszer érezte magát közel az élet és halál Urának titokzatos Felségéhez. És ezek az érzések egy igaz embert elkísérnek a síron túlra is. Erőt merít Horthy Miklós hűséges élettársának nemes példa-adásából. Erőt merít a magyar földnek, a magyar föld népének szen-vedélyes szeretetéből. „Ahányszor kimegyek a falvakba — mondja Horthy Miklós a karcagi kisgazdáknak — mindig felfrissülve térek vissza s új bizalmat merítek abból az erőből, amely a földművesek-ből felém árad." A bizalomnak e hangja drámai erővel tör föl a Budapestre bevonuló fővezérnek a falvak népéhez intézett megrázó szózatából, amelyben a magyar föld népétől kér hitet, reményt, erőt és alapot a nemzet újjászületéséhez.

Mint magyar ember bízik Horthy Miklós a magyar ipari munkás-ságban. Tudja, hogy sok tényező működött közre ennek a néposztály-nak a félrevezetésében. Mindent megtesz és megkíván mindenkori kormányától a munkaalkalmak előteremtését és a munkásság hely-zetének javítását illetőleg, atyai gondoskodásának ára azonban a

nemzeti hűség megkövetelése. „Telve vagyok szociális érzékkel, de hazámat visszadobni a sír fenekére nem engedem", jelenti ki 1919-ben Siófokon egy munkásküldöttség előtt.

A nemzet jövőjébe vetett bizalommal törvényt készíttet új ma-gyar értelmiség nevelésére. A mama-gyar értelmiségnek azzá kell lennie, amire természetszerű és szükségképi küldetése, Istentől rendelt el-hivatása van. Ezer év gyásszal és örömmel, könnyel és vérrel meg-szentelt hagyományainak hűséges letéteményesévé. A magyar törté-nelmi sorsközösség tudatának megszemélyesítőjévé és tovább-szar-maztatójává. A magyar nemzet lelkiségének a hordozójává. Ezzel áll, e nélkül elbukik a magyar nemzet is. Ezért követeli meg az is-kolaügyi reform törvényében a magyar középiskolától, „hogy a ta-nulót vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelje s a magyar nemzeti művelődés szellemének megfelelő általános műveltséghez juttassa".

A sokszerű magyar életet a nemzeti érzület közös nevezőjére kívánja hozni. 1923-ban mondja a Kormányzó Diósgyőrött a munká-soknak: „Csakis a nemzeti érzület biztosítja a nemzet összes erőinek közös és hatékony kifejtését. Ha ezek az erők összeütköznek: a nem-zet tönkremegy, egy tönkremenő nemnem-zetnek pedig nem lehetnek bol-dog fiai." Ebben a hazafias szellemtől sugallt, súrlódástól mentes építő munkában látja és várja a haza fölvirágzását. „Reménytelen helyzetünkből csak a munka emelhet föl bennünket" — hirdette Ka-locsa magyarjainak.

Az országnak katona-kormányzója meggyőződéssel vallja Zrínyi Miklóssal: „Minekünk magyaroknak valamink vagyon, fegyverrel

nyeretett az mi eleinktől, úgy tartaték eddig, és nincs kérdés már abban, ezután is úgy kell megtartatni." Nemcsak a külső ellenségtől való békességet, hanem az országépítő munkának zavartalan kibon-takozását is az erős honvédség védelme alatt reméli. „Ha valamikor,

most lehetetlen, hogy politikai pártok a nemzetet ellenséges tábo-rokra szakítsák!" — kiáltja oda népének Horthy Miklós. Legfonto-sabb a termelő munka megindítása: a nemzeti hadsereg oltalma alatt

a nemzet valamennyi rétegének meg kell kezdenie az alkotó munkát, amellyel egy boldogabb, viruló Magyarországot akarunk fölépíteni.

Ami Horthy Miklós lelkének erőforrása, az egyúttal bizalmának tárgya, élete munkájának célkitűzése is. Ez pedig nem más mint:

megteremteni az ezer és ezer eredőből összetevődő nemzeti élet nyu-godt folytonosságának, külső és belső gátlásoktól mentes, céltudatos

kifejlődésének a lehetőségét. Ez Horthy Miklós életének célkitűzése, Horthy Miklós életműve.

Az eget csapdosó tenger haragjával megküzdő hajósnépek jel-szava: „Valmennyi egyért, egy valamennyiért!" Boldog lesz a nem-zet, ha ezt a szabályt nemcsak ajkunkon hordozzuk, hanem soha el nem múló hálából a nagy tengerész-államfő iránt — mintegy Horthy Miklós tengernagynak örök testamentomaként — a nemzeti élet legfőbb parancsává is avatjuk. És ha meg is tartjuk, akkor győznif

akkor élni fog a magyar. A magyarnak pedig élnie kell, mert kül-detést töltött be, mert küldetése van, mert küldetése lesz a népek együttesében.

Kelemen Krizosztom.

Katolicizmus és anfiintellektualizmus.1 Blazovich Iákó.

A korszellem tudatsíkján egyre határozottabb, élesebb körvona-lakban tükröződik időnk egy erőssodrú, nagy területeket elöntő szel-lemi áramlata. Elnevezték laikus miszticizmusnak, irracionalizmus-nak, neoromanticizmusirracionalizmus-nak, voluntarizmusirracionalizmus-nak, antiintellektualizmus-nak. Bármilyen elnevezést fogadunk is el, az áramlat lényege, hogy az egyetemes kultúráiét vitelében az utolsó századokkal szemben a vezetőszerepet a tiszta ész háttérbeszorításával az egyéni és kollektív lelkiség emocionális, azaz akarati, érzelmi, képzeleti, ösztönös erői ragadják magukhoz. Huízinga szerencsés rövidséggel jellemzi: ,,Der

Mythos verdrängt den Logos".

Az áramlatról beszédesebb képet kapunk, ha embertípusba sű-rítjük. Az antiintellektualízmus sodrára, dinamizmusára jellemző, hogy ez a vállalkozás nem is túlzottan merész. Alig egy emberöltőre volt szükség, hogy a legújabb koráramlat megteremtse a maga em-bertípusát, Számos vázlat készült már róla a világirodalomban. Gon-zague de Reynold, Strow&ki, Benda, Ortega y Gasset, Huizinga,

Rohan, Romano Guardini, Babits Mihály, Schütz Antal — hogy csak néhány nevet említsünk — többé-kevésbbé részletes képet rajzol-nak róla.

Miként maga a koráramlat, a belőle kikristályosodó embertípus is különböző nevek alatt szerepel. Elnevezték volitív embernek, neo-romantikusnak, a XX. század barbárjának, a polgár ellenlábasának^

antibourgeoísnak. Bármilyen névre is kereszteljük, lélektanának fő-jellemzője a szenvedélyes dinamizmus, lobogó tettvágy. Értékskálá-jának legcsúcsán nem az igazság, az eszme, hanem az élmény, a tett áll. Evangéliuma ís így kezdődik: „Im Anfang ist die Tat". Benda szerint eddig így érveltünk: gondolkozom, tehát vagyok — az antí-bourgeoís már így bizonyítgat: cselekszem, tehát vagyok — gondol-kozom, tehát nem vagyok, A tiszta szellemi értékek ennek az ember-nek a szemében mélyre estek, Az igazsággal szemben közömbös. Nem hísz az igazságnak sem örökkévalóságában sem szentségében — lelki-ismeretfurdalás nélkül relativálja. Még a tudománytól sem igazságo-kat, hanem az ember tevékenységét, teljesítő képességét állandóan

1 Az a n i i i l l e k t u a l i z m u s á r a m l a t á v a l egy régebbi t a n u l m á n y u n k b a n (P. Sz.

XII. évf, 4. sz.) m á s szemszögből m á r f o g l a l k o z t u n k . J e l e n t a n u l m á n y u n k , a m e l y az e l ő b b i n e k n é h á n y r é s z l e t é t t e r m é s z e t s z e r ű e n á t v e s z i , egy a b e f e j e z é s h e z k ö z e l e d ő s az ősszel a K o r d á n á l m e g j e l e n ő m u n k a g o n d o l a t v á z a , e n n é lf o g v a a p r o b l é -m á k r a inkább csak r á -m u t a t , n e -m r é s z l e t e z .

fokozó, gyakorlati segítséget vár. Ezért lelkesedéssel fordul a tudo-mány gyakorlati vívtudo-mányai, elsősorban a gép felé. De a gépben sem az emberi ész diadala kapja meg, hanem a belőle kisugárzó erő. A mótor közelebb áll hozzá, mint a legszebb eszme — benne találja meg sajátmaga legbeszédesebb jelképét. Van ilyen követelménye is: „Das Volk muss motorisiert denken lernen".

Ez az ember a világháború fergetegében, egy világ dűledezése közben érlelődött férfiúvá. A romok közt kialudt benne az előző kor nagy, színes optimizmusa — kiábrándult. A nagy kiábrándulás első visszhangja benne a hontalanság, bizonytalanság, félelem érzete volt.

Tudat alatt ma is egyik lélekalkati eleme a félelem, a „Lebensangst"

— kedvenc bölcselete sokat beszél erről — de tudatéletének síkjá-ról leszorítja azzal a daccal, elszántsággal, sokszor hősiességgel, amely ugyancsak jellemzője. A „dinamizmus" mellett „heroizmus"

a legkedveltebb szava. Lélektanában ez a bátorság, elszántság vál-totta föl történelmi elődjének optimizmusát. Nem ijed meg a veszély-től. Akár gépet vezet, akár politikai eszményeiért küzd, akár világ-nézeti harcok tüzében áll, az élet kockáztatásáig merész tud lenni.

Embereszménye nem a tudós, hanem a tettvágy lázában égő hős.

Meg van győződve, hogy ezé a világ. „Die Erde gehört dem Heroi-schen."

Társadalmilag nomád életet él, „sokszor változtat lakást, barát-ságot, ismeretséget" (Rohan). A nemek közti határvonal jogosultsá-gát tagadja, könnyedén túl is teszi majogosultsá-gát rajta, de az életkorok köz-tit annál élesebben vonja meg. Az élet eszményét a fiatalságban látja, abba akkor is kétségbeesett erőkkel kapaszkodik, amikor az már elvírágzóban van. Az életkor iránti tisztelet nem erénye, nem is igénye. Szenvedélye a kollektívum. Elődjének egyéniség-kultuszát megveti, tudatosan tömegember. Varázsszava a népiség. Előtte csak egy szent: a közösség érdeke. Ezért minden áldozatra, ha kell, éle-tének odadobására is kész. De ezt a közösséget élesen elhatárolja osztálybéli, faji, nemzeti határokkal s nem hajlandó kiterjeszteni az emberiségre. Igénye, hogy erőskezű vezér alatt álljon. Vezérében a közösség akaratának letéteményesét, teljesítő képességének

biztosító-ját látja, ezért hozzá rendületlen hűséggel ragaszkodik, még akkor is, ha vele szemben egyénileg tudatos fölényben van. Nem önmaga, hanem „helyette a vezér gondolkodik, tépelődik, tervel és intézke-dik; ő vak hittel, rendíthetelen hűséggel, magátólértetődő és nem szavaló hősiességgel engedelmeskedik" (Schütz Antal). Ennek termé-szetes következménye, hogy egyéni felelősségérzete alig van.

Ez a szenvedélyes kollektivista, akinek gomblyukából nem hiá-nyozhatik valaminő közösségi jelvény, természetszerűen a teljha-talmú tekintélyi állam lelkes híve. Elfordul a jogállam eszméjétől

— „a jog volt a racionalisztikus kor katekizmusának egyik alap-híttétele" (Rohan) — eszménye a hatalom teljét birtokló „egypárt-állam". Természetesek találja, hogy az állam lassan-lassan mindent a maga hatalmi körébe vonjon. Az állam istenítésében oly messze megy, hogy az erkölcsi világrenddel szemben is függetlennek akarja.

„Az állam nem tud jogtalanságot elkövetni. Az államot nem szabad az emberi együttélés erkölcsi szabályainak alávetni. Minden kísérlet, amely őt az erkölcsi rend ítélőszéke elé akarja állítani, Összeomlik az állam öncélúságán. Az állam kívül áll az erkölcsön" — foglalja röviden össze Huizinga ennek az államszemléletnek erkölcstanát.

Az antibourgeois jól ismeri az élet tragikus voltát. ,,A kockázat-tal és halállal vérszerződést kötött" (Schütz Ankockázat-tal). Leszámolt az élet teljes bizonytalanságával, hisz válságok hullámtorlaszában áll.

De a leszámolás nem jelent életkomorságot. Az evilági életet a leg-teljesebben igenli. A jelenben, a jelennek él. A halottakat könnyen felejti — a halálból kisikoltó nagy problémával szemben különben is érzéketlen. Minden érdeklődését az élők kötik le, akiknek haj-landó szobrot emelni, róluk utcákat, tereket, intézményeket elne-vezni. Amit az élet kínál, az után két kézzel kap. Érzékiségében durva tud lenni, de ha a szükség úgy kívánja, van elég ereje a le-mondásra is. Nem igénye a csend, magány, elmélyedés — minél na-gyobb zajjal, minél merészebb hullámokban, minél lázasabb ütem-ben vágtat az élet, annál értékesebb, Nem az aggályos tépelődések, lelkiismereti mérecsgélések, hosszadalmas tervezgetések embere.

Szereti a gyors elhatározást, a repülőgépet, vagy legalább az autót, a telefont vagy legalább a sürgönyt. Nem veti meg, de nem is rabja a pénznek, vagyonnak — a parancsolni-tudást, a munkateljesítményt, a „rekordot" magasabbra értékeli mint a vagyont, gazdagságot.

Alapjában vallásos lelkületű, megveti az előző kor vallási szín-telenségét, cinizmusát. Tud meleglelkű, gyermeki hitű keresztény lenni, de kész vallási igényeinek kielégítését mítoszokban, vallási színezetű eszmetanokban sőt babonában is keresni. Ez utóbbi irány-ban hite szomorúan nagy teherbírású, ,,A mágia s a boszorkányság ma oly mértékben s oly szabdon terjeszkednek Londonban, ami is-meretlen volt a középkorban" —- állapítja meg a londoni lélektani laboratórium igazgatója, Harry Price. Poncins ugyanezt tapasztalja Párizsban, Lyonban, Firenzében. Magyar adalékok sem hiányoznak.

íme, időnk mély járású, erőssodrú szellemi áramlata embertípus-ban kivetítve. Nem a kor tipizálási szenvedélyétől sarkantyúzott képzelet szülötte. Ez az ember itt él közöttünk, bennünk — társada-lomtanunkban, nevelésünkben, gazdaságtanunkban, politikánkban, irodalmunkban, művészetünkben, bölcseletünkben, vallási világunk-ban. Az antiintellektualizmus áramlata betört művelődésünk minden tartományába. Nyugat egyetemes kultúrája — Huizinga szavaival élve — irracionalizálódik. Az előző századok fölényes racionalizmusa szinte brutális történelmi dialektikával csapott át tudatos antiintel-lektualízmusba.

Kortüneti megállapításunk részletes igazolása a különböző kul-túrtartományokban nem ütköznék nehézségbe, Minket e helyütt az antíintellektualizmusnak a vallási világra gyakorolt hatása érdekel.

Talán az egyetemes művelődés egyetlen értéktartományában sem ver oly erős visszhangot az áramlat, mint a világnézeti, vallási irány-ban, Aki csak némileg is járatos a ma örvendetesen megduzzadt

val-lási, vallásbölcseleti irodalmában, az előtt megállapításunk nem szorul igazolásra. Az áramlat hullámai természetesen a katolikus gondolatvilágon is átcsapnak. Az antiintellektualizmus s a katoliciz-mus viszonyának kérdése sürgetően áll előttünk, Különösen a művelt katolikus rétegek felé forduló irodalomban nagy a nyugtalanság. Az antiintellektualízmusban a katolicizmus felé súlyos, részben jogos, részben jogtalan igények jelentkeznek. Aki az igények elől azzal akarna kitérni — szórványosan ilyen hangok is hallatszanak — hogy egy szellemtörténeti divathullám csap át rajtunk, amely előbb-utóbb

el fog simulni, az nem ismeri a kor lelkének zajlását, kavargását.

Az antiíntellektualizmusnak vannak divatfodrai, de lényegében, mag-vában az egyetemes kultúrélet nagy fordulójának egyik tünete.

Nem vagyunk oly merészek, hogy a katolicizmus s az antiintel-lektualizmus viszonyának egész kérdéskötegét egy tanulmány kereté-ben próbáljuk szétbontani. Csak egy részletkérdés — annak is csupán

vázlatos megválaszolására vállalkozhatunk. Az antíintellektualizmus-ban részben már kiformálódott, részben alakuló lelkiséget céltudato-san szemléltettük embertípusban. Kérdésünk ez: miben, miként lehetünk ennek az embernek segítségére, hogy a krisztusi hithez el-jusson, illetőleg benne meggyökerezzék?

Az antiintellektualízmusban nyugtalankodó lelkiség több ponton joggal aggaszt bennünket. Különösen aggasztó tünet az antibourgeois mérhetetlen evilágisága. Könnyen hisz fajának, eszméinek örökké-valóságában, de sokszor megtorpanik az egyéni halhatatlanság igazsága

előtt. ,,A mai társadalom teljessé tette az örökkévalósággal való szakítást" — állapítja meg J. H, Oldham, Pedig érzi e szakítás végzetes voltát, É, Schuré szerint ,,a mai társadalom vezetőinek nincs kétségük az iránt, mily nagy mértékben törte meg az eszme erejét s ezzel az élet örömét az egyéni halhatatlanságba vetett hit majdnem teljes eltűnése". Nem kevésbbé aggasztó jelenség e lelkiségben az igazság iránti közömbösség, tiszteletlenség, De az aggasztó tünetek mellett az antibourgeois reményt keltegető csírákat is hord magában.

Több ponton közelebb áll hozzánk mint történelmi elődje. Kiábrán-dult a durva anyagelvűségből, nagyobb az érzéke a lelkiség iránt.

A XIX. század sivár, vigasztalan lelki aszálya után újra vallási igé-nyek jelentkeznek benne. Ezt a megállapítást nem cáfolja meg az a szomorú tény sem, hogy jelentős tömegekben az istentelenek táborá-hoz tartozik. Leopold Ziegler éleslátóan jegyzi meg, hogy még a kor istentelensége is ,,mythos atheos", tehát lényegében vallási eredetű.

Az antibourgeois a maga vallási viaskodásaiban, amelyek a „la bou-che d'un pistolet ou les pieds de la croix" — a pisztolycső vagy a Kereszt szörnyű vagy-vagyáig tudnak elmérgesedni, méltán várja megértő, szerető segítségünket.

Az antiintellektualista lelkületnek egyik jellemző vonása a ,,sacrifícíum intellectus"-ra való készség, a hinni-tudás. Nem kétkedő természet. Sokkal könnyebben hisz mint az előző idők embertípusa.

Ez a kedvező lélektani adottság megkönnyíti azt az evangéliumi munkát, amely a mai embernek segítségére siet katolikus hitének

meggyökereztetésében, gondozásában. Mielőtt azonban e munka mód-szerét közelebbről vizsgálat alá fognók, nem lesz fölösleges néhány szóval rávilágítani a katolikus hit lényegére.

A katolikus hit nem világnézeti, bölcseleti állásfoglalás, nem is kizárólag bizonyos hittételek előtti meghajlás. Az is — de ennél sokkal több: élő lelki valóság. A krisztusi hit új exisztenciát: az istengyermekség létformáját teremti meg. Három főgyökéren keresz-tül táplálkozik. Az első főgyökér értelmi világunkba, a második aka-rati életünkbe, a harmadik a kegyelmi rendbe kapaszkodik. Értelmi erőinkkel megismerjük vallásunk tanait, azok forrásait, tartalmát, súlyát, egymásközti viszonyát. Akarati világunk erői a megismert igazságokat összekötik egyéni életünkkel, az igazságok szemléletéből élettevékenységet indítanak el. Lélektani alkatunk, értelmi erőink végessége következtében akarati világunk hatása kiterjed a kato-likus igazságoknak értelmi magunkévá-tételére is. De bármilyen gaz-dag is legyen lelkivilágunk értelmi és akarati erőkben, arra, hogy bennünk a krisztusi hit fényét kigyújtsák, sohasem elegendők. „Hí-vővé annak az isteni cselekvésnek hatásaképpen leszünk, amely meg-érint, megvilágít, magához von bennünket, maga azonban a kegyelem leple alatt marad" (R. Guardini). A kegyelem az a titkos kéz, amely elülteti a lélekben a hit csíráit, segít az akadályok elhárításában, fényt gyújt az értelmi világban, izmosítja, duzzasztja az akarati erő-ket. Csak ha ez a három gyökér egészséges, életerős, akkor lesz élő a hitünk, Ha közülök akármelyik is sorvadni kezd vagy megszakad, meggyengül, illetőleg kialszik a hit élete.

Amit az antiitellektualizmus sodrában álló ember lélektanáról

Amit az antiitellektualizmus sodrában álló ember lélektanáról

In document Pannonhalmi Szemle 1940 (Pldal 93-164)