Típusok az architektonika különböző organizációsíkjain

A szöveg architektonikájának (szerveződésének, felépítésének) Petőfi S.-féle organizációsíkjait tekintve alapnak egyfajta – a formális megközelítést használva elképzelhető – szövegtipológia számára az alábbi kategóriák körvonalazhatók. (A textuális és az inferenciális szövegvehikulum között érdemes különbséget tennünk, s a jelentésvizsgálaton alapuló kategóriákat az inferenciális – azaz a jelentésviszonyokat verbális elemekkel explicitté tett – szövegvehikulumra vonatkoztatni.)

– A horizontális kompozíciós organizáció síkján (amely tehát a szövegegységek lineáris irányú szerveződésének a síkja) a szövegmondat formálisan megragadható paraméterei alapján egyszerűen az adható meg, hogy valamely szöveg hány szövegmondatból áll. Ennek megfelelően ún. (2-3 mondatnyi) „rövidszöveg”

és „hosszabb terjedelmű szöveg” kategóriája különíthető el.

– A vertikális kompozíciós organizáció síkjának (amely tehát a szövegegységek hierarchikus szerveződésének a síkja) a reprezentációja a horizontálishoz képest sokkal inkább interpretáción alapul, mivel a szöveg egységeinek jelentéskapcsolataik által irányított tömbösödését kell leírnunk (Petőfi S.

fogalomrendszerében elsőtől n-ed fokúig terjedő kompozíciós egységeket nevezve meg, ahol a legkomplexebb kompozíciós egység a szöveg egésze).

A szövegmondatok, illetve a komplexebb szövegegységek jelentésviszonyának leírását próbálni formalizálni – úgy gondolom – téves törekvés lenne. Legföljebb egy-két kísérletet ér meg valamely elemzett szöveg olyan változatának vizsgálata, amelyben minden egyes kompozicionális egység közötti jelentésviszonyt kötőszó tesz explicitté. Ha a kötőszók formális paramétereiből indulhatnánk ki – pl.: a „de” kivétel nélkül mindig ellentétet jelöl, az „és” kivétel nélkül mindig egyszerű kapcsolatot stb. –, talán módot lelhetnénk a szövegmondat-kapcsolódások formális kategorizálására is. A buktató ebben a vizsgálatban azonban az, hogy a kötőszók egy része sokféle jelentéskapcsolatot kifejezhet, nem foglalható le egyetlen jelentésviszony számára. (Ennek a használatukra vonatkozó sajátosságnak a megváltoztatása egy formális elemzésre előkészített szövegben a vizsgálat tárgyának manipulálását jelentené.)

– Mind a nominális, mind a predikatív korreferenciális organizáció jellemzéséhez a 4.2. pontban ismertetett elemző modellt vehetjük alapul. A tipológia alapja ebben az esetben adott elemzett szövegben feltárt szólista (szövegspecifikus szótár) az egyes elemek jelentésdefinícióival a formális reprezentáció számára átdolgozott formában. A nominális organizáció reprezentációjában a szólista az ún. tematikus háló (más fogalommal: tudáskeret) elemeit; a predikatív organizáció reprezentációjában pedig a cselekvéseket, történéseket kifejező szavakat (más fogalommal: a forgatókönyv elemeit) tartalmazza. A vizsgált szövegek e műveletsor eredményeként az alapján sorolhatók típusokba, hogy bennük a szövegösszefüggést teremtő elemek (akár nominális, akár predikatív jelentésűek) milyen mértékű, illetve típusú jelentéskapcsolódása jellemző. A jelentéskapcsolatok mértékének és típusának jellemzése a formális elemzés során az egyes elempárok jelentéskapcsolatának jellemzését jelenti. Szövegre jellemző mutatót átlagérték számításával nyerhetünk.

(Ahogy ezt a 4.2. pontban bemutatott szaknyelvi szöveg elemzése is példázza.)

Ez alapján (azaz az adott szövegre jellemző jelentéskapcsolatok dominanciája alapján) helyezhetjük el a szövegeket egy olyan skálán, amely a szövegekben lévő jelentés-összefüggés „erősségét” reprezentálja.

5. Összefoglalás

Következtetésképpen arra a kérdésre próbálunk meg válaszolni, hogy valódi vagy látszólagos-e az ellentmondás a szöveg jelensége és a formalizáló szöveg-megközelítés között.

Ha a szövegfogalom pragmatikai alapú értelmezéséből indulunk ki, nyilvánvalóan valódi. A szöveg használói (az alkotó és a befogadó), valamint a szöveghasználat közege által teremtett egyedi (és vélhetően egyszeri) sajátosságok egyszerűen kizárják a formálisan értelmezett kategorizálás lehetőségét.

Ha azonban a szöveghez úgy közelítünk mint valamely a használók által aktuális használati feltételek között működtetett objektumhoz, amely eltérő szerkezeti síkokon „előre gyártott elemekből” építkezik, akkor ezeknek az előre gyártott elemeknek a kategóriáit és ezeknek a kategóriáknak a tipizálható megjelenési formáit véve alapul, feltételezhetően a szövegre vonatkoztatva is körvonalazhatók bizonyos tipikus megjelenési formák, amelyek formális elemző apparátussal is megközelíthetők.

Irodalom

Dobi Edit 2002. Kétlépcsős szövegmondat-reprezentáció szemiotikai textológiai keretben. Officina Textologica 8.

Debrecen: Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója.

Dobi Edit–Kuki Ákos 2004. A tudáskeretek elemzése szaknyelvi szövegben. A formalizálás lehetőségei. In: Petőfi S.

János–Szikszainé Nagy Irma (szerk.): Officina Textologica 10. A szövegösszefüggés elemzésének aspektusai. Fogalmi sémák. Debrecen: Magyar Nyelvtudományi Tanszék. 107–138.

Dressler, Wolfgang 1973. Einführung in die Textlinguistik. Tübingen: Max Niemeyer Verlag.

Juhász József–Szőke István–O. Nagy Gábor–Kovalovszky Miklós (szerk.) 1975. Magyar értelmező kéziszótár. Második kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó. 344.

Kiefer Ferenc 1976. A szövegelmélet grammatikai indokoltságáról. In: Telegdi Zsigmond–Szépe György (szerk.):

Általános Nyelvészeti Tanulmányok XI, 197–222.

Kocsány Piroska 1996. Szövegnyelvészet és szövegtan. In: Szathmári István (szerk.): Hol tart ma a stilisztika?

(Stíluselméleti tanulmányok.) Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 152–163.

Petőfi S. János 1997. Officina Textologica 1. Egy poliglott szövegnyelvészeti-szövegtani kutatóprogram. Debrecen:

Kossuth Egyetemi Kiadó.

Petőfi S. János–Benkes Zsuzsa 1998. A szöveg megközelítései. Kérdések – válaszok. Bevezetés a szemiotikai szövegtanba.

Budapest: Iskolakultúra. 21

Petőfi S. János 2000. A szövegarchitektonika organizációformáiról. Általános megjegyzések a (multimediális) szövegek mint komplex jelek szemiotikai textológia ’organizációtípus’-fogalmához. In: Petőfi S. János–Békési Imre–Vass László (szerk.): Szemiotikai Szövegtan 13. Szeged: JGyF Kiadó. 18.

Petőfi S. János 2004. A szöveg mint komplex jel. Bevezetés a szemiotikai textológiai szövegszemléletbe. Budapest:

Akadémiai Kiadó.

Szikszainé Nagy Irma 2004. Leíró magyar szövegtan. Budapest: Osiris Kiadó. 284–288.

Tolcsvai Nagy Gábor 2001. A magyar nyelv szövegtana. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó.