LENGYEL RÉKA
Mészáros István a Szalkai-kódex keletkezését, jellegzetességeit, és a sárospataki iskola történetét, működését tárgyaló monográfiája egyik rövid fejezetébenméltatja Szalkai Lászlókésőbbi esztergomi érsektanárának, Kisvárdai Jánosnak műveltségét.1Szalkai órai jegyzetei alapján egyértelműen megállapítható, hogy Kisvárdai – azon túl, hogy jártas volt a studia humanitatisegyes ágaiban – alaposan ismerte mind az antik, mind a keresztény irodalmat. A kolligátum 172. lapján olvasható egyik bejegyzés szerint az itáliai humanisták legnagyobbika, Petrarca neve sem volt ismeretlen a sárospataki plé-bániai iskola tanára számára. Mészáros az alábbiak szerint idézi a kódex sorait:
Verum Franciscus Petrarcha de eruditione puerorum similiter dicit et declarat, quas materias per-legere debemus et quos preceptores sequi et habere conveniat, cum dicit in has rationes: animad-vertendum, quod non modicum maiora illa praecepta, quae pro minoribus traduntur. Scilicet est prima, quod tironum elementam ab optimis praeceptoribus accipere convenit et ex autoribus librorum […] optimis.
Qua ratione et Philippus rex Macedonum primas litteras ab Aristotele discere Alexandrum voluit.
Et veteres Romani suos liberos scholae manicipantes in Vergilio primo erudiri curabant. Optima utique ratione, nam quod semen intibus insitum est, alte radices mittit, sed facile divelli vi ulla potest, ergo sic meliorizantur (sic!). (172 v)2
Mészáros feltételezése szerint, mivel Petrarcának nincsen olyan műve, mely a De eruditione puerorumcímet viselné, Kisvárdai ezen a helyen talán az itáliai humanista
1Mészáros István, A Szalkai-kódex és a XV. század végi sárospataki iskola, Budapest, Akadémi-ai, 1972, 255–258. – Köszönöm Szörényi Lászlónak, hogy néhány éve felhívta a figyelmemet erre a könyvre és benne a Petrarca-utalásra.
2Uo., 256. –A szöveghely némileg romlott, erről ld. alább.
De remediis utriusque fortunae (A jó- és a balszerencse orvosságai) című írásának megállapításait idézte. Ebben ugyanis több olyan fejezetet találunk, melyben szó esik a gyermekek neveléséről, ilyen például a De filii fortitudine et magnanimitate (A fiúk vitézsége és bátorsága,I 73), a De excellenti praeceptore(A kiváló tanár,I 80), a De insigni discipulo(A kiemelkedő diák,I 81). Mészáros egyik fejezetben sem találta meg a Szalkai-kódexben olvasható részletet, megjegyzi viszont, hogy Nagy Sándort Petrarca említi az első könyv 41. fejezetében. Az sem kerüli el a figyelmét, hogy Fülöp makedón királyra egy helyütt Quintilianus is hasonlóképpen utal (Institutiones oratoriae,I, 1. 23).
Kisvárdai Jánosról igen keveset tudunk, de az bizonyos, hogy 1481-től négy-öt éven keresztül a krakkói egyetem hallgatója volt. Széleskörű humanista műveltségre tett szert, és kétségtelenül hallhatott Petrarca műveiről is, talán olvasta is egyiket-másikat. A Petrarca-művek utóéletének korai történetét, a szövegek itáliai és európai elterjedésének sajátosságait illetően igen alapos ismeretekkel rendelkezünk. Ezek alap-ján kijelenthető, hogy Petrarca 14-15. századi recepcióját latin nyelvű műveinek gyors tempóban történő, Itáliából kiinduló s igen nagy hatósugarú terjedése jellemzi, szem-ben a népi nyelven íródott szövegek olasz nyelvterületen való széleskörű ismeretével, hatásával, de szinte teljes ismeretlenségével az ország határain kívül.3 Fennmaradt kéziratainak magas száma (amihez nagyon korán elkészülő fordításainak szövegét megőrző kódexek is hozzájárulnak) egyértelművé teszik továbbá, hogy a latin nyelvű művek közül a De remediis utriusque fortunae volt az, mely a kezdetektől a legtöbb olasz és más nemzetiségű másolóra, olvasóra talált.4Nicholas Mann-nak 1971-re sike-rült összeállítania a mai napig fellelhető, vagy hiteles leírásokból ismeretes De reme-diis-kódexek listáját.5 E szerint több mint százötven olyan kódexről van tudomásunk, melyekben a mű teljes latin szövege (volt) olvasható, és további közel száz, melyekben rövidített, kivonatos szövegváltozatokat, illetve fordításokat találunk (az összes közül nagyjából hetvennek csak a leírását ismerjük). Mann listáján négy olyan 14-15. századi kódex szerepel, melyek a De remediisteljes szövegét tartalmazzák, és ma is megtalál-hatóak a krakkói Jagelló-könyvtárban.6Közülük kettő (722, 725) már 1430 körül biz-tosan Krakkóban volt. Ez alapján kijelenthetjük, hogy Mészáros István feltételezése
3Carlo Dionisotti, „La fortuna del Petrarca nel Quattrocento”,Italia Medievale e Umanistica17 (1974) 61–113. Ld. még Petrarca két további, hasonlóan népszerű műve, aDe otio religiosoés a De vita solitaria olvasóiról, recepciójáról Kertész Balázsné (Bíró Csilla), „Petrarca-idézetek Andreas Pannonius fennmaradt műveiben” in„...mint az gyümölczös és termett szölöveszszöc...”: Tanulmá-nyok P. Vásárhelyi Judit tiszteletére,Budapest, OSzK – Balassi, 2010, 361–371.
4A De remediis utriusque fortunae-ről további bibliográfiával ld. Lengyel Réka, „Petrarca, a mo-rálfilozófus”,Tiszatáj2012. március, 57–64.
5Nicholas Mann, „The Manuscripts of Petrarch’s ‘De remediis’: a Checklist”,Italia Medievale e Umanistica14 (1971), 57–90.
6Bibl. Jag. 721, 722 (ff. 1r-113r), 724 (ff. 1r-167r), 725. Ld. Mann, 1971, 66.
nem volt alaptalan: könnyen elképzelhető, hogy a krakkói egyetem diákjaként Kisvár-dai János kezéhez is eljutott a De remediisegy példánya (ahogyan esetleg más Petrar-ca-műveké is).
A további kutatás, a De remediisszövegének alapos vizsgálata azonban nem vezet eredményre: sem az említett fejezetekben, sem másutt nem találunk egyetlen olyan szövegrészletet sem, ahol Petrarca szót ejtene arról, milyen fontos odafigyelni rá, hogy az ifjak tudásuk első elemeit a legjobb szerzőktől sajátítsák el. A terjedelmes műben több,Quintilianus műveire utaló hely van, Petrarca makedón Fülöpöt és Nagy Sándort is sokszor, sokféle vonatkozásban említi, de a Szalkai-kódexben olvasható adat nem fordul elő.7Az ok egyszerű: a Szalkai László jegyzetfüzetében szereplő idézet forrását ugyanis nem Petrarca művei között kell keresnünk.
Solymosi Milán 2002-ben megjelent tanulmányában részletesen elemezte Pier Paolo Vergerio és Coluccio Salutati kapcsolatát, levelezésük ránk maradt darabjait.8 Cikkében szó esik Vergerio fő művéről, a De ingenuis moribus et liberalibus studiis adolescentiae-ről is, melyből több részletet idéz. Az egyik idézet majdnem pontosan egybevág a Szalkai-kódexben Petrarcának tulajdonított szöveghely egy mondatával.9 Ha megvizsgáljuk a De ingenuis moribusszövegét, rá kell jönnünk, hogy a Szalkai által lejegyzett idézet teljes egészében Vergeriótól származik. Mivel a Szalkai-kódex-beli változat jelentősen eltér az eredetitől, ezt is idézem a mű 1502-es velencei kiadá-sából:
Ac de doctrinis quidem et ingeniis: ac utrorunque generibus ita videt diffiniendum, in quibus est id ante omnia animadvertendum, quod non modo maiora illa praecepta, quae provectioribus minoribus traduntur. Sed et prima quoque artium elementa ab optimis praeceptoribus accipere convenit et ex auribus10non quibuslibet passim imorari sed optimis.
Qua ratione et Philippus rex Macedonum primas litteras ab Aristotele discere Alexandrum voluit.
Et veteres Romani suos liberos scholae manicipantes in Vergilio primo erudiri curabant. Optima utrique ratione, nam quod teneris mentibus insitum est, alte radices mitti, nec facile postea divelli vi ulla potest. Ergo si melioribus in initio assueuerint: illos hebebunt praecipuos: et veluti ducibus semper utentur.11
7A De remediisnek nincs modern magyar kiadása, angol egynyelvű és francia kétnyelvű kiadásai és azok mutatói azonban további információval szolgálnak az egyes szöveghelyekről. Vö. Conrad H.
Rawski, Petrarch’s Remedies for Fortune Fair and Foul, Bloomington–Indianapolis, Indiana Univ.
Press, 1991, 5 voll.; Pètrarque, Les rèmedes aux deux fortunes, vol. I. Texte et traduction, vol. II.
Notes et commentaires, texte ètabli et traduit par Christophe Carraud, Grenoble, Millon, 2002.
8Solymosi Milán, „Pier Paolo Vergerio e Coluccio Salutati”, Verbum – Analecta Neolatina, 2002, IV/1, 147–163.
(Az interneten: http://www.uni-mannheim.de/mateo/itali/autoren/vergerio_itali.html.)
9Uo.,154.
10Sajtóhiba, valójában: ’auctoribus’.
11Solymosi a következő kiadásra hivatkozik: Petri Pauli Vergerii, De ingenuis moribus et libera-libus studiis adolescentiae,a cura di Attilio Gnesotto, Padova, 1918. Mivel ezt nem találtam meg, az
Vergerio művének ezen a helyén arról beszél, hogy mi a véleménye Aristotelésnak az egyes tanulmányok elsajátításának optimális menetéről, időbeli beosztásáról. Ezeket a gondolatokat tartotta érdemesnek arra Kisvárdai János, hogy megossza őket tanítvá-nyaival. A Szalkai-kódex sorainak az eredetitől való eltérését többféleképpen magya-rázhatjuk: talán Kisvárdai nem idézte pontosan forrását, vagy Szalkai jegyzetelt gon-datlanul, esetleg szándékosan rövidítve a hallottakon. (Ráadásul a Mészáros-által kö-zölt átirat, minden bizonnyal a kolligátum szövegének nehéz olvashatósága miatt, lát-hatóan több ponton javításra szorul, a ma az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtárban őrzött kódexet azonban ezidáig nem volt módom eredetiben megvizsgálni.)
A Szalkai-kódex egyedülálló dokumentuma és forrása a 15. századi pedagógia-, művelődés- és irodalomtörténetnek. A jegyzetfüzetek tartalmának Mészáros által el-végzett alapos feltárása, elemzése igen sok vonatkozásban gazdagította a korszak mű-veltségéről alkotott tudásunkat. Igen örvendetes lett volna, ha a számos szerző között, akiktőlKisvárdai az oktatás során merített, ott tudhatjuk Petrarcát is, hiszen – bár tud-juk, hogy írásai a magyarországi humanisták kezébe is eljutottak, sőt zsoltárainak a 15.
század végén magyar fordítása készült –úgy tűnik, az itáliai humanista műveit nagyon kevesen olvasták hazánkban, jóval kevesebben, mint Európa más országaiban.12 Más részről viszontaz, hogy kiderült, mi volt a tévesen Petrarcának tulajdonított szöveghely valódi forrása, rávilágított arra, hogy a Szalkai-kódex Pier Paolo Vergerio hazai isme-retéhez szolgál nagyon értékes adattal. Ezalapján egyértelmű, hogy az 1402-ben író-dott, és 1471 és 1500 között több mint harminc kiadást megért pedagógiai traktátus, az első ilyen tárgyú humanista munka13 gyorsan elérte célközönségét: Kisvárdai János a sárospataki plébániai iskolában a gyakorlatba is átültette Vergeriónak az ifjak nevelésé-re vonatkozó elgondolásait.
1502-es velencei kiadást használtam, mely az alábbi linken érhető el: http://www.uni-mannheim.de/mateo/itali/autoren/vergerio_itali.html
12Vö. Kardos Tibor, A magyarországi humanizmus kora,Budapest, Akadémiai, 1955; Katona Lajos, Petrarca, Budapest, Franklin-Társulat, 1907.
13Vergerio munkássáának részletes bemutatását ld. Huszti József „Pier Paolo Vergerio és a ma-gyar humanizmus kezdete”, Filológiai Közlöny1 (1955) 521–533. Tudjuk, hogy Vergerio művének első olvasói között lehetett Vitéz János is, akinek házában a humanista az 1440-es évek elején gyak-ran megfordult. Ld. Pajorin Klára, „Mátyás király és a humanista nevelés”, Vigilia1990, 824–827, vö. továbbá „Margarita Poetica”. A humanista alapműveltség olvasmányai a Kárpát-medencében 1526-ig(antológia), összeáll. Ekler Péter, Budapest, OSzK – Gondolat, 2011, 31–33. – A De ingenuis moribusrövid részletét ld. in Antologia della letteratura del Quattrocento,a cura di Éva Vígh – Judit Tekulics, Szeged, JATE Press, 2005, 65–66. –Vergerio művének legutóbb megjelent angol fordítását ld. in Craig W. Kallendorf, Humanist educational treatises(The I Tatti Renaissance Library, 5), Cambridge, Harvard University Press, 2002.
MADAS EDIT
Egy középkori magyarországi szekvencia külföldi előzményei, liturgikus és liturgián kívüli használata
„Nagy édességes dicséretnek éneklése zengedez” – tolmácsolja az Érsekújvári Kódex fordítója a Krisztus mennybemenetelének ünnepére szánt szekvencia első sorát. Most Pajorin Klárát köszöntse e nagy édességes dicséret, aki előadás formájában hallotta már az alábbi tanulmánynak egy filológiával kevésbé megterhelt változatát.1
A mű nem tartozik a misszálék, graduálék, szekvencionálék törzsanyagába, mégis nagy jelentőségű, mert emlékekben nem bővelkedő középkori liturgikus költészetünk egyik kiváló darabja. A hét párversből álló magyarországi változat kvalitásai különö-sen akkor szembetűnőek, ha a tizenegy versszakos, külföldi forrásokból ismert, „hosz-szú” változattal összehasonlítjuk, amely a mienknek előzménye volt. Mindkét költe-ményről elmondható elsősorban, hogy nem liturgikus könyvekben élt és hagyományo-zódott tovább, hanem az Ascensio ünnepére írt prédikációk és traktátusok kiegészíté-seként, mint elsőrendű tanító és szemléltető anyag. A szereplőket megnevező, kérdés-felelet formájában előadott kis misztériumjáték ez esetben inkább olvasni és elmélked-ni való volt. A mennybe tartó győzelmes Krisztust a főangyalok és a pokolból kiszaba-dított lelkek kísérik, a különleges eseményre ujjongva gyűlnek össze az égi seregek.
Vannak köztük egyszerű, tudatlanabb angyalok, akik sosem látták a megtestesült Krisztust, és megkérdezik a magasabb rendűangyalokat, hogy: „Quis est iste
1Az áldozócsütörtöki Sursum sonet laudis melos kezdetű szekvencia Laskai Osvátnál és az Érsek-újvári Kódexbenc. előadás a Laskai Osvát halálának 500. évfordulójára rendezett konferencián hang-zott el 2011. november 28-án az OSZK-ban. A tanulmány a 72105 azonosító számú OTKA támoga-tással az MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoportban készült.
sus”, „Ki ez a dicsőséges?” Addig tart a kérdezősködés, míg a türelmes válaszokból teljessé nem válik Krisztus megtestesülésének, kereszthalálának, feltámadásának, po-kolra szállásának és dicsőséges mennybemenetelének története. A szekvencia tehát egyfelől olvasmány- illetve prédikációs anyaggá vált, másfelől azonban rendszeres
„színre vitele” is megtörténhetett. Timár Kálmán2, majd az ő nyomán Bálint Sándor3 hivatkozik arra a szokásra, hogy a mennybemenetelt – liturgikus keretek között – egy Krisztus-szobor segítségével meg is jelenítették. A szobrot kötéllel húzták fel a temp-lom padlására, s közben két kórus, mint két angyali kar, egymásnak valóságosan felel-getve énekelhette ezt a szekvenciát.
Most pedig térjünk a fennmaradt szövegekre, s annak bizonyítására, hogy a rövi-debb változat a későbbi, mely egyszersmind Magyarországhoz köthető. A hét párvers-ből álló szekvenciát G. M. Dreves adta ki először az Analecta Hymnica10. kötetében 1891-ben az 1511-ben Velencében nyomtatott Missale Zagrabienséből (A variáns).4 Ugyanitt apró betűkkel megadja a hosszabb változat (B variáns) eltérő szövegeit és kiegészítő versszakait egy 1523-ban ugyancsak Velencében nyomtatott domonkos misszáléból, megjegyezve, hogy „Im ersten Texte, der der ursprünglichere zu sein scheint, fehlt Str. 3b, die hier aus B ergänzt ist.” Ő tehát a gyengébb B variánst tekinti a későbbinek, de mindkét esetben 16. század eleji nyomtatott forrást használ. Holl Béla sok éven át dolgozott a magyarországi himnuszköltészet kritikai kiadásán, halálával azonban a hazai medievisztika nagy veszteségére a munka megszakadt és kiadatlan maradt. Az óriási, rendszerezett forrásanyag kimeríthetetlen kincsesbánya, melynek jelentőségét végre felmérhetővé teszi az az incipit- és forrásmutató, melyet Körmendy Kinga rendezett sajtó alá.5 A 756. sorszám alatt található Sursum sonet szekvenciát Holl Bélának négy zágrábi forrásban és a Futaki-graduáléban sikerült azonosítania.6A zágrábi források közül kettő 14. századi. A szekvencia csak magyarországi forrásokból ismert, ráadásul – egy kivétellel –csak zágrábiakból. Magyarországi, közelebbről zág-rábi eredete így kétségtelen. Holl Béla kritikai kiadásban közölni is kívánta a szövegét.
Az új szöveg egyetlen ponton tér el a Dreves-féle közléstől, a 3b versszak ugyanis
2Timár Kálmán, „Falegény”, MNy25–26 (1929), 376.
3Bálint Sándor, Karácsony, Húsvét, Pünkösd, Budapest, Szent István Társulat, 1976, 329–330.
4Analecta Hymnica Medii Aevi, 10. Sequentiae ineditae. Liturgische Prosen des Mittelalters.
Hrsg. v. Guido Maria Dreves, Leipzig, 1891, 36–37.
5 Béla Holl, Repertorium hymnologicum medii aevi Hungariae. Initia hymnorum, officiorum rhythmicorum, sequentiarum, troporum, versuum alleluiaticorum cantionumque, recensuit Kinga Körmendy, Budapest, OSZK, 2012 (Fragmenta et codices in bibliothecis Hungariae, Subsidia 1).
6Graduale Zagrabiense, saec. 14. (HR-Za III.d. 182); Missale Zagrabiense, saec. 14. (HR-Zu MR 133); Missale Zagrabiense per manum Matthaei de Miletnicz presbyteri et plebani, 1495. (HR-Zu MR 170); Graduale per manum Francisci de Futak, 1463 (TR-Itks 68); Missale secundum chorum et rubricam almi episcopatus Zagrabiensis ecclesie,Venezia, 1511 (H-Bn RMK III. 176).
szerepel a kéziratos forrásokban. Alább magunk is az eredeti 3b versszakkal kiegészí-tett szöveget adjuk. (A többi apró olvasati eltérés puszta szövegromlás.)
A hosszabb változat egy variánsát Cl. Blume egy 16. század eleji bázeli szekven-cionáléból az Analecta Hymnica 34. kötetében Iesum sonetincipittel közölte.7 Blume nem hivatkozik Dreves kiadására, és egyikük sem hivatkozik Gall Morel 1868-ban egy 15. századi einsiedelni kéziratból kiadott szövegére.8 Ezeken kívül a Manuscripta Me-diaevalia adatbázis tartalmaz még két 15. századi kéziratot, melyekben olvasható a szekvencia.9Mindezen szövegek még feltételezhetővé tehetnék a hosszabb változat 15.
századi keletkezését, bár az valószínűtlen, hogy közös forrásuk egy 14. századi ma-gyarországi szekvencia lenne. A datálás kérdése azonban váratlanul megoldódott, ami-kor Ubertinus de Casale Arbor vitae crucifixae Iesu Christicímű terjedelmes teológiai traktátusában rábukkantam a szövegre.10 A ferences teológus 1305-ben írta művét. A szekvencia a 4. könyv 33. fejezetének végén olvasható, a fejezet címe: Iesus celo levatus.A szerző úgy gondolta, hogy ennél jobb összefoglalását nem adhatja fejtegeté-seinek: „Hanc autem solemnitatem gratioso dictatu quidam describit, ubi quasi tota haec materia delectabiliter continetur.” Ekkor következik a szekvencia. A „gratioso dictatu” megírt költemény ezek szerint 1305 előtt készült, az auctor neve ismeretlen („quidam”). A versszakok közé paragrafusjellel be van toldva, hogy éppen kié a szó és mire vonatkozik a kérdés. E betoldásokat alább közöljük. (A mű 1485-ben megjelent velencei kiadásában a verskezdő vörös S iniciálét véletlenül R-re cserélték, így az incipit hibásan Rursum sonetvalamennyi általam látott példányban.) A megoldás meg-tetszett Sziénai Szent Bernardinnak (†1444) is, aki az Ascensio ünnepére írt 4. beszéde végére átemelte a szekvenciát Ubertinustól a bevezető ajánlással együtt.11 (A kései Bernardinus-kiadásban jobb szöveg olvasható Ubertinusénál, de nem dönthető el, hogy melyik kiadó jóvoltából.) Egymás mellett él tehát a 14. század elejétől a két hagyo-mány, az önálló szekvenciáé és az elmélkedésre, prédikációra szánt szövegé. A szek-vencia önálló használata mindenesetre nagyon korlátozott volt.
A zágrábi változat elkészítése a 14. században tudatos elhatározás volt, melyet az egyházmegye hosszú távon érvényesíteni is tudott a liturgiájában. Érdekes azonban, hogy míg a rövidebb szekvenciát szinte csak zágrábi forrásokból ismerjük, két fontos dokumentum tanúskodik arról, hogy ennek is élt egy szereplőkkel kiegészített,
7Analecta Hymnica Medii Aevi, 34. Sequentiae ineditae. Liturgische Prosen des Mittelalters.
Hrsg. v. Clemens Blume, Leipzig, 1900, 36–37.
8Gall Morel, Lateinische Hymnen des Mittelalters, grösstentheils aus Handschriften schwezeri-scher Klöster …, Einsiedeln, 1868, 46.
9Frankfurt am Main, Stadt- und Univ. Bibl. Ms. Praed. 162, 122v; Olmütz, Wiss. Staatsbibl. M. I.
336. Utóbbiról jelenleg csak feltételezem, hogy a hosszabb változat.
10Ubertinus de Casali, Arbor vitae crucifixae, Venetia, 1485, Lib. 4, cap. 33.
11Bernardinus Senensis,Sermones, Venezia, 1745. (In Ascensione Domini Sermo IV, p. 25–26).
ra szánt variánsa. Laskai Osvát két beszédében idézi a Sursum sonet szekvenciát, pon-tosabban a Biga salutis12 65. számú, áldozócsütörtökre írott beszédének vonatkozó részletét átemelte a Gemma fidei13 16. számú beszédébe, melyet ugyancsak az Úr mennybemenetelének szentelt.14Laskai nem a teljes szöveget adja, hanem csak a 3a-7b versszakokat. Bár éppen ezek a versszakok majdnem azonosak a magyarországi és a korábbi, Magyarországon kívüli változatban, de öt esetben itt is van eltérés, ami éppen elegendő annak megállapítására, hogy Laskai a rövid, hazai változatot idézi. Ubertinus de Casale áldozócsütörtöki fejezetében szerepel az a jelenet, amikor a Krisztust kísérő angyali sereg találkozik az őket fogadó angyalokkal. A kérdések és feleletek ekkor Izaiástól és a zsoltárokból vett idézetek formájában hangzanak el. A hivatkozott aukto-ritás Dionysius Areoptagita Égi hierarchiacímű műve. Ubertinus afeletti örömére már utaltam, hogy talált egy olyan szekvenciát, amelyben mindez költőien össze van fog-lalva. Laskainál is megjelennek ugyanezek az idézetek, de nem Ubertinus a közvetlen forrása, hanem a nála sokkal népszerűbb itáliai domonkos Jacobus de Voragine (†1298). A Legenda aurea Ascensióra írt LXVII. fejezetében15 sikerült azonosítani mind Ubertinus, mind Laskai forrását. Laskai tulajdonképpen ugyanúgy felismerte a Sursum sonetszekvencia megjelenítő erejét, mint Ubertinus kétszáz évvel korábban, de ő nem függelékben adja, hanem beépíti a szövegbe, – azt a verziót, amelyet ő ismer.
A körképet teljessé a szekvencia magyar fordítása teszi. A Nyulak szigetén az 1529 és 1531 között Sövényházi Márta által összeállított Érsekújvári Kódex Áldozócsütör-tökre a misén latinul elhangzó szentlecke és evangélium fordítása mellett kínálja még a Sursum sonet szekvencia magyar szövegét16 és egy magyar nyelvű prédikációt is.
Mindezeket a domonkos apácák számára a refektóriumban olvasták fel az ünnepen. A választás nyilván tartalmi megfontolásból eset a domonkos gyakorlattól eltérő, de a hallgatóság képzeletét megmozgató szekvenciára. A prózai fordítás egyúttal magyará-zatis, megtűzdelve a párbeszéd szereplőinek megnevezésével. Érdemes idézni a beve-zető sorokat: „Ez szentséges dicséretet mondja és énekli anyaszentegyház és minden híveknek gyülekezeti, kit szerzett az szent atya Kapisztranos János az áldott Úr Jézus Krisztusnak, mi édes Megváltónknak mennyben menetiről...” Vajon hogy került Ka-pisztrán Szent János neve a 14. századi magyarországi szekvencia élére? Az egyetemes
Mindezeket a domonkos apácák számára a refektóriumban olvasták fel az ünnepen. A választás nyilván tartalmi megfontolásból eset a domonkos gyakorlattól eltérő, de a hallgatóság képzeletét megmozgató szekvenciára. A prózai fordítás egyúttal magyará-zatis, megtűzdelve a párbeszéd szereplőinek megnevezésével. Érdemes idézni a beve-zető sorokat: „Ez szentséges dicséretet mondja és énekli anyaszentegyház és minden híveknek gyülekezeti, kit szerzett az szent atya Kapisztranos János az áldott Úr Jézus Krisztusnak, mi édes Megváltónknak mennyben menetiről...” Vajon hogy került Ka-pisztrán Szent János neve a 14. századi magyarországi szekvencia élére? Az egyetemes