• Nem Talált Eredményt

Jó szóval oktatott, játszani is engedett

„ ... a tettek ...

magukért csak felnőttsorban felelnek."

(Illyés Gyula)

Mindössze h á r o m esztendeig élt a NÉKOSZ, á m tagsága egy életre szóló élményt, értelmet m e r í t e t t belőle; és megkeseredett pillanatokban az „ á l d j a m vagy átkozzam"

nagy p r o b l é m á j á t . Ez a kérdésfeltevés azonban — b á r m e n n y i r e igazi i n d u l a t t a l telí-tett — mégiscsak színpadi, m e r t a felelet mindig egyértelmű. A NÉKOSZ-éveket senki n e m engedné kitörölni a m ú l t j á b ó l , h a m é g a n n y i b á n t á s t is k a p o t t érte.

Mi a d t a a N É K O S Z m á i g is h a t ó e r e j é t ? Sokan keresték és keresik r á a választ.

Van, aki csak ö n m a g a számára k í v á n j a tisztázni; van, aki pedagógiai p é l d a a d á s n a k szánja; s van, aki a t ö r t é n e l m e t k u t a t j a benne. Az utóbbi években n e m kevesen m á r írásban is rögzítették a véleményüket. Olyanok is, akik kívülről kísérték figye-lemmel és rokonszenvvel a m u n k á j á t , d e főleg azok írtak' róla, akik b e n n e éltek.

Teljes képről m é g s e m beszélhetünk most sem. Mindenki m á s - m á s oldaláról vilá-gította meg, m i n d e n k i m á s t hangsúlyozott, m i n d e n k i t m á s tett bizonytalanná a tel-jességre törekvésben. Mindettől azonban n e m kuszább, csak sokszínűbb lett a kép, valahogy úgy, m i n t a m i k o r n a g y z e n e k a r játssza az egyszerű vezérdallamot. A szim-patizánsoknak a közvetlen élmény hiánya, a volt t a g o k n a k a mozgalom erős sodra, a v á r a t l a n u l bekövetkezett feloszlatás n y o m á n keletkezett zavarodottság teszi n e -hézzé m é g m a is a tárgyilagos értelmezést.

A feloszlatás. M a m á r t u d j u k , vagy m a j d n e m t u d j u k a történelmi m a g y a r á z a t á t is. N é h á n y m o n d a t o s összegezés ide kívánkozik ebből, m e r t e n n e k ismerete m i n d a NÉKOSZ-évek, mind az utóélete megértéséhez elengedhetetlen.

A h a t a l o m é r t folytatott harc, mely egyben történelmi jövendőnk t a r t a l m á t jelen-tette, 1948 n y a r á n eldőlt. A mérsékelt haladásért, a polgári célokért k ü z d ő erők vereséget szenvedtek a t á r s a d a l o m lendületes fejlődését, a szocialista kibontakozást kereső dolgozó osztályoktól. A h a t a l o m kizárólagos birtokosa a p r o l e t a r i á t u s lett, mely p á r t j á n a k vezetésével hozzákezdett a szocializmus a l a p j a i n a k lerakásához.

A N É K O S Z a szocialista perspektíváért küzdő erők osztaga volt. Joggal hihette, hogy a további k ü z d e l e m b e n is számolnak vele. N e m így történt. Valódi, d e j a v í t h a t ó hibái és k o n s t r u á l t kifogások m i a t t 1949 n y a r á n megszületett a feloszlatását k i m o n d ó határozat. M i é r t ? Mi volt olyan a kitűzött célokban, és mi volt olyan a N É K O S Z -ban, hogy esetleges ütközésüktől kellett t a r t a n i ?

A hatalmi h a r c eldőlte u t á n a korábbi, a koalíciós é v e k r e jellemző feladatok, harci f o r m á k — az elért e r e d m é n y e k a l a p j á n , a szocialista célkitűzések sikere é r d e -kében — m e g kellett, hogy változzanak. A változás h o g y a n j á r a nézve a t ö r t é n e l e m két m e g o l d á s t kínált. Követni a Szovjetunióban — jóllehet m á s történelmi és gazdasági k ö r ü l m é n y e k között, d e — kipróbált, megvalósult u t a t ; vagy keresni a m á -sodik v i l á g h á b o r ú u t á n i megváltozott nemzetközi helyzetet és a hazai gazdasági és társadalmi fejlődés sajátosságait is figyelembe vevő változatot. Különböző n e m z e t közi és itthoni tényezők h a t á s á r a az utóbbi veszélyesnek tűnt. így a sztálini k o n -cepció másolása v á l t általánossá m i n d a gazdasági építésben, mind a politikai gya-korlatban. A házai adottságok elhanyagolása n é h á n y év u t á n súlyos gazdasági és társadalmi konfliktushoz vezetett. A n n á l is inkább, m e r t a dogmatikus politikai irányítás az elvileg indokolható merevséget is túlteljesítette.

A d o g m a t i k u s politikai vonalvezetés hívei n e m hitték, hogy éppen a szocializ-mus őszinte akarása t e r e m t h e t bizonyos doktrínáktól ugyan eltérő, de azért figye-69

lemre érdemes, alkalmazható ú j gondolatokat, megoldási módozatokat. Szabadulni igyekeztek minden olyan formától, intézménytől, egyéntől, mely, éppen a szocializmushoz való őszinte hűségének tudatában, bírálóként léphetett fel, ami persze s e m -miképpen nem jelent tévedhetetlenséget, csupán jó alapot a továbbgondolásra.

A NÉKOSZ tagsága, az ott uralkodó szellem is így vált veszélyessé, ezért kellett megszűnnie.

A NÉKOSZ-ifjúság mindebből mit sem sejthetett. A kollégiumok feloszlatásával járó bánat, értetlenség — régi jó NÉKOSZ-szokás szerint — a h a n g u l a t n a k meg-felelő n é p d a l . . . „Nagymajtényi síkon letörött a z á s z l ó . . . " elsóhajtásába, m a j d hall-gatásba fordult.

Amit az a néhány év adott, hogy „jó szóval oktatott, játszani is engedett", ele-gendő volt ahhoz, hogy a hallgatás ne magának való legyen. Dolgos, felnőtt évek következtek. A társadalmi fejlődésbe vetett hit, az elkötelezettség vállalása segített az eligazodásban. A volt kollégisták többsége ezután is ott volt, ahol a jó ügy szol-gálatára soroztak, csak nem csoportosan, hanem egyenként jelentkeztek.

A marxista képzés a kollégiumi nevelés alapelve volt. A kollégisták közül szá-mosan aktív párttagok voltak, komoly tekintéllyel a többiek előtt. Nincs a b b a n h á t semmi különös, hogy a feloszlatás után a többség sorsa a NÉKOSZ helyett a p á r t t a l fonódott össze. Csak a NÉKOSZ kérdését kezelték — f á j d a l m a s ! — külön ügyként.

A dogmatizmus éveinek múltával jött el az az idő, mikor elismeréssel is szólni lehetett m á r a NÉKOSZ-ról, nemcsak a feltétlen elutasítás h a n g j á n . Ekkor a z o n b a n

— a korábbi erőszakos bírálat, a hosszú hallgatás u t á n ez talan érthető — a nosz-talgikus hangulat lett úrrá. Hiszen az eltelt évek alatt elszállt az i f j ú s á g is! A tisz-tulási folyamat, m á r a kezdeteknél, maga is túlságosan sok ellentmondást k a v a r t fel. Megtévedni könnyű volt. Mindenekelőtt annak, aki a cselekvéshez és n e m a tétlen kiváráshoz szokott hozzá. A nagy történelmi rendteremtés, az e l l e n f o r r a d a -lommal, a dogmatizmussal és a revizionizmussal való leszámolás után, k i n e k - k i n e k egyénileg is volt mit elrendeznie. A volt kollégistáknak csakúgy, m i n t m i n d e n k i másnak. Ne higgye azonban senki, hogy valamikor is volt olyan időszák, a m i k o r igazságosan lehetett a NÉKOSZ-t testületileg a vádlottak p a d j á r a ültetni. Igazság-talanság volt ez 1949-ben és túlságosan sommás elintézés — b á r m e r ő b e n m á s okok és meggondolások alapján — az ellenforradalmi zűrzavarból való kilábolás idején.

Az egyénileg vétkesek — ezzel sem hibájuk, sem felelősségük persze n e m kisebbe-dik, csak morális megítéltetésük lesz elviselhetőbb — n e m voltak soha tényleges ellenségek. Csak a zavar, a türelmetlenség és egyiknél-másiknál talán a hiúság volt nagyobb a megengedettnél. így kerültek némelyek tévútra. Mindez m a m á r a múlté.

A „NÉKOSZper", szerencsére n e m látványosan, lezáródott. Az ítélet: a N É K O S Z -mozgalom a munkás-mozgalom integráns része volt.

A „per" lezárására, a „feloldozásra" már csak azért is nagy szükség volt, m e r t a mai ifjúság egyre fokozódó kíváncsisággal, egyre határozottabb rokonszenvvel f o r -dul a NÉKOSZ felé. Ennél fényesebb rehabilitációt elképzelni sem lehet! Az i f j ú s á g figyelme mindazokban, akik szólíttatni h a g y j á k magukat, akik szólni t u d n a k a

„fényes szelek" esztendeiről, a legteljesebb felelősségtudatot v á l t j a ki.

Abban az igyekezetben, hogy a NÉKOSZ-mozgalom mind politika-, m i n d neveléstörténeti szempontból árnyalt értékelést kapjon, s az értelmes elrendeződés n y o -m á n i f j ú szívekben továbbéljen belőle -mindaz, a-mi -m a is életrevaló, -m a is érvé-nyes; fontos lépés A valóság pedagógiája címen a Tankönyvkiadó gondozásában 1975-ben közreadott dokumentumkötet. Ügy segít eloszlatni m i n d e n ködöt, legendát, félreértést, hogy nem idealizál, de n e m is kisebbít. Felragyogtat m i n d e n szépséget, á m nem t a k a r g a t j a a gyengeséget sem. A folyamatot kelti életre.

A NÉKOSZmozgalomról sokan elmondták már, hogy az adott k o r s a j á t o s t e r -méke volt. Ez adta az erejét, ezért megismételhetetlen. A mozgalom és az adott történelmi kor szerves egységét is jól dokumentálja A valóság pedagógiája. A kötet minden történelmi elemzés, magyarázat nélkül leckét ad az akkori történelemből is.

Ha valaki nem értette eddig például, hogy mi az a koalíciós politika, vagy az ú j j á -70

építés heroizmusa — gazdasági és társadalmi vonatkozásban egyaránt — a kötetet elolvasva biztosan megérti, sőt átérzi. A kötet az egykoriaknak, a résztvevőknek is fontos olvasmánya lett. Felfrissítette és újrarendezte emlékképeiket.

E sorok írója — mint ahogyan m á r az eddig elmondottak hangvételéből is bizo-n y á r a kiderült — élete bizo-nagy élmébizo-nyekébizo-nt t a r t j a számobizo-n a NÉKOSZ-babizo-n töltött két esztendejét. Ezért nagyon szívesen, de nagyon nehezen szánta el magát a meg-szólalásra.

Sok mindenről lehetne, kellene beszélni. Helyszűke miatt választom a még min-dig legtalányosabbat: hogyan is éltünk mi, egykori NÉKOSZ-fiatalok, miért szeret-t ü n k annyira kollégisszeret-ták lenni?

A válasz rendkívül egyszerű: együtt éltünk, ezt az együttlétünket, ennek tartal-mát, megnyilvánulási formáit szerettük annyira. Az elemzés viszont m á r bonyolul-tabb. K ü l ö n nehezíti a hozzátapadt sok-sok fenntartás, meg n e m értés, kritika.

Az ország a régi rendszer lebontásának, egy magasabb rendű társadalom épí-tésének lázában égett. Mi naponta érezhettük, hogy ebben a m u n k á b a n számolnak velünk, szükség v a n r á n k is. Az elénk állított feladatoknak mi meg a k a r t u n k és ezért többnyire meg is .tudtunk felelni. Meg tudtunk, m e r t egyéni erőnket vagy erőt-lenségünket egyazon célért küzdő közösség fegyelmezte. Mindenkire képessége sze-rint rótta a feladatokat, de nem keveset. A jól végzett munka, a sikeresen meg-oldott feladat növelte az egyén értékét, önbizalmát. Az egyéni ambíció, tehetség csak a közösség szolgálatába állítva kapott igazi elismerést. Hogy volt ebben túlzás is? Lehet. Egy bizonyos, mi n e m éreztük. Aki az öncélú egyéni érvényesülés tuda-tával érkezett közénk, a kollégiumok légkörében átváltozott. Voltak, n e m is keve-sen, akiknek sok belső küzdelembe került elhagyni önös céljaikat, szokásaikat, de a többség valóban szabadulni is akart ezektől. A törtetők h a m a r lelepleződtek. A tar-talmas emberi közösség kialakításához a NÉKOSZ adta együttélés, az ifjúságra jel-lemző türelmetlenség, a plebejusszármazás jó alapot jelentett.

Szoros összetartozásunk, ebből fakadó erőnk révén sem éreztük azonban — bár sokan úgy vélték — különbnek magunkat a közösségünkön kívül levőknél. Legfel-jebb az illendőnél egy kicsit harsányabban örültünk az azonos indítású, egy célért küzdő együttélés nyújtotta élményvilágnak. Aki hangos örömünkért megró b e n n ü n -ket, annak azt is tudnia kell, hogy mi m a j d n e m valamennyien árnyékból kerültünk egy napfényes közegbe. Nekünk még a sokágyas, fűtetlen kollégiumi szobák is emel-kedést, biztonságot jelentettek. A társadalmi kirekesztettség, a szolgaélet perspektí-vája helyett pedig a történelem formálódásának válhattunk részeseivé. Lehet ennyi mindent illedelmesen elviselni, különösen húszévesen?

Nem váltunk zárt közösségé. A zártság, amennyiben létezett, mindenekelőtt ön-védelem volt a gáncsvetőkkel, a karrieristákkal, saját gyengeségünkkel szemben.

Csak együtt voltunk, lehettünk erősek, ezért kapaszkodtunk szorosan egymásba. De soha n e m úgy, hogy kirekesszük a közénk igyekvőket, a magukat hozzánk tartozó-nak érzőket. Ilyen értelemben zárt világunkban szerzett erőnket r a j t u n k kívül levő területeken igyekeztünk hasznosítani: a nyitottságnak mégiscsak ez a legbiztosabb mércéje.

Hogy nem zárt világ volt a NÉKOSZ, bizonyítja az is, hogy kerestük a felnőtt barátok — a társadalmi kérdésekben, politikában, tudományokban járatos szemé-lyek — társaságát is. Kerestük a tanítómestereket, és hálásak voltunk azoknak, akik vállaltak minket. Akkor is tudtuk és ma is meggyőződéssel vallhatjuk, hogy vezető politikusoknak, a tudományok kiemelkedő egyéniségeinek soha n e m volt olyan ele-ven és alkotó kapcsolata az ifjúsággal, mint a NÉKOSZ fiataljaival. S ez mindenek-előtt az ő érdemük. Szerettek, segítettek, tanítottak minket. Bíráltak és hittek ben-nünk. Mi valódi emberi értékeik — és n e m rangjuk — szerint rajongtunk értük.

Sokat köszönhetünk nekik, mindenekelőtt emberi emelkedésünket, hitünket. H a ők akkor n e m fogadnak magukévá bennünket, soha nem tudunk rendbe állni, a ben-nünk levő képességeket az igaz ügy szolgálatára fordítani. Nekik köszönhetjük, hogy ha szegényen is, de nyomasztó gondok nélkül élhettünk, élvezhettük tevékeny i f j ú ságunkat. Kik voltak ők? A sokat emlegetett ismertebbeken kívül sok százan v a n -71

nak a „névtelenebbek", kiknek személye kollégiumonként m á s és más. Nem készült róluk teljes regiszter.

Egy-egy kollégiumi közösség az erős összetartás ellenére sem „ n y á j " volt, m e l y csak tömegerejével tud hatni, amelyben nem volt, n e m létezhetett egyéni szín és árnyalat. Az erős kritikai szellem is a személyiség minél teljesebb kibontását szol-gálta. A közös cél elfogadása, vállalása nem színtelenítette el az egyéniséget, i n k á b b gazdagította.

őszinték voltunk egymáshoz. A hibák, emberi gyengeségek n e m m a r a d h a t t a k rejtve s megbírálatlanul. De mindenkinek egyformán joga volt a bírálathoz. Kizárás csak kirívó, reménytelen esetekben történt. A bírálat rendezőelve: a kis és nagy közösség — kollégium, társadalom — érdekének szolgálata óvott a szubjektivitástól, az öncélú, sértő megjegyzésektől. Mindenki vállalta önmagát és törekedett a j o b b r a ; mindenki vállalta a másikat és segített neki. Nem voltunk megalkuvók, még túlzottan türelmesek sem; elfogadtuk a különvéleményt, de n e m m o n d t u n k le a m e g -győzésről. Nézetazonosságunk mindig küzdelemben született, és valódi egyetértést takart.

Talán n e m lesz érdektelen n é h á n y szót a tanulmányi m u n k á n k r ó l sem ejteni.

A kollégiumokban igazi rangot a tudás és közéletiség magas fokú ötvözetével lehe-tett szerezni. Jóllehet a tudást n e m az egyetemi vizsgákon megszerzett jegyekkel mértük, a mérce magas volt. Egyébként komoly tudás, szakmai igény nélkül be sem lehetett kerülni a kollégiumokba. Kétségtelen, hogy mozgalmi f e l a d a t a i n k a t g y a k r a n elébe helyeztük a tanulásnak, de ezt józan politikai belátásból t e t t ü k és n e m azért, hogy alibit szerezzünk a n e m tanuláshoz. Előadásokra olykor n e m jártunk, á m sokat és sokfélét olvastunk. Olvasmányaink a kötelező ismeretek megszerzésétől a napi politikai életben való tájékozódásig sok mindenre kiterjedtek. Mindenekelőtt az el-marasztaló „egykönyves marxista" jelzőt igyekeztünk kinőni. A h a j n a l i g t a r t ó olva-sás, vitatkozás éppúgy hozzátartozott a népi kollégiumok életformájához, m i n t a társadalmi m u n k a vagy a népdaléneklés.

Annakidején, mi, minden f o r r a d a l m a k harcosainak szent hitével valóságosan hittük, hogy „holnapra megforgatjuk az egész világot". Naivság volt? Bizonyára volt bennünk az is. Ám bizonyos történelmi helyzetekben csak erős hitre épülő, merész perspektívák hozhatnak megalapozott eredményeket. Szerény i f j o n t i erőnkkel így tudtuk szolgálni történelmünk mindeddig legnagyobb változást hozó társadalmi küz-delmét.

72