társa-dalom kívánt működését. Ahogy James Madison (1751-1836), az amerikai demokrá-cia egyik alapítója írja, a demokrádemokrá-cia érdeke, hogy „vezetőkként olyan embereket állítson csatasorba, akik a legbölcsebbek felismerni és a legerényesebbek szorgal-mazni a társadalom közös javát”. A nem parlamenti képviselő, megválasztott tisztség-viselő politikustól viszont nem lehet elvárni, hogy „belsőleg”, személy szerint erköl-csös beállítottságú legyen. De el kell várni, hogy tetteiben az legyen, vagyis annak látsszék, azaz politikusként gyakorolt cselekedetei megfeleljenek az erkölcs formái-nak. Ezt kell kikényszerítenie a törvényeknek és a jogi-bírói ellenőrzésnek. Egy demokrácia nem akkor gyenge, ha erkölcstelenek a politikai végrehajtó hatalommal rendelkezők (jobb, ha nem azok), a „politikusok”, hanem akkor, ha a törvényhozók és bírók gyenge etikai színvonalat és bátorságot mutatnak föl, és ha etikai értelemben bátor megnyilvánulásaikat nem támogatják az emberek.
A „testvériség” régi fogalmát minden demokrácia alapjának kell tekintenünk, füg-getlenül e fogalom történeti meghurcolásától. A jól alkotott demokratikus törvény az egyéni érdeket elismerve a testvéries közjó irányába tudja terelni a dolgokat. E törvé-nyek ellensúlyok és kiegyenlítők, miközben megteremtik a korábbi korok által még megvalósíthatatlannak tűnő társadalmi testvériséget.
törvényértelmezés
A törvények arra szolgálnak, hogy a társadalom életét szabályozzák, megakadá-lyozva a káoszt és az összevisszaságot. Thomas Hobbes (1588–1679) szerint az embereknek természetből eredő joguk erőszakkal érvényesülni, ám félelmükben ezt a jogot egy nagyobb erőre bízzák. Fegyvereiket átadják a hatalomnak, melynek alá-vetik magukat, viszont az megvédi őket. Az emberek ezzel a „cserével” feladják vad természetes állapotukat, és belépnek a „status civilis”-be, a polgári állapotba.
Immanuel Kant (1724–1804) később úgy véli, hogy a társadalom törvényei, jogi formát öltve, azon feltételek összességét jelentik, „amelyek között az egyik ember önkénye a szabadság általános törvénye szerint egyeztethető össze a másik emberé-vel”. Ez a modern demokrácia törvénye – mindenkinek a szabadságát kölcsönösen tiszteletben tartani. A helyesen értett szabadság mint a felelősség és a moralitás lehe-tősége egyben feltétele a demokráciának, és azonos is vele.
A jogrendszer demokratizálódásával általánossá vált a felfogás, hogy a törvény van az emberekért, az életért, és nem fordítva. Az emberek szabad, prosperáló élete lehet a demokrácia egyetlen célja, a jog és a törvények ennek segítőeszközei. Nagy a tét, az emberek társadalmilag garantálható legnagyobb anyagi, mentális, morális jó-léte;
ezért a demokratikus törvény szigorú, mindenkit kötelez. Ahogy Kis János legújabb könyvében fogalmaz, ahol „létezik legitim törvényes rend, ott abból kell kiindulni, hogy a törvény betartandó, akár egyetértünk vele, akár nem. Csak nagyon súlyos indokok írhatják felül ezt a föltevést. A törvényt azért kell megtartani, mert az arra jogosult szerv kodifikálta, nem azért, mert a tartalma a kodifikációtól függetlenül is indokolja, hogy azt tegyük, amit mond.”
Előfordulhat ugyanakkor, hogy a törvény alkalmazása életellenes, nem életszerű vagy éppen megsérti az igazságosság elvét, a konkrét helyzetben a „jólét”
csökkené-150
séhez vezet. Ez a demokráciában súlyos indok, amire Kis János utal. Ennek felisme-réséhez van szükség „ítélőerőre”, amit „bölcsességnek” is szoktak nevezni, és ami a jogi ítélkezésben többek közt a méltányos mérlegelés fogalmában jelenik meg. A
„méltányosság” – mint például az egyedi helyzet egyediségének felismerése – olyan morális attitűd és cselekvés, amelyre minden demokráciának szüksége van. A méltá-nyosság elsajátíttatása a demokráciában az iskolák és az egyenruhásokat képző tan-folyamok elsőrendű feladata. Bizony, nem egyszerű felismerni, hogy mikor kell a szabályt követni, és mikor kell az élet érveit érvényesíteni – erre tanítani kell azokat is, akiket az utcára állítunk, azokat is, akik őket képezik vagy akik az íróasztal mellett védik a törvényt.
A méltányos demokratikus törvény-értelmezésre számtalan példa hozható. A piros közlekedési lámpán például tilos áthaladni. Baleseti sebész orvos megáll az éppen pirosra váltó lámpánál, amikor látótávolságon belül egy autó elüt egy gyalogost, aki az utcára esik, azonnal segítségre van szüksége. Minden másodperc döntő lehet éle-tének megmentésében. Az orvos körülnéz, látja, hogy nem jön autó, senkit nem veszélyeztet, gázt ad, áthalad a piros jelzésen, és azonnal segítséget nyújt. Ez bünte-tendő cselekedet, vagy sem? Alkalmazható itt a piros lámpán való áthaladás megíté-lésében a méltányosság elve, vagy sem? Az ilyen kérdések nyilvános megvitatása a demokrácia kezdete.
trAnszgresszív morál
A diktatúra eredményeként a társadalom egyes tagjai nem értékelhetők teljes mérték-ben az erkölcsiség beszámítható alanyaiként. A diktatúrában való cselekvések és visel-kedések értékelésénél az a döntő, hogy mennyire állt az illető kényszer alatt, és hol kezdődött vagy hol ért véget a szabadsága cselekvéseinek meghatározásában. Ez pedig minden egyes embernél és minden egyes esetben különböző. Miközben a diktatúra kollektív felelőtlenséget eredményez, a diktatúrában a kis szabadságok kivívásával, a magánjellegű élettér növelésével lehet az individualitást, a szabadságot és a moralitást erősíteni. A diktatúrában elkövetett tettek nem ítélhetők meg sematikusan a demokrácia felől, a demokráciában élő szabad polgárok szabad és előítéletmentes gondolkodás-módjával. A diktatúra idején elkövetett tetteket leghelyesebben akkor tudjuk megítélni, ha azt vizsgáljuk, egy adott személynek mi állt volna szabadságában, és ahhoz képest mit tett, vagy mit nem tett. Mérceként pedig nem a demokráciát állíthatjuk, hanem azt kell vizsgálnunk, hogy mások mit tettek hasonló körülmények közt. A diktatúrában elkövetett tettek értékelése a demokrácia felől úgy is lehetséges, hogy mérlegeljük, a nem-szabad, nem-demokratikus viszonyok közt szerzett hatalmi, kapcsolati előnyt valaki kihasználja-e a rákövetkező demokráciában. A demokratikus gondolkodás és jogalkotás számára, ha tényleg stabil demokráciát és felelős egyénekből álló társadal-mat akar létrehozni, elfogadhatatlan, ha valaki a diktatúrában szerzett pozicionális előnyt a demokrácában a maga saját javára kihasználja. Ez az erkölcstelenség és fele-lőtlenség csúcsa lenne, és a demokráciát születése pillanatában destabilizálná, bizony-talanná tenné, és árkokat ásna a kialakuló demokratikus társadalomban.
151
válAsztás
A választás a demokrácia alapvető működésmódja. Az antik görög demokráciában még volt lehetőség arra, hogy a városállam valamennyi polgára naponta részt vegyen az ügyek intézésében, a törvényhozásban, ma ez nyilvánvalóan nem tartható fönn.
Ideális esetben a demokráciát a legkiválóbb emberek vezetik. Mivel azonban a kiválóság vitatható, és a hivatalra többen jelentkeznek, választani kell.
Már Platón (Kr. e. 427–347) látta, hogy „a becsületes ember, mikor a vezetésre vállalkozik … nem is úgy lép a vezető helyre, mintha valami jó állásba menne, vagy mintha ott valami jó várna rá, hanem csak kényszerből, s csak azért, mert nincs nála senki jobb, vagy legalábbis hozzá hasonló, akinek ezt átengedhetné. Mert … ha létez-ne egy csupa jó emberekből álló állam, akkor az emberek éppen úgy tülekednélétez-nek azért, hogy ne kelljen vezetniük, mint ahogy tülekednek most azért, hogy vezethesse-nek; s csak akkor lenne igazán nyilvánvaló, hogy az igazi vezető valójában nem arra van hivatva, hogy a maga, hanem hogy [a többi ember] érdekét szolgálja; s ekkor minden okos ember sokkal inkább választaná azt, hogy a mások vezetése neki hajtson hasznot, semhogy másoknak használva gondokat vegyen a nyakába.” (Platón: Az állam, 347c–d.)
A modern társadalmakban lehetetlenség a vezető pozícióba igyekvő emberek jelle-mét megismerni, így kiválóságukról nem közvetlen tetteikből, hanem saját beszélge-tő és cselekvő környezetükből következtethetünk, amely mint csoportosulás vagy párt az adott egyén vezetővé választását javasolja. Miután a nagyszámú ember közül a személy szerint kiváló nem ismerhető föl, továbbá „tülekedés nélkül” lehetetlenség jelöltté válni, a kiválóságnak nem feltétlenül a megválasztott személyben, hanem az adminisztrátort ellenőrző törvényekben és a bírákban kell megjelennie.
A politikai választás ennek megfelelően nem a „végtelen” vagy „teljes” emberi szabadság megnyilvánulása, hanem hosszú mérlegelés, diszkusszió, társadalmi beszélgetés eredménye. A megválasztott személytől elvárják, hogy az emberek közös akaratát képviselje és megvalósítsa. A demokráciában a megválasztott vezetőnek az egész demokráciát és nem saját pártját kell képviselnie, az egész társadalom és nem csak a saját csoport javát kell szolgálnia. A megválasztott vezetőt a saját pártnak és az ellenzéknek egyaránt szigorú törvények szerint kell ellenőriznie.
Felnőtt az a demokrácia, melynek vezetője megválasztása után elszakad pártjától, és az egész társadalmat képviseli és szolgálja. Gyermekcipőben sem jár még az a demokrácia, mely elfogad olyan első számú vezetőt, akit személy szerint nem az emberek választottak meg – milyen alapon ellenőrizhető az ilyen? Ez az eset a nagy klasszikus-modern demokráciában, az Amerikai Egyesült Államokban elképzelhetet-len elképzelhetet-lenne.
vállAlkozási etikA
Parancsuralmi rendszerekben a cselekvők nem gondolkodhatnak különböző cse-lekvési lehetőségeken, következésképpen nem is dönthetnek köztük. Diktatúrákban csak a szűken értelmezett magánélet területén van némi szabadság. Ezért e rendsze-rekben a cselekvők felelőssége kicsi. Ezzel szemben a szabad egyénekből álló
152
demokráciában a cselekvések tág körben szabadok. Csak szabad és ennélfogva fele-lős emberek képesek demokráciát létrehozni és fenntartani. Egy ilyen társadalomban az egyéneknek, a közösen cselekvők csoportjainak, a vállalkozások vezetőinek maguknak kell a cselekvési lehetőségek közt választani. A cselekvést előíró törvé-nyek ugyanis többnyire nem szabályoznak mindent, alapvetően feltételezve a polgá-rok jószándékát a szabad demokratikus együttélés lehetősége iránt.
E szemlélet megnyilvánulása a nyugati gazdasági élet azon íratlan elvárása, hogy a vállalkozók és a vállalatok (a törvények betartását mint minimális követelményt feltételezve) a politikai és cselekvési szabadság mellett is elkötelezzék magukat, ami egyet jelent a tettek értékének szüntelen mérlegelésével, az egyes cselekedetek struk-túrájaként feltárható etikai elvek folyamatos elemzésével. Az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unió számos országában a vállalkozások ezt az elkötele-zettségüket igen gyakran etikai programokban, sőt úgynevezett „etikai küldetésnyi-latkozatokban” fogalmazzák meg.
Míg a törvények pusztán általános cselekvési korlátokat vagy cselekvésmódokat határoznak meg, addig az etikai alapállás azt hivatott demonstrálni, hogy egy adott vállalat nemcsak kényszerűségből tartja be a törvényeket, nemcsak félelemből veszi figyelembe minden egyes polgár, azaz a demokrácia érdekeit, hanem tevékenységének célja a vállalat tulajdonosainak és munkavállalóinak érdekszolgálata mellett az egész társadalom java. A vállalatok etikai magatartását a demokráciákban egyre inkább nem-csak elvárják, hanem meg is követelik, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a gyorsan változó világban lehetetlen kellően részletes és rugalmas törvényeket hozni.
Az etikai alapelveket megfogalmazó, képviselő, döntéseiket azok alapján hozó és munkájukat azok szerint végző vállalatok méltókká válnak a társadalom bizalmára, és a demokratikus társadalmak nagykorúsodó polgárai egyre inkább az ilyen vállal-kozások termékeit vásárolják. Nyugati tapasztalatok mutatják, hogy a fejlett demok-ráciákban (ami előbb-utóbb remélhetőleg hazánk is lesz) az etikai nyilatkozattal rendelkező és etikai értékeket képviselő vállalatok komoly piaci előnyre tesznek szert. Az Európai Unióhoz való csatlakozással a magyarországi vállalatoknak is szük-ségük lesz etikai alapállásuk és küldetésük megfogalmazására. Ez mindannyiunk, az egyes ember, a társadalom és a vállalatok közös érdeke.
véleménynyilvánítás
A vélemény alkotásának és kinyilvánításának szabadsága a valódi demokrácia léte-zésének egyik feltétele. Ahol az emberek nem alkothatnak saját életük, életmódjuk, a társadalom, a gazdaság, a vallás, a kultúra kérdéseiben szabadon véleményt, és ezt nem nyilváníthatják ki, ott nem működik a demokrácia. A szabad megnyilvánulás egyetlen korlátja az, hogy a megnyilatkozások nem fenyegethetik magát a demokráciát, nem fenyegethetnek más embert létezésében, vallásában, kultúrájában, életmódjában, és nem sérthetik az általános közízlés normáit. A demokrácia elve, hogy egy ember elhall-gattatása egyet jelent méltóságának és cselekvő szabadságának megsértésével.
Nietzsche azt mondta, hogy a házasság végtelen beszélgetés, a demokrácia mai filozófusai pedig azt állítják, hogy a demokrácia végtelen beszélgetés. Amint az ember öncél, úgy természetes együttélési módja, a demokrácia is az. Ennélfogva a
153