• Nem Talált Eredményt

« 72 szély fenyegeti a társadalmat, a gyermekeknek (a szülők

In document Religio, 1859. 1. félév (Pldal 76-81)

Ki merné kétségbe vonni a theologiai tanulmá- tanulmá-nyok szükségességét ? Ezek ismerete nem

« 72 szély fenyegeti a társadalmat, a gyermekeknek (a szülők

gon-datlansága, vagy halála miatt) elhanyagolt neveléseik miatt.

E bajon segitendő Velencze utolsó dogeja, Manini, jobb sor-sot érdemlett életének végén 100,000 aranyat hagyományozott jótékony intézetekre. E hagyomány egyik részéből, mellyhez járult Sceriman kanonok öröksége, alapittatott az .Institute Manin' nevet viselő intézet, elárvult, vagy elhanyagolt gyer-mekek nevelésére : 60 illy szegény gyermek részesül itt ker.

nevelésben. E szegények az elemi tanulmányokon kivül, még kézmüvek- és mechanikára is tanittatnak. Részletekbe. fájda-lom ! bocsátkoznunk rem lehet ; annyit azonban meg kell je-gyeznünk , mikép ennél remekebb illynemü intézetet Euró-pában sehol sem találhatni.

,Institute Manin'-nak méltó testvéreiül tekinthetők az ,1 Gesuati', ,le Therese' és ,le Zitelle' nevü intézetek. Az" első eltart 120 árvát. Ezelőtt az itt felnőtteket segély pénzzel is el-látták az intézetbőli kiléptök után. A ,Terese'-k közel kétszáz leány-növendékről gondoskodnak. Egyik sajátságos intézete Velenczének, az ugy nevezett ,Le Zitelle', egy millió húszas-ra rugó alapitványnyal, elszegényedett velenczei nemes csalá-dok leányainak, 24 éves korukig eltartása és magasabb kimive-lése végett. Olasz uri családok ezekből választják nevelőnéiket.

Ha a nevelésnek fő leiadata, s legszebb gyümölcse, az ifjú sarjadék szivében az erény magvainak kifejtése, és ez által Isten országának terjesztése : ugy bizonyára nem kevésb-bé szent fáradozás, a bün átkos mocsarába sülyedettnek meg-mentése , s az erény útjára visszahívása. Az egyház ugy, mint isteni alapitója Krisztus Jézus, meg nem szűnik keresni azt, a mi elveszett. A velenczei .Ricovero delle penitenti' tárt ka-rokkal befogad minden bűnbánó Magdolnát; s az ég szentjei bizonyosan örömmel tekintenek ama házra, mellynek termei-ben pauli sz. Vincze angyalai, felebaráti szeretettől lángoló buzgalommal tisztogatják le a löld legszerencsétlenebbjeiről azon sarat, mellyel, világbani hányatásuk alatt, a Szentlélek templomát beszennyezték.

Vannak szerencsétlenek, kik ügyetlenségük, és mások, kik az idők mostohasága miatt, nem képesek megszerezni mindennapi kenyeröket. A becsületes igyekezetü szegény-ségnek van egy fájdalma, melly a napszámosnak velejét is megrázkódtatja; neve: m u n k a h i á n y . Olvassátok a dús-gazdag Angliának évlapjait : véres könyekkel van ott megír-va e ,r é r n i t ő s z ö r n y ' története, melly évenkint sok ezer életet ragad áldozatul. Másutt is terjeszkedik e rémalak : s mióta Triest magához ragadta Velencze örökségét, azóta itt is van fölösleges kéz. De a ker. szeretet leleményes ; ennek egyik példája a velenczei .Casa d'Industria,' melly munkahi-ány miatt éhséget szenvedő 800 embernek ád munkát, azaz : életet. S habár az itt kiszabott napi bér, a rendes napszámnak csak felét teszi is; mégis azon jótétemények közé tartozik, mellyekre a katholicismus bizton tekinthet önérzettel. Van-nak a protestantismusVan-nak is illynemü házai, nem tagadjuk.

Angliát szokták sokan felhozni ennek bebizonyítására. De halljuk Blanqui nyilatkozatát felőlük : „A protestáns rend-szer," úgymond ő, „könyörtelen elvből indult ki; azt állítván, hogy a népesség az élelmi forrásokhoz képest igen nagy mér-tékben szaporodik; hogy kelletén tul sok a nép; s hogy en-nek csak egy orvosszere van : a n é p s z a p o r o d á s á n a k g á t o t v e t n i . Igy szól ő a szegénységhez : az

igazságtalan-ság részeteken van; miért születtetek? miért jelentetek meg, részt veendők az élet asztalánál, hol a helyeket mi már elfog-laltuk ? Mi azonban nemes szívűek vagyunk, és könyörülete-sek : adunk kenyeret nektek is; de jól fontoljátok meg, hogy nektek ehhez nincs jogotok. Azért ne zúgolódjatok a meny-nyiség csekélysége miatt : mert az is, a mit adunk, több. mint a mennyivel tartozunk." E szavakkal, folytatja az idézett iró, küldi az angol protestantismus e szerencsétlen szegényeket a ,Workhouse'-okba, 600 tömlöczbe, mellyek a nyomor elnyomá-sára s a „szegénységi adó" kiegészitésére alapittattak. Mi sors várakozik itte boldogtalanokra? Állapotuknak nem szabad jó-nak lennie; de még csak tűrhetőnek sem: mert nyomoruk, ha egyszer innen kiszabadulnak, olly nagy, hogy seregesen visszakívánkoznának e tömlöczökbe. Rémképekhez kell azért folyamodni: hogy a szűkölködő reszkessen a kegyetlen se-gélytől, és kínjával űzesse meg a szeretetet, mellyhez folya-modni elég vakmerő volt. Igen, igy szól tovább Blanqui, ezt látni Angliában, miként ül össze hét-nyolez mivelt, gazdag, komoly ur, mint a szegényeknek megannyi gondnoka, tanácsot tartandó, s a kérdést megfejtendő. S micsoda kérdést? Azt, h o g y a n k e l l a s z e g é n y e m b e r t e l r e t t e n t e n i a könyörület e házaitól ; hogyan lehessen keserűbbé tenni az úgyis keserves kenyeret ; hogyan kell az állítólagos asylumot kinkamarává átváltoztatni ? Mihelyt belépnek e házba, azonnal elválasztatik a férj feleségétől, és a gyermek anyjától ; neveiktől is megfosztva, merő számokká lesznek, és a forgató kerekek-hez barom módjára, igába köttetnek, és addig forognak, mig ez elkábító munkától ki nem dőlnek. Egy, vagy más módon tehát, éhség vagy kinpad által a szegénységet kiölni, s a mértani progressiókban haladó nép szaporodását meggátolni, ez minden, mit a protestantismus az emberi nyomor enyhíté-sére föllelt1)." Ellenben a katholicismus nem ismer kizárólagos életkiváltsággal bíró castot ; hanem midőn egy részről az Is-ten akaratának örök végzeteiből, és az eredendő bün gyászos következményeiből származtatja a nyomort, s a vagyon és szűkölködés közti különbség létezését, a szegényt csendes tűrésre intvén : azalatt más részről a felebaráti szeretet kötelességével kitölti a két osztály közti feneketlen ű r t , és azt kiáltja az érzéketlenség fülébe : „Isten e földnek absolut ura, s ti az ő tulajdonának sáfárai vagytok , a reátok bizott talentumokról számot fogtok ő neki adni." Ezen ,ha-bentes quasi non possidentes' kath. elv, megtermé a jótékony-ságnak ama nagyszerű intézeteit, mellyek a katholicismus-nak kizárólagos tulajdonai. Ezzel azonban korán sem azt akar-juk mondani, mintha prot. országokban nem találkoznának

nemesebb könyörületre mutató intézvények ; mert ,spiritus Dei spirat, ubi vult ; ' d e igenis azt. h o g y a p r o t . ,Work-house'-okhoz h a s o n l ó , e m b e r t l e a l a c s o n y í t ó in-t é z e in-t e k e in-t k a in-t h . o r s z á g o k b a n n e m in-t a l á l h a in-t n i s e h o l . Nézzétek meg a velenczei ,Casa d'Industriá'-t, vagy ,Ospizio Morosini'-t, vagy a 700 tehetetlent magában rejtő ,Ospedaletto'-t, vagy ,Cá di Dio'-t, és ama 1 0 — 1 5 más kath.

ospiziot ; hol a nyomor menedéket kereshet, a nélkül, hogy azt emberi méltóságának árán kellene megvásárolnia. Csak egy futó pillanat, például a genuai ,Albergo dei poveri'-be, mellyről Förster is megvallja, mikép ennél nagyszerűbbet

') Lásd ,Gaurae , Geschichte der Familie.' III. Bd. S. 214.

7 3

Europa nem képes fölmutatni, eléggé megmutatja a kath. fe-lebaráti szeretet mivoltát. És hány százat emlithetnénk még itt ! Pedig Olaszhon nem sajtolja ki két Indiának véres ve-rejtékét.

Vége sem lenne , ha minden egyes velenczei intézetről akarnánk szólni ; azért röviden most csak annyit emiitünk, mi-kép itt 12 intézet gondoskodik összesen 796, mindkétnemü árva gyermekről; 23 ház nyújt menedéket 1345 aggnak , és tehetetlennek ; 5 betegápoldában 1073 testi, vagy lelki szen-vedő gyógyittatik stb.

Ez elég, Velencze alapitványos jótékonyságának ismer-tetésére. R é p á s z k y József.

Az ünnepek, és a szentelt-viz a katli. egy-házban.

Azonnal boldogabb lenne a világ, ha az emberek gyak-rabban eszökbe juttatnák, hogy kezdetben mindjárt a min-dent tudni akarás kárhozatos szenvedélyének föllobbanása semmisíté meg a boldogságot. A kath. elvek iránya-, s ma-gának az összes anyaszentegyház mérsékelt haladásának tu-datában azt hihet nők ugyan, hogy a politikai korszakok ér-telmesbekké változtával, az emberek vallási szempontból is szívesen belesimulnak a józanul gondolkozás kerékvágásába, s inkább szeretnek hallgatva okulni, mint vaktában beszélve, föladni magukban a bölcseséget ; melly a hallgatás féken tar-tásával, a ,si tacuisses'-féle közmondás szerint, megőrizte vol-na legalább a bölcseség föltevését : mig ellenkező esetben, a szigorúbb vizsgálat hozzájárultával, azt kénytelenek az ille-tők , és ezt ollykor a méltó neheztelés bizonyos nemével ta-pasztalni, hogy ama sok beszédű urak nagyon is elvetették a sulykot. Szólni tehát valamihez , a nélkül, hogy azt az em-ber komolyabban megfontolta volna , mindenkor a hallgatni tudó bölcseség föláldozásával jár. De még itt is nagy a kü-lönbség : hogy megelégszik-e valaki, a szűkebb körben ej-tett nyilatkozattal, vagy sajtó utján akarja tudományát az egész világnak kikürtölni. Egészen más, valamit egyesek, és más a nyilvánosság előtt kimondani : hol, mint közösen tu-datik , ha nem egyik, fölfogja másik a szót, és csak hamar

beszalad vele (köznyelven szólván) az egérlyukba, az itélet fagyos kamarájába ; honnan sokszor egészen más alakban jön elő a ruminált állítás, mint sem előbb ki vala függesztve.

Szolgáljon ez némi figyelmeztetésül azoknak, kik a vegyes közönség számára nem csupán szólni; hanem még irni is sze-retnek. A könyvek és ujságlapok szaporodása, még nem elég

bizonyítéka egyszersmind az irás könnyűvé vált mesterségé-nek. Az írók ugyan átalában készre dolgoznak : mind a mel-lett mégis nagyon fölismerhetők sok, de igen sok helyen a vásári öltések. Azonban térjünk a magunk tárgyára.

A ,Vasárnapi újság' gyakran kimondta, hogy ő nem ,egyházi', de nem is ,iskolai lap': azért kénytelen minden olly nemű czikket félretenni, melly amazok körébe vág. Mégis mind a mult évi folyamban, mind a mostaninak mindjárt 1-ső és 2-ik számában, a „Januárhó ünnepei'1 czim alatt egyházi körbe vágó, sőt magával a szent-írás hitletéteményével is

«llenkező czikket hoz, még pedig olly bevezetéssel, hogy az embernek (ha szerencsétlenségére nem katholikus), majd

azt kell hinnie, mikép e mondat : „Már régen előtte, s z o -k á s b a v e t t e a z e m b e r i s é g , bizonyos napo-kon meg-szűnni a munkától és ünnepeket tartani," annyit jelent, hogy az ünnepek nem is nyilvános isteni parancs következtében tartatnak ; hanem csupán a szokás-, és emberek önkényétől függvén, további fenmaradásukat is ez föltételezi. Mint ugyan-csak a ,Vasárn. ujság'-ban ki is volt már egyszer mondva, hogy : , m a j d e l f o g a z o k k a l b á n n i . . . . e g y o k s z e -r ű b b k o -r m á n y ' stb. Az illy tanitás, fájdalom! nem szű-kölködik a követők ezrei nélkül. Innen van nagy részben , hogy ámbátor a polgári törvénykönyv maga is, nem csak az ország hivatalnokait szigorún kötelezi az ünnepnapok sért-hetlen megülésére, hanem egyenesen büntetést szab a meg-szegőkre: mindazáltal alig vétetik valami napjainkban kevésb-bé lélekismerettel, mint az ünnepnapoknak az emberi neme-sebb természetünkben is mélyen gyökerező megszentelése. E métely, a mai miveltség ugy hozván magával, fölülről lefelé pusztit az erkölcs-vallási életnek egyébkint virulásra fejlő-dött mezején; s olly átalános panaszra ád okot mindenütt, hogy a kik annak orvoslása felől komolyan gondolkoznak , s a lelkek jelen és örök üdvének mulaszthatlan érdekében az apostollal sirva is mondogatják egymásnak, hogy illy uton indulva „el kell veszni : " gunymosolynál egyébbel nemigen találkoznak. De az illy gunymosolyban legtöbbször ott rejtő-zik már az Istenrőli rut megfeledkezés átka , melly ezerszer sujtóbb alakban száll le a hitetlenek fejére. Szükséges-e, hogy sorban idézzük az ünnepek megtartására vonatkozó isteni törvényeket? Miért áll tehát ott Mózses tábláján, villámbetükkel fölirva a harmadik isteni parancsolat: „ M e g e m -l é k e z z é -l r ó -l a , h o g y ü n n e p e k e t s z e n t e -l j ! " Vagy ezt is Numa Pcmpilius találta föl a pogány romaiaknál ; s tőle tanulták el az ó-törvény hivei, és a keresztények ?

Fölebb kell, uraim ! visszamenni; sokkal előbbre! íme ott ragyog a Teremtés könyvének ama (2, 3 ) versében:

„Annakokáért megáldá a hetedik napot, és szentnek rendelé azt." Isten akarata, hogy a hetedik napon, félretévén a fá-rasztó munkát, kiilöaösen üdvösségünkön munkálódjunk.

Olvassuk tovább a nevezett újságban (,Vasárnapi újság.

19. 1.) : „Édes nemzeti nyelvünkön e nap Vizkeresztnevet vi-sel, leginkább azért, mert Krisztus e nap szállott alá a Jor-dánba, hogy Ker. Jánost megkeresztelje." Üssük föl mind a négy, egymásután következő evangélistát, és lássuk, mi, és hogy van ott megmásolhatlanul megirva a jordáni kereszt-ségről. „Akkor jöve Jézus Galileából a Jordán mellé János-hoz, hogy megkereszteltetnék tőle. János pedig akadályozta-tá őt, mondván : nekem kell tőled megkereszteltetnem, és te jösz hozzám. Felelvén pedig Jézus, mondá neki: hagyj

bé-két most; mert igy illik betöltenünk minden igazságot. Akkor bocsátá őtet. Megkereszteltetvén pedig Jézus, mindjárt fel-jőve a vízből: és íme megnyilának neki az egek, és látá az Is-ten lelkét alájönni mint egy galambot, és ő rája szállni. S ime szózat lőn mennyekből, mondván: ez az én szerelmes fiam, ki-ben nekem jó kedvem telt." Igy nyilatkoztatta ki magát e nagy

n a p o n a z Istenségben lévő három személy (Máté 3 , 1 3 — 1 7 . Márk 1, 9. Luk. 3, 21. Ján. 1, 32.). Hol van itt arról szó, hogy Jézus keresztel?Nem mondja-e inkább maga Ker. szent János is (Márk 1, 8.) : „Én ugyan keresztellek titeket vizzel, az pedig keresztelni fog titeket Szentlélekkel." Es Jánosnál

(4, 2.) : „Jóllehet maga Jézus nem keresztel vala, hanem az ő tanítványai." Ennél fogva az evangéliumban elrejtett isteni titkok megtámadása nélkül nem lehet, nem szabad mást és máskép állítani, csak a mint eleitől fogva meg vagyon irva.

Mert az igaz hívőkre nézve nem közönyös dolog, azon imá-dandó jelenet fölismerése a Jordánná], midőn az Atya, Fiu és Szentlélek magát olly fölségesen kinyilatkoztatta. Hanem ugyanazon evangéliumban olvassuk, hogy támadnak áltanitók, és hamis próféták, kik (ha lehetséges volna,) tévedésbe ejtsék még az igazakat is. Épen azért sz. Péter apostol szerint meg-kívántatik tőlünk, hogy mi, ,ne legyünk elmés költemények követői, s hirdetői'; (II. Pét. 1, 16.) de a ránk bizottakat se hagyjuk a ,mindenféle tudományok szelétől ide s tova fúvat-ni', s mint parti nádat ingattatni.

„E napon (Vízkereszt.) szentel mind a romai, mind a ke-leti egyház vizet ; melly szentelt-viznek mondatik ;" és kevés-sel alább : „A szentelt-viz használatát a p o g á n y o k t ó l át-vették a Hémerobaptisták is." (U. o.) H á t még kik át-vették á t ? Csak mondja ki: ,meg a katholikusok.' De volt, és lehe-tett-e a pogányoknak szentelt-vizök ? Épen az előbbi sorban mondja a czikkiró, hogy: „Julián császár" g ú n y b ó l , „a ke-resztények bosszantására kenyeret 4s hust hintett meg viz-zel." (Tehát nem szentelt-vizzel.) Az a kérdés már most : kik használták előbb a szentelt-vizet, mint illyet : a pogányok-e, vagy a keresztények? Ha Julián bosszantani akarta vele a keresztényeket: j e l e , hogy Julián nem tűrte a keresztények szentelt-vizét. Ha pedig, mint ugyan a szomszéd sorban mondatik, hogy a pogányoktól vették a s z e n t e l t v i z h a s z -n á l a t á t : mit akart Juliá-n az ő bossza-ntásával ? Nem kellett volna-e inkább örülnie rajta, hogy a keresztények a pogány szokásokat elsajátították? Alább erről is fogunk valamit szól-ni. S ez mégis v a l l á s o s elmélkedés akar lenni az év első napjain. Jó lett volna biz azokat az uj-évi gondolatokat előbb kis szentelt-vizbe mártani, hogy a rájok tapadt régi salaktól, s mindattól, a mi azokban nem szent, megtisztuljanak. Azon-ban hátra van még egy hatalmas idézet ,Epifaniusból;' itt ugyan csak a hemerobaptistákra csűrve : de érthetnek abból a V a -sárnapi újság' azon jámbor kath. olvasói is, kik máig sem tart-ják valami Isten-, és észellenes dolognak, ollykor szentelt-vizbe mártani ujjaikat. Az idézet következő : „Haszontalan és csa-lárd az ő igyekezetök : mert sem az Óceán, sem a folyóvizek, források, és az egész viztömeg, ha egy helyre gyűlne i s , az

ő bűnüket el nem moshatja ; mivel azt sem az ész, sem az Isten törvénye nem parancsolja." Hol itt az összefüggés? Mi az , a mit nem parancsol Isten , sőt inkább ellenkezőt kíván ? Epiphanius az általa kárhoztatott eretnekek azon balhitét rójja meg, mellynél fogva bűneiket a naponkinti megmosakodás által vélik letörülhetni : a keresztények, a katholikusok pedig a szentelt-vizet csak mint a lélekbeni megtisztulás jelét hasz-nálják. S ez ellen Epiphaniusnak sincs legkisebb kifogása.

Mire való volt tehát itt amaz idézet ? Nemde, hogy értsék meg a katholikusok, miszerint a hagyományos egyház is ész, és Isten ellen cselekszik, midőn a vizet megszenteli Víz-kereszt napján : sőt talán máskor is, a bűnök eltörlésére ! Mert irva van : „Bizony, bizony mondom neked, ha ki ujonan nem születik vizből és Szentlé lekből, be nem mehet az Isten országába" (Ján. 3 , 5.). De „az ész." Ugyan mit adhatunk az olly gyarló észre, melly még józanul gondolkodni sem

t u d ? Melly három sorral előbb, midőn a toll alá súgta, hogy ,sem az Isten törvénye nem parancsolja' (talán a bűnök-nek keresztség általi lemosását sem ?), szórói-szóra ezeket mondja : „Eredetét e vizszentelésnek a zsidóknál kell keresni, kiknek az Ur parancsolta, hogy tiszta forrásvízzel, izsópból készült seprücskével hintessenek meg a bélpoklosok." íme tehát már a zsidóknál maga az Ur parancsolta, hogy a vizet vallásos czélra használják. De hát van-e a ,Vasárn. ujság'-nak oka, félni ez ártatlan elemtől, mellynek a szent atyák még csudatevő erőt is tulajdonítanak; sőt példákat is hoznak föl, az annyira hánytorgatott kath. babonaság megczáfolására ?

Pár év előtt valahol passiva assistentia mellett esketett, vagyis fájdalmas kénytelenségből összeadott házasfelek gyer-mekét volt alkalmam megkeresztelni. Az ünnepélyre prot. szo-kás szerint hatod-magával jelent meg a bába, kik közt azon-ban a valódi keresztanya kath. volt. Már menetközben a temp-lom felé , vettem észre , hogy egyik tiszteleti keresztanya kis korsót visz a kezében kendő alatt. Mi volt természetesebb, mint arra gondolni, hogy az nem egyéb , illy alkalomkor el-maradhatlan szeszes italnál. Ez ugyan már magában is tárgyát képezhette volna egy kis mondókának ; tapasztalásból tudván már, főkép a tótoknál, még ha magyar anyatemplomhoz van-nak is kebelezve, az a korsó-historia milly eredményeket szo-kott előidézni. De ez egyszer, dicséretére legyen mondva, a jó luth, asszony korsójában nem volt egyéb viznél. A temp-lomban nagy meglepetés várt a nem-kath. vendégekre. A ke-resztkut szokottnál ünnepélyesebben földiszitve, párkánya körlapján annyi bokrétás égő gyertyát tartott, amennyien voltak a jelenlevők. Az összelobogó fény biborszint vont a ke-resztvíz szentelt t ü k r é r e , s ajtatos bámulatra inditá a már kevéssel előbb üdvözlött atyafiakat. Midőn a szertartásnak vége volt, s a keresztszülőket a templomajtón kikisértük , a korsós asszony ugy látszott megindulással önté ki a magával hozott vizet, mellyet otthon a vályúból merített, s ezen em-lékezetes szavakra f a k a d t : „ E n I s t e n e m ! h e g y é s v ö l g y a k ü l ö n b s é g k ö z t ü n k ! " (tótul jobban esik ki).

Ne busuljon jó asszony ! mondám neki : maguk sem maradnak mindig ott lenn ; már is sokan sietnek föl a sz. Sionba. Idő kell arra, hogy illy nagy hegyre mindnyájan följus3unk.

Nincs kegyelet, nincs szentség jel nélkül. Maga a Min-denható ur Isten is jelek által nyilatkoztatta ki magát müvei-ben ; Jézus Krisztus is a szent kereszt jele által váltotta meg a világot. Az anyaszentegyháznak Isten irgalma felől annyi-félekép tanúskodó, s fönségökben utánozhatlan imáiból is ta-nuljuk , milly szerep jutott a teremtett mindenségben ama j e l n e k , mellyet az Isten Fia az eredendő bünt eltörlő nagy szentség anyagává tett : s e z a v i z. ,De valljon nem fekszik-e abban valami képtelenség, hogy az egyház a viznek efféle használatát, némelly más szertartásokkal együtt a pogányok-es zsidóktól kölcsönözte' ? Ugy de a zsidók szertartásai Isten-től erednek ; s noha az ó-törvény megszüntetésével eltöröltet-tek , mindazáltal azok közül, valamint a pogányokéból is azokat , mellyek magukban czélszerüek, és a j ó z a n é s z s u -g a l l a t á b ó l , s a természet ösztönéből származtak (minők például az összetett kezekkeli imádkozás, a térdelés , a töm-jénezés stb.), annál inkább elfogadhatta és saját szertartásai közé illeszthette az egyház, minthogy ő azt, mi a zsidóknál pusztán törvényszerű s rideg tétemény v o l t , elfogadása által

t 7 5 — jelentékeny és hatályos szertartássá avatta fel ; azt pedig, mi

a pogányoknál elferdítve , s eltorzitva, a bálványozás eszköze és nyilvánítása volt, az igaz Isten imádására , a hit eleveni-tésére, az áhítat és buzgalom ápolására, s az isteni-tisztelet méltóságának emelésére használja. Különben kárhoztatnunk kellene a kath. egyházban a templomokat és oltárokat is ; miu-tán azokat mind a pogányoknál, mind a zsidóknál föltaláljuk.

Helyesen jegyzi meg sz. Ágoston , hogy : „habár némelly szertartásokban amazokkal megegyezünk, de azok czéljára nézve tőlök különbözünk." (Lonovics püsp. ,Népsz. egyh.

Arch.' III. K. 105. 1.)

Atalános szokássá vált, főkép a világiaknál, minden meg-választás nélkül kérdezni : ,Ezt, vagy amazt mellyik pápa hozta be'? Leginkább némi tudákossággal dicsekvő protestán-sok intéznek, nagy őszinteséget tettetve, illyetén kérdéseket a papokhoz. Elég az hozzá, hogy Krisztus urunk után egy századdal, már történelmi adatokkal bírunk a szentelt-víz hasz-nálatáról. A kath. anyaszentegyház egyik fő ismertető jegye, hogy s z e n t ; e szentsége hozza magával, miszerint a saját és hivei használatára megáldandó tárgyakat a köznapiságból kiemelje, megszentelje. A kik erre keveset, vagy épen sem-mit sem adnak, az egyházat ugyanazon nyilatkozataiban vetik meg, mellyekben, és mellyek által az örökre tápláló anyai sze-retetét gyakorolja. Egyébiránt csak annyiban kívántuk e tár-gyat megérinteni, mennyiben nem kis megilletődésünkre szol-gált annak egy sokak által olvasott ujságlapban kiadott

Atalános szokássá vált, főkép a világiaknál, minden meg-választás nélkül kérdezni : ,Ezt, vagy amazt mellyik pápa hozta be'? Leginkább némi tudákossággal dicsekvő protestán-sok intéznek, nagy őszinteséget tettetve, illyetén kérdéseket a papokhoz. Elég az hozzá, hogy Krisztus urunk után egy századdal, már történelmi adatokkal bírunk a szentelt-víz hasz-nálatáról. A kath. anyaszentegyház egyik fő ismertető jegye, hogy s z e n t ; e szentsége hozza magával, miszerint a saját és hivei használatára megáldandó tárgyakat a köznapiságból kiemelje, megszentelje. A kik erre keveset, vagy épen sem-mit sem adnak, az egyházat ugyanazon nyilatkozataiban vetik meg, mellyekben, és mellyek által az örökre tápláló anyai sze-retetét gyakorolja. Egyébiránt csak annyiban kívántuk e tár-gyat megérinteni, mennyiben nem kis megilletődésünkre szol-gált annak egy sokak által olvasott ujságlapban kiadott

In document Religio, 1859. 1. félév (Pldal 76-81)

Outline

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK