• Nem Talált Eredményt

Reintegrációs tiszti feladatok a levelezéssel kapcsolatosan

Általános reintegrációs tiszti feladatok a végrehajtás során

6. A reintegrációs tiszt feladatai a fogvatartottak kapcsolattartása vonatkozásában

6.1. Reintegrációs tiszti feladatok a levelezéssel kapcsolatosan

A legelső kapcsolattartási kezdeményezések szorosan a reintegrációs tiszt hatáskörébe tar-toznak.26 A fogvatartott hozzátartozóival, az általa megjelölt és engedélyezett személyekkel levelezhet, ezek hossza és gyakorisága nem korlátozható, azonban tartalma – a jogszabályban meghatározott kivételeken kívül – ellenőrizhető.27 Ez az ellenőrzés történhet szúrópróba-szerűen és technikai eszköz vagy szolgálati kutya igénybevételével is.

6.1.1. A beérkező levelek ellenőrzése

Az intézetbe érkező levélküldeményeket a személyi állomány erre a feladatra kijelölt tagja veszi át. Az átvételt követően a leveleket kisebb adagokban át kell küldeni az intézet cso-magvizsgálóján. Amennyiben rendellenesség tapasztalható, a vizsgálatot meg kell ismételni addig, amíg egyértelműen be nem azonosítható a gyanús küldemény. A beazonosítást kö-vetően a gyanús levelet meg kell jelölni, továbbá az érintett reintegrációs tisztet/szociális segédelőadót a vizsgálat eredményéről tájékoztatni kell. Ahol nem áll rendelkezésre, ott elsősorban az együttműködés keretében bíróságok, ügyészségek vagy más rendvédelmi szerv csomagvizsgálóját kell igénybe venni. Az ilyen jellegű együttműködés hiányában kézi fémkereső készülékkel kell a vizsgálatot végrehajtani. A kábító- és bódítószerek kiszűrésére kábítószer-kereső szolgálati kutya is alkalmazható. Az átvizsgálást követően a leveleket reintegrációs részlegenként rendszerezve kell szétosztani.

A levelek ellenőrzését a részleg reintegrációs tisztje, távollétében a helyettesítésével megbízott személyi állomány tagja hajtja végre, a megelőzés érdekében védőkesztyűvel.

Amennyiben a feladóként feltüntetett személy nem szerepel a fogvatartott engedélyezett kapcsolattartói között, és a levél kapcsolattartói nyilatkozatot nem tartalmaz, a küldemény nem adható át, vissza kell küldeni a feladónak. A hivatalos levelek kivételével biztonsági ellenőrzés céljából minden levelet fel kell bontani. Amennyiben olyan tárgyat találnak, amely levélben nem érkezhet, a reintegrációs tiszt jegyzőkönyvet állít ki, amelyben rögzítik

26 Ilyenek például a kapcsolattartói nyilatkozatok és a rendelkezési jogkör gyakorlója engedélyének beszerzése.

27 A levél írásos formában megjelenített egyedi, személyes jellegű közlést, adatot, információt tartalmazó küldemény, amely postai úton, borítékban küldhető. Levélként kezelendő a levelezőlap, a képes levelezőlap és a nyomtatvány is (például könyv, katalógus, újság, folyóirat). A levelet tartalmazó borítékban fénykép is elhelyezhető. Nem minősül levélnek a 2000 g súlyhatárt meghaladó küldemény, az már csomag.

az előtalált tárgy sorsát a fogvatartott nyilatkozata alapján (letétezésre, visszaküldésre, megsemmisítésre). A megsemmisítés jegyzőkönyv felvétele mellett történik. Amennyiben a levél a fogvatartott birtokában nem tartható, a fogva tartás biztonságára veszélyes tárgyat tartalmaz, és a fogvatartott tudomással bírt annak beküldéséről, ellene fegyelmi eljárást, illetve szükség esetén büntetőeljárást is kell kezdeményezni.

A pszichotróp szerekkel átitatott küldemények kiszűrésére28 UV-lámpákat kell alkalmaz-ni. Preparálás gyanúja esetén kizárólag a levél fénymásolt példánya adható át a fogvatartott részére. A másolat átadását – a fogvatartotti alapnyilvántartásban egyéni foglalkozásként rögzítve – dokumentált módon kell végrehajtani. A levél kábító- vagy bódítószert tartalma-zó részét a területileg illetékes rendőrkapitányság munkatársának kell átadni. Amennyiben a levél tartalmi ellenőrzése során a fogva tartás biztonságát veszélyeztető vagy a folyamat-ban lévő büntetőeljárás kimenetelét befolyásoló adat, információ merül fel, úgy az a fogva-tartott részére nem kézbesíthető, vissza kell küldeni a feladónak. Ebben az esetben a levél biztonságot nem veszélyeztető részéről a fogvatartottat szóban tájékoztatni kell, amelyet a reintegrációs tiszt egyéni foglalkozásként köteles rögzíteni a FANY-ban. Fokozottan fi-gyelni és UV-lámpa használatával rendszeresen ellenőrizni kell az azon fogvatartottaknak érkező leveleket, akik részére korábban pszichotróp anyaggal átitatott tárgyat, más kábító-szert vagy kábítószergyanús eszközt kíséreltek meg bejuttatni a bv. intézetbe.

A jogszabály pontosan meghatározza azokat a szerveket, személyeket, akikkel a kap-csolattartás nem ellenőrizhető, ezen típusú levelezés esetén az ellenőrzés csupán a feladó azonosítására terjedhet ki. Ilyenek a hatóságok, a nemzetközi jogvédő szervezetek (amelyeket a jogszabály tételesen felsorol), az alapvető jogok biztosa, a nemzeti megelőző mechanizmus szervezete és a védő.29 Amennyiben az e szervektől vagy személyektől érkező levelet a re-integrációs tisztnek fel kell bontania, azt csak az elítélt jelenlétében, jegyzőkönyv mellett lehet

28 Az intézeti jelentések alapján megállapítható, hogy az elmúlt időszakban a pszichoaktív szerek újfajta csator-nákon kerülnek be (levél, ruházati termékek, szövetek stb.) a bv. intézetekbe.

29 A levelek tartalmi ellenőrzésének tilalma szempontjából hatóságnak tekintendők:

a) az államigazgatási feladatot ellátó szervek;

b) az államigazgatási jogkörben eljáró egyéb szervek;

c) a megyei (fővárosi) kormányhivatalok és szakigazgatási szervei;

d) a járásbíróságok, a törvényszékek, az ítélőtáblák, a kúria;

e) az Alkotmánybíróság;

f) a Legfőbb Ügyészség, az ügyészségek;

g) az igazságügyi szervek;

h) a honvédség, a rendvédelmi szervek;

i) a nemzetbiztonsági szolgálatok;

j) a helyi önkormányzatok.

Nemzetközi szervezetnek tekintendők:

a) az Emberi Jogok Európai Bírósága;

b) az Európai Tanács Kínzás Elleni Bizottsága (CPT);

c) az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága;

d) az ENSZ Kínzás Elleni Bizottsága.

A hatóságokra és a nemzetközi szervezetekre vonatkozó előírásokat kell alkalmazni az alábbi szervek, illetve személyek esetében is:

a) az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala;

b) a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság;

c) a Nemzeti Megelőző Mechanizmus Szervezete;

d) a külképviseletek.

megtenni. Ezeket a leveleket a bv. intézet nyilvántartja a küldés/érkezés dátumával és a cím-zett/feladó megjelölésével, továbbá a külön erre a célra rendszeresített kézbesítőkönyvben is rögzíteni kell, és ilyenkor a küldeményazonosítót is fel kell tüntetni – ha van –, illetve ajánlott küldemények esetén az (RL és egy hosszú számsort tartalmazó) azonosítót is. Továb-bá fontos rögzíteni a feladót, a címzettet, a kézbesítés időpontját, az esetleges tértivevényt.

Ha sérülten érkezik a levél, a fogvatartottat tájékoztatni kell, és a reintegrációs tiszt e tényt is rögzíti a fogvatartotti alapnyilvántartásban. A hivatalos leveleket a reintegrációs tiszt nemcsak a kézbesítőkönyvben, hanem a FANY-ban is rögzíti. Amennyiben a fogvatartott hivatalos levelet küld ki, úgy azt csak a FANY-ban rögzíti a reintegrációs tiszt (a címzett és a küldés időpontjának feltüntetésével, valamint azzal, hogy a boríték zárt állapotban kerül továbbításra).

Ha alapos indok merül fel arra, hogy a fogvatartott részére érkező levelek nem a bo-rítékban megjelölt hatóságtól, nemzetközi szervezettől vagy a védőtől származnak, vagy nem a címzetteknek szólnak, a levelet a fogvatartott jelenlétében – jegyzőkönyv egyidejű felvétele mellett – kell felbontani. Az ellenőrzés csak a feladó azonosítására szolgálhat.

A hivatalos leveleket a FANY beérkező hivatalos levelek feljegyzésének menüjében kell rögzíteni, feltüntetve a feladót, illetve ajánlott küldemény esetén a postai ragszámot. A hi-vatalos leveleket felbontás nélkül, zárt borítékban kell kézbesíteni a reintegrációs tiszt irodájában, egy személyi állományi tag jelenlétében.

A reintegrációs tisztnek az érkezett vagy írt leveleket két munkanapon belül továb-bítania kell. Azokban az esetekben, ha az elítéltet más bv. intézetbe vagy rendőri fogdára szállították, illetve engedélyezett távolétét tölti, és a visszaérkezése az intézetbe meghaladná a nyolc napot, akkor a levélküldeményt utána kell küldeni. Ez igaz akkor is, ha az elítélt már szabadult.

Amennyiben a reintegrációs tiszt ellenőrzés során megállapítja, hogy a levélküldemény tartalma veszélyt jelent a bv. intézet biztonságára, illetve erre alkalmas eszközt tartalmaz, akkor értelemszerűen nem továbbítja, illetve nem kézbesíti a fogvatartott részére, hanem azonnali jelentési kötelezettsége van. A továbbítás, illetve kézbesítés megtagadásának tényét az elítélttel közölni kell, és amennyiben e megtagadás mégsem von maga után fegyelmi vagy büntetőeljárást, vissza kell adni a jogosultnak. A levél biztonságot nem veszélyeztető részét a fogvatartottal közölni kell. Ezt a közlést egyéni foglalkozás keretében kell meg-tenni, és rögzíteni kell a fogvatartotti alapnyilvántartásban.

Megkereséses, kézbesítési íves és tértivevényes levél esetében, ha azt az intézetpa-rancsnokon keresztül küldik a fogvatartott részére, a parancsnok a megkeresésben foglaltak szerint jár el (például idézéssel küldött előállítási megkeresés). Ezeket a leveleket is iktatni kell felbontás után, majd átadni a fogvatartottnak, és a kézbesítőkönyvben alá kell íratni vele. Ha a hatóság tértivevénnyel vagy kézbesítési ívvel küldte, akkor ki kell töltetni és alá kell íratni az elítélttel, majd a tértivevényt vagy a kézbesítési ívet vissza kell küldeni az ille-tékes hatóság vagy szerv részére. Ha szükséges, az elítéltet ebben az esetben is tájékoztatni kell jogorvoslati lehetőségeiről.

A hivatalos és az ajánlott levelek átadását-átvételét átadókönyvön keresztül veszi át a reintegrációs tiszt. Az átadókönyvben rögzíteni kell a beérkezés dátumát, a címzett sze-mélyt, a feladót, illetve ajánlott küldemény esetén a postai ragszámot, továbbá az átvevő re-integrációs tiszt olvasható aláírását. Hozzátartozótól érkezett ajánlott levél esetén az általános

eljárás szerint kell eljárni azzal a különbséggel, hogy a levél bontását a reintegrációs tiszt irodájában, a fogvatartott előtt, egy személyi állományi tag jelenlétében kell végrehajtani.

Amennyiben a bv. intézetbe érkezett levélküldemény címzettszemély-azonossága nem állapítható meg egyértelműen a címzésből és a bv. intézet nyilvántartásából, a levelet fel-bontás nélkül vissza kell küldeni a feladónak ezen ok megjelölésével.

A levélosztást a reintegrációs tiszt végzi, az érintett fogvatartott zárkájában törté-nik, a zárkaajtó nyitásával, a szintes körletfelügyelő biztosítása mellett. A levél kizárólag a címzett fogvatartott részére adható át, tilos más fogvatartottat a kézbesítéssel megbízni.

6.1.2. A fogvatartottak által kiküldendő levelek ellenőrzése

A fogvatartottak elsősorban a szemle alkalmával adhatják ki leveleiket – a hivatalos leve-lek kivételével –, nyitott borítékban. Dolgozó fogvatartottak elhelyezési körletén postaláda alkalmazása is engedélyezett a kimenő levelek összegyűjtése céljából.

A kimenő levelek ellenőrzését a reintegrációs tiszt vagy az ő munkakörével megbízott személyek hajthatják végre. Amennyiben a címzettként feltüntetett személy nem szerepel a fogvatartott engedélyezett kapcsolattartói között, a küldemény nem küldhető ki, vissza kell adni a fogvatartottnak.

Kapcsolattartás kezdeményezésére irányuló levél kiküldhető, amennyiben a címzettre vonatkozóan a rendelkezési jogkör gyakorlójának nincs érvényben korlátozó intézkedése.

Ebben az esetben a reintegrációs tiszt a borítékba behelyezi a szükséges számú pecséttel ellátott kapcsolattartói nyilatkozatot. Amennyiben a levél tartalmi ellenőrzése során a fogva tartás biztonságát veszélyeztető vagy a folyamatban lévő büntetőeljárás kimenetelét befo-lyásoló adat, információ merül fel, úgy az nem továbbítható a címzett részére. Biztonságra veszélyes információ esetén haladéktalanul jelentést kell tenni a közvetlen elöljárónak.

A folyamatban lévő büntetőeljárással kapcsolatos adatról a rendelkezési jogkör gyakorlóját tájékoztatni kell.

A hivatalos leveleket a FANY megfelelő menüpontjában rögzíteni kell, megjelölve a cím-zettet, illetve a küldemény ajánlott vagy tértivevényes voltát. Ha alapos indok merül fel arra, hogy a fogvatartott által küldött levelet nem a borítékban megjelölt hatóságnak, nemzetközi szervezetnek vagy a védőnek írták, úgy a levelet a fogvatartott jelenlétében – jegyzőkönyv egyidejű felvétele mellett – kell felbontani. Az ellenőrzés csak a címzett azonosítására szol-gálhat. Az esetet a FANY feljegyzésmenüjében kell rögzíteni. A részlegekről összegyűjtött levélküldeményeket a személyi állomány erre a feladatra kijelölt tagja veszi át, és továbbítja az illetékes postahivatalba.

Outline

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK