Belgiummal –, hanem törvénnyel hozták létre őket. A francia példa a legszélsőségesebb kísérlet a hatalom unitárius államban történő decentralizálására. Az átfogó közigazgatási reform 1982-ben kezdődött el, 1986-ban volt az első regionális önkormányzati választás. A strukturális reform keretében dekoncentrált államigazgatási szervek decentralizált közigaz-gatási szervekké átalakítása történt. A francia régiók decentralizált, önkormányzati területi egységek, autonómiájuk azonban sokkal kisebb, mint a spanyol, olasz vagy belga régióké.
A háromszintű szubnacionális struktúrában a régió nem gyakorol hatalmat a többi szint (départements, communes) felett. Jogalkotási hatáskörük kiegészítő jellegű, törvények által korlátozott, de a pénzügyi forrásokhoz mérten irányítják a regionális ügyeket. Főbb funk-cióik a regionális gazdasági tervezés, területfejlesztés, kulturális szolgáltatások biztosítása, közegészségügyi feladatok ellátása, az oktatás és a szakmai képzés koordinálása.
Olaszország volt az első állam, amely alkotmányos szinten is említést tett a régiókról.
Az 1948. évi Alkotmány rakta le a regionalizált olasz állam alapjait. A régiók általános jogalkotási hatáskörrel rendelkeznek, a régiók elnökét közvetlenül választják. Olaszor-szág öt különleges jogállású régiója140 Szicília, Szardínia, Dél-Tirol, Valle d’Aosta, Friuli Venezia Giulia.
A Skót Parlamentet az 1998. évi Skócia törvény hozta létre. A Parlament 129 tagból álló választott testület, amelynek tagjai közül az uralkodó egyet kinevez, hogy miniszter-elnökként alakítsa meg a skót kormányt. A skót parlament a törvényben meghatározott hatáskörén belül jogalkotó hatalommal rendelkezik.
Az ugyancsak közvetlenül választott Walesi Nemzetgyűlés csak másodlagos jogal-kotási jogosítványokkal rendelkezik, korlátozott a joga a Westminsterben meghozott tör-vények módosítására. Az első választásokat 1999-ben tartották, a Munkáspárt mellett a Wales elszakadását követelő Walesi Nemzeti Párt (Plaid Cymru) a Nemzetgyűlés máso-dik legnagyobb pártja, amely támogatja a jelenleginél szélesebb jogalkotási hatáskörök megteremtését követelő népszavazási kezdeményezést.141
Nagy-Britanniában, a valaha centralizált államban a skót és a walesi autonómia meg-valósításának irányába tett engedményeket követően mérsékelt változtatásokra került sor Angliában is. 1999-ben nyolc régióban Regionális Fejlesztési ügynökségek kerültek ki-alakításra. A regionális fejlesztési ügynökségek mellett regionális kamarákat állítottak fel, amelyek delegált tagjai a régiók önkormányzati képviselőiből, üzleti csoportjaiból, a szak-szervezetekből, a civil szervezetekből és felsőoktatási intézményekből kerültek ki.142
Belgiumban 1970 és 1993 között négy alkalommal hajtottak végre alkotmányrefor-mot, amelynek nyomán az ország unitárius (centralizált) államból regionalizált, majd fö-derális állammá vált.
140 Különleges jogállású régiók azok a régiók (pl. Szicília, Szardínia, Korzika, Skócia), amelyek önállósága jelentősen eltérhet az országon belüli régióktól.
141 Az 1976 októberi választások után 1976. december 13-án James Callaghan munkáspárti kormánya a skót és a walesi devolúcióra vonatkozó törvényjavaslatot terjesztett elő az alsóházban, amelyet elfogadtak. A kormány a devolúció valódi támogatottságát referendummal akarta felmérni. Az 1979. március 1-jén meg-tartott népszavazás eredményeképpen a devolúció ügye Walesben megsemmisítő vereséget szenvedett, Skóciában az enyhe többség nem bizonyult elegendőnek (Wales 20,2% igen, 79,8% nem, Skócia 51,6%
igen, 48,5% nem). Az 1979 májusában hatalomra kerülő konzervatív kormány visszavonta a skót és walesi törvényt. KaiseR 2008, 8. p.
142 Tony Blair 1997 májusában megválasztott munkáspárti kormánya javaslatot tett egy aszimmetrikus decent-ralizációra, amely következtében megválasztásra került a skót, valamint az észak-ír parlament és a walesi nemzetgyűlés. jeffeRy 2000, 10. p.
Az 1993. évi államreformot követően Belgium az Alkotmány értelmében három kö-zösségből (francia, flamand, német) és három régióból (vallón régió, flamand régió, brüsszeli régió) álló szövetségi állam, amelyben az egyes közösségek és régiók bizonyos területeken a rájuk ruházott halommal rendelkeznek.143 A kulturális közösségek autonó-miával rendelkeznek, élükön a tanács (parlament) áll, amely törvényerejű rendeletet (pl.
kultúra, oktatás, nyelvhasználat) adhat ki, és végrehajtó testülettel is rendelkezik. A régi-ók szintén közvetlenül választott tanácsokkal rendelkeznek, törvényerejű rendeletet ad-hatnak ki, felügyeletet gyakorolnak a provinciák és községek felett, végrehajtó szervük a kormány.
Az EK-tagállamok többségében már történtek lépések a decentralizáció megvalósítá-sára, még mindig vannak azonban olyan országok, amelyek továbbra is unitárius (egysé-ges) államoknak tekinthetők.144
A skandináv államok közül Dániában és Svédországban145 nincsenek közjogi ré-giók. A középszintű egységek Dániában és Svédországban a megyék. Hollandiában a provinciák feladatköre szűk, működésüket központi költségvetésből finanszírozzák. A helyi önkormányzatok jogköre azonban valamennyi országban erős, biztosítják a jólé-ti alapszolgáltatások széles körét. Grönland és a Feröer-szigetek kiterjedt autonómiával rendelkeznek
Létezik a tagállamoknak egy csoportja, ahol az alkalmazkodási kényszer sem vezetett döntő strukturális változásokhoz, még akkor sem, ha az EU által preferált intézmények jöttek létre és egyfajta decentralizációs folyamat elindult. Finnországnak nincsen köz-vetlenül választott középszintű önkormányzati rendszere, a regionális politika azonban kialakította saját területfejlesztési intézményeit. Finnországnak 5 regionális fejlesztési tanácsa van.
Az 1970-es évektől kibontakozó regionalizmus számos esetben szerencsésen találko-zott a felülről kiinduló, politikai akarat nyomán megvalósuló decentralizációs törekvé-sekkel. A két folyamat egymást erősítve határozta meg a területi szintek helyét és szere-pét az európai integráció környezetében, elősegítve azok lehatárolását, illetve intézményi rendszerének megteremtését.
Az Európai Unió tagállamaiban a régiók számos szempontból nagy különbözőséget mutatnak. A különbségek és természetesen az azonosságok leginkább a régiók jogállása, feladat- és hatásköre, pénzügyi önállósága és a közigazgatás más szintjeihez való viszo-nya vonatkozásában mutathatóak ki.
Nincsen az államok osztályozásának egységesen elfogadott rendszere, mégis kialakít-ható egy tipológia, amely segítségével a regionális szerveződés szintje és mértéke alapján rendszerezhetőek az országok.
Ennek alapján az EU tagállamai négy csoportba sorolhatók.
143 A belga föderális államot a centrifugalizmus jellemzi, ami azt jelenti, hogy a föderális egységek egy olyan államból fejlődtek ki, amely eredetileg egységes volt. A belga centrifugális föderalizmus inkább a szövet-ségi egységek jogkörét veszi számba, míg a maradék jogkör a nemzeti szervezeté. Lásd bővebben: BARSI 2001, 171–192. p.
144 bullmann 1997, 5. p.
145 Svédországban 1998 szeptemberében 4 régióban tartottak választásokat. Az ország többi részén megmarad-tak a korábbi területi szintű egységek, a megyék. A regionális tanácsok felelősek a közlekedésért, a regio-nális kulturális intézmények működtetéséért, az infrastuktúráért, bizonyos regioregio-nális politikai alapokért, az EU Strukturális Alapjaiért.
VIII.1. FÖDERáLIS áLLAMOK
A hatalom alkotmányos megosztása és a szuverenitások egyidejűsége jellemzi. A re-gionális szint hatalma nem számolható fel és nem változtatható meg egyoldalúan a föde-rális vagy a központi kormány által.
A föderációnak többféle típusa létezik. Az európai modell jelentősen különbözik az angolszász modelltől. A német (vagy osztrák) kooperatív föderalizmus jellemzője, hogy a tartományi kormányok és a föderális kormány eltérő feladat- és hatáskörrel rendelke-zik. Föderális szinten történik a törvényhozás, míg a tatományok a legtöbb esetben a végrehajtásért felelősek. A belga föderalizmus a flamandok és vallonok közötti nyelvi konfliktus feloldására jött létre, amely az ország kettészakadásával fenyegetett. Belgium a napóleoni unitárius államtól a regionalizált unitárius államon keresztül fejlődött a fö-derációig. Ma három nyelvi közösség létezik: a flamand, a vallon és a német, illetve két politikai régió és a főváros. A Német Szövetségi Köztársaság és Belgium esetében a helyi önkormányzatok hátrányára történő szubnacionális szintű „centralizáció” a tartományi szint és a helyi önkormányzatok hatalomátrendeződését eredményezte.
A föderális berendezkedésű államok, mint Németország és Belgium tartományai, fél-tették előjogaikat a regionális politika végrehajtása során. A kompetenciák, amelyek tra-dicionálisan a német tartományok előjogai voltak, erodálódtak, mivel az EK-szabályozás a tagállamok kormányainak – Németország esetében a föderális kormány – hatáskörébe utalta a végrehajtást. A német tartományoknak azonban sikerült elérniük, hogy jelen le-gyenek a Miniszterek Tanácsában, amikor a tartományi hatásköröket érintő ügyben dön-tenek. 1993-ban Belgium alkotmánya életbe lépésével föderális állammá vált, ami szintén lehetővé tette a régiók részvételét a Miniszterek Tanácsában.