II. A bővülő és mélyülő európai integráció
II.3. Regionális identitás
A régiók kijelölésénél meghatározó a belső egyöntetűség, a társadalom és a gazdaság területi összefonódása. A regionális kohézióteremtő folyamatok szempontjából a legna-gyobb régiótermelő szféra a gazdaság.
Regionalizáció esetén egy mesterséges, felülről irányított folyamat során fontos ré-gióképző tényező az intézményrendszer kiépítése, a hatalmi-politikai és jogalkotási ha-táskörök regionális szintű megerősítése. A regionális kohézió erősítése a közszolgáltatá-sok régióban való megszervezése, a partnerségi kapcsolatok szélesedése révén valósulhat meg, amely térségi összefogással mélyíthető, s amelyben jelentős szerepet töltenek be a regionális szereplők. A regionális tudatosság formálásához hozzájárulnak a kamarák, a gazdasági szférával való szorosabb kapcsolatépítés. A regionális összetartozást erősítő tényező a civil hálózatosodás, a közösségi háló kiépítettsége.
Az intézmény- és kapcsolatformálás segít létrehozni a régió belső kohézióját, jelentős mértékben hozzájárul az identitás, a regionális öntudat kialakulásához, fenntartásához és erősítéséhez. A regionális tudatosság kialakításához elsősorban közösségi együttgondol-kodás, a lokális keretek túllépése szükséges.
A régióhoz való tudatos tartozásnak jelentős szerepe van a népesség gondolkodásá-ban, mentalitásában megfigyelhető összetartozásnak. Meghatározó tényezők a családi, rokoni, valamint baráti kapcsolatok, a képzettségnek megfelelő munkalehetőség. Re-gionális identitást erősítő tényező a lakosság elégedettsége, perspektívatudata, a régió pozitív megítélése, a régióval való elégedettség. A regionális szereplőknek és intézmé-nyeknek mind a tömegkommunikációs eszközök, mind az oktatási rendszer segítségével törekedniük kell a régióval kapcsolatos ismeretek terjesztésére, a régió valódi ismertsé-gének a növelésére. Folyamatos imázsépítés, tudatos identitásépítés szükséges a régió megerősítéséhez.
A regionális identitás ugyanakkor gyakran gyenge kötődést jelent a központi kormány regionális szerveivel vagy a közigazgatás regionális egységeivel való azonosulás terén.
Nem feltétlenül szorítja ki a nemzeti identitást, de kiegészíti azt. A regionális identitás összetett fogalom, és nem mindig kapcsolódik az értékbeli különbözőségekhez. Három elem van, amely a regionális identitás elemzésekor és a politikai tevékenységgel való kapcsolatakor hangsúlyozandó.
Kognitív képesség: az emberek tudjanak régiójuk létrejöttéről és annak földrajzi korlátairól. Ez megköveteli a más régiókról való ismereteket, amelyek az összehasonlítás alapját jelentik. Egyes régiók esetében ez lehet a tájjelleg, másoknál a gasztronómia vagy a folklór, a harmadiknál a nyelv, továbbá a történelmi örökség, a tradíciók, míg több régi-óban a gazdasági és társadalmi struktúrák szerepe meghatározó.
Az azonosságtudat szintje: az emberek miként éreznek régiójukról, milyen a közös identitás és a szolidaritás szintje, valamint az identitás kerete.
Eszköztár: milyen mértékben használják fel a régiót a kollektív cselekvés és mobi-lizáció keretéül a gazdasági, a társadalmi és a politikai célok elérése érdekében. Ezek jelenthetik a regionális autonómiát. Elképzelhető az is, hogy a gazdasági és szociális politikákra fókuszálnak a már létező struktúrákon keresztül.
A tradicionális regionalisták a régiót kulturális és területi vonatkozásaiban szemlélik, és a központi kormányban és a helyi önkormányzatban való hagyományos képviselet hívei. A modern regionalisták ezzel szemben a régiót mint a gazdasági és társadalmi
vál-tozások dinamikus ösztönzőit értékelik. A régiók a politikai jóváhagyást követően keretet biztosíthatnak a decentralizált politikának és a társadalmi intézményeknek. A regionális önkormányzás követelése a fejlődésnek egy további pontján jelenik meg: a tradicionális identitások átpolitizálódhatnak, nacionalista pártok eszközévé válhatnak, ahogy az Wa-lesben és Skóciában történt, vagy új identitás törhet előre pl. Olaszország esetében az 1990-es években.
A regionális identitás a régiók felépítésének lényeges része. A regionális sajátosságok meghatározásánál lényeges a különböző értékek, a normák és magatartásformák külön-bözősége az egy államon belüli régiók között. A nemzeti határok mentén ugyanakkor spill-over hatás figyelhető meg. Katalónia azonosságot mutat a Midi-Pyrénées régió-val, Bajorország északnyugat-Olaszországgal, Schleswig-Holstein Dániárégió-val, miközben Vallóniának Franciaországgal, a flamand régiónak Hollandiával vannak közös vonásai.
Az identitás létrehozása a régióalkotás központi eleme. A helyi identitások, amelyek Európa számos részén meghatározóak, tipikusan személyes kapcsolatokon és a minden-napi élet kötődésein alapulnak. A regionális identitás ettől gyökeresen különbözik, mivel a nagyobb távolságok miatt a kapcsolatok eleve lazábbak, ezért inkább a médián, a po-litikai pártokon vagy más intézményeken keresztül közvetítődnek. A regionális identitás mai modern formája történelmi tradícióban gyökerezhet, politikai jelentősége azonban elsősorban kognitív dimenzió, és nem jár feltétlenül politikai következménnyel.
A regionális identitás dimenziói a gazdaság, a kultúra és a politika. A vallás mint az identitás ismérve mára megfakult. Mint magatartásforma régiónként még tovább élhet, de a nyelv jóval fontosabb identitásformáló elemmé vált. Galícia szegény régió, ahol a társa-dalmi modernizáció lassan halad előre. Az identitás magas foka, a regionális nyelv iránti elkötelezettség az autonómia követelésének gyenge támogatottságával társul. Galícia a tradicionális regionalizmus formája, s a jelenség érvényes Andalúzia esetében is.
Megfigyelhetők a regionális identitás politizált formái is, amelyek autonómiakövete-léseket fogalmaznak meg. Katalóniában az autonómia támogatottsága magas, különösen a magasan kvalifikált lakosság és a fiatalok körében. Az autonómiára való törekvés a nemzeti identitás történelmi következménye, amely újrakovácsolódott a diktatúra elleni harcban, és szorosan kapcsolódik az európai modernizációs tervekhez.
Belgiumban a regionalizáció a nyelvi konfliktusra adott válasz. Mindez a flamand politikai elit erőfeszítéseinek a következménye, amely új politikai tér kialakítására töre-kedett, integrált regionális és nyelvi közösségek intézményeinek létrehozását követelte.
Olaszországban a helyi identitások erősek, ugyanakkor jelentős a különbség a társa-dalmi értékekben a déli és az északi területek között, ez azonban nem jelentkezett politi-kai regionalizmus, autonómiát követelő mozgalom formájában.
II.3.1. A régió mint gazdaságirányítási eszköz
A területi szinten jelentkező gazdasági változások inkább a régiók közreműködésére építenek, mintsem az állam tervezési politikájára. A regionális értékek, magatartásformák mellett az identitás kifejezésére új jelenségek bontakoznak ki, nevezetesen a globális gaz-dasághoz való viszony, amely lényeges identitást meghatározó ismérvvé vált.
A regionális politikák kevesebb szerepet szánnak a központi kormány által kezde-ményezett befektetéseknek, s nagyobb hangsúlyt helyeznek az endogén növekedésre, a
befektetők régióba vonzására, a környezet, az életkörülmények és a munkaerő javítására.
Az új fejlesztési paradigma fontos szerepet szán az identitás alakításának, a területi szo-lidaritásnak, a tevékenységek területi bázisú rendszerének, amely révén a régió az állam közvetítő szerepe nélkül kerül szembe a nemzetközi piaccal.
A globalizáció és az európai integráció hatására, valamint a piac nemzetköziesedése következtében a régiók mint a politika új területei kerültek megerősítésre a globális rend aktoraiként, amely rendben az államok elveszítették korábbi monopóliumukat.54
A globalizáció és az európai integráció hatására a tér újraszervezés alatt áll. Fran-ciaországban a regionalizáció elsősorban gazdasági szükségszerűségek következtében a tervezéshez kötődő modernizációs eszköz, és kevésbé a kultúrán alapuló identitástudat által irányított folyamat. A nemzetközi politikai-gazdasági átrendeződéssel párhuzamo-san nem minden régióban figyelhető meg a funkcionális térbeli átszerveződés. A terü-leti politika megújulhat a régi keretek között is: Baszkföld, Skócia, Katalónia esetében is ez történt. Belgiumban a flamandok területi-nyelvi követeléseik alapján törekednek a tér elfoglalására. Az eltérő történelmi-politikai feltételek és a gazdasági adottságok a regionalizmus és a területi politika különböző formáit eredményezték.
II.3.2. A régió mint társadalomirányítási eszköz
A régiónak rendelkeznie kell az intézményei fenntartásához szükséges hatalommal és pénzügyi autonómiával. A Közösségi Charta a Regionalizációról már 1988-ban a régi-ót „földrajzi szempontból világosan körülhatárolt egységet képező területként jellemzi…
amelynek a lakossága bizonyos közös vonásokkal rendelkezik”.55 Közösen kívánja az ebből erdő specifikus identitás biztosítását és annak fejlesztését a kulturális, társadalmi és gazdasági haladás serkentése céljából. A közös vonások a nyelvet, a kultúrát, a történelmi hagyományokat, a gazdasági érdekeket jelentik. Ezeknek a feltételeknek nem kell együt-tesen jelentkezniük egy adott régió esetében, de a régióra jellemző markáns elemeknek (pl. nyelv, kultúra) vagy azok hiányában a gazdaságnak jelen kell lenni.
Az európai régiók lakossága számára biztosítani kell a politikai közéletben való rész-vétel lehetőségét, ezzel is növelve a közösségükkel való azonosulást. „Annak érdekében, hogy a regionalizált rendszerrel még nem rendelkező országok mielőbb megtehessék az oda vezető lépéseket, a régiókkal rendelkezők pedig elismerhessék és tiszteletben tarthas-sák a régiók hatásköreit…”56 el kell éri, hogy az érintettek választott politikai képviselőik útján valódi beleszólási joggal rendelkezzenek régiójuk társadalmi és gazdasági jövőjének megtervezésébe és szervezetének kialakításába.
Sok esetben, általában a tradíciókkal nem rendelkező, külső és belső hatások és kihí-vások következtében formálódó, alakuló régiók határai instabilak. Mivel azonban a régió egy adott térben szerveződő embercsoport viszonyainak rendszere, a regionalizációnak a népesség akaratát kell tükröznie. Meg kell felelnie azon alapelveknek, hogy a régiók a
54 A világgazdaság egységesülési folyamatában a nemzetközi pénzügyi szféráé és a transznacionális nagyvál-lalatoké (és nem az egyes nemzetgazdaságoké) a vezető szerep. In: enyedi 2000, 1–2. p.
55 Community Charter for Regionalisation. Brussels, 18 November 1988. OJ C 326, 296. p.
56 Resolution on the Community regional policy and the role of the regions. Brussels, 18 November 1988. OJ C 326, 294. p.
nemzeti jogrenden belül a lehető legmagasabb intézményi státust élvezzék, s rendelkez-zenek a lakosság által megválasztott demokratikus intézményekkel. Ezért az állam által
„felülről” kezdeményezett regionalizáció befejezéséről a lakosság bevonásával, referen-dummal kell döntést hozni. A lakosság véleménynyilvánításának feltétele ma már vala-mennyi nemzetközi dokumentumban szerepel.57 Ez a politikai regionalizmus lényege és alkalmazására a tradicionális régiókkal nem rendelkező országokban kerül sor, ahol az etnikai vagy gazdasági identitás mértéke nem elegendő a regionális kohéziós erő megte-remtéséhez.
II.3.3. A kultúra szerepe a regionális identitás formálásában
A nemzeti kultúra meghatározásában az állam szerepe a nemzetköziesedés folyamán erodálódik, és a globális kultúra inkább egy amerikai kulturális hegemóniát jelent, mint-sem egy transznacionális terméket. A nemzeti kultúra mellett megfigyelhető a helyi és kisebbségi kultúra újjáéledése, pl. a katalán nyelv oktatásban és közigazgatásban való használatának az elterjedése vagy a walesi nyelv újjáéledése a középosztály rétegeiben.
A regionális fejlődés érdekében az Európa régiói közötti párbeszéd megszervezésével – az egyes államok alkotmányainak figyelembevételével – a régiók az európai kulturális sokszínűség megőrzésének erős támaszai, és a legfőbb partnerek a szociális-gazdasági fejlődésben. Ezért lényeges, hogy felelősséget vállalhassanak a gazdaság, a kultúra, a környezetvédelem, a regionális területfejlesztés, a tudományos kutatások területén és to-vábbi vonatkozásokban is.
A nemzetállam léte hatalmas erőt jelentett a kulturális uniformitás megteremtésében az oktatás területén, különösen a hivatalos nyelv közigazgatásban és tömegkommuniká-cióban való használatának megerősítése révén.
A kisebbségi nyelvek új státust kaptak. Spanyolországban a nyelv központi helyet foglal el az oktatásban Katalóniában, Galíciában, ahol használatát a városi középosztály sokáig az elmaradottság jelenségének értékelte. Walesben a nyelv intézményi támogatott-ságot kapott a közigazgatásban, a médiában és a kutatásban, habár Dél-Walesben a kö-zéposztály „elangolosodása” figyelhető meg. Franciaországban nemzetállami hagyomá-nyaira tekintettel csak mérsékelt intézkedések történtek a kisebbségi jogok biztosítására.
A skandináv országokban, Nyugat-Németországban a politikusok a dialektusokat identitásuk kifejezésére használják fel. Az észak-olasz Lombardiai Liga kezdetben a dia-lektusban a politikai mobilizáció eszközét látta. Franciaországban a dialektus használata sokáig a modernizációellenességet, a tradíciók védelmét jelentette. A Közösségben az 1970-es évektől megerősödött a regionális dialektusok szerepe a sajtóban, a médiában és a politikusok körében is.
A regionalizmus és vele a sokszínűség a művészetekben, a zenében, az irodalomban egyaránt jelentkezik, s tükrözi a hivatalosan jóváhagyott nemzeti kultúra presztizsének
57 Az Európa Tanács 2008. évi keretdokumentuma a demokráciáról hangsúlyozza, hogy a régió határait nem lehet az érintett régióval folytatott előzetes tanácskozás nélkül megváltoztatni, ami helyi népszavazást is magában foglalhat. Hasonlóan a Közösségi Charta a regionalizációról (1988) is kiemeli, hogy a régiók határainak megállapításánál a lakosság akaratát figyelembe kell venni, demokratikus eljárási módokat kell megalkotni annak érdekében, hogy a régióhatárokat a lakosság kívánságának megfelelően meg lehessen változtatni.
hanyatlását. A kultúrában jelentkező pluralizmus a megosztottság és a társadalmi konf-liktus kifejezője. A regionális kultúra újraértékelése a modern regionális identitás kiala-kulásának lényeges mozzanata. A regionalizmus megközelítése mára szakított a provin-cializmussal és a korábbi történetieskedéssel, ehelyett a modernizáció és a globalizáció irányába mutat.