RCM - Megbízhatóság központú karbantartás rendszere

In document Karbantartásérettség-vizsgálat magyar ipari környezetben (Pldal 37-42)

4. Karbantartási rendszerek és stratégiák

4.3 Karbantartási rendszerek

4.3.1 RCM - Megbízhatóság központú karbantartás rendszere

A technológia fejlősédésével a rendszerek bonyolultsága nő, aminek hatására csökken a megbízhatóság, viszont a piacon való megmaradás magas megbízhatóságú rendszereket követel

meg. Ennek a paradoxonnak a feloldására a megbízhatóság-elmélet keretein belül meghatározzuk a megbízhatóság jellemzőit, annak kapcsolatát a gazdaságossággal, az optimális karbantartás jellemzőit és támogatjuk a tervezési munkát a követelmények meghatározásával (Papp F. , 1981). A megbízhatóság a berendezés hibamentes működésének valószínűségét jelenti, 0 és 1 közötti értékkel. A megbízhatóság négy összetevőből épül fel. Ezek a hibamentesség, a tartósság, a javíthatóság és a tárolhatóság (Pokorádi, 2002).

Míg a korábban ismertetett stratégiák a berendezésekre fókuszálnak, addig a karbantartási rendszerek a karbantartási stratégiákat rendszerbe integrálják holisztikus szemléletükkell. Az RTF esetében a fókusz a hibák elhárításán van, a ciklikus karbantartási stratégiával a megelőzés volt a cél. Az állapotfüggő karbantartás, pedig a tervszerű karbantartásból származó veszteségeket csökkenti, azáltal, hogy akár a szokásokat felülírva, a döntésünket mindig az állapot figyelembevétele mellett hozzuk meg. A megbízhatóság központú karbantartás már nem karbantartási stratégia, hanem karbantartási rendszer, hiszen a korábban ismertetett stratégiákat integrálja magába és a döntési szempontok között számol a berendezés megbízhatóságával. Míg a karbantartási stratégiák esetében a beredezés állapotának megőrzésén vagy helyreállításán volt a fókusz, addig az RCM a gondolati síkot egy szinttel magasabbra emeli és előtérbe helyezi a funkciót és azt is rendszerszinten kezeli (Péczely G. , 2003).

Az RCM rendszer lényege abban rejlik, hogy meg tudjuk mondani, hogy milyen tevékenységeket kell végrehajtani ahhoz, hogy a rendszer a funkcióját az elvárt megbízhatóság mellett tudja nyújtani, melyet szükség esetén a karbantartással állítunk helyre (IAEA, 2007), (Szantó, 2002). Az RCM arra keresi a választ, hogy mennyire fontos a rendszer funkciója szempontjából a vizsgált egység, és az adott beépítési helyen melyik a leggazdaságosabb karbantartási stratégia (Cheng, 2007). Az RCM rendszer magába foglalja a különböző karbatartási stratégiákat, illetve a monitoring tevékenységet és ezt olyan módon alkalmazza, hogy az adott berendezés funkciójának a megőrzése a tervezett élekcikluson belül a lehető legkevesebb erőforrás felhasználásával járjon (Afefy, 2010) (Papp F. , 1981). Ennek részeit, elemeit a következő ábra mutatja be (7. ábra).

7. ábra: RCM struktúra (IAEA, 2007)

Vajna Zoltán Karbantartási rendszerek és stratégiák

Ahogy korábban kifejtettem a berendezések az RCM szempontjából, már nem, mint önálló, karbantartási szempontból optimalizálandó egységenként vannak figyelembe véve, hanem rendszerbe vannak szervezve és a rendszernek van egy tervezési alapból származó funkciója.

A 7. ábra jól szemlélteti, hogy az RCM már nem stratégia, hanem egy rendszer a menedzsment kezében, melynek fontos része az elemzés. Az RCM-ben az elemzés során az alábbi kérdésekre keressük a választ:

 Milyen funkció és teljesítmény normatívák léteznek?

 Minek kell történnie ahhoz, hogy az ne lássa el a feladatát?

 Mi okozhatja a hibát?

 Mi történik akkor, ha egy hiba bekövetkezik?

 Mit lehet tenni a hiba bekövetkeztének megakadályozására?

 Mit lehet tenni annak érdekében, hogy előre tudjuk jelezni és meg tudjuk akadályozni a hiba bekövetkeztét?

 Mit lehet tenni, ha nem tudjuk megelőzni? (Lefánti, Dr. Janik, & Dr. Kalácska, 2009), (Péczely G. , 2003) (Prabhakar & Raj, 2013)

Ahogy a kérdésekből is láthatjuk az RCM rendszer egyik legfontosabb eleme az elemzés, melynek célja az ismertetett hét kérdés megválaszolása. Az elemzésre különböző technikákat lehet alkalmazni, melyek közül talán a legelterjedtebb módszer a FMECA (Functional Failure Modes Effects and Criticality Analysis) analízis, vagy annak egyszerűsített változata az FMEA (Failure Modes Effects Analysis) (Sousa & Álvares, 2008). Az elemzés kimenetele a kockázati index, melyet, ha sorba rakunk, akkor megkapjuk a feladataink fontossági sorrendjét (Erdei &

Kövesi, 2019). Az FMEA elemzés széleskörben elfogadott módszertan, de több kritikát is megfogalmazhatunk vele szemben. Bognár az FMEA elemzéssel kapcsolatos kritikáját két fő csoportra osztotta. Megkülönbözteti a módszertani és az alkalmazási problémákat. A módszertani problémák közé sorolja a döntési osztályok keveredését és a skálaelméleti problémákat, míg az alkalmazási problémának a különböző menedzsment funkciók (tervezés, a szervezés, a vezetés, az irányítás, az ellenőrzés, motiválás) alkalmazása során fellépő hibákat azonosítja. A problémák megoldására bevezeti a DOFMEA (döntésorientált hibamód és hatáselemzés) módszerét, amely egy páros összehasonlításon alapuló elemzés és egy sokkal szigorúbb eredményt ad a hagyományos FMEA-nál, miközben kezeli a módszertani és az alkalmazási problémákat (Bognár, 2012). A DOFMEA módszertanban az RPN szám értelmezhetővé válik azáltal, hogy az összetevők egységes szemléletmód alá esnek és lehetővé válik a rendszerek időben eltérő elemzésének az összehasonlítása (Bognár, 2013). Kritikusság elemzéshez Márquez és szerzőtársai szolgáltatnak egy komplex példával (Márquez, de León, Rosique, & Fernández, 2015).

Az RCM rendszer szerint a cél a berendezés vagy a rendszer funkciójának megtartása, nem pedig annak az állapotának a mindenáron történő fenntartása, ezért az első dolog, hogy tisztában kell lenni az ellátott funkciókkal (Gaál, 2004). Egy berendezésnél primer és szekunder funkciókat különböztetünk meg. A primer funkciók jelentik a fő feladatot, míg a szekunder funkciók a másodlagos feladatokat jelentik (Péczely G. , 2003), (IAEA, 2007).

A berendezés üzemeltetőjének és karbantartójának kiemelt szerep jut a hibamódok azonosításánál. Az előforduló magas számú hibamód végett csak azokat szükséges szem előtt tartani, amelyek ténylegesen elő is fordulhatnak. (Péczely G. , 2003) A megbízhatósági és

statisztikai számítások csak azt veszik figyelembe, hogy a berendezés képes-e ellátni a funkcióját, vagy sem (IAEA, 2007).

Az elemzés fázisa a hibák hatásának az elemzése, azonosítása, melyek lehetnek gazdasági, környezeti, munkavédelmi vagy egészségvédelmi és biztonságra kihatók. Azzal is tisztában kell lenni, hogy üzem közben hogyan azonosítjuk a veszélyeket, és azoknak milyen hatásaik vannak. A lehetséges hibákat két csoportba szokás osztani: kritikus (nem elfogadható az üzem szempontjából) és nem kritikus (elfogadható) hibák. Egy atomerőmű esetében kritikus hibák lehetnek:

 amelyek a reaktor nem tervezett leállításához vezetnek.

 amelyek a reaktor visszaterheléséhez vezetnek.

 amelyek a műszaki teljesítőképesség átlépéséhez vezetnek.

 amelyek emberre veszélyes környezetet teremtenek.

 amelyek szignifikáns berendezés-sérüléssel járnak.

 amelyek következtében átlépik a hatóságilag engedélyezett kibocsájtási szintet.

 amelyek következtében nő a lakosság sugárterhelése.

 amelyek tüzet okozhatnak. (IAEA, 2007)

A nem kritikus elemek esetében vizsgálni kell a gazdaságosságot, hogy a berendezés működése nem feltétele-e valamelyik kritikus elem működésének. Az elvégzett elemzések eredménye, hogy azonosítottuk a rendszereink kritikus pontjait, ezek kijavítására, megszüntetésére pedig javaslatot kell tenni.

A kritikusság meghatározása ok – hatásvizsgálat során történik. Kaurou Ishikawa volt az első az 50 –es években, aki grafikus módszerrel azonosította az ok-okozati összefüggéseket. Az Ishikawa diagram az esemény logikai összefüggéseinek szemléltetésére szolgál (Gaál &

Kovács, 2002) (Galley, 2007). A halszálka vázát a különböző egységek alkotják, majd az azon belüli okok pedig a lehetséges hiba okára adnak választ.

A kiváltó ok keresési módszer a rendszer fejlesztésében ad elsősorban segítséget. A módszerrel nem a hibák okozatait azonosítjuk, hanem reaktív módszer lévén, azt keressük, hogy mi az az esemény, ami a hibát ténylegesen okozta. Ehhez a miért-mert kérdésekre kell válaszolni, amíg lehetséges. A vizsgálat során a miértekre válaszolva folyamatosan nő a tudásunk, amit ha a rendszerbe visszacsatolunk, akkor növelhetjük a rendszerünk megbízhatóságát is, ezért kell cselekvési tervet készíteni. Afefy az RCM rendszerének főbb lépéseit az alábbiak szerint ábrázolja.

Vajna Zoltán Karbantartási rendszerek és stratégiák

8. ábra: RCM főbb lépései (Afefy, 2010) Összegezve az RCM, egy olyan karbantartási rendszer, mellyel:

 biztosíthatjuk a funkciókat.

 azonosíthatjuk azokat a lehetséges hiba módokat, amelyek veszélyeztethetik a funkciókat.

 priorizálhatjuk a funkciókat.

 kialakíthatunk egy rendkívül hatékony hibamegelőzési programot (Smith &

Hinchcliffe, 2004).

Az RCM rendszer alkalmazásának előnyei széles körben jelentkezhetnek. Az elemzések eredményének visszacsatolása által kiszűrhetünk olyan hibalehetőségeket, amelyek környezeti

vagy egészségügyi károkat okozhatnak. Szintén az elemzések eredményének felhasználása által növelhetjük a rendszerek megbízhatóságát és biztonságát azáltal, hogy a kritikus technológiákat redundánssá tesszük. Természetesen a kezdeti időszakban a karbantartási költségek növekedni fognak, de a folyamatos optimalizálásnak köszönhetően nő a megbízhatóság és a tervezhetőség, ami már középtávon költségeink csökkenését eredményezi. Természetesen nem nehéz azt belátni, hogy amennyiben intézkedéseinknek köszönhetően nő a biztonság, a megbízhatóság és a tervezhetőség, akkor az a termelékenység növekedését eredményezi (NASA, 2008).

Az RCM rendszer működtetésének hátrányai is vannak, melyekkel számolnunk kell. Ilyen például, hogy a rendszer üzemeltetése költséges és sok időt vesz igénybe a mérnököktől, akikkel szemben elvárás, hogy magasan képzettek és hosszú időre elkötelezettek legyenek. A korábbi TMK típusú karbantartást a mindenkori racionalitás és kiszámíthatóság jellemezte. Ez azt jelenti, hogyha eljött a tervezett időpont, akkor megszületett a karbantartási döntés. Az RCM rendszerben ezen kiszámíthatóságot részben felváltja a szubjektivitás, vagyis előfordulhat, hogy ugyanarról a műszaki problémáról különböző személyek különféleképpen fognak dönteni. Látni kell, hogy az RCM rendszert folyamatosan üzemeltetni kell, vagyis nem lehet azt egy egyszeri bevezetési folyamatként kezelni, hanem az elemzéseket és a visszacsatolásokat folyamatosan végezni kell (Cheng, 2007).

In document Karbantartásérettség-vizsgálat magyar ipari környezetben (Pldal 37-42)