• Nem Talált Eredményt

Pius pápasága

In document Pannonhalmi Szemle 1939 (Pldal 97-174)

Kelemen Krizosztom

XI. Pius pápasága

1922—1939.

Blazovich Jákó.

A katolikus világ örömünnepre készült, hogy fénnyel, hálatelten ülje meg a lateráni szerződés tizedik évfordulóját, gyermeki hódolat-tal köszöntse a szerződés bátor megalkotóját, A nagy ünnep vigiliá-ján, február 10-én megkondultak Róma összes harangjai, de nem öröm-, hanem gyászhírt küldtek világgá: ismételt sikertelen támadás után a halálnak sikerült kioltani a Vatikánváros agg Urának földi életét, XI, Pius alkotó, erős keze lesiklott Péter hajójának kormá-nyáról, nagy lelke visszatért Ahhoz, akinek tizenhét hányatott esz-tendőn keresztül földi helytartója volt.

Csak mikor a tölgy kidől, akkor látjuk, gyökérzetével milyen széles és mély rétegeket fogott át, XI, Piusról már életében tudtuk, hogy az egyháztörténelem nagyjai közé fogja sorolni, de hogy hatal-mas egyénisége a kor legjelentősebb tényezője volt, az teljes világos-sággal akkor derült ki, amikor elvesztettük. A z egész világ mély gyásza kísérte utolsó nyugvóhelyére a legősibb trón halott u r á t . Cikkek, tanulmányok megolvashatatlan tömege hódolt emlékének, tör-ténelmi nagyságának. Nemcsak hívei, de egykori ellenfeleinek is leg-nagyobb része sietett leróni a nagyokat megillető elismerés, hódolat adóját. Koporsóját valóban a világ állta körül — nem is annyira könnyező szemekkel, mint inkább a lenyűgöző nagyság átszellemült tiszteletében,

XI, Pius hatvanegyéves volt, amikor a könyvek néma birodalmá-ból kilépve az egyházkormányzatba kapcsolódott, A tudományos szakkörökön kívül neve úgyszólván ismeretlen voit. Hároméves len-gyelországi diplomáciai működése, a milánói érseki székben töltött féléve m á r szélesebb körben tette ismertebbé a Ratti Achilles nevet, de a nagyvilág még mindig vajmi keveset tudott róla, amikor a kon-klávé bizalma folytán Ratti Achillesből XI. Pius lett. Tizenhét évig állt Krisztus egyházának kormánya mellett, d e a világtörténelmi viszonylatban ugyancsak rövid idő alatt is évszázadokra kiható mun-kát végzett.

R a t t i Achillesben sokrétű, határozott, erős egyéniség lépett a pápai trónra. Nem az ötletről-ötletre csapongó képzelet, hanem a:

valóságok embere, A legmagasabb trónon ült, amelyet kétezer év emlékei zsongnak körül, de az élettel való szoros, eleven kapcsolatát soha egy pillanatra sem vesztette el. Levelei, enciklikái, munkatervei mindig az élet konkrétumaiból indulnak ki. Körlevelei sohasem, me-rülnek ki puszta eszmélődésben, mindig szorosan az élettel kapcsolat

tosak. A z élet realitásait, a bennök jelentkező problémákat gyorsan és gyökeresen fölismerte s azonnal megoldásukhoz látott. Erősen a k a r t s mindig tudta, mit akar,

A munka hőse volt. Reggeli 6 órától kevés megszakítással éj-félig dolgozott. Sem betegség, sem a lateráni egyezmény óta lehetővé vált castelgondolfóí nyaralás nem tudta pihenésre szorítani. Beteg-ágyból három fontos enciklikát bocsátott ki. A szó szoros értelmé-ben a halál fogta le alkotó kezét.

Odaadó, gyors s a mellett pontos munkát követelt munkatársai-tól is. Elvárta, hogy mindenki a r e á bízott munkakör betöltésébe énjének legjavát vigye, „Köszönjük Istennek" — mondotta egyízben

— „hogy nagy korszakban élünk, amikor nem engedhetjük meg ma-gunknak, hogy középszerűek legyünk,"

A nagy p á p a egyéniségének egyik legjellegzetesebb vonása a hivatástudat mély, minden ízében való átélése. Tudatvilágának ten-gelye az a rendületlen meggyőződés, hogy annak a Krisztusnak földi helytartója, aki P é t e r é r t s P é t e r minden utódáért külön is aggódott, külön is imádkozott. Hite, hogy az egyetemes üdvtörténetben pápa-ságának i d e j é r e a legkiváltságosabb és legfontosabb ponton áll, tuda-életében soha egy pillanatra sem halványult el. Nemcsak egyházfői működése, d e legegyénibb magánélete is ennek a töretlen hitnek

sugárzatában állott. Soha egy pillanatra sem kételkedett, hogy a Szentlélekkel a legbensőbb és legkiváltságosabb kapcsolata neki van.

Ezért mert erősen akarni, súlyos kérdésekben önmaga dönteni, bátran cselekedni, elhatározásaiért, cselekedeteiért a teljes felelősséget vál-lalni. Amint a világ itt-ott diktátori h a j l a m n a k minősített, az nagy küldetésének eleven átéléséből folyó logikus következmény volt. Aki XI. Pius egyéniségének, pápaságának megítélésében egyéniségének ez adottságát figyelmen kívül hagyja, csak téves, igazságtalan ítéletek-hez juthat.

Miben keressük XI. Pius egyház- és kultúrtörténeti nagyságát?

Egyéniségének, pápaságának gazdagságára jellemző, hogy hol mint a konkordátumok, hol mint a missiók, hol mint a társadalmi korkérdés p á p á j a áll előttünk. E címek mindegyikét joggal fűzzük nevéhez, de egyház- és kultúrtörténeti nagyságának helyes, teljes megismeréséért e részlet-jellemzések mögé kell nyúlnunk. Pápaságá-nak nagyméretűségét csak az látja élesen, tisztán, aki a maga mély-ségeiben és bogozottságában ismeri a földúlt kor súlyos probelmati-k á j á t . A háború utáni időszaprobelmati-knaprobelmati-k nincs egyetlen államférfia, állam-fője, aki oly biztos, finoman érzéklő kézzel fogta volna a kor

ritmus-talan ütőerét mint XI. Pius.

Úttalan, bolyongó, kereső kor vagyunk. Államéletünket a szabad-elvű állameszme ú t j á r a tereltük. Gazdasági életünket a kíméletlen kapitalizmus vágányaira állítottuk. Társadalmilag a szélsőséges indi-vidualizmus ú t j a i t jártuk. Világnézetileg minden transzcendencia föl-adásával a földön tipródtunk. A z újkor az ifjúság lendületével vágott á t ezekre a középkorral szemben ú j útakra. A mi történelmi sorsunk, hogy az útak végére értünk: mindenütt szakadék szélén állunk. Egyet

világosan látunk: tévútakon jártunk. De hogy a történelem szekerét most m e r r e irányítsuk, hogy a szakadékokat kikerüljük, e r r e a kínzó, az egész Nyugatra nézve sorsdöntő kérdésre feleletünk nem volt.

Láttunk és látunk merész kísérleteket, de ezek vagy máris a sza-kadékokban végződtek, vagy lesiklóban vannak.

Ez a tragikus korkép senki előtt sem állott élesebben, mint XI.

Pius előtt. A korképből kimeredező problémák száz ponton érintik azt a fölséges munkakört, amelynek középpontjában a pápaság áll.

XI. Pius elsősorban ennek a munkakörnek szemszögéből bírálta el a nagy korkérdéseket, d e ezzel az egyetemes történelmi fejlődésnek is irányt mutatott. Biztos kézzel, látnoki erővel vonta meg azokat az irányokat, amelyekben az ú j útépítésnek meg kell indulnia. Csodála-tos realizmusával nemcsak eszmei irányt szabott, hanem konkrét ja-vaslatokkal indította el az útépítés munkáját. Eszméi, gondolatai egyre erősebb visszhangot vernek nemcsak a katolikus, hanem az Egyházon kívül álló, fanatizmustól el nem vakított körökben is.

A legsürgősebb teendőt a béke biztosításában látja. A béke gon-dolata, vágya szivárványként ívelte át pápaságát. A béke köszöntő-jével jött, békét suttogva távozott. Első enciklikájában (Ubi arcano) kinyilvánított szándékához: „Visszaadni az emberiségnek a békét Krisztus országának megvalósulása, a nemzeti, társadalmi és családi életnek krisztusi szellemmel való telítése által" — életének egyetlen pillanatában sem lett hűtlen. Ki tudná elfelejteni azt a szeptemberi ólomsulyú estét, amikor a világ színe előtt a j á n l o t t a föl Istennek életét a veszélyeztetett béke megmentéséért. P á p a s á g á r a sötét árnyék-ként vetődött egy ú j a b b világháború lehetőségének gondolata. Egyet-len a l k a l m a t sem mulasztott el, hogy az emberiséget figyelmeztesse, milyen végzetes veszélybe rohan egy újabb háborúval. Minden ren-delkezésére álló diplomáciai, politikai erőt s az imádkozok millióit mozgosította, hogy az emberiség számára a békét megmentse.

P á p a s á g a a társadalmi forrongás idejére esik. Kiviláglott, hogy a középkori társadalmi rend romjain fölépített újkori társadalmi szervezet életképtelen. Elkeseredett osztályharc, a felsőbb osztályok önzése, szívtelensége, a z alsóbb rétegekben fölgyülemlett gyűlölet, az emberi sorsiközösség, egymásra-utaltság tudatának hiánya a társa-dalmi r e n d teljes fölborításával fenyegetett. A helyzetet súlyosbí-totta a gazdasági élet rendetlen hullámzása, a nemzeti, politikai ellen-tétek kiéleződése, A forrongás, z a j l á s már nemcsak a propagandisz-tikus irodalomban, parlamenti harcokban mutatkozott fenyegetően, hanem több ponton betört Európa államéletébe is. Sokszor véres kí-sérletek történtek ú j társadalmi ideológiák szerinti berendezkedésre.

Mint mindig, a forrongó társadalmi problematikánál is XI, Pius éles tekintete megtalálta a bajok végső forrásait, Enciklikáiban kí-méletlen őszinteséggel t á r t a föl azokat a romboló erőket, amelyek a művelt emberiség társadalmi r e n d j é t aláásták, a veszélyeket, amelyek felé a világ rohan, A biztos diagnózison túl megjelölte azokat az úta-k a t is, amelyeúta-ken egyedül juthat el az emberiség igazságosabb, biz-tosabb, maradandóbb társadalmi rend kialakításához.

A legelső teendő a családi élet válságának leküzdése. Az emberi természetnek megfelelő, életképes társadalmi szervezet s e j t j e a csa-lád. Amíg beteg a sejt, beteg lesz a szervezet is. Pedig ma ez az eset. A házasélet erkölcsiségének süllyedtsége, az elválások számá-nak rohamos emelkedése, a családok elnéptelenedése szomorúan iga-zolják, hogy a család ellen évszázadokon át folytatott ostrom meny-nyire előrehaladt.

XI. Pius már első enciklikájában (Ubi arcano) fölhívja a világ figyelmét a r r a a veszedelemre, amely a családi élet bomlása felöl fenyegeti. A legfájóbb korkérdést a maga teljességében t á r j a az em-beriség elé a Casti connubii enciklika. A pápai körirat kiterjeszke-dik mindazokra a kérdésekre, amelyek a mai családi életet nyugta-lanítják: a házasság szentségi jellege, fölbonthatatlansága, elválás, a házastársak viszonya, eugénika, sterilizáció, a gyóntató s az orvos felelőssége a családi élettel szemben. Sürgeti az állam részéről az anyagi létföltételek biztosítását, a bérviszonyok olyan rendezését, hogy az anya, „a család szíve" teljesen a családé lehessen. Nem utolsó sorban az enciklika hatásának kell tekintenünk, hogy az ille-tékes tényezők figyelme egyre jobban a családvédelem felé fordul.

A társadalmi rend megújításának egy további feltétele az i f j ú -ság helyes nevelése, A nevelés minden társadalom legfontosabb

élet-funkciója. Társadalmunk e pont körül is veszedelemben forog. A család egyre jobban kivonja magát e legelemibb kötelessége alól, viszont az állam sokszor olyan jogokat követel a maga számára az i f j ú -ság nevelésében, amelyek meg nem illetik. Az iskolai nevelésben egészségtelen, veszedelmes áramlatok ütik föl fejüket,

XI. Pius nem késik e súlyos k é r d é s r e vonatkozólag is a teljes fölvilágosítással, A r a n y m i s é j e alkalmával küldi világgá a Divini illius Magistri kezdetű felejthetetlen enciklikát, amelyben átlátszó-r sággal, megdönthetetlen logikával foglalja egybe a helyes nevelés irányelveit. Pontosan m e g a d j a a nevelés célját, megvonja a család, az állam s az Egyház munka- és jogkörét a nevelésben, állást foglal időnk jellegzetes nevelési kérdéseiben, mint a naturalizmus, szexuális nevelés, koedukáció, meleg, áldozatos szeretetet kér minden hívőtől a katolikus iskolaügy iránt, „Katolikus nevelést, az egész katolikus ifjúság számára, katolikus iskolákban!"

Korunknak talán legnagyobb föladata ú j társadalmi rend föl-építése, Társadalmi életünk súlyos válságban vergődik. Az újkor l e g '

jellegzetesebb áramlata, a szélsőséges individualizmus szétszakított úgyszólván minden társadalmi köteléket, A társadalmi eltömegese-dés olyan méreteket öltött, mint az emberiség történelmének egyetlen szakában sem. Az emberi sorsközösség, egymásrautaltságunk t u d a t a a két milliárdnyi embertömegből úgyszólván teljesen kiveszett. A leg-pogányabb magántulajdon jog érvényesítése az egyik oldalon, a tu-lajdonjog elkeseredett ostroma a másik oldal felől. A „kegyetlen, durva és félelmetes gazdasági élet" a különböző javak szédítő töme-gét termeli, s mégis milliók nyomorognak.

Ebbe a szörnyű kavarodásba, amelyben sokszor a jóakaratúak is elvesztették tájékozódó képességüket, csendülnek bele XI. Pius t a l á n legfontosabb, valóban korszakos enciklikájának, a Quadragesimo anno-nak kemény, határozott mondatai. A pápa a megdönthetetlen igazság birtoklójának nyugalmával és biztosságával vázolja föl időnk hihetetlenül összebogozott társadalmi problematikáját s jelöli meg a kibontakozás útjait. A Quadragesimo anno nem légüres térben lebegő elmélet — minden mondatával a valós életbe kapcsolódik. Kimerítően foglalkozik a magántulajdonjoggal, annak határaival, a magántulaj-don kötelességeivel, a munka- és munkabér kérdéseivel, a tőke és munkás viszonyával, a munkásszervezetekkel, a kapitalizmus

túlkapá-saival, a marxismus és kommunizmus tévedéseivel. Egyik legfonto-sabb része az, amely a jövő társadalomszervezetét a hivatásrendíség-ben (korporatívizmus) jelöli meg. XI. Pius ritkán volt nagyobb, mint mikor ebben a kavargó, úttalan, tanácstalan világban emelte föl a Quadragesimo anno-n keresztül szavát, ítélt és utasított.

Még egy évtizede sincs, hogy XI, Pius a Quadragesimo anno-1 kihirdette, de hatása máris világszerte érezhető. Aki figyelemmel kí-séri a legújabb szociológiai irodalmat, az ú j társadalmi rendért ví-vott küzdelmeket, gyakran találkozik olyan gondolatokkal, eszmék-kel, amelyek közvetlenül, vagy legalább közvetve a korszakos pápai köriratban forrásoznak. Kétségtelen, hogy az ú j társadalmi rend ki-alakulásában a Quadragesimo anno fontos szerepet fog játszani.

XI. Pius nemcsak a társadalmi kérdés körül, hanem az egyház-politikai téren is élénk tevékenységet fejtett ki. Minden törekvése a r r a irányult, hogy a különböző államokban az Egyház szabad mozgását biztosítsa, A vallási gyakorlatok szabadsága mellett főleg a kat.

iskolaügy s a házasság védelme fekszik szívén. Nem kevesebb mint 18 konkordátumot kötött — az egyháztörténelemben is ritka teljesít-mény! A konkordátumok közt a legfontosabb a lateráni szerződés, amelynek történelmi fontosságát nem kell hangsúlyoznunk, A konkor-dátumok révén az Egyháznak sikerült, ha nem is mindig tökéletesen, ú j törvénykönyvének a Codex Juris Canonici szellemének útat nyitni a különböző államok politikai gondolkodásába. Negyedszázaddal előbb ez a diplomáciai siker alig képzelhető el. A 19. század fölényes egyházpolitikai jelszavai, mint a laicizálás, szeparació stb. kezdenek megfakulni. A z államok egyre jobban keresik a Rómával való kap-csolatot: ma m á r alig van jelentősebb állama a világnak, amelynek valaminő képviselete hiányoznék a Vatikánból. Hogy ebben a siker-ben a pápával osztozkodnak kiváló munkatársai, azt nem kell han-goztatnunk.

A p á p a természetesen élénk figyelemmel kísérte azokat a kísér-leteket, amelyek a korproblematíka megoldására vállalkoztak. A Mit brennender Sorge enciklika nyíltan, minden kétséget kizáróan álla-p í t j a meg a keresztény állásálla-pontot a német nemzeti szocializmusban

jelentkező ú j eszmevilággal szemben. Pontosan megvonja az állami joghatóság határait, bátran védelmébe veszi az ember egyéni szabad-ságát, méltóságát. Hasonlóképen a Divini Redemptoris enciklika

tisztázza a kereszténység s a kommunizmus viszonyát. A kommuniz-mus lényegénél fogva vallásellenes — áthidalásról, együttműködés-ről tehát szó sem lehet.

A jövő titka, vájjon Nyugat meg tud-e küzdeni azzal a gigászi korproblematikával, melyet önmaga idézett föl. Ha mai viaskodását siker koronázza, a győzelem kivívásában egyetlen tényező é r d e m e sem lesz nagyobb XI. Piusénál, Pedig hatalmas munkásságának súly-p o n t j a n e m az eddig jelzett vonalon fekszik. Ratti Achilles nem puszta kegyeletből vette föl a Pius nevet, amikor a pápai trónra ié-pett. A névválasztás programm-megjelölés is volt: a Krisztusban való megújítás munkájának, amelyet szentéletű névelődje hirdetett meg, tovább kell, ha lehet még szélesebb mederben folynia. S a tizenhét-éves pontifikátus ilyen vonatkozásban is bámulatosan termékeny. Bár-merre tekintünk, az Egyház belső életében mindenütt élénk mozgal-masságot, lázas munkát figyelhetünk meg. Ez a munka is, mint XI.

Pius egész egyénisége, gyakorlati jellegű, A cél nem annyira a kato-likus tanrendszer elméleti ápolása, világnézeti harcok megvívása, mint inkább a gyakorlati katolikus élet fölpezsdítése. Mindenesetre meglepő, hogy ennek a hatalmas tevékenységnek lelke, vezére a könyvek, tudósok világából jött.

A legélénkebb a munka magában a Vatikánban, Az élen itt is a p á p a jár, A munka egyik legmeghatóbb, jellegzetes része a nagy p á p a élénk részvétele a lelkipásztori munkában. Mert a kihall-gatások a szó nemes értelmében ,,cura animarum", pasztorációs munka voltak. Számtalan tömeg- és magánkíhallgatást adott. Gyak-ran kora délelőttől az esti órákig folytak a kihallgatások. Az egy-háztörténelemnek alig van még egy p á p á j a , aki annyi emberrel érint-kezett volna személyesen, annyi zarándoklatot fogadott volna. Min-den alkalmat megragadott, hogy a világ minMin-den részéből Rómába zarándokló hívek közvetlenül is k a p j a n a k a kereszténység A t y j á -tól. A z egyik esztendőben több mint 400 beszédet mondott el. S itt az életerőivel viaskodó kór, környezetének féltő aggódása sem tudta visszatartani. A k á r tömegek, a k á r egyes egyének álltak előtte, mindig egész lelkét adta. Ennek a léleknek kisugárzása nyűgözte le az angol anglikán államférfiakat, akiket halála előtt egy hónappal fogadott.

Nincs helyünk, hogy csak kissé részletesebben is vázoljuk X L Pius munkásságát, alkotásait, amelyekkel az Egyház belső életé-nek elmélyítésén, a „Restaurare omnia in Christo" megvalósításán fáradozott. Beszélnünk kellene arról, milyen féltő gonddal őrködött a papság nevelésén, kiképzésén, mennyire szívén feküdt a külön-böző szerzetes testületekben a lelkiélet felvirágoztatása, mint fára-dozott a lelkigyakorlatok terjesztésén, mennyire sürgette az egész Egyházban a liturgikus élet meggyökereztetését, mily közel állt szí-véhez a kat, sajtó, a keresztény művészetek ügye, mennyire töre-kedett az Egyháztól elszakadt felekezetek visszatérésének, az unió-nak ú t j á t egyengetni. Háromszor hirdetett szent-évet, s viselte azok minden fáradalmát, 42 boldoggá-, 17 szentté-avatási ünnepség esik

pápaságára. 436 bolgoggá-, 34 szentté-avatási pört folytatott le-Mennyi szeretettel, milyen fáradhatatlanul terelgette sok milliós n y á j á t Krisztus közelébe, hogy igyekezett az egész világot a Szent-séges Szív oltalma alá helyezni, Krisztus királyságát a földön meg-erősítette, Nincs helyünk részletezésre, de XI. Pius két legked-vesebb s az Egyház jövőjére talán legkihatóbb mozgalmára mégis rá szeretnénk mutatni. Az egyik a Katolikus Akció (A. C.}, a másik a missiók ügye.

Mi az Actio Catholica elindítójának elgondolásában?

XI, Pius a belga bíbornokhoz, Van Roey-höz írt levelében ezt a meghatározását a d j a : „Az A, C, nem egyéb, mint a hívek apos-tolkodása, akik püspökeik vezetése alatt az Egyház szolgálatában állnak és segítségére vannak, hogy a lélekgondozás munkáját töké-letesen végezhesse," A p á p a világosan látja, hogy „ma egy világ áll velünk szemben, amely nagyrészt a pogányságba süllyedt vissza,"

Ezeket a tömegeket az Egyház nem nézheti tétlenül. Nem mondhat le arról sem, hogy a ma annyira szükséges karitatív munkában részt-vegyen, híveinek lelkiéletét állandóan termékenyebbé, öntudatosabbá tegye. Ez a hatalmas munka meghaladja a papság teljesítő képes-ségét, A történelmi múltban lánglelkű uralkodók, szent királyok, államférfiak siettek az Egyház segítségére — ma erre nem számít-hat. A segítségnek hívei sorából kell jönnie. Különben is a világi apostolok ma sokszor könnyebben férkőznek a Krisztustól elszakadt tömegekhez, „Hogy egész társadalmi osztályokat Krisztushoz vissza-vezessünk" — í r j a a pápa — „azok soraiból kiválasztott és jól kép-zett munkatársakra van szükség, akik társaik gondolatvilágát és tö-rekvéseit jól ismerik és a testvéri szeretet szelíd erejével szívükhöz tudnak férni".

A pápa írásiban és szóban számtalanszor kitér az A, C, föl-adatának, hivatásának részletezésére, tisztázására. Nem győzi han-goztatni, hogy a z apostolkodás első feltétele az apostoli lelkület.

Csak az fog eredményt elérni, aki „maga is bővelkedik, nagyon is bővelkedik a természetfölötti életben," Nem elég csak hirdetni az igazságokat, „Az igazság hirdetése" — mondotta 1937-ben a fran-cia püspököknek — „nem sokat hozott Krisztusnak: a Golgotára vitte. Szeretetével nyerte meg a lelkeket s b í r t a rá a maga köve-tésére. Számunkra sincs más eszköz a lelkek megnyerésére."

Mert az A. C. apostoli munka, sohasem tévedhet a politika síkjára. „Előkészíti a híveket a politikai akcióra, útat készít a tár-sadalmi problémák megoldásának, de megáll azon a határvonalon, amelyen túl a politikai akció kezdődik." (J. Maritain), A p á p a fáradhatatlan annak hangoztatásában, hogy az A, C, semmiféle poli-tikai irányzatnak uszályhordozója nem lehet, „Az A. C.-nak" — í r j a a portugál kardinálisnak — „miként az Egyháznak, amelynek munkatársa, nincsen anyagi, hanem lelki célja, természetes velejá-rója tehát, hogy az Egyházhoz hasonlóan politikai pártok fölött, azokon kívül áll. Nem lehet föladata, ilyen vagy amolyan csoportok különleges érdekeinek védelme, hanem a lelkek igaz javának

olya-tén szolgálata, hogy minél jobban terjeszti Krisztus országát az egyé-nekben, a családokban, a társadalomban,"

Az A, C.-ban XI. Pius hatalmas áramlatot indított el, amely-nek korszakos jelentőségét nem szabad a kezdő lépések bizonyta-lanságán mérni. Hatalmas célkitűzése olyan mélyen belenyúl az Egyház munka-módszerébe, hogy a teljes kifejlődéshez évtizedekre lesz szükség.

Talán az A. C,-nál is közelebb áll XI, Pius szívéhez a missiók ügye. Amikor megválasztási évének p ü n k ö s d j é n először fordul a világhoz, már a missíós ügy szeretete izzik szavaiban, Legfőbb vágya ,,az apostoli hősök segítségével mindennap messzebb vinni az Evan-gélium világosságát." Egyik konzisztóriumi beszédében kijelenti:

,,Az összes katolikus művek közt a legnagyobb és legszentebb a missiók ügye." Biztos célkitűzéssel, széles vonalban indítja el s vezeti utolsó n a p j á i g azt a munkát, amelyhez hasonlót az ú j k o r b a n a hithirdetés terén alig látunk.

Trónralépésekor a missíós ügy terén sok a kívánnivaló. Ebben kétségkívül a világháború is fontos szerepet játszik, A Rerum Ecc-lesiae enciklika, a missiós munkakör e Magna charta-ja szomorúan panaszolja föl a hiányokat. így pl. az egy milliárdnyi pogányság

Trónralépésekor a missíós ügy terén sok a kívánnivaló. Ebben kétségkívül a világháború is fontos szerepet játszik, A Rerum Ecc-lesiae enciklika, a missiós munkakör e Magna charta-ja szomorúan panaszolja föl a hiányokat. így pl. az egy milliárdnyi pogányság

In document Pannonhalmi Szemle 1939 (Pldal 97-174)