• Nem Talált Eredményt

Pillantás a toronyőrre

„Az értelem és az erkölcs majd talán más keretek között él tovább: remél-jük, hogy jobban és tartósabban, mint eddig."

(Bálint György) A HALÁLTÓL VISSZAFELÉ

Művek és életművek megértéséhez, helyes értékeléséhez hozzásegít az alkotó életrajzának, származásának, gyerekkorának ismerete. Célszerű egymás mellé rakni azokat az élményeket, hatásokat, amelyek kialakíthatták, vagy legalábbis alakíthat-ták a művészi egyéniséget. Bálint Györgyöt azonban ezzel a szokványos, á m cél-szerű módszerrel n e m tanácsos megközelíteni. Nehéz őt megérteni és magyarázni származása (osztályszármazása) alapján, nem sokra jutunk, ha irányában követjük azt a pályát, amit ő tett meg életében.

Igazi lényének, hitvalló példájának, máig ható, szorongató emberi nagyságának teljességéhez csak 1943. j a n u á r 21-től, halálától visszafelé vezet a megértés útja.

Az a komisz halál taglózta le őt is, amely százezernyi munkást és parasztot tarolt le a fagyos orosz hómezőkön. A Bálint György-i művészi- magatartás kulcsa ebben a halálban rejtezik. Ahogyan Petőfi halálverseit a segesvári kukoricás ma is rejtelmes és kínzóan kísérteties haláltusája hitelesítette, a néppel azonosuló, a p a -rasztért és munkásért perlekedő, parasztírókat és szociográfusokat lelkesen üdvözlő, terrort, elnyomást elítélő, a társadalmi gondok elől menekülőket megrovó író élet-művét is így hitelesítette ez a halálbahullás.

De ha követjük visszafelé írásainak veszélytkiáltozó láncolatát, amelyben a rémület, a rabságrettegés, a sújtó reménytelenség, a pusztulás nyomasztó elkerül-hetetlenségének n e m sejtelme, hanem biztos tudata dominál a harmincas évek ele-jétől kezdve, az előrelátott és a vállalt végzetbe hajózó embersors képe ködlik föl előttünk. Alig van európai író, aki nála pontosabban érezte volna meg a vihar m a -gasvérnyomásos, mennykőszagú előszelét, aki nála pontosabban tudta volna az el-következőket; koncentrációs, lágeres, lövészárkos, hómezős, éhhalálos, bunkeres-bombás és rémülethajszás borzalmakat, s aki természetes és jogos önvédelemből n e menekült volna el a nácizmussal fertőzött területről. Bálint György maradt, sőt Bálint György elébe ment a pusztulásnak. Nem értelmetlen huszárpóz görcsében feszengve, h a n e m a küzdő ember tudatos harcot vállalásával. Bálint György szá-mára ugyanis Londonban élő honfitársa fölajánlja a menedéket a nehéz időkre.

Bálint György elutazik Londonba, m a j d visszajön onnét. Hazajön. Ha kinn m a r a d sem érhette volna szemrehányás. Sőt, bármennyire fájdalmas, csikorogjuk ki fogaink

4T

közül, hogy a felszabadulás után sokkal nagyobb szükségünk lett volna életére, pél-dátlan forradalmi következetességére, orcapirítóan nagyszabású erkölcsi ¡tartására, m i n t a mártírhalálban rejlő és .mindmáig nem hasznosított e m b e r h í t és m a g y a r s á g -vállalás energiájára. De Bálint György n e m tehetett mást. A n n a k ellenére n e m tehe-tett mást, hogy a borzalomsejtés, a rémület-előrejelzés első pillanatától kezdve igenis fölmerül benne a menekülés szükségessége.

„Már tegnap is gondoltam a menekülésre, de közbejött valami, amitől egy időre megfeledkeztem róla."

Ezt a megfeledkezést elősegítheti egy múló hangulat, egy tovaszálló pillanat, mindez azonban Bálint Györgyhöz méltatlan, hirtelen elhatározást eredményezett volna. E tekintetben sem hagy kétségben:

„Ma eszembe jutott Madách. Mindig nagyon szerettem Az ember tragédiáját, csak utolsó mondatával nem t u d t a m soha kibékülni. Annyi céltalan küzdelem u t á n mégis: »Ember, küzdj, és bízva b í z z á l ! « . . . Most, n e m is tudom, hogyan, ezen a kora tavaszi napon ráeszméltem, hogy ez a mondat az egész m ű lényege. K ü z d e l e m

magáért a küzdelemért: ez az é l e t . . . Küzdeni még bizakodás nélkül is lehet.

Besötétedett, hűvösen lebben a szél, most kellene menekülni, ki t u d j a , lehet-e még, mire' megint világos lesz. Maradok."

Csakhogy ezt a törékeny, szemüveges filozoptert most r a j t a k a p t u k egy kegyes füllentésen. Nemcsak Madách, h a n e m ő is megértette, hogy „élni annyi, m i n t küz-deni", tudta, hogy „ezért a küzdelem jó", de n e m az életért és n e m a k ü z d e l e m é r t m a g á é r t küzdött, ezzel csak áltatta önmagát a legkeservesebb pillanatokban, a m i k o r r e á j a omlottak a reménytelenség falai. Neki n e m lendült a k a r j a süllyedő h a j ó k lemondó kapitányi, á m heroikus szalutálásaira, ő tulajdonképpen sohasem hitt a h a j ó k elsüllyeszthetőségében. Ő azért maradt itthon, hogy b e t ö m j e a süllyedő h a j ó

lékeit, és n e m azért, hogy szalutáljon. És m e n n y i r e könnyfakasztó, hogy ő m á r sohasem t u d j a meg, hogy lelkeink halálos lékeit a s a j á t testével torlaszolta el. Még halált provokálásában is reménytelenül és sírnivalóan m a g y a r volt, ostoba t ö r v é n y e k ellenére is, Radnótival kitaszított, csak azért is magyar.

De n e m lehet őt megközelíteni, megérteni a megmaradt, megőrzött fényképek, dokumentumok, rajzok alapján sem. Legalábbis n e m lehet következtetni fiziológiai karakteréből emberi habitusára. Mert e retusált és megsárgult fotókról n e m a mi Bálint Györgyünk néz vissza ránk, akit megismertünk, szívünkbe zártunk, mi taga-dás, csodálunk életműve alapján. A fényképek Bálint Györgye és a m ű v e k a l a p j á n b e n n ü n k kivajúdott Bálint György egyénisége kevéssé hasonlít egymásra.

Az egyik fölvételen olyan, mint egy hat nyelven olvasó, gondterhelt p a t i k u s -segéd, magas, kopasz homlokával és villogó szemüvegével, pedig robosztusán szenvedélyes és gyűlölni tudó baloldali osztályharcos volt. A másik fotón l í c e u m b a n t a -nító, félszeg biológiatanárra hasonlít, aktatáskával és felöltőben, szemöldökére húzott

kalapban, pedig a parasztság és a munkásság nyomora ellen tiltakozó f o r r a d a l m á r volt, aki magabiztosan sújtott le minden osztályellenségre. A h a r m a d i k o n olyan, mint egy kiugrott, hitét vesztett katolikus p a p i n g u j j r a vetkőzötten, félig civilben, fekete nyakkendőben. És az a publicista, aki világosan látta a náci veszélyt, attól a pillanattól fogva, amikor még a nácik sem érezték meg s a j á t hullabűzerejüket, aki nem érzelgős szalonszéplélekként, hanem proletár érzékenységgel tudott azonosulni az elnyomottakkal, — a negyedik fényképen olyan, m i n t egy próbaidős adóhivatali -díjnok. És a „hazugságdzsungelt" perzselő, „ostobaságőserdőt" ritkító az ötödiken, fizetéstelen gyakornokot formáz, aki ásatag vidéki városka levéltárában dohosodik.

Csakhogy ez a furcsa ellentét a látszat és lényeg -között, n e m egyéb B á l i n t

•György-i fricskánál, barack a fejre, grimasz a közhelyekben és előítélet-sablonokban gondolkodókra. Bennünk tenyésző ostoba konvenciók testet öltött szatírája, a l p á r i a n szánalmas gondolatsablonok kigúnyolása, középkori lovageszmények torz mimézisé-nek karikatúrája, azoknak az orronpöccintése, akik még mindig azt hisszük, hogy a páncélmerevség, a hegyes lovagi sisak a tisztesség és a lelki erő hüvelye, hogy a lehúzott sisakrostély mögött föltétlenül és csak ott, grál-lovag tekintet villog. M e r t

•48

elfelejtettük, hogy a középkori lovagiasság után következett a középkori rablólovag-ság, s Bálint György nem Szent György-lovag, hanem a népmesei legkisebb vézna fiú.

Innét kell visszajutnunk a Bálint György-i életműhöz.

TÁRGYILAGOS BALOLDALISÁG

Minden írásának napeleme, tápláló forrása világnézete. Nincs olyan tanulmánya vagy szisszenete, amelyből ne világlana ki a Bálint György-i politikum. Elsősorban újságíró volt, az Egon Ervin Kischek, a Tucholskyak f a j t á j á b ó l ; izzó, nyugtalan, szenvedélyes, leleplező, a kor háborgó lelkiismerete. Olvasottsága polgárian egyete-mes. Idéz Renant, Verlaine-t, Dosztojevszkijt, Chestertont, Alfréd Kerrt, Maughamot, Emil Ludwigot, P a u l Morand-t, Baudelaire-t, Crocét, Freudot, Marxot, Nietzschét, Herakleitost, Horatiust, Karinthyt, Tolsztojt; az emberi szellem történetének leg-különbözőbb alakjait. Műveltsége jellegzetesen a két világháború közötti közép-európai értelmiség műveltségének jelzőkarói között bontakozott ki, kora legjobb színvonalán. Ezen belül azonban egyértelműen baloldali szocialista. A róla szóló tanulmányok (Koczkás Sándor, Gondos Ernő) pontosan megrajzolták világnézeti f e j -lődésének vonalát a radikális polgári baloldaliságtól a szocializmusig. Ez a fejlődés-vonal valóságos. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk azt, hogy a két világháború közti magyar értelmiségnek más a világnézeti ú t j a és útvesztője is, mint az európainak. Ha egy nyugat-európai ország értelmiségének a politikai fejlődését követjük nyomon, ott elfogadhatók a liberalizmus, a radikalizmus, az antifasizmus és a kommunizmus lépcsőfokai, amelyek mintegy „kényszerhelyzetben", a társadalmi és politikai fejlődés jobbratolódása ellenhatásaként alakították a nyugati polgári írástudók politikai arculatát. Roppant megtévesztő és leegyszerűsítő az az elharapó-zott történelemszemlélet, amely a fasizmusveszélyt, a fasizálódást leszűkíti Német-országra, SpanyolNémet-országra, Olaszországra és a kelet-európai államokra. A jobboldali erjedés a nyugati országokban is aggasztott. Bálint György figyelmét n e m kerülik el ezek a viszketeg kiütések. „A tagbaszakadt (angol, Sz. K.) rendőrök, akik minden sporthoz értenek, teketória nélkül térítenek észre egy ellentüntetőt, aki társaival együtt meg akarta zavarni Sir Oswald Mosley híveinek fasiszta felvonulását." Idézi egy hetilap képmagyarázatát. És az sem kerüli el a figyelmét, hogy a párizsi nép-front-tüntetésekről és a tűzkeresztesek fölvonulásáról más jelzőket használnak a jobboldali megmozdulás javára, m e r t ezekkel rokonszenveznek Párizs eleste előtt néhány évvel! A nyugati országokban az első világháború utáni győzelemcsömörből, liberálizmusközönyből, parlamenti demokráciatehetetlenségből kellett kibontakoznia a baloldali mozgalmaknak, a hitlerizmus előretörésének és fenyegetésének kénysze-rítő hatása ellenében. Nálunk egy levert proletárdiktatúra u t á n megőrzött baloldali-ságnak, leszorított radikalizmusnak kellett újjászületnie feleletként a fasizmus-veszélyre. Nem hangsúlyoztuk talán eléggé, hogy 1920 után a magyar progresszió tovább él Bécsben, Berlinben, Moszkvában, Párizsban és itthon is; él, szervezkedik és hat. Hogy a felvidéki Fábry Zoltánoknak, az erdélyi Gaál Gáboroknak igenis volt jelentőségük hazai baloldaliságunk életbentartásában. Nem feledhetjük, hogy a magyar írók többsége megmártózott 1919-ben a kommunizmus tisztító fürdőjében, s vagy mindvégig megmaradt osztályharcos baloldalinak, mint Nagy Lajos, Illyés Gyula, vagy visszatért a baloldali csapásra, mint Kodolányi a harmincas évek második felében. És viszonylag kevés a Sértő Kálmán-i tévútra futók száma. Ugyan-akkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy kommunistává válni, vagy vissza-térni a kommunizmus ú t j á r a Magyarországon nehezebb volt, mert a m á r egyszer győztes proletárdiktatúra után, nálunk sokkal éberebb volt a reakció, m i n t másutt.

József Attila, Remenyik Zsigmond, Radnóti Miklós, Bálint György, Erdei Ferenc, Darvas József, Veres Péter, Szabó P á l és sok más író, tudós baloldalisága, osztály-tudata, szocializmusigénye tehát természetes következménye 1919 lappangó, de nem múló hatásának, logikus fejlődési rend keretében. A magyar irodalom

fejlődésrend-4 Tiszatáj 49

jének belső logikája szerint. A szabálytól eltér Szabó Dezső téveszmedzsungelével.

de még ő is megpróbálkozik kijutni a germán veszély ellenhatásaként az ö n m a g a bonyolította kényszerképzetekből.

Az írói politikumot azonban a kifejezés m i k é n t j e , az önkifejezés k a r a k t e r e i s minősíti. És Bálint György rokonsága, helye i r o d a l m u n k b a n e tekintetben is m e g -határozható. Jelképei, művelődéstörténeti motívumai, szatirikus k é p - és szóhaszná-lata, publicisztikai módszerei őt K a r i n t h y Frigyes 1925 utáni és 1936—37-ig t a r t ó sajtópublicisztikájának szemléletével, érdeklődési körével, iróniájával r o k o n í t j á k . Azt mondhatnánk, Karinthytól balra áll Bálint György a h a r m i n c a s évek c s a t á r o zásaiban. Karinthy is észreveszi szinte mindazt, a m i t ő. Amikor még némelyek v e r -seket firkálnak Mussolinihez, Karinthy m á r sisteregve gúnyolja a kardcsörtető dúcét.

(20-as évek második fele.) Észreveszi a világválságot, a jobboldal előretörését, az .általános elnyomorodást, a munkáskiszolgáltatottságot, a kapitalizmus és a p a r l a

-menti demokrácia nagy válságát. Köztük a különbség csak annyi, hogy B á l i n t lát kiutat, Karinthy nem. Bálint kiábrándul polgári radikalizmusából a jövő szocializ-musa javára, Karinthy az 1914 előtti liberalizmust á h í t j a vissza, de l e t a r g i k u s a n , m e r t pontosan tudja, hogy az a kor végérvényesen elszállt. Ilyen f o r m á n a kései Karinthy-versekben és tárcákban az „alibi"-ordítás, a kiáltás, a tiltakozás i g é n y e fogalmazódik meg az embernek m a r a d á s szalmaszálreményében, Bálint G y ö r g y n é l mindezek mellett a tett, a cselekvés szükségességének és lehetségességének a föl-ismerése is.

Ezért marad itthon. A tárgyilagos baloldaliság kifejezést ő m a g a emlegeti egyik írásában, fontosabb azonban, hogy gyakorolja is. Említettem, mindvégig k ö v e t k e z e -tesen szocialista. A társadalmi és művelődési történéseket a szegényparasztság és a munkásság osztály helyzetéből ítéli meg. Tárgyilagosságának az a l a p j a ez. U g y a n -akkor azonban értékelni tud minden biztató kezdeményt, m i n d e n nemes szándékot, s ez m á r nem nevezhető általános jelenségnek. Mentes káros elfogultságtól, m e n t e s a korszak baloldali dogmatizmusától. Alapvetően morális lény, akit n e m érdekel más, mint a társadalmi igazságtalanság elleni küzdelem. És a m ű v e k e t ebből a szemszögből ítéli meg, de nemcsak a társadalmi küzdelmekre közvetlen h a t á s u k a t regisztrálja, értékeli, hanem távolabb lát, v a n érzéke az emberi teljesítmények általános értékeihez is.

Szinte lenyűgöző, hogy milyen magabiztossággal fedezi föl azonnal Nagy L a j o s szociográfiai munkáinak jelentőségét. N e m kerüli el figyelmét egyetlen jelentős m ű , egyetlen jelentős író sem. Veres Péter, Darvas József, Tamási Áron, Illyés G y u l a műveit azonnal befogadja, de éppenúgy értékeli Remenyik Zsigmond, Gelléri A n d o r Endre, Szabó Lőrinc művészetét is. És milyen jellemző, hogy az osztályharcos Bálint György Kosztolányihoz is megtalálja a közeledés lehetőségét, anélkül, hogy m e g -hamisítaná, elkendőzné jegyeit: „Nem volt proletáríró, n e m is baloldali író; az osz-tályellentétekből lecsapódó világnézeti küzdelmektől távol állott. Mégis sok köze volt a proletariátushoz. Alig v a n m a igazán nagy író a polgári oldalon vagy a s e m -legesek csoportjában, akit valamilyen láthatatlan lelki szál n e f ű z n e a szegényekhez és kizsákmányoltakhoz: h a m á s nem, legalább a l e l k i i s m e r e t f u r d a l á s . . . Koszto-lányi . . . Befelé f i g y e l t . . . önmaga érdekelte . . . Aztán egyszerre elviselhetetlennek találta a külső z a j f o r r á s t . . . a társadalmi kérdésektől távol élő entellektüelek h i r -telen r é m ü l e t é v e l . . . Iszonyodva kiáltott fel: ez a felkiáltás volt az Édes Anna, a század egyik legszebb magyar regénye." Méltatja A m b r u s Zoltán Berzsenyi-családról szóló szatírasorozatát (pokolian nagy érzéke v a n Bálint Györgynek a szatírához) és pontosan értékeli: a kapitalizmus, a kapitalista uralkodó osztály, a kapitalista ál-kultúra szatíráját láttatja abban. Mégegyszer „a kritikusok árulása" című riposztjá-ban vitatkozik ugyan Kodolányi Jánossal, és kegyetlen-goromba dolgokat v á g a fejéhez: „ . . . a puritanizmus, az erkölcsprédikáció jogát ö n féltékenyen f e n n t a r t j a a maga számára éppen úgy, mint ahogy a proletárságra is monopóliumot jelentett b e . . . még Kassák Lajossal szemben i s . . . " Fölrója neki, hogy el a k a r t a tőle orozni a becsületesség, a jóhiszeműség, az írástudói erkölcs jogát is. Szemére veti, hogy Kassákot az „újonnan megtértek lelkes buzgalmával azért t á m a d j a , m e r t n e m elég 50

forradalmár", összekülönbözése Kodolányival, éppen a baloldali tárgyilagosság je-gyében, nem akadályozza meg abban, hogy elismerően, sőt felsőfokban írjon később a Küszöbről, pontosan jelezve azt is, miben látja megmutatkozni Kodolányi írói fejlődését.

Roppant emberi nagyság, fölényes erkölcsi magabiztosság jellemzi ezt a gesz-tust, és még valami persze. Bálint György egyetlen jószándékú pályatársról, egyetlen lehetséges szövetségesről sem hajlandó lemondani holmi csip-csup személyeskedés ürügyén, viták vagy álviták mérgező hatására. Így védi meg Babitsot, Kosztolányit, A m b r u s Zoltánt, Karinthyt, de Kassákot is a túlkapásos baloldaliságtól. Nem palás-tolva ugyanakkor azt sem, amivel nem ért egyet velük. Finomságok iránti érzékeny-sége egyenesen bámulatos. E tekintetben megkapó a Tardi helyzetről szóló levele-k r i t i levele-k á j a : „Kedves Szabó Zoltán, ölevele-kölbe szoruló levele-kézzel olvastam el nagyszerű levele- köny-vét. Megvallom, tegnap még csak a nevét ismertem Tardnak, de m a m á r keserű és elszánt együttérzés él bennem a tardiak i r á n t . . . " Ugyanakkor lelkesedése n e m gá-tolja meg abban, hogy hiányérzetét ki ne fejezze: „Gyönyörű m u n k á j á b a n m a j d n e m minden benne van, amit el lehetett mondani. Talán csak egy valami hiányzik belőle:

a szenvedők iránti szeretet mellett, mintha hiányozna a g y ű l ö l e t . . . ezt a könyvét a népről írta, hogy segítséget k é r j e n számára másoktól. Azt hiszem, legközelebbi könyvét a néphez kell írnia, . . . hogy önmagán segíthessen. A tardi helyzet még n e m riadó, csak s e g é l y k i á l t á s . . . "

Egyértelmű beszéd ez. Minden apró mozzanatot, a legkisebb tettet is értékelni, de még a legnagyobbnál is nagyobbat kérni-követelni a társadalom gyökeres meg-változtatásának érdekében. Ez Bálint György baloldali tárgyilagosságának a lényege.

Ilyenformán úgy t u d j a méltatni és élvezni a népi írók műveit, mintha maga is népi író lenne, úgy azonosul a parasztsággal, mintha maga is paraszt lenne. Nem lát értékelhető különbséget m u n k á s és szegényparaszt között az együttérzés fokának és a társadalmi fölszabadítás szükségességének tekintetében.

LESZAKADÓ LIFTBE ZÁRTAN

A szegényparasztság és a munkásság nevében szenvedélyesen gyűlöli a Horthy-rendszert. Nemcsak híve a paraszti és a városi szociográfiairodalomnak, ő maga is szociográfus. Szüntelenül hírt ad az emberi nyomorúságról és a nyomorúság tekin-tetében nem ismer osztálykülönbségeket.

Szemébe szökik az életkedv megcsappanása. „Aránylag sok jókedvű embert látni, de milyen kevesen vannak, akiknek igazán kedvük van az élethez. Az élet, helyesebben az az aktuális valóságmennyiség, amit annak neveznek, tompa és súlyos nyomással nehezedik most a legtöbb e m b e r r e . . . vagy kiegyezünk vele, vagy öngyil-kosok leszünk, vagy fellázadunk és megváltoztatására törekszünk." Az egyke, az ön-gyilkosság, a közöny és a cinizmus, vagy a menekülés a valóság elől a nyomor és kilátástalanság kísérő jelensége. Darvas József Fekete kenyeréről írott recenziója alkalmat ad arra, hogy továbbkiáltsa a vészjelet: „Komor írás, a legszegényebb parasztok komor életéről. Mindaz: ami a politikusok beszédeiben és publicisták cik-keiben m i n t gyakori, de mégiscsak elvont jelenség szerepel: munkanélküliség, föld-telenség, egyke, éhség, népbetegségek — mindaz sokszínűen, erőteljesen elevenedik meg ebben az egyszerű, halk, emberi hangú regényben. A szenvedések keserű és szuggesztív k r ó n i k á j a ez a könyv, melyben az emberi együttérzés megtalálja a m ű -vészi-tárgyilagos kifejezést és hangot."

Koldusokat látva, szégyen fogja el. „Szégyellem magam, ha alamizsnát dobok a kinyújtott tenyerekbe, és szégyellem magam, ha nem adok s e m m i t . . . egyszerűen szégyellem, hogy a világon vannak, . . . és amelynek a megváltoztatásához nem sok sikerrel t u d t a m hozzájárulni."

Gunyorosan vonja kérdőre Jenes András gazdag parasztképviselőt, aki a Pesti Napló riporterének kijelenti, hogy ő „felelős paraszt", s haladás iránti fogékonysá-gát bizonygatja, többek között azzal, hogy nem ellensége a rúzsnak és a

selyem-4* 51

harisnyának. „Kíváncsian várjuk, hogy milyen m é r t é k b e n harcol m a j d a h a l a d á -sért, melyhez a selyemharisnyán és a rúzson kívül az is hozzátartozik, hogy a zsel-lérek földhöz és termelési eszközökhöz jussanak, emberi életet élhessenek, és ők is valamennyien, egész tömegükben felelős parasztokká nőjenek."

Lesújtó képet rajzol Visegrádi utca 20—24 című riportjában a pesti á t l a g e m b e r -ről. „Az első pillanatban m i n d e n ü t t a megaláztatásban élők, a kiszolgáltatottak és védtelenek pillantása fogadja az idegeneket. Ezek az e m b e r e k n e m követnek el b ű -nöket, nincs különösebb takargatni valójuk, és mégis félnek. Megszokták, hogy h a a

»felsőbb osztályokhoz« tartozók felkeresik őket, abból többnyire nem származik semmi jó.

A jelek szerint az aggodalom és bizalmatlanság a ház lakóinak alapvető lelki-állapotához tartozik. Ehhez j á r u l még valami állandó ingerültségféle, mely g y a k r a n robban ki. A szegénység általában ingerültté t e s z . . . "

Az emberi elkeseredettség, mint a társadalom legjellemzőbb hangulata örökkön kísért írásaiban. Az Egy ember sír még hangsúlyosabban folytatja a f e n t e b b i Visegrádi utcai témát. „Egy ember ül a VisegVisegrádi u t c á b a n és s í r . . . Egyenletesen, r i t m i kusan, kissé vom'tva sír, m i n t aki verést kapott. Hatósági műszóval élve: m u n k á s külsejű e m b e r . . . A síró férfi munkáskülsejű. K a p u a l j a k b a n rendszerint m u n k á s -külsejű emberek ü l n e k . . . Általában miért sírnak az e m b e r e k ? Miért z u h a n n a k vissza, mintha leszakadó liftbe zárták volna őket, évtizedek emeletein át, egészen le, a gyerekkor sötét és gyötrelmes pincéjébe? Minden sírás ilyen v a d és teljes vissza-zuhanás a kezdet magányába és védtelenségébe. Mekkorát kell egy felnőtt f é r f i n a k zuhannia, hogy sírni kezdjen . . . Lehet, hogy valami nagy b a j é r t e . . . Az ilyen m u n -káskülsejű embert könnyen érhetik efféle bajok, könnyebben m i n t m á s t . . . "

És Sárközi György regénye ilyen gondolatforgácsokra r a g a d j a : „Csak egy érzése van: szomorú és mély céltalanság, mely hanyatló éveivel egyre növekszik (ti. a regényhősnek). Csak ő m a r a d a helyén, mint a f a a viharban.

H á n y a n élnek így, és miért kell így élniük? Ez a kérdés csendül ki ebből a nagyon szép, nagyon emberi könyvből."

Figyeljük csak, hogy milyen következetesen méri föl Bálint György a z ő szo-morú világát, micsoda konokul következetes látleletet készít róla. A s a j á t tapasz-talatait, a s a j á t impresszióit kiegészíti másokéval. És az ő riportjai, tárcacikkei szimbiózisba kerülnek mások híradásával, szociográfiáival, regényeivel. Kodolányi o r m á n -sági krónikái, Darvas, Féja, Szabó Zoltán riasztó paraszti valóságföltárásai, Nagy Lajos, Remenyik (félre a vele lefolyt vitával!) megrázó városi kórképei egyetlen hatalmas tablóvá lényegülnek a Bálint György-i életműben.

És ha észleli az életkedv megcsappanását, h a fölfigyel az elszomorodó t á r s a d a -lomra, n e m hagyhatja észrevétlen a fokozódó félelemérzetet sem.

„Mit csinál mostanában?" — kérdeztem ismerősömtől, akit m á r r é g e n l á t t a m .

„Félek" — felelte röviden. „Mitől?" „Csak úgy általában?"

Valóban?

„Azt hiszem, ez nem volt mindig így. Sok m i n d e n n e k kellett történnie, hogy a félelem törvényerőre emelkedjék az embereknél. . . . így élnek, egyre növekvő félel-mek között, nyugtalanul, siető lépésben és behúzott nyakkal."

A félelem Bálint György számára nem valami körülhatárolatlan k a f k a i rettegés, hanem meghatározható életérzés. Először is m i n d e n társadalmi osztály m á s okból fél. A kispolgárnak v a n félnivalója, m e r t van vesztenivalója. Fejti ki H u n y a d i S á n -dor Lovagias ügye kapcsán. De a nincstelenek is félnek, meztelen életük a tét. És az első híradások a háborús készülődésekről, a nyulak gázhaláláról, a n é m e t légiriadó-gyakorlatokról, az abesszin háború, a spanyol polgárháború pedig csak előrejelzése annak, amitől féltünk, és ami bekövetkezett.

Bálint György félelemtérképe h á r o m szintű. A társadalmi elnyomás és gazdasági válság okozta létbizonytalanság és félelem továbbfokozódik a fasiszta d i k t a t ú r á k mérgesgomba-tenyészetével, amely a fizikai lét ú j a b b fenyegetettségét idézi elő. És mindezt betetőzi a háború pusztításaival. A fizikai nyomorhoz párosul a lelki t e r r o r és elnyomás, és a háború emberi létet megsemmisítő totalitása.

52

FÖLHÁBORODNI ÉS MEGVÁLTANI A VILÁGOT

Amíg a harmincas években szüntelenül jelzi a veszélyt, közvetíti a társadalom rossz, m a j d beteg közérzetéről a híradást, minden utcai történés (síró embertől autó hűtőjére zuhanó öngyilkos lányig) számára biztos jele a rendszer válságának, sőt csődjének. Az osztálytársadalom egyszerűen tűrhetetlenné vált számára. 1939-től kezdve jóformán csak a r r a szorítkozhat, hogy ismételgesse: a háború kitört, á rossz bekövetkezett. „Minden izgalom nélkül, nagyon elszántan, mélységes szomorúsággal teljesíti mindenki a kötelességét" idézi York érsekét a háborús Angliáról. És így folytatja:

„Az európai ember világosan átérzi tragikus szerepét. Cseppet sem élvezi, de tudja, hogy végig kell játszania. 1914-ben valószínűleg másképp érzett: élvezte a váratlan kaland izgalmát, és nem hitte, hogy nehéz és félelmes m u n k a vár rá.

Ennek a háborúnak minden oldalon egyformán- »rossz sajtója« van. Sehol sem dicsőítik, sehol sem találják szépnek és nagyszerűnek. És úgy látszik, mégis mind-egyik oldalon őszintébb meggyőződéssel és mélyebb elszántsággal folytatják, mint huszonöt évvel e z e l ő t t . . . "

Bálint György baljós kasszandrai életműve, amelynek meghatározó alapélménye a tüdőt préselő reménytelenség, a borzalom várható bekövetkezése, a háború kitöré-sével, ezzel a történelmi mozzanattal hitelesíttetik — sajnálatos módon. Csakhogy Bálint Györgyre nemcsak a következetes szomorúságregisztrálás, rémületjajgatás, végítélet-jövendölés a jellemző, hanem legalább annyira a rettegéssel és a pusztu-lással szembefordulás követelése is.

Bálint Györgyöt szinte egész pályafutása alatt foglalkoztatja a feladatvállalás mikéntje ebben a reménytelen politikai és társadalmi helyzetben.

Érzelmileg egyetlen helyes megoldást lát, a felháborodást. „Mi n e m keseredünk e l . . . mi felháborodunk, és ez lényeges különbség." Sőt, 1936-ban a felháborodás: az emberi létezés f o r m á j a a számára: „Felháborodom, tehát vagyok. A felháborodás — a mai társadalomban a szellemi ember létének legmagasabb rendű kifejezése. Fel-háborodni nem személyes sérelmekért, elvi alapon: ez az entellektüel végső és leg-intenzívebb teljesítménye, ez az ő barikádharca. I f j ú entellektüelek, tanuljátok meg a felháborodás művészetét!" (Intelmek kezdő felháborodókhoz.)

„És még egyet: sohase szégyenkezzetek felháborodástok miatt. Ne higgyétek, hogy »vad« és szellemi emberhez méltatlan indulat."

De a felháborodást n e m t a r t j a önmagában elegendőnek. Író és nem író köteles szólni, kiáltani, tiltakozni, ez az ő cselekvési moráljának első törvénye.

„Ha Demeterék akarnának beszélni a saját nevükben, a saját ügyükről: be-vernék a fejüket. Jobb tehát, ha elnémulnak.

(Nem igaz, nem jobb. Nincs nagyobb bűn, mint a hallgatás. Az elkeseredett

„nemszólóknak" meg kell találniuk a hangjukat. Ordítaniuk kell, amíg az erőszak a torkukra nem forrasztja a szót.)"

Lényegében a szólást, a tiltakozást ünnepli Babits Mihály Jónás könyve kap-csán : „Költő és próféta programja 1939-ben nem lehet tisztább és merészebb. Bölcs és heroikus fénye vakítóan hatol át a hanyatló esztendő gyanús félhomályán. É l természetes, hogy vitatkozik azokkal, akik vissza a k a r n a k húzódni a valóság szennye elől elefántcsont-tornyukba, vagy diogeneszi hordójukba. „De mi történik, ha a politika n e m t a r t j a magát távol tőle, hanem érte jön, és erőszakkal kiráncigálja az elefántcsont-toronyból? Ilyen körülmények között csak egyetlen teendője lehet az írónak. Vállalnia kell a rákényszerített harcot."

„»Magánélet« feliratú hordód sok mindent ígér; békét, tisztességet és bölcses-séget. Eltorlaszolod hordód nyílását, és boldog vagy o d a b e n n . . . És mi mégsem irigylünk téged.

Minket is undorral tölt el az, amit ma az agórán látni és hallani l e h e t . . . Mi is gusztustalannak t a r t j u k a m e k e g é s t . . . Te külső és belső hordóval védekezel a város életének undokságai ellen — mi küzdeni akarunk ellene."

53

És ez a Bálint Györgyi éthosz harmadik tétele. Az erkölcsös ember f e l h á b o r o -dik, tiltakozik és küzd. Ez parancs. •

„Az írónak nemcsak joga, hanem kötelessége is bizonyos szenvedélyekre szen-vedéllyel felelni, és bizonyos érdekeket szolgálni. De ezek a szenvedélyek a leg-nagyobb tömegek legbensőbb vágyainak megnyilatkozásai legyenek, az érdekek pedig az emberiségnek, tehát ezen belül a hazai tömegeknek is a legnagyobb é r d e k e i . . . az írónak a háborúval szemben nem lehet más feladata, m i n t h o g y . . . felvegye a harcot a veszélyeztetett embertömegek, az eladott erkölcs és a megtagadott k u l t ú r a nevében.

Ezzel a tiltakozással ugyan nem előzheti meg a háborút, de azzal, hogy e l m u -lasztja, elősegíti. Nem tehet tehát sem többet, sem kevesebbet: tiltakoznia kell, a m í g ki nem ütik a kezéből a tollat."

Ennek a cselekvésprogramnak a keretében gúnyolja ki a „civilizácó" elől l a k a t -lan szigetre menekülőket.

„Mert ezek az emberek tulajdonképpen: dezertőrök. Antiszociális és a n t i e t i k u s l é n y e k . . . és azon az alapon, hogy a civilizáció rossz, f ü t y ü l n e k a r r a a n é h á n y m i l -lió emberre, akik velük egy városban vagy egy országban kínlódtak ugyanettől a civilizációtól..."

„Akinek ennyire nem tetszik a mai világ (amiben igaza van), az m a r a d j o n otthon, és próbálja megváltoztatni a világot. . . . tessék a világot megváltani, a m i m i n -denkinek jogában áll. Ha a világ undorító és ostoba, akkor tessék azon dolgozni, hogy kellemessé és okossá váljék. Ez persze n e m fog sikerülni, legalábbis egyelőre nem. De egyszer talán mégiscsak közelebb jut a m e g v a l ó s u l á s h o z . . . "

A tintahal című cikkében pedig receptet is ad a küzdelemhez. T u d o m á s u l veszi, hogy a tinta rendellenes körülmények között, a maga kék színével n e m kellően hatásos védekező szer. Kora tintahalának tehát mérgező anyagot kell k i t e r m e l n i e szivacsteste rejtett mirigyeiből, s „piskóta alakú vázát is megkeményítheti egy kis tréninggel, hogy beletörjenek ellensége fogai. P r ó b á l j o n átalakulni."

És megint olyan gondolat, amelyet egész életpályáján következetesen valósított meg:

„Ha egyedül nem sikerül, fogjon össze üldözött társaival, és ha ez sem elég, nyissa ki merengő halszemét, és vegye észre azokat a fogakkal megáldott, erősebb, de szintén elnyomott halakat, melyek maguk is hadilábon állnak az ő ellenségeivel.

Álljon melléjük: azoknak foguk van, neki tintája, megoszthatják a m u n k á t , és vállalhatják a vállvetett harcot. Vannak még lehetőségek és n e m lehet nagyon válogatni az eszközökben, ha egyszer a tinta csődbe jutott." Kritikai tevékenysége során mindvégig ezt az elvet követi: Kosztolányi, Babits, Karinthy, Nagy Lajos, Remenyik, Sárközi, Illyés Gyula, Veres Péter, Darvas József, Kassák L a j o s és t e r -mészetesen Radnóti Miklós és József Attila számára szövetséges a nagy védelmi harcban, társ a fasizmus, a háború és a társadalmi igazságtalanságok ellenében.

Bálint György a mindenhol fölfedezhető értékek nagy rendszerezője, töredékes, alkalmi cikkekből és rendelt recenziókból összeálló életművében is. De n e m c s a k ez lehet elgondolkodtató a mai olvasó számára, h a n e m az is, hogy milyen biztos az ítélete, milyen gyors a válaszadása mindarra, ami művészi érték és t á r s a d a l m i haladás körébe tartozik. Azok a művek, amelyeket Bálint György elfogadott, m i n t az emberi szellem teljesítményeit, ma is értékeink, csakhogy ő úgyszólván az írók első könyvére, még ismeretlen kezdő mivoltukban szavazott, a tévedés kockázatát vállalva az utókor előtt, jelene megváltása érdekében. Igaz, ritkán tévedett.

MŰVÉSZ, NE VIGASZTALJ !

A Bálint György-i gyémántkemény világnézet, gyémántkemény erkölcs, gyé-mántkeményen következetes életmű szerves része művészeti értékrendje, esztétikája is. Érdemes végiggondolni, hogy civil magatartása, személyes életvitele (hát persze, hogy itthonmarad, hát persze nem menekül a halál elől, ő, lakatlansziget-lakókat 54