• Nem Talált Eredményt

189nagyrészt igazak, jelentéseik teljes fogalmi rendszerünk és a világ kauzális

interakci-ójából származnak – mely felfogás nemcsak a „referencia”, de a „jelentés” fogalmá-nak kifürkészhetetlenségéhez és végül elvetéséhez is vezet.

Provokatív tézise szerint nyelvünket egyedül mi beszéljük, múlt korok más nyel-veket beszéltek, és a jövőben is mást fognak beszélni – emiatt lehetetlenség „örök”

igazságok megfogalmazása. Csak nekünk válaszoló lényeknek – tehát embertársaink-nak – van értelme kérdéseket föltenni. A világ föltárását hagyjuk a természettudo-mányokra, és a filozófusok forduljanak embertársaik jóléte és saját társadalmuk felé.

Az igazságot soha nem fogjuk megtalálni, hiszen nem tudja senki egyetlen kiválasz-tott pillanatban sem azt állítani, hogy „megragadtam az igazságot”, mindenki, az egész emberiség, a történelem, az emberi egzisztencia számára. A legnagyobb arro-gancia lenne a filozófusok részéről, ha azt állítanák, megtalálták az igazságot, vagy azt, hogy megtalálták a helyes filozófiai gondolkodási módot és módszert. Rorty elutasítja azt is, hogy az egyetlen gondolkodási módszer keresése lenne a filozófia kizárólagos feladata.

A kontinentális filozófiA felfedezése

A „kizárólagos módszer” és az „egyetlen filozófia” eszméjének elvetését hatalmas lendülettel demonstrálja. Nem állítja, hogy egyes filozófiai nyelvek reparálhatók lennének, hiszen logikailag kikezdhetetlenek. Híres mondása itt is érvényes: „ami nem törött el, azt ne ragaszd meg” [if it isn’t broken, don’t fix it].143 Új filozófiai nyelveket tanulni Heidelbergbe megy, hogy Gadamer szemináriumán a hermeneutikát tanulmányozza, kísérletet tesz a kontinentális – német, francia, olasz – filozófia kor-társ irányzatainak elsajátítására. Miután nem tudjuk, beszél-e valamilyen nyelvet a világ, a filozófus nem tehet mást, mint hogy a lehető legtöbb filozófiai nyelvet elsa-játítja, azokat „dialektikus malmában” gabonaként „beőrli”, a különféle nyelvekkel

„zsonglőrködik”, egyikből másikba átlépve, miközben abban reménykedik, hogy éppen a sokrétű vizsgálódás ad értelmet kutatásainak. A határtalan érdeklődés és a nyelvek megértésének vágya, az elsajátított idiómák közti szabad vándorlás a relati-vizmus, a szkepticizmus vádját vonta rá, holott e két jelzővel egészen biztos, hogy nem illethető. Ahogy az analitikus filozófusok sem tudták Rortytól elfogadni, hogy

„egy lépéssel hátrább lépve” megkérdőjelezi a módszerkeresés abszolutizálását, ugyanígy a heideggeriánusok sem vették tőle jó néven azt az állítást, hogy nem kell visszariadni az olyan kifejezésektől, mint a „nyelv a lét háza”, hiszen ez csak ártatlan metafora, és szabadon választhatunk, benne lakunk-e vagy sem, és annak sem örül-tek, amikor kijelentette, „Heidegger litániája csupán Heideggeré és nem a Lété vagy Európáé”. Heidegger állítására, hogy korunk elfelejtkezett a létről (Seinsvergessenheit), Rorty azzal válaszolt, hogy ő az a filozófus, aki elfelejtkezett róla.144 Ugyanezt a stílust kapja minden gondolkodó, akiket Rorty Heideggerhez hasonlóan „példaszerű, gigászi és feledhetetlen alaknak” nevez, de akiknek állításait nem az egy, abszolút és változtathatatlan igazság romantikus, idealista vagy patetikus kimondásának tartja, hanem egyetlen mondandónak a többi között.

Rorty gondolkodásmódját a kortárs filozófia és a filozófiatörténet terápiájaként kínálja, mely nem újabb megkérdőjelezhetetlen – és a következő generáció vagy a

190

szomszéd egyetemi szobában dolgozó kolléga által megkérdőjelezett – igazságokat kíván nyújtani, hanem arra akarja az olvasókat serkenteni, hogy saját filozófiai moti-váltságukat vizsgálják. Bár Deweyt, Wittgensteint, Davidsont tartja legnagyobb mes-tereinek és Derridát, Habermast legnagyobb kortársainak, a németországi Zeit folyó-irat körkérdésére azt válaszolja, a huszadik század legjelentősebb műve – Freud:

Vorlesungen zur Einführung in die Psychoanalyse.

igAzságosság és A gondolkodástörténet újrAértelmezése

Miközben az igazsággal nem boldogulunk, az igazságosságot annál inkább értjük, könnyen felismerve annak meglétét vagy hiányát. Az igazságosság az egymásnak válaszoló emberek kommunikációjának közege – szemben a nem válaszoló nyelvte-len világ elérhetetnyelvte-len „igazságával”. Minden kézenfekvősége elnyelvte-lenére azonban az igazságosság a rá alapozott demokráciákban sem működik minden további nélkül. A filozófusoknak a demokrácia és az igazságosság mellett kell elköteleződniük, a demokrácia megelőzi a filozófiát, sőt a ténylegesen megvalósult demokráciában nincs is többé szükség filozófiára. Ezt még a vele többnyire egyetértők is vitatják, így Hilary Putnam Harvard-professzor is, aki szerint a demokrácia fennmaradása és a tudományok fejlődése megköveteli a filozófia folyamatos művelését.

A filozófusnak, ha van feladata, az a demokrácia erősítése és védelme.

„Önellentmondás azt gondolni, hogy a demokráciát inkább erővel, semmint meggyő-zéssel kellene terjeszteni, hogy az embereket kényszeríteni kellene a szabadságra.

Nem önellentmondás ellenben azt gondolni, hogy rábeszélhetők a szabadságra. Ha nekünk, filozófusoknak van még szerepünk, akkor az éppen ez a fajta meggyőzés.

Egykoron, amikor többet gondolkodtunk az örökkévalóságon és kevesebbet a jövőn, mint ma, az igazság szolgáiként határoztuk meg magunkat. Az utóbbi időben viszont kevesebbet beszélünk az igazságról és többet az igazmondásról, kevesebbet arról, hogy az igazságot hatalomra kellene segíteni, és többet arról, hogy a hatalmat becsü-letességre kell szorítani. Azt hiszem, ez egészséges változás. Az igazság örökkévaló és tartós, csakhogy nehéz megbizonyosodnunk arról, mikor birtokoljuk. Az igazmon-dás, akár a szabadság, időbeli, esetleges és törékeny. De föl tudjuk ismerni valameny-nyit, amikor birtokoljuk. Valójában azt a szabadságot értékeljük a legtöbbre, ha becsületesek lehetünk egymással anélkül, hogy ezért büntetésben részesülnénk.”145

Az igazmondás és becsületesség elvére alapozott demokrácia kis időbeli sziget az emberiség történelmében, és feladatunk, hogy „biztonságossá tegyük számára a vilá-got”. A pragmatizmus nagy klasszikusára, a mestereként hivatkozott John Deweyre utalva állítja, a történelem és a gondolkodástörténet tanulmányozásakor saját magunkból, liberális demokratákból kell kiindulnunk. Az emberi történelem csúcsá-nak tekinthető az a társadalmi együttélési mód, amely az emberi egyenlőségre, az emberek tiszteletére alapozott, és amely nem engedi politikai oligarchiák és osztályok kialakulását. Az ilyen demokrácia hívei újraolvassák a nagy gondolkodók műveit: és jobban értik őket, mint azok értették magukat.

191

demokráciA A nemzetállAmok után

A nyugati demokratától nem idegen a hazája szeretete, ám ez posztnacionális patrio-tizmus, amely az emberirtások századai után mindenkit meghív, befogad. Ez a demokráciafelfogás mindenki által képviselhető. „A nemzeti büszkeség az országok esetében olyan, mint az önbizalom az egyéneknél: a javulás szükségszerű feltétele. Túl sok nemzeti büszkeség harciasságot és imperializmust eredményezhet, ahogy a túlzott önbizalom arroganciához vezethet. De ahogy a túl kis önbizalom megnehezíti, hogy egy személy morális bátorságot tanúsítson, ugyanúgy az elégtelen nemzeti büszkeség valószínűtlenné teszi, hogy energikus és hatékony vitákat folytassunk a nemzeti politi-káról. A saját országunkkal való érzelmi azonosulás – az, hogy erős szégyenérzetet vagy izzó büszkeséget érzünk történetünk különböző részei és napjaink nemzeti politi-kája láttán – szükséges ahhoz, hogy a politikai viták képzeletgazdagok és eredményesek legyenek. Ezek a viták valószínűleg mindaddig nem jönnek létre, amíg a büszkeség kicsit nem nagyobb, mint a szégyenkezés.”146 Az amerikai posztnacionális demokrata szavai (ahol posztnacionalitás a demokráciának nem a nemzeti identitásra, hanem az etikai elvekre és az igazságosságra való alapozását jelenti) az európai államok demok-ratáinak is szólnak, de nem mint az egyes államokéinak, hanem mint az államilag is egységesülő és bürokráciátlanodó új Európáénak.

Rorty demokráciafilozófiájából mint egyszerű logikai elemzésből is következik, hogy nem létezik nemzeti vagy nemzetállami demokrácia. Bár ezt amerikaiként nem hangsúlyozza, de állításom szerint felfogását ebben az irányban kell továbbvinnünk és a magunk számára meghosszabbítanunk. A demokráciák, ha nemzetiek, mindig valamilyen nemzeti identitásra, nyelvre, kultúrára hivatkoznak – tehát nem teljesen befogadóak. A nemzetállami-nyelvi identitás nem egyetemes elveken alapul, és kire-keszti azokat, akik nem tagjai az adott nyelvi közösségnek. A „nemzeti demokrácia”

nem egyetemes, vagyis a szó eredeti értelmében nem demokrácia. A Rorty által kép-viselt demokrácia az emberi jogok és méltóság morális fogalmaira alapozott alkotmá-nyos politikai együttélés, mely a nyugati emberiség legnagyobb vívmánya. Európa csak egy „posztnacionális konstellációban” (Habermas) megalkotott, alkotmányozott egységes politikai államként lesz képes a demokráciát megvalósítani. Ez az amerikai Rorty és az európai Habermas politikai gondolkodásának közös gyújtópontja.

A demokrácia filozófusának hatására a nyugati demokrácia inkább feladatként és feltalálandó jövőként, semmint védendő múltként jelenik meg számunkra. Rorty sze-rint a demokrácia gondolkodásmódja temporalizált, jövő-irányultságú. Nyitott, min-denkit és mindenki szabadságát tisztelő, jobb jövőt kereső gondolkodásmód. Az általa képviselt és tanított beállítódással remélhetőleg az eddigieknél jobb, kreatí-vabb, nyitottabb demokráciát tudunk létrehozni, megalkotni, alkotmányozni.

192

beszélgeTések

hány oldal az alkotmány?

molnár dénEs intErjúja – 2005147

Azzal kezdi a kritikáját, hogy az amerikai alkotmány mindössze 15 oldal, miközben az európai tervezet 200. Ha jól értelmeztem, ez azért eleve aggályos, mert az így elkészülő alkotmány nem a minden polgár számára egyetemes alapjogok gyűjtemé-nye, hanem egy túlrészletezett szabályrendszer, s így kérdéses a működőképessége és a tulajdonképpeni legitimitása, hiszen csak az alulról, a polgárok felől, közösen szer-vezett alkotmány lehet demokratikus és hosszú távon életképes. A kérdésem, hogy létezhet-e valójában olyan fokú egyetemesség Európában, melynek nyugati államai több száz éves demokráciák, míg a keletiekben az emberek gondolkodását nemcsak a 40 évnyi szocializmus, de már az azt megelőző hiányosan végbement polgári forra-dalmak nem „egészen” demokratikus gyökerei határozzák meg? Vagyis nem túl jelen-tős-e a távolság az európai polgárok gondolkodását tekintve ahhoz, hogy olyan közös nevezőre jussanak az alkotmány szempontjából, mellyel mindegyikük maradéktalanul azonosulni képes?

Egy alkotmány, amely egy politikai közösséget megalkot, nem lehet szabályrend-szer, törvényrendszer vagy akár korábbi megállapodások felsorolása, egymásra építé-se. Egy alkotmány csak a legfontosabb olyan alapelvek gyűjteménye lehet, amelyben minden polgár egyetérthet. Ezek csak azok az általánosan elfogadott alapelvek lehet-nek, amelyek a görög-latin filozófiai-humanisztikus és zsidó-keresztény vallási kul-túrának köszönhetően ma a nyugati világban mindenütt elfogadott: emberi jogok, emberi méltóság, törvény előtti egyenlőség, esélyek egyenlősége. Mindezek az elvek végső soron az igazmondás és az igazságosság (a rászorulón való méltányos segítség) elvein nyugszanak. Ezen elvek felsorolása nem lehet hosszú, hiszen ezek pusztán

„formális” elvek, és tartalmilag nem mondanak semmit, például hogy milyenek a rászorulón való segítés formái, mit jelent az igazmondás konkrétan, például az ígére-tek megtartása, a szerződések tiszteletben tartása, az ember önrendelkezésének bizto-sítása, a magánszféra és a magántulajdon feltétlen védelme, és így tovább. Ha konk-rétabb megfogalmazásokat tartalmazna (mint az EU-alkotmány tervezete), akkor az nem lenne minden szituációban alkalmazható, esetleg nem minden európai nép kul-túrájában működne megfelelően, vagy holnapután más körülmények miatt máshogy kellene egy elvet értelmezni, mint a mostani konkrét megfogalmazás teszi.

Az alkotmánynak az elvek felsorolása mellett (ami néhány bekezdésben megtör-ténhet) a demokratikus politikai struktúrát kell garantálnia. Ennek érdekében négy szempontot kell szem előtt tartania.

1. A struktúra működésének alapjai a felsorolt etikai elvek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a demokratikus alkotmány „erénykönyv”, vagy a demokrácia

politi-193