132
dol-gozótársai stb. már sok dalt, balladát, táncszót gyűjtöttek össze.
Úgy látszik, mintha e gyűjtés már be volna fejezve. Ritkán kerül elő új dal, csak a régiek, az ismertek változatai. Azt is tapasztal-hatjuk, hogy a nép körébe a divatos népszínművek nótái hatolnak el, s bedugják az igazi népdal forrását. De azért még vannak, kell lenni eleddig ismeretlen daloknak. S éppen azért, mert az általános művelődés terjedésével mindinkább kiveszőben van a közvetlen népköltészet, igyekeznünk kell, hogy ami még megmenthető, ment-sük meg. Sok elveszett úgyis örökre. Hisz nálunk ezeket a pa-rasztdalokat sokáig lenézték. Csak nagy későn kezdtek ügyet vetni rájok, s az első gyűjtemény csak 1846–1848-ban jelent meg. Bez-zeg a kis Dániában Vedel lelkész már 1591-ben kiadott egy neve-zetes balladagyűjteményt; Zsófia, II. Frigyes dán király neje egy Tycho Brahenál tett látogatás alkalmával rossz idő által több napig fel lévén tartóztatva, nevezett tudós bemutatta neki barátját és szomszédját, Vedelt. Az érdemes lelkipásztor, ki úgy látszik, egy-szerű, jószívű, jámbor ember volt, ide kiváló ízléssel a csodálatos iránt, felolvasott néhányat a költeményekből a királynénak, s any-nyira elbájolta felséges hallgatóját, hogy ez a balladák kiadását egyenesen meghagyta. (Arany János hátrahagyott iratai és levele-zése. II. 147. lap.) A mi népköltészetünknek nem voltak már a régi időben ily finom ízlésű, előkelő pártfogói. De azért kérdés, hogy amint Vedel kétségkívül a maga mulattatására, gyönyörűségére ír-ta össze a balladákat, nem volír-tak-e nálunk is a múltban ily fel-jegyzők? Nem lappangnak-e padlásokon, mestergerendákon, poros levelesládákban stb. régi gyűjtemények? Hiszen tudjuk, hogy Tha-ly Kálmán a ThököTha-ly–Rákóczi kortörténetével foglalkozván, a vé-letlenül kézbe került, gondosan kiírogatott e korbeli költemények-ből minő becses gyűjteményt szerkesztett. Ki tudja, mily értékes kincseket menthetne még meg a figyelem, a gondos körültekin-tés?! […]
Gyerekversikéket és játékokat komolyabban a Nyelvőr kezdett gyűjteni, s azután Kiss Áron dr. egy vaskos kötetben becses gyű j-teményt tett közzé. De azért még mindig van tallózni való. S kik-nek volna több alkalmuk e versikéket, játékokat megfigyelni, mint éppen a nőknek!?
134
A gyermekjátékokban is van bizonyos drámai elem. De a nép drámáit a misztériumok képezik. Betlehemes játék sok van az Arany–Gyulai-féle népköltési gyűjteményekben és a Nyelvőr köte-teiben. Gyűjtöttek vízkereszti játékokat, Balázs-járásokat, Gergely-járásokat. De azért itt is van még tere a gyűjtésnek. Ám lehet más tárgyú ilyfajta játék, melyről az irodalomnak még semmi tudomá-sa nincs. Körmöcbánya városának jegyzőkönyveiben a 17. század elejéről nyoma van, hogy iskolás fiúk Gál napján is játszottak, még-pedig e játékkal össze volt kötve a Hahnbeiszen. De hogy milyen volt ez a jéték, miben állott a Hahnbeiszen, azt nem tudjuk. Kér-dés: vajon nincs-e még valahol ez a Gál-napi szokás? […]
De különösen a munka kezdetén vagyunk a mondákkal, regék-kel. Gyűjtött ilyeneket már Mednyánszky Alajos, Majláth János, kiváltképpen pedig Kőváry László és Orbán Balázs. De mindez mi ahhoz a kincshez képest, ami még kiaknázatlan!? Hiszen minden falu egy kincsesbánya, ahol jóformán minden dűlőhöz, minden ba-rázdához egy-egy monda fűződik. Egy-egy sajátságos földalaku-lat, szikla, valami feltűnőbb képződmény, mind alkalmul szolgál, hogy a nép képzelmét megragadja.
A Torda-hasadék regéjét mindenki ismeri. De tele van ilyenek-kel minden vidék. Bocsánatot kérek, hogy többnyire a Felvidékre fogok hivatkozni, de kezem ügyébe eső eddigi gyűjteményem leg-inkább oda utal. […]
Korponán (Hont m.) meg az történt, hogy egy asszony a fiával, s leányával aratott, a gyermekek lustálkodtak, csak bosszúságot okoztak az anyjuknak. Kifogyván a türelméből, rájuk kiáltott:
„Oh, hogy válnátok kővé!” Kővé is váltak tüstént; a leánynak a ke-zében még a sarló is ott van. […]
Körmöcön a vártemplomban van egy harang, mely az égből szállott alá. Vihar elé evvel szoktak harangozni. […]
Szinóbánya közelében (Nógrád) van egy vízzel telt barlang. Ha valaki belelép, a boszorkányok lehúzzák és megfullad.
Mindenfelé vannak helyek, ahol a nép kincseket hiszen. […]
Egy körmöci aranyműves egyszer inasával az ún. stószi erdő -ségbe ment. Az inas kissé elmaradt tőle. Egy lyukra talált. Bebújt, ment, mendegélt, s egy csillogó barlangba ért. A nála levő fogóval lecsípett egy darabot a csillogó anyagból. Megindult, s nagy
nehe-zen kitalált. Gazdája nem győzte várni, hát hazament. Késő éj volt, mire a fiú is hazaverekedett. Megverték csatangolásáért. De mikor elbeszélte a történteket, s látták, hogy amit magával hozott, szín-arany, kimentek az erdőbe. De már a lyuknak nyoma sem volt.
[…]
Sok ily monda elveszett már, de kétségkívül feltalálható még az illető családok körében.
Hát, a különböző babonás alakok.
Körmöcön azt hiszik, hogy minden háznál van egy fehér kígyó, mely a ház védőszelleme. Rendesen 12 órakkor megy a napra süt-kérezni. Nem szabad agyonütni, mert akkor meghal valaki a ház-nál.
Élt egyszer egy szegény bányász a feleségével meg a gyerme-keivel. Az asszonynak volt három édes- és egy mostohaleánya.
Egyszer, mikor uzsonnáltak, becsúszott a szobába egy koronás kí-gyó. Az asszony és három leánya el akarták űzni, mindenfélét do-báltak feléje. De a kis mostohaleány megsajnálta, odanyújtotta uzsonnáját, s a kígyó kiszürcsölte a tejet a kis csuporból. Este, mi-kor a leány a szalmazsákon aludt egy szögletben, odacsúszott a kí-gyó, s azt mondta: „Te jót tettél velem, meg akarom hálálni. Éjjel 12 órakor, mikor mindenki alszik, eredj ki a hegyoldalba, ahol kecskéidet szoktad legeltetni. Vidd el magaddal a hosszú nyelű baltát is. Ott találsz egy alvó fiatalembert. Költsd fel!” A leány ki is ment. Felkölti a fiatalembert. Az megindul vele. Egy helyütt meg-állanak, a balta nyelét a földbe szúrják. Egyszer csak nem megy tovább. Ásni kezdenek, s egy vasládára találnak, amely tele volt pénzzel. A fiatalember eltűnt. A leány hazavitte a sok pénzt, gaz-dag lett. Várat építtetett Körmöc és Besztercebánya határán az er-dőben, melyet a vasládáról Vaskapunak nevezett el. […]
Szóval, ha lehetőleg teljesen összegyűjtjük a néphagyományo-kat, csak akkor következhetik tudományos feldolgozásuk. De az nagy munka, amelyet csak sok száz munkáskéz végezhet el. Itt nagy szükség volt a nőkre. Rendkívüli örömömre szolgálna, ha a munkára való ösztökélésben a szavaknak is volna valami részök.
Mentül több nő venne részt a gyűjtésben, annál inkább elmond-hatná majd az, aki korunkat újra hangyák korszakának fogja ne-vezni, hogy e korszaknak voltak a legszebb hangyái. (16)
136