• Nem Talált Eredményt

Pályázati felhívás a Védelmi és biztonsági ipar versenyképességének növelése céljából megvalósuló termék- és technológiafejlesztési beruházások támogatására

(Kódszám: VBI – 1)

A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium a Védelmi és biztonsági ipar versenyképessége fejezeti kezelésû elõ-irányzat keretében pályázatot hirdet. (Kódszám: VBI–1)

I. A pályázat célja

A pályázat célja olyan új termékek, termékhez kapcsolódó szolgáltatások vagy technológiák létrehozására, vagy meglé-võk továbbfejlesztésére irányuló tevékenység támogatása, amelyeket a honvédelmi, a nemzetbiztonsági, vagy a rendvé-delmi és rendészeti szervek igényeire fejlesztettek ki, továbbá a NATO-beszállításokhoz, az Egységes Európai Hadfel-szerelési Piacra (EDEM) jutáshoz, vagy a vásárolt haditechnikai eszközökhöz való magyar beszállítások teljesítéséhez szükségesek, a szakterület exportját, foglalkoztatási képességét, vagy hozzáadott értékét jelentõsen növelik.

II. A pályázók köre

1. A pályázaton részt vehet mindazon Magyarországon oktató-, kutató-, termelõ-, vagy szolgáltató tevékenységet folyta-tó és belföldi székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség tagállamában székhellyel rendelkezõ, bejegyzett vállalko-zás, gazdasági társaság, közhasznú társaság, szövetkezet, egyéni vállalkozó, szakmai alapon szervezõdõ egyesület, szö-vetség és költségvetési szerv, aki, illetõleg amely Magyarországon:

· a haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezésérõl szóló 2005. évi CIX. törvény hatálya alá tartozó termékekkel, ezen termékek elõállítási technológiájával, vagy a termékhez kapcsoló-dó szolgáltatásokkal kapcsolatos fejlesztést, illetve fejlesztõ beruházást végez;

· az EU 7 Keretprogram által definiált biztonsági területekhez tartozó termékekkel, ezen termékek elõállítási technoló-giájával, vagy a termékhez kapcsolódó szolgáltatásokkal kapcsolatos fejlesztést, illetve fejlesztõ beruházást végez.

Nem pályázhat az a személy, illetve szervezet, aki – a feltételeknek egyéb szempontokból megfelel ugyan, de – a pályá-zat kiírásában, értékelésében és/vagy elbírálásában részt vesz.

2. Nem nyújtható támogatás:

· csõd-, felszámolási eljárás vagy végelszámolás alatt álló szervezetnek;

· azon személy vagy szervezet részére, aki vagy amely a támogatás iránti pályázat benyújtását megelõzõ három naptári éven belül az államháztartás alrendszereibõl, az EU elõcsatlakozási eszközeibõl, vagy az EU strukturális alapokból és egyéb pénzügyi alapjaiból juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerzõdésben vállalt kötele-zettségét nem, vagy csak részben teljesítette, kivéve a vis maior esetét;

· azon személy vagy szervezet részére, akinek vagy amelynek lejárt esedékességû, 60 napot meghaladó adó- vagy adók módjára behajtható köztartozása van, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedé-lyezett;

· azon szervezet részére, amelyet a támogatási pályázat benyújtását megelõzõ két naptári éven belül a közigazgatási szerv határozatával, vagy – ezen határozat bírósági felülvizsgálata esetén – a bíróság munkavállalók bejelentés nélkü-li, vagy munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatása miatt jogerõsen bírság megfizetésére kötelezett;

· azon személy vagy szervezet részére, aki vagy amely a tevékenység folytatásához szükséges hatósági engedélyekkel nem rendelkezik;

· azon szervezetek részére, amelyek nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 15. §-ában meghatározott – általános és különös feltételeinek és ezen feltételek fennállását nem, vagy nem a külön jogszabályban meghatározott módon igazolják.

III. Pályázati feltételek

1. A védelmi és biztonsági ipar versenyképessége növelésének támogatására vonatkozó pályázatot a haditechnikai ter-mékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezésérõl szóló 2005. évi CIX. törvény hatálya alá tartozó, valamint az EU 7 Keretprogram által definiált biztonsági területekhez tartozó

· termék elõállítását,

· termékhez kapcsolódó szolgáltatás fejlesztését, vagy

· a termék-elõállítási technológiájának fejlesztését

eredményezõ beruházás támogatására lehet benyújtani, amennyiben a pályázat tárgyát alkotó tevékenységet:

· a honvédelmi, a nemzetbiztonsági, vagy a rendvédelmi és rendészeti szervek igényeire fejlesztették ki, és/vagy

· a NATO-beszállításokhoz, az Egységes Európai Hadfelszerelési Piacra (EDEM) jutáshoz, vagy

· a vásárolt haditechnikai eszközökhöz való magyar beszállítások (direkt offset) teljesítéséhez szükségesek, valamint

· a szakterületi exportot és foglalkoztatási képességet, illetve a hozzáadott érték jelentõs növelését eredményezik, illetve azokat elõsegítik.

2. Ha a pályázó egy olyan gazdaságilag oszthatatlannak minõsülõ fejlesztéshez igényel támogatást, amely egy nagyobb, összetett fejlesztési program mûszakilag elkülöníthetõ része, akkor a pályázatában meg kell jelölnie az összetett fejlesz-tési program azon kisebb egységét (projekt), amelynek megvalósításához a támogatást igényli.

3. A támogatott beruházásnak a támogatási szerzõdés megkötésétõl számított két éven belül meg kell valósulni.

4. Nem részesülhet támogatásban az a beruházás, amely:

a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium valamely elõirányzatának terhére más pályázat keretében már támogatást kapott;

nem felel meg a környezetvédelmi és egyéb hatósági elõírásoknak.

5. A támogatást már megkezdett beruházásra nem lehet igényelni. A pályázat szempontjából a beruházás megkezdési idõpontjának számít:

· az átvevõ (pályázati kedvezményezett) által aláírással igazolt átvételi nap az elsõ beszerzett gép, berendezés, anyag, termék stb. szállítását igazoló okmányon (gép, berendezés, anyag, termék beszerzését tartalmazó projekt esetén);

· a megvalósításra megkötött elsõ szerzõdés létrejöttének napja (egyéb tevékenységhez kapcsolódó projekt esetén);

· az egyes célterületeknek (építés vagy gépbeszerzés) megfelelõ tevékenységek kezdési idõpontjai közül a legkorábbi idõpont (amennyiben a pályázati projektet több célterületre kiterjedõen valósítják meg).

6. A támogatás csak ahhoz a programhoz vagy projekthez nyújtható, amely a pályázó – dokumentált – személyi és tárgyi feltételeinek ismeretében, továbbá a megvalósítási és az üzleti tervhez kapcsolódó gazdasági számítások alapján nagy valószínûséggel a számított megtérülési idõn túl is életképesnek bizonyul.

7. A pályázóknak vállalniuk kell, hogy a létrehozott beruházást meghatározott ideig az eredeti célkitûzéseknek megfele-lõen mûködtetik. Ez az idõtartam a kis- és középvállalkozásokról, fejlõdésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. tör-vény alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minõsülõ (a továbbiakban: mikro-, kis- és középvállalkozás) pályázó esetében 3 év, egyéb pályázó esetében pedig 5 év.

IV. A pályázattal elnyerhetõ támogatás

1. A támogatás forrása: a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésérõl szóló 2007. évi CLXIX. törvénnyel megállapított, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium költségvetési fejezetéhez tartozó Védelmi és biztonsági ipar versenyképessége cél-elõirányzat (címrend: XV. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezet, 25. cím, 3. alcím, 9. jogcímcsoport), a rendelke-zésre álló keretösszeg 50 millió forint.

A támogatás formája: vissza nem térítendõ támogatás.

2. Az egy pályázat keretében megvalósuló programhoz igénybe vett támogatásnak az intenzitása nem haladhatja meg az Európai Közösséget létrehozó szerzõdés 87. cikkének (1) bekezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárás-ról és regionális támogatási térképrõl szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet VII. fejezet 30. § (1) – (2) bekezdésében foglaltakat. A maximális támogatási összeg 20 millió forint. A támogatás minimális mértéke 5 millió forint.

A mikro-, kis- és középvállalkozásnak minõsülõ kedvezményezett részére az odaítélt támogatási összeg értékének leg-feljebb 25%-áig támogatási elõleg nyújtható, amennyiben a támogatás folyósítására még nem került sor.

3. A támogatás a termék/technológia létrehozásához/megvalósításához

· szükséges felhalmozási célra szolgáló gépek, berendezések, mûszerek, immateriális javak beszerzéséhez, elõállításá-hoz, üzembe helyezéséhez,

· kapcsolódó belsõ infrastruktúra korszerûsítéséhez és fejlesztéséhez, valamint

· a termelési folyamatban alapvetõ változást hozó tevékenység (ésszerûsítés, diverzifikálás, vagy fejlesztés) megvalósí-tásához

használható fel.

A támogatásból szinten tartó beruházás nem finanszírozható.

A támogatás elszámolása áfát és értéktöbbletadót (VAT) nem tartalmazhat, kivéve, ha a kedvezményezett nem alanya az áfának.

4. A bírálók a támogatás mértékét a pályázatban kértnél alacsonyabb mértékben is megállapíthatják, amennyiben a pá-lyázót errõl elõtte írásban tájékoztatják.

Ha a pályázó képes és kész a beruházás megvalósítására csökkentett mértékû támogatás mellett is, a tájékoztatást követõen köteles

· errõl írásban nyilatkozni és

· csatolni beadványához a megfelelõen módosított üzleti és finanszírozási tervét.

Ha a pályázó a tájékoztatásban megjelölt határidõn belül nem nyilatkozik, illetve nem csatolja a módosított terveket, a pályázatot az eredeti beadvány alapján elutasítják.

Az eljárás ezen második szakaszában pályázati díjat nem kell fizetni.

5. A pályázónak a teljes beruházási költség legalább 25%-át kitevõ saját forrással kell rendelkeznie, amelybe hitel és az államháztartás alrendszereibõl, vagy az EU-tól kapott támogatás nem számítható be.

6. A támogatás folyósítása a teljesítés igazolása mellett utólag, a támogatási döntés kedvezményezettje által benyújtott számlák, vagy számlát helyettesítõ bizonylat alapján, forrásarányosan történik.

Elõleg igénybevétele esetén a támogatás fennmaradó része csak akkor folyósítható, ha a kedvezményezett a saját forrás adott évi ütemezése szerinti összegét igazoltan felhasználta és az elõleggel elszámolt.

7. A támogatást nem rendeltetésszerû felhasználás esetén kamattal növelt összeggel kell visszafizetni. A kamat nagysága a támogatás visszavonása, illetve a szerzõdéstõl való elállás idõpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszerese, de legalább 20%.

V. A pályázat benyújtásának módja, helye és határideje

1. A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázathoz készített adatlapon nyújtható be. Az adatlapnak akár tartalmi, akár formai megváltoztatása a pályázatból való automatikus kizárást vonja maga után!

2. Az adatlapot a pályázati útmutató X. fejezetében közölteknek megfelelõen kell kitölteni és az 1. sz. mellékletében megjelölt egyéb dokumentumok csatolásával benyújtani.

3. A pályázati adatlap és az útmutató az NFGM internet honlapjáról (www.nfgm.gov.hu) letölthetõ, vagy térítésmente-sen beszerezhetõ a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Befektetési és Védelemkoordinációs Fõosztályán (1054 Budapest, Honvéd utca 13–15.).

4. A cégszerûen aláírt pályázatot 5 példányban (1db eredeti és 4 db ezen eredeti példányról készült másolat), zárt boríték-ban, ajánlott küldeményként a következõ címre kell beküldeni, vagy munkaidõben (8–16 óra között) személyesen leadni:

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Befektetési és Védelemkoordinációs Fõosztály Kódszám: VBI–1

1054 Budapest, Honvéd utca 13–15.

A borítékon fel kell tüntetni a pályázat kódszámát (VBI–1), a pályázó nevét és címét, valamint a „Nem nyitható fel a hi-vatalos pályázatbontás elõtt” szöveget. A beérkezett pályázati anyagot a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium bizalmasan kezeli.

5. A pályázónak a pályázat benyújtásakor egyszeri, a pályázati útmutatóban rögzített összegû pályázati díjat kell fizetnie.

A befizetés tényét a terhelési értesítõ másolatának pályázathoz csatolásával kell igazolni.

A pályázati díjat készpénz-átutalási megbízással, vagy banki átutalással a pályázati útmutatóban megjelölt számlaszám-ra kell befizetni.

6. A pályázat beérkezési határideje, egyben a pályázat nyilvános bontásának idõpontja: a pályázat országos napilapban történõ megjelenését követõ naptól számított 30. nap 14 óra. Amennyiben az így megjelölt nap nem munkanap, az azt követõ elsõ munkanap.

7. A pályázat nyilvános bontásakor csupán a pályázó személye és a határidõre történõ benyújtás ténye kerül rögzítésre.

8. A benyújtott pályázatok formai hiányainak pótlására egy alkalommal, a hiánypótlásra felszólító értesítés kézhezvéte-lét követõ 7 napon belül kerülhet sor. A hiánypótlásra biztosított határidõ elmulasztása a pályázat elbírálásból való kizá-rását eredményezi.

9. A hiánypótlás folyamán sem pótolható dokumentumok hiánya a pályázat elbírálásból való azonnali kizárását eredmé-nyezi. Ezeket a dokumentumokat a pályázati útmutató 1. számú melléklete nevesíti.

10. Több elõirányzat együttes támogatására benyújtott igény esetén az egyes igényelt elõirányzat szabályozásának megfelelõen elkészített támogatási igényléseket, pályázatokat – a szükséges példányszámban – egyidejûleg és kizárólag azon elõirányzat ke-zelõjéhez kell benyújtani, amelytõl a legmagasabb összegû támogatást kérik. Több azonos összegû legmagasabb támogatási igény esetén az ezekkel érintett elõirányzatok bármelyikének kezelõjéhez benyújtható a támogatási igény, pályázat.

11. A döntés idõpontja: legkésõbb a befogadás idõpontjától számított 90. napon, a közbeszerzésekrõl szóló 2003. évi CXXIX. törvény 94. § (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével.

12. A pályázat befogadási idõpontjának a hiánypótlásra egységesen biztosított határidõ letelte, ennek hiányában a pályá-zatok bontásának napja számít.

VI. Döntés-elõkészítés, döntési mechanizmus

1. A támogatás nyújtásáról a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter (a továbbiakban: Miniszter), vagy az általa kije-lölt személy dönt a Miniszter által kijekije-lölt 7–9 tagból álló Pályázati Bíráló Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) javasla-ta alapján.

2. A Bizottság munkájában a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium képviselõin túl a pályázatok elbírálásában érdekelt más tárcák által delegált tagok és szakmai szervezetek képviselõi is részt vesznek.

3. A pályázatok értékelését az NFGM Befektetési és Védelemkoordinációs Fõosztálya (a továbbiakban: Titkárság) ké-szíti elõ a Bizottság részére. Ennek keretében ellenõrzi a jogszabályban és a pályázati felhívásban meghatározott formai és tartalmi feltételek meglétét. A hiányos pályázatok benyújtóit a Titkárság hiánypótlásra szólítja fel.

4. Csak a tartalmi és formai követelményeknek megfelelõ pályázatok kerülnek értékelésre. A Bizottság a pályázatok ér-tékelésének legfontosabb szempontjait, támogatási javaslatát a pályázók számára hozzáférhetõ emlékeztetõben rögzíti.

5. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium az eredményrõl a döntést követõ 15 munkanapon belül minden pá-lyázót írásban értesít.

6. A nyertes pályázók nevét, a támogatás tárgyát, a megvalósítás helyét és a megítélt támogatás mértékét a Nemzeti Fej-lesztési és Gazdasági Minisztérium – a pályázók külön hozzájárulása nélkül – hivatalos lapjában és internet honlapján az 5. pontban közöltekkel egyidejûleg közzéteszi.

7. A támogatást elnyert pályázóval a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium szerzõdést köt. A szerzõdéskötésre legfeljebb a 6. pont szerinti közzétételt követõ egy hónapos határidõt lehet kitûzni.

8. Ha a szerzõdéskötésre az elõírt határidõn belül a támogatást elnyert pályázónak felróható okból nem kerül sor, a támo-gatási döntés hatályát veszti.

VII. Az elbírálás szempontjai

1. Az értékelés során a pályázati feltételeknek megfelelõ, hiánytalan pályázatok 100 pontot kapnak.

2. A Bizottság többletpontokkal értékeli a következõ szempontoknak is megfelelõ pályázatokat:

· a pályázat high-tech és innovatív megoldásokat tartalmaz (10 pont),

· a beruházás a mûszaki ütemterv szerinti legrövidebb idõn belül valósul meg (5 pont),

· megvalósítása eredményeképpen nõ a foglalkoztatottság (3 pont),

· a pályázó az elõírtnál nagyobb arányban képes saját forrást biztosítani a fejlesztési cél megvalósítására (megkezdett 5%-onként 1 pont),

· a pályázó a számítottnál rövidebb megtérülési idõt vállal (6 havonként 1 pont),

· a beruházás eredményeként gyártott termékekben jelentõsen (> 25%) növekszik a hozzáadott érték (8 pont),

· a pályázó rendelkezik az ISO- és AQAP-szabványok elõírásai szerinti minõségirányítási rendszer tanúsítványokkal (3 pont),

· a pályázó a pályázat tárgyához kapcsolódóan rendelkezik NATO Beszállításra Alkalmas, vagy Minõsített NATO Beszállításra Alkalmas határozattal (3 pont).

3. A pályázatoknak az 1. és 2. pontok összegzésével kialakult sorrendjét a Bizottság a rendelkezésre álló keret igénybe-vételének figyelembevételével (lásd IV. fejezet 2. és 4. pontok) módosíthatja.

VIII. Egyéb rendelkezések

1. Beruházás megvalósításához nyújtott támogatás esetén a szerzõdéskötés feltétele, hogy a pályázó a pályázati útmuta-tóban meghatározott biztosítékokkal rendelkezzen.

2. A támogatási szerzõdésben elõírtak teljesítését az NFGM – a Honvédelmi Minisztérium, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal képviselõi-nek szükség szerinti közremûködésével – jogosult ellenõrizni.

3. Az ellenõrzés a pályázatban és a támogatási szerzõdésben vállalt kötelezettségek teljesülésére, a rendeltetésszerû használatra és a támogatási szerzõdésnek megfelelõ forrásfelhasználásra terjed ki.

4. Egyéb, a pályázatban nem szabályozott kérdésekben az Európai Közösséget létrehozó Szerzõdés 87. cikkének (1) be-kezdése szerinti állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és regionális támogatási térképrõl szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet, valamint a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium egyes fejezeti kezelésû elõirányzatai kezelé-sérõl és pályázatos úton nyújtott támogatásainak lebonyolításáról szóló 19/2008. (X.8.) NFGM rendelet elõírásait kell alkalmazni.

5. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a költségvetési forrásra való tekintettel, az elnyert támogatás felhasználásakor a köz-beszerzésekrõl szóló 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni.

Közlemény a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium finanszírozásával az ITD Hungary Zrt. által meghirdetett 2008. évi Kereskedelemfejlesztési Pályázati Rendszer keretén belül 2008. szeptember 11-én

elbírált nyertes pályázatokról

Sor-szám Pályázó neve Jogcim megnevezés

Megítélt támogatás

(E Ft)

1 A.P.P Kft. I – Komplex marketingterv megvalósítása 3 622

2 Afford Fordító és Tolmácsiroda Kft. B – Idegennyelvû kiadvány-elektr. adathor-dozó

250

3 Afford Fordító és Tolmácsiroda Kft. C – Weblap készítése 300

4 Allround Informatikai Szaktanácsadó Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 200 5 AlZink Öntvénygyártó Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 870

6 Árkossy Bútor Kft. B – Idegennyelvû kiadvány-elektr.

adathor-dozó

500

7 Árkossy Bútor Kft. C – Weblap készítése 300

8 Balaton Bútorgyár Zrt. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 200 9 Bányai Bútorok Kft. B – Idegennyelvû kiadvány-elektr.

adathor-dozó

300

10 Biokál International Kft. C – Weblap készítése 270

11 Bogdány Petrol Term., Szolg. és Kereskedelmi Kft.

A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 031

12 Büttner Társai Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 200

13 Büttner Társai Kft. B – Idegennyelvû kiadvány-elektr. adathor-dozó

200 14 Car-Trade Ipari és Kereskedelmi Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 577 15 ContiTech Rubber Industrial Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 113 16 Csaba Metál Öntödei Zrt. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 445 17 CSz Csolnoki Szerelvénygyártó Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 556 18 CSz Csolnoki Szerelvénygyártó Kft. B – Idegennyelvû kiadvány-elektr.

adathor-dozó

256

19 DEXON Systems Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 200

20 DEXON Systems Kft. D – Sajtó-, TV-, rádióhirdetés, közterületi reklám elhelyezése külpiacon

692 21 Doherty Hungary Ipari és Kereskedelmi Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 045

22 Dragon Invest Kft. C – Weblap készítése 260

23 Draspo-Tempó Autó és Szolgáltató Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 700 24 Dunamenti Tûzvédelem Zrt. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 315 25 Dunamenti Tûzvédelem Zrt. D – Sajtó-, TV-, rádióhirdetés, közterületi

reklám elhelyezése külpiacon

208

Sor-szám Pályázó neve Jogcim megnevezés

Megítélt támogatás

(E Ft)

26 Elsõ Magyar Biogáz Kft. C – Weblap készítése 220

27 EUROWIND Kkt. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 577

28 Facesszió Bútoripari Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 332

29 Falcon-Vision Zrt. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 993

30 Fessler Béle e.v. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 300

31 Fireplace Gyártó és Kereskedelmi Kft. I – Komplex marketingterv megvalósítása 5 817

32 FIT-FOOD Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 872

33 FIT-FOOD Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 233

34 FIT-FOOD Kft. F – Külpiacon létesítendõ iroda, kiállító

te-rem éves bérleti díja

990

35 Frigolux Zrt. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 929

36 G&G Növényvédelmi és Kereskedelmi Kft. B – Idegennyelvû kiadvány-elektr. adathor-dozó

250

37 G&G Növényvédelmi és Kereskedelmi Kft. C – Weblap készítése 200

38 Gasztrometal Zrt. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 467

39 GB Ganz Tûzeléstechnikai Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 718 40 Geodéziai és Térképészeti Zrt. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 493 41 Gránit Csiszolószerszám Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 020

42 Gránit Csiszolószerszám Kft. G – Nemzetközi szervezeti tagdíj 500

43 HÓD-BIOTECH Kft. C – Weblap készítése 200

44 Hok-Plastic Mûanyaggyártó és Kereskedelmi Kft.

D – Sajtó-, TV-, rádióhirdetés, közterületi reklám elhelyezése külpiacon

500

45 Hungaro Trial Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 038

46 Hungaro Trial Kft. A2 – Külföldi kiállításhoz kapcsolódó kon-ferencia regisztrációs díja

445

47 Huntertex Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 500

48 Huntertex Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 300

49 Huntertex Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 300

50 I. C. Marketing Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 200

51 ICC Hungary Egyesület G – Nemzetközi szervezeti tagdíj 1 950

52 IDEA Zone Hungary Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 800

53 IND Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 700

54 Intellio Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 200

55 Invest Gépkereskedelmi Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 000

56 ISOPLUS Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 346

57 KORAX Gépgyár Kft. C – Weblap készítése 275

58 LOXON SOLUTIONS Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 593

59 LP Elektronik Szolgáltató Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 293

59 LP Elektronik Szolgáltató Kft. A1 – Külföldi kiállításon való részvétel. 1 293

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK