A magyar forradalom húsz év távlatából

1976-ban a Magyar Népköztársaság Külügyminisztériuma a 006/26 számú utasításával valamennyi magyar képviselet figyelmét felhívta, hogy „az ellenforradalom huszadik évfor-dulójával kapcsolatban a tőkés és néhány fejlődő országban várható ellenséges akciókra”²⁶² és eligazítást adott a nagykövetségek magatartására és feladatára vonatkozólag.

Szükség is volt erre, hiszen annak ellenére, hogy 1956-val kapcsolatbanaz olasz állam részéről poilitkai nyilatkozat, vagy megemlékezés nem történt, az olaszországi sajtó a magyar forradalom huszadik évfordulója kapcsán ismét nagy terjedelemben foglalkozott az ’56-os magyar eseményekkel, ám az írások többségének hangvétele, és a cikkek tárgya megválto-zott. Két évtizeddel 1956 után az itáliai sajtóban felszínre törő és egyre markánsabbá váló po-litikai vita legtöbb írásának célja már nem feltétlenül az akkori magyar viszonyok elemzése, valamint a menekültek életminőségének bemutatása volt, hanem egyre erősödő belpolitikai vita az OKP-val, amely akkor elítélte a Rákosi-rendszert, de a magyar forradalmat is és a szovjetek beavatkozása mellett foglalt állást. A lapokban megjelent írások többsége az akkori – 1956-os – kommunista állásfoglalást igyekezett szembesíteni a párt húsz évvel későbbi né-zeteivel: 1968-as prágai bevonulással kapcsolatban tanúsított magatartásával és az eurokom-munizmus kérdésében elfoglalt véleményével.

Tizenkét esztendővel a magyar forradalom és szabadságharcot követően, 1968 januárjá-ban a reformer Alexander Dubček lett a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkára és nyomjanuárjá-ban hozzákezdett az országban tapasztalható elégedetlenségek, feszültségek orvoslásához, meg-kezdte a párt és kommunista rendszer megreformálását. A pártfőtitkár sikeresnek bizonyult:

reformjai mellett az állampárt szerepét továbbra sem kérdőjelezték meg tömegesen.

Felmerül a kérdés, hogy idővel ez változott volna-e? Valószínűleg igen. Erre azonban nem került sor, mert a Szovjetunió vezette szocialista blokk országai, felszólították a cseh-szlovák vezetőt a reformok leállítására. Dubček hiába bizonygatta többször Csehcseh-szlovákia hű-ségét és kitartását a szocializmus és a Varsói Szerződés mellett, a szerződés csapatai 1968.

augusztus 21-én megszállták Csehszlovákiát. A csehszlovák vezetők minden ellenállást meg-tiltottak az országba özönlő katonai alakulatokkal szemben. Dubčeknek távoznia kellett, utó-da a keményvonalas Gustav Husak lett.

262 MOL XIX-J-1-j Olaszország 1976 108. doboz 117-1 004664/1-2 Az ellenforradalom évfordulója, nagykövetségek magatartása/Róma, Budapest, 1976. szep-tember 9.

Az Olasz Kommunista Párt szempontjából 1956 és 1968 egyetlen közös vonása az volt, hogy az OKP vezetőit az 1956-os szovjet bevonuláshoz hasonlóan 1968-ban is előre tájékoz-tatták a tervezett katonai akcióról. A római szovjet nagykövetség első titkára informálta az olasz fővárosban tartózkodó kommunista vezetőket, akik rögtön megvitatták a kialakult hely-zetet, egy azonban már akkor látható volt: a tizenkét esztendővel azelőtti magyar forradalom-tól eltérően a Botteghe Oscure nem támogatta és kritikával illette a Szovjetunió-vezette kato-nai akciót.²⁶³ Az OKP az 1968-as „prágai tavaszt” követően megjelenő és egyre hangsúlyo-sabbá váló kritikái után, ha félénken is, de bírálni kezdte a Szovjetunió és ezzel együtt az SZKP politikáját. A párt továbbra sem győzte hangsúlyozni azokat az őszinte és testvéri szá-lakat, amelyek az OKP-t a Szovjetunióhoz és annak kommunista pártjához fűzik, de azt vi-szont már tagadta, hogy a Szovjetuniónak jogában állna beavatkoznia egy másik kommunista párt vagy egy ország belügyeibe.

Az 1968-as bevonulást követő tiltakozás azonban hamar alábbhagyott. Az OKP 1969 februárjára összehívott XII. kongresszusa előtt Borisz Ponomarjov, az SZKP Külügyi Osztá-lyának vezetője és a vezető KGB-s főtisztek nyomást gyakoroltak Luigi Longóra és a párt számos vezetőjére, hogy kongresszusi beszédeikben „vegyék lejjebb a hangot a csehszlováki-ai eseményekkel kapcsolatban”.²⁶⁴

A legnagyobb nyugat-európai kommunista párt a hetvenes évek elején ismét gondokat kezdett okozni az SZKP vezetőinek: 1972-ben Luigi Longót a szárd származású, Enrico Ber-linguer²⁶⁵ követte az OKP főtitkári székében. Berlinguer történelmi kiegyezést (compromesso storico) javasolt a szocialistákkal és a kereszténydemokratákkal. A történelmi kompromisz-szumra vonatkozó javaslatát eredetileg egy esetleges jobboldali puccs elleni védekezés szülte.

Berlinguer javaslata azonban önálló stratégiává fejlődött, mely ötvözte a szolidaritás katolikus hagyományát a kommunista kollektív cselekvéssel, és amelynek célja új politikai és társadal-mi rend létrehozása volt. A hetvenes évek közepére Berlinguer lett a legfontosabb élharcosa annak, amit eurokommunizmusnak ismert meg a világ. Az OKP a spanyol és a francia kom-munista pártokkal összefogva, velük együtt fogalmazta meg, hogy elhatárolódnak a szocializ-mus szovjet modelljétől, elkötelezik magukat a szabad választások és a sajtószabadság mel-lett. Mindezek mellett kimondták – és ez igen jelentős és fontos elhatározásuk volt –, hogy a

263 Az 1968-as csehszlovákiai katonai beavatkozás olaszországi krónikájához hozzátartozik, hogy egyetlen párt volt, amely egyértelműen a „Szovjetuniót sem-milyen körülmények között sem lehet bírálni” elgondolással támogatta az intervenciót. A Proletár Egység Olasz Szocialista Pártja (PSIUP) 1964-ben szakadt ki az Olasz Szocialista Pártból tiltakozva a középbal kormányzása ellen. Lásd bővebben: Pankovits i.m. 132. o.

264 Nem csoda tehát, hogy Ponomarjov és a KGB főtisztjei az SZKP Központi Bizottságához írt jelentésükben elégedettséggel állapították meg, hogy „néhány homályos mondatot” leszámítva egy szó sem hangzott el a Szovjetunió és szövetségeseinek katonai akciójáról. in: Christopher Andrew-Vaszilij Mitrohin: A Mit-rochin archívum. A KGB otthon és külföldön Talentum (továbbiakban: Mitrohin dosszié), 2000. 311.o.

265 A szardíniai Sassariban született Berlinguer felesége hívő katolikus volt, aki leányával együtt vasárnaponként rendszeresen szentmisén vett részt.

többpártrendszeren belül, a parlamentáris demokrácia keretei közt valósítják meg a szocializ-must²⁶⁶. Magát az eurokommunizmus kifejezést Frane Barbieri, az il Giornale című lap újság-írója használta először.

Berlinguer politikáját rendkívüli mértékben befolyásolták Togliatti 1964-ben – röviddel halála előtt – összeállított Jaltai naplójában (memoriale di Jalta) megfogalmazott gondolatai.

Togliatti – a Komintern egyetlen olyan nemzetközi hírű vezetője, aki megmenekült a sztálini leszámolásoktól – kezdte el megfogalmazni, hogy a nyugati országok munkáspártjai valószí-nűleg nem lesznek alkalmasak arra, hogy a szó igazi és eredeti értelmében leninista forradal-mat csináljanak, és azt is valószínűsítette, hogy az iparilag fejlett országok proletariátusa előtt hosszú távon nem lehet majd eltitkolni a létező szocializmus anomáliáit. Togliatti már 1956-tól kezdődően – mint azt az első fejezetben említettük – bevezeti a policentrizmus, a többköz-pontúság fogalmát.²⁶⁷ Itt szeretnénk emlékeztetni arra, hogy ezek az új gondolatok mekkora várakozással és reménykedéssel töltötték el a Nagy Imréhez közel álló magyar kommunistá-kat, és mekkora csalódást jelentettek ugyanezen kommunistáknak a „sztálinista jezsuita”²⁶⁸ 1956-ot értékelő kemény szavai.

Az olasz kommunista mozgalom előbbiekben részletesen ismert „új gondolatai” kezdtek egyre nagyobb hatással lenni az MSZMP vezető politikusaira. Nyers Rezső szerint a kommu-nista mozgalom gondolkodása itt vált leginkább fogékonnyá az új gondolkodásmód iránt.

Többszöri olaszországi látogatása után 2003-ban így emlékezett: „…nem tartom véletlennek, hogy az eurokommunizmus itt tud leginkább gyökeret ereszteni. Rám az olaszok voltak a leg-nagyobb hatással, a francia párt korántsem fogott meg ennyire.”²⁶⁹Annak ellenére, hogy az eurokommunizmus végül is nem váltotta be a hozzá fűzőtt reményeket, kialakult egy igen ér-dekes jelenség az OKP-val kapcsolatban: „…abban összegezném a dolgot, hogy az olasz kommunista mozgalom kiérdemelte azt, amit nekem a német szociáldemokraták mondanak a nyolcvanas évtizedben és amit Fejtő Ferenc mond szintén körülbelül ebben az időszakban:

hogy jobban megértik magukat az olasz kommunista párttal, mint az olasz szocialista párttal.”²⁷⁰

Kereszténydemokrata vélemények szerint mindezek ellenére az olasz kommunista vi-lágban húsz éve minden változatlan. Azokat a kérdéseket, amelyek akkor felmerültek, ma is fel lehet, sőt fel kell tenni az eurokommunizmust hirdető pártoknak. Az olasz kommunisták

266 Mitrohin dosszié 313-314. o.

267 Fejtő Ferenc – Maurizio Serra: A század utasa Holnap Kiadó 2002. 270. o.

268 Enzo Bettiza nevezte így Togliattit. u.o.

269 Huszár Tibor: Beszélgetések Nyers Rezsővel, (a továbbiakban: Huszár: Beszélgetések Nyers Rezsővel ) Kossuth Kiadó 2004 372.o.

270 Huszár: Beszélgetések Nyers Rezsővel. 375. o.

szavakban ugyan különböznek, de megmaradt alapvető céljuk, a politikai hegemónia meg-szerzése.

Az évforduló közeledtével a szocialisták lapjuk – az 1896-ban alapított Avanti! – olda-lain támadták a kommunistákat. Emlékeztetettek rá, hogy az OSZP húsz évvel ezelőtt, az ese-mények hatására lépett önálló útra és szakított az OKP-val: „választotta a szocializmust a sza-badsággal összeegyeztethető politikát és fordult szembe az önkényuralmi torzulásokkal, bü-rokratizmussal, választotta a szocialista internacionalizmus elveit a tömb logikának alárendelt internacionalizmussal szemben”. Craxi, szocialista vezető szerint az OSZP „már akkor helye-sen ítélte meg az eseményeket, míg az OKP csak most, húsz év késéssel ismeri fel ezeknek az elveknek a helyességét”.²⁷¹

Ezekben az években vált általánossá a Magyarországról szóló tudósításokban az a kép, amely később tulajdonképpen végig általános az olasz és a nyugati sajtóban, miszerint: „Ma-gyarország a kelet-európai tömb legliberálisabb országa politikai és kulturális téren, s szonylag itt megy a legjobban a gazdaság…”, hogy Magyarország „a szocialista tábor vi-szonylag legengedékenyebb”országa. A magyarokat – hangzott az általános vélemény – meg-győzték, hogy hozzá kell szokniuk a szovjetekhez, akiknek jelenlétét meglévő realitásként kell elfogadniuk. Az ország ma mentes a rendőrállamok túlzásaitól, viszonylagos szabadságot és gazdasági jólétet biztosít a polgároknak néhány hallgatólagos játékszabály betartása mel-lett. E szabályok: nem szabad vitatni a szocializmus elveit, nyilvánosan bírálni a Szovjetuniót, kétséget mutatni a szocialista rendszer fölényét és végső győzelmét illetően. Mert, aki áthágja a szabályokat, rosszul jár.

A két évtizeddel ezelőtti forradalom pedig „a század egyik legfontosabb történelmi for-dulópontja”. Ez a forradalom óta eltelt húsz esztendő kritikai hangok felbukkanását is lehető-vé tette. Az írásunk során már többször idézet dél-olasz lap az Il Mattino tette fel a kérdést a nyugati szerepvállalással kapcsolatban: vajon hogyan viselkedett azokban a drámai napokban a Nyugat? Mit tett Amerika és mit tettek az Atlanti szerződés országai? A lap saját kérdését nyomban meg is válaszolta: a tiltakozó nyilatkozatokon, a szovjet agressziót elítélő megmoz-dulásokon, a menekültekkel való szolidaritáson kívül nem tett semmit. Ha az Amerikai Egye-sült Államok – folytatta az újság – fenyegetést mutatott volna, ahogy Kennedy idején tette Kuba felé, akkor Magyarország szabad ország maradt volna. Sajnos 1956 októbere után a vi-lág közvéleménye Szuez felé fordult, ahol az angolok és franciák katonailag beavatkoztak, hogy visszaszerezzék az ellenőrzést a csatorna felett. Ez a lépés megkönnyítette a Szovjetunió

271 MTI Arch. MTI Szig. Biz. Sajtófigyelő 1976. október 20. MTI Róma

helyzetét, amely ezután boldogan elítélhette a nyugati inváziót, és Egyiptom mellé állhatott – fejezte be emlékező írását a lap.

Budapest számára az évfordulóval kapcsolatban az egyik legnagyobb gondot az olasz állami televízió – „amely eddig minden alkalmat kihasznált a Magyar Népköztársaság elleni propagandára”²⁷² - okozta.

A RAI (Radiotelevisione Italiana, az olasz állami televízió, a továbbiakban: RAI) befo-lyásolására az illetékesek több változatot is kidolgoztak. Fontos politikai feladat volt, hogy a Magyar Televízió képviseletében Nagy Richárd elnök eredményes és a RAI műsorpolitikájá-ra hatást gyakorló tárgyalásokat folytasson. Ezek során nyomatékosítani kellett, hogy az olasz televízió magatartása nincs összhangban az olasz kormány és a DC vezetőinek a kétoldalú tárgyalásokon elhangzó kijelentéseivel. A RAI vezetőivel folytatott személyes megbeszélése-ken a magyar nagykövetnek el kellett érnie, hogy ne kerüljön sor a Magyar Népköztársaság-gal szembeni ellenséges hangvételű műsor sugárzására, a televízió legyen tekintettel az állam-közi kapcsolatok fejlesztéséhez fűződő olasz érdekekre²⁷³.

Az Olasz Külügyminisztérium Sajtóosztálya a magyar kéréssel kapcsolatban sajnálatát fejezte ki, de nem felejtette el hangsúlyozni, hogy Olaszországban a külügyminisztérium nem képes megakadályozni azt, hogy az állami televízió az évfordulóról megemlékezzék, a meg-emlékezés hangját nem tudja befolyásolni, még „akkor sem, ha a magyar félnek az lett volna az érdeke, hogy az évforduló csendben elmúljon.”²⁷⁴ A RAI tehát 1976. október 22-én és 23-án főműsor időben emlékezett meg az 1956-os forradalomról. A 22-ei adást a BBC-től vette át, a 23-ai rövid filmet stúdióvita követte, melyen Alberto Ronché (Corriere della Sera), Au-gusto Livi (Paese Sera) újságírók és a kereszténydemokrata Rosario Romeo történész vettek részt²⁷⁵.

Az 1956-os magyar forradalom húsz esztendős évfordulója nem volt a tízesztendős, vagy akár a harminc éves évforduló jelentőségéhez mérhető, olaszországi belpolitikai hatását tekintve pedig messze elmaradt tőlük. A jubileumi esztendőben szervezett ünnepségek, a sajtó megemlékezések, a televíziós műsorok és beszélgetések között nehezen lehetett felfedezni a

272 MOL XIX-J-1-j Olaszország 1976 108. doboz 117-1 004664/1 Az ellenforradalom évfordulója, nagykövetségek magatartása/Róma, Budapest, 1976. szeptem-ber 9.

273 u.o.

274 MOL XIX-J-1-j Olaszország 1976. 108. doboz 117-1 004664/2 a Külügyminisztérium XI. Területi Főosztályának feljegyzése. Tárgy: Olasz televízió-ellenfor-radalom évfordulója. Budapest, 1976. november 19.

275 A RAI 1956-os műsoraival kapcsolatban lásd még: Francesco Bono: Ungheria: quel che ne ha detto la televisione in Italia. in: Ruspanti: Ungheria 1956 283-284. o.

Kádár-rendszerrel szembenálló, kifejezetten ellenséges törekvéseket. Elenyészőek voltak az MSZMP felső vezetését bíráló megnyilatkozások is.