l i é k k c ö , jan. 11 Mélyen sajnálom, hogy az idei levelezésemet e szomorú tudósítással kell kezdenem.
Tegnap kisértük az örök nyugalom helyére , néhai mcltó1
ságos báró B a l a s s a Sándor özvegyét, született K i s s Anna ő nagyságát, ki folyó hó 8-án virradóra életének 51 -ik évében a haldoklók szentségének fölvétele után az Urban elnyugodott. Daczára a beállott esőzés- s hóolvadásnak, mely az utakat az egész vidéken megrontotta , mégis min-denfelől számosan jelentek meg a kegyes s mindenektől egyaránt tisztelve szeretett asszonyságnak az utolsó tisz-teletet megadni. — Ez ama nevezetes asszony, a ki az annyi századokon át virágzott Balassa-családot a végkiha-lástól megmentette. A grófi ág tudvalévőleg 1807-ben gróf B a l a s s a Ferencz halálával kimúlt ; a bárói ág ha-sonlóképen mármár végenyészetéhez közeledett; 1821-ben már csak egyetlen fimaradék volt fönn, t. i. b. Balassa Sándor, a ki noha bámulatos egészség- s ifjú életerővel birt, mégis 75 év vonulván el fölötte, s két első nejének halála után özvegy lévén, az egykor híres Balassák hosszú sorát maradék nélkül vala bezárandó, s azért nem egy hon-fi sajnálkozott, hogy a magyar fő-nemesség ismét egy je-les s érdemdús családdal meg fog kevesbedni. Azonban másképen tetszék az isteni gondviselésnek intézkedni. Elt ez idő-tájban Kékkeő mvárosban egy 16 éves leányka, a k i ámbár híres eldődöket, fényTes származást nem tudott föl-mutatni, de annál több személyes tulajdonok- s erények-kel tündöklött. E jeles szüzet vevé magának feleségül az ifjú aggastyán, s ezen, 12 évig tartott, boldog házasság-nak köszönhetni, hogy a Balassák családja ismét föléledt.
Ezt látszik jelenteni a báró síremlékén még most is látha-tó ábrázolat, mely egy nagy s száraz galyakkal megrakott fát állít elénkbe, s csak a tetején mutat egy zöldellő ágat
— Az ifjú bárónő, noha közpolgári rendből emeltetett föl a mágnások díszes sorába, egyszerű s minden negé-dességtől ment jellemét megtartotta egész életében. Azon jeles kép, mely a példabeszédek könyvében egy derék házi
asszonyt ábrázol, sok tekintetben rá illett a bárónőre is.
„Erős lelkű nőt ki talál?" Kérdi a példabeszédek könyve.
„Becsesebb az sokkal a messziről, s az utolsó szélekről hozott gyöngyöknél. . . . Bízik benne az ő férjének szíve ;
s jövő szerkesztője Í3 óhajt. E kivánság csakúgy fog telje-sülésbe menni, ha a hitszónokok becses munkálataikat a szerkesztőhez beküldik. A csupa sóhajtozás- s fölkiáltá-soknál , mik csak a hiány ismerésére vonatkozhatnak, töb-bet kell tennünk, hogy a czél elérve legyen. Többiben mi minden jót reméllünk annál is inkább , minthogy jelen körülményeink közt a papság tehetségét nem veszi többé igénybe a zöld asztal. Ezeket nem úgy említjük föl, mint-ha őseink szokásait s joggyakorlásait illetőleg Chámnak akár szerepet adni, akár azt helyeselni látszanánk ; távol legyen tőlünk : csupán azért teszszük e z t , hogy a
mente-getődzés egyik ajtaját bezárjuk. S z e r k e s z t .
i i 4 5 c«
és soha sem fog nyereség nélkül szűkölködni. . . . Jót tesz az ő férjének, és nem roszat, éltének minden napjaiban... • Fölkel, midőn még éj vagyon, és kiosztja háza népének az eleséget, s részletöket a szolgálóknak. . . . Erősséggel övezi föl ágyékit és karjait megedzi. Örömmel látja és érzi, hogy munkás szorgalma sikert nyújt ; éjjel ki nem alszik lámpája. . . . Megnyitja kezét a nyomorultnak ; s kiterjesztvén kezeit, ád a szegénynek. Nem félti háznépét a tél hidegétől ; mert valamennyi cselédjei kétszeresbe öl-töznek. Szőnyegeket készít magának ; az ő öltözete bibor és bársony. . . . E r ő , ékesség öltözete; miért is a jövő na-pot mosolyogva várja. Bölcsen szól, mikor a száját meg-nyitja; s ajkairól a kegyesség törvénye hangzik. Szorgal-masan ügyel mindenre, mi a házban történik: s nem eszi kenyerét hivalkodva. Felnőnek fiai, s boldognak mondják ő t ; valamint férje is dicséri, mondván: Sok nő gyűjt gazdagságot; de te mindnyáját fölülmultad! Csalóka a kellem s hiú minden szépség ; c s a k a mely asszony féli az I s t e n t , méltó a dicséretre. . . ." (Példabeszédek könyve, 31, 10—31.) Férjének 1832-ben bekövetkezett halála után minden gondjait fiának , báró B a l a s s a Antalnak növele-sére irányozá , a kit is mint felejthetlen férje szeretete- s dicsőségének egyetlen zálogát nemcsak a tudományokban, hanem a mi minden tudományos kiképzésnek alapja, az is-teni félelemben is fölnevelni iparkodott. E végre se költsé-get se fáradságot nem kiméit. Az özvegységnek hosszú éveit övéi boldogítása-, s a ker. jótékonyságnak szentelé.
Alatta a kékkeői vár nemcsak az uri vendégeknek , hanem a szegények-, árvák- s özvegyeknek is nyitva állott, s ki sem távozott el a kegyes bárónőtől a nélkül, hogy se-gítséget , vagy legalább vigasztaló szót ne nyert volna. S azért méltán kérdezhetni, vájjon nem volt-e lehetséges, hogy, ki ily jótékonynak mutatta magát a közönségre néz-ve , annak énéz-vei legalább néhány évtizedre meghosszabbít tattak volna ? Igaz ! emberileg véve, ezt kivántuk neki mindnyájan, azonban az isteni gondviselés bölcs s kutat-hatlan tervében máskép volt elvégezve. Mióta szeretett menye, született szigethi S z e r e n c s y Anna, kihez nem-csak testi, hanem szellemi s erkölcsi rokonság is csatolá őt, meghalt : azóta napról napra szemlátomást fogyott, s se fiának önföláldozó szeretete, se övéinek gyöngéd ápo.
lása, se a leghíresebb orvosok tudománya, se a szegények-s tiszegények-sztelőinek buzgó lohászegények-szai nem valának képeszegények-sek életét meghosszabbítani. Azonban itt is rá illenek a bölcseség könyvében megirt igék : „Az igaz, ha megelőztetik is a haláltól, nyugalomban lészen. Mivel a tisztes vénség, nem a hosszú idővel és esztendők számával jár : hanem ősz az, a ki bölcs ; és a szeplőtelen élet, a valódi élemedettség. Is-tennek tetszvén, kedvessé lőn előtte, s elvitetett." (Bölcs, könyv. 4.) Különös tisztelője lévén sz. Annának, a keddi napot több évek óta, különös ajtatosság- s bőjtöléssel tar-totta meg, s mintegy előérezve mondá, hogy kedden fog meghalni ; s csakugyan e napon szólíttatott ki e mulandó életből ; hogy egy boldogabb hazában elvegye erényes élete-s kiváltképen jótékonyélete-ságának érdemlett jutalmát ; a mit, hogy az irgalmas Isten az örök béke s világosság honában
neki mielőbb megadni méltóztassék, mindnyájan, kik a boldogultat közelebbről ismerni s tisztelni szerencsések valánk, neki szívből kívánjuk. M. J.
I r o (1 a 1 o m.
Mélt. s ft. C s a j á g h y Sándor püspök ur főpásztor i levele.
( F o l y t a t á s ) .
Most ugyan, miután annyi iszonyúság elkövetve volt, fölnyilának sokaknak szemeik , de, mit látniok kellett, bor-zalmas pusztulás és nyomor vala.
Az öncsalódásbóli keserű föleszmélés természetesen fölkölté a segély utáni vágyat. De mi vala teendő, nehogy a baj iszonyúbban fölujuljon ? mi egyéb, mint annak ellen-kezője, mi a bajt előidézte. Azaz: ama mivelsemtörődésnek hátat kelle fordítni, és igenis törődni mindazzal, mivel eddigelé divatos vala mit sem törődni.
Az pedig, a min az emberek könnyeded mitsemtö-rődéssel túladhatni gondoltak, az a kereszténység, az Krisztus egyháza , a népek tiszteletre méltó anyja ; kinek isteni életereje 18 százados küzdelmei után sem fogyatko-zott meg, ki karjait eltévedt fiai elébe tárni nem szűnik;
nem is kiván minden félreismertetése- és megaláztatásaért más elégtételt, mint hogy őt legalább saját gyermekei an-nak ismerjék meg, a mi ő valósággal. — Ez az ő legrégibb panasza, hogy saját gyermekei közöl sokan alig találják érdemesnek anyjokat igazán és valódilag csak megismerni is. Ez volt Ura- s Mesterének is főpanasza népe ellen : hogy tulajdonába j ö t t , és övéi öt be nem fogadák , mivel sem az A t y á t , sem Öt nem ismerték.
Mi tehát Krisztus egyháza, melynek félreismerése és önelégedett mibesemvétele oly gonosz gyümölcsöket termett ? Ki az egyházat igazán és valósága szerint ismerni akarja, szükséges,hogy mindenek előtt önvétkességét és meg-váltásra-szorultát megismerje: mert így szól az U r : ,,A.z egészségeseknek nincs szükségök orvosra, hanem a bete-geknek . . . mert nem jöttem az igazakat híni, hanem a bűnösöket." (Máté 9, 12.) Tehát csak aki hiszen a bűnben és önvétkességében — az képes az egyház benső valóját megérteni s azt érdeme szerint méltányolni. Azért kezdé a világ Üdvözítője a megváltás nagy munkáját e szavakkal: „Az idő betölt, és az Isten országa elközeledett; t a r t -s a t o k b ű n b á n a t o t é-s hígyetek az evangéliumnak."
(Márk. 1, 15.) Azaz valljátok be legelőbb is önvétkességte-k e t , és ismerjéteönvétkességte-k el, hogy megváltásra szorultatoönvétkességte-k ; aönvétkességte-könvétkességte-kor fogtok tanítmányomban hinni. Tehát a valódi önismeret vezet csak az egyház megismerésére ; szóval : csak a lélek alázatosságának adatik meg az Isten örök végzeteinek mélységeibe látni.
A k i tehát hiszen a roszban, mely benne , rajta és körötte van: az meg fogja ismerni, mikép az egyháznak, maga az emberiségnél folytonmaradó Krisztusnak kell len-nie ; vagy ugyanezt bővebben megfejtve: hogy az egyház, a magát apostolai- s ezeknek utódaiban folytonító, kegy-szerei által a világnak folytonos megigazulást szerző, és világüdvözítését a világ végezeteig folytató Világüdvözítő
m 4 6 t *
maga légyen. „Ugyanazért menjetek — úgy mond ő — és tanítsatok minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyá-nak és FiúAtyá-nak és Szentléleknek nevében, s tanítsátok őket megtartani mindent, mit nektek parancsoltam : Es ime é n v e l e t e k v a g y o k m i n d e n n a p a v i l á g v é g e z e -t e i g . " (Má-té 28, 20.) Azaz: az egyház a világnak folyvást működő megváltója Krisztusban; vagy szinte:
Krisztus önmaga a világnak folyton tevékeny Megváltója saját egyháza által. — Ez az egyház benső lényege.
És az tová bb az egyháznak benső lényege : hogy Is-ten országa e földön, a híveknek IsIs-tenneli egyesülése; hogy Istentől jogosítva van, az embert eredeti képéhez , Istené, hez , visszavezetni, valamint viszont az ember följogosít-va följogosít-van az egyháztól követelni, hogy ez őt Istenéhez visz-szavezérelje. — Azért is ő csak egy lehet, mivel az Isten-nel is csak egy valódi egyesülés lehetséges. De épen azért közönségesnek is, azaz a föld minden népeinek szánva és képesítve kell lennie, hogy minden embert Istenéhez visz-szavezethessen , Istenének visszaadhasson. Mert valamint csak egy Isten és egy emberi természet létezik : úgy Isten-nel is csak egy egyesülés, és ezen egyesülésnek csak egy esz-közlője lehet, mely, kell, hogy mindenkor és mindenütt ugyanegy legyen és maradjon. IIa pedig az egyház csak mint e g y gondolható, és ha épen azért, mert csak egy lehet, közönségesnek is kell szükségkép lennie : akkor egyedül ő bir isteni joggal az embert, és pedig minden embert Istennel egyesíteni. És megfordítva, mivel csak egy igaz egyház létezhetik, melyhez minden ember Isten-neli egyességének föntartása és ápolása végett utasítva van : viszont minden ember (legyen az igazhivő vagy nem, mindegy, mert mindkettőnek lehetetlen el nem fogadnia, hogy, valamint általában csak egy igazság, úgy szinte Is-tennel csak egy valódi egyesség, és ennek csak egy igazi tényezője lehetséges) föl van jogosítva követelni, hogy:
az egy igaz egyház isteni szabad önállóságában, és hiva-tási tevékenységében emberek által ne korlátoztassék.
Az egyház lényege továbbá az, hogy, valamint ő Is-tentől föl van jogosítva, minden emberre igényt tarthatni:
úgy viszont minden ember föl van jogosítva saját jogára az egyház irányában épen azért, mivel ez egyedülegy, ala-posan hivatkozni. — Ugyanis valamint Istennek joga van minden emberre, úgy* szinte a megváltott azaz istenfiuság-ba visszafogadott ember nemcsak köteles törzsképét föl-keresni , de joga is van azt föltalálhatni. Az ember lénye-ge tehát az egyházéval oly szoros és mély szövetségben áll, hogy önmagát valódilag csak az egyházban ismerheti és foghatja föl, és viszont az ember önfélreismerése szük-ségkép az egyház félreismerésére vezet. Az pedig az embe-ri önfélreismerés, hogy az ember mindenütt csak önnön énjével áll elő, és tulajdon alkotójának sem akar Te-je (engedelmes) lenni. Igen amaz ős hazugságbani hit : olya-nok lesztek mint az Istenek ; ez az önfélreismerés, ez min-den emberi jóllét és örök boldogság vesztének egyedüli kútfeje.
, Tehát az egyház nem valami önalkotott vallási-tár-sulat ; az emberek azok, kik benne egymásközt vallásos
társulatbalépnek; Ő, magával az Istennel közlekedik, és "
ez által eszközöl s ad lelket minden emberi közlekedés- és társulásnak.—Az emberek csak mintegy emberi anyTagul te-kintendők , melyben az egyház magát nyilvánítja, kifej-leszti. De valamint az anyag nem képes önmagának alakot adni, úgy az ember is , habár szabadságában áll is az egy-ház egyességébe lépni, vagy azt magától elutasítani, nem csak elégtelen, de joga sincs Istennel egyességbe lépni, azaz magának egyházat akár adni, akár az adottat saját belátásá-hoz , — vagyis rövidlátásábelátásá-hoz — szabni, és kénye kedve szerint elintézni. — Es pedig elégtelen és jogtalan mind-erre az ember, nem csak azért, mivel ő önmagáéból általá-ban mitsem képes adni, mi neki már előbb nem adatott volna; hanem leginkább azért is: mivel embertársai irányá-ban magának saját önelégtelensége miatt egyáltaláirányá-ban semmi jogot sem igényelhet, és az emberi méltóságon a legvakmerőbb árulást követné el az , ki embertársai fölött saját csak is emberi esze után gyámságot és rendelkezési jogot bitorolna.
Továbbá az egyház nem szorítkozik egy vagy más nemzetre ; ő a megváltott emberiségnek, Isten képmásai-nak egyháza, kik törzsképökhez az egész földkerekségen minden nemzetnél hasonlók maradnak. Nem a népek, nem az országok, nem a birodalmak, vagy — mint napjainkban a császár- és királyságokat nevezni tetszik — az államok veszik az egyházat magokba föl, hanem megfordítva : az egyház tárja ki számukra világölelő anyakarjait, és össze-gyűjti őket Isten egyességének ama nagy szövetségébe, mely csak ott leli határait, hol többé emberekre Isten kép-másaira nem talál. — Oly egyház , mely valamely nemzet határai közé van szorítva, lehetetlen, hogy igaz legyen, mert nemzeti vagy államhatárokba szorult Isten, — képte-lenség lenne.
De épen azért, mivel az igaz egyháznak közönséges-nek is kell lennie, és mint ilyenközönséges-nek föladata minden embert, műveletlent és műveltet, durvát és neveltet képezni, az embert pedig úgy kell vennie, a mint őt találja, tehát mint véges természete által korlátozottat, gyarlót, eleset-tet és megromlottat : nem lehet csudálni, ha az egyház emberi oldalát tekintve — az emberi gyarlóság következ-ményeitől magát egészen meg nem óhatja, és ha ehhez ké-pest őt az emberi gyarlóságok-és visszaélésekkel hosszú és nehéz viadalokat küzdeni látjuk. Azonban mindezek nem az ő hibái, hanem a kebelében létező emberek fogyatkozásai, kiknek átképezése az egyház föladata; és azok épen oly ke-véssé számíthatók az egyház lényegéhez, mint a betegség az ember lényegéhez. De épen azért a fogyatkozások annál kevesebbé jogosíthatnak föl akár egyes embereket, akár az államot az egyház fölötti gyámságra , minél bizonyosabb : hogy sem egyes embernek, sem az államnak —• a mint ezt a történelem tanúsítja — arra se hivatása se képessége nincs ; elégtelenek lévén egyik úgy mint a másik az embe-riség fogyatkozásait önnön keblökben gyökeresen orvosolni.
Egyedül Isten képes itt sikeresen közreműködni, és műkö-dik is egyháza által, melyet nem csak följogosított, de arra való lelki eszközökkel is fölszerelt, hogy a roszszal sikeresen
47
megküzdjön. A szentek seregei erre bizonyságul állnak, holott az állam nem képes fölmutatni csak egyet is, kit az Ő polgári és fenyítő törvényei által — habár azok még oly czélszerüek és tökéletesek voltak is — a külső törvény-szerűségnél többre vitt volna. Ugyanazért az államférfiak
— noha csak merő hasznosság tekintetéből — megegyez-nek abban, hogy az államnak, vagy legalább az embermegegyez-nek, vagy is szavok járása szerint a népnek vallásra szüksége van, hogy az a közbátorság korlátai között megtartathassák.
Ámde ha az egyház így a religio általános fogalmá-ba fölolvasztatik, és magát nem nevezheti, nem tarthatja annak, a mi ő valósággal : akkor az állam is elveszti jogát követelhetni tőle, hogy hivatását sikeresen
teljesít-se. A történelem, sőt öntapasztalásunk is megtaníthattak már, mire visznek az ilyen félszegségek.
Hogy pedig az egyház teljesíthesse azt, mire kül-detése és fölhatalmazása van onnét fölülről : mindenekelőtt saját létjogát kell igénybe vennie, mely szerint az lehes-sen, a minek valóban lennie kell: t. i. Isten országa a földön, semmi esetre pedig az államfegyelem egyik fönsőbb ága.
Ugyanis az egyház be nem érheti azzal, hogy az embert a gonosztól csupán visszatartsa ; az ő föladata, mire eszkö-zökkel is bir, a roszat m a c á b a n az emberben megragadni, és őt attól megszabadítni. Ugyanazért nem szabad mege-légednie azzal, ha tagjai csak az Isten házában róják le Te-remtőjök iránti tartozásukat, hanem minden cselekvései-ket és mulasztásaikat szemmel kell tartania, és azon lennie, hogy egész életök folytonos keresztény istenitisztelet le-gyen. — Ezen küldetés és föladat öntudatában kiván az egyház minden tagjától, midőn azokat kebelébe fogadja, ünnepélyes Ígéretet: hogy nem csak tanítmányát fogadják el, hanem egész életöket is ahhoz szabandják. — Mert sem száraz tudás , sem tétlen igaznak-tartás, sem merő önmeg-győződés, (azaz egyedül ész-okokra támaszkodó meggyőző-dés , miután senki önmagának nem hihet) nem elegendő arra, hogy valaki tanítmányának,—mely nemcsak ut az életre, hanem maga a lélek élete, — isteni igazvoltát kel-lően fölfoghassa, lelkébe mintegy átsajátíthassa és abban életerőre fejleszthesse. Ehhez több kivántatik, t. i. hatá-rozott , teljes, benső önmegadás, az igazságtóli áthatott-ság és annak önmagánvaló megélése. Igen, az egyház azt kivánja tagjaitól, hogy isteni életerejét önmagokon tapasztalják, megéljék ; mert csak azt tarthatja az ember élő hittel igaznak , mit önmagán megélt ; és a mit élőhit-tel hisz, az tulajdonképen az ember. Az igazság ezen átha-tására utalt az Üdvözítő nem csak a szőllőtő-, és vesszőrőli hasonlatosságban, hanem ugyanezt világosan is kimondot-ta : „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim lesztek, és megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká teszen titeket." (Ján. 8 , 31.) —
„A ki annak (az Atyának) akaratját c s e l e k e d n i tö-r e k s z i k , az fogja megismetö-rni, ha tanítmányom Istentől származik-e avagy én csak magamtól szólok? (Ján. 7.
17.) Tehát a ki az egyház testének élő tagja kiván lenni, az nem folytathatja tovább gyökere-sérült merő emberi életét ; hanem magát az egyház isteni életébe bele kell
él-nie ; miből következik : hogy az egyház nem puszta tanin tézet, hanem egyszersmind isteni életintézet is, mely az ő tagjainak — mint édes anya gyermekének — önnön is-teni életéből ad életet. Ebből következik továbbá : hogy az egyház szellemi tevékenységének mindennemű korlátozása az egyház isteni lényegén, nem különben mint az állam valódi érdekén, elkövetett árulás : mert az egyház csak akkor adhat hú polgárokat az államnak , ha magának jó keresztényeket nevelhet. De ha az egyház egy részről ugyan segítségül hivatik, más részről azonban tanítmánya és tör-vényei kérdés alá vonatnak, szavai keményeknek, elvei hajthatlanoknak, fegyelme túlszigorunak , buzgalma szen-teskedésnek, és törvényei emberteleneknek tartatnak : ak-kor ki se csudálkozzék, ha ő az állam elkereszténytelene-dését nem gátolhatá meg, és ennek oda kellejutnia, hogy visszakeresztényítését maga kénytelen tőle szorgalmazni.
És ez veleje azon egyezménynek , melynek föladata az államot az egyházzal kibékíteni : ez ama nagy tanulság, melyet Isten, miután egyházának tanítmánya és törvényei az iskolákból kiszoríttattak, az utczai viadalokban és a vérittas csatatéreken hirdet, hogy, miután fenyegetését beteljesítendette : „Reád eresztem ismét kezemet, kiolvasz-tom egészen salakodat," vigasztalását is teljesíthesse: „És olyan bírákat adok neked , mint eleinte ; s olyan tanácsno-kokat mint valának ; akkor mondani fogják felőled : igaz-ság lakhelye ez, és híí város! (Isaiás 1, 25—26.)
Ime ez az egyház az ő kötelességei és jogaival az emberiség irányában. Most lássuk, mi az állam , és minek kell egy keresztény államnak lenni Isten országának irá-nyában, melyet a „Mi Atyánkban" naponkint leimádko-zunk közünkbe.
Az egyház félreismerésének és csekélybevételének, és innét eredett gyámkodó körülszabályoztatásának főoka azon föltevésben rejlik : hogy az egyház és állam egymást
Az egyház félreismerésének és csekélybevételének, és innét eredett gyámkodó körülszabályoztatásának főoka azon föltevésben rejlik : hogy az egyház és állam egymást