J L ·
verejtékes siker, a nemes vágyódás keltette illúziók, a hű bajtársaknak csaknem végzetesen évről-évre üresen maradó helyei . . .
Nem volnánk, a kik pedig még lenni akarunk, ha mindezt nem igy tudnók és éreznők.
D e a mult sem volna igazi mult, ha élő ere-jével a jelent nem erősítené; mi annak hű munká-sai/ha a jelen vágyaiból és küzdelmeiből az erőnkhöz mért részesedésre többé már számot nem tartanánk.
Ha olykor el-elborúl is lelkünk, de azért mi-helyt · feladatunk magasztos czéljának fényességes sugarait érezzük gyengülő szemeinken"; ha a régiek helyébe lépett új társaknak olyan -hangját halljuk, mint a milyen egyetemünk történetírójának bár most még csak vázlatos leírásában szólalt meg; ha lát-juk, miként emelkednek évről-évre a régi,"rozzant
zugok helyén a tudomány méltóságát itt immár biztosított jövőjét ékes külsejükkel is hirdető/új hajlékaink: akkor az örömtől a mi fáradt szíveink is élénkebben dobognak, keblünk hevül az új küz-delmek vágyától, s a napi tekintetektől vezetett hiuságos megítéléseket útszélen hagyva: a bizalom bátorságával vesszük fel ismét a nehéznek vélt munkát s derűit tekintettel köszöntjük annak ezen emlékezetes esztendejét!
É s a hűk között hű maradni akaró, egyete-münk első méltóságának ez évre letéteményese, nemzetünknek az ezer évért még; mindig;
fel-fel-ö Ö hangzó^hálaadó fohászával, a régi ember alázatos szívével,., őszinte hitével és bizodalmával egyesítem édes mindnyájunknak esdő kérését: „ut Deus res Regiae Scientiarum Universitatis hungaricae
clau-6g
diopolitanae [Francisco-Josephinae meliores et am-pliores facérét!"
Kérem alkalmi értekezésem szives meghall-gatását.
. * · ·
I • '
A becsület átalános jelentősége a mai és római jogrendben.
i. Azon sajátszerű dolgok egyikére szándékom kegyes figyelmüket felhívni, a melyek a köztudo-mást véve, mindenki előtt jól ismerteknek látszanak, a míg valaki lényegi mivoltukat számonfnem kéri.
V a g y ki ne tudná mi a becsület ' és annak jogrendi jelentősége? Nem belőle- élünk-e, mint a jó Isten adta levegőből?. S mégis, hogy kételkedni is van elég okunk, már a nyelv megfigyelése azon-nal rávezet. Üsse fel bárki az európai gazdag nyel-vek s velük édes anyanyelvünk szótárát, tüstént meglátja, hogy a különben éppen olyan mély járású mint élesen felbontó erejű 'nyelvérzék/sem birt eddig szabatosan kidolgozott, megszólalása által minden-kiben ugyanazonos képzetet keltő kifejezést nyúj-tani. Az alkalom, helyzet, múltra, jelen és jövőre való tekintet, a tényi állapot és egyéniség szerint:
hol különböző, hol ugyanazon szó más és más értékű, miként a zenei hangnak mennyiségi vagy erősségi árnyalatai; nem is említve még az eredet felől vitat-kozó nyelvtörténelmet.
Azután ott van a nagy határvillongási kérdés:
kit illet meg a képzet tartalmának megállapítása?
; o
A z eszméket vizsgáló és tisztító bölcselkedést, s itt ismét az alkotó vagy csak jelenségeket nyomozó, képeiket lekötni vágyó értelmet-e? V a g y , igaz' az állítás, hogy nincs más bírája a jognál, mely meg-állapító ítéleténél meghallgatja ugyan a psychologus, moralista és sociologus véleményét, de azért az ítélet csak az ő ítélete marad.
É s ha itt még megállapodhatnánk! D e néz-zünk be csak ezen auctoritas műhelyébe. Váljon nem fogunk-e kedvetlenül visszafordúlni, hallva a versengés leggonoszabb faját: a belső egyenetlen-séget? A bölcselkedő, történelmi és pozitív jog-tudomány, és ezen utóbbi szűkebb körön belől, a civilistikai és criminalistikai, még mind e mai napig csak az osztálykereset makacs keserűségét élesz-tik; vagy a hol azt már eldöntöttnek veszik: a döntvényt lépten-nyomon a közélet sínyli, miként a rosz osztályt átalában, s keresi a kerülő utakat a jogrend követelte egyenletesség helyreállítására.
A büntető jogtudomány éppen olyan elégedetlen a neki jutott részszel, mint a milyen tehetetlennek valja magát a magánjogi; másfelől az osztályból kizártak, a jogbölcselkedés és jogtörténelem : a pozi-tivista szűkkeblűségét, vagy őszintébben kimondva, értelmi korlátoltságát emlegetik, erős Önérzettel hivatkozva annak élő tanúságára: a nem czéhbeliek
O ·
lesújtó ítéletére. .
D e nehogy az én, talán a kelleténél jobban kételkedő eszemnek tulajdonítsa valaki a jelzett eredményt, tekintsük át futólag az előzményeket.
2. Mellőzhetem az idegen nyelveket, mert a
„Magyar nyelvtörténeti szótár" és „ A magyar nyelv
71
szótára" vonatkozó helyeit amazokkal összevetvén, azt vettem ki, hogy nyelvünk az idegenben előfor-duló megállapodásokhoz alkalmazkodott; a kérdés-ben levő fogalom kifejezésére különösen három szót: b e c s ü l e t , t i s z t e s s é g és m é l t ó s á g használván, de a melyek mellett haladnak: az e m b e r s é g , a t i s z t e l e t , h í r n é v , d i c s ő s é g és t e k i n -t é l y . . Van-e közö-t-tük közös alapnak vehe-tő és melyik az: ki tudja megmondani, ha számba veszi mennyire benső a legtöbb esetben a kapcsolat és pedig nem talán csak. a megfelelő képzetek köl-csönösségében, hanem a váltakozó alkalmazásnál is. íme egy-két példa:
„ A leányt nagy gazdagon eltemették, utolsó böcsület azzal adatott vala." „ A szentírásnak becsü-letit felbontják." „ A maga virtusával ment elé be-csületre." „ A becsületes úrnak arra szeme legyen, hogy a maga kezével ne verekedjék." „Nemde a lélek méltóbb, hogy nem az étel?" „ T e méltó légy uram az én imádságomat hallgatni." „ A böcstelen
ember böcsűlése nem tészen senkit tekintetessé."
„Eleiben ime magam megyek, hogy neki illő letet tegyek." „Az isten a vén embernél a becsü-letit ajánlja." „Némelyek a kopaszságot magoknak becsületéül tartják."1
É s olvassuk még ehez a tételező akadémiai szótárt:
. „ B e c s ü l e t , i) Erkölcsi törvények iránti belső tisztelet s azon belső érzelem, mely az erénynek, mint erkölcsi jónak rugója, pl. Becsületből tenni
1 Magyar nyelvtörténeti szótár: b e c s ü l e t , m é l t ó , m é l -t ó s á g szsz ala-t-t I. k. 193—194, 728—29 11.
7 2
jót másokkal. Becsületben élni. Becsületből szolgálni a hazát. 2) Oly belső hódolat, melyet mások erénye bennünk vagy a miénk másokban gerjeszt, pl. Be-csületben lenni, becsületet szerezni, vallani, a r a t n i . . . Tisztelet, becsület, de igazság is (!). 3) Illendőség, udvariasság, emberség, pl. Becsületet tanulni. A ven-dégeket becsülettel fogadni. Becsülettel viszonozni a szívességet. Ennek fele sem becsület. Adom tisz-telettel, veszem becsülettel." 2
Hol van ezekben a szabatos, világos vagy éppen állandó képzet ? Váljon a nyelv hajlékonysága, alkal-mazkodása és változatossága, nem a fogalom gyar-lóságát erősítik-e ?
3. Az emberiségnek körülbelül már 22 százév óta tanítómestere, A r i s t o t e l e s , a becsületet az ember erkölcsi mivoltának és életczéljának mérle-gelésénél csaknem jelentéktelen, de mindenesetre mellékes, a külső színen maradó tényezőnek tar-totta. A becsület (^Vl), mondja, sokkal felszínesebb, semhogy benne a legfőbb jót keresni lehetne; mivel inkább a becsületadóknál, mint a becsülteknél lát-szik lenni: holott a legfőbb jó a magunké és tő-lünk nehezen elvehető kell legyen. Ide járul még az is, hogy azok, kik a becsültetést czélnak tűzik ki (t. i. a műveltek és közéletben működők), úgy-látszik, csak azért vágyódnak utána, hogy önmaguk jóságában annál bizonyosabbak lehessenek, mert
hi-szen arra törekhi-szenek, hogy a belátók és ismerősök becsűléséhez juthassanak és pedig erényes voltuk miatt. A miből tehát világos, hogy nekik az erény többet ér a becsületnél . . . E g y más helyen: A
sze-3 A magyar nyelv szótára: b e c s ü l e t sz. alatt J. k. 477—78 11.
. 73
retet közel áll a becsűléshez, a mi után annyian vágy-nak, mindamellett a becsűíést nem önmagáért, hanem csupán viszonylagosan óhajtják; mert ha az előke-lőktől becsűltetnek, örömük csak abból a remény-ből származik,. hogy tőlük azt, a mire szükségük van, elnyerni fogják és a becsületnek csak azért örvendenek, mivel benne jövendő jólétük jelét lát-ják. A ki pedig a becsületes és művelt emberektől
akar becsűltetni, ezt azért akarja, hogy ezáltal ön-maga felőli véleményét erősítse, s örül erényes vol-tának, mivel e tekintetben mások ítéletében meg-bízik . . . É s ismént: Az erény és jótékonyság jutalma a becsűlésben áll, míg a szükségben levőn pénzbeli nyereség segít. Hasonlót találunk az állam ban is: a ki a közt semmi jóval nem gyarapítja, nem részesül becsűlésben és kitüntetésekben; az a mi közös, csak annak adatván, a ki a köz iránt magának érdemeket szerez és a becsület az, a mi közös. A köztől nem lehet pénzbeli nyereséget és becsületét is szerezni; éppen oly kevéssé tűri el valaki azt, hogy mindenben rövidséget szenvedjen.
A ki pénzben veszít, tisztelettel kárpótoltatik, a ki pedig az ajándékot veszi szívesen, pénzzel fize-tik ki . . ,3 .
Ellenben legméltóbb utódja, az ember értelmi
3 Eth. Nikom. I. kv. 3 fej. VIII. kv. 9. fej. 16. fej. Megjegyzem, hogy az eredeti szöveg vonatkozó helyeit nem egyenlő módon fordítják.
Különösen a 3-t|itj" magyarul: t i s z t e 1 e t-nek és a jelentőségét köze-lebbről jelző: ^¿TtmoSatÓTspov^-t „fölületesebb" (Haberern, Aristoteles Nikomachoshoz czímzett ethikája. 6 1.), egyik igen tisztelt tudós col-légám pedig: ,csekélyebb ' értékű"-nek; á németek: „oberflächlich"
( L a z a r u s , Das Leben der Seele I. k. ?i6 1. K i r c h m a n n , Die Nikomachische Ethik das Aristoteles, 5. 1.). Különben magam a K i r c h -j n a n n nyomán haladtam, kinek fordítását -jól sikerültnek tart-ják.
74
világának felderítésében vele a dicsőségben osztozó K a n t , egészen más véleményben van. Ugyanis a
„czélok birodalmába" eső dolgok értékét vizsgálva, úgy találja, hogy vannak másokkal pótolható dol-gok, de egy mindenek felett is álló. Az elsőknek ismertető jele: az e g y e n é r t é k , az utóbbinak az a b e c s , a mit semmi egyébben megkapni nem lehet. A z alső: az á r (Preis), a másik: a b e l s ő érték, vagyis m é l t ó s á g (Würde), a minek ha meg-állapítólag akarjuk értékét kifejezni, legtalálóbb szavunk rá a feltétlen és az összehasonlítást kizáró b e c s ű l é s (Achtung). A z egyedül lehetséges feltétel, mely az eszes lényt önczéllá teszi, a m o r a -li t a s , . mivel csak általa lesz a czélok birodalmá-ban törvénytadó tag; tehát csak az erkölcsiségnek, s a mennyiben erre tehetsége van, az emberiség-nek lehet méltósága.4 Innét, hogy ama becsűlés csak személyt illethet; sőt annak olyan tributumaj
a mit neki akarva, nem akarva megadnunk k e l l ;5
a mi az embernek eszközül való felhasználását ki-zárja, őt minden más világlényiségek, tehát dolgok fölé helyezi: a mit benne s z e m é l y i s é g n e k neve-zünk. A személyiség, mint méltóság, a végső erköl-csi törvény eszméjébe, a k ö t e l e s s é g b e olvadva adja meg az igényt és egyúttal tartozást, melynek erején a mint mindenkitől követelhetjük enmagunkban elismerését, úgy kell, hogy azt mi is mindenkinek megadjuk. Ezen igényt szokták b e c s ü l e t s z e r e
-4 Grundlegung zur Metaphysik der Sitten. A Rosenkranz és Schubert-féle kiadásban: VIII. Th. 65—66. 11. és Metaph. Anfangs-gründe der Tugendlehre. 24, 37. §§ u. o. I X Th. 308, 324. 11.
5 Kritik der praktischen Vernunft. VIII. Th. 201—2. 11.
75
t e t n e k (Ehrliebe), s annak külső magunktartásá-ban való megnyilatkozását, b e c s ü l e t e s s é g n e k nevezni. D e lehet jognak· is minősíteni és pedig olyannak, a miről lemondani nem lehet; sőt tekint-hető sajátos alanyi erkölc i érzületnek, a mi. azon-ban a jó iránti hiányos hajlandóságunknál fogva annyira' nem okvetetlenül gyönyört is keltő, hogy másokra vonatkoztatva, annak éppen ellenkezőjét, a kellletlent idézheti elé.6
Ú g y hiszem, nem szükséges a két felfogás kö-zött szembeötlő eltérés részletesebb fejtegetése. D e másfelől ki fog tűnni, miképpen silányul K a n t eszméje az utána következő és rátámaszkodni akaró újabb jogi elméletben teljesen értéktelen iskolás tétellé. . '
4.· A mint tudva van, a középkor jogtudomá-nya a tizenegyedik évszáztól kezdve a rómaiban keresi megújulását, a nyugati nagy keresztény csá-szárság jogi rendjének általános alapjait. Hiszik>
hogy a benne készen talált ' intézményeket csak alkalmazni kell, s ismét megelevenűlnek. A gyakor-lati alkalmazásban mindjárt mutatkozó kirívó ellen-tét pedig nemhogy felvilágosítaná, hanem· inkább ingerli a kor sajátságos észjárását. A tudós módszer axiómája: p r i n c i p i a n o n s u n t m u l t i p l i -c a n d a, értékessé tesz minden forrási definitiot, s készek azoknak oly értelmet adni, melyben a tör-ténelmi eszme teljesen elhomályosúl és a közérte-lem gyökeresen megtéved.
A mint alább részletesebben is következik, a
6 Tugendlehre, Einleitung. XII. d. és Kritik der prakt. Vera.
VIII. Th 20? és kv. 11. IX. Th 250 1. '
76
becsületről fenmaradt klaszszikus meghatározásban az e x i s t i m a ti o-t a G l o s s a mindjárt a hírnév-vel (fama) ugyanazonosítja, a d i g n i t à s-t pedig a természettől minden embernek megadott tehetség-nek tartja, mely belőle az angyaloknál is kiválóbb lényt csinál. De a midőn azután ezt a megfelelő forrási részletek szerint esetileg is alkalmazni kel-lett volna, ott volt persze az incongruentia és a kivezető utat csak úgy találják meg, ha az átalá-nos emberméltóság eszméjét magára hagyva, a gene-rálizácziót az állam tételes jogi körére vonatkoz-tatják, minek jelzője a c i v i l i s (polgári) állítmány.
Közbe jön azonban mindjárt a kor jellegének erőteljes kibontakozása: a r e n d e k megalakúlása.
A minek következtében már a c i v i l i s sem elég megkülönböztető és helyébe lép: a k ö z ö n s é g e s és k ü l ö n ö s , vagyis : az annyiféleképpen veendő, a mennyi állami és társadalmi érvényt egy-egy rend magának kierőszakolni birt.
A z ember maga az erkölcsi világ. Mint min-den veleszületett erkölcsi tulajdonságának, benne van tehát erkölcsi becsének, méltóságának is for-rása. Élettevékenysége az államéval nem minden irányban együtt haladó, a minthogy erkölcsi czéljai sem mindenben, különösen a jog tekintetében azo-nosak ; mert az állam nem maga az erkölcsvilág, hanem legfeljebb annak része. Az állami és egyéni jog külön alapon nyugszik. Az elsőhöz kiki csak mint a politikai község részese juthat, míg az utóbbi sajátja, az államtól csak elismerését követeli. E tekintetben pedig az egyéniség értékét, a közéleti hivatások szerint fokozódó rendek adják, mivel csak
74
bennük ésj^általuk juthat a személyi méltóság tel-jességéhez s nyerhet igényt a megfelelő elismerésre.
Igaz, hogy az állam maga is állíthat fel követel-ményeket, melyekhez a községi jogokkal kapcsolatos becsületet köti. De mert az egyén embermiségénél fogva az állam hatalmi körén kivűl is megtarthatja egyéni és társadalmi állapotát: lehetséges marad az is, hogy a jogát vagy becsületét érintő ítélet külön úton jár: a rendi társak becsülése elvész a rend ítéletében a nélkül, hogy á közjogi helyzet változnék, vagy megfordítva. Másfelől a rendi élet túlnyomó hatalmának jelensége, ha a rendi becsü-lettel teljes közösségben való maradás nélkül, az egyén erkölcsi értékének súlya nincs és a túlcsi-gázott rendi érzékenység, némely foglalkozásmódok lenézése következtében, a közgondolkodás kezéből az
. i o
emberi méltóság általános.érvényű mértéke kihull, a természetesnek hirdetett érzék különösen az alsóbb-rendű vidéki népnél, vadság és durvaságba fulad.7
5. É s jönnek ismét az emberiség közös eszméjért lelkesülő, az „emberiesebb műveltségnek" (huma-niores litterae) hirdetői, a természetjognak meg-alapítói: G r o t i u s , a ki tanítja, hogy a becsület az egyéni kiválóság (excellentia), á mit sérteni nem lehet, mert a rajta ejteni szándékolt sérelem, állo-mányát nemhogy csorbítaná, de neveli: kislelkűség lévén a sértést el nem birni.8 Azután P u f e n d o r f,
' V. ö H á l s c h n e r , System des Preuss. Strafrechtes II. Th.
4. Kap. K ö s t j i n , Abhandlungen aus dem Strafrechte. Ehrverletzung I. §. 3. M a r e z o l l , Ueber die bürgerliche Éhre ihre ganzlichejEntziehung und theilweise Schmalerung. 290 és kv. 11.
8 De jure belli et pacis libri tres. (Barbeyrac, 1720. kiad) Lib.
II. cap. I. §. X. 2. Lib. I. cap. II. §JV. 7. Lib. II. cap. XVII. §11. 1.
a ki szerint a becsület alapja maga az emberi tét-mészét; hogy az e m b e r szó már magában véve méltóságot jelent; hogy az utolsó és leghatályo-sabb árgumentum minden sértéssel szemben: „nem kutya, vagy vadállat, hanem miként te, én is ember v a g y o k " . H o g y ezen mindenkit megillető becsület az ember lelkét felemeli és benne a gyönyör ér-zetét keltő legfőbb jó, a mit senkitől elvenni nem lehet. Épsége többet ér a testénél; s azért, a hol azt az erény és jog erejével megvédeni nem lehet, ennek elébe is kell tenni: „honestas praestet in-columitati".9
H o g y a természetjogi iskola a positiv jogtu-dományra jelentékeny befolyással volt, ismeretes.
D e mégis azt mondhatjuk, alaptételei jobbára puszta elméletek maradnak, vagy a hol gyakorlati érvényű magyarázatok alakjában is próbálkoztak: a fogal-maknak inkább megzavarását, mint tisztulását okozták, így volt ez különösen a becsület tanánál is.
P u f e n d o r f maga is mérsékli már követel-ményét, megengedvén, hogy a becsületnek egyenlő mérték szerint való kikényszeríthetősége, lehetet-lenség. A mire tekintettel, azt a jognak csak „tö-kéletlenebb" (jus inperfectum) alakjában kell
fel-venni.10 ,
Mig később W o 1 f, ámbár a h o n e s t a s-t a
0 De jure naturae et gentium libri octo. (1754. kiad.) Lib. III.
cap. U. §§ I. VII. Lib. II. cap. VI. § I.
, 0 .Omnia existimationis intensivae fundamenta in se non pro-ducunt nisi jus inperfectum ad habendum ab aiiis honorem et vene-rationem. Adeoque si eundem aliis etiam bene meritis quis denegerit, non potest dici injuriam fecisse, sed duntaxat inhumanitatis, aut si ita loqui licet incivitatis sibi contraxisse." i. h.
n
tökéletesség (perfectío) és a térmészettől ezzel együtt járó obligáczió tartalmához adja: az e x i -s t i m a t i o ( = Éhre) é-s h o 11 o r ( = Ehren-Bezeigun-gen) sajátszerű magyarázatával még több és köny-nyebben lábrakapható tévedés okozója lett.13
A fejlődés szemlélhetése ezé,Íjából, sokkal fon-tosabb is marad ránk nézve egy másik sajátságos történelmi mozzanat, a mire különösen felkérném a figyelmet.
A becsület általános eszméjének a rendi szét-válás következményeként eléállott szétmálása és a jogrend határain túl terjesztése, a. gyakorlati jogi
észjárást észrevétlenül, hogy ne mondjam éppen öntudatlanúl, végzetesen téves útra zökkenté, a melyről mai napig sem tudott .az egyenesre ki-jutni. A sokféleség a bírói ítélet egyenletességének követelményét teljesíthetetlenné teszi és ellenállha-tatlanúl sodorja a különböző állással járó egyéni tekintetek kiszámíthatatlan casuistikájának szöve-vényébe.1 2 A minek következtében a jog irányító szabálya helyett a bíró alanyias belátása, mint mon-dani szokás, b ö l c s e s s é g e lett a mérték, s beállt ama fatalis zavar, melyről irodalmi emlékeink
lépten-nyomon siralmasan panaszolnak.
D e eléállott különösen a . még nagyobb baj t. i. hogy a sokféleséggel nem biró jogi értelem a
1 1 Jus naturae methodo scientificata pertractatum. (1740·) Pars príma cap. II. § 538 (existimatio, honor) és kv. Cap. III. § 968 (ho-nestas), a védelemre vonatkozólag § 1636.
1 2 L. p. S t r u v i u s (1619—1692.) terjedelmes munkájában:
Syntagma Jurisprudentiae, secundum ordinem pandecturum concina-tum etc. Cum adnotationibus P. Mülleri. edit tert. Pars VIII. Exercit.
XLVÍII. ad Lib. XLVII. Tit. X. thes. LIII. squ. Tom. III. pp. 835. squ.
á o
természetes pozitív alapot' elhagyva, egészen ne-gatív magatartást vesz. Nem keresi már a
becsű-o ö
letnek egységesített tartalmát, hanem megelégszik, ha esetről-esetre megmondja: van-e valakire nézve másnak tényében a becsületet épségében érintő sérelem ? A mi másképpen szólva, világosan ezt mondja: nincs ugyan megállapítva s ezért nem is tudom, mi az épség; hanem azért állítom, hogy benne itt vagy amott csorba esett! É s ime, a tudományos magyarázat egész erejével, csak is a b e c s ü l e t s é r t é s fogalmának megállapítására veti magát; a minek további eredménye a büntető jog-tudomány szakadatlan vergődése az annak jogi feltételeit körülírni szándékozó, sokszor a legna-gyobb szélsőségekbe tévedő elméletek között. Nem-különben az is, hogy -a civilistikaiban a becsii-let jógi jelentősége felől mindig kevesebbet be-szélnek; mígnem végre szépen megnyugszanak abban, hogy a becsületnek a magánjog területén vagy éppen semmi, vagy csak felette csekély ér-vény tulajdonítható. A magánjogról írt újabb rend-szerekben a személyiség tanánál jól-rosszúl felszínre kerül ugyan K a n t eszméje. Tanítják, hogy a be-csület a személyiségnek sértetlen és meg nem fo-gyatkozott bírása; elismerése ama tulajdonságok-nak, melyek a közéleti felfogás szerint az embernek, köz- vagy külön állását megadják és a mennyiben ahhoz a törvény bizonyos jogok lehetőségét kötné, egyúttal a polgári méltóság és jogképesség is. D e éppen annyi tekintélye van azon másik nézetnek is, hogy a becsület az egyes ember értékének em-bertársai részéről tapasztalt elismerése, mely
azon-Sí
ban a jogvidékén alapjában véve teljesen kívül eső fogalom: mert „nincs semmi, a mit oly ke-véssé lehet általános szabályba foglalni, mint éppen az emberek véleménye". E g y e s esetekben tudhat ugyan a bíró is róla, de hogy mennyi súlyt helyez-zen rá, erről számolni nem köteles. Sőt vannak legújabb elsőrangú magánjogi nagy munkák, me-lyekben már még ennyi jelentősége sem adatik meg.
Valóban, ha e megtévedésnek oly sajnálatos és káros következményeit annyira nem sinylenők, különös kedvvel lehetne a legrészletesebben kimu-tatni, miként kötik le helytelen, de a tudományos látszattal fellépő csökönyös elméletek a józan okos-ság erejét, és okozhatják a következményeiben ki sem számítható nagy bajt", hogy a tudomány révén tételes' törvényekben is alapot nyervén, nemzedé-keken -keresztül húzódó öröklött nyavalyává válnak.
Figyeljük meg csak, legalább átalában, miképpen hatott az új elmélet a közéletre. Könyebb, mint kép-zelnők, mert a tény ma is szemünk előtt áll, s mert benne a dolog természetének kérlelhetetlen törvénye erejének csaknem ijesztő ridegségével tört elő.
7. A jog rendjében a közérzűlet megfelelő ki-fejezést és oltalmat nem találván, annak . korlátain túláradt, új medret vágott, melynek irányát és mindenkori mélységét már csak a véletlennel szö-vetkező önerő szabja ki. Mert a jog azt, hogy mi a becsület, csak a sértésből, s még · így is csak vi-szonylagosan tudja megállapítani; az ő szemében tehát annak mindenki teljes birtokában van, mig az ellenkező (és pedig csak a sértés alkalmából), bizonyítva nincs: Q u i l i b e t p r a e s u m i t u r
bo-6
82
n u s a c j u s t u s d o n e c p r o b e t u r c o n t r a -ri u m (tehát minden lappangó becstelenség is). Sőt még azt is hozzá teszik, hogy a bizonyítás sem feltétlenül megengedett, a valóság követelményének megfelelő. Különösen nem lehet azt követelni, hogy a jog mindennemű. sérelmet megtoroljon, vagy a mint mondják, a becsületet azon mértékkel mérje, mint a közönséges élet; „sőt minél érzékenyebbek e pontban az emberek, annál kevésbbé szabad a bírónak panaszaikra hallgatni: hacsak a kényszer-törvény korlátain túllépni nem akar." A becsület, jó hírnév és tisztelet mások ítélete levén, ki sem .erőszakolható:-e tekintetben mások iránti
köteles-ségének, kiki eleget tesz, hacsak arra vigyáz, hogy nekik sérelmet ne okozzon .. . Senkinek sincs joga követelni, hogy valóságos vagy képzelt kiválóságát vagy tökéletességét mások elismerjék vagy hogy őt azért becsüljék, hibáit és ballépéseit a keresz-tény szeretet köpenyével elfedjék, s iránta magukat mindenütt úgy viseljék, a mint ezt az illendőség megköveteli. »A természetes és észszerű tökéletes jognak már elég van téve«, ha a személy tettleges
bántalmazás, a közvélemény előtt lealacsonyító rá-galom, különösen olyan ellen, a mely mellett a köz-béke és biztonság fenn nem állhatna, megvédve lesz. Szorosan véve még az is állítható, hogy az állam és a közjó körűi szerzett legnagyobb érdem és legtökéletesebb polgári erénynek sincs semmi igénye különösebb becsülésre.
íme nagyjában véve alaptételei egy oly mun-kának, melynek írója a múlt évszáz végén a mű-velt Európa jogtudósainak egyező véleményét véli
§3
tolmácsolni, s a melyről még ma is elsőrangú te-kintélyek állítják, hogy az eszmék teljessé vált összezavarodását megszüntette, világosságot ter-jesztett, a bírósági gyakorlatnak éppen úgy, mint
elméletnek a helyes irányt megadta.1 3
D e miképpen bizonyítja ezt a közélet? Úgy, a miként már általában jeleztem : a tudós tekin-télynek hátat fordít és nem törődik a bírósági vé-delemmel. A magát túlélt rendiség széthúzó erőit
O ö
társadalmi coteriák alakítására használja, melyeknek körén belül és egymás között a becsületről ízlés szerinti szabályokat állít fel. Felszínre kerül az a dolog, mely búján tenyésző élőpenész hálójával megvakítja és kigúnyolja a józan emberi értelmet, a mit kérdésünk egyik kiváló fejtegetője, az új büntetőjogi tudomány elismert korifeusa, B i n d i n g, a „becsülétben élés nagy mysteriumának« nevez,14
de a melynek igazi neve: a jogrendi képtelenség, közönségesen pedig: »párbaj". V a g y talán nem pellengérre állítása az egészséges emberi észnek nem megvetése a jogrend első rangú követelmé-nyének és az annak igazságába vetett közbizalom-nak, ha a sértés megtorlása, a becsületen ejtett csorba szánálása, nem a független és részrehajlat-lan bíró ítéletére, de a vakvéletlennel szövetkezők elhatározására bízatik, ha valaki nemcsak a bűnösen sértőnek, de az ártatlannak is kész kioltani életét ? V a g y ismét halljuk másfelől F a l s t a f f
»kate-1 3 D. A d o l f D i e t r i c h W e b e r , Ueber Injurien und Schmäh-schriften. (1797. 2. Aufl.) I. Abth. 6—15. 11.
14 B i n d i n g , Die Ehre im Rechtsinn und ihre Verletzbavkeit.
20. 1 : „das grosse Mysterium des .Ehrenlebens2...
. 6*
84
kismusának« életbölcseitől ismételni, hogy a becsület mi lehetne egyéb »festett halotti czimernél«.15
Láttuk évtizedeken át és látjuk ma is és ol-vassuk a színmű és regényirodalom úgynevezett világirodalmi remekeiben az új társadalom becsü-letének pathologiáját és gyógymódját a legmeré-szebb és agyafúrtabb helyzetekben, a költői kép-zelet és nyelv bűbájával úgy feltárva, hogy ez a szegény gyarló emberi természet igen gyakran csak tövissel lelkében gondolhat az »élet iskola«
okta-tásaira. . 8. É s végre kérdjük még: mit mond mind
ehez a K a n t o n inneni bölcseleti tudomány gya-korlati része, az ethica? Részben ismétli a régibb iskola absolut tételeit a végső erkölcsi jóról és kötelességről, alkalmazkodva a szintén gyakorlati résznek nevezett jogbölcselet mérséklő követelmé-nyeihez.
A becsületérzet mondja p. egy a bölcsészetet popularizálni czélzó munka, az ember társadalmi önbecsülésének érzete, mely arra serkent, hogy azt a képet, mely rólunk másoknál van, mocsoktalanúl
1 5 „ . . . a becsület sarkal engem előre. De hátha a "becsület ha-lálra sarkal, midőn előnyomulok? Nos akkor? Kipótolhat a becsület egy lábat? Nem. Vagy egy kart? Nem. Tehát a becsület nem ért a sebészethez ? Nem. Mi a becsület ? E g y szó. Mi az a becsületszó ? Levegő. Tiszta számvetés. Ki bír azzal? A ki a múlt szerdán meghalt.
Érzi ő azt? Nem. Hallja ő azt? Nem. Tehát észrevehetlen? Igen, a holtra nézve. De hát nem élhet együtt az élővel? Nem. Miért? A rá-galom nem engedi. No hát nekem egy szikra sem kell belőle: a be-csület csak fescett halotti czimer. S ezzel vége a Katekizmusnak".
S c h a k s p e r e színmüvei. IV. Henrik király ^I. rész) V. felv. i. szín végén FalstafF. L é v a y J ó z s e f fordítása szerint, a mi pedig bizony
nem éppen hü. "