• Nem Talált Eredményt

A POSZTTRAUMÁS NÖVEKEDÉSRE

3. Lélekmadár Tábor – Az élet ünneplése

3.3. Lélekmadár Tábor

Évente országosan körülbelül 240 gyermeket diagnosztizálnak daganatos meg-betegedéssel. Magyarországon a rosszindulatú daganatos betegségben szenvedő gyermekek közel kétharmada meggyógyítható, ez egyben azt a szomorú kimene-telt is jelenti, hogy 25-30%-uk meghal. Magyarországon a 2. leggyakoribb gyer-mekkori halálokként tartják számon a gyergyer-mekkori rosszindulatú daganatos meg-betegedéseket (Török, 2006).

Magyarországon az utóbbi egy-két évtizedben kibővültek a gyászolók segíté-sének lehetőségei, mind a laikus, mind a professzionális segítés értelmében. Ön-segítő csoportok, hospice házak (közöttük gyermekhospice házak is) alakultak, és megindult a gyászterapeuta képzés. Létrejöttek speciális lelki telefonszolgálatok, és szükség esetén a gyászolók professzionális pszichoterápiában, családterápiában részesülhetnek. A Bátor Tábor által szervezett Lélekmadár Tábor a segítségnyújtás terepeit bővítve, egy eddig nem létező, új koncepcióra épülő speciális segítségnyúj-tás lehetőségét kínálja fel.

Mivel a gyász egy hosszú, és sokszor szélsőségesen ambivalens érzéseket meg-mozgató folyamat, a gyász egy éves ciklikusságát mintázva három alkalommal rendezünk négynapos turnusokat ugyanazon családok számára (ősszel, tavasszal, majd újra ősszel). A jelentkezéseket a haláleset óta eltelt időtől függetlenül fo-gadjuk, így a sokéves és a frissebb veszteségekkel küzdőket egyaránt szeretettel látjuk a táborban. A gyászélmény és megküzdés különböző szintjein álló családok más-más perspektívából sok segítséget és mintát is tudnak nyújtani egymásnak.

A jelentkezési folyamat természetes időkorlátot szab a friss veszteségek tekinte-tében: minimálisan fél év telik el a haláleset és a táborba érkezés között. A cso-portok összeállításakor a családra, mint funkcionális egységre tekintünk nemcsak a halál utáni, de a megelőző időszakot fi gyelembe véve. Mivel súlyos betegségben elhunyt gyermekek családtagjait táboroztatjuk, így a résztvevők között egyaránt üdvözölhetünk egyedülálló anyákat, gyermektelen házaspárokat, vagy éppen sok-gyermekes szülőpárokat, gyámként funkcionáló nagymamát. A Lélekmadár Tábor táborozóit tekintve nagyon fontos az intervenció fókuszában tartanunk, hogy az általuk elvesztett gyermek valószínűleg hosszú (sokszor évekig tartó), szenvedésteli kezelések után, a remény és a haldoklás elfogadását váltogató pszichés stációikat megjárva távozott a családból. Ennek megfelelően a hozzátartozók nem pusztán a halál tényétől, de a betegséggel járó fi zikai állapot romlása és a családszerkezeti

változások által is traumatizálódtak. Korábban már utaltunk rá, hogy milyen nehéz, labilis helyzetben vannak a „normális” életbe visszatérő gyászolók. Az emlékezés és a gyász a környezet feledést, továbblépést sürgető nyomása által nehezített; a korábbi szociális kapcsolatok megszűntek vagy meggyengültek; a családi kötelé-kek és szerepek is átalakultak; amíg az életben maradásért küzdött a család.

3.3.1. Gyászfeldolgozás a Lélekmadár Táborban

A más típusú táborokban is alkalmazott módszer, a terápiás rekreáció kínálta fejlő-dési és kikapcsolódási lehetőségek mellett párhuzamosan különböző gyászterápiás technikákkal és közösségi rituálékkal is segítjük a gyászfolyamatot, a veszteséggel járó érzések feldolgozását. A családtagok az emlékezés mellett lehetőséget kapnak arra, hogy a gyásszal természetesen járó, sokszor beszűkült érzelmi fókuszt kitágít-va egymásra és önmagukra fi gyelhessenek. A rekreációs foglalkozások teret adnak az egyén fejlődésére, az önfeledt játékra, bevonódásra. A mindvégig alkalmazott módszer, – a terápiás rekreáció – dinamikája (választáson alapuló kihívás, sikerél-mény, megerősítés, felfedezés) szabadságot és önirányítottságot tesz elérhetővé a résztvevők számára.

3.3.2. Gyászcsoportok

A professzionális gyászterapeuták által vezetett (szintén korosztályosan bontott) csoportfoglalkozások segítik a gyászfolyamat minél természetesebb zajlását, a gyászoló egyének fájdalmának elismerése mellett a közös erőforrások kiemelését.

A tábor egy olyan fi zikai és pszichológiai értelemben vett biztonságos, tartó közeg, ahol megtapasztalható a nehéz érzések megosztása, a bűntudat enyhülése. Ezáltal létjogosultságot nyerhetnek önmaguk előtt is saját fájdalmaik, félelmeik, megélik azt, hogy ez nem csupán velük történt meg, hanem ez a fájdalom mások által elfo-gadható és megérthető, hiszen más is így érez. A gyásszal járó nehéz és felkavaró érzések, gondolatok validálódnak a többi család és a gyászterapeuta által, és lehe-tőséget kapnak arra is, hogy megismerjenek más hasonló történeteket is. A tábor érzelmileg biztonságos helyet nyújt a családnak, mint egésznek, és külön a tagja-inak is arra, hogy elmeséljék, megosszák történetüket, és beszéljenek érzéseikről.

Nagyon fontos, hogy a család minden tagja elismerje a másik fájdalmát. Fontos, hogy a szülők meglássák azt, hogy nem csak ők gyászolnak, hanem gyermekeik is, akiknek alapvető szükségük van arra, hogy érzéseiket megoszthassák. A résztvevő gyerekek és szülők megélhetik azt, hogy az élet nem áll meg, lehet, szabad boldog-nak lenni, játszani, nevetni bűntudat nélkül is, úgy, hogy az elvesztett gyermekkel való kapcsolat, a hozzá való kötődés megmarad, de egy más, szabadabb minőségi szinten. A közösséghez tartozás élménye csökkenti izolációjukat és magányukat mind egymás, mind más családok között.

A gyászfeldolgozást támogató, különböző korosztályoknak szóló „Lélekmadár foglalkozásokon” változatos technikákkal segítik a megosztást és az emlékezést a

terapeuták. A legkisebbekkel mesét olvasnak, gyurmáznak, rajzolnak. Az óvodás, kisiskolás korúakkal a gyermekdráma módszere teszi élménydússá a gyerekek szá-mára a nehéz témát és elaborálhatóvá a feszültségeket. A hétvégék kezdetén első közös programként egy mesefi lmet nézünk meg együtt (gyerekek, szüleik és az önkéntes stáb egyaránt) a gyászhoz kapcsolódó témában. Erre a közös élményre és érzelmi alapra aztán folyamatosan vissza lehet utalni a továbbiakban. A ka-maszoknál és fi atal felnőtteknél inkább a verbális technikák dominálnak, ahogy a felnőtt csoportokban is. A közös szülőcsoportok mellett a hétvégén az anyák és az apák külön-külön is részt vehetnek egy alkalmon, ahol azok az érzések is teret kapnak, amik nehezítik házastársukkal az egymáshoz kapcsolódást.

A gyászterapeutáknak a mi felfogásunkban abban van nagy szerepe, hogy a ventillációt követően segítsenek a családtagoknak abban, hogy felismerjék, mi a közös a gyászélményükben, és hogy a különbségeket elfogadva képesek legyenek egymás felé fordulni, közös megoldásokat keresni.

3.3.3. Közösségi rituálék

A Lélekmadár Tábor élményvilágának legkiemelkedőbb, egyedülálló eseményei az egész tábori közösségnek szóló esti rituálék. Tábori nevükön az Együtt-Idő és az utolsó estén zajló alkalom: Az élet ünneplése. Az esti rítusok arra hivatottak, hogy a közösség összegyűljön, kifejezze támogatását és szolidaritását a családok fájdalma iránt.

A három turnus során a tartalom (ahogy az egész hétvége tartalma) tematikusan változik. Az első alkalom a táborral, a helyzettel és a többi családdal való ismer-kedésről szól – a kapcsolódási pontok megtalálásáról, azonosításáról. A második turnus a megerősödő kapcsolatok és a visszatérés terepe – itt juthatnak kifejezésre a mélyebb, nehezebben megosztható érzések, pl. a harag és a düh is. A harmadik, lezáró alkalom a továbblépésről, a tábor által nyújtott fogódzó elengedéséről, il-letve az egy év alatt megerősödött megküzdési módok továbbvitelének módjáról szól – a jövő felé orientál.

Az estékben közös, hogy zene szól, a gyászterapeuták és segítőik verseket, szö-vegeket, olykor meséket olvasnak fel, az elmélyülést és befelé fi gyelést segítve. Az esti rituálék hangulata és szimbólumai a sokszor nem könnyű emlékezést, felidé-zést „provokálják”, olyan érzelmi csatornákat nyitnak meg, amelyeket a gyászolók mindennapi körülmények között nem érnek el. Mindez a közösség megtartó ere-jében, biztonságban történik, miközben anya, apa és testvér, sorstárs egyaránt jelen van, szemtanúja a másik fájdalmának, sokszor megkönnyebbülésének.

A tábori program ezt követően esti játékkal folytatódik, és mintegy az élet fo-lyását megtestesítő metafora: továbblépésre, a megrendült érzelmi állapotból való kimozdulásra késztet.

Következzen egy – az élmények szintjén szóló – írás egy segítő résztvevő tol-lából:

„A Lélekmadár Táborról nem könnyű szavakban beszámolni, de teszek egy kísérletet. Van benne minden, ami a Bátor Táborban van: színes programok, él-mény-kavalkád, odafi gyelő, gondoskodó cimborák (önkéntesek), jókedv, hatalmas beszélgetések, otthonosságérzés. És vannak benne idők, amikor a tábor lelassul, elcsendesedik, kihunynak a fények és gyertyákat gyújtunk, hogy emlékezzünk azokra, akik miatt itt vagyunk, akik örökké hiányozni fognak. És akkor ünnepe-lünk. A magunk, immáron bátor táboros, őszinte módján. Ünnepeljük az életet, legyen az bármilyen rövid, fájdalmas, hiányérzetet hagyó. Ünnepeljük, hogy valaha is együtt lehettünk. Amikor ilyenkor egymás arcára pillantunk, észrevesszük, hogy nem vagyunk egyedül, érezzük, ahogy a levegőt megtölti egy méltóságteljes érzés, a szeretet, miközben a csillagok előbújnak, talán lenéznek ránk. Aztán a pillana-tot elengedve tovasiklik velünk a tábor – ahogy az élet is –, folyik tovább a maga útján. Jön az esti program, a könnyeket ismét letörli a kacagás, másnap reggel újra felkel a nap. Várnak minket a halak, a békák, Petra és Szellő, a bátorkodó pálya és a zeneterem. Van, ami nem változott, sohasem fog. De útközben, tábori napok alatt mégis kicsit mások lettünk. Az ismeretlenből ismerős lett, a kihívásból siker, az egyénekből csapat, magányos bocsokból – ahogy a fi lmen is – Mackótestvér. A félelem alább hagy, a teher átalakul, a magányt, a megoszthatatlanságot a közösség ereje száműzte miközben együtt voltunk, sütött ránk a nap.” (Hosszú, 2014 http://

batortabor.blog.hu/2014/05/22/hogyan_szuletett_a_lelekmadar_tabor)