3. A kutatás lehetőségei, várható eredményei és haszna
3.1. A kutatás társadalomtudományi kerete
A busók és a mohácsi busójárás folyamatosan változó, sokrétegű kulturális és társadalmi jelenségek, ugyanakkor napjainkban jelentős turisztikai vonzerőt is jelentenek. A szokás történetében és jelenkori formájában Mohács sajátos etnikai összetételének kialakulása, térstruktúrája, a szokás folyamatos átalakulása, egyes funkcióinak változó dominanciája követhető, illetve figyelhető meg. Ezért olyan vizsgálatra van szükség, mely a busójárást sokrétegű kulturális és társadalmi jelenségként értelmezi, amiben egyszerre vannak jelen a népszokás hagyományait őrző rítusok, az azokra ható külső tényezők, valamint a résztvevők viselkedése által reprezentált belső világ. Mindezt egy olyan komplex, multikulturális társadalomban kell vizsgálni, ahol a különböző kultúrák találkozásából, interakciójából történetileg kialakult identitások vannak jelen.
Kutatói pozícióm tervezésében a kulturális antropológiai „beavatódásra” készültem, hogy képes legyek az adott kultúrát, a benne élők viszonyulásait az ő szemükkel látni és láttatni. Megfigyelői szerepemről később részletesen írok a kutatási módszereket bemutató fejezetben.
A busójárásról korábban megjelent tanulmányok főleg az eredet kérdését és az esemény dramaturgiáját, esetleg változásait érintik. Elsősorban a mohácsi sokácok téltemető farsangi népszokásaként, majd egyre inkább a város „színpadán” megjelenő, idegenforgalmi látványossággá változott karneváli formaként említik. A szereplők viselkedését, térhasználatát, kellékeit egységesen és általános jegyekkel írják le.
Mohácsi születésűként45 már kutatásom megkezdése előtt is számos olyan emlékem, tapasztalatom, élményem és megfigyelésem volt, amely cáfolta az általánosító megközelítéseket. Kutatásomat 2002-ben kezdtem. Szerettem volna értelmezni és megfejteni, mi motiválja a maszk felöltését, milyen strukturális és tartalmi jellegzetességei, milyen funkciói vannak a különböző viselkedésformáknak.
Mint azt kutatási céljaim, hipotéziseim megfogalmazásakor is hangsúlyozom, a
„busó lét” (a „busóság”), és a busójárás nem feltétlenül egy időben és egy térben megnyilvánuló jelenségek, ezért vizsgálatuk ugyan mindenképpen feltételezi egymást, külön-külön is további kutatási szempontokat kívánnak.
Miközben elsősorban a néprajz és a kulturális antropológia módszereire fókuszáltam, más tudományterületek elemzéseivel és megállapításaival is ki kellett egészítenem és ellenőriznem vizsgálatomat. Kutatói dilemmáim is részben ebből következtek. Vajon helyesen értelmezem-e saját szerepem, a kutatás irányát, és hogy vajon megfelelő mélységben merülök-e el más társadalomtudományi megközelítések értelmezésében? Szándékom szerint a különféle aspektusok alkalmazása a téma árnyalását és bővítését szolgálta, annak érdekében, hogy minél teljesebb képet kapjunk a jelenség bonyolult komplexitásáról.
A kulturális jelenség feltárásakor a szimbólumok történeti jelentésrétegeinek, valamint a jelentések átadásában szerepet játszó valós vagy vélt mediátoroknak46 a megismeréséből indultam ki. A közösségek által a közös tevékenységek és a közös célok érdekében lényegesnek tartott rítusok, valamint a kultúraközvetítő kommunikációs struktúrák 47 és azok hordozói, a média feltárásán keresztül haladtam a közösségek értékrendjének, normarendszerének és közös tudásának megfejtése felé.
A téma horizontális vizsgálatában a szociológiai megközelítés elsősorban azt a kérdést tisztázta, hogy ki került be egy-egy csoportba, milyen összetételű csoportok alakultak ki, illetve a közösségeknek milyen szintjei, kapcsolatrendszerei vannak.
45 1961-ben Mohácson születtem, és 2004-ig a városban éltem.
46 Korábban élt vagy élő személyek, képzelet, kutatások, leírások stb.
47 Látott, hallott, tanult módszerek és eszközök.
Jelenkori kérdéseinkre a vertikális, történeti kontextus elemzésével kaphatunk választ, hiszen olyan kulturális jelenséggel állunk szemben, amelyben egyszerre vannak jelen egy több évszázados szokás hagyományai és a közösségek által folyamatosan alakított, változtatott szokáscselekmények dinamizmusa. A történettudomány, a történeti antropológia és a kulturális antropológia találkozási fókuszát a helyi kultúra világában zajló, akár egyedi esetek, elmondható történetek és szituációk, valamint tények adják. A közösség történeti vizsgálatával a társadalmi gyakorlat függvényében, azzal összefüggésben létrejövő egyediséget szándékoztam megragadni. A különböző kultúrák (népi–elit) kölcsönhatására, a két kulturális közeg közötti közvetítőkre, köztes műfajokra is fókuszáló történeti antropológia, valamint a történettudomány szemléletmódja segített az állandó struktúrák, az ünnepi funkciók összefüggésére korlátozódó megközelítés mellett a változásra, a strukturális átalakulás dimenzióira helyezni a hangsúlyt. A terepmunkát így egészíthette ki a történettudomány forráskritikája és más forráscsoportok (korábbi leírások, beszámolók, írásos dokumentumok) tapasztalatainak bevonása.
A vizsgált szokás balkáni eredete szükségessé tette etnikai jellegének vizsgálatát is.
A Balkán országaival való közös történelmünk, a viszonyokban bekövetkezett változások követésével a szokás változásainak történeti, politikai-diplomáciai és társadalmi-kulturális okaira is rávilágíthatunk. Mindezek figyelmen kívül hagyása a szokás jelenkori vizsgálatakor az egyes jelenségek félreértésével, téves értelmezésével járhat.
A kulturális antropológia és a szociálpszichológia megközelítése kedvező a csoportokhoz köthető kulturális jelenségek megfejtésében, hiszen mindkét tudomány érdeklődésének tárgya a társas kölcsönhatások, a kommunikatív cselekvések sorozatában társadalmilag konstruált világ jelenvalóvá tétele. (CSEPELI 1997, 2001:
92) A szociálpszichológia vizsgálati aspektusa elsősorban a csoporthoz való tartozás okainak, vonzerejének feltárásában volt segítség, ugyanakkor segítették a maszk mögé rejtőzés lényegét megérteni.
A kommunikációs tudományok vizsgálati módszere a média értelmezésének és ismeretközvetítő szerepének aspektusait segített vázolni. Nem médiakutatás volt a célom, de vizsgálatomban érintenem kellett az egyszerre információszerző, megismerő, ugyanakkor interpretatív, közvetítő közösségek befogadó értelmezéseit. Számba kellett vennem a busójárásról a legkülönbözőbb közvetítő csatornák segítségével eljutó információk értelmezésének megjelenését, hiszen, ahogy Császi megfogalmazza, „egy
adott téma, a nyelvezet, a képek, adott esetben az olvasás emléke érzések, gondolatok formájában később is velünk marad, akár egyetértünk annak tartalmával, akár nem. A médiát nem a közvetlen fizikai tapasztalattól alapvetően idegen területnek tapasztaljuk meg. Inkább olyan nyersanyagnak, amelyet másfajta – de főleg szintén a médiából szerzett – tudás alapján szűrünk át, kritizálunk meg vagy fogadunk el”. (CSÁSZI, 2008:
letöltve: 2009.09.11) A társadalmi nyilvánosság alapvetően a média által közvetített létmódok – mediatizált világok – komplex együtteséből áll, amelyekben a közvetlen emberi kommunikáció és a közvetített – mediatizált – kommunikáció szétválaszthatatlan kapcsolatban van egymással, és amelyek behálózzák az élet minden területét. (CSÁSZI, 2008: letöltve 2009.09.11.) A busó mint mediátor, mint médium, s ezzel együtt e társadalmi jelenség komplexitásának megfejtésében a kulturális pszichológia és a médiatudomány elméletei segítettek.
Az általam vizsgált közösségek feltérképezésére, az adatok táblázatokba rendezésére a klasszikus szociológiai szempontok mentén nem törekedtem, mivel a nemi szerepek, a kor szerinti megoszlás jellemzői e nélkül is jól átláthatóak és leírhatóak voltak. Szándékom inkább közelít a mikroszociológiai mélyfúráshoz, hogy a szubjektíven megélt társadalmi viszonyokat, az emberi kapcsolatok minőségét tárjam fel. Ebből következően a médiához való hozzáférés társadalmi meghatározottsága helyett az érdekelt, hogy a különböző csatornákon keresztül megszerezhető információk közül melyekhez és hogyan férnek hozzá, melyeket birtokolják, és azok hogyan határozzák meg cselekvéseiket és viselkedésüket. Ahogy a posztmodern médiakutatás is értelmezi, nem vonhatjuk kétségbe, hogy „a média használatában és értelmezésében a társadalom tagjai nagyfokú jártassággal – némelyek pedig komoly szakértelemmel – rendelkeznek.A posztmodern kulturális fordulat szállóigévé lett új paradigmája szerint:
Nem az a kérdés, hogy a média mit csinál az emberekkel, hanem az, hogy az emberek mit csinálnak a médiával.” (CSÁSZI, 2008: letöltve 2009.09.11.).
Szijártó a fesztiválok vizsgálatával témánk határvonalainak feszegetését, újabb megközelítésének lehetőségét ajánlja. A lehetőséget a városi nyilvánosság működésmódja, az itt megfigyelhető speciális térgyakorlatok elemzése jelentheti. Ez a szempont a karneváli jellegű szokások, így a busójárás vizsgálatát is gazdagíthatja, hiszen ezek az események is a sokszorosan átstrukturálódott városi terekben megvalósuló nyilvánosság alkalmai, ugyanakkor a kulturális kapcsolatok alakulásának (idegenek integrálása, a társadalmi kontaktusok, a társadalmi viselkedés mindennapi formáinak meghatározása) példái. Szijártó arra keresi a választ, hogy a nyilvánosság
ilyen típusú alkalmai mennyire működnek egyfajta „fantázia-tér-ként (azaz mennyiben nyújt lehetőséget vágyak, kívánságok átélésére, energiák felszabadítására), s végül miképpen válhat – a kulturális-szimbolikus funkciójának megfelelően – az önábrázolás színpadává, ahol életstílusok, divatok megjeleníthetik és elhelyezhetik önmagukat, s ahol társadalmi viselkedésmódok begyakorolhatók (Noller, 1999)” (SZIJÁRTÓ, 2004:
4)
Fentiek mellett szükség volt a turizmus szerepének értelmezésére is, amihez gazdag hazai szakirodalom állt rendelkezésre. Disszertációmban a turizmus kezdeti megjelenése és máig tartó hatása elsősorban a szokás történeti leírásában, valamint a szokás funkcióváltozásainak elemzésében jelenik meg mint szempont. A turizmus ellentmondásokkal teli hatása a busójárás esetében különösen jelentős. Egyszerre van jelen a megőrzést támogató szerepe, valamint a szokás megváltozását, a farsangi események térben és időben is ható, a busók cselekvéseit, viselkedését befolyásoló szerepe. A turizmus kapcsán a világ és önmagunk értelmezéséhez számos társadalmi-térbeli szempont járul. A lokálistól/regionálistól a nemzetin keresztül a globális jelenségekig terjed a társadalmi viszonyok szerveződése, mely szempont a busójárás esetében több aspektus kapcsán is előtérbe kerül, így a szokás terjedése, a média fejlődése, vagy az „örökségesítés” kapcsán.
Mindezek figyelembevételével a hagyomány folklorizálódása és a folklorizmus folyamatai a mindenkori politikai, kultúrpolitikai szándékok függvényében szintén együtt vizsgálandó a kommunikáció, a média és a turizmus aspektusaival.
Kutatásom során a busójárás szokásának történeti vizsgálatát, a néprajz és a kulturális antropológia elméletének, fogalmainak és módszerének együttes alkalmazását vallottam magaménak, míg mindezt más társadalomtudományi megközelítések egészítették ki. Így kíséreltem meg teljesebb képet adni a rítusok értelméről, szerepéről az adott közösségben, társadalomban. Kutatásom során a busó szerepének lényegével leírható „busótársadalom” komplex egészként való megértésére törekedtem.