A kutatás célja, hipotézisei

A mohácsi busójárást a róla szóló tanulmányok vagy farsangi népszokásként, vagy a város „színpadán” megjelenő idegenforgalmi látványossággá változott karneváli formaként írják le. Véleményem szerint a két forma fokozatos összekapcsolódásáról szól a busójárás története, és mindkettőt egyszerre jeleníti meg.

2002-ben azzal a céllal kezdtem a kutatást, hogy a szokás múltjáról árnyaltabb, a jelenéről pedig valósabb képet adjak, bizonyítsam a közösségek szokáshagyományának turisztikai attrakció mögötti párhuzamos létezését, s megkeressem azt a közös tudást, amely a busójárás állandó alakjainak, a busóknak a viselkedését irányítja. Célom volt, hogy értelmezzem és megfejtsem, mi motiválja őket abban, hogy maszkot öltsenek, milyen strukturális és tartalmi jellegzetességei, milyen funkciói vannak a különböző viselkedésformáknak napjainkban.

Kutatásom kezdeti időszakában még úgy gondoltam, hogy céljaimat akkor érhetem el, ha terepmunkám elsősorban a busójáráskor zajló eseményekre, a busó megjelenésének időszakára koncentrál. Miközben egyre árnyaltabb képet kaptam a busók közösségeiről, megfogalmazódott bennem az is, hogy a busójárás kutatása túlmutat egy farsangi népszokás évenkénti megünneplésén. Csupán a farsang napjainak elemzése nem adott volna választ a megfogalmazódó kérdéseimre. Ahogy a farsang mint ünnepi időszak jelensége csakis a hétköznapokhoz való viszonyban érthető meg, ugyanígy az ünneplő ember, a busó viselkedése, illetve szerepe is a hétköznapitól való eltérésében, valamint az ünnepen túli létezésében értelmezhető. A „busónak lenni” érzés átszövi a hétköznapokat, az évközi kapcsolatokat, így a busók vizsgálata térben és időben is szélesebb körű kutatási szempontok átgondolását tette szükségessé.

A busójárást olyan határokat átlépő örökségként értelmezem, amely a magyar és a horvát kultúra találkozásából jött létre. A határ átlépésének térbeli, kulturális, de virtuális, metaforikus-szimbolikus szintje is megjelenik; térbeli határátlépések pl. a katolikus horvát népcsoport vándorlásával, földrajzi határok átlépésével, és az abból következő kultúrák közti határátlépések a mohácsi és magyarországi, más nemzetiségű lakossággal való találkozás, átadás, átvétel történtében. A jelenkori események megfigyelésében, az adatrögzítés (különösen a fotózás) eredményeinek értelmezésében a következő metaforikus-szimbolikus határátlépéseket szükséges hangsúlyozni: a hétköznapok és ünnepnapok közti határok mentalitásban, viselkedésben, cselekvésekben, külsőségekben is megjelenő átlépéseit (pl. a morális határokat feszegető cselekedeteket); az ünnepi tér és ünnepi idő közötti határátlépést; a ki- és belépést a busó szerepébe; a busócsoportokba való belépést, átlépést illetve kilépést (ennek szabályrendszerét és lehetőségeit, határait); mennyiségi határokat (a busók és más jelmezesek csoportjai, létszámuk, arányuk); a férfi és női szerepek átlépését (pl. a ruhacserét, a nemek cseréjét és a busó férfiszerepének felvállalását); az élet-halál,

tél-tavasz közti szimbolikus határátlépéseket (a „szép” mint a tél-tavasz és a „csúnya” mint tél alakokat, a „farsangtemetés” jelentéseit).

A busójárást mint rítust nem önmagában vizsgálom, hanem az azt végrehajtó emberrel együtt szemlélve. Az egyént mint a társadalom részét értelmezem, saját, illetve csoportja szemszögéből és értékrendjéből kiindulva vizsgálom. A társadalomnak mint közösségek hálójának több szintjét szükséges vizsgálnom, ebből következően a busóközösségeket a „busótársadalom” részének tekintem, amely a város társadalmában, azzal összefüggésben tárható fel.

A busójárás időszakának vizsgálatakor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy az nem csupán a busók szerepével, cselekvéseivel írható le, hanem a város társadalmába ágyazva, azzal kölcsönhatásban. A közösségeknek olyan formái és szintjei figyelhetőek meg, amelyeknek határai csak nehezen állapíthatóak meg. A város lakosságán belül önálló csoportokként írhatnánk le a busók, a zenészek, a táncosok és a kézművesek csoportját,⁴⁸ azonban ezek a csoportok sok esetben és mindenféle variációban keresztezik egymást: zenész-táncos-kézműves, zenész-kézműves, busó-kézműves, busó-zenész, busó-táncos, zenész-kézműves stb. Tovább bonyolítja a képletet, hogy néhány csoportban jellemző a szerepek váltogatása, illetve azok alkalmi vagy folyamatos gyakorlása. További kategorizálási nehézséget az egyes személyek etnikai identitása okozna, hiszen, mint már említettem, nem kizárólag sokácok jelenítik meg az egyes szerepeket.

Disszertációmban nem törekszem számszerűen leírni és ábrázolni a fentieket. Nem célom leírni a város teljes társadalmát, de még csak a busójáráson aktívan (közönségként) részt vevőket sem. Arra törekedtem, hogy a busóként jelenlévők mibenlétét, „szerepköreit”, az egyes csoportokban jellemző jelenlétüket megismerjem.

Ehhez a busók kapcsolatrendszerének, szerepköreinek, más farsangi szereplőkkel való érintkezésének feltárására is szükség volt. Kutatásom célpontjai tehát a busók, azaz a busó alakját megformáló emberek. Őket szeretném megérteni: miért busók, hogyan gondolkodnak a szerepükről, hogyan élik meg ezt az állapotot. Szeretném feltárni, hogy ki van a maszk mögött.

Disszertációm céljai tehát a következőek:

48 Jelen esetben a táncos és zenész alatt a mohácsi sokác zenét és táncot ismerőt és gyakorlót, kézműves alatt a busójárással kapcsolatos kellékek készítőjét értem: maszkfaragót, bocskor-, kereplő-, viseletkészítőt, -varrót, hímzőt, harisnyakötőt stb.

 Bemutatni az egyén és a közösség viszonyának, reprezentációjának informális csoportokban⁴⁹ történő megnyilvánulásait egy rituális szerepen keresztül. Ez a szerep a busójárás állandó alakjának, a busónak mind individuális, mind közösségi szempontból hálás szerepe.

 Megfejteni a tudást, amely motiválja és meghatározza a busó viselkedését, cselekvéseit, és meghatározni e szerep jelentéstartalmait.

 Bemutatni és értelmezni a busó szemszögéből a busójárás rejtett rítusvilágának a beöltözést megelőző állapottól a „busóvá” válásig tartó időszakát, a különböző csoportok beavató rítusait, a farsangi időszakban jellemző cselekvések, játékok funkcióit, rituális megjelenésüket.

 Megvizsgálni e szerep manifesztációjának (megnyilvánulásának, kinyilatkoztatásának) alkalmait, tereit, határait.

Hipotézisem szerint a mohácsi busójárás olyan farsangi maszkos alakoskodás, amely magán viseli a karnevál világszemléletét. Története a turisztikai attrakció, és a közösségi hagyomány fokozatos összekapcsolódásáról/összetartozásáról szól, kimutathatóa benne az egyidejűjűség, és mára mindkettőt egyszerre jeleníti meg.

Továbbá hipotézisem szerint a „busótársadalom” közösségeinek megismerésével olyan busóidentitás tárul fel, amely nem korlátozható csupán a busójárás időszakára, és nem is írható le azzal. Ha csupán a busójárás időszakát igyekeznénk megismerni, éppen azokat a válaszokat nem kapnánk meg, amelyek a néprajz és a kulturális antropológia érdeklődésére tarthatnak számot.

A busójárás a busó reprezentálásának csak egyik formája. A busó más alkalmakkor, azaz más térben és időben is megmutatkozik, ugyanígy a busójárás más közösségek, illetve azok kereszteződéseinek is, nem csupán a busónak a reprezentálási alkalma. E kulturális jelenség teljesebb megértéséhez a közösségek viszonyainak, átjárhatóságuknak, illetve hálóiknak a feltárásával juthatunk el.

Célom megvalósításához és hipotézisem bizonyításához fel kell tárnom azokat a tartalmi és strukturális jegyeket, amelyekkel és amelyek mentén meghatározhatóvá, megragadhatóvá válik a busójárás és a busó (busók) létezésének lényege. A meghatározásnak több kiindulópontja lehet: az alkalom, a résztvevők, a formai jegyek, a

49 Szociálpszichológiai értelemben azt a csoportot nevezhetjük informális csoportnak, mely olyan egyének együtteséből áll, akik önnön elhatározásuk folytán kerültek be, és maradtak a csoportban, mintegy saját identitásuk, saját hajlamaik, ízlésük, kedvük szabta keretként vállalják a csoport-hovatartozást. (CSEPELI 1997: 407–408)

cselekvések és a funkció. Az alkalom meghatározását is két tényező befolyásolja: az idő, amikor valaki busóvá alakul, és a tér, ahol mindez létrejön.

A szokás eredetének, dramaturgiájának, az egymást követő eseményeknek, valamint történeti és funkcionális változásainak a leírásával azokat az elemeket tárom fel, amelyek a busójárás mai állapotát, és vele a busót meghatározzák. Célomból, hogy a busó alakját, illetve viselkedését megfejtsem, egy megkettőzött látás, megkettőzött beavatódás következik. A helynek és szereplőinek értelmezése mellett a helynek és a szereplőinek olyan átmeneti (farsangi) átalakulása történik meg, amikor ebbe a megváltozott és felfüggesztett farsangi térbe és időbe magukkal „rántják” mindazokat, akik velük érintkeznek, így engem is. Mivel az egyén és közösség viszonyának, reprezentációjának egy rituális szerepen keresztül, informális csoportokban történő megnyilvánulásait szeretném bemutatni, nagyon fontos tényező a saját, kutatói beavatódásom. A busó szerepén keresztül, az ő szemszögéből értelmezem a busójárás rítusvilágának a beöltözést megelőző állapottól a „busóvá” válásig tartó időszakát, tehát az átváltozást, a beavató rítusokat, a cselekvések, játékok funkcióit, rituális megjelenésüket, a busók viselkedését. Ehhez a beavatottság érzése, a másik emberre való ráhangolódás, a másik nézőpontjának, perspektívájának a felvétele is szükséges volt, ami nem azonosítható pusztán az empátiával, de természetesen azt is tartalmazza.