Kitekintés: szisztematikus japán gy ő jtemény mint a Néprajzi Múzeum alapja – a leideni Von Siebold gy ő jtemény

létrehozásán dolgozott, a múzeumszervezés ügyét a millenium tiszteletére rendezendı néprajzi kiállítás programjával összekapcsolva. Elképzelését azonban utódja, Jankó János fejlesztette tovább és valósította meg.¹⁹⁸

III.III Kitekintés: szisztematikus japán győjtemény mint a Néprajzi Múzeum

orvos-gyógyszerész képzettségő Siebold összefoglaló munkájában,²⁰⁰ mely hosszú idıre meghatározta a Japánról kialakult képet és melynek információit még a 19. század második felében is gyakran idézték, hét fejezetben tárgyalta a szigetország kultúráját: 1.

Siebold utazása Japánban és az ország földrajza, 2. A japánok szokásai és törvényeik ismertetése, 3. Történelem, mitológia, régészet, numizmatika, 4. Mővészetek, tudományok, nyelv és irodalom, 5. Vallás és filozófia, 6. Gazdaság, ipar, kereskedelem, 7.

A környezı országok és Japán. A különféle tárgyak, emlékek, növények, állatok, könyvek és kéziratok győjtését Siebold nem tekintette elsıdleges céljának, sokkal inkább leírásaihoz kapcsolódó illusztrációknak, bizonyítékoknak szánta ıket. Ebben az idıben a japánoknak tilos volt külföldiek számára vallási, történeti, földrajzi, politikai tartalmú könyveket vagy egyéb emlékeket, tárgyakat eladni, így a győjtemény összeállítása hosszú idıt vett igénybe. Leggyakrabban orvosi szolgálataiért kapott ajándékok gyarapították etnográfiai győjteményét, majd mikor Edo-ba, a fıvárosba utazhatott, alkalma nyílt

„artificialia“ győjteményét jelentısen gyarapítani.²⁰¹

Hazatérése után 1832-ben győjteményének botanikai és zoológiai részét részben a leideni egyetem, részben a leideni természettudományi múzem ırizte. Rapenburgban bérelt házában helyezte el és állította ki néprajzi győjteményét, mint „Japán múzeum“. A holland király már 1831-ben megvásárolta etnológiai győjteményét (több mint 5000 tárgyat), de az Siebold kezelésében maradt. Majd 1859-ben mint a „Rijks Japansch Museum von Siebold“ nyitották meg az Archeologisch Kabinet (jelenleg a National

200 Philipp Franz Von Siebold: Nippon. Archiv zur Beschreibung von Japan und dessen Neben- und Schutzlaendern: Jezo mit den suedlichen Kurilen, Krafto, Koorai und den Liukiu-Inseln nach Japanischen und eurpaeischen Schriften und eigenen Beobachtungen, Leiden, 1832 (1), 1852(2). A mő francia kiadása 1838-ban, angol nyelvő kiadása 1841-ban jelent meg. Engelbert Kaempfer, Pierre Francois Xavier de Charlevoix, Carl Peter Thunberg, Jean Baptiste Joseph Breton de la Martinire, Vasilii Mikhailovich Golownin, Isaac Titsingh, J.F. van Fisscher Overmeer munkái után meghatározó módon befolyásolta a nyugati Japán-kép kialakulását.

201 Matthi Forrer: Siebold and Japan, His life and work, Leiden, Hotei, 2000

Museum of Antiquities) igazgatójának felügyeletével. Más győjtemények is gazdagították a kollekciót, s végül 1864-ben átnevezték Nemzeti Etnográfiai Múzeumnak (Rijks Ethnographisch Museum), majd pedig 1937-ben Nemzeti Etnológiai Múzeumnak (Rijksmuseum voor Volkerkunde).²⁰² A királyi raritásgyőjtemény anyaga 1883-ban került a múzeumba, benne a korábban Dedzsimán győjtött japán kollekciókkal (Jan Cock Blomhoff és Johannes Frederick van Overmeer Fisscher győjteményeivel.)²⁰³

Siebold etnográfiai győjteményét négy nagy csoportra osztotta:

1, Tudományos segédeszközök: könyvek, kéziratok, festmények, rajzok, pénzek, régészeti emlékek

2, Az ország termékei és kézmőipara: kézmővestermékek, „ipari mővészeti“ tárgyak, eszközök, alapanyagok

3, Ház és hajómodellek, bútorok makettejei

4, Ajnu-győjtemény, továbbá a környezı szigetek népeit bemutató emlékek A csoportokat azután további tíz-tíz alcsoportra osztotta. A győjtemény kiállításánál is követte ezt a felosztást, igyekezett a tárgyak eredeti összefüggéseit, használati módját festmények, fametszetek segítéségével bemutatni, ebben a tekintetben is úttörı elveket képviselve. Győjteményét, annak rendszerezését és kiállítási technikáját a koppenhágai királyi néprajzi múzeum is példának tekintette és átvette.²⁰⁴

Siebold 1843. áprilisában Edme-Francois Jomard (1777-1862), a néprajzi tárgyak rendszerezésének egyik meghatározó alakjának véleményét kérte a párizsi néprajzi múzeum győjteményével kapcsolatban. Jomard egyike volt a Napóleon

202 A Völkerkunde, Volkskunde, Ethnologie, Ethnographie és Anthropologie kifejezések jelentésérıl, tartalmuk változásáról és ezek múzeumi összefüggéseirıl a Baessler Archiv 49 (2001) tematikus száma ad részletes tájékoztatást.

203 Ken Vos: Assignment Japan. Von Siebold pioneer and collector, Leiden, 1989

204 Willem van Gulik: Von Siebold and his Japan collection in Leiden, in: Willem Ottersper (ed.):

Leiden Oriental collections 1850-1940, Leiden, Universitaire pers Leiden, 1989, pp. 378-392.

egyiptomi hadjáratán résztvett tudósoknak, késıbbi tevékenysége alapvetı volt az egyiptológia és a francia múzeumszervezés területein. Válaszában így fogalmazott:

“Manapság minden kétséget kizáróan a múlt emlékeinek rendszerezése az archeológia feladatává vált. Másfelıl pedig az etnográfiai stúdiumokhoz kell tartoznia a világ összes népe ismeretanyagának, erkölcsének, kézmővességének. Ebbıl következıen, az etnográfiai múzeum logikus folyománya az archeológiainak. A két múzeum kiegészíti egymást, és a múlt és a jelen népeinek vallástörténete, a szükségletek és szokások, valamint a mesterségek története végre megfelelı megvilágításba kerül.“²⁰⁵ Siebold japán győjteményének története illetve Jomard nézetei arra világítanak rá, hogy a japán tárgyak a 18. század végétıl – 19. század elsı felétıl a korábbi „egzotikumok“ helyett elıször a természettudományi stúdiumokhoz kapcsolódó „dokumentumokká“, majd pedig a keleti népek életét, mindennapjait bemutató etnológiai tárgyakká váltak az európai múzeumtörténetben. A kereskedelem expanziója szorosan összefügg ezzel a kérdéskörrel. Kezdetben az etnológiai győjtemények a kereskedelem fellendítését, az export és import lehetıségek felmérését, a nyersanyagok feltérképezését is szolgálták.

Xántus János japán győjteménye, noha csak a 19. század második felében jött létre, sok szempontból örököse a sieboldi hagyománynak.

A századforduló új múzeumtípusának, az iparmővészeti múzeumnak a kialakulása is több ponton kapcsolódik a fenti összefüggésrendszerhez. Gottfried Semper (1803-1879) 1852-ben, a londoni világkiállítás után fejtette ki elképzeléseit az ideális

„egyetemes-múzeumról“: „Egy teljes és mindent átfogó győjtemény alapjában véve hossz-, keresztmetszete és alaprajza az egész kultúrtörténetnek, a mindenkori tárgyak készítésének folyamatát kell bemutatnia, vagyis azt, hogyan készülnek a föld egyes

205 Idézi: Willem van Gulik: Von Siebold and his Japan collection in Leiden, in: Willem Ottersper (ed.): Leiden Oriental collections 1850-1940, Leiden, Universitaire pers Leiden, 1989, pp. 386.

országaiban, és milyen feltételek közt alakult így ez a folyamat: egy győjteménynek tehát a történelmet, az egyetemes néprajzot és a kultúra filozófiáját kellene megjelenítenie.“²⁰⁶ A múzeumok rendezésének történetével kapcsolatban Semper arra világított rá, hogy a 18.

században, miután felismerték a mőgyőjtemények jelentıségét a köznevelésben, megkezdıdött a győjtemények átrendezése, rendszerezése, melynek egyik következménye az lett, hogy a civilizáció egészére kitekintı egyetemes győjtemények helyett (mely a korábbi korok ideálja volt) egymástól független győjteményrészek alakultak ki. Az összképben a középkori mővészet, a keleti mővészet és az ornamentális mővészet kapcsolatai meggyengültek, a 19. század közepének lett feladata az összefőzı kötelékek kialakítása.²⁰⁷ Az ipari mővészetek rendszeres bemutatására hozták létre az 1851-es londoni világkiállítás után a South Kensington Museum-ot (ma: Victoria and Albert Museum). (A magyar Iparmővészeti Múzeum és japán győjteményéinek történetére a Szemere Attila győjteményét tárgyaló fejezetben térünk vissza.)

206 Semper, Gottfried: Tudomány, ipar és mővészet, szerk.: Hans M. Wingler, Magyar kiadás elıszava:

Zádor Anna, Corvina, Budapest, 1980, pp. 77-79.

207 Semper, Gottfried: Tudomány, ipar és mővészet, szerk.: Hans M. Wingler, Magyar kiadás elıszava:

Zádor Anna, Corvina, Budapest, 1980, pp. 76-77. Lásd továbbá:

Sinkó Katalin: Die Entstehung des Begriffs der Volkskunst in den Kunstgewerbemuseen des Zeitaltes des Positivismus. Ornament als Nationalsprache, in: Acta Historae Artium XLVI, 2005, pp. 205-259.