A 12. század második felében formálódott ki az az eljárás, amely századokra meghatározta a szentté avatás menetét. A létező gyakorlat szerint ennek három eleme volt. Először az érdekeltek kérvényben (petitio) kérték a pápától a kívánt személy szentté avatását. A kérvényhez csatolták az illető életrajzát (vita). Ezután következett a pápa vagy megbízottai vizsgálata (informatio) arról, hogy a javasolt személy valóban érdemes-e rá, hogy felvegyék a szentek közé. Végül a vizsgálódás
91 A követelményeket III. Ince pápa 1199-ben egy cremonai kereskedő szentté avatásáról szóló ok-levelében a következőképpen fogalmazta meg: Licet autem iuxta testimonium Ueritatis sola finalis perseverantia exigatur ad sanctitatem anime in ecclesia triumphanti – quoniam, qui perseveraverit usque ad finem, hic salvus erit –, duo tamen, virtus videlicet morum et virtus signorum, opera scilicet pietatis in vita et miraculorum signa post mortem, ut quis reputetur sanctus in militanti ecclesia, requiruntur.
Die Register Innocenz’ III. 1. Bd. 1. Pontifikatsjahr, 1198/99: Texte. Bearbeitet v. Othmar Hageneder und Anton Haidacher (= Reg. Inn.). (Publikationen der Abteilung für historische Studien des Österreichischen Kulturinstituts in Rom, II/1.) Graz–Köln, 1964, 762 (528. szám). Idézi: Erdő Péter:
Szent Erzsébet kanonizációs eljárása és a korabeli egyházjog. Történelmi Szemle 58 (2016), 21 (121.
jegyzet); újabb kiadásban: Uő: Jog az egyház hagyományában és életében. Budapest, 2016, 452. A pápai oklevél befejező része tömören fejezi ki a lényeget: Cum hec omnia tam de virtute morum quam vir-tute signorum ad favorem petitionis […] concurrere videremus […] ipsum sanctorum cathalogo duximus ascribendum. Reg. Inn. I. 764 (528. szám). Ezek az elvárások szinte kizárták, hogy a Krónikában leírt
„csodás” történetek belekerüljenek az életrajzba.
92 Gerics: Krónikáink… (i. m.) 128; újabb kiadásban: Uő: Egyház, állam és gondolkodás… (i. m.) 200.
A király erényeire lásd SRH II. 518–519. Vö. Gerics: Krónikáink… (i. m.) 118–124; újabb kiadásban: Uő:
Egyház, állam és gondolkodás… (i. m.) 190–196.
93 Nincsen semmi alapja annak a nézetnek, amely szerint a szentté avatás III. Béla király ural-mának törvényesítését szolgálta volna. Kristó Gyula: Szent László királyra emlékezve. Vigilia 57 (1992), 345. Csaknem két évtizedes uralkodás után a királynak erre aligha volt szüksége. Vö. Tö-rök József: A magyar föld szentjei. Debrecen, 1991, 70–71; Klaniczay Gábor: Szent László kultusza a 12–14. században. In: A középkor szeretete. Történeti tanulmányok Sz. Jónás Ilona tiszteletére. Szerk.
Klaniczay Gábor – Nagy Balázs. Budapest, 1999, 366–367.
pozitív eredményének ünnepélyes nyilvánosságra hozatala (promulgatio) zárta le az eljárást.94 Többnyire pápai oklevél (litterae), a 15. század közepétől pápai bulla tette közzé, hogy az illetőt beírták a szentek katalógusába.95 Vannak olyan esetek, amelyek forrásanyaga hiányos, az eljárás minden eleme nem adatolható. Közéjük tartozik Szent László magyar király (1077–1095) kanonizációja is.96
Szent László szentté avatásáról a Legenda mint befejezett tényről tudósít: 1192-ben testét dicsőségesen szentté avatták.97 A 12. század végi Pray-kódex kalendáriumá-ban a szentté avatás következményeképpen június 27. a király földi maradványainak exhumálása (elevatio) ünnepnapjaként szerepel.98 Ugyancsak ezzel az eseménnyel függ össze, hogy a Váradi jegyzőkönyv 34 év múltán fontos részletet örökített meg.
Dénes mesterember (artificex) nyitotta fel az exhumálás alkalmával Szent László ki-rály sírját, és ezért III. Béla kiki-rály felszabadította: leszármazottaival együtt örökös szabadsággal jutalmazta meg. Ezt a nem érdektelen információt azért jegyezték fel, mert a nevezetes Dénes mester fia 1226-ban végrendelkezett: a Bihar megyei Besenyő település egyházára hagyta meghatározott feladatra rendelt szolgáját.99
94 Renate Klauser: Zur Entwicklung des Heiligsprechungsverfahrens bis zum 13. Jahrhundert.
ZRG 71, Kan. Abt. 40 (1954), 85–101, különösen 91–96. Vö. Stephan Kuttner: La réserve papale du droit de canonisation. Revue historique de droit français et étranger, IVe série, 17 (1938), 172–228, különösen 204–212; André Vauchez: La sainteté en Occident aux derniers siécles du Moyen Ăge d’aprés les procés de canonisation et les documents hagiographiques. (Bibliothèque des Écoles françaises d’At-hènes et de Rome, 241.) Rome, 1981, 25–67.
95 Otfried Krafft: Papsturkunde und Heiligsprechung. Die päpstlichen Kanonisationen vom Mittelalter bis zur Reformation. Ein Handbuch. (Archiv für Diplomatik, Schriftgeschichte, Siegel- und Wap-penkunde, Beiheft 9) Köln–Weimar–Wien, 2005, 2, 1033–1036.
96 Kuttner: La réserve papale… (i. m.) 174–175 (5. jegyzet), 182 (3. jegyzet), 205 (1. jegyzet); Kla-niczay: Holy Rulers… (i. m.) 185–186; Krafft: Papsturkunde und Heiligsprechung (i. m.) 208 (225. jegy-zet). Vö. Klaniczay: Az uralkodók szentsége… (i. m.) 162.
97 Dum igitur auctor universe creature hunc sanctum regem divine virtutis consortem esse tantis miracu-lis declarasset, anno domini millesimo centesimo nonagesimo secundo sanctum corpus eius gloriose est canonizatum. SRH II. 525.
98 A kódex naptárában június 27-hez írták: Eleuacio S. Ladizlay regis (hu_b1_mny1_0070.jpg). A máso-dik húsvétmutató táblán a MCXCII évszám mellett a margón Eleuacio S. Ladizlay olvasható (hu_b1_
mny1_0070.jpg; hu_b1_mny1_0083.jpg). Vö. Radó: Libri liturgici… (i. m.) 44, 49; SRH I. 121.
99 Tecus, filius Dionysii artificis, qui aperuit in elevatione sepulchrum Sancti Ladislai regis et a gloriossi-mo rege Bela dato pro eo artifice perpetua libertate donatus est cum omni generatione ab eo successura, sentiens dissolutionem sui corporis imminere, quendam servum suum, nomine Vrug, constituit dusnicum exequialem. Reg. Varad. 352. szám.
A szentté avatás körülményeiről részletesebb, bár korántsem egykorú beszá-molót olvashatunk Spalatói Tamás (1200/1–1268) művében.100 A spalatói főespe-res az ókori Salona és a középkori Spalató (Split) város főpapjainak kívánt emléket állítani 1266-ban befejezett történeti munkájában. Ebben Perugiai Bernát spa-latói érsek (1200–1217) tevékenységének bemutatását a következő mondatokkal vezette be: „Ebben az időben a felséges férfiú, Béla, Magyarország királya elküldte bizalmas jegyzőit az Apostoli Székhez, és azt kérte Ince pápa úrtól, parancsolja meg, hogy boldog László király maradványait exhumálják, és illőbb helyen helyezzék el, továbbá rendelje el, hogy őt a szentek sorába iktassák. Kérésével egyetértett a pápa, és elküldött egy főtisztelendő férfiút, Gregorius de Crescentio bíborost, hogy a király akaratának illő módon tegyen eleget. Ekkor a bíboros, elvállalva az apostoli követséget, átkelt a tengeren, Dalmácia vidékére jött, és Trauban kötött ki. Mivel a tél zordsága még fenyegetett, az egész nagyböjt idején ugyanott akart maradni.
Volt a kíséretében egy klerikus, a káplánja, név szerint Bernát, Toscana tartomány-ból, Perugia volt a hazája, egy tudós és ékesszóló férfiú, magas termettel. Mivel őt gyakran küldték Magyarországra, ismert volt Béla király előtt, és olyannyira elnyer-te az uralkodó és sok előkelő meg főpap kegyét, hogy a király maga bízta rá fiát, Imrét, hogy nevelje és oktassa. Midőn tehát a Magyarországra érkezett követ eleget tett követi megbízatásának, visszatért hazájába.”101
100 Az itt nem tárgyalt késő középkori hazai forrás értelmezésére lásd Kertész Balázs: Megjegyzé-sek Szent László kanonizációjához. Laskai Osvát második Szent László-sermójának forrásproblé-mája. Magyar Könyvszemle 122 (2006), 297–314; Klaniczay: A Szent László-kultusz kialakulása (i.
m.) 18–20.
101 Eo tempore illustris vir Bela Hungarie rex, missis apochrisariis ad apostolicam sedem, supplicavit do-mino pape Innocentio, ut iuberet reliquias beati Vladislavi regis sublevari et in loco decentiori componi ac ipsum in sanctorum cathalogo decerneret ascribendum. Cuius petitioni summus pontifex annuit et misit quendam virum reverendissimum Gregorium de Crescentio cardinalem, ut voluntati regie satisfaceret condecenter. Tunc cardinalis apostolica legatione suscepta transfretavit et venit in partes Dalmatie app-licuitque Tragurium. Et quia yemis adhuc asperitas imminebat, voluit ibidem per totam quadragessimam comorari. Erat autem in comitatu eius clericus quidam capellanus ipsius, Bernardus nomine, de provincia Tuscie, patria Perusinus, vir litteratus et eloquens, statura procerrus. Hic quia frequenter in Hungari-am fuerat missus, notus erat effectus regi Bele gratiHungari-amque ipsius et multorum principum et prelatorum Hungarie habebat, ita ut rex ipse filium suum Henricum ei nutriendum traderet et docendum. Cum ergo legatus in Hungariam prefectus legationis sue peregisset officium, ad propria reversus est. Thomae archi-diaconi Spalatensis Historia Salonitanorum atque Spalatinorum pontificum. Latin text by Olga Perić.
Edited, translated and annotated by Dalmir Karbić, Mirjkana Matijević Sokol and James Ross Sweeney. (Central European Medieval Texts, 4.) Budapest – New York, 2006, 134–136 (cap. 23). Ma-gyar fordításához vö. Horváth János: A Gellért-legendák keletkezése és kora. In: Középkori kútfőink kritikus kérdései (i. m.) 158.
A kutatás már régóta felhívta a figyelmet Spalatói Tamás tévedéseire.102 Min-denekelőtt arra, hogy úgy szerepelteti III. Ince pápát (1198–1216), mint akinek része lett volna a szentté avatásban. A két évvel korábban elhalálozott III. Béla (1172–1196) természetesen nem fordulhatott kéréssel III. Ince pápához (9. kép).
9. kép: III. Ince pápa képe. Alakos iniciálé az 1203. évi pápai regisztrumkötetből (Archivio Apostolico Vaticano, Reg. Vat. 5. fol. 49r)
102 Scriptores rerum Hungaricarum, Dalmaticarum, Croaticarum et Sclavonicarum. Cura et studio Io-annis Georgii Schwandtneri. III. Bibliopolae Vindobonensis 1748, 567–568.
A tévedés magyarázata, de nem mentsége, hogy Spalatói Tamás az idézett részlet előtt közvetlenül arról írt, hogy Miklós zárai választott érseket III. Ince pápa fosz-totta meg főpapi méltóságától.103 A tévedést javították is, III. Ince helyett automati-kusan az őt megelőző III. Celesztin pápához (1191–1198) kapcsolták a magyar király szentté avatását (10. kép).104 Logikus a korrekció, de – mint látni fogjuk – nem ilyen egyszerű a megoldás.
10. kép: III. Celesztin pápa és VI. Henrik. Császárkoronázás 1191-ben Rómában. Részlet (Petrus de Ebulo: Liber ad honorem Augusti sive de rebus Siculis. Burgerbibliothek Bern, Cod. 120. II. fol. 105r)
103 Thomae archidiaconi Spalatensis Historia… (i. m.) 134.
104 Bunyitay Vincze: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig. I–III. Nagyvárad, 1883–
1884. IV. Debrecen, 1935 (utánnyomás: Nagyvárad, 1999–2002), I. 82; Karácsonyi: Szent László… (i.
m.) 100.
Spalatói Tamás nemcsak a pápa, hanem a pápai legátus nevét illetően is téve-dett. A római nemesi családból származó Gergely (Gregorius de Crescentio) pápai követ ugyan valóban létezett, sőt két rokon bíboros is ugyanezt a nevet viselte.
Római címtemplomaik alapján jól megkülönböztethetők egymástól. Közülük az idősebbik járt Magyarországon, de ő is csak III. Béla halála után.105
III. Béla uralkodása alatt két pápai legátus kereste fel Magyarországot.106 Egyikük, Theobaldus püspök-bíboros III. Orbán pápa (1185–1187) követeként 1186 végén vagy 1187 elején járt itt. Tevékenységét a pannonhalmi konvent, illetve a veszprémi káptalan számára kiadott keltezetlen oklevele tanúsítja.107 A másik pápai legátus Gergely szerpap-bíboros (Gregorius de Sancto Apostolo, Dei gratia Sancte Marie in Porticu diaconus cardinalis) volt. Ő valóban kapcsolatba hozható Szent László király szentté avatásával.
Spalatói Tamás a pápai követ keresztnevét kétségkívül eltalálta. De ne le-gyünk igazságtalanok! Kutatási lehetőségei messze kisebbek voltak, mint a kései utódokéi.
Bármennyire is meglepő, a Bolognában tanult, művelt spalatói főesperes nem volt teljesen tisztában a szentté avatási eljárással. A 12. század második felében léte-ző gyakorlat szerint a földi maradványok exhumálása nem része, hanem rendsze-rint következménye volt a szentté avatásnak, amely a közzétételt követően valósult
105 Werner Maleczek: Papst und Kardinalskolleg von 1191 bis 1216. Die Kardinäle unter Coelestin III.
und Innocenz III. (Publikationen des Historischen Instituts beim Österreichischen Kulturinstitut in Rom, I/6.) Wien, 1984, 90–92, 183–184; Uő: Zwischen lokaler Verankerung und universalem Horizont. Das Kardinalskollegium unter Innocenz III. In: Innocenzo III – Urbs et Orbis. Atti del Congresso Internazionale, Roma 9-15 settembre 1998. A cura di Andrea Sommerlechner. (Nuovi Studi Storici, 55. / Miscellanea della Società romana di storia patria, 44.) Roma, 2003, 134 (8. szám), 159–160 (26. szám). Vö. Barabás Gábor: Gregorius de Crescentio bíboros élete és magyarországi legációi. In: Varietas delectat. A pápai–magyar kapcsolatok sokszínűsége a 11–14. században. Szerk.
Kiss Gergely. (DeLegatOnline Könyvek, 1.) Pécs, 2019, 93–115. Köszönöm a szerzőnek, hogy írását még évekkel megjelenése előtt rendelkezésemre bocsátotta.
106 Barabás Gábor szerint János prenestei püspök-bíboros 1190-ben volt legátus Magyarországon.
Barabás Gábor: A pápaság és Magyarország a 13. század első felében. Pápai hatás – együttműködés – érdekellentét. (Thesaurus Historiae Ecclesiasticae in Universitate Quinqueecclesiensi, 5.) Pécs, 2015, 18. Ez azonban a hivatkozott forrásmű (Maleczek: Papst und Kardinalskolleg… [i. m.] 70–71) alapján nem felel meg a valóságnak. János püspök jóval korábban, 1164-ben járt Magyarországon.
107 Stephan Weiss: Die Urkunden der päpstlichen Legaten von Leo IX. bis Coelestin III. (1049–1198).
(Forschungen zur Kaiser- und Papstgeschichte des Mittelalters, Beihefte zu J. F. Böhmer, Regesta Imperii, 13.) Köln–Weimar–Wien, 1995, 288.
meg előbb vagy utóbb.108 Spalatói Tamásnál fordított a sorrend: megfogalmazása szerint a király előbb az exhumálásra, majd a szentté avatásra kérte a pápát. Abban viszont nem tévedett, hogy az eljárásban a pápai legátus is részt vett.
Nos, mit tudunk Gergely legátusról, akinek valamilyen formában köze lehe-tett Szent László szentté avatásához?
A római családból származó Gergelyt III. Kelemen pápa (1187–1191), III. Ce-lesztin elődje nevezte ki szerpap-bíborossá. Római címtemploma a Sancta Maria in Porticu lett. Először 1188. április 5-én, utoljára pedig 1202. január 1-jén szerepelt a pápai privilégiumok aláírói között. Legátusként járt Magyarországon.109 A kér-dés az, hogy mikor és hányszor.
A válaszadáshoz kiindulópontként azt kell megnézni, hogy a bíborosi ki-nevezése és III. Béla halála közötti időszakban Gergely mikor volt hosszabb ideig távol a pápai kúriától, azaz mikor hiányoznak aláírásai a pápai bullákon. Eszerint először 1189. február 20. és 1190. május 7., másodszor pedig 1192. január 11. és 1192.
november 22. között tevékenykedett legátusként.110
Mindjárt jegyezzük meg, hogy a két távollét két egymást követő pápa ural-kodásához kapcsolódik. Az első III. Kelemen, a második meg III. Celesztin pápa idejében történt. Az utóbbit elődje halála napján, 1191. március 29-én vagy 30-án választották meg.111
A két hosszabb távollét önmagában csak lehetőséget ad a követi megbíza-tás feltételezésére. Szerencsére vannak egykorú okleveles adatok, amelyek bi-zonyítják, hogy Gergely legátusként kétszer járt Magyarországon. Keltezetlen oklevelében, amelyet III. Ince pápa regisztrumkötetéből ismerünk, éppen maga hivatkozik korábbi magyarországi követi tevékenységére (prius officium
lega-108 Hitvalló Edward angol király kanonizációs levelét III. Sándor pápa 1161-ben állította ki, míg transzlációja 1163-ban történt. Becket Tamás canterburyi érsek transzlációja 1220-ban volt, noha III. Sándor pápa 1173-ban vette fel a szentek katalógusába. Gerics: Krónikáink… (i. m.) 131; Solymo-si László: Magyar főpapok angliai zarándoklata 1220-ben. Történelmi Szemle 55 (2013), 530.
109 Maleczek: Papst und Kardinalskolleg… (i. m.) 93–94; Uő: Zwischen lokaler Verankerung… (i. m.) 134–135 (10. szám), 164–167.
110 Reg. Inn. I. 376 (4. és 7. jegyzet). Vö. Maleczek: Papst und Kardinalskolleg… (i. m.) 93 (253. jegyzet), 366–368.
111 Anne J. Duggan: Hyacinth Bobone: Diplomat and Pope. In: Pope Celestine III (1191–1198). Diplo-mat and Pastor. Eds. John Doran – Damian J. Smith. Farnham, 2008, 1–2.
tionis gessimus in Vngaria).112 További két adat is vonatkozik erre az első útra.
III. Celesztin pápa 1191. december 20-án megerősítette a szebeni prépostság alapí-tását. Jób esztergomi érsekhez intézett levelében megemlítette Gergely követ erre vonatkozó oklevelét (privilegium), amit akkor állított ki, amikor legátus volt (tunc apostolice sedis legatus).113 Magából a pápai oklevél keltezéséből is az következik, hogy csakis Gergely legátus első útjáról lehetett szó. Péter spalatói érsek 1192.
április 16-án Spalatóban kiadott ítéletlevele lezárta a traui püspök és a traui Szent Lőrinc-székeskáptalan közti vitát, és egyben megerősítette a bíboros e tárgyban hozott döntését, amely akkor született meg, amikor pápai követ volt Magyaror-szágon.114 Ez az adat is az első úttal hozható kapcsolatba.
Gergely bíboros legátusként tehát bizonyíthatóan kétszer járt Magyarorszá-gon, sőt oklevelet is adott itt ki.115 Az első útja 1189/90-ben, a második pedig 1192-ben volt. Mindkét küldetés teljesítése viszonylag hosszabb időt, több hónapot vett igénybe.
A megbízatás tárgyáról néhány oklevél tájékoztat. Eszerint a legátus egy-felől Dél-Dalmáciában, közelebbről a spalatói egyháztartományban
tevékenyke-112 A legátus (Gregorius de Sancto Apostolo, Dei gratia Sancte Marie in Porticu diaconus cardinalism apostolice sedis legatus) oklevének szövegét III. Ince pápa 1198. június 15-i megerősítő átírása tartot-ta fenn. Reg. Inn. I. 375–377 (272. szám). Vö. Erdélyi Okmánytár. Codex diplomaticus Transsylvaniae.
I. (1023–1300). Bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Jakó Zsigmond.
(A Magyar Országos Levéltár Kiadványai, II/26.) Budapest, 1997, 129 (22. szám), 130 (24. szám).
113 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Diplomatikai Fényképgyűjtemény (= DF) 237405.
(Esztergomi Székesfőkáptalan Magánlevéltára, 44-11-2) Kiadása: Monumenta ecclesiae Strigoniensis.
I–II. Ed. Ferdinandus Knauz. Strigonii 1874–1882 (= Mon. Strig.), I. 141–142. Regesta pontificum Ro-manorum ab condita Ecclesia ad annum post Christum natum MCXCVIII. Ed. Philippus Jaffé. Editionem secundam correctam et auctam auspiciis G. Wattenbach curaverunt S. Loewenfeld – F. Kalten-brunner – P. Ewald. I–II. 2Leipzig, 1885–1888 (= JL), II. 584, 16773–16774. szám. Azért van két szám alatt, mert nem gondolhattak arra, hogy Fejér György egy oklevélből közlésében kettőt teremtett.
Codex Diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. Studio et opera Georgii Fejér. II. Budae 1829, 276–277. Vö. Erdélyi Okmánytár (i. m.) 128–129 (19–21. szám).
114 Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae ac Slavoniae. (Diplomatički zbornik kraljevine Hrvat-ske, Dalmacije i Slavonije.) Ed. T. Smičiklas. II–III. Zagrabiae 1904–1905 (= Smičiklas: Cod. dipl.), II.
253–255. Az érseki ítéletlevél, amely G(regorius) de sancto Apostolo, Dei gratia sancte Marie in Porticu diaconus cardinalis rendelkezését említi, a következőképpen végződik: apostolatus Celestini III. anno secundo, Gregorio de Sancto Apostolo tunc fungente legationis officio in regno Hungarie, serenissimo rege Bela eidem Hungarie necnon Croatie, Dalmacie Rameque feliciter imperante.
115 Ezt azért kell hangsúlyozni, mert Gergely követ sem III. Kelemen, sem III. Celesztin pápa legá-tusai sorában és oklevéllistáikban sem szerepel a téma kézikönyvében. Weiss: Die Urkunden der päpstlichen Legaten… (i. m.) 290–320, 389–391.
dett, ahol a traui püspök és a székeskáptalan perében járt el.116 Másfelől a Magyar Királyságban a szebeni prépostság ügyével foglalkozott.117
II. Géza király (1141–1162) lakatlan területet (desertum) adományozott Dél-Erdélyben a betelepülő szászoknak, akik Szebenben egyházi intézményt épí-tettek. III. Béla kiváltságos prépostsággá tette ezt az intézményt, s erről hiteles okmányt (autenticum scriptum) állított ki.
Ezt az okmányt első útja idején (1189. február 20. és 1190. május 7. között) oklevéllel Gergely legátus, majd III. Kelemen pápa is megerősítette. Végül III. Ce-lesztin pápa is jóváhagyta a király intézkedését, bevezettette regisztrumába, és minderről 1191. december 20-án tájékoztatta az esztergomi érseket.118 Ez minden bizonnyal azért következett be, mert a kiváltságos királyi prépostságok nem a te-rületileg illetékes megyéspüspök, vagyis az erdélyi főpap, hanem az esztergomi érsek joghatósága alá tartoztak.
Hamarosan értelmezési vita kerekedett a szebeni prépost és az erdélyi püspök között az említett királyi, illetve legátusi oklevélben szereplő desertum, vagyis pusztaság szó miatt. A prépost azt állította, hogy az összes szász telepes (Flandrenses) az ő egyházának van alávetve, míg a püspök azt mondta, hogy
a ki-116 Smičiklas: Cod. dipl. II. 253–255. Később Gergely pápai ügyhallgatóként másodmagával a római kúriában tárgyalta a spalatói érsek és a város papjainak ügyét. Smičiklas: Cod. dipl. II. 278–279; JL II. 624, 17404. szám. Jóval Gergely halála után, 1206-ban III. Ince pápa hivatkozott erre a tevékeny-ségére megerősítő oklevelében. Smičiklas: Cod. dipl. III. 56–58. Vö. Árpádkori új okmánytár. Codex diplomaticus Arpadianus continuatus. Közzé teszi Wenzel Gusztáv. VI. Pest, 1867, 309–310; Regesta pontificum Romanorum inde ab a. post Christum natum MCXCVIII ad a. MCCCIV. Ed. Augustus Pott-hast. I–II. Berolini 1874–1875, I. 240–241, 2811. szám; Maleczek: Papst und Kardinalskolleg… (i. m.) 93. Itt említendő, hogy ismert Gergely bíboros keltezetlen oklevele, amelyet a spalatói klérushoz és néphez intézett Mihály fárai püspök ügyében. Ebben az oklevelében Gergely nem nevezi magát legátusnak. Smičiklas: Cod. dipl. II. 325. A kiadás a forrást 1199 nyarára datálja.
117 A prépostság alapítását 1189 nyarára vagy 1190-re teszi Wolfgang Grandjean: Die Anfänge der Hermannstädter Propstei im Spiegel päpstlicher Urkunden. In: Zur Rechts- und Siedlungsgeschichte der Siebenbürger Sachsen. (Siebenbürgisches Archiv, III/8.) Köln–Wien, 1971, 269. Mások 1191-re teszik az alapítást. F. Romhányi Beatrix: Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon. [Buda-pest,] 2000, 45. Vö. Thoroczkay Gábor: A szebeni prépostság történetének főbb kérdései a XIV. század közepéig. Fons 19 (2012), 1. sz., 38–41.
118 Cum autem ecclesia Theuthonicorum Vltrasiluanorum in preposituram sit liberam [in]stituta, et eis-dem, quibus [et alie] prepositure exempte, liber[tatis insignibus redimita, et eam] autentico scripto karis-simus in Christo filius noster B(ela) illustri[s] rex Vngarie studuerit communire, quam etiam dilectus filius noster Gregorius, Sancte Marie in Porticu diaconus cardinalis, tunc apostolice sedis legatus privilegii sui munimine roboravit, et apostolica postmodum auctoritas confirmavit, eandem institutionem ratam ha-bentes, precepimus nostri registri serie contineri perhenni memoria duraturam. DF 237405. (Esztergomi Székesfőkáptalan Magánlevéltára, 44-11-2.) Kiadása: Mon. Strig. I. 141–142. Az idézett rész uo. 141.
rály és a legátus értelmezése szerint csak azok tartoznak a prépostsághoz, akik a lakatlan területen telepedtek le. Az ügy végül a pápa, immár III. Celesztin elé került, aki Gergely bíborost bízta meg a jogvita rendezésével.
Gergely második magyarországi legációján tett eleget a pápa megbízásának.
Veszprémben megkérdezte III. Béla királyt, aki mágnásai jelenlétében kijelen-tette, sem a prépostság alapításakor (tempore constitutionis prepositure), sem ké-sőbb nem állt szándékában, hogy minden szász a prépostságnak legyen alávetve.
A prépostsághoz csak a pusztaságban letelepedett szászok tartoznak.
A legátus elfogadta a király értelmezését, és a préposttal szemben az erdé-lyi püspöknek adott igazat. A püspök gondoskodott a számára kedvező döntés
A legátus elfogadta a király értelmezését, és a préposttal szemben az erdé-lyi püspöknek adott igazat. A püspök gondoskodott a számára kedvező döntés