60
még az alja is drótból van. Fogantyújánál fogva mind egy botra fűzi, s az egyik siheder kezébe adja, ki a madarászáshoz szükséges egyéb kellékeket is viszi. Egy más ember az élelmi kosarat cipeli.
Meredek, görgeteges, éktelen rossz sziklaúton haladunk.
Óriás fenyők védnek az égető naptól. A völgyből rohanó pata-kok moraja hallatszik, halkan, mint a méhdongás. Tovább a pász-tor dudája sír, s a nyáj kolompja hallatszik. Egy-egy madár az ág-hegyen élesen belecsattint, mintha mondaná: úgy-úgy! A fürge mókus meg szinte rendes táncot jár rá. Az útszélen piros, kövér szamócák intenek, s itt is, ott is jéghideg csobogók zubognak, pi-henésre, üdülésre hívólag. Majd széles hegyi rét tárul föl, itt tarka vadvirágokkal, ott frissen kaszált illatos szénával, amott zsendicét ígérő szállással, vagyis: pásztorkunyhóval. Majd dúsan rakott mál-nabokrokon törve keresztül, háromórai gyaloglás után a tetőn va-gyunk, a határszéli korcsmánál, melynek azonban csak a neve korcsma, tényleg pedig üresen áll, búbánatosan emlékezve jobb időkről. Tovább, a hármas kereszt táján gyönyörű kilátás Zólyom-ra; egy kissé magasabban álló pontról pedig Besztercebánya fe-hérlik föl a kék párázat alól. Még félórai gyaloglás, s egy tisztásra érünk. Már tisztességes este van. A valódi madarász sokkal rövi-debb idő alatt teszi meg ez utat, de aki minden fényes bogáron, regés kőszirten elandalog, vagy hát mondjuk: eltátja a száját, az későn jut a célhoz.
Az öreg madarász legelőször is hívogatóinak keres alkalmas éji helyet, tesz nekik be kendermagot, friss vizet, s befedezi kalit-kájokat gyönge fenyőgallyal. Két óriási bükkfa alatt pedig hatal-mas tüzet éleszt a két suhanc. Majd parazsat kapar, s amíg mi ké-jesen nyújtóztatjuk fáradt tagjainkat, hosszú fanyárson forgatják a zsiványpecsenyét. Farkasétvágya van az embernek a rengeteg kö-zepén. De mikor lecsillapította, meg-megkotyogtatta a kulacsot, s rágyújtott a maga szivarjára, boldog megelégedésben szíjja tele tüdejét a fenyves balzsamos, illatos levegőjével. Az éj csöndjébe bele-belehuhog a fülesbagoly. A tűzrakás meg magasan lobog, nem csak azért, hogy égjen, s a tanya barátságosabbá váljék, ha-nem hogy bunda nélkül is meleg legyen a hűvös éj. Az ég két fe-lén egy fehér és egy fekete felhő. Feleselve villámlanak egymásra.
Vége a madarászásnak, s az éjjeli nyugalomnak! Dehogy! Azt mondja a mi teherhordó emberünk: „Abend rent, Morgen gent. Mor-gen rent, Abend kent”, ami azt teszi, hogy esti pír jó időt, reggeli meg sarat jelent. Már pedig ma esti pír volt. S csakugyan, a felhők lassan eloszolnak. Fenn a csillagtábor ragyog, lenn szelíden a szentjánosbogár.
Megoldódik a nyelv, bebeszélgetünk a késő éjszakába. Könnyű ezeknek a szegény embereknek vidámaknak lenni, mikor tudják, hogyha nincs is most keresete a bányásznak, de majd lesz. Ten-gernyi arany van még a bányákban, de még nincs megérve, csak most virágzik. Aztán hát most is, ha nem csurog, cseppen. A bá-nyaszellem haragszik a rossz emberre, kivált arra, aki a bányában káromkodik: de a jó embert szereti, annak „Jelt ad.” Így Ferdi-nándbányán (a Szepességben) egy jámbor hevér, amint a tárnában dolgozott, halk kopogást hall a sziklafalon. Tudta ő, mit jelent ez, bár a tiszt nevetett, mikor kérte, hadd dolgozhassék ott. De aztán csakugyan több ezer forint értékű ércet találtak. Egy gölnici bá-nyász pedig testvérével egyszerre ment munkába, de odalenn kü-lönböző nyilamban dolgoztak. Egyszer csak az egyik lépteket hall maga mögött. Nem nézett hátra, bár az illető egészen melléje ke-rült; azt hitte, hogy a testvére, ki valamelyik szerszámot akarja elvenni. A jövevény meg is fordul, megy, s nagy cuppanással be-ugrik a vízbe. Emberünk megijed, hogy testvére a vízbe esett: utá-namegy, de semmit sem talál. Fölkeresi testvére nyilamát, de hall-ja, hogy az a helyét el sem hagyta. Mindjárt tudta, hányadán van.
Visszament munkájához, tovább dolgozott, s egyszerre hallja a halk kopogást, amely helyen aztán gazdag érre akadt. A bánya-szellem a henyét sem bünteti meg mindjárt, elébb szépen figyel-mezteti. Egy bányász egyszer a tárnában aludt. Akkor ébredt föl, mikor a hosszú fehér szakállú, piros nadrágos, fehér kabátos, zöld sipkás kis szellem keresztüllépett rajta. Megértette az intést, s munkához fogott. Szereti az az igazságos embert. Egy bányászt egyszer gazdag aranyérre vezetett, de kikötötte, hogy aztán a ka-pott pénzen osztozkodnak. Osztozáskor az akna száján keresztbe fektetett egy gerendát, s ő az egyik végére ült, a hevér a másikra, lelógatván lábukat a mélységbe. Az volt a szellem terve, hogy
62
eltöri alatta a gerendát, ha igazságtalan lesz. A végén fennmarad egy krajcár. A hevér, nem lévén nála kés, fogával akarta ketté- harapni, mire a bányaszellem azt mondta: „Ne bántsd! Legyen az egész a tied.” Szeszélye is van a bányaszellemnek. Haragszik, ha a bányában fütyörésznek. A fütyölőt akárhányszor magával hurcolja a sziklahasadékokba. Azt sem szereti, ha arannyal bánás közben fütyülnek. Egy bányász serpenyőben aranyat vitt beváltani, s út-közben fütyülni kezdett, mire leesett, s az arany azonnal eltűnt.
Nem szereti, ha valaki elbeszéli, hogy ő segíti. Egy bányász, ki ro-hamosan meggazdagodott, nem tudott ellenállni faggatózó felesé-gének, s elmesélte a dolgot. Mikor másnap a bányába ment, a bá-nyaszellem addig lökte egyik faltól a másikhoz, amíg megőrült.
Ezen a hatalmas szellemen nincs hatalma csak az olyan embernek, kinek születésekor a szája tele van foggal.
A kis társaság az elbeszélésre kezd borzongani. A beszéd áttér a medvére, majd Jánosíkra, a Felvidék egykori híres rablójára, ki-nek derékzsinórja egy kígyó volt, s amíg azt át nem metszették, nem lehetett megölni. Nem messze lakott, a Majrova Skalán. Jó ember volt különben, csak a kevély urakat fosztogatta, a diákokat, vándorlegényeket pedig bőségesen megjutalmazta. A ruhára való posztót nekik „od buka do buka” (bükkfától bükkfáig) mérte. Pe-dig itt, a fenyvesekben jó távol elmehetünk egy bükkfától, amíg má-sikig érünk.
Így gomolyog tovább a beszéd, s közben-közben sül a parázs-ban a burgonya.
Végre a gallyágyon álom fog el, s mikor javában alszunk, fel-ráz az öreg madarász. Szürkül már, munkára föl! A kerek tisztáson csak apróbb bokrok vannak. Egy pohár borovicska, egy darab sült szalonna bekeblezése után fölkerekedünk. A tér közepén három magas pózna van, tetejökben körben zöld fenyőlombok. Ezek erő -sen állanak a földben. Más három rúd végére hat-hat lépvessző erősítve, melyet az öreg hárshéjtokban hozott magával. Ezeket a gallyas póznákhoz úgy támasztja, hogy a lépvesszők a gally fölé kerüljenek. Ezeken, s még más három rúdon nehány fogasszerű ág is van. Azokra akasztja a kalitkákat a szelíd hívogatókkal. A hí-vókák háromfélék, aszerint hogy minő a hangjuk. Egyik így szól:
tyuk”. A másik: „fik-fik”. A harmadik „trics-trics”. A
„tyuk-ler”-ek szintén kétfélék: magasabb és mélyebb hangúak. Legrit-kább a „fik”-es. Az én öreg madarászom tavaly 486 keresztcsőrt fogott, s köztök csak egy volt ilyen. Legfelül egy erős „tyukler”-t helyez, legalól a beéneklőt. Mi félrevonulunk egy harkály kopá-csolta száraz törzs alá. A madarak csevegnek: „tyuk-tyuk”, „fik-fik”,
„trics-trics”. Közben-közben énekelnek, s ha madarat látnak, egy hosszú „krrriii”-t kiáltanak. A feketerigó lomhán tovaszáll, rájuk se néz. Majd egy kis vörös farkú locska, egy kis cinege akadt a lé-pen. Elbocsátjuk. Egyszerre csak általános „gep-gep” kiáltás. Ez bajt jelent. Hát íme, egy óriási sas csap feléjök. De amint minket észrevesz, villámsebességgel visszaszáll. Nemsokára újra „krr-riii”, mely nem akar megszűnni. Az öreg madarász arca kiderül:
„Jönnek!” Mi semmit sem látunk. De csakhamar egy sereg piros, sárga keresztcsőr ereszkedik a lépvesszőkre. A madarász leszedi.
A nőstényeket vagy a neki kevésbé tetszőket földhöz vágja pecse-nyének. Rendesen huszonöt közt hatot-hetet talál, amelyik neki igazán tetszik. Később ezekből is kilöki az olyanokat, melyek rossz hívók, mert társaik érkeztére az elrettentő „gep-gep”-et kiált-ják, s meghiúsítják a madarász törekvéseit.
A keresztcsőrök kora reggel, hajnalban kezdenek nagy társa-ságban vonulni egyik hegyről a másikra, s ez a vonulás kilenc óra tájáig tart. Ha jó helyre talált a madarász, sokat összefoghat. Annál inkább, mert e madár buta. Legalább a körmöciek azt hiszik. Én magam is láttam, mikor két madár szállott két pózna végére, az egyik nem ragadt jól rá, s elröpült, de amíg a másikat a madarász levette a lépről, a szelídek folytonos hívó kiáltására újra visszaült.
Úgy egy nagy csapatból tizennyolc-húsz ül a lépre, a többi nem fér. Ezek a szomszéd fákon megvárják, míg a madarász leszedi társaikat, s aztán maguk telepednek a helyükre. Brehm ugyan azt tartja, hogy a keresztcsőr nem buta, csak ártatlan és társaságkedve-lő. De mihelyt megismeri az emberek ravaszságát, félénkké lesz.
Gazdag zsákmánnyal megrakottan, vígan megy haza a kis tár-saság, teleszedve gombával az üres tarisznyákat, villámhárítóul az asszonynak, ha haragudni találna a hosszas kószálásért.
Körmöcön évenkint öt-hatezer keresztcsőrt fognak, de nem tapasztalják, hogy a madárállomány apadna. A tavalyi év különö-sen gazdag volt, s az idei sem szegény. (8)
64