Pápa város helyi kereskedelme és a távolsági kereskedelemben betöltött szerepe jelentősebb volt kézművesiparánál. Ez a megállapítás a 19. század első felére vonatkozóan mindenképpen megállja a helyét. A 18. századból a város teljes lakosságára vonatkozóan nem állnak rendelkezésünkre olyan összeírások, amelyek segítségével az iparból és kereskedésből, vagy a földművelésből élők arányát pontosan meg tudnánk határozni. A céhek nagy száma, továbbá a zsidóság számarányának folyamatos növekedése mindenképpen a két előző megélhetési forrás túlsúlyát mutatják a mezőgazdasággal szemben. A földművelés aránya elenyésző volt, mert a város határa és pusztái mind a földesúré voltak, amelyekhez a lakosság csak bérlet formájában juthatott. Az úrbéri vitában megfogalmazott legnagyobb sérelme a városiaknak a legelő hiánya volt. Azokat ugyanis a földesúr saját kezelésében tartva állatai legeltetésére hasznosította.534 Ezért a városiak gazdálkodásában jelentősebb állattartásról sem beszélhetünk.
Éppen a zsidóság az a társadalmi réteg, amelynek foglalkozásbeli tagolódásáról az 1828-as országos összeírást megelőző időszakból, már a 18. századból is rendelkezünk adatokkal.
A zsidó lakosság társadalmi szerkezetét részletesen tárgyaló fejezetben megállapítottak szerint – bizonyos fokú átfedésektől eltekintve – a kereskedő réteg dominanciáját állapíthatjuk meg.
Az 1718-ban megkötött pozsareváci békében vámmentességet biztosító kedvezmények a görög kereskedők számára olyan előnyt jelentettek, amelynek birtokában nem csak az Alföldön vagy a Duna–Tisza közén, hanem a Dunántúlon is kezükben
530 Lásd: MIHALIK 1965a, MIHALIK 1965b, KÉRY 1965. A gyárban 1828-ban 12 segéd, 12 munkás és 2 inas dolgozott.
531 HUDI 1995a. 20., HUDI 2001. 12. Mayer vállalkozásairól Fényes Elek is beszámol: „Az angol mozgonyokkal ellátott posztógyárban naponkint 40 ember dolgozik, és minden héten 300 különféle nemű rőf posztó készül, esztendő alatt pedig 15000 rőföt ad el. Birtokosa ennek Mayer György, ki pokrócgyárt is állított fel. Ez a’ derék pápai polgár birtokosa a’ kőedénygyárnak is, melly évenkint 50–60000 forint értékű edényeket készít. A’ gyárosnak az uraság egy kallót átengedvén, ez ezt kétfelé igazította, s egyike posztót kall, másik a’ kőedényekhez anyagokat zúz.” FÉNYES 1851. II. 194. Könnye Ferenc városi jegyző 1842-ben ezt írta a kőedénygyárról: „Mayer György János úrnak csász. kir. szabadalmas kő és porcellán edény gyára, mellyben hetenkint készítendő mintegy 3000 vforintnyi árucikkekből évenkint 600 ezüstforint áru készítmények vitetnek Bécsbe, a’ kiviteli díj az általvevő bécsi kereskedők által fizetendő.” Hivatalos jelentés a Pápán működő gyárakról. Pápa, 1842. január 24. Közli: HUDI 2001. 32. Antalffy Gyula a Társalkodó c.
újság 1842. évi számában megjelent cikkéből idézi az üzem felszerelésére vonatkozó adatokat, amelyek szerint gyapottépő hengeres „mozgonyok”, fonógépek, csévélők, szövőszékek működtek és egy festőház is.
ANTALFFY 1982. 146.
532 ÉRI 1966. 143–181.
533 Agyagpipát Magyarországon a 19. század első felében – Debrecen és Selmecbánya kivételével – szinte kizárólag zsidó kézművesek készítettek. A zsidók által űzött foglalkozások körében nagy arányban jelen lévő pipametszés, pipagyártás azzal függött össze, hogy a pipás szakma nem volt céhekhez tartozó foglalkozás.
Korszakunk jelentős pipakészítő műhelyeit, manufaktúráit, így – a pápai mellett – a bonyhádit és a körmendit is kizárólag zsidó vállalkozók működtették. NAGY 2001. 14, 57–58., 60–66.
534 LICHTNECKERT 2007. 186.
tarthatták a távolsági kereskedelmet, és a városokban való letelepedés nélkül is a helyi piacokon dominanciát szerezhettek. Vámmentességüket 1772-ben elveszítették, és a következő évektől kereskedésüket is helyben való letelepedéshez kötötték.535 A szakirodalomban elfogadott megállapítás, hogy a görög kereskedők helyét a 18. század első harmadától fokozatosan zsidó kereskedők kezdik átvenni, mígnem előbbiek csaknem teljesen kiszorulnak a magyarországi kereskedelemből, különösen is a helyi kereskedelemből.536 Ennek egyik okaként azt határozzák meg, hogy a török hódoltság megszűnése után a távolsági kereskedelem iránya megváltozott, keletről áttevődött nyugatra, így az azt bonyolító kereskedők helyét is a nyugati kereskedők, elsősorban zsidók vették át.537 Másrészt a földesúri hatalom alatt nem álló görögökkel ellentétben a földesurak által befogadott zsidó kereskedők, bérlők uruktól jobban függve, sokkal inkább voltak szoros érdekeik szolgálatába állíthatók.
Görög (vagy annak nevezett egyéb nemzetiségű balkáni) kereskedők jelenlétéről Pápán is tudunk. Itt az 1730-as évektől fennmaradt számadásokban az első néhány évben találkozunk boltbérletet fizető göröggel.538 Számarányukra abból következtethetünk, hogy 1740-ben – a fenti megállapítást némileg módosítva – összesen 44 forintot fizettek védelmi adó és egy bolt bérleti díja címén.539 Ez mindenképpen azt jelenti, hogy mint idegenek földesúri védelmet élveztek. Tekintve, hogy a boltbérletek összege 8–12 forint között mozgott, a védelmi adó összegét 32–36 forintra tehetjük. Ha feltételezzük, hogy minden idegen adóját hasonló szempontok alapján állapították meg, akkor a görög kereskedők számát 5–6 családfőre tehetjük. Pápán a görög kereskedők a zsidókhoz hasonló tevékenységet folytattak, ami az övékhez hasonlóan „több lábon állt”: a boltos kereskedelem mellett terményfelvásárlással, benefíciumok bérlésével is foglalkoztak. Egy Dömötör nevezetű 1769-ben a dohánykereskedésre szerzett jogot és ún. török portékával is kereskedett, emellett uradalmi boltot bérelt, és engedély nélkül pálinkát is árusított.540 Esetében konkrét adattal megragadhatjuk a szakirodalom megállapítása szerint lezajlott váltást. A prefektus azt javasolta földesurának, hogy a görög helyett inkább zsidó kereskedőnek adják bérbe a boltot, aki több hasznot hozna és alkalmasabb is lenne.
Javaslatával Esterházy is egyetértett.541 Három évvel később a Griff fogadó épületében található boltból is el akarták távolítani a görög bérlőt.542 A görög kereskedők mellett a 18.
században magyar (elsősorban nemes) és újonnan betelepült német kereskedők is tevékenykedtek Pápán. Utóbbiak száma fokozatosan meghaladta a nemesekét, és bár a 19.
század első felében arányuk lecsökkent a zsidó kereskedőkkel szemben, továbbra is kereskedő testületet alkottak a városban.543
A város országos kereskedelemben betöltött szerepére vonatkozóan – vizsgálatok híján – korszakunkban jobbára csak a 19. század első feléből tudunk képet alkotni. A Habsburg Birodalmon belüli gazdasági munkamegosztás nyomán Magyarország a Lajtán-túli területek a nyersanyagellátója és az ott megtermelt iparcikkek felvevő piaca lett. A
535 BÁCSKAI 1989. 8.
536 A folyamat megfigyelhető Kiskunhalason is. Ö.KOVÁCS 1992. 86–87.
537 VARGA 1992. 76.
538 1734-ben a „rácok” 12 forintért béreltek uradalmi boltot. MOL P1216 capsa 56. nr. 14.
539 Uo. capsa 56. nr. 31.
540 VeML XI.602.b capsa 51. nr. 2. Tóth István prefektus levele Esterházy I. Károlyhoz. 1769. július 21.
541 „Jobban szeretem, ha zsidónak adgya kegyed a bótot, hogy sem görögnek, sőt ha Pápárul ki vesz [a]
görög, sem lesz kár.” VeML XI.602.b capsa 51. nr. 2. 1770. febuár 15.
542 Esterházy I. Károly parancsára, hogy a görögöt kirakja a boltból, a prefektus azt javasolta, hogy egyszer várják meg, míg új bérlőt találnak. Erre a földesúr arra figyelmeztette, hogy „kevés ideig lehet várakozni, csak fészket ne rakjon”. MOL P 1216 capsa 51. nr. 3. 1773. május 20.
543 Hudi József által összeállított polgárnévsor 1794–1847 között 20 polgárjogot nyert kereskedőt regisztrál Pápán. HUDI 1995a. 176–179. A regnicolaris összeírás adatai szerint 1828-ban a kalmárok (mercatores) 82,28%-a már zsidó volt. EPERJESSY 1990. 79.
nyersanyagkivitel következtében a mezőgazdasági termelés és az agrártermékekkel folytatott kereskedés vált a mezővárosi fejlődés alapjává, ahol az árutermelő mezőgazdaság és az árutermelő kézművesipar összefonódása figyelhető meg.544
A Kisalföld és a Bakony találkozásánál fekvő város a Bécs felé irányuló közvetítő kereskedelemben jelentős szerepet játszott. Vonzáskörzete tekintetében másodrendű piacközpont volt. Az elsősorban Győrön keresztül bonyolódó gabonakereskedelemben Pápa, mint a terményforgalom gyűjtőhelye és továbbítója kapott szerepet. Az itt összegyűjtött terményeket (főként gabonát) elsősorban a helyi (főként zsidó) kereskedők többnyire Győrbe szállították, ahol azt tőlük a nagykereskedők átvették.545 Utóbbiak kiváló raktározási lehetőségei miatt a terményeket egy évre előre lekötve felvásárolták és az árak alakulásának megfelelően haszonnal értékesítették tovább. Ez nagy összegű forgatható kereskedelmi tőkét igényelt a gyűjtőhelyű piacközpontokban tevékenykedő közvetítő kereskedők esetében is.
Korszakunkban az efajta kereskedelmet többnyire a zsidó nagykereskedők bonyolították. Az uradalom falvaiban és birtokain megtermelt mezőgazdasági termékeket elsősorban a birodalom Magyarországon kívüli területeire, főként Bécsbe szállították. A város távolsági kereskedelmi forgalmáról 1847-ben készült kimutatás, amely azonban nem tartalmazta a helyi vásárok forgalmát, vagy az idegen kereskedők pápai felvásárlásait sem.
A kimutatásból a város reformkorvégi külföldi kivitelét és behozatalát ismerhetjük meg.546 A kivitel legnagyobb részét ekkor az élőállat és a gabona tette ki. A Bécsbe és Sopronon keresztül Ausztria más vidékeire évente 2500 hizlalt vágómarhát szállítottak. Ezen kívül a pálinka- és sörfőző házak mellett hizlalt állatokból a pápai és más belföldi vásárokra is jutott. Mintegy 20000 birka (ürü) és 40000 sertés cserélt gazdát a városban kiviteli céllal.
Pápáról és vidékéről 150000 mérő gabonát, 16000 mázsa gyapjút szállítottak külföldre. A bakonyi erdők közelsége miatt nagy jelentőségű volt a hamuzsír- és a bőrcserzésben használt gubacs kereskedelme is és az ezekkel összefüggő készbőr- illetve viseleti bőráru kereskedelme. Az Esterházyak balaton-felvidéki szőlőbirtokai miatt a balatoni borok egy része Pápán keresztül jutott Ausztriába, Sziléziába és Csehországba. A nyersanyagok mellett kisebb mértékben élelmiszeripari cikkek, liszt, feldolgozott hús, méz is kivitelre került. A behozatali cikkeket többnyire kézműves késztermékek tették ki: finomabb textilek (pamut, selyem, gyolcs), festett bőr, vas-, porcelán-, üveg- és gyarmatáru.
Pápa város vásár- és piactartásra vonatkozó jogait a középkor óta földesúri szerződések, jobbára kiváltságlevelek biztosították. Első adataink szerint a 14. században a hetivásárt szombatonként tartották.547 A hetivásárok mellett éves vásárok tartására is volt joguk a pápaiaknak, amelyeken a távolsági kereskedelembe kapcsolódhattak be. Ez az országos vásár a 15. század végén Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, azaz február 2-án volt. A 17. századból már hét éves vásárról tudunk, ezek egy kivételével mind Mária ünnepekhez kapcsolódtak: febrár 2. (Gyertyaszentelő Boldogasszony), március 25.
(Gyümölcsoltó Boldogasszony), július 2. (Sarlós Boldogasszony), augusztus 15.
(Nagyboldogasszony), Szeptember 8. (Kisboldogasszony), december 8. (Boldogasszony fogantatása), valamint Szentháromság vasárnapja (Pünkösd utáni első vasárnap). Idegen kereskedők vagy iparosok csak a vásárok idején kereskedhettek a város területén.
544 BÁCSKAI 2002. 37.
545 Uo. 137. A győri gabonakereskedők, akik a külföldre menő gabonakereskedelem volumenének legalább felét bonyolították, nem vettek részt a helyi gabona összegyűjtésében. BÁCSKAI 1986. 271. Bár konkrét adataink nincsenek rá, mégis a pápai zsidó kereskedők szerepét ebben a munkamegosztásban látjuk: az uradalmakban felvásárolt gabonát vagy közvetlenül Győrbe szállították, vagy a pápai piacon adták tovább a győri kereskedőknek vagy ügynökeiknek.
546 VeML IV.1.b 2338/1847. november 3. Közli: HUDI 2001. 47–49.
547 PETRIK 2010. 30.
1731-ben Esterházy II. Ferenc földesúr közbenjárására a király engedélyt adott, hogy Pápán az éves vásárokat megelőző 3 napon állatvásárt is tarthassanak, továbbá minden hétfőn hetivásárt. Ekkortól tehát a hetivásár napját áthelyezték egy másik, megfelelőbb napra, összehangolva a környék vásárainak időpontjával.548 A 19. században továbbra is tartottak heti- és éves vásárokat is. 1820-ból származó adatok szerint a 19. században a heti vásárokat péntekenként tartották, azok mellett hat országos vásár volt a városban.549 A hetipiac helyszíne a mai Fő tér, korábbi nevén Főpiac volt. Az országos vásárokat, a nagy tömeg miatt, a Belsővárost övező egykori falakon kívül rendezték, illetve az egykori délnyugati várárok mentén létrejött széles Bástya utcán.
A földesúr városrészekkel kötött szerződései a piaci jogokat is érintették. A felsővárosiak részére 1730-ban engedélyezte, hogy a belsővárosi piacon szabadon kereskedjenek, két évvel később a belsővárosiaknak pedig átengedte a piaci és vásári bíráskodás jogát, valamint az ebből eredő bevételeket. Ezt megelőzően a vásárok jövedelme az uradalom számára egyik fontos haszonvételi jövedelemforrás volt. A városi polgárok és nemesek számára a vásárokon helypénz lefizetése nélkül engedélyezett volt az árusítás. Mások, így a városi zsidók is sátraik felállításáért, vásári árusításért díjat fizettek.
A piacon árusító iparosok és más árusok állandó helyének kijelölése, továbbá árusítási jog kiadása 1732 után városi tanácsi hatáskör lett.550 A tanács külön erre a célra kinevezett tisztviselője, a két vásárbíró segítségével tartotta fenn a piaci rendet és a vásári szabályokat, akiket megilletett a szabálytalanságok okán kivetett bírságok egy része.