• Nem Talált Eredményt

KÖLTEMÉNYEK

In document Budapesti Szemle (Pldal 116-165)

K é s ő t a l á l k o z á s . T a l á l k o z á n k , rég e l t ű n t s u g a r a m , Sok hosszú, hosszú év u t á n ,

S m i n t egykor rég, m e g i n t b i z a l m a s a n H a l a d t u n k egymás oldalán.

A k e r t kopasz v o l t ; l á b a i n k alatt Csörgött a száraz falevél,

S m e g - m e g l e n g e t t e s z ü r k ü l ő h a j a d A kósza, csípős őszi szél.

Beszélgeténk, m e g h i t t e n , melegen, M i n t két jó i s m e r ő s szokott.

H a l l g a t n i h a n g o d jól esett n e k e m , És n é z n i k a r c s ú alakod.

E l m o n d t u k , h o g y ' telt évünk év u t á n , M i n d e n r ő l szíves szó esett,

Özvegységed g y á s z á r ó l s hogy vidám U n o k á i d m i l y kedvesek.

A j k u n k r a , m i n t az á r a d ó p a t a k , Száz g y e r m e k e m l é k is tolult, S elemlegettük a h a l o t t a k a t , A kikre n é m a h a n t borult.

A j k u n k csak cgij h a l o t t r ó l n e m beszélt, S z e r e l m ü n k r ő l . . . s hallgatagon,

— H a l l g a t v a lassú lépteink neszét — M e n t ü n k tovább az a v a r o n .

Száraz levélen b ú s a n zizegett Az őszi szél a fák alatt,

S s ó h a j t v a — úgy tetszett — h á t u n k m e g e t t Két b ú s szerelmes á r n y h a l a d t .

E g y v á n d o r - r i g ó r a . Kit fenyvesidből dél felé H a j t a közelgető tél, Szegény b o h ó v á n d o r - r i g ó , Szőlőmbe m é r t v e t ő d t é l ? M e g s á p a s z t o t t a m á r az ősz A venyigén a l o m b o t , A s á r g u l ó levél közül Rád ért gerezd m o s o l y g o t t . Csábított az a r a n y bogyó S o h s e m l á t o t t c s o d á j a . . . F e n n é j s z a k o n n i n c s a l k a l o m Ily t ü n d é r - l a k o m ára.

A m i n t m e g v á g t a d a bogyót, K i b u g g y a n t d r á g a nedve, S te szürcsölgetted i t t a s a n , B a j t és veszélyt feledve.

De a vinczellér r é s e n áll, N e m érti ő a t r é f á t ,

L o p ó z v a csúsz, m i n t a h i ú z , M á r fogja fegyverét r á d . Egy villanás, egy d ö r r e n e t , S lehullsz szíven t a l á l v a , B e v o n j a r e b b e n ő szemed A h a l á l szürke á r n y a .

Szegény m a d á r , v á n d o r m a d á r , K o r á n elért a végzet.

F e n n a sötét fenyvek között S o h s e m l á t m á r a fészked.

VARGHA GYULA.

Budapesti Szemle. CXLV. kötet. 1911. 8

S Z E M L E .

Az a n g o l választás.

— Annus mirabilis !

Angol közgazdasági folyóiratban, — másszor oly száraz sze-gény és híján van minden lendületnek —- csupa szám, meg piaczi árfolyamok között találom e czímet: Annus mirabilis.

A ecsodálatos esztendőn változásaira mutat rá s ime, a száraz üzletembert, a gazdasági események hideg mérlegelőjét is elfogja a pathos, a mint mérlegeli a letelt év nagy forgatagát, végig siklik szeme a csodálatosan kavargó események árján.

Választással kezdődött az év Angliában és választásba fult is bele. Mindkettőt óriási izgalom előzte meg ; a pártok vezérei minduntalan meglepték a közvéleményt egy-egy hangos igével, melynek gyújtó hatása csak addig tartott, míg az ellenpártnak ép oly szellemes szónoka rá nem duplázott. A két választás közé esett a királynak, Edvárdnak hirtelen halála. Treuga dei, ideális szellemben folytatott komoly tárgyalások, aztán békés remények szertefoszlása, új barcz és győzelem a liberálisok részén. Megint ú j disputa e választásnak helyes értelme felett. Mind e mozgal-mak mögött átvillan új változásoknak szemmel látható jele.

Nincs-e igaza hát a londoni üzletembernek, mikor meglepetésé-ben latinul szólal meg és csodálatosnak nevezi azt az évet, mely az angol alkotmányosságnak két étape ját érte meg ?

A mikor Edvárd királyt eltemették, egy pillanatig nehezére esett mind a két pártnak, hogy azonmód folytassa a friss hant felett a harczot. Lélektanilag kedvező volt tehát a helyzet az új király javaslata számára : szívesen hozzájárultak liberálisok, con-eervativok, hogy pártközi conferentián bizalmasan meghányják-vetik a megegyezés módját.

A pártközi értekezlet egybegyűlt. Négy liberális az egyik oldalon: Asquith, a ministerelnök, Lloyd-George, a rendkívül mértékben növekedő tekintélyű, lángeszű pénzügyminister, Birrel

és Earl of Crewe. Ugyanennyi unionista állott velük szemben, szintén díszei-virágai pártjuknak : Balfour, a vezér ; Austen-Cham-berlain, a híres gyarmatügyi minister fia, a kinek apai öröksége, hogy benne személyesítik meg a vámtarifa reformjának követe-lését ; Lord Cawdor és Lansdowne még a bizottság tagjai, utóbbi az unionisták vezére a lordok házában.

Miről volt szó e szokatlan, szinte rejtélyes tanácskozások alatt, melyek hetenként többször ismétlődtek ? A lordok házát kívánta a liberális kormány megreformálni. Kénytelen volt vele, mert nem lehetett kétsége az iránt, hogy programmjából mit sem tud megvalósítani, minden javaslata meg fog törni a

felső-ház ellenállásán. A januári választáson szerzett többségével ép annyit ért Asquith, hogy a budget-javaslatát most már átengedte a lordok háza, de mi sors várt a többire ? Merev visszautasítás, a, mi az utóbbi évek minden radicális javaslatának kijutott.

A conflictus most már nyilvánvalóan nem két párt, hanem az országgyűlés két háza közt forgott fenn és ennek elhárítására próbált a nyolczak tanácsa valami okosat kitalálni.

Nem sikerült. November 10-én rövid újsághír jelentette be a sivár kudarczot. Mellesleg milyen angol ez a jelentés ! «A bizott-ság eredménytelenül fejezte be a munkáját. Tagjai azzal a véle-inénynyel oszlottak szét, hogy a tanácskozás természete kizár minden magyarázatot a tárgyalásra ép úgy, mint befejezésének okára nézve.* Se több, se kevesebb.

A titoktartás szép erény, de az újságíró Angliában sincsen fából. így aztán, bár a nyolcz gentleman kétségkívül megtar-totta szavát, nemsokára a Westminster Gazelte, a szabad-elvűek organuma, meg a conservativ Times egyformán megírták,

hogy a kibékülés a vegyes bizottság kérdésén dőlt meg. Ennek a vegyes bizottságnak lett volna a hivatása, hogy kiegyen-lítse a jövőben a két háznak eltérő álláspontját. Egyszóval a nyolczas tanács a maga képére formált volna egy állandó jury-t az alsó- és felső-ház perlekedése számára.

A két párt ezen a ponton kapott össze. Nem mintha a vegyes bizottság ellen lett volna egyiküknek elvi kifogása.

Csakhogy a kormány azt kívánta, hogy a vegyes bizottság a parlamenti erő-arányokat tükrözze vissza és így megfelelően több tagja legyen a többségben levő kormánypártnak. Ez ellen a conservativek fölzúdultak. Szerintük annyival kevésbbé jogosult a liberálisoknak ez a kívánsága, mert ha jól szemügyre veszik az arányszámokat, erőben leolvad a kormánypárt többsége, a

melynek egyik eleme a conservativek által lenézett ir-csoporf.

Az íreknek pedig Ő szerintük mégsem lehet a döntés jogát oda-adni, mikor angol pártok küzdenek egymással. Ezenkívül még azért is ragaszkodtak a conservativek a vegyes bizottság szervezé-sénél a két háznak paritásos képviseletéhez, mert ebben úgyis csak egy kiegyenlítő szervet láttak, nem pedig perdöntő birót.

Conservativ fölfogás szerint, ha a vegyes bizottság nem tud olyan megoldást találni, melyet az alsó-ház és a felső-ház egyfor-mán elfogadhat, akkor referendumnak van helye.

Ekképen bekerült az angol alkotmáuyvitába egy egészen új mozzanat, melyről igen sok szó fog még esni. Első pillantásra rendkívül ügyes volt a conservativek hadi taktikája. Eddig azzal támadták őket a liberálisok, hogy meghamisítják a nemzet köz-véleményét és útjában állanak a nemzeti akarat szabad nyil-vánulásának. Mihelyt azonban Balfour és Lansdowne kijelen-tik, hogy a két ház nézet-eltérése esetén egyenesen a nem-zetre lehet appellálni: akkor szükségképen el kell esnie minden vádnak, a mely a conservativeket e részben érheti. Az unionis-ták azonban még tovább mentek. Mikor a nyolczas bizottság munkája meghiusult, nyilvánvaló volt, hogy a kormány a par-lamentet föloszlatja és megkérdezi a nemzetet, mit szól a lor-dok vétó-jogának megnyirbálásához. A ház föloszlatásáig csak néhány nap volt hátra, melyet a szükséges formalitások kíván-tak meg. Több sem kellett a lordoknak, a kik ebben az egész kérdésben bámulatraméltó energiát és leleményességet mutattak.

Utolsó gyiilésükön váratlan meglepetésükre az unionista párt felsőházi vezére, Lord Rosebery, a ki még tavaly a lordok házának jogkörét csorbítatlanul akarta föntartani, most az angol viszonyokhoz képest meglepően radicális reformot javasolt, melyet a lordok háza csaknem egyhangúlag el is fogadott.

E szerint a lordok háza gyökeres átalakuláson menne keresztül.

Az örökös peer-ek közül választatnak azok, a kik a felsőházi tagság jogait gyakorolják, de ezenkívül kiterjesztik a felsőházi tagságot új elemekre is, a kiket választóközönség küld be a felsőházba. Ez már a második kísérlet volt a conservativek részéről a néptömegek széles rétegeinek megnyerésére.

Azonban nagy bonyodalmat okozott még a véd-vám kér-dése. Ezt ugyanis az unionisták 1906-ik évi bukása még nem temette el végképen, a párt maga, de azonkívül a különböző egyesületek és ligák is felszínen tartották a vámvédelem köve-telését. S még a januári választásnál is büszkélkedtek vele az

xmionista vezérek, liogy egészen jól föl vannak fegyverezve a vámtarifa körüli harczok idejére, mert ha a többség nem az övék is, de tömör táboruk van véd-vámos liarczosokból, a kik mihamar alkalmat fognak találni az ország vámrendszerénnk megváltozta-tására. A deczemberi választás előtt azonban már változtatni kellett ezen a taktikán. Miután már kevésszámú mandátum elhódításá-nak is döntő fontossága lehetett, a lordok úgy gondolkoztak, mint az Amerikába kivándorolt férjek hitvesei. Szép, szép a hű-ség, a melyet a vámtarifa iránt fogadtak, de a vámtarifa egyelőre túl van a tengeren s évek telnek bele, a míg megtudja a hitves, hogy megcsalták. Addig hát kaczérkodni kezdtek a vámtarifa ellenségeivel és közvetlenül a választás előtt Balfour kijelentette,

hogy ő annyira rendületlenül kitart a plebiscitum mellett, hogy a vámtarifát se csinálja meg. ha többségre jut — a nép kőzve-tetlen megkérdezése nélkül.

Ez a nyilatkozat úgy volt megszövegezve, liogy beleszédülje-nek a conservaliv légyfogóba azok, a kiket a referendum demo-cratikus intézménye hódít el, odagytíljenek azok is, a kik egy kifejezetten véd-vámos párttal nem haladnának együtt.

A papiron tehát egészen jól elkészítettek mindent a vá-lasztásra. Az unionisták olyan programmal indultak el, a milyet még egy conservativ párt sem vitt a csatába, midőn a szü-letés előjogait akarta fenntartani. A számításba, a mint azt a.

közben lezajlott választás megmutatta, mégis hiba csúszott.

A referendum nem bizonyult hathatós korteseszköznek. A radica-lisabb elemek nem állottak kötélnek s e mellett a conservativ lapok nyakra főre kénytelenek közölni nyilt leveleket tekintélyes conservativ férfiaktól, a kik igen elégedetlenül nyilatkoznak a referendumról általában és a tarifa-refomra alkalmazott referen-dumról különösen. Hogy párt-taktikából egy conservativ pártvezér estéről reggelre ilyen ultra-radicalis eszközt lát jónak, azt még megértik. De ebből még nem következik, hogy egy olyan parla-mentárisan iskolázott párt, a milyen az angol conservativ-párt, egészen pontosan meg ne tudja Ítélni az efféle újításnak jelen-tését. Ezt az ítéletet sem svájczi, sem ausztráliai példa nem befolyásolja. E mellett a Balfour ellen lázongó conservativek nem is azzal érvelnek, hogy a referendum intézménye, azaz a választó-közönségnek közvetlen megkérdezése kártékony a nem-zetre nézve. Hanem megdönthetlen logikával hivatkoznak a közlegények a — pártszempontokra. A liazán is súlyos sebet ejtene a referendum, de hát még a conservativ párton ! Magát

a tarifa-reformot pedig, Isten tudja, mennyivel vetné vissza. Egy-általában nyiltan megmondják a conservativok, hogy a referen-dum tökéletlen eszközével megkérdezett ország nem nekik adna igazat, hanem az agitatió szélső eszközeivel küzdő ellenpártnak.

Ekkép első megjelenésével nem hódított a referendum esz-méje Angliában. A választások a kormány többségének fentar-tásával végződtek. Hogy ez aztán mit jelent: abból egy cseppet sem csinál titkot az Asquith-cabinet. Jelenti a veto-billen kívül az adóreform rendszeres kiépítését, vagy, amint egyik minister euphemistikusan m o n d t a : a nemzeti erőforrások fejlesztését.

A liberális kormány hozzáfog aztán a két sziget kibékítéséhez, megadván Írországnak saját parlamentjét a belső ügyek inté-zésére. A választási reform következik majd, a kerületek jobb beosztásával és a börtönügy reformja, ha idő lesz még rá. Meg-annyi nehéz probléma, de megoldásukra Asquith-t és társait nagy energiájuk és agitatorius képességük folytán képeseknek lehet tartanunk.

Most még csak egyet.

Eszünkben sincs, hogy ily szerény czikk keretében tudo-mányos igénynyel akarjunk tanulságokat levonni az angol válasz-tás eredményéből. Egy jellemző körülmény kiemelésére azon-ban ép e folyóirat jellege kötelez. Tudtunkkal nem volt még eset arra, a most lezajlott angol választásokig, hogy egy gouver-nementalis párt azzal a jelszóval menjen a küzdelembe, hogy győzelem esetén a népnek nemcsak jobb, nemcsak tisztességesebb, hanem a társadalmi tudománynak is inkább megfelelő életet kíván biztosítani. Hogy a korteskedésnek egész nagy tudománya van, ezt tudtuk. De hogy a tudománynyal is lehet korteskedni:

erre Churchill tanított meg. Mert ő mondta, az angol belügyi minister mondta ki ezt a szót, nem valami jámbor szoba-tudós, nem is az elméletnek egy lesajnált rajongója. Churchill, az Asquith-cabinet egyik legtekintélyesebb tagja fejtette ki, a mit nálunk vagy utópiának, vagy épen veszedelmes államfelforgató tannak nyilvánítanáuak, hogy ezt az állami életet, melyben élünk, igenis tudományosabban kell berendezni.

Balkányi Kálmán.

A f r a n c z i a nyelv v á l s á g a é s az i r o d a l m i t a n í t á s a S o r b o n n e o n . *

Néhány éve már, hogy zajos támadások indultak meg a párisi egyetem bölcsészeti kara és annak új tanítási módszerei ellen. Azzal vádolják, kissé össze-vissza ugyan, hogy felelős «a franczia nyelv válságáért», azaz azért a módért, a hogyan most a legtöbb franczia ír és különösen a jövendő tanárok írnak, mely mód, nem akarom tagadni, elijesztő ; — hogy olyan taní-tási módszereket vezetett be és alkalmaz, melyek teljesen föl-áldozzák az ízlés nevelését az irodalomtörténeti tények ismere-tének ; hogy olyan tanítási módszereket vezetett be és alkalmaz, melyek tudományos kritikával cserélték fel irodalmi dolgokban az irodalmi, az festhetikai kritikát.

Ne beszéljünk mindenféléről egyszerre, m i n t ez kissé azok-nak hibája, kik az új Sorbonnet támadják, sőt még azoké is, kik védelmezik ; hanem különböztessük meg egymástól élesen a három fő vádat.

Először is hagyjuk ki a játékból teljesen a franczia nyelv válságát, melyről a Sorbonne nem tehet és melyet egészen helytelenül vegyítnek ennek ügyei közé. Nagyon is igaz, hogy sohasem írtak rosszabbul francziául, mint n a p j a i n k b a n ; az is nagyon igaz, hogy már teljességgel nem tudnak francziául. De ez valószínűleg azon intézetek hibája, melyekben meg kellene tanulni francziául és nem azé, melybe csak akkor lehet fölvétetni, vagy úgy kellene lenni, hogy csak akkor lehessen fölvétetni, ha már tud valaki francziául. Nem az egyetemi tanárok dolga, hogy husz éves ifjakat a franczia nyelvre tanítsanak.

Az egyetemre kerülő husz éves ifjaknak már tudniok kellene francziául. De Ők nem is tudják, sőt nem is sejtik, — ritka kivétellel — hogy az mit jelent.

* E czikk a Revue Des Deux Mondes hasábjain látott nap-világot. Lefordítását az indokolja, hogy sokban szembeötlőn illik viszonyainkra. A mit az első rész a franczia nyelv romlásáról mond, a magyarra is talál, s az okok, melyekre azt visszavezeti, szintén hasonlók nálunk (az egy latinra vonatkozó részlet kivételével). —•

A második rész fejtegetése a módszerekről általánosabb igazság, de ez is megszívlelni való nálunk, hol szintén több a hajlam a rhetorikai ügyességre, mint a módszeres vizsgálódásra, s viszont a módszer néha oly megcsontosult, hogy sem a tárgy, sem az író természetéhez nem bír hajlani.

E bajnak okai ezek: 1. hogy fölhagytak a latinnal; 2. a középiskolai tanítás encyclopaedikus jellege; 3. a «négy cyclus»*

túlságosan korai specialisálása; 4. a hírlapok olvasása, a mi ma a könyvolvasást helyettesíti.

A latin tudása megtanít francziául írni. Első sorban azért, mert csak akkor tudjuk a franczia szavak valódi értelmét, ha tudjuk, mi volt azok értelme a latinban és igaza volt annak a hölgynek, a ki, midőn szemére lobbantottam, miért írta azt:

«préférer que» [t. i. préférer á helyett], így felelt: «Ugyan hagyja, én nem tudok latinul», és bizonyára mindenki, a ki tudja, mit jelent préférer, a legrosszabb akarattal sem írhat így:

préférer que. Másodsorban és főként azért, mert a francziából latinra és latinból francziára fordítás szokása arra kényszeríti az embert, hogy gondolkozzék a szavak értelmén, mérlegelje azok valódi horderejét, valódi határát, és ne vegye a sza-vakat bizonytalan és határozatlan, szétfolyó valamiknek, a mik megközelítőleg akarják körülbelül ezt vagy azt mondani. A ki nem fordított, — még pedig azzal a föltett szándékkal, hogy jól csinálja igen sokat latinból francziára és francziából latinra, az olyan ember, ha csak nem rendelkezik bizonyos veleszületett nagy tehetséggel, a mely nagyon ritka, sohasem fog a ki-fejezésben a legkisebb szabatosságot sem elérni. Yégül: a a latinnal való rendes foglalkozás megkedvelteti a jól megszer-kesztett és nem gerincztelen mondatot. Igaz, megkedveltetheti ezt, elismerem, a Bossuetvel, Rousseauval, Chateaubriandnal vagy Brunetiérerel való foglalkozás is, de nem oly teljesen, mint Titus Liviusnak vagy Cicerónak forgatása. A franczia nyelv hanyatlása egyidejűleg mutatkozott a latinéval és itt a post hoc, ergo propter hoc elve igazoltnak látszik.

Ha legalább a középiskolában a franczia által tanítanák a francziát, ama formulának megfelelően, mely az 1880-iki újítók előtt oly tiszteletnek örvendett. De még így sem tanítják, mert nagyon kevés óra van e czélnak föntartva és szentelve. A közép-iskolai tanulónak, bármelyik cyclust választotta is, olyan rettentő nagy előírt ismeretanyagot kell szereznie, hogy majdnem semmi ideje sem marad, a mit a franczia tanulására fordíthatna, pedig ez sok szabad időt, lassú olvasást és gondolkozva olvasást igényel;

kizár minden sietséget, minden rohanást és minden máshová

* T. i. a franczia középiskolai tanuló négy szakcsoport közt választhat.

kiszóródását a figyelemnek. A franczia válságának kérdése tel-jesen bennfoglaltatik Flaubertnek Sand Györgyhöz intézett

mondásában: «Ah! azok a tizenhe edik századbeli jámborok, hogy' tudtak azok latinul! Milyen lassan olvastak.* Latinul tudni és lassan olvasni, ez a két föltétel szükséges a franczia tudáshoz.

Szorosan véve, azt hiszem, egyik is elég lenne. De legalább az egyik szükséges; mind a kettő pedig a világért sem túlsá-gosan sok. A mi tanulóink túlsátúlsá-gosan el vannak foglalva, sem-hogy akár latinul tanulhassanak, akár pedig legalább lassan olvashassák a franczia írókat. A dolog igazában így áll: százat lehet tenni egy ellen, hogy nemcsak lassan nem olvasnak, hanem egyáltalán nem olvasnak. Nem lehet őket ezért túlságosan hibáztatni: igen sok egyéb tennivalójuk van.

Tegyük hozzá, hogy a quatrifurcatio által a négy cyclus specialisalódik, midőn a tanulók 14 évesek. A négy cyclus közül csupán egy (a görög-latin-franczia) olyan, mely egy kis humanistát tud formálni és a mely oda vezeti az ifjút, hogy megfelelő módon tudjon írni francziául, é3 éppen ez a cyclus a,z, a melyikre a legkevesebb tanuló iratkozik be, minthogy a

leg-nehezebbnek tartják — még pedig aligha alaptalanul.

Önök kétségkívül azt a következtetést vonják le, hogy a középiskolai oktatás, egészében és majdnem teljességében véve, kitűnő, sokat megtanít, rendkívül hasznos, nagyon jól előkészít az életre; de főként egy olyan magasabb fokú elemi oktatás, melyet egy ifjú aligha végezhet el úgy, hogy tudjon francziául írni s (még kevésbbé) francziául beszélni.

Jegyezzük meg végül, hogy ez ifjakat franczia írók olvasásá-tól épp úgy elterelik a külső befolyások, mint a belsők. A mi a bel-sőket illeti, tiltvák előlük a franczia nyelv megteremtői, t. i. a XVII. századbeli írók, vagy legalább is kevéssé vannak ajánlva ; nem szerepelnek, vagy keveset szerepelnek tantervükön vallási, bölcsészeti vagy politikai nézeteik miatt, melyeket veszedelmesek-nek tartanak a demokratia korában; oly pont, a mely fölött sokat lehet vitatkozni, de nincs időm erre kiterjeszkedni. A külső akadályok közt ott van a hírlapok vonzereje, melyről elismerem, hogy nagy és mely még jobban eltereli őket a könyvektől. Már pedig a hírlapok rosszul vannak írva, mert nagyon gyorsan vannak írva, sőt talán még más okokból is. Az első oldal még megközelítőleg francziául van megírva ; a másodiktól fogva már a barbarismusoknak mulatságosabbnál mulatságosabb gyűjtemé-nyére bukkanunk. Már pedig a középiskolai tanulók legnagyobb

tömege számára a hírlapokból áll az irodalom. És épen ezt a stylust találják és ismerik föl az egyetemek tanárai a baccalau-reatusi (érettségi) és licenciatusi (tanárvizsgai) értekezésekben.

íme ezek a franczia nyelv válságának okai, mely válság-ban, bizonyára mindenki el fogja ismerni, hogy a Sorbonnera a leg-kisebb rész sem hárul a felelősségből. Ennek a válságnak álta-lános, nemzeti okai vannak, messze túllépők azon a körön, melyben a bölcsészeti karok mozognak. A franczia nyelv válsága a könyv válsága, melyet alig olvasnak többé, mióta majdnem csak hír-lapokat és folyóiratokat olvasnak. Nem látják-e önök, hogy a négy század classikus íróinak kivonatos, vagy válogatott vagy összegezett kiadásai, melyek egy-egy példányát 75 fillérért vesz-tegeti a kiadó, annak a jelei, hogy nem olvassák többé a négy század classikus íróit. Ezekről a kiadásokról bizonyára nem akarok semmi rosszat mondani, minthogy ezek épen úgy orvos-szerei, mint jelei a bajnak. Mindazonáltal kénytelen vagyok be-vallani, hogy sokkal inkább jelei, mintsem orvosságai.

Nem, nem olvassák többé azokat az írókat, kik francziául írtak ; nem olvassák többé, mert az aesthetikai érdeklődés, mely azok olvasására ösztönözne, számtalan egyéb érdeklődés megett háttérbe szorul. így azon érdeklődés megett, melyet a napi hirek keltenek, vagy a történelem pikáns vagy titokzatos eseményei, az utazások ós kutatások, a bámulatos tudományos haladások, a természettudományok csodálatos találmányai és fölfedezései.

Ez érdeklődést keltő dolgok régente alig léteztek; ma hihetet-lenül fel van csigázva érdekességük azon mód által, a hogyan élünk és azon mód által, a hogyan a világ folyik. Mit kelljen ez ellen tenni ? Nagyon valószínűleg semmit. Nem fogjuk megállí-tani a civilisatiót haladásában azért, hogy visszatereljük az em-bereket a franczia nyelv tanulmányozására. Ez nem volna lehet-séges és elvégre helyes sem.

Tehát a franczia nyelv válsága nem válság, hanem hanyat-lás ; végleges és megmásíthatatlan hanyathanyat-lás, melyért más téren való haladás kárpótolhat bennünket. Nem fognak többé francziául í r n i ; ennyi az egész. Csak bizonyos, nagyon kis számú író tud majd francziául, kiket valamely öröklési jelenség fog erre ösztö-nözni és kiket majd különöseknek fognak hirdetni a kis újsá-gok. Két nyelv fog előállni: egyik az a franczia, melyet néhány egyén ír, s melyet ugyanezen egyének s még néhányan, elég kevesen, értenek ; a másik egy olyan nyelv, melynek valamely nevet fognak találni és mely fölöttébb nem szabatos, nagyon

határozatlan, arnorph, zavaros lesz, melyet épen ezért senki sem fog valami jól érteni, de mely érintkezési, noha kissé kez-detleges, kissé barbár érintkezési eszközül fog szolgálni az embe-rek közt s melynek valami távoli, annyira a mennyire felismer-hető köze lesz a francziához.

E hanyatlás meggátlására talán a középiskolák tehetnének valamit. Az egyetem épen semmit sem tehet, ha csak azt nem akarjuk, hogy elölről kezdje a középiskola munkáját, vagyis inkább, hogy azt tegye, a mit ezelőtt a középiskola tett a három felső osztályban. Részemről én hozzájárulnék ehhez, sőt mondhatnám, óhajtanám is. De az egyetem bölcsészeti karán a cursus studiorum már három év levén, tudnunk kell, hogy hat évi tanítási időre volna így szükségünk, hogy a hallgatók olyan humanista taná-rokká válhassanak, mint a régiek, s egyszersmind olyan specialis-tákká, mint a maiak.

De legalább, fogják mondani némelyek, ne támogatná az egyetem az anti-humanistaságot és a franczia nyelv elhanyago-lását, mint a hogyan tette, midőn pl. eltörölte a franczia nyelven írt értekezést a licentiatusi írásbeli vizsgán. Milyen zajt ütöttek a franczia nyelvű értekezés ez eltörlése miatt a licenciatusi vizs-gánál ! Ez az eltörlés arra vonatkozott, hogy a történelmi licen-tiatusnál a jelöltnek pl. nem kell irodalom-tanár által feladott franczia dolgozatot készíteni.

Megengedem, hogy első perczben ez az eltörlés vissza-tetszőnek mutatkozik és vitára készt. Sőt azt is megengedem, ha kell, hogy nem dictálta az irodalom iránti túlságos szeretet vagy bizalom. A történészek, mondjuk ki, hogy semmit el ne hallgas-sunk. és elvégre talán nekik van igazuk, bizalmatlansággal visel-tetnek az irodalmi szellem iránt. Attól félnek, hogy ennek a szellemnek kedvezve, a történész meghamisítja a történelmet, nagyít valamely eseményt, egy másikkal arányossá tevés vé-gett, megváltoztatja a dolgok valódi méreteit azért, hogy az előadás berendezése szebb legyen, változtat az eredeti szöve-geken, szónoki vagy festői hatás elérése kedvéért, stb. Michelet kísértete áll előttük. E pontban már egészen az iszonyig mennek,

«Ennek az ifjúnak irodalmi szelleme, azaz írói hajlamai vannak, tehát sohasem lesz belőle történetíró. Arra, hogy történetíró váljék valakiből, tudományos gondolkodásának kell lennie ; és minthogy a tudományos gondolkodás kizárja az irodalmi szellemet (példa rá Bichat, Laplace, Claude Bernard), attól a percztől fogva, hogy egy ifjat irodalmi szellemnek ismertek fel. a történelem

In document Budapesti Szemle (Pldal 116-165)