ELSŐ KÖZLEMÉNY.
A
KERESZTREFESZÍTETT „Názáreti" m é g földi életében mon-d o t t a : „Én pemon-dig ha felemeltetem a fölmon-dről, minmon-deneket magamhoz vonzok" (Ján. 12, 32). A kereszténység csodásan gyors terjedése fényesen igazolta e mondást. Egyéniségének szinte le-nyűgöző varázsa, tanításának csodás fönsége és a b e n n e rejlő igazság ereje táborába vonzotta a galileai egyszerű halászokat csak úgy, mint a tudós Nikodémust és az előkelő arimateai Jó-zsefet. Ezek voltak az első „konvertiták".Csak a hivatalos zsidóság zárkózott el mereven tanítása elől, csak a politikai messiás-eszmékkel telített főpapok és fari-zeusok átallották kemény fejüket az újjászületés keresztvize alá hajtani. De ez sem volt e g y e t e m e s jelenség! Ha a hivatalos zsidóság megátalkodott is a „Názáreti" gyűlöletében, ezt nem
5*
vallásos meggyőződésből, hanem abból az idők-szülte tévedés-ből tette, mely a prófétáktól hirdetett messiás-eszmét egészen politikai utópiává torzította. Ennek tartalmát p e d i g az a fana-tikus r e m é n y képezte, hogy a Messiás zsidó szabadsághős lesz, aki a n é g y világtáj vidékein szétszórt népét összegyűjti, a Szent-földre vezérli, a zsidóság világuralmát megvalósítja, ellenségeit leigázza, kirabolja s a zsákmányt n é p e lábai elé rakja.1
Azoknak, akik ilyen Messiást vártak, természetesen nem kellett a szelíd, b é k é t és szeretetet hirdető „Názáreti"! De aki-ben a színtiszta vallásos m e g g y ő z ő d é s élt, aki a Messiásban
„Üdvözítőt" várt, a b b a n a krisztusi tanítás tanulmányozása fel-g y ú j t o t t a az ifel-gazsáfel-g szikráját, m é fel-g ha a hivatalos zidósáfel-g lefel-g- leg-hivatalosabb reprezentánsa is volt. Ilyen világosságra ébredt kiváló zsidó konvertíták voltak a Krisztus utáni IV. században II. Hillél, a tiberiási zsidó patriárka, vagy amint a zsidók akkor-tájt nevezték: „a fejedelem" és rabbi József, a tiberiási szinédrium ülnöke.
A palesztinai Tiberiásban volt a zsidó tudományosságnak és vallási életnek legfőbb ápolója, a zsidó akadémia, melynek élén a Jeruzsálem pusztulása után szétszórt zsidóság legelső e m b e r e : az akadémia rektora állott, akinek méltósága zsidók és rómaiak előtt e g y a r á n t fényes volt. Hatásköre kiterjedt nemcsak a palesztinai, h a n e m a külföldön lakó zsidóságra is, ő volt tehát az egész zsidóság lelki feje. M a g a s rangja miatt a zsidók feje-delemnek (nászi), a rómaiak p e d i g pátriárkának nevezték s mint ilyennek nemcsak római polgárjoga volt, h a n e m Róma különös kiváltságokkal és olyon tiszteletcímekkel t ü n t e t t e ki (illustris a.
m. méltóságos ; spectabilis a. rrt. nagytekintélyű ; clarissimus a.
m. dicsőséges), amelyek öt látszólag a legfelsőbb állami méltó-ságokkal e g y e n r a n g ú v á tették, amiért is személyének megsérté-sét szigorúan b ü n t e t t e . Vallási tekintetben ő volt a legfelsőbb fórum. A mellette működő u. n. szinédriumnak (főtörvényszék-nek) ő volt az elnöke. A patriárka politikai alárendeltségében is bizonyos belügyi függetlenséggel rendelkezett: ő n e v e z t e ki a zsidó községek polgári és vallási tisztviselőit s m e g s z a b t a hatáskörüket. Szükségleteinek fedezésére évi adót is kivethetett (ez az u. n. aurum coronarium vagy aposztolé); ő bízta m e g
1 V. ö. Salamon zsoltárait XVII, 21—24; a zsidó Sibylla jóslatait s a későbbkori rabbinikus irodalom i d e v á g ó termékeit, amely utóbbiakról ki-adásra váró munkánk első kötetében bővebben szólunk.
KÉT FŐRANGÚ ZSIDÓ KONVERTÍTA A IV. SZÁZADBÓL. 69 ennek beszedőit, akiket a patriárka kiküldöttjeinek, görögösen apostoloknak neveztek. Ezek vitték el a Palesztinán kívüli zsidó községekbe a patriárka körleveleit, közölték az általa megálla-pított „szökőhónapot", ellenőrizték az ügyvezetést, a tóratanítást stb. Ezek az „apostolok" mint a szinédriumnak ülnökei rangban mindjárt a patriárka után következtek.
A palesztinai iskolák a III. század végén hanyatlani kezd-tek, ami a tiberiási patriárka tekintélyének sokat ártott ugyan, de mégis m e g volt neki m é g egy joga, amely személyét a zsi-dóság szemében központtá tette s amellyel befolyását Palesz-tina határain túl is érvényesítette és ez az ünnepek meghatáro-zásának, illetőleg a zsidó naptár rendezésének joga volt.
*
II. Hillél1 a Misna2 kodifikálása után szereplő zsidó tudó-soknak, az u. n. amóráknak korában élt, amikor nehéz, válságos idők szakadtak a római birodalomban s így a Palesztinában is lakó zsidóságra. Nagy Konstantin császár (306 - 3 3 7 ) a keresz-tény vallást államvallássá tette a római birodalomban s ezzel a zsidóságnak eddigi tűrhető helyzete megváltozott. Minél inkább kedveztek a császár és fiai a kereszténységnek, annál nehezebb lett a zsidók helyzete. Az egymást érő törvények és rendeletek a zsidók jogait alaposan megnyirbálták.
N. Konstantin már 315-ben megtiltotta, hogy a zsidók a keresztény hitre tért zsidókat megbüntessék, sőt azt is, hogy akár keresztényt, akár pogányt a zsidóságba fölvegyenek. Ke-resztényt nem volt szabad rabszolgának fogadniok. Minthogy pedig zsidó urak rabszolgáikat sokszor akaratuk ellenére körül-metéltek, tehát zsidóvá tettek, a császár 336-ban megtiltotta a rabszolgák körülmetéltetését és amikor ezzel a törvénnyel sem boldogult, egyáltalán megtiltotta a zsidóknak idegen (akár ke-resztény, akár pogány) rabszolgák tartását.
1 I. v a g y az idősebb (ha-zakén) Hillél, akit babilóniai születése mi-att babilóniainak (ha-bablí) is neveznek, Krisztus korában (Kr. e. 70— Kr.
u. 10) volt híres zsidó írástudó Palesztinában s egyúttal a szinédrium el-nöke. Szerénységéről, türelméről s emberszeretetéről, valamint (Sammáj rabbi kortársával szemben) a törvény enyhébb alkalmazásáról volt híres.
Ezzel a korábban élt I. Hilléllel szemben a IV. században élt II. Hillélt ifjabb Hillélnek is nevezik, v a g y hivatali méltósága után »a fejedelemnek«
(ha-naszí).
2 A Misna a zsidók régi vallásjogi kódexe, amelyet rabbi Júda ha-Kadós (135—219) patriárka, a tiberiási zsidó főiskola rektora a II. század v é g e felé szerkesztett.
HUBER LIPÓT.
Mikor a császár a perzsákat akarta megtámadni s a zsi-dók a perzsák pártjára álltak, Palesztina minden rabbijára ki-m o n d o t t a a száki-műzetést, sőt halálbüntetéssel fenyegetve, kény-szerítette őket a kivándorlásra. Tényleg sok rabbi ki is vándo-rolt Babilóniába, amely ezentúl a szasszanídák uralma alatt a zsidóság második hazája lett.
N. Konstantin fia, Konstancius alatt (337—361) m é g súlyo-sabb lett a zsidók helyzete, mert a császár megszigorította a régi törvényeket. így 339-ben kiadott rendeletével arra a zsi-dóra, aki keresztény rabszolgát körülmetélni merészel s ilyen m ó d o n a keresztény vallás elhagyására kényszerít, halálbünte-tést és egész v a g y o n á n a k elkobzását szabta ki; a zsidó férfi és keresztény nő közötti házasságot szintén halálbüntetéssel súj-t o súj-t súj-t a ; 357-ben pedig a zsidó vallásra való ásúj-tsúj-téréssúj-t súj-tilsúj-tosúj-tsúj-ta el ssúj-tb.
A zsidók mindezt elviselhetetlennek tartván, elkeseredésük-ben végre fellázadtak; a császár azonban vérbe fojtotta a láza-dást. A történtek pedig úgy tűntek fel a szorongatott és elnyo-m o t t zsidók szeelnyo-mében, elnyo-mint a tőlük várt szabadító Messiás-ki-rály közeli eljövetelének előjelei, akit a rabbik tanítása szerint ilyen szenvedések (cheblé ha-Massiach) fognak megelőzni. Meg-emlékeztek rabbi Izsák és más rabbik ama régi kijelentéséről, h o g y „Dávid fia (a Messiás) nem fog előbb megjelenni, míg az egész római birodalom nem tér az eretnekségre (kereszténységre)".1
Úgy vélték, hogy mindez ebben az időben teljesedik ; hisz már Jeruzsálem is keresztény várossá lett és benne keresztény püs-pök uralkodik . . . A jelen sivárságai felébresztették lelkükben a messiási idők utáni vágyat. A szomorú, vigasztalan jelentől a várt boldogabb jövendőre fordították tekintetüket, türelmetlenül áhítozva, e p e d v e az őket felszabadító Dávid fia, a Messiás után.
Hiszen úgy tudták, hogy Isten a legválságosabb időben fogja elküldeni fölkentjét, a Messiást n é p e segítségére.
E várakozásukban gyilkos villámcsapás m ó d j á r a sújtott le rájuk saját pátriárkájuknak, II. Hillélnek kíméletlen ridegséggel tett határozott kijelentése, h o g y „az izraeliták számára már nincs többé Messiás, mert már élvezték azt Ezekiás (Hizkia) ki-rály idejében".2
Milyen keservesen és kétségbeejtően h a t h a t o t t saját pátri-árkájának ez az elevenbe metsző, fájdalmas s z a v a a
Messiás-1 Szanhedrin 97a.
2 Szanhedrin 99a.
KÉT FŐRANGÚ ZSIDÓ KONVERTÍTA A IV. SZÁZADBÓL. 71 v á r á s reményébe belenevelt s egyedül azzal vigasztalódó, félre-vezetett zsidó n é p r e ! . . . Nincs tehát Izrael számára r e m é n y ? ! . . . S ezt az ő vallásuk legjobb ismerőjétől, reményeik letéteménye-sétől kell hallaniok! . . . S ez a megbotránkozás é s kétségbe-e s é s mégskétségbe-em tartotta vissza az akkor már világosabban látó pátriárkát attól, hogy szerencsétlen n é p é t kiábrándítsa hiú re-ménykedéséből.
Amikor II. Hillél ellenfele, a babilóniai Pumbeditában vi-rágzó zsidó főiskolának rektora, ráb József bar Chijjá (f333) értesült erről a kijelentésről, amely Izrael népét utolsó remé-nyétől is m e g akarta fosztani, m e g d ö b b e n v e ezekre a szavakra f a k a d t : „Az Úr (Isten) bocsássa meg Hillélnek ! ( h o g y ezt ki m e r t e mondani) Hisz Ezekiás az első (salamoni) templom korá-ban élt és Zakariás (Zak. 9, 9) a második (a zorobábeli) temp-lom korában jövendölt/" (a Messiásról).1
De nemcsak ráb József bar Chijjá, hanem más rabbik (Gid-dél, Júda stb.) is tiltakoztak e nyilatkozat ellen, mint amely al-kalmas volt arra, hogy a zsidó népből gyökeresen kiirtsa az őt vigasztaló és biztató messiási reménykedést.
Nem tagadható, hogy a pátriárkának, ennek a nagy zsidó tekintélynek kijelentése, amellyel egyszer s mindenkorra ki akarta józanítani szerencsétlen hitsorsosait a hiábavaló Messiás-várás-ból, rendkívül meglepő. Az ú j a b b kor nagy zsidó történetíróját, Grätz Henriket ( f 1891) annyira feszélyezte ez, hogy b á r történeti müvének2 első kiadásában (IV. k. 386 old.) közölte, a második kiadásban azonban már elhagyta, nyilván azért, mert nagyon kompromittálónak tartotta a patriárkára nézve. P e d i g inkább okát kellett volna keresnie, m a g y a r á z a t á t adnia a r e j t é l y e s nyi-latkozatnak. De éppen e nyitatkozat m a g y a r á z a t a az, ami még jobban feszélyezte őt. II. Hillél ugyanis azért nyilatkozott úgy, mert akkor v a j ú d o t t már lelkében a krisztusi hit . . .
II. Hillélnek egyik palesztinai kortársa, a zsidó vallásról a keresztény hitre tért teljesen megbízható s nagy t u d o m á n y ú szalamiszi Epifán (310—403), meglepő világosságot v e t II. Hillél kijelentésére. Á m d e Grätz inkább kétségbe vonja Szent Epifán-nak szavahihetőségét, csakhogy ne tételezzen föl az olvasó olyasmit egy zsidó pátriárkáról, amit ő e l e v e lehetetlennek tart.
1 Szanhedrin 99a.
2 Heinrich Grätz „Geschichte der Juden v o n den ältesten Zeiten bis auf die Gegenwart" (11 kötet), Leipzig 1853 - 1 8 7 0 .
72
Lássuk azért, ki is volt Epifán és aztán, mit ír ő II. Hillél pátriárkáról.
Epifán 310-ben született zsidó szülőktől Palesztinában az Eleutheropolis mellett fekvő Besanduk nevű f a l u b a n (Hebrontól északnyugatra). Szüleinek halála u t á n kereszténnyé lett, tehát m a g a is konvertita v o l t ; Hilarius, Hesychius és m á s remeték v e z e t é s e alatt Palesztinában nevelkedett, utóbb pedig további kiképeztetése végett e g y időre Egyiptomba ment. Annyira m e g -kedvelte a szerzetesi életet, hogy nemcsak s z e r z e t e s lett, h a n e m szülőhelye közelében saját költségén kolostort építtetett s azt mint a p á t harminc évnél tovább (335—367) kormányozta. És habár életszentsége, n a g y tudományának híre és nyelvismeretei (a görög, szír, zsidó és egyiptomi nyelvet jól b e s z é l t e és latinul is értett) miatt 367-ben a Cyprus szigeti Salamis (Konstancia) p ü s p ö k é v é választották, a szerzetesi szabályokhoz mégis a z u t á n is állandóan ragaszkodott. Az arianizmusnak engesztelhetetlen ellensége volt. Meghalt 93 éves korában 403-ban.
Munkái közül a 373—376 között írt Panárion (a. m. Orv o s s á g o s szekrény) érdekel itt minket, amelyben 80 régi e r e t -nekséget ismertet és cáfol. Ennek a terjedelmes munkájának 30-ik fejezetében az ebjoníták zsidó-keresztény szektáját ismerteti, akiket sokévi s z e m é l y e s érintkezés alapján jól ismert.1 Ezekről írván, a többi között arról értesít, hogy az ebjoniták egy, a lén y e g b e lén Máté evaléngéliumával m e g e g y e z ő h é b e r (arámi) e v a lén -géliumot használnak, sőt hogy J á n o s evangéliuma és az Apos-tolok Cselekedetei is héberre v a n n a k lefordítva, amit tiberiási zsidók titokban rejtegetnek, amiről ő a keresztény hitre tért zsidók révén is t u d o m á s t szerzett, akik saját vallomásuk szerint é p p e n e könyveknek olvasgatása alapján jutottak el a Jézus Krisztusban való hitre.
Bízvást föltehető, hogy az Epifántól említett e héber for-dítások — amelyeket a IV. s z á z a d b a n Galileában és a keleti Jordán vidékén, Pellában, Kokabában és A r á b i a határain a zsi-dók titokban olvasgattak és r é s z b e n azok r é v é n tértek a keresz-t é n y s é g r e — Kriszkeresz-tusban keresz-tikeresz-tokban hiuö zsidóknak köszönik lékeresz-tü- létü-ket, akik fajtestvéreiknek a keresztények iránt való ellenséges indulata miatt u g y a n rejtegették ama könyveket, de azért ó v a
-1 Ez a szekta az V. század elejéig tartotta fenn magát. Elenyészté-nek körülményeiről hiányzanak az értesítések.
KÉT FŐRANGÚ ZSIDÓ KONVERTÍTA A IV. SZÁZADBÓL. 73 tosan terjesztették is a b b a n a csendes reményben, hogy a zsi-dóságból híveket szereznek Jézus Krisztusnak.
II. Hillél pátriárkáról is ebben a fejezetben emlékezik m e g Sz. Epifán, akiről egy József nevü nagytekintélyű zsidó-keresz-tény hiteles értesítése alapján megtudta, hogy e patriárka, mint korának több más tudós és tekintélyes zsidója, rokonszenvezett a kereszténységgel és titkos kincstárában ő is őrizte a g ö r ö g -ből héberre fordított t/cmos-evangéliumot és az Apostolok Cse-lekedeteit, valamint Máténak eredeti héber (arámi) evangéliumát, amelyeket szorgalmasan olvasgatott. Ezek olvasgatásának az lett az eredménye, hogy meggyőződött Jézusnak messiási voltáról, amikor pedig m e g b e t e g e d e t t és halálát közeledni érezte, Tiberiás szomszédságából egy püspököt hivatott magához azzal az ürüggyel, hogy orvosi tanácsot kér tőle, valójában p e d i g azért, hogy lelkében már rég ápolt hő v á g y á t kielégítse és m e g -keresztelkedjék. Ez m e g is t ö r t é n t : a püspök megkeresztelte a pátriárkát és b e a v a t t a a keresztény misztériumokba. N é h á n y nap múlva II. Hillél boldogan meghalt.
A teljes történelmi hitel kedvéért hadd álljon itt szóról-szóra magának Sz. Epifánnak elbeszélése m a g y a r fordításban.1
A nagytekintélyű püspök a Panáríon XXX. fejezetének 4. 5. é s 6 §§-ban így ír:
4. §. „Ezek közül a zsidók közül (akik t. i. Epifánt az em-lített könyvek fordításáról értesítették) való volt bizonyos József, nem az a régi történetíró, hanem az a tiberiási, aki boldog em-lékű Konstantin császár korában élt, akitől a comes- méltóságot is kapta és engedélyt nyert, hogy mind m a g á b a n Tiberiásban, mind Diocaesareában, Kafarnaumban és más szomszédos közsé-gekben Krisztusnak (tiszteletére) templomot építsen. Ez a férfiú sokat szenvedett a zsidóktól, míg a császár figyelme
ráterelő-1 Sz. Epifán műveinek Migne-féle kiadását használtuk, amelyben a fordításunkban közölt szövegrészlet a Putrologia Graeca 41-ik kötetének 409—416. kolumnáin olvasható.
2 Comes eredeti jelentménye a. m. kisérő. így nevezték azokat az előkelő tisztviselőket, akik a római helytartókat a provinciákba kisérték, h o g y ott a közigazgatási ügyek intézésében segítségére legyenek. A ró-mai császárság korában a császár személye körül tartózkodó előkelőket (a testőrök parancsnokait, a császár magánvagyonának kezelőjét stb.) je-lenti. Nagy Konstantin császár korától f o g v a a főbb állami hivatalnokok címe; később az udvari és országos hivatalok fejének e l n e v e z é s e ; sőt v é -gül általában a. m. főnök, eliiljáró, parancsoló.
dött. Ez a József ugyanis náluk (a zsidóknál) a nagytekintélyű férfiakhoz tartozott. Kiküldötteknek („apostoloknak") nevezik őket és a patriárka után a második nelyet (rangot) foglalják el.
Szoros érintkezésben állnak a pátriárkával és sokszor éjjelt-nap-palt töltenek nála, mert tanáccsal szolgálnak neki és a törvényt illető ü g y e k b e n előterjesztést tesznek neki. Abban az időben a pátriárkának Ellél (=Híllél) volt a neve. (Azt hiszem, hogy Jó-zsef így m o n d t a nevét; ha u g y a n nem tévedek, mert jó ideje már annak). Gamáliel nemzetségéből származott, aki náluk patri-árka volt. Ez (a Gamáliel), amint többen is mondják, valószínű-leg amaz első Gamálieltől származik, aki az Üdvözítő ügyében azt az Isten szerinti tanácsot a d t a (a zsidóknak), hogy tartózkodjanak az apostolok üldözésétől.1 — Végét é r e z v é n pedig Ellél, a Tí-beriás közelében levő püspököt kérette magához és halála előtt, orvosi tanács ü r ü g y e alatt, a szent f ü r d ő t (a. m. vízkeresztsé-get) kapta tőle. Midőn ugyanis az említett József által2 a püs-pököt mint orvost m a g á h o z hivatta és miután (a beteg-szobából) mindenkit eltávolíttatott, kérte a püspököt, m o n d v á n :
„Add nekem a Krisztusban való pecsétet!"3 (azaz: részesíts a keresztségben!) Ez aztán a szolgákért küldött és meg-parancsolta, hogy vizet készítsenek, mintha a b e t e g pátri-árkának vízre volna szüksége, hogy meggyógyuljon. Azok, mitsem sejtve, teljesítették a parancsot. Erre pedig a patriárka a szemérmességre hivatkozva ismét eltávolította az összes
(je-1 Apóst. Csel. 5, 34—40. Ez a Gamáliel volt Saulnak, a későbbi nemzetek apostolának mestere.
2 A patriárka megkeresztelkedésekor József még zsidó vallású volt.
3 Tudvalevő, hogy a kereszténység ókorában gyakran megtörtént, hogy egyesek a keresztséget életük v é g é i g halasztották s csak beteg-vagy halálos-ágyukon vették fel, innen elnevezték az ilyeneket klini-kusoknak (clinici, a görög „kliné" a. m. ágy után). Az egyház ezt a gya-korlatot s o h a s e m helyeselte, sőt a klinikusokat, ha felgyógyultak, az egy-házirend felvételétől eltiltotta. E szokásnak rendesen azért hódoltak, hogy halálukkor annál inkább biztosítva maradjon számukra a keresztségnek minden bűnt törlő s minden büntetést elhárító nagy kegyelme. Ámde nem egyszer más okok is játszottak közre. í g y pl. Nagy Konstantin császár bizonyára az akkor m é g túlhatalmas pogányságra való tekintetből keresz-telkedett m e g csak halálos á g y á n ; az exponált állásban levő II. Hillél patriárka is bizonyára a zsidóktól való félelem miatt nem mert korábban megkeresztelkedni és halálos ágyán sem nyilvánosan, hanem csak titok-ban, más ürügy alatt merte fölvenni e szentséget.
KÉT FŐRANGÚ ZSIDÓ KONVERTÍTA A IV. SZÁZADBÓL. 75 len voltakat) s így részesült a „fürdőben" (a keresztségben)1 és a szent misztériumokba (hittitkokba) beavattatott."2
5. §. „Ezt nekem m a g a József beszélte el. Mert mindezt nem mástól, hanem az ő szájából hallottam aggkorában, ami-kor mintegy hetvenéves volt, vagy m é g idősebb.3 Mert nála szálltam m e g Skythopolisban.* Ö ugyanis Tiberiást elhagyta és ott Skythopolisban tekintélyes birtokokat szerzett. Házában
ak-1 A keresztség szentségének kiszolgáltatója rendszerint a püspök volt ; de az 6 megbízásából az áldozárok, sőt a világi hivek is keresztel-hettek. Kiszolgáltatása f e d i g abban a korban úgy történt, h o g y az egész testet háromszor vízbe merítették, illetőleg a fejet háromszor a vízbe már-tották a háromszemélyű egy Isten nevében; szükség esetén azonban (pl.
betegeknél, v a g y az üldözések alatt rejtekhelyeken, börtönökben) e l é g volt a szertartásos leöntés v a g y meghintés is. Ma ez az általános egyházi gyakorlat.
s Az^Üdvözítő intelmét: „ N e adjátok a szent dolgokat ebeknek, se ne vessétek gyöngyeiteket a sertések elé" (Máté 7, 6.) szem előtt tartva, az ősegyház s általában az őskeresztények óvatosságból kezdettől fogva titkolták, elrejtették a hitetlen pogányok s a m é g m e g nem bízható hit-újoncok előtt a kereszténység bizonyos tanait, főként szent hittitkait (misz-tériumait) s bizonyos szertartásait, nehogy a hitetlenek vagy avatatlanok a kereszténység legdrágább kincseit valainikép profanáihassák. Ez a ti-toktartás kiterjedt: a Szentháromságra, a megtestesülésre, a szentségekre, különösen az Oltáriszentségre stb-re, amikre csak a több éven át tartott próbaidő végén, kevéssel a keresztség feladása előtt avatták be fokoza-tosan a hitújoncokat. (A kezdő hitújoncokkal csak az általános hitigazsá-gokat közölték, amilyenek: Isten, világteremtés, bűnbeesés stb. Ezek a szentmisének csak u. n. homiletikus részén : az olvasáson és szent beszéden lehettek jelen, de az offertorium előtt távozniok kellett.) Az e g y h á z -nak ezt a mély tisztelet- és jogos bizalmatlanságszülte eljárását titoktar-tás-fegyelmének (disciplina arcani) nevezzük. Ebből kifolyólag keletkezett egyrészt e g y e g é s z e n sajátos szimbolikus (titkos) érintkezési nyelv, ame-lyet a be nem avatottak nem értettek meg, hanem csak a hívők, másrészt e g y egészen külön keresztény szimbolizmus, pl. a hal (ichthys, lyßvg), bárány, horgony, hajó, kenyérkosár, galamb, tejes-edény stb. szimbóluma.
A szent dolgoknak profanálástól v a l ó megvédésén kívül volt a titoktartás fegyelmének m é g e g y más célja is t. i. hogy a hitújoncokban a hit egész letéteményének ismerete utáni vágyakozást fokozza. Ez utóbbiból érthető, h o g y a tiloktartás-fegyelmét fenntartották még akkor is, amikor a véres üldözések, a pogányok részéről való profanálás v e s z é l y e már régen elmúlt.
D e a VI. század folyamán ez a gyakorlat lassankint mégis teljesen m e g -szűnt. — A keresztelő püspök, aki II. Hillélt betegsége alatt többször is meglátogatta (Panarion 30. fej. 6. §.), miután meggyőződött a patriárka megtérésének komolyságáról s teljes megbízhatóságáról, a keresztséggel kapcsolatosan beavatta őt a kereszténység hittitkaiba is.
3 Amikor József ezekről referált a püspöknek, már keresztény volt.
4 Skythopolis az ószövetségi Béth-Seán. Lásd alább.
kor mint v e n d é g időzött megboldogult Özséb, az itáliai Vercelli városának püspöke, akit o r t h o d o x hite miatt Konstancius szám-űzött.1 Ennek m e g l á t o g a t á s á r a én és más testvérek odaérkez-tünk és szintén nála szálltunk meg. Józseffel saját házában ta-lálkoztunk s m í g helyzete iránt érdeklődtünk, megtudtuk, h o g y ő a zsidóknál nagytekintélyű férfiakhoz tartozik; kérdezősködtünk életkörülményei felől és h o g y a n történt, h o g y áttért a keresz-ténységre. így hát mindezt világosan (tőle magától) hallottuk, nem pedig m á s valakinek értesítéséből. Mivel pedig úgy gon-doljuk, hogy a héberre lefordított könyvekre való tekintetből, amelyek a zsidók kincstárában őriztetnek, de a hívek épülése szempontjából is érdemes följegyezni mindazt, amit erről az em-berről tudunk, azért az előbb említett József esetét e helyütt tüzetesen leírtuk. Mert ez a férfiú nemcsak keresztény volt és méltó, hogy hívövé legyen, hanem az ariánusokat hevesen tá-madta. Abban a városban ugyanis, tudniillik Scythopolisban ő (József) volt az egyetlen orthodox, a többi mind ariánus ; és ha nem lett volna comes", a m e l y méltóság m e g ó v t a az ariánusok üldözésétől, m é g a városban sem m a r a d h a t o t t volna ez az em-ber, különösen Patrophilus árián püspök alatt, aki g a z d a g s á g a és kíméletlensége és Konstancius császárral való ismeretsége, valamint a v e l e szemben való bátorsága folytán nagy befolyású volt. — Volt a városban m é g egy másik, fiatalabbkorú, szintén zsidóból lett igazhivő. Ez nem mert nyilvánosan hozzánk jönni, hanem csak titokban látogatott meg bennünket . . ."
6. §. „De visszatérek a patriárka (Hillél) és József törté-netének elbeszélésére, a m e l y e t azok számára, akik azt olvasni
6. §. „De visszatérek a patriárka (Hillél) és József törté-netének elbeszélésére, a m e l y e t azok számára, akik azt olvasni