Kérvények a f ı városhoz

1899 tavaszán, fél évvel a Vasárnapi Ujságban megjelent cikk után, Ernst két, levéllel fordult a fıvároshoz. Kérvényében hosszasan ecsetelte „Magyar történeti képgyőjteményének” „elsırangú mőtörténeti becsét”, alátámasztásul mellékelve Esztegár cikkét. Ismertetésébıl kiderül, hogy ekkorra már a korábban említett mőcsoportokon kívül jelentıs történeti és mővészettörténeti szakkönyvtárral, és mintegy ötezer metszettel rendelkezett. Győjteményének ismertetésében a mővek egykorúságára helyezte a hangsúlyt:

„Mert győjteményem épen a különleges magyar nemzeti mővelıdést szolgálja, kizárólag magyar történeti és mőtörténeti tárgyakat tartalmazván. További jellemvonása, hogy kizárólag eredeti és pedig csakis egykorú mővekbıl áll, melyeket egytıl egyig magyar mővészek és pedig oly mővészek készítettek, kik az általuk ábrázolt korban éltek s igy azt saját közvetlen tanulmányaikra támaszkodva tükröztetik vissza. Győjteményem egyik része a magyar nemzet politikai történetét kiséri ennek bölcsıkorától a legujabb idıkig. Második része pedig eredeti és egykorú arczképeit tartalmazza a magyar királyoknak, hadvezéreknek államférfiaknak, iróknak mővészeknek akként, hogy a festımővészek (egy Munkácsy,

449 N.N.: Egy budapesti magángyőjtemény. Mővészeti Krónika, I/ 6. 1904. június 15., 5-6.

Horovitz, Lotz, Than stb.) megannyian önmaguk által készített eredeti arczképeik által vannak képviselve.” Érvrendszerében a hazafias cél, a nemzeti kultúra fejlesztésének eszméje, az idegenforgalmi vonzerı hangsúlyozása mellett az ifjúság nevelésének gondolata is megfogalmazódott: „Nem szorúl bıvebb megokolásra, hogy az ily par-excellence nemzeti jellegő győjtemény nemcsak a szaktudós szemében bir nagy értékkel, hanem arra is kiválóan alkalmas, hogy az ifjuságban a nemzeti érzést megszilárdítsa, és a hazaszeretetet kifejlessze, mert a magyar politikai és a magyar mőtörténetet rendszeres egymásutánban vezeti szemeink elé.” Az ifjúság mővészettel kapcsolatos nevelésének gondolata itt is Wlassics 1899-es rendeletével függhet össze, s a szisztematikus kiállítási rendezés szükségességérıl is egy évvel késıbb értekezett a Mőcsarnok hasábjain.⁴⁵¹

Mindenesetre ezen indokok alapján kérte, hogy a tanács a városligeti régi mőcsarnok (ma Palme ház) épületét adja bérbe neki. A szövegben bérleti díjként elıször évi ötszáz forintot említett, majd ezt a passzust áthúzva az összeget nagyvonalúan a duplájára emelte. Javaslata szerint az épület bérletét tíz évente kellene meghosszabbítani, a karbantartási és fenntartási költségeket ı állná. A leglényegesebb azonban az, hogy a győjtemény ötven év elteltével automatikusan a fıváros tulajdonába menne át, amely csak arra lenne kötelezve, hogy továbbra is fenntartsa, mint magyar történeti képtárat. Egyetlen dolgot kötött csak ki: ha anyagi viszonyai úgy alakulnak, mielıtt az ötven év lejárna – a fıváros és az állam elıvásárlási jogának bizosítása mellett – eladhassa a győjteményt. Ernst késıbbi sorsának ismeretében megdöbbentı, hogy már 1899-ben tartott a tönkremeneteltıl, és próbálta magát anyagilag bebiztosítani. Kéziratos datálatlan visszaemlékezésébıl azonban tudjuk, hogy házassága elıtt olyannyira eladósodott, hogy elárverezés fenyegette, s valószínőleg ennek a réme kísértette a késıbbiekben is.⁴⁵²

Ernst mindent megmozgatott a siker érdekében. Levele mellé három illusztris személyiség ajánlását is csatolta. Szalay Imre a Nemzeti Múzeum, Radisics Jenı az Iparmővészeti Múzeum igazgatója és Kammerer Ernı képviselı, kormánybiztos meleg

450 ESZTEGÁR 1898. 722.

451 ERNST 1900 B.

452 „Egész házasságomik (sic!) midın atyám egyik házát kaptam és úgy részben felszabadultam a folyamatos pénz kérésektıl, és ez idı alat (sic!) csinált adósságaimat is kifizethetem. (sic!) Igen sokszor már ugy volt, hogy elárverezik dolgaimat melyek oly keservesen (…) gyüjtöttem össze.” Ernst Lajos: Győjtésem története.

é.n. Kézirat PIM Kézirattár 22/f. V. 2211.

szavakkal ajánlotta a fıváros pártfogásába Ernst ügyét.⁴⁵³ Radisicsot a Mőbarátok Körébıl ismerhetette Ernst, tudjuk, hogy 1898-ban három legyezıt ajándékozott az Iparmővészeti Múzeumnak.⁴⁵⁴ Sajnos azonban rosszkor próbálkozott. A városligeti régi mőcsarnokkal tervei voltak a fıvárosnak. Ernst beadványával egyidıben, 1899. április 26.-án a fıvárosi közgyőlés határozatot hozott, hogy felállítják a Fıvárosi Múzeumot, méghozzá a tervek szerint a városligeti régi mőcsarnokban, így Ernst kérvényét elutasították.⁴⁵⁵ Ernst valószínőleg több okból kifolyólag választotta ezt az eredetileg az 1885-ös országos kiállításra készült épületet. Egyrészt tárgyai itt voltak láthatók 1894 és 1896 között, a Történelmi Képcsarnok anyagával együtt. Másrészt ezen a területen volt a millenniumi kiállítás, a közelben nyílt meg 1896-ban az új Mőcsarnok, 1898-ban pedig határozat született arról, hogy az új Szépmővészeti Múzeumot is itt, a Mőcsarnokkal szemben fogják felépíteni.⁴⁵⁶ E környék így folyamatosan fejlıdıdı múzeumi, nemzeti kulturális és – az 1898 tavaszán elkezdett millenniumi emlékmő építésével – nemzeti szakrális központtá vált. Nem csoda hát, ha a magyar történelmet és mővészetet ötvözı győjteményét e helyen látta volna legszívesebben Ernst. Ám a városatyák is úgy gondolták, hogy ez az épület lesz méltó helye új múzeumuknak. Világos, hogy mit veszíthetett volna a fıváros, ha elfogadja Ernst ajánlatát. Valamilyen helyiséget kellett volna bérelni a Fıvárosi Múzeumnak, hosszú távon pedig új épületet kellett volna emelni. És mit nyerhetett volna? Szerencsés esetben egy méreteiben és minıségében jelentıs győjteményt. Csakhogy ötven év múlva, és semmi nem garantálta, hogy valóban megkapják az anyagot, hiszen ha Ernst tönkremegy, jogában áll mindent eladni. „Dupla vagy semmi” játék volt ez, ami teljességgel elfogadhatatlannak tőnt a város vezetısége számára.

Ernst egyik, 1900-ban írott tervezetébıl egyértelmően kiderül, hogy a Városligetet leginkább múzeumi célokra tartotta alkalmasnak. A Mőcsarnok hasábjain közreadott indítványában megjegyezte, hogy a Mőcsarnokot azért nem látogatják eléggé, mert távol

453 Mindhárom levél datálatlan, a hátoldalon látható pecsét szerint 1899. március 23.-án, illetve április 29.-én érkeztek a Székesfıvárosi Tanácshoz. BFL IV. 1407/b. Tanácsi iratok VII./1792/1899. lev. sz. 15346/1899 és 22569/1899; Az ajánlások külön szám nélkül ugyanabban az iratcsomóban. Kammerer Ernı, Pulszky Károlynak az Országos Képtár igazgatói székébıl való botrányos eltávolítása után lett az Országos Képtár és a Szépmővészeti Múzeum ügyeivel megbízott kormánybiztos. GÁBOR 1996. 43.

454 LICHNER 2002.137.

455 Jelentés a fıvárosi múzeum állapotáról 1900. március 3.-án. BFL IV. 1407/b. Tanácsi iratok VII./2628/1896 iratcsomóban; LENKEI 1957. 515.; Földes Emília: A Fıvárosi Képtár története és győjteménye 1890–1945. Bp., 1998. 8-9.

456 GÁBOR 1996. 44. katalógus: 134-136, 142-143, 172-174.

esik a központtól, épülete azonban „a vele szemben épülı új Szépmővészeti Múzeumnak kiegészítéséül szobor-galériának vagy történeti arcképcsarnoknak kitünı lenne és ezáltal a megtakarított pénzen a város közepén valahol lehetne az uj Mőcsarnokot fölépíteni.”⁴⁵⁷ Nem véletlen, hogy saját győjteményének elhelyezését továbbra is ezen a területen képzelte el. Az 1899-es kudarc nem kedvetlenítette el. 1903 májusában, annak a hírnek a hallatán, hogy a Fıvárosi Múzeum a Sándor utcai volt országházba költözik, azonnal újra ostromolni kezdte a fıvárost. Megújította ajánlatát, és öntudatosan hozzátette: „meg vagyok gyızıdve, hogy (...) a Székesfıvárosi Tanács is csak örömmel látná ha a fıváros egy oly magyar nemzeti és történeti képgyőjteménnyel gazdagodnék, a milyennek az enyémet úgy a szakkörök, mint a kormány, és mővészeti irodalom ismerik. (...) csak utalok arra, hogy a fıváros ezzel egy uj és kizárólag historiai muzeummal gyarapodnék, mely úgy a közönségre mint az ifjuságra, de a fıvárosba ránduló idegenekre is (...) ritka és ellenállhatatlan vonzerıt gyakorolna s igy a fıvárosra belıle nagy erkölcsi haszon háramolnék.”⁴⁵⁸ A tanács válasza nem maradt ránk, de nyilvánvaló, hogy javaslatát ismét elutasították, mert a múzeum nem költözött a Sándor utcába, sıt végül 1907-ben, a városligeti régi Mőcsarnokban nyitotta meg kapuit.⁴⁵⁹

Ernst ezt követıen 1904-ben újabb verzióval állt elı. A Városligetben (ismét!) a Stefánia úton levı úgynevezett régi vendéglıt szemelte ki magának, melyet – mint a levélbıl megtudhatjuk – le akartak bontani. Ezért évi 500 forint bérleti díjat lett volna hajlandó fizetni. Az ismert érvek mellett ezúttal a szaksajtó és napilapok „nyomását” is megemlítette, melyek „évek óta sürgetik, hogy győjteményemet (...) a nagy közönség számára megnyissam”. A fıváros ezúttal is elutasító választ adott. Indoklásukban kiemelték: az épület bontását elhatározták, sıt a munkákat már el is kezdték, ezért Ernst kérelmét nem tudták figyelembe venni.⁴⁶⁰

457 ERNST 1900 B

458 BFL IV. 1407/b. Tanácsi iratok VII./1792/1899. lev. sz. 116867/1903.

459 LENKEI 1957. 515.

460 BFL IV. 1407/b. Tanácsi iratok VI. 186/1904 lev. sz. 28179/1904.