• Nem Talált Eredményt

(A rendőrfőnöki dolgozószoba. Worafka és Vidács. Az utóbbi ismét szerény fe-kete magyarban, kis szakállal, kurta

pipával.)

WORAFKA (jókedvűen): Na, Vidács úr: vége a megpróbáltatásnak.

VIDÁCS (gyanakodva): Hogyhogy?

WORAFKA: Ügy gondolom, most m á r Pesten is elkél egy lap, amelyik

nyíltan támogatja a kormány tö-rekvéseit.

"VIDÁCS: És?

WORAFKA: Leveheti az álarcot. Nem kell többé ellenzéket játszania.

VIDÁCS: N e m ?

"WORAFKA: Megvalósíthatja a régi tervét. Í r j a meg a cikksorozatot a zsandárságról.

(Vidács savanyú képet vág.) Mi az? Nem tetszik?

VIDÁCS: Elveszíteném a népszerűsé-gemet.

WORAFKA: No és? Ez magát b á n t j a ? (Gúnyosan:) Magát, az elvek em-berét?

VIDÁCS: Éppen ez az. Nem adhatom a nevem egy rossz ügy támogatá-sára.

WORAFKA: Magának az uralkodó ügye: rossz ügy?

VIDÁCS: P a r d o n : az uralkodó és a kormány nem ugyanaz.

WORAFKA (vésztjósló): Hazafiak let-tünk? Belejöttünk a kuruckodás-ba? Jó lesz vigyázni, szerkesztő úr. Gondoljon Teleki Lászlóra!

VIDÁCS: Örá gondolok.

WORAFKA (elneveti magát): Ne bo-hóckodjék, Vidács! Csak n e m akar-ja épp nekem bemesélni, hogy mártíromságra vágyik?

VIDÁCS (rendíthetetlen komolyság):

Nem óhajtok mártír lenni. Űgy vélem: egy élő hazafi többet hasz-nál a honnak, mint tíz halott for-radalmár.

WORAFKA (gyanakodni kezd): Vidács!

Maga tud valamit. (Vidács elmoso-lyodik.) Na, ki vele! Gyorsan!

VIDÁCS: Méltóságodat ú j a b b a n rosz-szul tájékoztatják. Vagy legalábbis igen lassan.

WORAFKA: Beszéljen.

VIDÁCS: A mai bécsi hajóról kaptam a hírt: Teleki László kegyelmet kapott. Szabad és útban van haza-felé.

WORAFKA: Nem igaz!

VIDÁCS: Igaz. És az is igaz, hogy Deák Bécsben egyezségre jutott őfelségével. Meglesz a magyar or-szággyűlés. És azon a gyűlésen ott lesznek a 48-asok. De talán még a 49-esek is, Telekivel az élen.

WORAFKA: Képtelenség.

VIDÁCS: őfelsége kezdi megérteni, hogy a legitimitás legfőbb támasza a történelmi jog. És legjobb az olyan alkotmány, amit századok szentesítettek. Bizony, Worafka úr.

Amíg önök itt az erejüket

muto-gatták, addig Bécsben, a kulisszák mögött újjáalakították a birodal-mat.

(Worafka nem tud szólni. Vidács el-mosolyodik.)

Nem kell elkeseredni. Az együtt-működésre természetesen kész va-gyok ezután is. De a feltételeket én szabom. (Szelíden:) Higgye el, jobban értek hozzá.

30. K É P

(Worafka régi szobája. Wawra, Blu-mek, Gerometta, Eisel útiruhában. Az asztalon pálinkásüveg. Strandala tölt a poharakba. Csak ő viseli megszokott

hivatali öltözékét.)

STRANDALA: Még egy búcsúkortyot, urak.

(Koccintanak, isznak:) Szerencsés u t a t !

WAWRA (Strandalához): Gondolja meg m a g a is, kolléga úr. Itt m a -gának m á r n e m sok b a b é r terem.

STRANDALA: Nincs szívem elhagyni W o r a f k a urat. Meg aztán..*.

GEROMETTA: Meg aztán?

STRANDALA: H á t h a e l h a m a r k o d t á k ezt az áthelyezést? Még f o r d u l h a t a szél.

EISEL: Ne legyen naiv. A megyék élén 48-as főispánok. Az országgyűlés-ben 49-es többség. Az élen Teleki L á s z l ó v a l . . .

STRÁNDALA: W o r a f k a ú r szerint a 48-asokban bízhatunk. Ők h ű e k az uralkodóhoz. És Kossuthot se sze-retik.

BLUMEK: És ha az országgyűlés a 49-es programot fogadja el? T u d j a , mi az?

GEROMETTA: Forradalom.

EISEL (borzongva): Azt pedig nem szeretném itt megérni.

31. K É P

(A rendőrfőnöki dolgozószoba. Worafka ingujjban sakkozik Strandalával.

Wo-rafka lép.)

STRANDALA: Ha a futóval lép, mél-tóságos uram, akkor m a t t o t kap.

WORAFKA (bámulja a táblát, aztán hirtelen lesöpri a bábukat): Eh!

Feladom! A f e n e egye meg az egészet!

STRANDALA: Parancsol revansot?

(Worafka csak legyint. Strandala kezdi visszarakosgatni a bábukat a dobozba.

Jön Lieferant, ugyancsak ingujjban, képpel a hóna alatt. Leakasztja Golu-chowsky portréját. Worafka fel se

>32

emeli a fejét. Strandala unottan nézi Lieferant ügyködését:) Megint egy ú j ?

LIEFERANT (felakasztja az új képet, Schmerling portréját): Megint.

STRANDALA (unott): Belügyminiszter vagy rendőrminiszter?

LIEFERANT: Államminiszter. A bel-ügyminisztériumot megszüntette őfelsége.

STRANDALA: Ja, persze.

WORAFKA (az íróasztal mélyéből pá-linkásüveget, három poharat szed elő. Az üveget odatolja Lieferant-nak): Töltsön.

LIEFERANT (nem hisz a szemének):

Méltóságos u r a m . . .

WORAFKA: Azt mondtam: töltsön.

LIEFERANT (dadog): ö n . . . alko-h o l t . . . alko-hivatali alko-h e l y i s é g b e n ? . . . WORAFKA (legyint): H i v a t a l ! . . .

Tölt-sön.

(Lieferant megtölti a poharakat. Wo-rafka Strandalára néz:) Magának mi a keresztneve, Stran-dala ú r ?

STRANDALA: Jozef.

WORAFKA: És magának, Lieferant ú r ?

LIEFERANT: Leopold.

WORAFKA (koccint velük): Egészsé-gedre, Jozef. EgészséEgészsé-gedre, Leo-pold. Legyünk pertu.

STRANDALA (megilletődve): Egészsé-gedre, méltóságos uram.

LIEFERANT (ugyanúgy): Szervusz, rendőrfőnök úr.

WORAFKA (ivás után): Méltóságos ú r . . . Rendőrfőnök . . . (Legyint, sóhajt:) Valaha mit nem adtam volna érte . . . Tíz év, barátaim. Tíz hosszú év. Mennyi munka, meny-nyi v e r e j t é k . . . És minden hiába volt. Ez az ország civilizálhatatlan.

Tölts még, Jozef.

(Strandala tölt. Isznak. Worafka az üres pohárnak beszél:) Tíz év, fiúk. Tíz éve együtt, jóban és rosszban, ahogy bajtársakhoz il-lik. (Strandalához:) Mindig becsül-telek, Jozef. J ó szakember voltál.

STRANDALA: Csak a kötelességemet teljesítettem.

WORAFKA: Nem, nem. Te szereted a szakmát. (Lieferantnak:) És te is, Leopold. Az orrodat csodáltam. A szimatodat. (Strandalának:) Csak megállt a szoba közepén, körülné-zett és már nyúlt is oda, ahová kel-lett.

LIEFERANT: Zavarba hozol, méltósá-gos uram.

3 Tiszatáj

WORAFKA: Ej, hagyjuk. Tölts, Jo-zef, ne sajnáld.

(Strandala tölt, isznak. Worafka megint a pohárnak beszél:)

Mi már a kutyának se kellünk.

Mintha a világon se volnánk. Az utcán a szemembe röhögnek és ha ki n e m térek, lelöknek a járdá-ról. (A császár képét nézi:) Bizony, ezt jól megcsinálta őfelsége. (Lie-feranthoz:) Tölts, Leopold!

LIEFERANT: Nem árt meg, méltósá-gos uram ?

WORAFKA: És ha megárt? Ihatunk nyugodtan, a kutya se nyitja ránk az ajtót.

(Lieferant tölt. Isznak.) (Kopogás.)

(Worafka felkapja a fejét:) Kopogtak?

(A kopogás ismétlődik.) STRANDALA: Kopogtak!

WORAFKA (izgatott): Italt eldugni!

(Lieferant elteszi az üveget. Worafka, feszült várakozással:)

Szabad!

VIDÁCS (bejön. Pompázatos magyar ruhát visel, egyik kezében fokos, a másikban hosszú szárú tajték-pipa. Gőgösen:) Jó napot.

WORAFKA (kitörő örömmel): Vidács szerkesztő! No végre!

VIDÁCS (hűvös méltóság): Méltóztatott megidézni.

WORAFKA: Ó, persze, persze!

(Int a másik kettőnek, azok kimennek.) Tessék. Foglaljon helyet.

VIDÁCS: Sietek. Csak azért jöttem, ' hogy bizonyos dolgokat tisztázzak.

WORAFKA: Parancsoljon.

VIDÁCS: Semmi közünk egymáshoz.

Ne küldözgessen többé idézéseket.

WORAFKA (feldühödik, hangot vált):

Na, ne játsszunk, Vidács. Ezt nem szeretem.

VIDÁCS: Ezt a hangot visszautasítom.

Én országgyűlési képviselő vagyok.

WORAFKA: Nocsak. Milyen program-mal, ha szabad érdeklődnöm?

Negyvennyolcas? Vagy m á r negy-venkilences?

VIDÁCS: Még nem döntöttem, hogy Deákhoz csatlakozzak-e, vagy Te-leki Lászlóhoz.

WORAFKA: Aha. Szóval még nem tudni, kié lesz a többség.

VIDÁCS: Én az elvek embere vagyok.

WORAFKA: Ez a maga ügye, Vidács.

VIDÁCS: Vidács úr, ha szabad kér-nem.

33

WORAFKA: Csakhogy maga még min-dig kapja tőlünk a járandóságot.

VIDÁCS: Köszönöm, lemondok róla. A lapnak nyolcezer előfizetője van.

WORAFKA (füttyent): Ejha! Alaposan felvitte az Isten a dolgát.

VIDÁCS: Én ezért megszenvedtem.

Már akkor kiálltam a hazáért, amikor sokan még m u k k a n n i se mertek.

* WORAFKA (ámulva): És ezt épp ne-kem m o n d j a ?

VIDÁCS: ö n t u d j a legjobban. Vagy nem a maga pribékjei hurcoltak el, Worafka úr? Meri tagadni?

WORAFKA: És a pénz, amit tőlem kapott? Azt is honszerelemből fo-gadta el?

VIDÁCS: Az én tollam n e m eladó. El-fogadtam a pénzt, igen. De csak hogy fenntartsam lapom, e pislá-koló mécsest a zsarnokság fekete éjén. Az áldozat n e m volt hiába-való. Ahogy feledhetetlen bará-tom, a lánglelkű Petőfi mondotta volt:

WORAFKA: Akiről maga m á r 46-ban megírta, hogy: nulla . . .

VIDÁCS (nem zavartatja magát):

. . . Ahogy e szent vértanú megír-ta: Költő, megállj, m e r t itt van már a K á n a á n !

STRANDALA (berohan): Méltóságos uram!

WORAFKA: Mi történt, Jozef?

(Strandala a fülébe suttog. Füttyent:) Ejha!

- VIDÁCS (nyugtalan lesz): Valami tör-tént?

WORAFKA (Strandalához, jókedvűen):

Megmondjuk neki, Jozef?

STRANDALA (vérfagylaló évődés, mint a régi jó időkben): Jó. Mond-juk meg neki.

WORAFKA: Nos, Vidács ú r : Teleki László, a 49-es párt vezére halott.

VIDÁCS (meghökken): Halott?

WORAFKA (kéjjel): Az éjjel főbe lőt-te magát.

VIDÁCS (lázas gondolkodás után): Saj-nálom őt. Jó hazafi volt, de forró-fejű. Katasztrófába vitte volna az országot. Ügy látszik, maga is, rá-döbbent.

WORAFKA: Gratulálok. Máris kész az értékelés, látom.

VIDÁCS: Véres áldozat volt. De a sors akarta így és a magyarok is-tene. (Már lelkes:) Tehát mi győz-tünk. A megfontolt hazafiak. Ha Teleki halott, akkor Kossuth is

az. Éljen Deák Ferenc! (Kifelé in-dul.)

W O R A F K A : Hová oly sietve, Vidács ú r ?

VIDÁCS: Az országgyűlésbe. Ott a helyem. Megegyezünk a királlyal, s a hon mentve leend! (Kifelé megy, az ajtóból visszafordul Fe-renc József képe felé:)

Kiegyezünk! Éljen a király!

WORAFKA (bámul utána, hirtelen ne-vetni kezd): Szegény P r o t t m a n n ! Szegény naiv P r o t t m a n n ! . . . És ő még azt hitte, hogy m a j d Vidács ú r t a r t j a a h á t á t . . . (Hírtelen elkomo-lyodik:) Hallottad, m i t mondott, Jozef? Ha Teleki halott, a k k o r Kossuth is az. (Sóhajt.) Szomorú, Jozef.

STRANDALA (ámulva): T e Kossuth miatt búsulsz, méltóságos u r a m ? WORAFKA: Bizony, Jozef. M e r t h a nincs Kossuth, akkor mi végleg a szemétdombra kerültünk. Ezek el-len mi n e m kellünk őfelségének.

(Kis csend.) Ej, tölts még, Jozef.

(Strandala előveszi az üveget, tölt. Mi-közben isznak, kopott, szomorú figura settenkedik be a nyitott ajtón:

Ludas-sy.)

LUDASSY: Alázatos szolgája, méltósá-gos uram.

WORAFKA: Ludassy! Hát m a g a hogy kerül ide? ,

LUDASSY: Erre jártam, gondoltam, benézek. Hátha tud n e k e m valami m u n k á t a méltóságos úr. (Pana-szos:) Nagyon éhes vagyok. És la-kásom sincs. (Remény:) Talán, ha be tetszene c s u k a t n i . . . Csak egy hétre . . . Vagy h á r o m n a p r a . . . WORAFKA (bámul): M a g á t ? De hisz

maga . . .

LUDASSY: Én, kérem, egy szerencsét-len flótás vagyok.

W O R A F K A : A legbátrabb ellenzéki cikkek írója? Az ellenállás hőse?.

LUDASSY: Nem írtam én, kérem, egyetlen sorst se, soha.

WORAFKA: Nem értem.

LUDASSY: Pedig egyszerű. Ülnök vol-t a m a Hölgyfuvol-tárnál. Az u r a k ír-tak, én pedig szerény díjazásért le-ültem helyettük a büntetést. Tet-szik m á r érteni?

WORAFKA: Hogyne. Na jöjjön, igyék egy kupicával. Tölts néki, Jozef.

Egy ilyen régi ismerősnek . . . (Strandala tölt. Isznak.)

>34

LUDASSY: Nem lehetne visszacsinál-ni ezt az egész sajtószabadságot?

Kérem, én éhenhalok í g y . . . Én csak ülni tudok, semmi mást. (Kö-nyörögve:) Csak két napra, mél-tóságos u r a m . . .

WORAFKA: Sajnos, nem lehet, bará-tom. A szabályzat... (Hirtelen:) Eh, szabályzat! Nem bánom. De csak egy napra. (Strandalához:) Csukd be, Jozef. Legalább nem le-szünk annyira egyedül.

STRANDALA (csaknem gyöngéden):

Na, jöjjön, öregem. (Kifelé menet:) A legszebb zárkát adom magának.

LUDASSY: Alázatosan köszönöm. Ma-gamat ajánlom.

(Kimennek.)

WORAFKA (tölt magának, iszik. Most látni, hogy már tökrészeg. Odaáll a császár képe elé, nézi. Panaszo-san, halkan:)

Látod, Franci, mit csináltál? Lá-tod?

(Kis csend. Nézi a képet. Rákiált:) Utasításokat kérek, császári felség!

Utasításokat!

(Csend. Néz. Felüvölt:) Utasításokat, te disznó!

VÉGE

3* 35

G Y Ő R I L Á S Z L Ó

A zápor eláll és újrakezdi

1

Tavaszi zápor

In document tiszatáj 1976. SZEPT. *30. ÉVF (Pldal 33-38)