4.1 A korai reneszánsz Quam pulchra es motettái
4.1.1 John Pyamour: Quam pulchra es
Neve egyes forrásokban Piamor alakban is feltűnik, életéről rendkívül kevés adat áll rendelkezésre. Manapság mindössze annyi tudható róla, hogy V. Henrik idején bizonyosan a Royal Chapel tagja volt. Működésének virágkora 1418-körülre tehető, ekkortájt uralkodója parancsára énekes fiúkat toborozott, hogy magával vigye őket Franciaországba, így feltételezhetően ő volt a Királyi Kápolna fiúkórusának első karnagya.4 Egyetlen ma ismert műve a Quam pulchra es című motetta, amely az azonos című Mária-antifóna sorait veszi alapul. Az antifóna szövegének minden szava az Énekek éneke 7. fejezetéből való, de a tagolásban jelentős eltérések fedezhetőek fel: bizonyos szakaszok az eredetihez képest
3 Margaret Bent: Dunstaple. (London: Oxford University Press, 1981): iv.
4 Brian Trowell: „Pyamour, John” In: Grove Music Online.
(http://www.oxfordmusiconline.com/subscriber/article/grove/music/22584) 2012-05-06.
10.18132/LFZE.2013.10
4. Quam pulchra es et quam decora 41 felcserélődtek, illetve az eredeti versekből számos sor kimaradt. Az antifóna szövege felöleli a 7. fejezet 4-12. szakaszait, főleg a lány (menyasszony) szépségének dicséretét taglaló metaforáknak adva teret az alábbiak szerint:
6
Quam pulchra es, et quam decora, carissima,
Statura tua assimilata est palmæ, et ubera tua botris.
7
Termeted a pálmafához hasonlít és emlőid a szőllőgerezdekhez.
5
Caput tuum ut Carmelus; […]
5
Fejed, mint a Karmél, […]
4
Collum tuum sicut turris eburnea […]
4
Nyakad, mint az elefántcsontból való torony; […]
11
Veni, dilecte mi, egrediamur in agrum,[…]
11
Jer, szerelmesem! menjünk ki a mezőre, […]
12
[…]videamus […]
si flores fructus parturiunt, si floruerunt mala punica;
ibi dabo tibi ubera mea.
Alleluia.
12
[…] lássuk, […]
ha a virágok gyümölcsöt termenek, ha virágzanak a gránátalmák;
ott adom neked emlőimet.
Alleluja.
A záró Alleluja eredetileg nem tartozott az antifónához, legalábbis a jelenleg ismert legrégebbi kéziratban, az ausztriai Klosterneuburgban őrzött 12. századi antifonáléban még nincs semmilyen erre utaló jel.5 (Lásd az 1. fakszimilét.) Valamikor később adódhatott hozzá, illetve a szöveget csúsztatták előrébb, s így szorítottak helyet a záradék jubilusának. Mindenesetre a két évszázaddal később, a párizsi Notre Dame Székesegyház szerzetesei által lejegyzett kódexben már szerepel az Alleluia záradék. (Lásd a 2. fakszimilét.)
Pyamour alkotása érdekes módon nem valamely korabeli angol forrásban maradt fenn, hanem két itáliai kézirat őrizte meg az utókor számára.6 Ez is annak közvetett bizonyítéka, hogy a zeneszerző az 1420 körüli években az angol király kíséretében az európai szárazföldön is megfordult. A háromszólamú motetta
5 Az Énekek éneke kanonikus szerepével szemben elhangzott kritikák egyik legfőbb érve eleve az volt, hogy Istenre, vagy más, szakralitásra utaló kifejezés nem található meg benne. Így az évezredek óta használt dicsőítő frázis, Alleluja hozzáillesztése is igencsak szokatlannak tűnhetett.
6 Modena, Biblioteca Estense, MS lat. 471. (Mod B), ff. 93v-94r (95v-96r); illetve Trent, Castello del Buon Consiglio, MS 92, ff. 172v-173r.
10.18132/LFZE.2013.10
Kiss Csaba Márton – Quam pulchra es et quam decora… Az Énekek éneke a zenetörténetben 42 szólamkiosztása Superius, Contratenor és Tenor, tehát a szerző még nem foglalkoztat basszust, sőt több alkalommal és dramaturgiailag is fontos helyeken pusztán a két felső szólam kap szerepet.
A megzenésítés első ütemeiben a zeneszerző iniciálészerű megoldással lep meg bennünket: Pyamour – hasonlatosan a korabeli kéziratos kódexek másolóihoz, akik díszesen megrajzolt, felnagyított és kifestett kezdőbetűvel, azaz iniciáléval kezdtek minden egyes új fejezetet – a darab legelején álló rövid, egy szótagból álló szóra (quam) érzékeny rajzolatú, hosszú melizmatikus dallampárt komponált. Az első, még egybehangzó, elnyújtott prímből kettényílva, lendületesen elrugaszkodó karcsú nyolcadok indítják a két szólam tercpárhuzamát. A következő ütemsúlyig azonos ritmusban haladnak, majd kis megtorpanást követően az idilli összhang felbomlik, a szólamok melodikus és ritmikai értelemben is ellentétes jelleget öltenek; a dallamok ellenmozgásban haladnak, ugyanakkor a Contratenor nyugodt, főleg alapértékű lépteihez a Superius szinkópalánca társul. Bár ebben a korszakban még nem beszélhetünk funkciós gondolkodásról, de a zeneileg megrajzolt iniciálét lezáró hosszan kitartott c-é terc tulajdonképpen domináns félzárlat illúzióját kelti, nyitva marad, így készítve elő a folytatás tonikán induló terceit.7 A darab tulajdonképpen még csak innen, a 4. ütemtől kezdődik, s mégis már mennyi minden történt! (Lásd az 1. kottapéldát.)
1. kottapélda
A darab ütemmutatója a régi korszakokban megszokottól eltérően nem tempus perfectum, hármas metrum, hanem imperfectum, páros lüktetésű. Az első néhány taktusnyi iniciálét követően kezdődő főrészben hosszú ideig még továbbra
7 Keresztes Nóra: A funkciós tonalitás felbomlásának folyamata. PHD Disszertáció, LFZE, 2007.
(Kézirat).
10.18132/LFZE.2013.10
4. Quam pulchra es et quam decora 43 is csak a már megismert két szólam kap szerepet, pontosan addig, amíg el nem hangzik a teljes cím: Quam pulchra es et quam decora.
A decora (ékes, díszes, csinos, illedelmes, nemes) középső szótagjára egy valóban díszesen ékesített, a kedves szépségén ujjongó, a szerelmes hevülettől elragadtatott, melizmatikus duettet énekeltet a két szólammal (2a kottapélda). A tenor csak ezután, a 10. ütemben lép be, nevéhez – tenere=tartani – méltóan az előzőekétől kimértebb hangon, egyszerűbb ritmikával (2b kottapélda).
2a kottapélda
2b kottapélda
A folytatásban aztán már mindhárom szólam mozgékony alakot ölt, néhány helyen rövid pillanatokra imitációt sejtető témafejek is feltűnnek (3a, 3b kottapélda).
10.18132/LFZE.2013.10
Kiss Csaba Márton – Quam pulchra es et quam decora… Az Énekek éneke a zenetörténetben 44
3a kottapélda
3b kottapélda
A szöveg – és a mű – dramaturgiai csúcspontján ismét magára marad a két felső szólam; néhány másodpercre mint a szerelmesek, úgy olvadnak össze a 42.-44.
ütem tercpárhuzamaiban: dilecte mi, egrediamur (szerelmesem, menjünk ki, 4.
kottapélda). Pyamour azzal is aláhúzza a pillanat jelentőségét, hogy a befejező ütemtől eltekintve itt találjuk a mű leghosszabban elnyújtott, a modern kottában is egész értékűnek ábrázolt hangjait.
4. kottapélda
Találunk homofón szerkesztésű fauxbourdon-menetre is példát, az 5.
kottapéldában:
10.18132/LFZE.2013.10
4. Quam pulchra es et quam decora 45
5. kottapélda
A darab végén szinte extatikus örömtánccá fokozódik8 az addig is perpetuum mobile-szerű, vibráló ritmusforgatag (6. kottapélda).
6. kottapélda
Pyamour darabja a korabeli zenei stílusok sokszínű kaleidoszkópja, de ez a minősítés a legkevésbé sem pejoratív, sőt! Az angol zeneszerző rendkívül kifinomult érzékkel illesztette hozzá az előző korszakból örökölt technikákat az újabb ízlést tükröző hangzásvilághoz: a régiektől megörökölt, néhol hoquetus-szerűen bonyolult ritmikát, a folyondárszerű, melizmatikus dallamszövést gyakorlatilag disszonancia-mentes harmonizálással oldja meg, ötvözi össze végig a darab folyamán. A darabban néhány átmenőhang kivételével csak a már több évszázada elfogadott prím-kvart-kvint-oktáv együtthangzások, illetve az újszerű terc és szextkonszonanciák szólalnak meg. Ezt a kompozíciós eljárást nevezte Manfred Bukofzer az angol zene pánkonszonáns stílusának.9 Néhány pillanatban már tercépítkezésű alaphármashangzatokat is hallhatunk, de ezek még kivétel nélkül hangsúlytalan helyeken szólalnak meg. A többszólamú szövetben már
8 Az elemzőnek rögtön a körülbelül fél évszázaddal korábbi Machaut Mise Gloria tételének utolsó szakasza jut eszébe: az Amen szóra jutó, vagy inkább záporozó számtalan, „csuklás-szerűen” rövid hang (=hoquetus), valószerűtlenül bonyolult ritmikával, mindezzel a hit extatikus erejéről tanúbizonyságot téve.
9 Manfred Bukofzer: „Fauxbourdon Revisited.” The Musical Quarterly. 38/1 1952. Január): 22-47.
39.
10.18132/LFZE.2013.10
Kiss Csaba Márton – Quam pulchra es et quam decora… Az Énekek éneke a zenetörténetben 46 felsejlenek a következő évtizedek homofón lejtésű fauxbourdon-menetei éppúgy, mint a későbbi korok imitációs szerkesztésmódjának csírái.