Modus vivendi
A német nyelvű eredeti szöveg címe: „Modus vivendi”, 1946. novemberében jutott el a Vatikáni Államtitkárságra
Ikt. sz. AA.EE.SS. 9372/46
Jelzetek: JTMRL II. 1. Epistolae Variorum, 1946–1950 (fénymásolt) ASRS AA.EE.SS. Pio XII, Ungheria 129, ff. 11-16. (eredeti)
Készült flamand nyelvű változat is:
„IV. Over een „Modus vivendi” (samengevat in één bladzijde)”
Jelzete: JTMRL II. 1. Epistolae Variorum, 1946–1950 [fénymásolat]
A Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjában készült olasz nyelvű összefoglalás első szavai: „Modus vivendi”, s. d.
Jelzete: ASRS AA.EE.SS. Pio XII, Ungheria 129, ff. 17-19.
Keresztes András fordításában, amely a német nyelvű eredetiből készült:
[ceruzával:] 1946. november P. Jánosi SJ-től, Budapest A modus vivendi középhelyet foglal el a kollaboráció (együttműködés) és az ellenállás között. Alkalmazása olyan helyzetben válik szükségessé, amikor a kol-laboráció világnézeti okokból lehetetlen (legalábbis elméletileg), ugyanakkor az erőviszonyok vagy más megfontolások miatt az ellenállás se nem tanácsos, se nem lehetséges. Ezért, ilyenkor, ad evitandum maior malum17célszerű a modus vivendit, az együttélést választani.
A jelenlegi magyarországi viszonyok mellett a modus vivendire való törekvés nemcsak tanácsos, nemcsak lehetséges, hanem egyenesen megkerülhetetlenül szük-séges.
Alapvető ténynek kell tekintenünk, hogy a magyarországi viszonyokat nem lehet összehasonlítani a lengyelországi, romániai stb. helyzettel. Magyarországon a Kisgazdapárt abszolút többséggel rendelkezik a parlamentben. A lakosság gyűlöli az oroszokat és a kommunistákat, és már ezáltal is mintegy be van oltva a bolseviz-mus ellen, és az immunissá vált Magyarország az orosz hatalmi befolyás alatt álló térség legnyugatibb részén helyezkedik el, ahol Kelet és Nyugat érintkezik, és ez az oroszokat kompromisszumokra kényszeríti. Ezek olyan tények, amelyek egy modus vivendit elméletileg lehetségesnek tüntetnek fel.
17 A nagyobb rossz elkerülése érdekében (Latin).
A Kisgazdapártot keresztény szempontból nem lehet kifogásolni. Bár a prog-ramja mind a demokrácia, mind a szociális reformok tekintetében radikális, ha a korábbi viszonyokhoz mérjük (a Horthy-rezsim meglehetősen diktatórikus volt, kevés érzékkel a demokrácia iránt, a szociális viszonyok sok szempontból nagyon elmaradottak voltak), de ez a program semmi olyat nem tartalmaz, ami szemben áll-na a keresztény erkölccsel. A Demokrata Néppárt pedig, amely jelenleg szándéko-san kicsiny, amelynek azonban politikai körökben még nagy jövőt jósolnak, kife-jezetten a katolikus tanítás talaján áll, szociális szempontból pedig a pápai encik-likákat veszi alapul.
Mindezek a tények akár a kollaboráció mellett is szólhatnának, még a katolikus egyház, jobban mondva a hierarchia jóváhagyását élvező katolikusok részéről is.
Hogy ez mégsem lenne tanácsos, annak következő okai vannak:
Bár a Kisgazdapárt többségben van a parlamentben, mégsem rendelkezik az őt megillető hatalommal. Magyarország a választások előtt teljesen a kommunisták és az oroszok hatalma alatt állt. Ez a helyzet ugyan jelentős mértékben változott, a Kis-gazdapárt egyre inkább tudja érvényesíteni az akaratát, de még mindig nem olyan mértékben, hogy helyre tudta volna hozni mindazt, ami az előző időszakban rossz irányban történt. Az agrárreformnak vannak különböző igazságtalan vonatkozásai, néhány új törvény erkölcstelen, több intézmény kizárólag a kommunisták kezében van. Ezenkívül a gyakorlati hatalom (rendőrség, honvédelem, adminisztráció) is túl-ságosan a marxista baloldal irányítása alatt áll, akik ezt ugyan nem teljesen hasz-nálják ki, mert az bel- és külpolitikai nehézségeket támasztana a részükre.
Mindez óvatosságra, fenntartásra int, és ezért nem tanácsos kiállni a kollaborá-ció mellett; ellenben tanácsos egy bizonyos kivárás, már csak külpolitikai meg-gondolásokból is. A világpolitikai helyzet még nagyon tisztázatlan. Bár egy világ-háborúra – minden valószínűség szerint – nem fog sor kerülni, de az tény, hogy történnek kísérletek az orosz hatalmi törekvések korlátozására.
Az, hogy Magyarország az orosz hatalmi és érdekszférához fog-e tartozni, és ha igen, milyen mértékben, az attól függ, miként fog megoldódni a németkérdés. Rea-lista várakozások szerint azonban Magyarország beláthatatlan ideig erősen az orosz politikai befolyása alatt fog állni. Nincs kilátás arra, hogy meg fog szűnni a magyar–
orosz (kárpát-orosz) közös határ. Magyarország még sokáig fogja érezni az oro-szoktól való gazdasági függés hatását. Ezért a magyar Kommunista Párt mindig je-lentős tényező lesz az ország politikai életében.
Ez ellene szól annak, hogy katolikus részről a nyílt ellenállás mellett döntsenek.
Ha azonban nem célszerű sem a kollaboráció, sem az ellenállás (politikai értelem-ben), akkor nem marad más lehetőség, mint megkísérelni egyfajta modus vivendi kialakítását.
Ilyen viszonyok között az egyház elméletileg a modus vivendit választja. Az egy-ház csak vallási és erkölcsi okokból folytat harcot, de nem tisztán politikai okokból.
Ütközni vagy időt nyerni?
A kérdés most tehát az, hogy a másik partner, különösen az oroszok részéről, meg-vannak-e a gyakorlati előfeltételei egy ilyen modus vivendinek.
Minden jel szerint adottak erre a feltételek. Először is úgy tűnik, hogy az oro-szok, legalábbis jelenleg, bel- és külpolitikai okokból el akarják kerülni a nyílt kul-túrharcot az egyház ellen. Jelenleg több mint 40 millió katolikus él azokon a terüle-teken, amelyeket gyakorlatilag megszálltak. És felismerték, hogy a katolikus egyház mind szervezeti, mind a potenciális ellenállási képesség szempontjából különbözik az orosz egyháztól. Fontos tényezőt jelentenek Nyugat-Európa katolikusnak ne-vezett nagy pártjai is. Az oroszok felfedezték, hogy a kereszténység nemcsak vallás, még kevésbé csupán jámborság, hanem életforma is. Lehetséges, hogy fanatiz-musukban azt gondolják, hogy ezt az életformát lassanként meg tudják majd változ-tatni, de most még nem tartják elérkezettnek az időt erre; ehhez nagy terrorra lesz szükségük, amit viszont a jelen helyzetben nem tartanak célszerűnek, mivel az az ellenállást a végsőkig fokozná. Ha azt talán még nem is látták be, hogy sok szem-pontból világnézeti engedményeket kell tenniük, annyit azonban belátnak, hogy csak lassúbb penetrációra van lehetőségük.
A modus vivendi tehát elsősorban az időnyerést és az erőgyűjtést szolgálja – de nemcsak számukra, hanem a katolikusok részére is. Igen, a katolikusoknak, akik az oroszok kezében vannak, akik számára nincs más lehetőség. Ha ugyanis nyílt harcra kerülne sor, akkor az oroszoknak megvan a szükséges erejük ahhoz, hogy akara-tukat érvényesítsék, hogy az egyháznak mind az életében, mind az intézményeiben a legnagyobb károkat okozzák.
Ezek azok a megfontolások, amelyek néhány vezető katolikust (a papság és laikusok köréből) arra indítottak, hogy a modus vivendi megkísérlése mellett dönt-senek. Ezek a személyek: a jezsuita atyák közül P. Jánosi (egyetemi tanár), P. Ker-kai és P. Nagy T. (a nagy agrárifjúsági mozgalom, a KALOT vezetői); a világiak közül: Szekfű Gyula egyetemi tanár (moszkvai követ), Eckhardt Sándor és Bálint Sándor; Barankovics István főszerkesztő. Mindannyian (P. Kerkai és P. Nagy kivé-telével) rendelkeznek azzal a nagy előnnyel, hogy vezető szellemi szereplői voltak a hitlerizmussal szembeni ellenállásnak, s ezért az oroszok és a kommunisták sem tehetnek mást, mint hogy „igazi” demokratáknak ismerjék el őket.
Mint tudott, a Prímás és a papság vezető személyiségei, akik az előző érában (nem egészen kifogástalan) szerepet töltöttek be, szenvedélyesen állást foglaltak a modus vivendi kialakítására irányuló minden kísérlet ellen. Ennek okai azonban inkább érzelmiek (ressentiment), mint tartalmiak. Fennállt annak a nagy veszélye, hogy Magyarország katolikusai két táborra szakadnak; ennek minden feltétele meg-volt, a szenvedélyek is, az utóbbiak főként a konzervatívok (gyakran reakciósok) részéről. Elsősorban a modus vivendi híveinek felelősségtudata és egyházszeretete javára írandó, hogy ez a harc eddig nem robbant ki a katolikus táboron belül.
A „modus vivendi” teoretikusa: Prof. Dr. P. Jánosi József SJ
A Kisgazdapártot keresztény szempontból nem lehet kifogásolni. Bár a prog-ramja mind a demokrácia, mind a szociális reformok tekintetében radikális, ha a korábbi viszonyokhoz mérjük (a Horthy-rezsim meglehetősen diktatórikus volt, kevés érzékkel a demokrácia iránt, a szociális viszonyok sok szempontból nagyon elmaradottak voltak), de ez a program semmi olyat nem tartalmaz, ami szemben áll-na a keresztény erkölccsel. A Demokrata Néppárt pedig, amely jelenleg szándéko-san kicsiny, amelynek azonban politikai körökben még nagy jövőt jósolnak, kife-jezetten a katolikus tanítás talaján áll, szociális szempontból pedig a pápai encik-likákat veszi alapul.
Mindezek a tények akár a kollaboráció mellett is szólhatnának, még a katolikus egyház, jobban mondva a hierarchia jóváhagyását élvező katolikusok részéről is.
Hogy ez mégsem lenne tanácsos, annak következő okai vannak:
Bár a Kisgazdapárt többségben van a parlamentben, mégsem rendelkezik az őt megillető hatalommal. Magyarország a választások előtt teljesen a kommunisták és az oroszok hatalma alatt állt. Ez a helyzet ugyan jelentős mértékben változott, a Kis-gazdapárt egyre inkább tudja érvényesíteni az akaratát, de még mindig nem olyan mértékben, hogy helyre tudta volna hozni mindazt, ami az előző időszakban rossz irányban történt. Az agrárreformnak vannak különböző igazságtalan vonatkozásai, néhány új törvény erkölcstelen, több intézmény kizárólag a kommunisták kezében van. Ezenkívül a gyakorlati hatalom (rendőrség, honvédelem, adminisztráció) is túl-ságosan a marxista baloldal irányítása alatt áll, akik ezt ugyan nem teljesen hasz-nálják ki, mert az bel- és külpolitikai nehézségeket támasztana a részükre.
Mindez óvatosságra, fenntartásra int, és ezért nem tanácsos kiállni a kollaborá-ció mellett; ellenben tanácsos egy bizonyos kivárás, már csak külpolitikai meg-gondolásokból is. A világpolitikai helyzet még nagyon tisztázatlan. Bár egy világ-háborúra – minden valószínűség szerint – nem fog sor kerülni, de az tény, hogy történnek kísérletek az orosz hatalmi törekvések korlátozására.
Az, hogy Magyarország az orosz hatalmi és érdekszférához fog-e tartozni, és ha igen, milyen mértékben, az attól függ, miként fog megoldódni a németkérdés. Rea-lista várakozások szerint azonban Magyarország beláthatatlan ideig erősen az orosz politikai befolyása alatt fog állni. Nincs kilátás arra, hogy meg fog szűnni a magyar–
orosz (kárpát-orosz) közös határ. Magyarország még sokáig fogja érezni az oro-szoktól való gazdasági függés hatását. Ezért a magyar Kommunista Párt mindig je-lentős tényező lesz az ország politikai életében.
Ez ellene szól annak, hogy katolikus részről a nyílt ellenállás mellett döntsenek.
Ha azonban nem célszerű sem a kollaboráció, sem az ellenállás (politikai értelem-ben), akkor nem marad más lehetőség, mint megkísérelni egyfajta modus vivendi kialakítását.
Ilyen viszonyok között az egyház elméletileg a modus vivendit választja. Az egy-ház csak vallási és erkölcsi okokból folytat harcot, de nem tisztán politikai okokból.
A kérdés most tehát az, hogy a másik partner, különösen az oroszok részéről, meg-vannak-e a gyakorlati előfeltételei egy ilyen modus vivendinek.
Minden jel szerint adottak erre a feltételek. Először is úgy tűnik, hogy az oro-szok, legalábbis jelenleg, bel- és külpolitikai okokból el akarják kerülni a nyílt kul-túrharcot az egyház ellen. Jelenleg több mint 40 millió katolikus él azokon a terüle-teken, amelyeket gyakorlatilag megszálltak. És felismerték, hogy a katolikus egyház mind szervezeti, mind a potenciális ellenállási képesség szempontjából különbözik az orosz egyháztól. Fontos tényezőt jelentenek Nyugat-Európa katolikusnak ne-vezett nagy pártjai is. Az oroszok felfedezték, hogy a kereszténység nemcsak vallás, még kevésbé csupán jámborság, hanem életforma is. Lehetséges, hogy fanatiz-musukban azt gondolják, hogy ezt az életformát lassanként meg tudják majd változ-tatni, de most még nem tartják elérkezettnek az időt erre; ehhez nagy terrorra lesz szükségük, amit viszont a jelen helyzetben nem tartanak célszerűnek, mivel az az ellenállást a végsőkig fokozná. Ha azt talán még nem is látták be, hogy sok szem-pontból világnézeti engedményeket kell tenniük, annyit azonban belátnak, hogy csak lassúbb penetrációra van lehetőségük.
A modus vivendi tehát elsősorban az időnyerést és az erőgyűjtést szolgálja – de nemcsak számukra, hanem a katolikusok részére is. Igen, a katolikusoknak, akik az oroszok kezében vannak, akik számára nincs más lehetőség. Ha ugyanis nyílt harcra kerülne sor, akkor az oroszoknak megvan a szükséges erejük ahhoz, hogy akara-tukat érvényesítsék, hogy az egyháznak mind az életében, mind az intézményeiben a legnagyobb károkat okozzák.
Ezek azok a megfontolások, amelyek néhány vezető katolikust (a papság és laikusok köréből) arra indítottak, hogy a modus vivendi megkísérlése mellett dönt-senek. Ezek a személyek: a jezsuita atyák közül P. Jánosi (egyetemi tanár), P. Ker-kai és P. Nagy T. (a nagy agrárifjúsági mozgalom, a KALOT vezetői); a világiak közül: Szekfű Gyula egyetemi tanár (moszkvai követ), Eckhardt Sándor és Bálint Sándor; Barankovics István főszerkesztő. Mindannyian (P. Kerkai és P. Nagy kivé-telével) rendelkeznek azzal a nagy előnnyel, hogy vezető szellemi szereplői voltak a hitlerizmussal szembeni ellenállásnak, s ezért az oroszok és a kommunisták sem tehetnek mást, mint hogy „igazi” demokratáknak ismerjék el őket.
Mint tudott, a Prímás és a papság vezető személyiségei, akik az előző érában (nem egészen kifogástalan) szerepet töltöttek be, szenvedélyesen állást foglaltak a modus vivendi kialakítására irányuló minden kísérlet ellen. Ennek okai azonban inkább érzelmiek (ressentiment), mint tartalmiak. Fennállt annak a nagy veszélye, hogy Magyarország katolikusai két táborra szakadnak; ennek minden feltétele meg-volt, a szenvedélyek is, az utóbbiak főként a konzervatívok (gyakran reakciósok) részéről. Elsősorban a modus vivendi híveinek felelősségtudata és egyházszeretete javára írandó, hogy ez a harc eddig nem robbant ki a katolikus táboron belül.
A modus vivendi megkerülhetetlen feltétele, hogy fenntartás nélkül a valódi demokrácia és a szociális reformok mellett foglaljunk állást, és eloszlassuk azt a gyanút, hogy ebből a szempontból közös dolgaink lennének a túlságosan konzer-vatívokkal (akik gyakran reakciósak). Sőt, kívánatos lenne, hogy a katolikusok aktí-van részt vegyenek a demokratikus intézmények kialakításában. Ők lehetnének sok esetben a garancia arra, hogy ezek az intézmények elkerülik a nem kívánt szél-sőségekbe hajlásokat. (Ez a meggyőződése Nagy [Ferenc] miniszterelnöknek és Tildy Z[oltán] köztársasági elnöknek.)
Ez nem jelenti azt, hogy lemondanánk a kritika jogáról. Ellenkezőleg, ez a kriti-ka annál hatásosabb, minél inkább meg van győződve a nép arról, hogy a szóba forgó kritika kizárólag a köz javát szolgálja.
Sajnos félő, hogy a Prímás személye – mindazután, ami történt – már nem alkal-mas arra, hogy utat építsen a modus vivendi számára. Az a helyzet, hogy ebből a szempontból nem objektív okok jelentik az akadályt, hanem személyes jellegű okok. A Prímás személyére már nemcsak a marxisták és a kommunisták tekintenek gyanúval, hanem a legtöbb kisgazda is. A Prímás minden megnyilatkozását, talán még a legártatlanabbat is, félreértelmezik, kimondatlan hátsó szándékot keresnek bennük, és ezt teszik elsősorban a saját hívei is.
Ebben a kínos helyzetben az látszana egyetlen járható megoldásnak, ha a Prímás teljesen visszavonulna a politikai tevékenységtől. Ha feltétlenül szükséges lenne, hogy helyette a hierarchia egy más tagja vegye át ezt a szerepet, akkor erre csak Bánáss apostoli vikárius lenne alkalmas. A legjobb lenne azonban a katolikusok politikai vezetését teljesen a világiakra bízni, a hierarchiának pedig csak a felügye-letre kellene szorítkoznia, de ennek is csak felügyeletnek és nem irányításnak kel-lene lennie, a szó szoros értelmében.
Nyugat más országaiban ezek a követelmények teljesen magától értetődőknek tűnnek, Magyarországon azonban nem. És különösen a mostani Prímás számára tűn-nek ezek teljesen elfogadhatatlannak. Az utóbbi két év története ezt eléggé bebizo-nyította.
A magyarországi egyház helyzete rendkívül feszült. Az oroszok mindent meg fognak tenni, hogy [a maguk szempontjából] tiszta helyzetet teremtsenek, mielőtt Magyarországról kivonják a katonáikat. Ezért joggal állíthatjuk: est periculum in mora.18Ha minden úgy marad, mint most, az egyház nehéz időknek néz elébe. És az egyház sorsa sok évre eldőlhet.
Ütközni vagy időt nyerni?
18 A késlekedés veszélyes (Latin).
A „modus vivendi” alkalmazója: P. Nagy Töhötöm SJ dokumentumaiból
1. utazás1945
1. 1945. július 14/24. Magyarország és a magyarországi katolikus mozgalmak jelenlegi helyzete (1945. június 14-ig) . . . .103
2. utazás
2. 1945. szeptember 20. Mindszenty levele XII. Piusz pápához . . . .113 3a Kísérőlevél XII. Piusz pápához . . . .115 3b A helyzet Magyarországon 1945. szeptember 25-ig . . . .116 4. 1945. november 20. Jelentés a 2. római tartózkodásom alatt elért eredményekről
(1945. október 11.–november 19.) . . . .134
3. utazás 1946
5. 1946. március 6. Bizalmas kiegészítés az 1946. február 16-i beszámolóhoz ..150 6. 1946. április 25. Levél P. Norbert de Boynes SJ-hoz . . . .151
4. utazás
7. 1946. július 31. Jelentés a magyar katolicizmus helyzetéről
(1946. július 10-ig bezárólag) . . . .153 8. 1946. május 25. Jelentés Ostjukin úrral, az NKVD közép-európai
vezetőjével folytatott beszélgetésemről (leadva: augusztus 2-án) . . . .165 5. utazás
9a 1946. október 15. Vázlat és összegyűjtött anyag az Őszentsége számára
megírandó jelentéshez . . . .169 9b 1946. november 12. Jelentés a magyar katolicizmus helyzetéről
(1946. november 5-ig bezárólag) . . . .184 10. 1946. november 12. A KALOT küzdelme fennmaradásáért . . . .195
A modus vivendi megkerülhetetlen feltétele, hogy fenntartás nélkül a valódi demokrácia és a szociális reformok mellett foglaljunk állást, és eloszlassuk azt a gyanút, hogy ebből a szempontból közös dolgaink lennének a túlságosan konzer-vatívokkal (akik gyakran reakciósak). Sőt, kívánatos lenne, hogy a katolikusok aktí-van részt vegyenek a demokratikus intézmények kialakításában. Ők lehetnének sok esetben a garancia arra, hogy ezek az intézmények elkerülik a nem kívánt szél-sőségekbe hajlásokat. (Ez a meggyőződése Nagy [Ferenc] miniszterelnöknek és Tildy Z[oltán] köztársasági elnöknek.)
Ez nem jelenti azt, hogy lemondanánk a kritika jogáról. Ellenkezőleg, ez a kriti-ka annál hatásosabb, minél inkább meg van győződve a nép arról, hogy a szóba forgó kritika kizárólag a köz javát szolgálja.
Sajnos félő, hogy a Prímás személye – mindazután, ami történt – már nem alkal-mas arra, hogy utat építsen a modus vivendi számára. Az a helyzet, hogy ebből a szempontból nem objektív okok jelentik az akadályt, hanem személyes jellegű okok. A Prímás személyére már nemcsak a marxisták és a kommunisták tekintenek gyanúval, hanem a legtöbb kisgazda is. A Prímás minden megnyilatkozását, talán még a legártatlanabbat is, félreértelmezik, kimondatlan hátsó szándékot keresnek bennük, és ezt teszik elsősorban a saját hívei is.
Ebben a kínos helyzetben az látszana egyetlen járható megoldásnak, ha a Prímás teljesen visszavonulna a politikai tevékenységtől. Ha feltétlenül szükséges lenne, hogy helyette a hierarchia egy más tagja vegye át ezt a szerepet, akkor erre csak Bánáss apostoli vikárius lenne alkalmas. A legjobb lenne azonban a katolikusok politikai vezetését teljesen a világiakra bízni, a hierarchiának pedig csak a felügye-letre kellene szorítkoznia, de ennek is csak felügyeletnek és nem irányításnak kel-lene lennie, a szó szoros értelmében.
Nyugat más országaiban ezek a követelmények teljesen magától értetődőknek tűnnek, Magyarországon azonban nem. És különösen a mostani Prímás számára tűn-nek ezek teljesen elfogadhatatlannak. Az utóbbi két év története ezt eléggé bebizo-nyította.
A magyarországi egyház helyzete rendkívül feszült. Az oroszok mindent meg fognak tenni, hogy [a maguk szempontjából] tiszta helyzetet teremtsenek, mielőtt Magyarországról kivonják a katonáikat. Ezért joggal állíthatjuk: est periculum in mora.18Ha minden úgy marad, mint most, az egyház nehéz időknek néz elébe. És az egyház sorsa sok évre eldőlhet.
18 A késlekedés veszélyes (Latin).