A PANNONHALMI SZENT-BENEDEK-REND TÖRTÉNETE.
A magyar kereszténység, királyság és benczés-rend fönnállásának kilenczszázados emlékére kiadta a Pannonhalmi Szent-Benedek-rend. Szerkeszti ERDÉLYI LÁSZLÓ DK.
pannonhalmi főiskolai tanár, rendi levéltáros. Első kötet : A megalapítás és terjeszke-dés kora 996—1243. Budapest, Stephaneum 1902. ívrét — XVI—825. lap. (Számos
műmelléklettel, képpel, térképpel és oklevélhasonmással.)
Hazánk történelmének évlapjai ragyogó betűkkel örökítették meg a magyar benczések érdemeit. Amidőn a nemzet a magyar királyság és kereszténység fönnállásának kilenczszázados évfordulóját ünnepelte, a hálatelt és örömteljes megemlékezésből méltó osztályrész a magyar benczésrendnek is jutott. Kilencz évszázad zajlott le azóta, hogy első királyunk fejét a szent korona érinté, hogy magyar földön a keresztény egyház megszilárdulásával a polgáriasodás és művelődés erőteljes fej-lődése megindult s hogy a nemzetbe olvadt hazánk legrégibb szerzetes rendje, amelynek tagjai a vallási és az erkölcsi élet, a szellemi és anyagi művelődés terén áldásosán és sikeresen teljesítették a rend magasztos misszióját. Kilencz évszázadon keresztül a benczések hazánk jeles fiai, a kath. egyház buzgó papjai, a nemzet ájtatos lelkipásztorai és fenkölt tanítói voltak. Rendházaikban, plébániáikon és birtokaikon serényen fejlesztették és felvirágoztatták a magyar erkölcsi és anyagi kulturát. Nagy királyaink pártfogó oltalma gyarapította a rend birtokait, szaporította jövedelmeit, amelyek ismét apadtak és csökkentek gyönge kormányok, háborús évek idejében. A rend a nemzettel együtt szenve-dett viszontagságos korszakokban s a nemzettel együtt magasztaltatott fel multunk fényes napjaiban. Kilencz évszázadon keresztül a nemzet-tel érzett, a nemzetért működött a magyar benczés-rend. Az ő kilencz százados múltjának minden egyes dicső mozzanata a magyar nemzet történetének elválaszthatlan és fontos tartozékát képezi.
így meleg rokonszenvvel üdvözöljük a magyar benczés-rend törté-netének nagyszabású vállalatát, amelynek létesítése körül a tudós rend-tagok legjobbjai serény és eredményes tevékenységet fejtettek ki.
A rendtörténet, amely „monumentum aere perennine" gyanánt hirdeti benczéseink elhervadhatlan érdemeit, tizenkét kötetre terveztetett, amely közül eddig az első kötet jelent meg. Ezen kötet a pannonhalmi főapát-ság történetének első korszakát, a megalapítás és terjeszkedés korát a
„Möns sacer Pannoniae" telepeseinek bevándorlásától a mohácsi vészig (996—1243.) öleli fel. A kötetet Erdélyi László dr. szerkesztette, rajta kívül a rendtörténet egyes fejezeteinek megírásában résztvettek Gyulai Rudolf, Schermann Egyed dr., Szentimrei Márton, néhai Villányi Szoniszló,
Wagner Lörincz és Zoltvány Irén rendtagok. Az elismerésből minden egyes munkatársnak kijut a maga jól megérdemlett osztályrésze, azon-ban mindenekelőtt — és különösen gazdaságtörténelmi szempontból, amelyet ezen bírálatunkban első sorban szem előtt tartunk, — ki kell emelnünk a szerkesztő érdemeit, akinek dolgozatai a díszes kiállítású, vaskos kötet jó kétharmadrészét (öt fejezet, függelékek és oklevéltár) teszik. Nem habozunk kijelenteni, hogy azt, amit Erdélyi a rend jöve-delmeiről és birtokairól az előttünk fekvő munkában közzétett, hazánk Árpádkori gazdaságtörténelmének egyik legfontosabb, elsőrendű adalé-kának tartjuk.
Szem előtt tartva tehát, azon megszorítás^ amelyet e folyóirat szakszerű jellege követel meg, ismertetésünkben csak azon fejezeteket vehetjük figyelembe, amelyekben E. a pannonhalmi főapátság gazdasági viszonyait tárgyalja. Az első és második fejezetben E. az apátság
megalapításáról és az alapítólevél hitelességének kérdéséről értekezik.
Hazánk legrégibb és — korát tekintve —legbecsesebb oklevelére nézve E. nagy tudományos készültséggel és éleselmüséggel bizonyítja, hogy az egészében hiteles, eredeti oklevél, amelynek még utóiratát (a híres pozsonyi vámharmad és a legrégibb apátsági birtokok jegyzékét) sem tekinthetjük későbbi toldásnak. Bizonyításánál E. különösen szerencsés azon következtetések felhasználásában, amelyeket az akkori gazdasági viszonyokból vont le. Már ezen fejezetek gazdaságtörténelmi vonat-kozásai figyelemreméltók. A gazdaságtörténész azonban sokkal fonto-sa bb, kritikai feldolgozásban nyújtott adatokat a szintén E., tollából származó ötödik és hatodik fejezetben talál. Az ötödik fejezet a somogyi és egyéb tizedekről, valamint a sójövedelmekről, a hatodik fejezet pedig az apátság birtokairól szól. A tizedek jog- és gazdaság-történelmi elemzésével E. nemcsak a pannonhalmi apátság, de hazánk egyetemes gazdaságtörténelmének idevonatkozó korszakára nézve minta-szerű és mellőzhetetetlen tanulmányt alkotott. Kiválóan érdekes annak az ecsetelése, hogy a tizedjog miként jutott el hazánkba, továbbá, hogy a tizedszedés jogosultsága kiket illetett meg s hogy mire terjedt ki a tizedszedés joga (péld, gyermektized !). A hosszas és bonyolódott tized-pörök ismertetése kapcsán szerzőnek bő alkalma nyílt arra,. hogy számos társadalom- és gazdaságtörténelmi problémát sikeresen oldjon meg. Hogy csak egyet emeljek ki : szerző a sójövedelem tárgyalásánál э sóárak hullámzását vizsgálja s igen sikerült érveléssel következtet arra, hogy a só ára a 13. század elején tetemesen csökkent. Ezen fon-tos gazdaságtörténeti adat a gazdasági élet fellendülésében, kivált a sótermelés növekedésében találja ugyan természetes magyarázatát, de mindenesetre Erdélyi elvitázhatlan érdeme, hogy ezt a konkrét adatok segélyével megállapította úgy, hogy ezen biztos alapból következtethe-tünk az akkori gazdasági élet fejlődött állapotára.
Az apátság birtokai (számra nézve jóval százon felül) az ecsetelt korszakban igen kiterjedtek voltak és több mint tiz vármegye terüle-tén feküdtek. A birtokok javarésze Pannonhalma körül Győr vármegyében (a mansiók 30°/o-a), valamint a szomszédos vármegyékben (Veszprém, Sopron, Pozsony, Komárom stb.) található. Erdélyi a birtokok számát, méreteit. s mezőgazdasági jellegét a rendelkezésére álló — gyakran
41
hézagos — adatokból józan bírálattal és óvatos következtetésekkel állapítja meg. Annyi a tanulságos részlet ezekben a fejtegetésekben, hogy az ismertetés csak egyes szemelvényekre terjedhet ki. Felette érdekes különösen" E. tanulmánya az Árpádkori földmértékekről. Szer-zőnek sikerült az egyik falu, Nyalka középkori határait megközelítő pontossággal megállapítania, amelyek által körülzárt terület mai mérték-ben „körülbelül 1900 kat. hold, vagyis Werbőczy mértéke szerint (Tri-part. 1. 133., 49. §.) 1425 királyi hold" nagyságú volt. Ezt a területet a szomszédok (az Albeus-féle 1240.. körül készült birtokösszeírás tanú-sága, szerint) 30 ekealjra (aratrum,) becsülték. így egy ekealjra Nyalkán csak 47V2 királyi hold jutna, noha kétségtelen, hogy akkortájt az eke-aljra 100—150 holdat számítottak. A számításnál tehát — az összterü-let és az. ekealjbecslés helyességét feltéve, amelyben kételkedni nincs okunk, — csak a holdak nagyságában rejlik a tévedés. Ezen gondolat-menet kifejtése alkalmával Ë, a Werbőczy-féle királyi öl Árpádkori használatát kétségbevonja s azt bizonyítja, hogy a birtok-összeírások számadatait csak úgy értelmezhetjük szabatosan, ha a királyi öl (=2"96 m.J helyébe a pozsonyi vagy bécsi ölet ( = Γ 8 9 6 m.) vesszük. Ezen helyettesítés után az 1900 kat. hold 3518V2 régi „'kis" holddal, vagyis 29V3, egyenként 120. holdas ekealjjal egyenlősíthető. (Megfordítva:
30 ekealj à 120 kis hold = 3600 kis hold — 1944 kat. hold.) Szerző az itt. ismertetett részletes és körültekintő vizsgálatait az összes ada-tokra terjeszti ki, amelyeket kivált az adománylevelek és birtok-össze-írások nyújtanak, .ebbeli számításainak összegezését pedig a II. és III.
számú függelékekben adja. Erdélyi a pannonhalmi főapátság birtokait a. tatárjárás előtt 19 közelebb meg nem határozható birtokrészleten kívül 57.866 kat. holdra (893 ekealjra) becsüli. A meghatározott terü-letből 42.638 kat. hold, vagyis annak 73-68%-a, állandó müvelés alá vett föld, különösen szántó és szöllö volt, a fennmaradó részletet pedig erdők, rétek, legelök, nádasok, régi (halas-)tavak stb., alkották. A meg-határozott házhelyek (mansio) száma 2700-re rúgott, egy mansióra átlag-ban 56 kis holdnyi állandóan müveit terület esett.
Ismertetésünket azon kijelentésbe foglalhatjuk össze, hogy „a Panon-halmi Szent-Benedek-rend története" a magyar gazdaságtörténelem iro-dalmának nagybecsű nyeresége. Az olvasó * tájékoztatására szolgáló műmellékletek (képek, térképek és oklevélhasonmások) csinos kivitele az itt ismertetett. kötet külalakját annak benső tartalmához méltóvá teszi. Kiemelendő végül még azon gondosság, amelyet Erdélyi dr., mint a kötet szerkesztője, de mint a rend levéltárosa is, az oklevelek kifo-gástalan kiadására fordított. A függelékek és az oklevéltár (197 darab tatárjárás előtti korból való okmány!) az amúgy is tartalmas munkát még becsesebbé teszik. Megokolt lesz tehát óhajunk, hogy a kilátásba helyezett további tizenegy kötet szerkesztése az első kötet magas szín-vonalán maradjon s hogy a magyar történeti irodalom minél előbb a teljes munkával, mely a maga nemében páratlan lesz, gazdagodjék meg.
Ugy hiszem, erről kezeskedik a Rend magas tradiczióját híven követő szerzők tudományos hírneve.
Dr. Kováts Ferencz. 1
NYUGATMAGYARORSZÁG ÁRUFORGALMA A XV. SZÁZADBAN A POZSONYI HARMINCZADKÖNYV ALAPJÁN.
Történet-statisztikai tanulmány. Irta : D K . KOVÁTS FEEEXCZ. Budapest 1 9 0 2 .
Ára õ korona. 234 lap.
Dr. Kováts Ferencznek már előbbi munkája, mely a középkori városi adózásról szól, nagy mértékben magára vonta a közfigyelmet, mert egy oly téren mozog, mely eddigelé nálunk jóformán parlagon hevert. De még inkább mondható az azon műről, melyet ezennel ismer-tetünk. Nyugatmagyarország XV. századi áruforgalma czimü művével egyéniségével oly téren lép a nyilvánosság elé, amelyen a mű valóságos úttörő műnek mondható. Mig Horváth Mihály a műipar és kereskedés történetében tűlnyomólag nyomtatott források alapján mozog, addig Kováts Ferencz jelen művében eddig nem ismert, eddig fel nem hasz-nált forrásokból merít s oly müvet bocsát a tudományos irodalomban gyönyörködhető olvasó használatára, mely méltán a külföldön is nagy mértékben vonná magára a közfigyelmet. Áz általa felhasznált és érté-kesített forrás az 1457—58 évi pozsonyi harminczadkönyv, mely a kor közéleti viszonyainak megismerésére oly dúsgazdag kincsesbánya, hogy érette a külföld is megirigyelhet s valóban kívánatos volna, ha a nagy-becsű forrrás egész terjedelmében kiadatnék.
A pozsonyi harminczadkönyv elsőrangú forrás, olyan forrás, mely nagyobb terület árúforgalmát tartalmazza, nemcsak magában véve megbízható, hanem azáltal is kitűnő, hogy számadataiban a lehető legpontosabb. Helyes feldolgozása tehát oly eredményekhez vezet, minők-höz eddigelé azok, kik középkori urbáriumok, vámlajstromok, adóköny-vek és más e fajta források alapján dolgoztak, nem juthattak. Ez utóbb előszámlált források egytöl-egyig hiányosak lévén, természetes, hogy a belőlük merített tanulságnak is nagyon hézagosnak kellett lennie.
Statisztikai módszeres kutatásra egyáltalán alkalmatlanok, míg a pozsonyi harminczadkönyv Összefüggő tartalmánál fogva a statisztikai módszeres kutatást lehetségessé, tette. Az eredmény ennek következtében nem problematikus, hanem téljesen positiv, amiről nem is habozom kimon-dani, hogy Kováts Ferencznek előttünk fekvő műve absolut értékénél fogva a legbecsesebb irodalmi termékeink közé sorolható.
Hogy azzá váljék a mű, ahhoz a szerző részéről sok történeti tájékozottság, jeles diplomatikai képzettség, ugy a helyi, mint a külföldi árú- és kereskedelmi viszonyoknak alapos ismerete, azonfelül pedig egy oly statisztikai módszer kívántatott, mely a forrásban levő tartalmat biztosan értékesíteni tudja. Nem a közönséges történetíró feladatával állott szemben Kováts Ferencz, mert ámbár a történetíró is csak úgy értékesítheti érvényesen forrásainak anyagát, ha diplomatikailag és mód-szertanilag képzett s a történelmi kor ismeretében járatos, mégis Kováts feladatát az tette a történetírásánál jóval nehezebbé, mivel neki a tömér-dek anyagot rengeteg munkával előbb rendszerbe foglalni s egyes bonyolult adatokat megfejtenie kellett. Aki végignézi a mü tabelláit, értékátszámitásait és az egyes árúcsoportok elrendezését, az méltó bámulattal van eltelve a szerző alapos ismeretei, rendkívüli szorgalma és feltűnő éleselmüsége iránt. Módszere mindenütt beválik s
magyará-43-.
zata oly biztos, hogy bátran követheti őt ugy a történetíró, mint a nemzetgazdász és a statisztikus is. Fejtegetéseinek folyamán kimutatja,, hogy a harminczadkönyvi feljegyzések alapján nemcsak a behozott és kivitt árúk mindegyike után mennyit fizettek, hanem megállapítja egy-szersmind az árúnemek értékét és származását, valamint sok esetben azoknak méreteit és darabszámát, nemkülönben a behozó és kivivő·
egyének számát, nemét, foglalkozását és gazdasági állását is. A leg-apróbb részletekig elemzi és számszerűen feltünteti azon árúforgalmat, amely a pozsonyi harminczadhivatal ellenőrzése mellett a XV. század, egyik évében le lett bonyolítva. Tulajdonkép árúforgalmi könyvnek kellene lenni, de egyúttal valóságos Tculturiörténeti könyv is, mely munkát egy magyar historikus sem hagyhat figyelmen kivül, mert hiszen e . műben az árúforgalmon kivül számos egyéb kulturtényező van fel-tüntetve s kellő világításba helyezve, mint a milyenek az ipar, a pénz,, a műszorgalom és műképesség és számos hasonló ágai a nemzetgazda-sági életnek. Ez okból csak nagy szolgálatára volna nemzeti törté-netírásunknak, ha a harminczadkönyvnek a jelen feldolgozása német, nyelvre is fordíttatnék, mert a német történetíró részéről való felhasz-nálása által hazai viszonyainknak eddigieknél sokkal alaposabb és ked-vezőbb megítélésére tennénk szert.
Szerző az első fejezetben röviden, de mégis kellően, kimerítően, ecseteli a harminczad és a harminczadbérlet történetét. A második feje-zetben az anyag feldolgozásánál és a táblázatok készítésénél követett eljárását mutatja be.. Aztán rátér a harminczadkönyv tartalmának mód-szeres statisztikai feldolgozására. Tekintettel az anyag egyenlőtlen elosz-tására a behozatalt négy fejezetbe (III—VI) foglalja, míg a kivitel elem-zésére egy fejezetet (VII) tartott elégségesnek. A függelékben a pénz-lábról és pénzszámitásról szól, valamint a tárgyra vonatkozó egyes-okleveleket közli. Befejezésül az árúnemek betüsoros jegyzékét és pedig úgy a magyar árúnevek, mint külön az eredeti közép felnémet árúnevek jegyzékét, mivel a mű könnyű módon való felhasználhatóságát lehet-ségesíti. Minden egyes fejezet arról a buzgalomról, arról a nagy szak-ismeretről s arról a következetesen keresztülvitt módszerességről tesz.
tanúbizonyságot, melylvel a fiatal szerző, a mai sokat termelő, de érté-kében olykor nagyon is fogyatékos irodalomnak terén annyira kiválik.
Ha egyfelől az ö alapos tudását és képességét, másfelől a pozsonyi városi levéltár kimeríthetetlennek tátszó dúsgazdagságát tekintjük, akkor csakis a legörvendetesebb reményeket köthetjük további irodalmi műkö-déséhez. Az ő nemes ambitiója és a tárgyba való teljes beavatottsága következtében még oly müveket remélhetünk tollából, melyet, úgy mint.
eddigi müvei is, mindnyájunk nagy okulására lesznek.
Dr. Ortvay Tivadar.