• Nem Talált Eredményt

5. 2. 6. Ipar

In document DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Jakab Réka (Pldal 152-157)

A zsidók aránya a kézműves szakmákban korszakunkban jóval alulmaradt a kereskedelemben tevékenykedő hitsorsosaik arányával szemben. A haszonbérleteknél tárgyalt pálinkafőzést vagy hamuzsírgyártást leszámítva, néhány példától eltekintve a pápai

716 Valószínűleg azonos az 1815-ben cégért ütő Herzfeld Simon személyével.

717 LŐVY 1901

718 VeML IV.1.h Összeírás, 57. sz. háztartás

719 VeML V.2 Kereskedőbejegyzések könyve, 1841–1861.

zsidó iparosok többsége céhen kívüli kézműves foglalkozást űzött. Pápán a letelepedési engedéllyel rendelkezők bármilyen mesterséget folytathattak az év minden napján azzal a kikötéssel, hogy figyelemmel kell lenniük a katolikus ünnepekre.720 A bizonytalan helyzete miatt rugalmas szakmaváltásra berendezkedett zsidóság – különösen a korai időszakban – gyakran felváltva űzte a kereskedést, a kézműves tevékenységet vagy valamilyen haszonvétel bérlését és üzemeltetését. A 19. századra már valamelyest megszilárdultak a keretek, és a megélhetést többnyire egy-egy keresettípus önmagában biztosította, miközben a kézművesek kereskedése továbbra is jellemzőnek mondható. A speciális szakértelmet és nagyobb beruházást igénylő szakmák esetében viszont ritkán fordul elő a tevékenységtípusok váltakoztatása. Az első pápai zsidókra vonatkozó adataink is ezt a megállapítást támasztják alá. A kereskedők általában valami haszonvételt is béreltek, miközben a vászonfestéssel foglalkozó Philippus Marcus kizárólag mesterségéből élt.721

A zsidó kézművesek többsége kereskedelemmel is foglalkozott és tekintve, hogy céhszabályok nem kötötték, olyan termékeket is forgalomba hoztak, melyeket nem ők állítottak elő. Így ugyanazt az árut olcsóbban tudták adni céhbeli társaiknál. A konkurenciát jelentő városi zsidó kézműveseket a céhek igyekeztek távol tartani mesterségüktől, ezért nem vették fel őket a céhekbe. Pápán a katolikus mestereket tömörítő céhek még a protestáns mesterek felvételtől is elzárkóztak, tehát a zsidók előtt vallási különbségből fakadó akadályok is álltak. A katolikus mesterek által alkotott céhek zsidó mesterekkel szembeni előjogait és kvázi hatósági jellegét számos esetben tapasztalni lehet, amikor a város vagy az uradalom a hozzá folyamodó zsidó kézművesek ügyében a céhek véleményét kérte.

Helytartótanácsi rendelet értelmében, ha egy zsidó kézműves alkalmas volt rá (letöltötte a vándorlási időt, az előírt remeket elkészítette) be kellett venni a helyi céhbe. A céhek azonban általában elzárkóztak ez elől, vagy ha mégis engedték őket belépni (például Óbudán, Máramarosszigeten), akkor általában megtiltották nekik legény vagy inas tartását.722 Az 1805-ben kidolgozott, de csak 1813-tól hatályos központi céhszabályok megengedték, hogy a zsidó kézművesek, akár magukban, akár legények segítségével űzhetik szakmájukat, taníthatják legényeiket, és ha a mesterek elérik a megfelelő számot, alapíthatnak saját céhet. Önálló zsidó céhalakítási kísérlet több városban is volt, azonban ezek általában a helytartótanács vagy a vármegye ellenállásán megbuktak.723 A zsidók céhekbeli befogadásáról, vagy iparűzésük engedélyezéséről („befugter” jog) inkább csak 1840 után beszélhetünk, amikor a törvény lehetővé tette, hogy a letelepedési joggal rendelkező zsidók egyedül vagy legényeikkel űzzék meserségüket. A céhek még ezután is igyekeztek korlátozni a zsidók versenyét, akiket nem tekintettek teljes jogú mestereknek.724

Pápán egyedül a zsidó szabók esetében tudunk arról, hogy céhet kívántak alapítani.

A népes szakmát alkotó szabók éppen létszámukra hivatkozva kérték 1834-ben a vármegyét, segítse céhalapítási szándékukban őket, mert anélkül nem tudják megbüntetni a

„hibás” mestereket, nem tudják a legényeiket vándorlásra kötelezni. Hivatkoztak a helytartótanács 1805. évi rendeletére, hogy ha valamely településen a zsidó mesterek száma annyira megnövekszik, hogy képesek céhet létrehozni és fenntartani, a királytól

720 MOL C 43 F. 3. nr.13. 1781. „per totum annum libere exercent opificia demptis diebus festivis per romano catholicos observari solitis.”

721 MZsO VII. 624–625.

722 EPERJESSY 1967. 126.

723 Kivételnek, ezért jelentősnek tekinthető a miskolci zsidó ún. sorcéh megalakítása 1836-ban, amely többféle mesterséget űző iparost tömörített, saját céhszabályzat alapján, céhmester vezetésével működött, és földesúri, valamint vármegyei jóváhagyást is szerzett. Azonban királyi céhprivilégiumot nem kapott. SÓS

[1941] 188–189. LUPOVITCH 2007. 126–127.

724 MOL P 1216 capsa 64. nr. 129. EPERJESSY 1967. 132. A zsidó kézművesek fokozatos emancipációjáról Pest város példáján lásd: DÓKA 1994b. 76–77., 79.

nyert artikulusoknak megfelelően alapíthatnak céhet.725 1834-ben 29 szabót neveztek meg a zsidók, akik legényt és inast tartanak, közülük 11-en németszabók, 15-en magyar, azaz pruszlikszabók, 3-an sapkások voltak. Szükségük lett volna az érdekvédelemre, mert – mint fogalmaztak – nem tudták megvédeni magukat azoktól a jött-ment kézművesektől, akik letelepedtek a városban és anélkül űzték a mesterségüket, hogy remekeltek volna.726 Az uradalom is támogatta a zsidó szabók céhalapítási törekvését. A vármegye – bár elvben támogatta – mégis kifogást emelt, mivel a pápai szabók közül egy sem remekelt. Ezért utasította őket, hogy a földesúr, mint főcéhmester felügyeletével, céhbiztos és 2–3 keresztény mester jelenlétében remekeljenek, ezután kérni fogja a céhalapítási engedélyt és az artikulusokat a helytartótanácstól. A zsidókat azonban a pápai szabó céh nem engedte remekelni, mivel nem voltak céhtagok.727 A kilátástalan helyzetre egyelőre nem találtak megoldást, de pár év múlva, 1837-ben a magyar szabócéh jegyzőkönyvébe feljegyezték, hogy a céh attól kezdve izraelita mestereket is felvesz soraiba.728 A 10 aláíró zsidó szabó vállalta, hogy egy uradalmi biztos jelenlétében elkészíti a remeket. Vállalták továbbá, hogy miután a céh beiktatja őket, elismerik a keresztény céhmester hatóságát és nem alakítanak önálló zsidó céhet. Ez nyilvánvaló kompromisszum volt, amely a magyar szabócéh számára a zsidó szabók tevékenységének felügyeletét tette lehetővé. Megállapodtak, hogy ha a zsidó legény által készített remeket mind a zsidó mester, mind a céhmester megfelelőnek ítéli, akkor köteles lesz a legény számára letelepedést kérni az uradalomtól.

Zsidók inast csak három mester jelenlétében fogadhatnak és szabadíthatnak fel, ezek – akárcsak a legények – kizárólag zsidók lehetnek. Megtiltották, hogy egymástól legényt vagy inast átcsábítsanak magukhoz. Részt vehettek a céhgyűléseken. Kikötötték, hogy zsidó szabólegény elköltözése a céhmester tudtával történjen. A zsidó szabók maguk közül atyamestert választhattak, aki a városba érkező legény számára meghatározott rend szerint kirendelte a mestert.729

A szabók esete azonban Pápán is kivételnek számított. Korszakunkban mindvégig jellemzőnek mondható a céhek tiltakozása a zsidó kézművesek működése ellen. Ez ráadásul nem nevezhető pápai jelenségnek. Minden városban, ahol zsidó kézművesek nagyobb számban dolgoztak, a városi jegyzőkönyvek az ellenük foganatosítandó fellépést sürgető bejegyzésekkel vannak teli. Tiffenbach Mihály pápai bádogosmester a vármegyei közgyűlés előtt kérelmezte, hogy a városban az Eperjesi család szabad telkén élő és mesterségét űző zsidó bádogost mindaddig tiltsa el a munkától, míg saját jogon be nem áll a céhbe.730

A francia háborúk idején a városba beszállásolt katonaság ellátása nagy terheket rótt a lakosságra, ugyanakkor a kézművesek és az élelmiszerrel kereskedők számára jövedelmet is hoztak. 1806-ban egy Ignác nevezetű pápai zsidó a városban felállított

725 „Judæi seu ad propriam manum, seu ad scitis sodalibus judæis, opificia exercere, et juvenes suos artem edocere poterunt, donec numerus eorum sufficiens fuerit, ut inter se contubernia erigere possint.” VeML IV.1.b 1681/1834. szeptember 11.

726 Jól látható, hogy a zsidó közösségen belül is előállt az a probléma, hogy a kontárok versenye rontja a céhet ugyan nem alkotó, de a város kézművesiparában régóta résztvevő, valamilyen érdekközösséget alkotó, letelepedett zsidó kézművesek piaci esélyeit. Más tekintetben is előfordult, hogy a tehetősebb, már esetleg több generáció óta Pápán élő zsidóság óvakodott attól, hogy saját jövevény, szegény hitsorsosait befogadja.

727 VeML IV.1.b 1681/1834. szeptember 11.

728 LDM TA 69. 169. 1. A pápai szabó céh megegyezése a pápai zsidó férfi és nőiszabókkal. Pápa, 1837.

szeptember 29.

729 A szerződésben szereplő mesterek: Gold Zsigmond férfi- és női szabó, Heinrich Neumann úriszabó, Herman Gold férfiszabó, Selig Grünbaum férfiszabó, Augstein Leopold férfiszabó, Klein Dávid férfiszabó, Baron Salamon úriszabó, Kohn Rudoph férfi- és nőiszabó, Grünfeld Samuel úriszabó, N[…] Hofer férfiszabó.

730 VeML IV.1.b 1912/1832. augusztus 21. Nem ismert, hogy a zsidó bádogos céhbe való felvétele nem ütközött volna-e akadályokba.

katonai kórház részére 43 szalmazsákot varrt, amiért jutalmul a városi pénztár kisebb összegű pénzt utalt ki neki.731 A háború alatt a zsidó pékek a császári csapatok részére 20537 adag kenyeret sütöttek vármegyei parancsra, amihez a lisztet egyesek csak hitelből tudták biztosítani, ezért kérték az elmaradt ellentételezést.732

Mint utaltunk rá, a 18. század első felében a gyertya- és szappankészítők Pápán kizárólag zsidók voltak. Ez összefüggött azzal, hogy a faggyúkereskedelmet többnyire zsidók bonyolították.

A zsidók által űzött kézműves szakmákról az összeírások tájékoztatnak. 1736-ban az összeírt 11 pápai zsidó családfő között mindössze egy kézművest találunk, a vászonfestő Philippus Marcust. A zsidó kézművesek által űzött szakmákról következő adatunk csak 1781-ből van. Ekkor a 11 kézműves közül 4 szabó, 2 irhás, 2 hentes volt, továbbá volt még egy pék, egy bőr- és egy tollúfeldolgozó.733 Az 1828-as országos összeírás idején Pápán már 9 szakmában 26 kézműves mestert írtak össze, akik közül 11 összesen 14 segéddel dolgozott, és szintén 11 volt azok száma, akik az évnek csak bizonyos időszakában dolgoztak. A szakmákat illetően erre az időszakra is jellemző a szabók túlsúlya (10 mester és 10 segéd). A második legnépesebb szakmát a tímárok alkották (6 mester és 2 segéd), volt két üveges, továbbá 1–1 hentes, varga, szappanos, csapó stb. Húsz évvel később a pápai zsidók már jóval többféle szakmát űztek. A speciális szakmák mellett a városi céhes mesterségek többsége is megtalálható a zsidók körében.

Ekkor már a mesterek többsége legényt vagy inasst tartott. Összesen 29 kézműves szakmában 123 mester és 125 legény dolgozott.734 Az adatok a pápai zsidók teljes szakmai emancipálódását mutatják a kézművesiparban.

Végezetül szólnunk kell egy nagyobb léptékű ipari vállalkozásról is. Az 1800-as évek elején szerteágazó kereskedelmi és bérlői tevékenysége miatt a forrásokban gyakran előforduló Neuman Ábrahám – szemmel láthatóan – minden alkalmat megragadott, hogy jövedelmeit növelje, illetve újabb és újabb, jövedelemmel kecsegtető ügyletekbe fektesse.

Rendszeres adósságügyei azt jelzik, hogy számításai nem mindig teljesültek, vagy éppen amiatt keletkeztek tartozásai, mert jövedelmeit azonnal befektette, örökösen forgatta. 1815-ben ipari vállalkozásba kezdett: 20 évre szerződést kötött a Bakonybél melletti Somhegypusztán indítandó üveghuta működtetésére. Ehhez 1816 júliusában 500 forintért megvásárolta a pénzeskúti huta bérlőjének, Vernhardt Józsefnek a halálával hátramaradt eszközöket.735 A huta épületei mellett lakóházak, műhelyek, raktár, istálló is a bérlemény részét képezték. A házakban a hutában dolgozó munkások és családjaik laktak. A szerződés értelmében Neuman volt köteles kitermeltetni a fát a megállapított 132 holdnyi erdőben, évente 1000 öllel, amiért összesen 5000 forintot fizetett az Esterházyaknak. A bérleményhez hús- és bormérési jog is társult további évi 300 forint lefizetése mellett, valamint a huta körüli lakóházak közül kilencet is Neuman bérelt, és kamatot fizetett a használt épületek becsült értéke után is. Az éves bérlet így valamivel több, mint 7000 forint volt. A huta éves forgalmát 40000 forintra becsülték.736 A jól jövedelmező üveggyártás ellenére Neuman folyamatosan tartozott a kialkudott bérleti díjjal. A szerződést 1820-ban megújították és az árenda árát is átszámították konvenciós értékre, „jó pénzre”. A szerződés értelmében az üveggyártáshoz használatos hamuzsír alapanyag megszerzésére

731 VeML V.2.a 371/1806. október 25.

732 VeML IV.1.b 243/1807. március 7.

733 MOL P 1216 C 43 F. 3. nr. 13.

734 VeML IV.1.h. Összeírás. Csak néhány ezek közül: aranyműves, bádogos, ernyőkészítő, gombkötő, irhás, kenyérsütő, könyvkötő, mészáros, nyereggyártó, olajkészítő, pálinkafőző, pék, pipás, pántlikás, sapkás, szabó, szappanos, szűcs, varga stb.

735 VeML IV.1.a 552/1819. március 15.

736 ÉRI 1966. 161.

már nem kellett az ugodi és az iharkúti erdőt is bérelje, erre a somhegyi erdőt használhatta.

A szerződés módosításakor Neuman még a korábban megvásárolt szekerek és lovak árával is tartozott az uradalomnak. 1820 márciusában 5 évre elosztott részletfizetésben állapodtak meg.737 Pár hét múlva azonban Neuman úgy döntött, hogy 10000 pengőforint értékű pápai házát felajánlja az uradalomnak, így a tartozása levonásával még pénzhez is jutott. A házat azonban nem kellett teljesen feladja, ugyanis az uradalom évi 600 pengőforint bér fejében megengedte, hogy továbbra is a házban maradjon.738

Neuman 1819-ben a helytartótanácstól a céhekhez hasonló privilégiumot kapott, amelynek értelmében üzemében legényeket és inasokat tarthatott, felszabadíthatta őket, és a hutában készült üvegárut saját üzletében árulhatta, továbbá használhatta a császári sasos címert.

Ekkor a „fabrika” 100 embernek adott kenyeret.739 A bérletet Neuman Ábrahám halála után valószínűleg fiai vették át. 1828-ban Neuman Salamon üveggyáros nevével találkozunk egy elbocsátó levélen.740 Őt 1848-ban Pápán mint gyárost írták össze.

Valószínűleg a fia lehetett az 1817 körül született ifjabb Neuman Herman, aki 1848-ban üvegkereskedő volt. Egy másik Neuman nevű gyáros, Fülöp talán társa volt Salamonnak a somhegyi huta működtetésében.741 A huta mintegy 45 éven át termelt, 1859-ben fejezte be működését.

737 MOL P 1216 capsa 64. nr. 265/3. 1820. március 2.

738 Uo. capsa 64. nr. 265/13. 1820. április 23. “Végképpen már reá unván azon ezer alkalmatlanságra, amelyet Naiman Ábrahám okozott, ezektül szabadulni, más részről tovább is iránta kegyelemmel viseltetni kívánván” az uradalom elfogadta az ajánlatot.

739 VeML IV.1.a 159/1819. január 18., 58/1819. december 4.

740 ÉRI 1966. 162.

741 VeML IV.1.h Összeírás.

II. 6. AZ 1848. ÉVI ZSIDÓ ÖSSZEÍRÁS

In document DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Jakab Réka (Pldal 152-157)