• Nem Talált Eredményt

Hibrid finanszírozási eszközök

Hibrid struktúrák a nemzetközi adótervezésben

2. Hibrid finanszírozási eszközök

A hibrid finanszírozási eszközök4 létezése alapvetően abból a problémából fakad, hogy míg a klasszikus tőke- és hitelfinanszírozási eszközök esetében a rendszertani besorolás világos és ezt az adójog kétpólusú kezelése is leköveti, addig a vegyes jogo-sultságokat biztosító termékeknél ez már nem olyan egyszerű. Míg a hagyományos törzsrészvények esetében a tulajdonosoknak szavazati joguk van, kifizetésre a vállalat nyereségéből – arról való döntés esetén – jogosultak, azonban annak mértéke dinami-kusan függ a vállalat nyereségességétől, követeléseiket felszámolás esetén a többi hite-lezői igény után tudják csak érvényesíteni és a jogosultságuknak nincs lejárata. Ezzel

1 OECD BEPS Action 2: Neutralising the Effects of Hybrid Mismatch Arrangements, 2015

2 A Tanács (EU) 2017/952 irányelve (2017. május 29.) az (EU) 2016/1164 irányelvnek a harmadik országokat érintő hibrid struktúrákból adódó diszkrepanciák tekintetében történő módosításáról. Az irányelvben átültetett ren-delkezésekről lásd bővebben: Popa, Oana: Recent Measures to Counter Hybrid Mismatch Arrangements at the EU Level, European Taxation, 2017/9. sz., 401-405.; az irányelv elfogadásával kapcsolatos folyamatról ld.:

Balco, Tomas: ATAD 2: Anti-Tax Avoidance Directive, European Taxation, 2017/4. sz.

3 Allen, Christina: The Difficult Imported Mismatch Rules: BEPS Action 2 Recommendations, Derivatives &

Financial Instruments, 2017/6. sz.

4 Hibrid finanszírozási eszközök fogalmával kapcsolatosan lásd: Kahlenberg, Christian – Kopec, Agnieszka:

Hybrid Mismatch Arrangements – A Myth or a Problem That Still Exists?: An analysis of the tax treatment of financial instruments in EU Member States, and the disclosure of actual political responses to aggressive tax planning by the OECD and the European Union, World Tax Journal, 2016/1. sz., 39-40.

szemben a hagyományos kötvényeknél a helyzet fordított. Szavazati joguk a hitelezők-nek fő szabály szerint nincs, kamatokra a szerződésben előírt időpontban és összegben jogosultak, amelyet a vállalatnak nyereség hiányában is ki kell tudni fizetni, felszámo-lás esetén követeléseik sorrendben megelőzik a tulajdonosokat és a szerződésük időben korlátozott, az kizárólag lejáratig jogosítja őket.

A klasszikus pénzügyi eszközök azonban gyakran nagyobb kockázatot, kisebb hozamot vagy egyéb kötöttséget jelentenek a befektetők számára, amelynek eredmé-nyeként nem minden befektető tudja megtalálni a számára ideális konstrukciót. A piac a befektetői igények minél teljesebb kiszolgálása érdekében új, innovatív pénzügyi esz-közöket alakított ki, amelyek már vegyítik a fenti tulajdonságokat. Elképzelhető olyan tulajdonosi jogokat megtestesítő részvény, ami a kamatfizetéshez hasonló rendszeres-ségű és összegű kifizetésre ad jogosultságot, a kibocsátó, vagy a befektető döntése alapján bizonyos határidő elteltével visszavásárolható és korlátolt a befektető szavazati joga. Másik oldalról elképzelhető olyan kötvény is, amelynek az esedékessége függ a vállalat nyereségességétől és a kifizetett kamat mértéke is a nyereség függvényében változik, a befektető, vagy a kibocsátó döntése alapján átváltható a vállalat részvényére, lejárati határidőt nem tartalmaz és a felszámolási eljárásban a többi kötelmi követeléssel szemben hátrasorolt.

Mivel ezek az eszközök tulajdonságaik alapján vegyesek, így adójogi besorolásuk nehézkes és minden esetben bizonyos szempontból önkényes.5 Ezek a pénzügyi eszkö-zök egy képzeletbeli skálán helyezhetők el, amelynek a két végpontját a törzsrészvény és a hagyományos vállalati kötvény alkotja. A kettő között pedig megtestesített jogok és kötelezettségek fényében a vegyes eszközök egyiktől távolabb, míg a másikhoz köze-lebb helyezkednek el. Az egyes adójogi szabályozások a tulajdonságaikat figyelembe véve, de végső soron önkényesen húznak egy képzeletbeli határt,6 amelytől a tőkebe-fektetések irányában elhelyezkedőket adózási szempontból úgy kezelik, mintha tőkefi-nanszírozás lenne és a kifizető oldalán adóztatják a társasági adóban. A képzeletbeli vonaltól a kötvények irányába elhelyezkedőket pedig hitelfinanszírozásként kezelik és azok hozamát a kamathoz hasonlóan engedik a kifizetőnél levonni, ezáltal annak a szintjén mentesítve az adózás alól.

A besorolásnál egyes országok nagyobb hangsúlyt fektetnek a jogi formára, így tőkeként tekintenek a többletjogokat adó részvényekre és hitelként a speciális kötvé-nyekre is.7 Más országokban azonban funkcionálisan, a gazdasági tulajdonságaikat jobban figyelembe véve sorolják be a pénzügyi eszközöket. Ez adott országon belül konzekvens és kezelhető eredményre vezet, a különböző országok esetében azonban

5 Blessing, Peter: The Debt-Equity Conundrum - A Prequel, Bulletin for International Taxation, 2012/4-5. sz., 198.

6 Az EU-s országok által alkalmazott besorolásokkal kapcsolatosan ld.: Kahlenberg – Kopec: i.m. 44-61.

7 Magyarországon elsősorban a számviteli besorolásnak van elsődleges szerepe, de akadnak kivételek is a főszabály alól. Kahlenberg - Kopec: i.m. 52. Hasonló a helyzet Németországban is, ahol elsődlegesen a polgári jogi és számviteli szabályokból kell kiindulni. Lásd: Bärsch, Sven-Eric – Spengel, Christoph: Hybrid Mismatch Arrangements: OECD Recommendations and German Practice, Bulletin for International Taxation, 2013/10.

sz., 522.

számos eltérést mutathat. Amennyiben pedig egyik állam tőke-, míg a másik hitelfinanszírozásként tekint ugyanarra a tranzakcióra, akkor kettős adóztatás, vagy kettős nem adóztatás alakulhat ki. Mivel az államok egymás jogrendszerétől függetlenül alakítják ki sajátjukat, így a bonyolultabb pénzügyi termékek elszaporodásával ennek a megoldásnak számos fajtája alakult ki. Ezek elsősorban a vállalatcsoporton belüli finanszírozáson keresztül biztosítottak adótervezési lehetőségeket.8 Ennek alábbiak-ban két példáját mutatjuk be, szemléltetve a probléma alapvető jellegzetességeit.

Első példában egy nyereségrészesedési kölcsönt (angolul: Profit Participating Loan, PPL) vizsgálunk meg, amelyet az egyik ország a jogi formára tekintettel kölcsönnek, a másik ország azonban a belső tulajdonságaira és gazdasági sajátosságaira tekintettel tőkebefektetésnek tekint.

1. sz. ábra – Nyereségrészesedési kölcsön struktúra (OECD Action 2 Report)

A példában szereplő esetben az anyavállalat (HQ) nyereségrészesedési kölcsönt nyújt (PPL) a leányvállalata (A Co) számára, amelyik az adózás előtti nyereségének összegéig kamatot fizet az anyavállalat számára. Azokban az években, amikor a válla-latnak nincs nyersége, nem kerül kifizetésre sor. A leányvállalat országa a kölcsön jogi formájára tekintettel kamatnak tekinti a kifizetést és ezért engedi az adóköteles nyere-séget csökkenteni vele. A szabályok tehát lehetővé teszik a levonást a kifizető oldalán.

Az anyavállalat adórendszere azonban arra tekintettel, hogy a kifizetések összege és gyakorisága a kifizető nyereségességétől függ, a kapott összeget osztaléknak minősíti és mentesíti az adóztatás alól. Az adott jövedelem így nem kerül adóköteles jövede-lemként figyelembevételre. A nyereségrészesedési kölcsönre fizetett kamat így végső soron egyik országban sem adózik. Ezeket a megoldásokat nevezik levonás mellett

8 Janssens, Pascal - Ledure, David – Vandepitte, Bertrand – Jelle, Loos: The End of Intra-Group Financing or Not Just Yet? – Part 1, European Taxation, 2015/7. sz., 285.

 

figyelmen kívül hagyott (deduction without inclusion, D/NI) jövedelmeknek, amely a hib-rid struktúrák egyik jellegzetes eredménye.9

A másik példában egy repo ügyletet kezelnek az államok eltérően.

2. sz. ábra – Repo alkalmazása hibrid adóstruktúrában (OECD Action 2 Report)

Ebben a példában az anyavállalatnak (HQ) külső forrás bevonására van szüksége, ezért rövid határidőjű hitelt vesz igénybe egy külső hitelezőtől (Bank). A kockázatok csökkentése érdekében a hitelt csak megfelelő fedezet biztosításával hajlandó a hite-lező nyújtani, amelyre az anyavállalat a leányvállalatában (A Co) fennálló részesedése szolgál. Ezt jogilag olyan módon valósítják meg, hogy az anyavállalat – szavazati jog nélküli, osztalékelsőbbségi – részvényekre vonatkozó adásvételi szerződést köt a külső hitelezővel, amely egyidejűleg a hitel visszafizetésének időpontjában végbemenő visz-szavásárlási szerződést is tartalmaz. A vételár megfelel a kölcsönbe vett összeggel, a visszavásárlási ár pedig a vételár plusz a megállapodásban szereplő kamatok mértéké-vel lesz egyenlő. Ugyanakkor ezt a visszavásárlási árat csökkenti a leányvállalat által idő közben kifizetett osztalékok összege.

A fenti példában feltételezzük, hogy a leányvállalat (A Co) osztalékjövedelmet fizet közvetlenül a külső hitelező (Bank) számára, amely aztán a visszavásárlási árba beszá-mít. A repo ügyletre a külső hitelező országa – követve a szerződések jogi formáját – úgy tekint, mint két adásvételi szerződésre, amelyek közötti időszakban a részvények tulajdonosa a külső hitelező, így a leányvállalat által kifizetett összeget osztalékjövede-lemnek tekinti és mentesíti az adóztatás alól. Az ábrán ezt mutatja a folytonos vonal a leányvállalat és a hitelező között.

9 Hasonló eredményre vezet és emiatt az OECD BEPS 2-es jelentése azonosan rendezi azt a helyzetet, amikor bár jogilag figyelembe kell venni az érintett bevételt, de azt nem kell belátható időn belül (pl. 50 év) kimutatni adózási szempontból.

 

Ezzel szemben a hitelt felvevő anyavállalat (HQ) országa a tranzakciót gazda-sági tartalma alapján ítéli meg és részvényfedezet melletti hitelnyújtásként tekint rá, amelyben a leányvállalat által fizetett összegek az anyavállalat helyetti teljesítésnek minősülnek. Ezt szemlélteti az ábrán a szaggatott vonal. Így bár technikai értelemben a leányvállalat közvetlenül a hitelezőnek teljesíti az összeget, jogi értelemben mégis úgy kezeli az anyavállalat országa, mintha az osztalék az anyavállalat számára járna és a hitelező felé teljesítendő kamatként lenne kifizetve. Ennek megfelelően az osztalékjö-vedelem az anyavállalatnál mentesül az adó alól, a kifizetett kamat pedig levonható a vállalat által egyébként előállított profitból.

Ha egyetlen országon belül történtek volna ezek az ügyletek, akkor adózási szem-pontból mindegyik ugyanolyan eredményre vezetett volna, hiszen vagy nem lett volna olyan kamatráfordítás, amelyik csökkenti az anyavállalat profitját, vagy adóköteles bevételként jelent volna meg a kamat a hitelezőnél. Ugyanakkor annak eredménye-ként, hogy az ügyletet két olyan országban alkalmazták, amelyben eltérő a tranzakció adójogi kezelése, így a végeredmény kettős nem adóztatás lett.

Megjegyezzük ennek kapcsán, hogyha ugyanezeket a struktúrákat fordítva alkal-maznánk, akkor akár kettős adóztatáshoz is eljuthatnánk. Ugyanakkor a vállalatcso-portok, akik ezt a kettős kezelést felismerik, jó eséllyel nem a számukra kedvezőtlen, hanem épp ellenkezőleg, a számukra adóelőnyt juttató megoldást választják.