• Nem Talált Eredményt

HATÁROZAT

In document 2007. évi CLVI. (Pldal 188-194)

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közleményei és tájékoztatója

HATÁROZAT

A szociális és munkaügyi miniszter 23/2007. (MüK. 9.) SZMM utasítása alapján az állami foglalkoztatási szerv az alábbi intézményeket tiltotta el a felnõttképzési tevékeny-ség gyakorlásától.

HATÁROZAT

A Celerina Oktató és Szolgáltató Bt.-t (1098 Buda-pest, Csengettyû u. 19.) a 2001. évi CI. törvény 8. § (1) be-kezdésében meghatározott nyilvántartásba vételi kötele-zettségelmulasztásamiatt

524 000 Ft,azaz Ötszázhuszonnégyezer forintbírság megfizetésérekötelezem,továbbá

– 2007. március 2-ától számított 2 év idõtartamra eltil-tom a felnõttképzési tevékenységtõl.

A bírság összegét a határozat jogerõre emelkedésétõl számított 15 napon belül a Magyar Államkincstár által vezetett az MPA lebonyolítási számlájára (száma:

10032000-01710001-70000007) kell befizetni.

A határozat ellen a kézhezvételtõl számított 15 napon belül a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnak (1089 Bu-dapest, Kálvária tér 7.) címzett, de a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központhoz benyújtott20 960 Ft értékû illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel élhet.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általá-nos szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 138. § (1) bekezdése alapján:

„A kötelezett késedelmi pótlékot köteles fizetni, ha a) pénzfizetési kötelezettségének határidõben nem tesz eleget, kivéve, ha törvény másképp nem rendelkezik,

(3) A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás idõpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.”

Felhívom a figyelmét, hogy a bírságot megállapító hatá-rozat elleni fellebbezés a rendbírság alapjául szolgáló kö-telezettség teljesítése, valamint a hatósági ellenõrzés tûré-se alól nem mentesít.

INDOKOLÁS

A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Köz-pont Munkaerõpiaci Ellenõrzési Osztálya 2007. március 2-án ellenõrzést tartott a felnõttképzési tevékenységet folytatóCelerina Bt.-nél.

Az ellenõrzés során megállapítást nyert, hogy a fent ne-vezett Bt. a felnõttképzési tevékenységet 2004-tõl végzi, de a 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekezdésében elõírt nyil-vántartásba vételi kötelezettségét elmulasztotta.

A felnõttképzésrõl szóló 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekezdése szerint:„A 3. § (1) bekezdés b) pontjában felsorolt jogalanyok kizárólag akkor jogosultak felnõtt-képzési tevékenység és a felnõttfelnõtt-képzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatás megkezdésére, ha a felnõttképzést folytató intézmények nyilvántartásában szerepelnek.

E törvény 29. §-ának 13. pontja szerinti belsõ képzést biz-tosító intézmény egyszerûsített nyilvántartásával kapcso-latos eljárás szabályait a miniszter rendelete határozza meg.”

A fent nevezett gazdasági társaság ennek a kötelezettsé-gének nem tett eleget, ezért a rendelkezõ részben foglaltak szerint határoztam.

A rendbírság mértékénél a 2001. évi CI. törvény 10. § (2) bekezdésében foglaltakat vettem figyelembe, mely szerint: „Az állami foglalkoztatási szerv a felnõttképzési tevékenységet nyilvántartásba vétel nélkül folytató intéz-ménnyel szemben a kötelezõ legkisebb munkabér (mini-málbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szó-ló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésé-ben meghatározott minimálbér nyolcszorosának megfele-lõ összegû bírságot szab ki, és eltiltja a felnõttképzési tevé-kenységtõl.”

Felhívom a figyelmét, hogy a felnõttképzésrõl szóló 2001. évi CI. törvény 10. § (3) bekezdésében foglaltak sze-rint a jogellenes tevékenység észlelésétõl számított két évig nyilvántartásra vonatkozó kérelmet nem nyújthat be.

Az illeték mértékét az Illetékekrõl szóló 1990. évi XCIII. törvény 29. § (2) bekezdése alapján határoztam meg.

A munkaügyi központ jelen határozatát az 1/2005.

(I. 19.) FMM rendelet 2. § (1) bekezdésének jogszabályi rendelkezése által biztosított illetékességében eljárva hoz-ta meg.

A fellebbezéshez való jogot a Közigazgatási hatósági el-járás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 98. § (1) bekezdés és a 99. § (1) bekezdés alapján biztosítottam.

Az 1/2005. (I. 19.) FMM rendelet 8. § (4) bekezdése alapján az eltiltásról szóló határozatot – jogerõre emelke-dés után – a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak köz-zététel céljából megküldöm.

Vass Istváns. k.,

fõigazgató

* * *

HATÁROZAT

A „Mazsola-Tanoda ’95” Kft.-t(1119 Budapest, Fe-hérvári út 101.) a 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekezdésé-ben meghatározott nyilvántartásba vételi kötelezettség elmulasztásamiatt

524 000 Ft, azaz:Ötszázhuszonnégyezer forintbírság megfizetésérekötelezem, továbbá

2007. március 26-ától számított 2 év idõtartamra eltil-tom a felnõttképzési tevékenységtõl.

A bírság összegét a határozat jogerõre emelkedésétõl számított 15 napon belül a Magyar Államkincstár által ve-zetett az MPA lebonyolítási számlájára (száma:

10032000-01710001-70000007) kell befizetni.

A határozat ellen a kézhezvételtõl számított 15 napon belül a Foglalkoztatási Hivatalnak (1089 Budapest, Kál-vária tér 7.) címzett, de a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központhoz benyújtott5000 Ftértékû illeték-bélyeggel ellátott fellebbezéssel élhet.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általá-nos szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 138. § (1) bekezdése alapján:

„A kötelezett késedelmi pótlékot köteles fizetni, ha a)pénzfizetési kötelezettségének határidõben nem tesz eleget, kivéve, ha törvény másképp nem rendelkezik,

(3) A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás idõpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.”

Felhívom a figyelmét, hogy a bírságot megállapító hatá-rozat elleni fellebbezés a rendbírság alapjául szolgáló kö-telezettség teljesítése, valamint a hatósági ellenõrzés tûré-se alól nem mentesít.

Az ellenõrzés során megállapítást nyert, hogy a fent ne-vezett Kft. a felnõttképzési tevékenységet 2002. december 4-e óta végzi, de a 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekezdésé-ben elõírt nyilvántartásba vételi kötelezettségét elmulasz-totta.

A felnõttképzésrõl szóló 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekezdése szerint:„A 3. § (1) bekezdés b) pontjában felsorolt jogalanyok kizárólag akkor jogosultak felnõtt-képzési tevékenység és a felnõttfelnõtt-képzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatás megkezdésére, ha a felnõttképzést folytató intézmények nyilvántartásában szerepelnek.

E törvény 29. §-ának 13. pontja szerinti belsõ képzést

biz-tosító intézmény egyszerûsített nyilvántartásával kapcso-latos eljárás szabályait a miniszter rendelete határozza meg.”

A fent nevezett gazdasági társaság ennek a kötelezettsé-gének nem tett eleget, ezért a rendelkezõ részben foglaltak szerint határoztam.

A bírság mértékénél a 2001. évi CI. törvény 10. § (2) be-kezdésében foglaltakat vettem figyelembe, mely szerint:

„Az állami foglalkoztatási szerv a felnõttképzési tevékeny-séget nyilvántartásba vétel nélkül folytató intézménnyel szemben a kötelezõ legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005.

(XII. 25.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatá-rozott minimálbér nyolcszorosának megfelelõ összegû bír-ságot szab ki, és eltiltja a felnõttképzési tevékenysé gtõl.”

Felhívom a figyelmét, hogy a felnõttképzésrõl szóló 2001. évi CI. törvény 10. § (3) bekezdésében foglaltak sze-rint a jogellenes tevékenység észlelésétõl számított két évig nyilvántartásra vonatkozó kérelmet nem nyújthat be.

Az illeték mértékét az Illetékekrõl szóló 1990. évi XCIII. törvény 29. § (2) bekezdése alapján határoztam meg.

A munkaügyi központ jelen határozatát az 1/2005.

(I. 19.) FMM rendelet 2. § (1) bekezdésének jogszabályi rendelkezése által biztosított illetékességében eljárva hoz-ta meg.

A fellebbezéshez való jogot a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 98. § (1) bekezdés és a 99. § (1) bekezdés alapján biztosítottam.

Az 1/2005. (I. 19.) FMM rendelet 8. § (4) bekezdése alapján az eltiltásról szóló határozatot – jogerõre emelke-dés után – a Szociális és Munkaügyi Minisztériumnak köz-zététel céljából megküldöm.

Vass Istváns. k.,

fõigazgató

* * * HATÁROZAT

AGLM-P Oktatási Kft.(1073 Budapest, Erzsébet krt. 13.) a 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatáro-zott nyilvántartásba vételi kötelezettségelmulasztása mi-atteltiltom a felnõttképzési tevékenységtõlés

524 000 Ft, azazÖtszázhuszonnégyezer forintbírság megfizetésérekötelezem.

A bírság összegét a határozat jogerõre emelkedésétõl számított 15 napon belül a Magyar Államkincstár által vezetett az MPA lebonyolítási számlájára (száma:

10032000-01710001-70000007) kell befizetni.

A határozat ellen a kézhezvételtõl számított 15 napon belül a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnak (1089 Bu-dapest, Kálvária tér 7.) címzett, de a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központhoz benyújtott20 800 Ft értékû illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel élhet.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általá-nos szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 138. § (1) bekezdése alapján:

„A kötelezett késedelmi pótlékot köteles fizetni, ha a)pénzfizetési kötelezettségének határidõben nem tesz eleget, kivéve, ha törvény másképp nem rendelkezik,

(3) A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás idõpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.”

Felhívom a figyelmét, hogy a bírságot megállapító hatá-rozat elleni fellebbezés a kötelezettség teljesítése, valamint a hatósági ellenõrzés tûrése alól nem mentesít.

INDOKOLÁS

A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Köz-pont Munkaerõpiaci Ellenõrzési Osztálya 2007. május 8-án ellenõrzést tartott a felnõttképzési tevékenységet folytató GLM-P Oktatási Kft.-nél. Az ellenõrzés során megállapítást nyert, hogy aGLM-P Oktatási Kft. felnõtt-képzési tevékenységet folyamatosan, jelenleg is végez.

A GLM-P Oktatási Kft. a 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekezdésében elõírt nyilvántartásba vételi kötelezett-ségét elmulasztotta.

A felnõttképzésrõl szóló 2001. évi CI. törvény 8. § (1) be-kezdése szerint:

A 3. § (1) bekezdés b) pontjában felsorolt jogalanyok kizárólag akkor jogosultak felnõttképzési tevékenység és a felnõttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatás megkezdésére, ha azok a felnõttképzést folytató intézmé-nyek nyilvántartásában szerepelnek.

AGLM-P Oktatási Kft.ennek a kötelezettségének nem tett eleget, a felnõttképzési tevékenységet nyilvántartásba vétel nélkül végezte, ezért a rendelkezõ részben foglaltak szerint határoztam.

A bírság kiszabására vonatkozó szabályokat az 1/2005.

(I. 19.) FMM rendelet írja elõ.

Az illeték mértékét az Illetékekrõl szóló 1990. évi XCIII. törvény 29. § (2) bekezdése alapján határoztam meg.

A munkaügyi központ jelen határozatát az 1/2005.

(I. 19.) FMM. rendelet 2. § (1) bekezdéseinek jogszabályi rendelkezése által biztosított illetékességében eljárva hoz-ta meg.

A fellebbezéshez való jogot a Közigazgatási hatósági el-járás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi

CXL. törvény 98. § (1) bekezdés és a 99. § (1) bekezdés

ABooks Brit-Magyar Ifjúsági Nyelvoktatási és To-vábbképzési Alapítvány(1136 Budapest, Pannónia u. 9.) a 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatáro-zott nyilvántartásba vételi kötelezettségelmulasztása mi-atteltiltom a felnõttképzési tevékenységtõlés

524 000 Ft, azazÖtszázhuszonnégyezer forintbírság megfizetésérekötelezem.

A bírság összegét a határozat jogerõre emelkedésétõl számított 15 napon belül a Magyar Államkincstár által ve-zetett az MPA lebonyolítási számlájára (száma:

10032000-01710001-70000007) kell befizetni.

A határozat ellen a kézhezvételtõl számított 15 napon belül a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnak (1089 Bu-dapest, Kálvária tér 7.) címzett, de a Fõvárosi Munkaügyi Központhoz benyújtott20 800 Ftértékû illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel élhet.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általá-nos szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 138. § (1) bekezdése alapján:

„A kötelezett késedelmi pótlékot köteles fizetni, ha a) pénzfizetési kötelezettségének határidõben nem tesz eleget, kivéve, ha törvény másképp nem rendelkezik,

(3) A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás idõpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.”

Felhívom a figyelmét, hogy a bírságot megállapító hatá-rozat elleni fellebbezés a rendbírság alapjául szolgáló kö-telezettség teljesítése, valamint a hatósági ellenõrzés tûré-se alól nem mentesít.

Az ellenõrzés során megállapítást nyert, hogy aBooks Brit-Magyar Ifjúsági Nyelvoktatási és Továbbképzési Ala-pítvány a felnõttképzési tevékenységet 2006. december 1-jéig folyamatosan végezte. 2006. december 27-én a Fõ-városi Munkaügyi Központ ügyfelének (T.Á-nak) képzési ajánlatot tett.

Péter Istvánné– aBooks Brit-Magyar Ifjúsági Nyelvok-tatási és Továbbképzési Alapítványképviselõje és kurató-riumi elnöke – 2007. március 14-én nyilatkozatot tett, amely szerint sajnálattal veszi tudomásul, hogy nem kérel-mezte a képzõ intézmény ismételt felnõttképzési nyilván-tartásba vételét annak lejárta után. Nyilatkozott, hogy az ismételt nyilvántartásba vételi kötelezettségrõl nem volt tudomása.

ABooks Brit-Magyar Ifjúsági Nyelvoktatási és Tovább-képzési Alapítványképviselõjének nyilatkozata a Munka-erõpiaci Ellenõrzési Osztály által megállapított tényeken – valamint az üggyel kapcsolatos döntésen – nem változtatott.

ABooks Brit-Magyar Ifjúsági Nyelvoktatási és Tovább-képzési Alapítványa 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekez-désében elõírt nyilvántartásba vételi kötelezettségét elmu-lasztotta.

A képzõ intézmény 2003. 09. 03.–2005. 09. 03-áig sze-repelt a felnõttképzési intézmények nyilvántartásában, azonban ennek lejártakor a nyilvántartásba vétel meg-hosszabbítását nem kérelmezte, valamint beszámolási kö-telezettségének nem tett eleget, ezért a Fõvárosi Munka-ügyi Központ a képzõ intézményt törölte a nyilvántar-tásból.

A 48/2001. (XII. 29.) OM rendelet 11. § (2) bekezdése szerint a felnõttképzést folytató intézmények tevékenysé-gérõl kétévente beszámolót kell benyújtania a nyilvántar-tást vezetõhöz. A nyilvántartásba történõ bejegyzés érvé-nyességi idejének lejárta évében esedékes beszámolót – ha a felnõttképzést folytató intézmény a nyilvántartásba vétel iránt ismételt kérelmet terjeszt elõ -, a kérelemmel egyide-jûleg kell benyújtani.

A 48/2001. (XII. 29.) OM rendelet 11. § (4) bekezdése értelmében a nyilvántartott intézménynek az ismételt nyil-vántartásba vétel iránti kérelmét legkésõbb a bejegyzés érv érvényességének lejárta elõtt 60 nappal kell benyújtania.

A rendelet 10. § (1) bekezdés b) pontja értelmében a vántartást vezetõ törli a felnõttképzési intézményt a nyil-vántartásból, amennyiben a bejegyzés érvényességének lejárta elõtt nem kéri a nyilvántartásba vételi eljárás megis-métlését.

A felnõttképzésrõl szóló 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekezdése szerint:

A 3. § (1) bekezdés b) pontjában felsorolt jogalanyok kizárólag akkor jogosultak felnõttképzési tevékenység és a felnõttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatás megkezdésére, ha azok a felnõttképzést folytató intézmé-nyek nyilvántartásában szerepelnek.

ABooks Brit-Magyar Ifjúsági Nyelvoktatási és Tovább-képzési Alapítványennek a kötelezettségének nem tett ele-get, a felnõttképzési tevékenységet nyilvántartásba vétel nélkül végezte, ezért a rendelkezõ részben foglaltak szerint határoztam.

A bírság kiszabására vonatkozó szabályokat az 1/2005.

(I. 19.) FMM rendelet írja elõ.

Az illeték mértékét az Illetékekrõl szóló 1990. évi XCIII. törvény 29. § (2) bekezdése alapján határoztam meg.

A munkaügyi központ jelen határozatát az 1/2005.

(I. 19.) FMM rendelet 2. § (1) bekezdéseinek jogszabályi rendelkezése által biztosított illetékességében eljárva hoz-ta meg.

A fellebbezéshez való jogot a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 98. § (1) bekezdés és a 99. § (1) bekezdés

524 000Ft azazÖtszázhuszonnégyezerforintbírság megfizetésérekötelezem és aképzési tevékenységtõl el-tiltom.

A bírság összegét a határozat jogerõre emelkedésétõl számított 8 napon belül a Magyar Államkincstár által ve-zetett Munkaerõ Piaci Alap számlájára (száma:

10047004-01710087-70000007) kell befizetni. A jogerõs határozatban elõírt fizetési határidõ lejártát követõen be nem fizetett bírságot a befizetés napjáig a fizetési határidõ lejárta napján érvényes jegybanki alapkamat terheli.

A döntés ellen a közlést követõ naptól számított 15 na-pon belül a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Jogi fõosz-tályához (1089 Budapest, Kálvária tér 7. ) címzett, de a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központhoz (9700 Szombathely, Hollán E. u. 1.) benyújtott21 200 Ft illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel élhet.

Felhívom a figyelmét, hogy a bírságot megállapító hatá-rozat elleni fellebbezés a bírság alapjául szolgáló kötele-zettség teljesítése, valamint a hatósági ellenõrzés tûrése alól nem mentesít.

INDOKOLÁS

A Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Ellenõr-zési Osztályához két bejelentés érkezett a NEU-INFO In-formatikai Szolgáltató Bt. ügyében. Mindkét bejelentõ 2007. 03. 27-én a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Köz-pont ellenõrei jelenlétében jegyzõkönyvben megerõsítette, hogy a nevezett felnõtt-képzõ intézménynél jelentkeztek

ingyenes számítógép-kezelõi képzésre. A panaszt azért tették, mivel a képzõrõl kiderült, hogy a felnõttképzési te-vékenységet folytatók nyilvántartásából 2006.01.20-ától a 444-2/2006. sz. határozattal a nyilvántartást végzõ Gyõr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központ Képzési Osztálya törölte.

A Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Ellenõrzési osztálya 2007.04.26-án Balázs Zoltánt a NEU-INFO Bt. ügyvezetõjét meghallgatta az ügyben, aki elismerte, hogy a felnõttképzési tevékenységét a nyilván-tartásból való törlés ellenére is tovább végezte a betéti tár-saság.

Az ellenõrzés során megállapítást nyert, hogy a felnõtt-képzési tevékenységet a Bt. a nyilvántartásból való törlés ellenére végzi.

A felnõttképzésrõl szóló 2001. évi CI. törvény 10. § (2) bekezdése szerint:

„Az állami foglalkoztatási szerv a felnõttképzési tevé-kenységet nyilvántartásba vétel nélkül folytató intéz-ménnyel szemben a kötelezõ legkisebb munkabér (mini-málbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésében meghatározott minimálbér nyolcszorosának megfelelõ összeget szab ki, és eltiltja a felnõttképzési tevékenység-tõl”.

A bírság kiszabására vonatkozó szabályokat az 1/2005.

(I. 19.) FMM rendelet írja elõ.

Az illeték mértékét az Illetékrõl szóló 1990. évi XCIII.

törvény 29. § (2) bekezdése alapján határoztam meg.

A munkaügyi központ jelen határozatát az 1/2005.

(I. 19.) FMM rendelet 2. § (1) bekezdése jogszabályi ren-delkezés által biztosított illetékességében eljárva hozta meg.

A fellebbezéshez való jogot a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 98. §-a (1) bekezdés és a 99. § (1) bekezdés

ARUTIN ’93 Oktató és Szolgáltató Bt.(1082 Buda-pest, Baross u. 61.) a 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekez-désében meghatározott nyilvántartásba vételi kötelezett-ség elmulasztása miatt eltiltom a felnõttképzési tevé-kenységtõlés

524 000 Ft, azaz Ötszázhuszonnégyezerezer forint bírság megfizetésérekötelezem.

A bírság összegét a határozat jogerõre emelkedésétõl számított 15 napon belül a Magyar Államkincstár által ve-zetett az MPA lebonyolítási számlájára (száma:

10032000-01710001-70000007) kell befizetni.

A határozat ellen a kézhezvételtõl számított 15 napon belül a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnak (1089 Bu-dapest, Kálvária tér 7.) címzett, de a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központhoz benyújtott 20 800 Ft értékû illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel élhet.

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általá-nos szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 138. § (1) bekezdése alapján:

„A kötelezett késedelmi pótlékot köteles fizetni, ha a) pénzfizetési kötelezettségének határidõben nem tesz eleget, kivéve, ha törvény másképp nem rendelkezik,

(3) A késedelmi pótlék mértéke minden naptári nap után a felszámítás idõpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része.”

Felhívom a figyelmét, hogy a bírságot megállapító hatá-rozat elleni fellebbezés a kötelezettség teljesítése, valamint a hatósági ellenõrzés tûrése alól nem mentesít.

INDOKOLÁS

A Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Köz-pont Ellenõrzési Osztálya 2007. június 26-án ellenõrzést tartott a felnõttképzési tevékenységet folytató RUTIN ’93 Oktató és Szolgáltató Bt.-nél.

Az ellenõrzés során megállapítást nyert, hogy a RUTIN

’93 Oktató és Szolgáltató Bt. a felnõttképzési tevékenysé-get 2004-tõl folyamatosan, jelenleg is végzi. A képzõ in-tézmény 2004.05.05-2006.10.11-ig szerepelt a felnõttkép-zési intézmények nyilvántartásában. A Közép-magyar-országi Regionális Munkaügyi Központ 2006.10.12-én a képzõ intézményt törölte a nyilvántartásból, mert beszá-molási kötelezettségének nem tett eleget.

A 48/2001. (XII. 29.) OM rendelet a felnõttképzést foly-tató intézmények nyilvántartásba vételének részletes sza-bályairól 11. § (2) bekezdése értelmében a felnõttképzést folytató intézménynek tevékenységérõl kétévente beszá-molót kell benyújtania a nyilvántartást vezetõhöz.

A 48/2001. (XII. 29.) OM rendelet 10. § (1) bekezdés c) pontja értelmében a felnõttképzést folytató intézményt a nyilvántartást vezetõ törli a nyilvántartásból, ha a rendelet-ben meghatározott beszámolási kötelezettségének – a hi-ánypótlásra való felszólítás után 15 napon belül – nem tesz eleget.

A RUTIN ’93 Oktató és Szolgáltató Bt. a 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekezdésében elõírt nyilvántartásba vételi kötelezettségét elmulasztotta.

A felnõttképzésrõl szóló 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekezdése szerint:

A 3. § (1) bekezdés b) pontjában felsorolt jogalanyok kizárólag akkor jogosultak felnõttképzési tevékenység és a felnõttképzési tevékenységhez kapcsolódó szolgáltatás megkezdésére, ha azok a felnõttképzést folytató intézmé-nyek nyilvántartásában szerepelnek.

A RUTIN ’93 Oktató és Szolgáltató Bt. ennek a kötele-zettségének nem tett eleget, a felnõttképzési tevékenysé-get nyilvántartásba vétel nélkül végezte, ezért a rendelke-zõ részben foglaltak szerint határoztam.

A 2001. évi CI. törvény 8. § (1) bekezdésében meghatá-rozott nyilvántartásba vételi kötelezettség teljesítésének elmaradása, vagy ismételt elmulasztás esetén, a 10. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a bírság ismételt kisza-bása mellett a munkaügyi központ az intézményt a képzési tevékenységtõl eltiltja.

A bírság kiszabására vonatkozó szabályokat az 1/2005.

(I. 19.) FMM rendelet írja elõ.

Az illeték mértékét az Illetékekrõl szóló 1990. évi XCIII. törvény 29. § (2) bekezdése alapján határoztam meg.

A munkaügyi központ jelen határozatát az 1/2005.

(I. 19.) FMM rendelet 2. § (1) bekezdéseinek jogszabályi rendelkezése által biztosított illetékességében eljárva hoz-ta meg.

A fellebbezéshez való jogot a Közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 98. § (1) bekezdés és a 99. § (1) bekezdés

524 000 Ft, azaz Ötszázhuszonnégyezerforintbírság megfizetésérekötelezem.

A bírság összegét a határozat jogerõre emelkedésétõl számított 15 napon belül a Magyar Államkincstár által ve-zetett az MPA lebonyolítási számlájára (száma:

10032000-01710001-70000007) kell befizetni.

A határozat ellen a kézhezvételtõl számított 15 napon belül a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnak (1089 Bu-dapest, Kálvária tér 7.) címzett, de a Közép-magyarországi

Regionális Munkaügyi Központhoz benyújtott20 800 Ft értékû illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel élhet.

Regionális Munkaügyi Központhoz benyújtott20 800 Ft értékû illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel élhet.

In document 2007. évi CLVI. (Pldal 188-194)