1. 3. Háztulajdon szerzése, lakhatási viszonyok

In document DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Jakab Réka (Pldal 48-60)

megszegése esetére büntetést szabjanak ki. Akadályozza meg azt, hogy az így kiutasított zsidók a városban más szabad telken menedéket kapjanak, nehogy így mentesüljenek az úriszék joghatósága alól. Az ilyenek esetében kérje a járási főszolgabíró segítségét.

Továbbá elrendeli, hogy azok a belső- és külsővárosiak, akik az uradalom joghatósága alá tartoznak, ne adjanak szállást, vagy házat bérbe olyan zsidóknak, akik nem rendelkeznek letelepedési engedéllyel.154

Általánosnak mondható, hogy ha a városba beköltözni szándékozó zsidó megélhetését és magaviseletét igazolni tudta, esetleg földesúri haszonvételre kívánt szerződni, vagy az uradalmi gazdaság szempontjából hasznos ipari vagy kereskedelmi tevékenységet kívánt a város területén folytatni, megkapta a földesúri engedélyt a letelepedésre. Gyakran előfordult az is, hogy valamilyen szükségszerűség, kényszer, vagy visszafordíthatatlan kész helyzet miatt az engedély megtagadása túl nagy kárt okozott volna. Tipikusnak mondható az engedélymegadás vélhetően szigorúbb feltételeinek a megkerülése oly módon, hogy még a letelepedési engedély megadását, sőt kérelmezését megelőzően egy zsidó ingatlant vásárolt a városban és később helyzete rendezésére kényszerülvén, éppen már megszerzett ingatlanára vagy egyéb javaira hivatkozva kért utólag incolatust.

Stift Tóbiás kalmár letelepedési engedélykérelmét az uradalom a városi hatósághoz továbbította véleményezésre, mert szükségesnek tartotta először a városi kalmárság véleményét kérni. A város meghallgatva a kalmárokat kiderítette, hogy Stift még mielőtt az uradalomnál engedélyért jelentkezett volna, Vinter Mátyás kalmártól átvette annak portékáját, és sajátjaként árulta a városban. Világossá vált, hogy engedély nélkül már korábban letelepedett. Emiatt kiutasítást érdemelt volna, mivel azonban a Vinter portékájáért fizetendő 15000 (váltó)forintból 4500 forintot letett, és ezzel valamennyire a

„kereskedésbéli fundusát” bebizonyította, ráadásul kitanult és gyakorlott kalmár volt, azt javasolták, hogy inkább ő kereskedjen a városban, mint valami teljesen alkalmatlan másik.

Ezért a város beleegyezett Stift Tóbiás letelepedésébe és az uradalmi prefektushoz utasította az engedély megszerzéséért. Nyilvánvalóan nagy összegű tartozása óvatos eljárásra sarkallta a városi magisztrátust.155 Az ő esete is példázza, hogy bár a letelepedési jog megadása a földesurat illette, az engedélykérelmek elintézési rendje azt mutatja, hogy az uradalom – főként a 19. századtól – általában kikérte a város véleményét is.

város területén álló házak és telkeik jogi státusa szerint is változott. A cél az volt, hogy minimalizálják a zsidók ingatlanszerzését. Mivel azonban a városi tulajdonviszonyok igen tarka képet mutattak (földesúri, contractualis, extracontractualis, inscriptionalis, nemesi fundus), a házingatlant szerezni óhajtó zsidó lakosok viszonylag egyszerűen ki tudták használni a különböző érdekellentéteket, és így gyakran könnyen hozzájutottak városi ingatlanhoz.157 Az adás-vételek engedélyezésénél mérlegelt szempontokból arra következtethetünk, hogy bár nem maradt fenn, de létezett az uradalom és a város között egy megállapodás a zsidók által birtokolható ingatlanok számának még elfogadható arányáról.158

A város területén az első, zsidó tulajdonra vonatkozó adatunk 1715-ből való, amikor az uradalom összeírta a városi házakat, megjelölve azok jogállását is. Ekkor egyetlen, ún. inscriptionális, azaz minden szolgáltatás, vagy adó alól mentesített ház volt zsidó tulajdonban.159 Az ún. „zsidók háza” a Főpiac keleti oldalán a későbbi 70-es számú telken állt, amelyet a 18/19. század fordulóján Varasdi-házként azonosítottak.160 A ház tulajdonosai mögött az uradalommal szerződő Hirschl család tagjait kell feltételeznünk.161 Az ebben az időszakban a pápai vámot is bérlő zsidók húsz évvel később már nem voltak a ház tulajdonosai, amelyben ekkor uradalmi bolt működött és a vámszedő lakott benne.162 Az 1736-os országos zsidó összeírás szerint Mathias és Abraham Hirschl a Szántóházy család telkén lakott, amit az 1735-ös birtokkönyv bejegyzése szerint zálogként meg is szereztek a családtól. A ház (a 72-es telek) egyébként az iménti uradalmi bolt, a valamikori zsidók háza közvetlen szomszédságában állt.163

Az 1732-es telekkönyvbe a Belsővárossal kötött szerződés 1794. évi megújításakor előállt háztulajdon-viszonyokat is bevezették. Az egyes házaknál szereplő bejegyzések már több zsidó bérlő vagy tulajdonos nevét rögzítették. Ekkor az Új utcában egy zsidó házbérlő lakott. Az Ispotály utcában öt ház, a Szent László utcában pedig négy ház került 1794-ben zsidó bérlő kezére.164 Ők voltak azok, akik az uradalomtól bérelt házban laktak. Rajtuk kívül az egyes utcákban ekkor már több háztulajdonos és keresztény házában lakó zsidó család élt.

Az 1740-es évek uradalmi levelezése a zsidók városi jelenlétével kapcsolatban több szempontból is érdekes adatokat őrzött meg. A levelezés tükrözi az uradalmi gazdálkodás haszonelvű felfogásából következő gyakran tisztán pragmatista, ezért nem mindig következetes döntéseit, amelyek hol segítették, hol pedig megakadályozták a zsidók házszerzését a városban.165 Egy zsidó által bírt inscriptionális ház visszavételének

157 A városi tulajdonviszonyokból következő érdekellentétek, és ezeknek a zsidók javára fordulása a szintén földesúri hatalom alatt álló, de jelentős nemesi lakossággal bíró Szombathelyen is megfigyelhető. Ö.KOVÁCS

1985. 257.

158 1820-ban arra történik utalás a városi jegyzőkönyvben, hogy az előző évben megtiltották zsidóknak a további házvásárlást. VeML V.2.a 12/1820. január 12. A később is rendszeres házvásárlásokból nyilvánvaló, hogy a szabályt nem sikerült betartatni.

159 Az inscriptionalis telkeket vagy házakat az Esterházyak – főként a 17. században – összeg fejében átengedtek mások birtokába, tulajdonképpen egyfajta zálogba adták. Ezeket a 18. század második felétől egyre nagyobb számban váltották vissza és fordították saját hasznukra.

160 A pápai Hosszú utca házainak birtoklástörténetét Haris Andrea dolgozta fel. HARIS 1998

161 MOL P 1216 capsa 62. nr. 1. 1715. július 29-én készült összeírás.

162 MOL S 18

163 A házat 1746-ban az uradalom visszaváltotta és kocsmát nyitott benne. MOL P1216 capsa 63. nr. 1.

Ebben az évben a kocsmát Franciscus Moises és egy Fülöp nevű zsidó bérelte. Uo. capsa 56. nr. 48.

164 Uo. capsa 60. nr. 325. Pápa város telekkönyve.

165 Esterházy II. Ferenc levele Bittó Titusz nevű tiszttartójához, Pozsony, 1742. február 11. “…Az említett házat aszt tartanám hogy csak oda lehetne az zsidóknak adni, de talán ócsóbban nem, mint aestimatora van, hanem hogy könnyebben essék nekik meg lehet engedni, hogy felét most, az más felét pedig S[zent] György napjára tegyék le…” LÁSZLÓ 2008. 67.

körülményei pedig megvilágítják, hogy ki lehet az a Győrben lakó zsidó, aki a pápai földesúrnak fizetett védelmi adót.166

1751-ben Oblatt Salamon zsidó megvásárolta Baka Miklós Szent László utcai házát, miután az a földesúrra szállt.167 Oblatt és családja 1777-ben is ebben a házban lakott, amikor Baka Miklós örököse az uradalomnál tiltakozott az egykori eladás miatt.168 Oblatt 1765-ben pedig már a Szeremlei család és Csúzy Pál házát is meg kívánta vásárolni a maga és fia számára.169

Házvásárlás alkalmával a zsidók is kötelesek voltak a városi tűzi kasszába illetéket fiztni. Az uradalomnak ezen kívül 10 aranyat, vagy ha a ház ára meghaladta az 1000 forintot, minden forint után 1 garast voltak kötelesek fizetni.170

A városban letelepülő zsidók nagy része nem vásárolt házat magának. Sokkal inkább jellemző volt, hogy földesúri telken fekvő házat béreltek, ami szintén az uradalmi pénztárat gyarapította.171 A tehetősebb zsidók a megvásárolt házukba további zsidó családokat fogadtak be bérlőként. De volt példa arra is, hogy zsidók lakást, műhelyt vagy boltot béreltek a városban házzal rendelkező nemestől, ritkábban polgártól is. Az albérleti viszony többször generált konfliktust a szerződésben állók között. Rosemberger Mátyás szobabérét Baják Ferenc csapómester azért mondta fel idő előtt, mert már nem tudta elviselni, hogy a zsidó bérlő felesége a keresztény ünnepek ideje alatt is folyton kenyeret sütött.172 Keller József pápai tímármester, városi polgár is saját lakóházának egy részét adta ki Schwarz Zsigmondnak két évre, évi 160 váltóforint bérleti díj fejében. A zsidó a megállapodáskor előleget fizetett, de közben meggondolta magát, és máshol vett ki bérbe lakást. A hoppon maradt tímár a városi tanácsot arra kérte, hogy bírói hatalmánál fogva szorítsa rá a zsidót, hogy költözzön az ő házába és fizessen. A városi tanács elé idézett zsidó felesége, Baron Száli elismerte, hogy a férje valóban szerződött Kellerrel, de az ő tudta nélkül. Mikor meglátta, hogy a lakás nem felel meg nekik, felmondták a szerződést és egy másik hitsorsosukat ajánlották maguk helyett bérlőnek. Őhozzá azonban Kellernek nem volt bizalma, ezért a szolgabíró Schwarzékat utasította, hogy költözzenek be Keller házába.173

166 Esterházy II. Ferenc levele Bittó Titusz nevű tiszttartójához, 1743. március 5. “… Győri Isaac Zsidó mit írjon Pápa városában lévő maga inscriptionalis háza iránt, és Lovas Berény felől is mit jelentsen, accludált levele bővebb informatiót ad. Az háznak rehabitiója végett K[e]g[yelme]d opinitióját el fogom várni. A megnevezett eladó jószág iránt pedig, hogy ha valamely értelmes és jó lelki isméretű ember (aki nem csak a maga hasznára, mint a zsidó, de bötsületire is vigyázna) találkoznék, annak megvizsgálására jó volna oda expediálni, hogy a dolognak jó végére járna és elégséges informatiót hozna.” LÁSZLÓ 2008. 82.

167 MOL P 1216 capsa 60 nr. 325. Pápa város telekkönyve.

168 Uo. capsa 51. nr. 3. 1777. május 22-i és május 28-i prefektusi levél Esterházy I. Károlyhoz.

169 Nem ismert, hogy a házvásárlás megtörtént-e, de Esterházy I. Károly nem ellenezte. Uo. capsa 51. nr. 1.

1765. március 9-i prefektusi levél.

170 VeML IV.1.b 2586/1833. december 9.

171 1804-ben az összeírt 162 zsidó család közül 155 földesúri, a többi család szabad telken lakott. MOL P 1216 capsa 61. nr. 113. Az évente fizetendő házbér mértékét a bérelt ingatlan mérete és adottságai szabták meg. Gyakori, hogy a házbér mellett a zsidók terragiumot fizettek, azaz a házhoz tartozó kültelki földet is bérelték. Az 1768–1774 között vezetett számadáskönyv szerint zsidók elsősorban a Szent László és az Ispotály utcában béreltek házat az uradalomtól. A bérlemény értéke általában 5–7 forint között mozgott, földbér fizetése esetén pedig együttesen nagyságrendileg 10–14 forint között változott. VeML XI.602.b Diarium 53. passim. 1781-ben a Szent László utcában hat zsidó (Lebl Fülöp, Isac Lazar Rachendorfer, Jacob Moises, Marcus Hirschl, Isac Lebl, Benjamin Simon), az Ispotály utcában három zsidó (Josephus Hirschl, Jacob Leopold és Abraham Aitlitz) és végül az Új utcában egy fő, David Pinkas bérelt uradalmi házat.

DREKK Rationes 41.

172 VeML V.2.a 404/1820. augusztus 12. A város a csapómestert a korábban megállapított bérleti idő betartására utasította.

173 Uo. 200/1835. március 14.

Az uradalom és város között 1732 óta fennálló szerződés hatálya alá nem eső, nemestől való házvásárlás előnyösnek számított, mivel úgy tartották, hogy a nemeseknek nem kell engedélyt kérniük házuk eladására az uradalomtól.174 1766-ban, amikor Esterházy I. Károly arra utasította Tóth István prefektust, hogy ne engedje meg a zsidóknak a házvásárlást, a prefektus figyelmeztetésére, hogy nemes ember házára ez a tilalom nem vonatkozhat, végül kénytelen volt engedélyezni, hogy a zsidók mind a Belsővárosban, mind a külső majorban vásárolhassanak (ilyen) házat.175

A városi telekkönyvi bejegyzések, egyéb házösszeírások és ingatlanforgalmat dokumentáló iratok alapján a zsidók által egyre sűrűbben lakott utcák fokozatosan, határozottabban kirajzolódnak, ahogyan az időben előre haladunk. Ennek a városrésznek a tengelye a Főpiactól és a kastélytól dél-nyugatra eső Ispotály utca, illetve a vele párhuzamosan futó Szent László, Új és Kristóf utcák voltak. Miután a városi megtelepedés földesúri engedély függvénye volt, magától értetődik, hogy a földesúr a saját tulajdonában álló városi telkek, illetve házak hasznosításával kötötte egybe a zsidók befogadását. Ezek a telkek, illetve házak az egykori várfalon belül elhelyezkedő városmag közepén, a Belsővárosban feküdtek. Mivel a város főterének tekinthető Főpiac házai is jobbára földesúri tulajdonban voltak, ezek fokozatos bérbeadásával vagy eladása révén a város központja, legforgalmasabb és leginkább reprezentatív része is a városnak a zsidók által legsűrűbben lakott részévé vált. Elmondható tehát, hogy elsősorban a város területén fennálló tulajdonviszonyok határozták meg a zsidóság városon belüli térbeli elhelyezkedését. A feudális viszonyok fennállása idején végig jellemzőnek mondható ez a megállapítás. Miután a kezdeti kis zsidó közösség lakóhelyének magja létrejött, és a vallásgyakorlatban kulcsszerepet játszó intézmények (imaház, fürdő, mészárszék) helye is állandósult, a városrészi megtelepedésben mindenképpen szerepet játszott ezek vonzása, illetve közelsége is. Az egyazon közös területen való tömörülésre hatással volt az a szempont is, hogy a szombat megtartásához és más vallási ünnepek zavartalan megüléséhez a zsidóság az általa lakott városrészt lezárhassa. Ugyanezek a jellemzők figyelhetők meg más földesúri birtokközpontok városaiban is, illetve ezzel magyarázható, hogy a magyarországi mezővárosi zsidóság többnyire a városközpontokban tömörült.176 A fent sorolt szempontok játszottak szerepet többek közt a kismartoni zsidó negyed kialakulásában is a földesúri kastély közvetlen közelében.177

Az 1735-ben felfektetett és 1796-ig birtokváltozásokat is követő birtokkönyv adatai szerint a Belsővárosban az Ispotály és a Szent László utcában összesen 32 olyan ház volt, amelyet ezekben az években hosszabb-rövidebb ideig zsidók bírtak. Ezek közül 20 az Ispotály utcában, 12 pedig a Szent László utcában állt. Jogállásukat tekintve 21 ház cenzusos, azaz olyan földesúri telken feküdt, amely után éves cenzust kellett fizetni, de ez nem érintette a ház tulajdonjogát. 11 ház eredetileg inscriptiós ház volt, amelyek közül tizet a földesúr időközben visszaváltott, majd cenzus ellenében engedte át ismét. A fennmaradó 1 telek szabad jogállású volt. A számok egyértelműen igazolják fenti megállapításunkat, miszerint a zsidóság városon belüli megtelepedésének tere, helye nagyban függött a helyi birtokviszonyoktól. A földesúr által visszaváltott, immár cenzusos

174 A városok területén álló nemesi telkek területenkívülinek számítottak, nem estek adózás alá, így a városnak sem volt semmilyen hatósági joga felettük. Az ebből következő gyakori nemes-zsidó érdekközösség az ingatlanszerzés területén is megfigyelhető volt. Vö. Ö.KOVÁCS 1985. 257.

175 MOL P 1216 capsa 51. nr. 1. 1766. február 24-i levél.

176 Nagykanizsán a főutcán és a piactéren sok földesúri tulajdonban álló telek volt, amelyeken többnyire zsidó kereskedők telepedtek le, így a város központjában koncentrálódott a helyi zsidóság. KAPOSI 2009. 89.

177 Erről legutóbb: KOMORÓCZY 2012. I. 689–690.

telkeken álló házakat a letelepedő zsidók egyre nagyobb számban vásárolták meg, azaz elsősorban az uradalmi telkek adtak helyet és otthont számukra.178

A gyarapodó számú zsidó lakosság az egykori puszta telkek beépülése révén a 18.

században még többnyire ugyanezekben az utcákban tudott letelepedni, mind nagyobb arányban népesítve be az itt található telkeket, házakat. Bár a század végén az uradalom és többnyire a város is arra törekedett, hogy minimalizálja a megtelepedő zsidó lakosság számát, a háztulajdon megszerzésének mégis több lehetséges formája kínálkozott a zsidók számára. 1798-ban Bittó Titusz uradalmi prefektus Esterházy I. Károly intésére sikeresen akadályozta meg, hogy egy zsidó megvásárolja egy adósságaitól szabadulni másként nem képes kalaposmester árverezés alá került házát. A prefektus leveléből kibontakozó ügy több szempontból is figyelemre méltó. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a zsidó lakosság szaporodása, különösen pedig házingatlan szerzésük, mivel privilégiumuk mentesítette őket a kvártély és a forspont terhe alól, a városi lakosság terheinek növekedésével járt. Ezt Esterházy I. Károly meg kívánta akadályozni, hiszen úrbéri ügyekben éppen nemrég sikerült a várossal megegyeznie, és fontosnak tartotta az ingatlanforgalom ügyében abban foglaltak betartását is. A prefektus levele azonban arra is rávilágít, hogy a városi magisztrátus sem mindig volt egységes az eléje kerülő ügyek megítélésében. A városbíró szándékával ellentétben ugyanis egyes tanácstagok annak ellenére egy zsidó licitálónak kívánták a kérdéses házat eladni, hogy akadt olyan keresztény vevő is, aki ugyanannyit ígért a házért. A prefektus a tanácstagok lefizetését sejtette a háttérben. Végül sikerült elérni, hogy az árverezést megismételjék, s ennek során egy ácsmester a zsidó által korábban ígért összegnél néhány forinttal drágábban megvásárolta a házat.179 Nem sokkal később, amikor Nagy János pápai csizmadia adósságai miatt engedélyt kért, hogy házát Munk Ádám zsidónak eladhassa, Esterházy I. Károly arra utasította a prefektusát, hogy a városi tanáccsal találjanak ki valamilyen más megoldást a csizmadia mester megmentésére.180 Ez ekkor valószínűleg sikerült, ugyanis Munk Ádám 1799-ben még Hegyi István házában lakott, 1804-ben azonban az Új utcában már saját házat birtokolt.181 Pintsof Sámuelnek azonban 1806-ban az uradalom engedélyezte, hogy Pápán házat vásároljon magának, pusztán azon okból, hogy Frenkl Mózes csődbement zsidó Ispotály utcai házáért ő ígért a legtöbbet. Az 1830 forintos vételárat két részletben fizette meg a város által kirendelt csődbiztosnak.182 A döntésben szerepet játszhatott az a máskor is tetten érhető megfontolás, hogy mivel zsidó házának megvásárlásáról volt szó, a házvásárlás engedélyezésével a zsidó háztulajdonosok száma nem gyarapodott a városban.183 A keresztény vevők vásárlási előjoga fenntartásának szándéka az uradalom részéről többnyire érvényesült. A Vilax-féle ház eladásakor olyannyira, hogy bár a nemrég letelepedett Szauer Ábrahám a 7000 forintos vételárat lefizette a házért, a prefektus mégis úgy döntött, hogy keresztény vevőnek adják el, a pénzt pedig fizessék vissza a zsidónak.184

178 MOL S 18 Ispotály utca: 155, 157, 159, 165, 174, 181, 185, 187, 188, 192, 193, 194, 195, 198, 200, 202, 203, 205, 207, 208, 210 számú házak. (Az Ispotály utca számozása 150-től 220-ig terjedt.) Szent László utca:

233, 237, 238, 251, 254, 255, 260, 261, 262, 263, 265, 268 számú házak. (A Szent László utca számozása 221-től 271-ig terjedt.) Lásd: térképmelléklet!

179 MOL P 1216 capsa 51. nr. 7. Bittó Titusz prefektus 1798. március 22-i és április 17-i levele.

180 Uo. capsa 51. nr. 7. 1798. május 27-i levél.

181 Uo. capsa 61. nr. 113. 1799. évi és 1804. évi zsidó összeírás.

182 VeML V.2.a. 387/1806. november 6., 423/1806. november 22.

183 Uo. 301/1806. augusztus 16.: „Grinfeld Salamon zsidónak háza vétele iránt annyiból ellenkezés nem találtatván, mivel annak előtte is zsidó bírta azon házat, de más keresztény vevője sem találtatott.”

184 MOL P 1216 capsa 64. nr. 267. 1820. január 20. „Minekutána a Vilax-féle házra azelőtt, hogy sem Szauer zsidónak a kiadott engedelme tökéletességre hozatott, más keresztény vevő akadott, aki iránt talán semmi helyes kifogás sincsen, semmi különös reflexióm nincsen, sőt az principiumaimmal egészen megegyez, hogy a kereszténynek adattasson az elsőbbség, e szerént tehát ha a keresztény vevőre nézve semmi érdemes kifogás

Kivétel azonban mindig akadt. 1818-ban Barcza Ádám prefektus Vinterberg József zsidó orvosnak megengedte, hogy egyszerre két Kristóf utcai házat is megvásároljon, „nem úgy mint más közönséges zsidónak, hanem egyedül csak a személyes tulajdonságaira nézve engedtetvén meg”, kikötve azt, hogy ha „utóbb akármikor is ő maga vagy maradéki ezen házat eladnák, nem leszen szabad azt közönségesen zsidónak eladni vagy megvenni”.185

A zsidó lakosság növekedésének szükségszerű voltát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mobilizálható tőkeerejére újra és újra szüksége volt a feudális kötöttségű gazdasági életnek. Az uradalom-igazgatási levelezésekben itt-ott megnyilvánult az a szándék, hogy minimalizálják a zsidókkal létesítendő konkrét gazdasági kapcsolatokat. A gyakorlatban azonban ezek a kapcsolatok inkább egyre számosabbak lettek és egyre jelentősebb kölcsönös haszonnal jártak. Jellemző eset volt, amikor a pápai Vekerle-örökösök sem apjuk végrendeletét, sem a vagyon felosztását nem tudták végrehajtani, mert a rájuk maradt házat többszöri próbálkozás és árverés során sem tudták eladni.

Megoldásképpen a prefektus kénytelen volt engedélyezni, hogy a zsidók által vásárolható házak korlátozott számán fölül most ezt a házat Szélig Gábor zsidó mégis megvásárolhassa, hogy így a birtokosztályt a keresztény örökösök végrehajthassák.186 1799-ben Pápán 31 zsidó háztulajdonost írtak össze és további 99 olyan zsidó családot, akik más házában laktak zsellérként. A háztulajdonos zsidók közül húsz zsidó albérlőket tartott. Valószínűleg a közösség legtehetősebb tagjai voltak azok a zsidók, akik két-két másik zsidó családot fogadtak be házaikba.187 Két özvegy is tartott két-két albérlőt, az ő számukra viszont inkább megélhetést biztosító kényszer lehetett a bérlők befogadása.188 A maradék 79 család 53 keresztény pápai háztulajdonos házában lakott. Vekerle Fülöp házába vagy házaiba összesen négy zsidó családot fogadott be. Rephan János négy albérlője között volt Rappaport Wolf rabbi és Freier József mester (tanító). Asser kántor a zsidó fürdő épületében lakott. Árki Ádám és Patsay János nemeseknél 3–3 zsidó albérlő család élt. A Patsaynál lakók egyike Lebl Sándor metsző és helyettes bíró (subjudex), a másik Lévi Sámson jurista. Az ekkoriban talán legtehetősebb pápai zsidónak tekinthető Neuman Ábrahám a városban már két házat is bírt, ennek ellenére Etl József házában lakott albérlőként, saját házaiban pedig albérlőket tartott. Az összeírás számba vette az engedély nélkül letelepedett ún. indigena zsidó férfiakat is, ők ekkor 12-en voltak, többük valószínűleg családos lehetett.

Az előbbi összeírásnál részletesebb 1804. évi zsidó összeírás már pontosan lokalizálta is a lakosságot, a lakóhelyül szolgáló utcák nevének jelölésével írva össze őket.

Eszerint a 162 család közül legtöbben az Ispotály utcában laktak. Az utcában található 69 házból 47-ben összesen 60 zsidó család élt! Közülük 19 volt háztulajdonos, 39 zsellér, azaz albérlő. A szomszédos Szent László utcában található 51 ház közül 16-ban élt zsidó család, 9 saját házában, 8 albérlőként zsidó tulajdonosok házaiban, 7 család pedig keresztény tulajdonosok házaiban. A Belsőváros többi utcájában (Új, Kristóf és Hosszú utca) 1–1

nincsen, ne terheltessen uram öcsém a dolgot oda utasíttani, hogy a kérdésben lévő ház adattasson által a keresztény vevőnek, a Szauer zsidónak pedig a pénze, amit már effective letett, úgy mint 7000 ft, una cum eo quod interest a die depositionis fizettessenek vissza, a Szaur zsidó abban assecurátatván , hogy ha más alkalmatos házat találni fog, annak a megvételére bizonyosan fog az uraság részéről engedelmet kapni.”

Szauer 1828-ban a Szent László utca 225-ös számú házát bírta. MOL P 1216 capsa 64. nr. 250. Pápai extracontractualis fundusok lajstroma, A városi jegyzőkönyvnek az ügyre vonatkozó bejegyzéséből kiderül, hogy az uradalmat kormányzó régens 1816. május 21-én kelt parancsa szerint a keresztény vevőket a zsidókkal szemben előnyben kell részesíteni. VeML V.2.a 17/1820. január 14.

185 VeML V.2.a 272/1818.augusztus 1.

186 MOL P 1216 capsa 64. nr. 265: Protocollum resolutionum Papensium. Nr. 14. Ménfő, 1819. október 25.

187 MOL P 1216 capsa 61. nr. 113. Kruppa Lebl, Neuman Ábrahám, Sonnenfeld Benedek, Krenbaum Wolf és Abeles Jakab.

188 Uo. Beck Salamon és Rachendorf Malka özvegye

zsidó háztulajdonost találunk ekkor, de a bérlő zsidó családok száma ennél jóval magasabb: az Új utcában 15, a Kristóf utcában 9 volt. A Külsővárosban a Felső majorban 28 család lakott, közülük 3 saját házában, az Alsó majorban 13 család bérlőként.189 Ekkor összesen 34 zsidó háztulajdonost írtak össze.

A folyamatos mobilitást jelzi, hogy a zsidók nem csak maguk közt adtak-vettek házat. Adósságaik miatt, vagy ha uradalmi árendájuk megfizetésére nem voltak képesek, gyakran kényszerültek arra, hogy egy megvásárolt házat visszaadjanak, vagy eladjanak.

1762-ben a zsidó bíró házát 550 forintos tartozása fejében a prefektus átvette, majd vevőt keresett rá.190

A város próbált korlátot szabni a zsidók bevándorlásának, ezért korlátozta házvásárlásukat. A város hatósága alá tartozó ún. contractuális házat csak olyan zsidó személy vásárolhatott, aki az uradalomtól letelepedési engedélyt szerzett. A 19. század elején a következő gyakorlat rögzült. A házat vásárolni szándékozó először a városhoz fordult, hogy az a szerződést jóváhagyja. A város a házeladás tényét közhírré tette és a házvásárlás akkor vált véglegessé, ha egy bizonyos időn belül a megvásárolni szándékolt házra keresztény vevő nem jelentkezett.191 1835-ben a Belsővárosban már mintegy 60 házat bírtak zsidók. Az uradalom a város emiatti panaszára nem mindig volt hajlandó megtiltani a házvásárlást a zsidóknak, ugyanakkor, ha egy eladó ingatlanra volt keresztény jelentkező is, egyértelműen megakadályozta, hogy a ház zsidó tulajdonba kerüljön.192 Ezért a város az árverések szabályozásával próbálta meg minimalizálni a zsidók tulajdonszerzését. Megtiltotta ugyanis, hogy zsidók megjelenjenek olyan ház árverésén, melyet korábban keresztény lakos birtokolt.193 1841-ben Krausz Simonné a Víz utcában házat vásárolt és a váltó aláírására engedélyt kért az Esterházyaktól. Az uradalom a jóváhagyáshoz a városi tanács véleményét kérte, amely támogatta a kérelmet, amennyiben a Krauszné által kialkudott áron 14 napon belül keresztény vevő nem jelentkezik. Miután ilyen jelentkező nem akadt, az uradalom jóváhagyta Krauszné házvásárlását. Ő ezután megfizette az ún. bevallási díjakat a városnak: a krajcárpénzt, a városháza építésére fizetendő ajándékot és az ún. esküdtváltságot.194 A korszak folyamán mindvégig egyetértés volt az uradalom és a város között abban, hogy a zsidó tulajdonosok számának korlátozása érdekében a keresztények elővásárlási jogát a városi ingatlanok esetében fenn kell tartani.

Ha viszont egy-egy ügylet nem járt együtt a tulajdonosok számának növekedésével, nem gördítettek akadályt ellene.195

189 MOL P 1216 capsa 61. nr. 113.

190 MOL P 1216 capsa 51. nr. 1. 1762. augusztus 9.

191 VeML V.2.a 587/1835. július 27.

192 Uo. 12/1834. január 9. Felolvassák Steiner Mihály pápai zsidó uradalomhoz intézett folyamodványát, amelyben engedélyt kért arra, hogy özv. Farkas Ferdinándné belvárosi Víz utcában lévő házát megvehesse.

Bezerédy uradalmi prefektus azzal a megjegyzéssel továbbította a kérvényt a városnak, hogy ha lenne keresztény vevő a házra, aki hasonló áron megvenné, jelentkezzen. Hoch Ferenc kalmár városi polgár bejelentette házvásárlási szándékát, „nehogy ismét egy jó helyen lévő keresztény ház zsidó kézre kerüljön”.

Hochot a tanács elé rendelték, nyilatkozzon, hogy megveszi-e Steinerrel azonos feltételekkel a házat.

Kinyilatkoztatta, hogy a Farkasné és a zsidó közti szerződés szerinti 7000 vft-ért megvenné a házat.

„Minthogy tehát ezen házvételre keresztény polgár találtatott, a méltóságos uraság alázatosan megkerestetni rendeltetett, hogy a könyörgő zsidó kérelmétől elmozdíttatván, a többször írt háznak megvételére Hoch Ferenc idevaló kereszténynek elsőbbség engedtessen.”A következő jegyzőkönyvi pontokból kiderül, hogy Hoch a városnak többször is nagyobb összegeket hitelezett.

193 VeML V.2.a 691/1835. szeptember 14.

194 VeML V.2.a 628/1841. augusztus 28., 661/1841. szeptember 11.

195 Amikor Klein Májer Vekerle Borbála Ispotály utcai házát meg kívánta vásárolni, a város azzal az indoklással hagyta jóvá, hogy Klein korábban saját házát egy kereszténynek adta el, a Vekerle-házra pedig keresztény vevő nem jelentkezett. Uo. 461/1823. november 27.

In document DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Jakab Réka (Pldal 48-60)

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK