KIK AZ IGAZ HITNEK VALLÁSA MIATT AZ ÉGŐ KÖMENCZÉBE VETTETTENEK, DE ISTENTŐL MEGTARTATTANAK
Dan. 3.
Illik emlékeznünk régi ó törvényről, Babilóniának az ő királyáról, És Istennek hatalmasságáról.
Eégi ó törvényben Babilóniában,
Hol lakozik vala egy hatalmas király, 5 Kinek neve Nabugodonozor.
Király csináltata Babilóniában, Az tiszta aranyból az egy magas ágast, Eelásatá az egy szélyes mezőn.
Az ágasnak magassága hatvan singne vala; 10 Az ő szélessége hat singnére vala :
Király akkor úi udvart tétete.
Új udvarba bégyűlének babilóniai urak, Király az uraknak ő ezt kiáltatja:
Meghalljátok hatalmas nagy urak! 15 Mikor tü hallatok trombitálást, sípolást,
Tü es az órában mind térdre essetek, Es az ágast térden imádjátok.
Mert valaki az ágast térden nem imádja,
Es parancsolatom ki megátálandja, 20 Bévettetem az égő kemenczében.
90 NÉVTELEN.
Mikor hallanának trombitálást, sípolást, Ok is az órában mind térdre esének, És az ágast térden mind imádák.
De ám ott valának három nemes fírfiak, 2>
Kik valának zsidóságnak ő nemzetségéből, Kik az ágast nem imádják vala.
Az három firfiakat neveken nevezzük, Az egyiknek Sidrák, másiknak Misák neve,
Harmadiknak Abdenágó neve. 8i>
Az urak ezt láták, királynak bémondák, Hogy az három fírfiak az ágast nem imádják, És utálják király parancsolatját.
Király az beszédet mivel hogy meghallá,
Az három fírfiakra igen megharagvék, 35 Ottan őket eleiben viteté.
Király ezt feleié három fírfiaknak :
«Miért parancsolatomat tü megutáltátok, Hogy az ágast tü nem imádjátok.
Azért parancsolok mostan én tünéktek, 40 Mikor tü hallatok trombitálást, sípolást,
Térdre esvén az ágast imádjátok.
Mert ha tü az ágast nem imádandjáfcok, És parancsolatomat tü megutáljátok,
Bévettetlek az égő kemenczébe !» 45 Az három fírfiak mühelt hogy ezt haliák,
Ezenképen ők ott akkor felelének :
«Meghalgassad te felséges király!
Nem illik most te néked hogy semmit feleljünk íme az nagy Isten az kit mü imádunk, 50 Földet mennyet a ki teremtette,
AZ HABOM ISTENFÉLŐ FÍRFIAKKÓL. 91
Megszabadít minket az égő kemenczéből, És megszabadít műnket királi kezedből, Azért az ágast bizon nem imádjuk!»
Király hallá ez beszédet, rajta megbúsula, 55 Igen az ő szűne kezde változnia,
Az firfiakat ám meg kötözteté.
Parancsolá hamarságval király búsultában, Hogy az nagy kemenczét igen megfűtnéjek,
Hétszer inkább mint annak előtte. 60 Királynak hogy haliák ő parancsolatját,
Ottan az kemenczét ám igen megfűték, Az firfiakat kemenczébe vetek.
Az három firfiakat kemenczébe kik vetek,
Az tűznek sebes lángja őket mind megölé, 65 Ugyanottan az kemencze előtt.
Mert ám az nagy tűznek oly nagy lánga vala, Az kemenczö felött negyvenkilencz sing vala, Kihez sújt vala, mind megöli vala.
De Istennek angyala kemenczébe szállá, 70 És az tüzet kemenczében ám kétfelé üté,
Az tűz között szép helyet támaszta, Az három firfiakat angyal megőrizé
Hogy az nagy tűz ő nékiek semmit nem árthata, Ő hajókat es sem illetheté. 75 De ők hárman az tűz között széllel járnak vala, És nagy énekszóval az Istent dícsűrik vala, Dícsűretben ímezt mondják vala.
Áldott légy te mennybéli hatalmas nagy Isten, Díesűretes, dicsőséges te szentséges neved, . so Mü atyánknak hatalmas Istene.
92 NÉVTELEN.
Igaz vagy Úristen minden dolgaidban, Minden cselekedetid hatalmas Isten, igaz, Minden útaid néked igazak.
Igaz néked Úristen az te ítíleted, 85 Mert az kiket velünk tettél, tőled erdemlettük, Bíneinknek nagy sokasága szerént.
Vetkeztünk Úristen igen te ellened,
Gonoszul cselekedtünk hogy elhagytunk té gedet, Nem halgattuk parancsolatidat. 90 Azért büntetsz minket igaz ítíletből
Bűneinkért adtál ellenségünk kezébe, Kik miatt mi most háborgattatunk.
De kérünk Úristen az te szent nevedért,
Ne veszess el műnket az mü bíneinkért, 95 Adgyad nekünk irgalmasságodat.
Ne ronts meg Úristen te ígíretedet, Kiket te ígírel az mi atyáinknak, Ábrahámnak, Izsáknak és az Izraelnek.
Kiket te ígérél ígíreted szerént, 100 Hogy megsokasitod ő nemzetségeket,
Mint az égnek szántalan csill git.
Igen megkevesedtünk minden népek között, És megaláztattunk föld kerekségében,
Kit szenvedünk mi bűneink szerént. 105 Nincs Úristen közöttünk, semmi fejedelmünk, Nincs semmi vezérünk és nincsen tanitónk, Nincs áldozat az te kedved szerént.
Kiért érdemlenők irgalmasságodat,
De csak fohászkodunk Úristen te hozzád, 110 Mi szűvünknek szomorúságában.
AZ HÁKOM ISTENFÉLŐ FÍRFIAKBÓL. 93
Dűcsírünk és áldunk tégedet nagy Isten, Ki megszabadítál hatalmas markából, És az kegyetlen tiznek nagy kénjából.
Dicsírjétek az Istent teremtett állatok, 115 Emberek és barmok, oktalan állatok,
Mert örekké való az ő irgalmassága.
Az király ezt hallá, kezde csudálkozni, Ottan ám felkele király székiből,
Az szót mondja király nagy u r a k n a k : 120
«Ti meghallgassátok hatalmas nagy urak, Nemde az három firfiakat kötöztetém-e meg, Kötöztetvén az tízben vettetem ?
De ám mostan szabadon kemencéében járnak És nagy énekszóval az Istent dícsűrik, 125 Azonnal őket megszabadíthatja.
Az király előmene kemencze eleiben, És az firfiakat kemenczéböl kihívá, Kemenczéből hárman kij övének.
Az királynak szolgái ám megkérnyűközék 130 Az három fírfiakot és igen csudálják,
Hogy az tíz nékiek nem árthatott volna.
Király látá őket ám elálmékodék, Álmékodásábaii imezt mondja vala:
«Áldott legyen Isteneknek Istene ! 135 Sidrák, Misák és Abdenagónak Istene,
Ki megszabadítja mind az ő szolgáit, Az kik bíznak ő Istenségében.
Azért hagyom, parancsolom az én országomban, Hogy valakik nem tiszteinéjek avagy káromlanájak Három fírfiaknak hatalmas Istenét. 141
94 NÉVTELEN.
Minden nemzetségével az megölettessék, Minden magzatjával az es el vesztessék, Es az ő háza udvarából kikéressék.
Mert nincsen több Isten égben és az földen, 145 Hogy ki megszabadít embert szikségében,
Mint az három firfiaknak Istene !»
Az király az f ír fiákat megajándékozá, Tisztet országában ő nékiek oszta,
Fejedelemől utánna választá. 150 Ezt az Isten nekünk régen megíratta,
Dániel próféta ezképen megírá, 0 könyvének harmadik részében : Hogy valakik bíznak ő Istenségében,
Hozzá fohászkodnak nyomorúságokban, 155 És folamnak irgalmasságához;
Azokat megmenti háborúságokból, Mint az három fírfiakat Babilóniában, És az égő kemenczétől megmenté.
De kik ő ellene bálvánt imádandnak, 160 Emberi erőben remenségeket kik vetik,
Azokat elveszti^ mint az királt elveszte.
Vegyétek eszetekben király veszedelmét, Mint az Isten őtet akkor meggyalázá,
Mert őtet barommá változtatá. 165 Emberi nyájasságából őtet el-kiveté,
Vadakkal, barmokkal király lakik vala, Mint az ökör, szénát eszik vala.
Próféta mondássá ám fejére tölők,
Hogy valakik Isten ellen bálvánt imádandnak, 170 Hasonlatosok bálványokhoz lesznek.
AZ HÁEOM ISTENFÉLŐ FÍRFIAKRÓL. 95
Azért valljuk keresztyének az hatalmas Istent, Bálvánimádástól főttig elszakadjunk,
Holtunk után hogy Istennel legyünk.
Ezt az szent írásból az ki fordította, 175 Az ő nevét jelenteni az meg nem akarta,
Dícsűretit mert Istennek adta. Ámen.
•