Az idők folyamán Szardiniáról különös kép alakult ki b e n n e m : egy szomorú tájkép. A n a p gyilkos, perzselő meleggel tüz le, kegyetlenül, m i n t h a nem is életet adó, h a n e m pusztító, ellenséges, gyűlölködő és haragos istenség volna, a ki m é g azokat a kopár sziklákat is le a k a r n á per-zselni, a melyek ott izzanak alatta. A kopár sziklák alig tenyérnyi foltokon zöldelnek itt-ott, árnyékok is vetődnek r á j u k . Ezek az árnyékok nem feketék, nem is violás színűek, h a n e m tüzes-vörösek. Csenevész gyümölcsfák vetnek erőtlen árnyékot és ezek a gyümölcsfák árulják el a napisten igazi kegyetlenkedését, azt, hogy m á r i s perzsel, pedig még tavasz van. A gyümölcsfák virágoznak, de ez nem azt jelenti, hogy viráguk teljében állanak. Szinte érezni, milyen bágyadtan, hervadón ülnek ott a csupasz ágakon a virágok, élettelenül és meddően. Csoda, hogy át t u d n a k ü t n i a fa kérgén. Grazia Deleddának minden sora fölött ott érezni a n a p n a k ezt a pusztító, kegyetlen, szinte ellenséges melegét, a mely ínségessé teszi Szardínia csodálatos szigetét, Grazia Deledda regényeinek és novelláinak színterét. Grazia Deledda min-den a l a k j á b a n ég és forr a szenvedély, de emberei be-felé égnek, sohasem törnek ki és elpusztulnak a belső tűz-től. Sziczilia olaszai is tüzesek, indulatosak, sürűvérűek, de a mikor a vérük felforr, ki is csap és egy tőrvillanás elvé-gez m i n d e n t . Grazia Deledda pásztorai és asszonyai azon-ban, ha szenvedélyesek is, sohasem kitörők, vérük ha fel-forr, m i n t h a zárt palaczkokban forrna f e l : n e m tud kicsapni, csak feszíti az üvegfalakat és önmagát emészti, a mikor újból lecsapódik. Szicziliának, a melynek megvan a maga vulkánja, az emberei is kitörő szenvedélyűek, mig
Szardi-niának, a melynek nincsenek tűzhányó hegyei, minden tüze csak rejtve lobog és befelé ég, m i n t a hogy' itt a lávafolyam is csupán földalatti, áttörhetetlen falú katlanokban forrott.
Ez a belső, lappangó, alattomos tűz jellemzi Grazia Deledda műveit, a ki igazán nem az a «szórakoztató bájos-ság », a minek neve u t á n esetleg gondolni lehetne. Csupa erő, szinte nyers, brutális erő, a minő maga az élet, a me-lyet sohasem szépítget.
Ilyen Grazia Deledda II Vecchio della Montagna és La Via del Male czimű regényeiben is, a melyekben (rövid egymásutánban jelentek meg) kóbor olasz banditák körül szövi a történetet. Az II Vecchio della Montagna-ban még nem történik gyilkosság. Az emberek itt még fáradtak, és félősek. Egyszer megijedtek az élettől és azóta ijedős az arczuk, mint Melchiore-é, a ki nem tesz egyebet, mint a mit valamennyi őse tett és mégis elitélik, mert az ú j tár-sadalmi rend m á r ezt is bűnnek minősíti. Nincs bűne és mégis ösztönszerű, titokzatos félelem él benne, érzi az ösmeretlen veszedelmet, de nem tud ellene védekezni és a mikor elfogják, elítélik, még akkor is olyan esetlen, olyan ügyefogyott, hogy védő szava sincs.
Erkölcsi szempontból m á r itt is kifogásokat hallhatott Deledda. A törvény tisztelete ellen a g i t á l ! — mondták barátai, de ekkor még tartózkodtak a beavatkozástól. Meg-jelent azonban a La Via del Male czimű szilaj hangú re-génye is, a melyben az egyszerű emberek primitívnek látszó, de valójában bonyolult lelki életét írja meg, a mely fel-tartóztathatlanul a bűnbe vezet.
Pietro Benu azt m o n d j a :
— Sohasem volt dolgom a törvénynyel. Nappal dol-gozom és éjszaka alszom. Tisztelem a gazdámat, a nőket, a gyerekeket. És vágyódom a magam háza u t á n , hol meg-szegem a kenyerem és megiszom a boromat.
És mégis bandita lesz belőle. És mégis összeütkö-zik a törvénynyel, n a p p a l alsösszeütkö-zik és éjjel — kecskét rabol.
De a nőt, a gyermeket ekkor is tiszteli és most is csak az a vágy kinozza, gyötri. senyveszti, hogy neki is legyen szekere, két ökre és kutyája . . . Ezért történik minden
Szardiniában. Meg az asszonyért. Mert ba az előbbi mind m e g v a n : — P r e n d e r ö moglie.
A regény szerelmi h á r o m s z ö g e : Maria Oina, a cseléd-leányuk, Sabina és a f é r f i : Pietro Benu. Ez a férfi szen-vedő, ö n m a g á t gyötrő, indulatos, de tétovázó. A vérében van valami afrikai őseiből.
Pietro gyilkol, de nem csupán szerelemből teszi. A szi-cziliai olasz csak szerelemből r á n t tőrt. A szardiniai soha-sem gyilkol csupán szerelemből. Mindég van valami más oka. És ez az ok mindég a szegénység, az a szegénység, a melynek nagyobb az ereje a szerelemnél is, az a nyomorúság, a mely beteges, kínzó vágyakat ébreszt és a mely a szerelem-nél is i n k á b b el t u d j a felejtetni a t á r s a d a l m i törvények tisz-teletét. A szerelem erejének h a t á r a itt elvész a nyomorúság-ban, a kettő együtt forr, ég, de itt m á r n e m a szerelem az, a m i öl.
E regényben m á r gyilkosság is történt. Igazi rablók is szerepeltek. É s az irodalom farizeusai, a kik a rabló-r o m a n t i k a feléledésétől tarabló-rtottak, barabló-ráti álarabló-rczban siettek t a n á c s o t adni Deleddának. Nem látták meg, vagy nem akar-ták m e g l á t n i a lélekrajzot, az örök emberi érzéseket. Szardí-n i a bizoSzardí-nyára olyaSzardí-n, a miSzardí-nőSzardí-nek Deledda megírta. De ők m á s n a k akarták látni. Vagy h a ez nem m e g y : mást akartak látni Deleddától. És ú j b ó l igazolódott az irodalmi tanács-adók káros szereplése. Deledda megpróbálkozott avval, hogy m e g t a g a d j a s a j á t m a g á t és szülőszigetét, hogy úgynevezett tágabb, nemzetközi tért keressen magának. De itt rövidesen t u d a t á r a ébredt a n n a k , hogy elvesztette lába alól a t a l a j t . Visszatért régebbi t h é m á i h o z .
U j a b b novellás kötetében (I Ginocclii della Vita) m á r ismét a szardiniai Deledda áll előttünk.
De itt m á r eltűnt valami nyers erejéből. Novelláiban m á r rózsás szinek is fel-feltünnek. A milieu nem mindég szardiniai. Bóma, a modern, a mai B ó m a is szerepel ezek-ben a novellákban. Grazia Deledda ezekezek-ben a novelláiban sem R ó m á t írta meg. A történetük ugyan ott játszódik le a Piazza Venezián, a Pincion meg a giardinetto Carlo Albertoban, de az emberei n e m rómaiak. A szardiniai vér,
a szardiniai n y o m o r ú s á g ott l a p p a n g bennük, m i n t Andrea-ban, abban a R ó m á b a került, beteges lelkiállapotú szardi-niai diákban, a ki a Raszkolnyikov h a t á s a alatt, tisztán a z é r t , hogy a maga erejét k i p r ó b á l j a : — gyilkolni akar.
Grazia Deledda belső vívódásairól, a melyek ebben az időben R ó m á b a n gyötörték, fogalmat nyerhet, a ki a sorok közt tud olvasni és egy megírt t ö r t é n e t m é l y é n m e g l á t j a az élményt, a melyet meg nem írtak. A szegény kis Carina története, a ki ott bolyong a Via Nazionale ívlámpái alatt, t a l á n n e m t ö r t é n t meg egészen úgy, a m i n t Deledda meg-írta, de valaminek igaznak kellett lennie ebben a történet-ben, valaminek, a mi a n n y i keserűséget t u d o t t a tollába kergetni és a mi a gondolatmenetét ilyen sajátságos irányba t e r e l t e .
Egészen regénynek való történet. Talán csak azért n e m í r t a meg a n n a k , m e r t a női alakban, a részletekben köny-n y e köny-n m a g á r a Deleddára i s m e r h e t e t t volköny-na m i köny-n d e köny-n k i .
Carina férje valami kishivatalnok a p o s t á n á l vagy egyéb ilyen helyen. Boldogan élnek és a férj különösebb tisztelettel néz az asszonyra, a ki irogatni is szokott. Mind-eddig u g y a n a fiókja számára, de mikor férje elveszti állását, a nő értékesíteni is a k a r j a regényét. Elviszi egy lap szerkesztőjéhez. A szerkesztő átveszi. H a t hét m ú l v a jöjjön a válaszért . . . R e t t e n t ő hat h é t ! A hat h é t m u l t á n a szerkesztőt nem t a l á l j a és ú j a b b h a t hét is eltelik, mig visszakapja kéziratát.
A regény szép, szép, de szerzőjének neve ösmeretlen.
A mellett szomorú is és a közönség csak szórakozni meg m u l a t n i szeret.
— Ó, ön téved, ha azt hiszi, hogy a közönséget, a mely az élet realitásaitól m á r kifáradt, érdekelni fogja egy komor történet. Nem, az «olvasó» született egoista, a ki n e m i n d u l meg mások szerencsétlenségén és n y o m o r ú s á g á n és csak ingerli, b o s s z a n t j a a sok szenvedés. Igaz ugyan, hogy művészettel írta meg regényét, de a művészetnél sokkal j o b b a n érdekli a közönséget a derűs, jókedvű történet.
Az író kezének milyen kétségbeesett ökölbeszorítását látni ebben a néhány sorban.
A nyomorúságuk n ő és egyszerre csak Carina szive alatt megmozdul az — élet. A gyermek. A gyerek, a kire szüleinek nyomorúsága vár, mint egyedüli örökség. És Cari-n á b a Cari-n győz az aCari-nya az író fölölt. Hirdetést tesz közzé egy napilapban, hogy ismert írónak, a kinek nines témája és m á r nem is tud írni, eladja a regényét, a mely kétségbe-vonhatlan sikerű. A legnagyobb titoktartás.*)
És mikor férje azt kérdezi, hogy miért tette, Carina csak ennyit felel:
— Már m o z d u l !
Mennyit élt át ebből a valóságban maga az író, azt n e m lehet ellenőriznünk, de az ő sorsa is hasonló nehéz utakon haladt, az bizonyos.
Ez időtáit Rómában élt Deledda, a ki gyermekkorától kezdve' valóságos nostalgiát érzett a citta eterna után.
0 maga í r j a vallomásában, hogy az első regény, me-lyet olvasott, a régi R ó m á b a n játszott és ettől kezdve
«Róma volt ifjúságának álma». Első novelláját, tizenötéves korában, szintén Rómába küldte Carlo Segré-nek, az olasz főváros egyetemének irodalom tanárához, a ki közölte is a Sangue Sarclo-1 lapjában, a Fanfulla, Della Domeniea-ban.
Deledda neve ettől kezdve egyre többet szerepelt, előkelő folyó-iratok közölték műveit és az új olasz irodalomban valósá-gos forrongást idézett elő az ösmeretlen szardiniai leány, a ki ezalatt csöndben éldegélt Nuoroban, egyre dolgozott és egyre vágyódott Róma után. Ez az elszigeteltsége sok mindeftt megmagyaráz. Nagy közvetlenségét, üdeségét így megérteni. A lélek legfogékonyabb idejeben a léha és felü-letes társadalmi életből, semmi sem juthatott el hozzá, zá. Befelé élte életét, a könyvekből tanulta el főkép, hogy az események mélyebb jelentőségét is megérthesse. Ez a puritán élet — és talán az is, hogy a színházat nem ös-merte — oka annak, hogy történetei sohasem hatnak az emberre zene nélkül való opera szövegek gyanánt, m i n t annyi más olasz íróé.
A városi életet csak huszonctéves korában ösmerte meg 8 ez meg is látszik művein. A mig gyermekkori élményei révén a falusi élet minden intimitását, primitív bájosságát
p o m p á s a n t u d j a rajzolni, a városi életnek úgyszólván kizá-rólag árnyoldalait, s z o m o r ú s á g á t és z ű r z a v a r a i t ösmeri, m e r t ezt m á r komoly, érett szemmel nézte. Nem is n y e r t a városi életről olyan általános és friss benyomást, m i n t a vidéki életről, a mikor még lelke m i n d e r r e fogékony volt.
«Csak egyetlen egyszer, tizenötéves k o r o m b a n l á t t a m igazi várost — í r j a magáról, — Cagliaiit, Szardínia szép fővárosát. A m i k o r huszonöteves voltam, akkcr k e r ü l t e m ismét Cagliariba, hogy ott végre k i p i h e n j e m m a g a m az állandó erős m u n k a u t á n és ekkor l á t t a m először életemben opera-előadást. »
Itt ösmerkedett meg, huszonötéves korában, Madesami-val, a ki röviddel e z u t á n férje lett és most teljesült Deledda régi v á g y a : végre l á t h a t t a Rómát, végre ott élhetett.
Azt a nagy hatást, a melyet R ó m a reá gyakorolt, Nostalyie czímű regényében írja le, melynek hősnőjében könnyen m a g á r a Deleddára ö s m e r h e t n i . M i n t legtöbb női a l a k j á b a n , ebben is él valami titkos, l a p p a n g ó t ű z : a vágyó-dás a világ u t á n , a szebb, a jobb, a teljesebb élet u t á n . Regina mellett egy más gyönyörű női a l a k j á b a n , Sebastianában, (Xostro Pcidrone), a ki m i n d e n t m e g t e n n e , gyilkolni is t u d n a , csakhogy egyszer eljusson a continensre, az ő szinte beteges vágyódásában Deledda sziutén többet adott, egy-szerű r e g é n y a l a k n á l : valamit s a j á t magából.
H a a belső kapcsot keresem Deledda műveiben, ezt a nyomor r a j z á b a n találom meg. A n y o m o r és a bűn közös-sége áll fenn egyik leggyönyörűbb regényében is, L'Edera-ban, mely a n y o m o r ú s á g n a k és a n y o m o r b a n fakadt szere-lemnek megrázó rajza.
P a u l u m á r térdig gázolt a rózsában. Átélte az élet vidám, k ö n n y e l m ű n a p j a i t és az örömök z u h a t a g á n a k most m á r csak a visszhangja zúg lelkében. Többé m á r n e m az a könnyelmű, m u l a t ó s legény és h i b á j á t jóvá a k a r j a tenni avval, hogy bármi áron is nyugodt életet akar bizto-sítani szüleinek. H i b á i b a n megtisztult, szép jellem, csak éppen — gyenge. De becsületes. A család anyagi rom-lását ő okozta. Az öreg nemes Decherchi ház m á r omla-dozó és d n Simoné, ziu Cosimu is, meg Rachele asszony
roncsok. F á r a d t a n ülnek, balkan beszélgetnek. F á j d a l m a s , szivet elszorító szomorúság lappang vén szobájukban, az avult kanapék, b a r n u l ó bútorok, rozoga székek között. És még mennyivel több szomorúság azokban a fénytelen öreg sze-mekben . . . Érezzük, összeomlana az egész ház, b é n u l t a n ü l n e helyén a h á r o m öreg, h a n e m élne k ö z ö t t ü k : Annesa.
0 a borostyán, l'edera. A Decherchi-ház, az egész pusztulás-nak indult família olyan, m i n t egy haldokló tölgy. És ezt a korhadó törzset Annesa gyönyörű alakja fonja át, az élet szinét kölcsönzi neki és e l t a k a r j a a roncsokat, m i n t a tölgyre kúszó borostyán az élettelen száraz ágakat.
F o g a d o t t l á n y u k . . . . Milyen hideg ez a két szó.
Akárcsak egy cselédet fogadtak volna. Az olasz nyelv figlia d ' a n i m a - n a k ösmeri, lelki l e á n y á n a k . Ez a szó érteti meg itt a helyzetet, hogy miért gondozza Annesa annyira az öregeket, miért szereti őket a n n y i r a és miért vállalkozik szinte c s e l é d m u n k á r a is. Talált gyermek. Egy kóbor koldus halt meg valamikor Barunéi falucskájában és a leányát, hogy éhen ne vesszen, a Decherchiek magukhoz vették.
És aztán a család figlia d ' a n i m a - j a lett. A lelki leányuk . . . Lélekben szinte testvére is P a u l u n a k és a család m i n d e n n y o m o r ú s á g a az ő n y o m o r ú s á g a is . . . De övé P a u l u sze-relme is.
Ez a n y o m o r ú s á g kietlen és fájó volna, ha nem ara-n y o z ara-n á be a szerelem, P a u l u és Aara-nara-nesa csodálatos ara-nagy
szerelme.
A régi nagyság h a n y a t l á s a a Decherchi-család sorsa.
Az erős, j ó v é r ű ősök e n e r g i á j a m á r kimerült az utódokban.
A teremtés m á r szinte bevégezte alkotó m u n k á j á t . Ez mái-ki merült, magával is tehetetlen nemzedék, P a u l u sem tevé-keny, az activ szerep m i n d e n b e n Annesáé, bárha a férfi az, a ki időről-időre elindul otthonról, hogy pénzt h a j t s o n fel. A régi vérből még lobog valamicske ereiben. Nem szé-gyenli a kölcsönök keresését, természetesnek t a r t j a . Dolgozni n e m tud. Egyetlen őse sem dolgozott. De pénz kell. Nem ra-bolhat, n e m t á m a d h a t meg országúton elvonuló gazdag keres-kedőket, de azért hozzájuk fordul. Szerinte ez is egy m ó d j a a pénzszerzésnek és — becsületes m ó d j a ! Csak akkor
szé-gyenli magát, a mikor n e m kap pénzt. Ekkor egyenesen becsületében érzi magát megsértve.
É s egyre gyakoribb eset. hogy üres kézzel tér vissza.
A hitelük kimerült. És itt kezdődik a regény igazi tragikus része. Annesa gyilkossá lesz — kötelességből.
Decherchiéknél lakik az öreg, beteges Zua. Gazdag, fösvény, gonosz öreg, a ki az ágyat m á r el sem t u d j a hagyni, de azért féltékenyen őrzi a r a n y a i t és soha egy soldót sem ad az anyagi bajokkal küzködő családnak. Ezt az öreg Zuát fojtja meg Annesa, a mikor egyszer P a u l u n e m bír pénzt szerezni és a figlia d ' a n i m a t u d j a , hogy P a u l u ön-gyilkos lesz, h a a veszedelmet n e m t u d j a e l h á r í t a n i a tehe-tetlen öregek feje f e l ő l : el a k a r j á k árverezni a h á z u k a t és az öregeket is kivetnék a családi öreg ház falai közül.
Az öregek egyszerűen csak h a g y j á k folyni az esemé-nyeket.
— Lasciamo correre t r e n t a giorni per u n a m e s e ! — m o n d j a Cosimu. Az ő erejük gyenge az események feltartóz-t a feltartóz-t á s á r a .
Azok közelednek. Szinte t ú l f ű t ö t t mozdonyok r o h a n á s á -val robognak belé az ő csöndes, tétlen életükbe.
Annesa embert ölt és mi mégsem a h a l o t t a t s a j n á l j u k , h a n e m őt, a figlia d ' a n i m á t . Gyilkolt, de nem szerelemből.
Gyilkolt, de n e m a s a j á t anyagi h a s z n a miatt, h a n e m sze-retetből, hálából, hogy P a u l u n és az öregeken segítsen.
Annesa, a figlia d ' a n i m a . . .
A mig Annesa gyilkol, olyan lelki gyötrelmeket, vívódáso-kat, kínokat áll ki, hogy avval előre is levezekli a bűnét.
Ezek a lapok a regény legszebb részei, ettől kezdve úgy gondol P a u l u r a , «mint bukott angyalok az Űrra» és a f á j d a -lomtól m á m o r o s a n a legrettenetesebb p e n i t e n t i á t m é r i magára. Most m á r P a u l u felesége lehetne, de ő elmegy, elszökik a háztól, cselédnek szegődik idegen városokban, dolgozik, senyved és csak akkor tér vissza, — sok év m u l t á n — a mikor m á r mind a ketten megöregedtek és ismét csak a kötelesség szólítja vissza. Az öregek m e g h a l -tak, P a u l u ismét t á m a s z r a szorul. És akkor visszamegy s a felesége lesz.
És az esküvője előestéjén most is kiül a ház öreg, rozoga lépcsőire. Bent alszik P a u l u f á r a d t a n , elcsigázva a sok betegségtől és szenvedéstől. Annesa pedig a r r a gondol, hogy ime m o s t kezdődik csak igazi vezeklése. H o l n a p m á r Annesa Decherchinek fogják h i v n i : a borostyán k ö r ü l f o n j a ú j b ó l a tölgyet és gyöngéden b e t a k a r j a az ága-kat örökzöld leveleivel. Gyöngéden, kegyeletesen, m e r t az öreg törzs most m á r halott . . .
Szegény, nyomorúságos emberek lelki tragédiáit írja meg Grazia Deledda legújabb regényében is, melynek czíme TI nostro Padrone. Predu Maria Dejana, a csavargó körül történik m i n d e n . H o n n a n jön, mit akar, nem t u d j u k . Csak itt van, élni akar, becsületes életet, m e r t a m ú l t j á b a n van valami titok, valami bűn és ez fűzi Antonio Moróhoz.
De a m u l t — az elmúlt. «0 galantuomo volt mindég és most is az akar m a r a d n i . . . » F o n á k u l hangzik ez egy lompos csavargó ajkáról, de azért ez az ember lélekben g a l a n t u o m o , bár r u h á z a t a sok kívánni valót hagy fenn. Most dolgozni akar, hogy becsületes életet élhessen és m e r t m á s m u n k a n e m a k a d : faháncsoló lesz az erdőirtásnál. A múlt-ról csak m i n t szerencsétlenségről beszél.
— Minden bűn, a mit elkövettetek, csak szerencsét-lenség a ti s z e m e t e k b e n ! — m o n d j a neki Aldo B r u n o Papi, az irtások felügyelője.
— H á t talán szerencse? — feleli Predu.
Ebbe a p á r szóba egész életnézet van leszürődve.
Minden bűn csak szerencsétlenség . . . Nem t e h e t ü n k róla.
Noi nasciamo col nostro destino sulle s p a l e ! Már úgy szü-letünk, végzetünkkel a vállunkon . . . A lelki megalázkodás gyönyörű r a j z a ez a végzettel szemben.
— Csak az Isten tudja, mit miért t e s z ! Máskülönben n e m is lenne Isten. H a mindig teljesítené a mi kíván-ságainkat, n e m volna más, m i n t egy engedékeny apa, a ki szeszélyes, elkényeztetett gyermekének kedvében j á r .
Nem is t a r t j a magát méltónak arra, hogy más sors érje. A végzet, a s o r s : az események egész lánczolata, a melyek közül a látszólag legcsekélyebb t a l á n éppen a legna-gyobb fontosságú. Hiába igyekszik az ember ezeket a
lánczo-k a t szétzúzni. «Isten tudja, hogy m i t tesz. Igyelánczo-kezzünlánczo-k t e h á t vétkeinket m e g b á n n i és vezekeljünk, szenvedjünk, m e r t a szenvedés a mi s o r s u n k . . . »
Olyan ember vagyok, a ki semmit sem veszíthet, m e r t . . . nincs s e m m i j e ! — m o n d j a máskor.
Egy másik v a l l o m á s a :
— A n y o m o r : börtön, sőt még j o b b a n b e z á r j a az em-bert, m i n t bármilyen tömlöcz. Az, a ki n y o m o r b a n él, soha többé ki nem szabadul belőle és az álmai, a tervei olyanok, m i n t a tömlöczlakók.
Gyönyörű reményei, gyönyörű tervei lehettek, a me-lyeknek p u s z t u l á s á b a n a lelkéből is kiszakadt valami. A ki reményeket úgy tud elsiratni, a n n a k szivéhez nagyon közel álllottak ezek a remények.
— Csalódás, m i n d i g csalódás ! — m o n d j a Predu Maria Dejana. — Az egész élet csalódások h á l ó j a és m e n n é l inkább igyekszik az ember kiszabadulni ebből a gyilkos hálóból, a n n á l inkább belégabalyodik, a mig csak meg n e m fojtják ezek a rettentő h u r k o k !
Csöndes ember m á r ekkor Predu Maria. Befelé él és befelé szenved.
A beszédének van valami éneklő-^accentusa, a m i n ő t a szárd paraszt csak akkor s a j á t í t el, szinte ö n t u d a t l a n u l , a mikor hosszabb időt töltött el a continensen. A szardi-niai paraszt pedig csak kényszerűségből tölt ott hosszabb időt és ilyenkor a helyet n e m ő választja m a g á n a k . Nissida vagy Civitavecchia . . . a fegyház.
Aldo B r u n o P a p i b i z a l m a t l a n u l figyeli kezdetben. De a z t á n kezd r á j ö n n i , hogy becsületes ember. F e l f o g a d j á k az irtáshoz. Mikor szekerczével kezében először áll meg a vén fatörzsek előtt, különös, csodálatos érzések fogják el.
«Volt idő, a mikor m i n d e n m u n k á t lealacsonyítónak és méltóságán alólinak t a r t o t t és a hogy most megállt a ki-szemelt évszázados tölgy előtt, a mely egykedvűen v á r t a a szekerczecsapásokat, teljes mértékben érezte lealacsonyodá-sát. Egy p i l l a n a t r a m i n t h a a fa és a férfi, a ki egyidőben ba-r á t j á n a k és védelmezőjének tekintett m i n d e n fát, most halálos ellenségek g y a n á n t néztek volna egymásra. De a szekercze
le-c s a p o t t . . . És P r e d u Maria úgy gondolta, hogy t a l á n ez is az Ur büntetése. A fa megreszketett és a levelek könnycseppek-ként peregtek alá. Predu Maria szekerczecsapásai össze-vegyültek a többi szekercze csattogásával és lassanként ő is megszokta, n e m a m u n k á t , h a n e m lealacsonyodásának érzéseit».
Azután találkozik Marielénával. Lemegy hozzá a vá-rosba. Perrónak, a p a d r o n é n a k házvezetőnője ez az öre-gedő leány. Nem szép, de n e m is csúnya. Van b e n n e valami a j a p á n nők apró lépésű tipegéséből és nagy lelki csöndességéből. Mintha a szardiniai h á z b a n egy Uta-m a r o kép elevenedett volna Uta-meg. Most van keresete, h á t feleségül veszi, hogy «megszabaduljon a lelkiösmeret furda-lásaitól».
E n n y i t m o n d csak. De a szavak mögött egy egész d r á m a lüktet és egyszerre széles kilátás tárul elénk.
— Jóvá akarok tenni m i n d e n t ! — m o n d j a a leány-n a k . — Dolgozleány-ni akarok és becsületes életet élleány-ni.
Most értjük csak, miért j ö t t éppen ide és miért vállal-kozott a legalsóbbrendű m u n k á r a is, csakhogy itt lehessen.
És a mikor Marieléna kimegy a szobából, jól esik neki, hogy egyedül hagyta ott, a hol — nyitva van a pénzes fiók.
Ez a jelentéktelen epizód igazi lelki örömet okoz neki.
Bizalmat lát benne. Tehát ez a leány, a ki ösmeri a múlt-ját, mégis becsületesnek t a r t j a és megbízik benne.
Marieléna mégsem lesz a felesége. Az események közé itt lép igazán Aldo B r u n o Papi. 0 nem szardiniai, a conti-n e conti-n s r ő l j ö t t és ravaszabb, élelmesebb, a kíconti-nálkozó alkal-m a t ügyesebben kihasználja, alkal-m i n t a szárdok. Valaalkal-mi külö-nös pénzéhség vezérli minden gondolatát.
Indolensek vagytok ti szárdok — mondja Aldo B r u n o Papi. — Ellenállás nélkül tűritek, hogy a kenyeret kive-gyék a kezetekből. Hegyeitek, tengereitek, erdőitek kincseit ki a r a t j a le ? Elég, hogy egy idegen j ö j j ö n Szardiniába és m á r is meggazdagszik, m i n t h a ez a föld leigázott gyarmat volna.
Ebben a p á r m o n d a t b a n m a g á t jellemzi. Hódítani jött ő is. És az első lépést az igazi térfoglalásra okos, jó
házas-ságban l á t j a . Számító ember, de érzései is v a n n a k . A fő-érzése most a pénz u t á n való vágy. Megtudja, bogy Marie-l é n á n a k pénze van, h á t őt a k a r j a eMarie-lvenni feMarie-leségüMarie-l. Kocs-m á t nyitna vele. És ezen a gondolaton keresztül beleszeret a vele való házasság gondolatába. Mást szeret u g y a n , Sebas-tianát, de csak az «akaraton múlik m i n d e n » . Elhiteti magá-val, hogy csak a tavasz forralta fel a vérét, a tavasz, a melynek olyan csodálatos az ereje, hogy a kopár sziklakat is kivirágoztatja.
Szegény P r e d u Maria semmit sem sejt ebből. Aldo B r u n o dicséri Marielénát és ő ezért megszereti. H á l á s is érte. Nem lát a dolgok mélyébe, n a i v és őszinte. És m a g a sem érti, m i n t kerül össze Sebastianával. a maestra S a j u gyönyörű fiatal leányával és m i n t kell feleségül vennie.
Marielénát a k a r j a elvenni és S e b a s t i a n á t kell asszonynyá tennie. A sors, a végzet; ebben is csak azt l á t j a . És ez ellen hiába hadakoznék.
Nem l á t j a meg a jó szerencsét, a mely közeledik feléje.
- A m i n t a jó kártyák mindig a rossz játékosok ke-zébe kerülnek, épen úgy m o s t a j ó alkalom j á r a kezedre, csak te n e m tudod k i h a s z n á l n i ! — m o n d j á k neki. És ő tényleg n e m meri hinni, hogy őt még szerencse is érheti.
Pedig ez a h á z a s s á g : igazi szerencse a szegény P r e d u Maria Dejana számára. Gyönyörű, fiatal, üde, kívánatos asszonyt kapott Sebastianában. És msestra S a j u b a n olyan anyóst, a ki l a s s a n k i n t rendbe hozza az egész életét.
Az irtás tovább folyik az erdőben. P r e d u Maria meg Aldo B r u n o le-lejár a városkába. Ki-ki a m a g a asszonyá-hoz. Aldo B r u n o feleségét, Marielénát most m i n t h a elfogta volna a férje beteges p é n z s z o m j a : pénzt, pénzt, men-nél több pénzt szerezni. És még sem t u d u n k reá h a r a g u d n i a pénzéhsége miatt, m e r t úgy érezzük, m i n t h a evvel a ha-rácsolással a k a r n á elfeledtetni lelki szenvedéseit. Agyon dolgozza magát. A férje p e d i g . . . A férje lelke lassankint kezd szardinai lenni. De ez az assimilálódás az életébe kerül. Most m á r benne is lappangva ég a belső, lelki tűz.
Emésztő szerelmet érez Sebastiana iránt. De titkolja, ég.
Budapesti Szemle. CXLV. kötet. 1911. 6
senyved és az elgyöngült szervezetben kiújul a régi beteg-ség : az asthma. A rejtett tűz pedig pusztít tovább, kiszá-rítja, kiszívja az életerejét és «száraz lesz, mint egy bőr-egér)). Azt m o n d j á k r ó l a :
— Úgy jött közénk, mint hódító, a ki ú j területeket akar birtokba venni. Mint vad csikó, félre akart rúgni min-denkit, a kiről azt gondolta, hogy útjában áll. És most ő fekszik a sorban. Eavasz ember volt, de a mi u r u n k — nostro padrone — nála is ravaszabb.
A falusi élet minden közvetlenségét megtalálni Grazia Deledda műveiben. Az apja afféle vásári felügyelő volt, a ki m i n d u n t a l a n érintkezett a pásztornóppel, szénégetők-kel, szárított-gyümölcs árusokkal, a falusi piaczok minden typikus alakjával, a kikkel így Grazia Deleddának is m ó d j á b a n volt megismerkednie. A szárd nép tisztesség-tudó, de a mellett közvetlen és így a fiatal leány lassan-kint teljesen beláthatott ezeknek az egyszerű embereknek egész lelki világába. Azok nem láttak benne valami úri kisasszonyt, hanem közülök valót, a ki sohasem is ((öltöz-ködött ki» úri asszonynyá. Kis emberek világában nevel-kedve, regényeiben főleg ez a világ van előttünk. Az Anime onesteben egyenesen a saját szüleinek boldog, patriarchális családi életét írja l e ; az öreg Contadinában az anyjára ismerni, arra az egyszerű, okos, jóságos és megbocsájtó parasztasszonyra, a kinek jelleme tovább él Grazia Deled-dában.
Külső életéről annyit tudok hozzám írott leveleiből, a mennyi szellemi fejlődésének megvilágításához szükséges és mindezekből nyilvánvaló, hogy nem az iskola és a tanítók tanácsai vezették ahhoz a világfölfogáshoz, a mely munkáiból kitűnik. Iskolát alig végzett. Népiskolába is csak rövid ideig j á r t s tizenhét éves korában, a mikor tanítója hirtelen eltávozott Nuoroból, egyszerre megszakadt rend-szeres tanulása. Most m á r csak a könyvek és értelme vezették további lelki életét, de fejlődését már külső körül-mények nem tartóztathatták föl.
Némely elbeszélése a falu és a város ellentéte körül forog, így a Cenere meg a Per Hflesso. A parasztfiúból lett