• Nem Talált Eredményt

George Barit a román —magyar szövetségért 1848-ban

In document Fiatal történészek írásai (Pldal 44-49)

MISKOLCZY AMBRUS

George Barit a román —magyar

állította szembe, hangsúlyozva, hogy ilyen alkotmányosság egyben biztosítja a nem-zetiséget is.

Barit gyakorlati-politikai' tevékenysége m á r p á l y á j a indulásától a d u n a i fejede-lemségek nemzeti ellenzéki m o z g a l m á n a k célkitűzéseivel egybehangzóan bontakozott ki. A 40-es évek második felétől közeledett a magyar liberálisokkal v a l ó együtt-m ű k ö d é s gondolatához, éppúgy, ahogy később a havasalföldi forradalegyütt-mat vezető Bálcescu és társai a párizsi lengyel Czartoryski vezette emigrációval együttműködve egy r o m á n — m a g y a r szövetségre építendő d u n a i konföderáció lehetőségét p r ó b á l t á k egyre konkrétabb elképzelésekbe önteni. E szövetség létrejöttét is elő akarta segí-teni Barit, sokkal következetesebben, m i n t A. T. Laurean, a havasalföldi megbízott, a k i t Bálcescu — 1852-ben diktált feljegyzései szerint — azzal az utasítással k ü l d ö t t Erdélybe, hogy „ne szakítsanak a magyarokkal, ugyanakkor foglaljanak állást a ro-m á n o k jogai ro-mellett, igyekezzenek ro-megértetni a ro-magyarokkal, hogy egyesülésük a r o m á n o k k a l m i n d k é t nemzetiség megmentését jelenti". Barit úgy vélte, hogy az el-kerülhetetlenül megvalósuló német egység várható kelet-európai hegemonizálási szándékai „Magyarországot, Slavo-Croatiát, Dáciát és Poloniát arra intik, hogy egye-süljenek, genetikus (azaz, etnikai) nemzetiségüket kiegészítsék, és egymás közt szö-vetkezzenek". (Foaie, ápr. 10.) Névtelenül megjelent röpiratában pedig ö n á l l ó erdélyi diéta fenntartását követelte, azaz Erdély autonómiáját, Erdély és Magyarország u n i ó j á n a k megvalósulása esetére is. A z Egyesült Á l l a m o k és Svájc p é l d á j á v a l érvelt, de nem követelt közjogi territoriális autonómiát. Sőt, a politikai nemzetet célzó törekvésekben egyenesen rosszallotta ezt a burkolt szándékot, mintegy cáfolatául a n n a k az e század elején divatozó nézetnek, mely a nemzeti öntudat mércéjét a közjogi-territoriális nemzeti a u t o n ó m i a követelésének elfogadásában látta. Barit tisztán gyakorlati szempontok (földrajzi helyzet, lehetőleg azonos nemzetiségi össze-tétel) figyelembevételével felépített 80 000—100 000 főnyi lakosságú a u t o n ó m köz-igazgatási egységek (az ő kifejezésével „kantonok", „tartományok") felállításában l á t t a a megoldást, melyek közigazgatását természetesen a többség nyelvén vezet-nék, de a kisebbségnek is biztosítanának közéleti nyelvhasználati jogokat. A z ország-gyűlési képviselőket n e m előre meghatározott feltételek szerint, m i n t egy rend, vagy egy nemzet képviselői választanák, h a n e m a modern választókerületi réndszer elvei a l a p j á n . R ö p i r a t a szerint 40—50 ezer lakos — „a kanton egész népe, m i n t Észak-Amerikában, vagy Franciaországban" — választana egy képviselőt. Ez a de-mokratikus alapokon felépülő önkormányzati rendszer szinte v a l a m e n n y i későbbi konföderációs tervnek a közös mozzanata. Barit gyötrő kételyei ellenére úgy vélte, hogy sikerült pontosan k ö r ü l í r n i a az erdélyi r o m á n nemzetiség biztosítását; a poli-tikai nemzetet, a „nemzeti lét"-et célzó követelésekben megfogalmazott igényeket kielégítő intézményrendszert. A r r ó l akarta meggyőzni a közvéleményt, hogy a pesti 12 pontban kilátásba helyezett v í v m á n y o k biztosíthatják a nemzetiséget. Hiszen a

„legalsóbb fokozattól" a „legfelsőbbig", a tisztviselőktől a „miniszterekig" a törvé-nyek által biztosított felelősség „ m i n d e n zsarnoki törekvést ellensúlyozni képes joggyakorlatot" tesz lehetővé. (Foaie, ápr. 24.) A z erdélyi románság fennmaradásá-n a k biztosítékakéfennmaradásá-nt még k ü l ö fennmaradásá-n hafennmaradásá-ngsúlyozta a Kárpátokofennmaradásá-n túli r o m á fennmaradásá-n fennmaradásá-nemzeti meg-ú j u l á s lehetőségét (Foaie, m á j . 1.), miközben egész sor cikkben szólította forrada-l o m r a a d u n a i fejedeforrada-lemségeket. A z erdéforrada-lyi románság nemzeti önrendeforrada-lkezését a pesti 12 pont érvényesítésének igényével kapcsolta össze. „Európa h a l l a t á r a " hir-dette, „hogy az erdélyi románok csakis azzal fognak tartani, aki megvalósítja ezeket a szent emberi és politikai polgári jogokat", melyek Magyarországon „valamennyi b á r b á r zsarnoki és elnyomó kiváltságot megtörtek". (Foaie, ápr. 24.)

De csak Magyarországon, Erdélyben még n e m ! S ha 48 áprilisának végéig szinte m i n d e n k i úgy vélte, hogy Erdély és Magyarország elkerülhetetlenül közelgő u n i ó j a készen hozza a polgári átalakulás vívmányait, és a r o m á n programok zöme is az u n i ó t a szabadság zálogaként köszöntötte, s B á r n u f i u kivételével még a legradikáli-sabbak is csak az u n i ó feltételeit p r ó b á l t á k körülírni, m á j u s elején az u n i ó meg-h i ú s u l á s á n a k lemeg-hetősége a nemzeti fejlődés kivívásának ú j ú t j a i t villantotta meg a r o m á n nemzeti mozgalom előtt, hiszen látszólag úgy tűnt, hogy Bécs a m á j u s

köze-pére halasztott balázsfalvi r o m á n nemzeti gyűlés állásfoglalásától teszi m a j d füg-gővé Erdély sorsát. A birodalmi centralizációra törő u d v a r i k ö r ö k ugyanis n e m a k a r t á k feladni Erdélyt, amely nemcsak a m a g y a r k o r m á n y elleni fellépésre biz-tosított hátországot, h a n e m a tervezett balkáni terjeszkedési politika b á z i s á u l is szolgált. A z erdélyi m a g y a r konzervatív arisztokrácia részéről is többen kapcsolatot kerestek a r o m á n vezetőkkel. A kolozsvári lapok közvéleményt riasztó k ü l ö n m e l l é k -lete szerint, n e m f u k a r k o d t a k ígéretekkel; „ v a l a m i t csak emlegetnek s k é r n e k a z oláhok, m i n d e n t meg kell ígérni a r r a az esetre, h a m e g b u k i k az u n i ó " , csakhogy a

„ j ó császár" mítoszt és a székely és r o m á n határőrséget felhasználva a m í g lehet, .elodázzák a jobbágyfelszabadítást. A Béccsel v a l ó kapcsolataikat olyan j ó l k a m a

-toztató nagyszebeni szász vezető k ö r ö k a románság törvényes negyedik p o l i t i k a i nem-zetté tételét szorgalmazták. Félreértések elkerülése végett a sajtóban is h a n g o z t a t t á k , hogy n e m területi a u t o n ó m i á t k í n á l n a k , mint azt a kor politikai gondolkodása álta-lában a politikai nemzet f o g a l m á v a l társította, h a n e m a rendi erőviszonyok n é m i módosításával országgyűlési képviseletet egy szavazattal a h á r o m törvényes r e n d i

„nemzet" (magyar, szász és székely) egy-egy szavazata mellett így biztosítva a bécsi uralkodó körök tényleges befolyását. S a helyzet komolyságát csak fokozta az a tény, hogy közeledett a karlócai szerb és a liptószentmiklósi szlovák n e m z e t i gyűléssel k ö r ü l b e l ü l egyidőre, m á j u s közepére kitűzött, egységes r o m á n á l l á s p o n t o t leszögezni hivatott, balázsfalvi nemzeti gyűlés.

A z 1848. áprilisi osztrák alkotmány sem tévesztette el a h a t á s á t ; a „nemzetiség biztosítását" helyezte kilátásba, látszólag tehát azt, a m i t a m a g y a r nemzeti m o z g a l o m az áprilisi törvényekben elmulasztott. De. meghatározta a r o m á n értelmiség állás-foglalását az is, hogy radikálisabbjait a magyar nemesség h e g e m ó n i á j á t és pozí-cióját féltő zöme a nyers h a t a l o m eszközeivel p r ó b á l t a leszorítani a porondról. így, az u n i ó előtt tornyosuló akadályok l á t t á n , az erdélyi r o m á n nemzeti m o z g a l o m b a n egyre erősödött az unióellenes magatartás. A kortárs P a p i u szerint B a r i t is csatla-kozott az unióellenes állásponthoz. Csakhogy a m i k o r P a p i u , könyvében az unionis-ták és antiunionisunionis-ták állásfoglalását (érveiket dialogizálva) szembeállította, n e m je-lezte azt, hogy az unionista érvek többsége n e m p u s z t á n brassói r o m á n l a p o k b ó l , h a n e m onnan és közvetlenül Barit cikkeiből vett idézet.

Barit v a l ó j á b a n n e m utasította el az unió lehetőségét, sőt azzal egybehangzóan a r o m á n politikai nemzet híveinek meggyőzése érdekében annyiszor felhozott régi érvét is felelevenítette; „a nemzetiség letűnésétől m a m á r nincs m i t f é l n ü n k , a ter-mészet törvényei szerint ugyanis lehetetlenség egy nagyobb telt edény t a r t a l m á t egy kisebbe áttölteni". Egyéni állásfoglalását viszont alárendelte az egységes r o m á n állásfoglalás á l t a l a is hangoztatott követelményének, b í z v a abban, „ . . . h a a romá-nok Balázsfalván egyesítik eszméiket, olyan közvéleményt fognak alkotni, melyet sem a szuronyok, sem a m a i hízelgések nem f o g n a k megtörni." (Gazeta, m á j . 15.) S még akkor is, h a a balázsfalvi nemzeti gyűlésről — kortárs híradás szerint — a jobbágyfelszabadítás k i m o n d á s á n a k elmaradása m i a t t „sokan zúgolódva t á v o z t a k " , a 40 000 r o m á n , részint magyar és szász jobbágy megjelenése szilárd tömegbázist jelentett, és magabiztossággal töltötte el a román .értelmiséget, a fiatal radikálisokat.

„A nemzetiség érzetében való összeolvadás v a l a észrevehető" — foglalta össze információit a gyűlés „jó császárt" éltető hangulata m i a t t is aggódó Perényi, a ma-gyar kormánybiztos. V a l ó j á b a n a gyűlésen részt vevő osztrák tisztek császárhű han-gulatot szító magatartása, v a l a m i n t a tömegek császár i r á n t i hűségre v a l ó feleske-tése ellenére a r o m á n nemzeti mozgalom vezetői — k ö z t ü k B a r i t is — olyan kér-vényt fogalmaztak, amelyet úgy is lehetett értelmezni, hogy az n e m jelenti az u n i ó egyértelmű elutasítását, de azt mindenképpen, hogy az u n i ó létrehozásában a r o m á n nemzeti mozgalom is aktív részt követel.

Barit abba a küldöttségbe lépett be, amelynek a balázsfalvi kérvényt a kolozs-vári országgyűlés elé kellett terjesztenie. Ű t j a n e m váltotta be reményeit. Felkereste ugyan a magyar liberális ellenzék vezetőit, de hosszabb eszmecserére, hűségnyilat-kozatokon és megnyugtató szavakon kívül, nem került sor. A m a g y a r liberálisokat aggodalommal töltötte el az a hév, ahogy a balázsfalvi k ü l d ö t t e k közéleti és

nyelv-használati jogokat követeltek. S kísértett még a balózsfalvi gyűlés unióellenes han-gulattal párosult osztrák orientációjának emléke is. Létrehozták ugyan az uniót, az adott viszonyok között a polgári átalakulás, a jobbágyfelszabadítás egyetlen biztos zálogát, de az erdélyi liberálisok, félelmeiktől sarkallva, és a konzervatívoktól szo-rongatva olyan törvényeket hoztak, melyek a magyarországiakhoz képest sokban visszalépést jelentettek. S h i á b a sürgették a meggyőződéses unionista r o m á n o k a r o m á n s á g negyedik nemzetként való formális elismerését. Pedig elkészült egy ilyen törvényjavaslat. S m i u t á n csak egy unionista kanonok önigazolásra szánt, a 80-as években írt emlékirata említette, sokan még a kortársak k ö z ü l (a m ú l t század m á s o d i k felében is) kétségbe vonták a javaslat létezését. A történetírás pedig ez emlékirat i n f o r m á c i ó j á t i n k á b b kétes hitelű k u r i ó z u m n a k tartotta. A valóban el-készült, m á i g f e n n m a r a d t törvényjavaslat szerint: „Az oláh nemzetet ( . . . ) Erdély többi bevett nemzetei ezentúl egyenlő jogú és kötelezettségű testvéries besorolásukba szíves örömest befogadják, s hogy ezen nemzet régi oláh nevezete helyett, melyhez el-nyomattatás, és t ö b b n e m ű méltatlanságok emlékei köttetvék, ezentúl országgyűlési s egyéb közigazgatási, v a l a m i n t közéletbeni gyakorlatban is R o m á n nevezet használ-tassák . . . " S mindebből, sajnos, a r o m á n közvélemény megnyugtatására hivatott országgyűlési határozatba m á r csak a sérelmek elenyésztetését célzó rész került át, mely n e m volt elég ahhoz, hogy a 60-as években a r o m á n nemzeti mozgalom vezetői, k ö z t ü k Barit is> n e vessék fel ú j r a egy hasonló törvény követelését.

Barit nemcsak a kolozsvári országgyűlés, h a n e m 48 tavaszának tanulságait is összegezte a n n a k hangsúlyozásával, „hogy a r o m á n nemzet sorsát Bukarestben és Ia?i-ban döntik el, n e m pedig Kolozsváron, sem Balázsfalván, sem B u d á n " . (Gazeta, j ú n . 8.) A k i u t a t a készülőfélben levő havasalföldi forradalom sikerében látta. Lap-j á b a n egyre-másra közölte a saLap-ját és mások nyilatkozatait, melyek a d u n a i feLap-jede- fejede-lemségeket forradalomra szólították. Még az erdélyi r o m á n o k fegyveres támogatását is kilátásba helyezte a fenyegető cári intervenció ellen. Bízott abban, hogy a cári abszolutizmus elleni összefogás szükségességének a felismerése elősegítheti a „ter-mészetes szövetségesek", a r o m á n o k és magyarok tartós együttműködését. A z erdélyi és magyarországi románság sorsát érintő fejleményeket is abból a szempontból mérlegelte, hogy elősegítik-e, vagy h á t r á l t a t j á k a r o m á n — m a g y a r szövetség ügyét.

Hangsúlyozta, hogy „az ú j magyarországi és erdélyi törvények megsemmisítették v a l a m e n n y i r o m á n és m á s népet elnyomó törvényt", hogy ezek a balázsfalvi gyűlés kérvényének „összes pontjait valóra váltották, a szó legszorosabb értelmében vett nemzetiség kivételével". (Gazeta, 1848. j ú n . 26.)

Barit több cikkben üdvözölte a jobbágyfelszabadítást, k ü l ö n kiemelve a n n a k m i n d e n nemzeti elfogultságtól mentes jellegét. És az eddig elért v í v m á n y o k birtoká-b a n közéleti (országgyűlési választásokbirtoká-ban való) részvételre ösztönözte az egyre i n k á b b passzív ellenállásra h a j l ó r o m á n közvéleményt, mert „higgyük el, hogy sor-s u n k ésor-s j ö v ő n k annyira kapcsor-solódik másor-s nemzetekéhez, hogy egyik sor-sem nyerhet semmit, hogy n e k ü n k ne adna". De n e m titkolt rosszallással fogadta azt, hogy a magyarok mindenekelőtt a magyar nemzeti fejlődés feltételeinek megteremtésén fáradoztak. Nemegyszer keserűen fakadt ki a r o m á n parasztság és a m a g y a r ható-ságok konfliktusai l á t t á n . S ha kétségesnek t ű n t azon következetes polgári reformok megvalósulásának reménye, amelynek valóra v á l t á s á n a k hitével határolta el magát a politikai nemzet elismerését követelő irányzattól, akkor ő is m á r a „nemzetiség biztosítását" követelte. D e még m i n d i g az Egyesült Á l l a m o k és Svájc p é l d á j á v a l érvelt. Bízott a b b a n , hogy a havasalföldi forradalom k o r m á n y á n a k küldöttei ked-vezőbb fordulatot v á l t a n a k k i a magyar k o r m á n y erdélyi politikájában. A küldöttek azonban m á r 48 szeptemberében a r o m á n nemzeti egység megvalósításához szük-séges támaszt és a közelgő cári fellépés elleni védelmet Bécsben keresték, ha n e m is a császár környezetében, de a liberálisnak vélt parlamentben.

Erdélyben is egyre éleződtek az ellentétek. S a m i n d e n r ő l jól értesült Barit most csupán a szemlélő szerepét vállalta. „Nagyon kevés í r n i v a l ó m m a r a d t — írta egyik levelében 48 szeptemberének elején —, mert l a p j a i m lépésről lépésre követik összes eseményeinket, a d r á m a egész k i b o n t a k o z á s á t . . . " Mindaddig, m í g B e m

csapa-tai ki n e m űzték a császári csapatokat Erdélyből. E k k o r Barit is menekülésre s z á n t a el magát. 1849 n y a r á n m á r Bálcescu közvetített a m a g y a r k o r m á n y és az erdélyi nyugati-havasokban harcoló r o m á n o k között, ö írta alá Kossuthtal a „megbékélési tervezetet", mely leszögezte, hogy „a magyar és r o m á n n e m z e t n e k . . . egy zászló alatt kell harcolnia a s z a b a d s á g é r t . . . " . A z ő tevékenységének is eredménye, hogy a magyar országgyűlés végül elfogadta — igaz, csak Szegeden, a szabadságharc utolsó n a p j a i b a n — a nemzetiségi törvényt. A z elsőt E u r ó p á b a n , a m i k o r m é g a z együtt lakó nemzetek jogvédelme soknemzetiségű á l l a m keretein belül ismeretlen volt. A nemzetiségi törvény azonban csak félmegoldás lehetett; pajzs az esetleges önkény ellen és az érintett nemzeti mozgalmak őszinte együttműködési s z á n d é k á n a k ígérete. Szerzői sem szánták többnek.

A kérdés igazi megoldását az 1848-as társadalmi v í v m á n y o k továbbfejlesztésé-ben, az alkotmányos á l l a m demokratikus kiépítésétovábbfejlesztésé-ben, a közösen k i v í v a n d ó szabad-ságok védelmében egymásra utalt nemzetek szoros — a nemzeti elnyomás lehető-ségét kiküszöbölő — konföderatív szövetségében látták. Törekvéseik az 1848—49-es nemzetiségi érdekegyesítési kísérletek folytatásaként a f o r r a d a l m i e m i g r á c i ó k erő-feszítéseiben öltöttek testet.

S Barit is — mielőtt végleg a passzív ellenállást választotta volna a dualizmus-sal szemben — 1848-as állásfoglalásához híven, az együtt élő nemzetek szabadság-mozgalmainak szövetségéért küzdött. „Nem a k a r u n k egyéni szabadságot n e m z e t i szabadság n é l k ü l " — fogalmazta meg tömören a 60-as években a r o m á n nemzeti követelések egységes egészbe foglalásának rendezőelvét, többször kifejtve azt is, a m i 1848-ban is vezette, hogy a szabadság feltételét az ö n k o r m á n y z a t r a é p ü l ő polgári alkotmányosságban látja, amely hatékony eszközöket biztosít az együtt élő nemze-tek jogos törekvéseinek érvényesítéséért. Ezért fordult szembe a 60-as évek elején a főpapi vezetés alá került erdélyi r o m á n nemzeti m o z g a l o m főirányzatával, a m i k o r vállalták a részvételt az összbirodalmi parlamentben. Ezért ösztönözte az erdélyi románságot szövetségre a zászlót bontó magyar demokratikus függetlenségi mozga-lommal, hangsúlyozva, hogy a n n a k programja, a Kossuth által hirdetett, t o v á b b á alkotmánytervezeteiben is lefektetett „tiszta d e m o k r á c i a " és „federalizmus" „ m i n d -ezen népeknek biztosítja szabad nemzeti fejlődését, amelyek rendelkeznek a nem-zeti élet feltételeivel". (Gazeta, 1867. nov. 22.)

Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy a bariéi törekvések lényeges m o z z a n a t a i mennyire fellelhetők m i n d e n olyan törekvésben, mely a m ú l t tapasztalatait az ú j alapokra épülő j ö v ő szolgálatába akarta állítani, mindenekelőtt a kossuthi prog-ramban, de azok törekvéseiben is, a k i k az ún. „nemzetiségi kérdésre" őszintén és siker nélkül keresték a megoldást a dualista Magyarország korlátai között. H i á b a épültek a h í d pillérei, ívei m á r n e m értek össze. A legkülönbözőbb és legszerteága-zóbb tényezők kölcsönhatása folytán elmaradt, a m i r e B a r i t 1861-es, újévet köszöntő cikkében buzdított: a „függetlenségük kivívására szövetkezett elnyomott nemzetek felkelése".

A dualista á l l a m nemzeti elnyomásra is lehetőséget n y ú j t ó keserű tapasztalatai-n a k hatására pedig ezek a törekvések is feledésbe merültek.

VEUKY JÁNOS

In document Fiatal történészek írásai (Pldal 44-49)