• Nem Talált Eredményt

Gellért Oszkár új verseiből

In document 1 qyöR nfLÍD OMÁNT IRODALOM (Pldal 47-59)

46 Gellért Oszkár: Azt kérd a sorstól.

Emberré vált,

Hogy megrontsa az embert.

Földi örömmel,

Halálraszánt életörömmel

Vágyd már az embert, hogy Emberré váljon, S megrontsa a Sátánt,

S megmentse az Istent !

A z t k é r d a s o r s t ó l . . .

Költő, aki egykor azt kérted a Sorstól, Ha nyaradra az ősz beköszönt :

Adjon neked inkább bölcs kinevetni-iudást S csak semmi irígykedést és semmi közönyt —

Mondd, mit kérsz még s mit nem kérsz mostan a Sorstól, Hogy a lomb hull s zörög az ág,

S bár szivedben, úgy érzed, még nem lucskos az ősz, De megérted fiaid boldog tavaszát.

Kérj gyűlöletet is, csak gyűlölködést ne!

És feledni tudást se, ha fájt,

Ha nagyon fájt... és ha csordultig tölt az öröm, Kérj hozzá nagy pátoszt is s csak semmi dagályt ! S csak zsörtölődést ne s mogorvaságot s ne

Ellágyulást! Részvétet igen —

Azt kérd a sorstól: csippentsen abból neked is, Ami ott ragyog $ fiaid szemeiben.

•WrV i f f t

GELLÉRT OSZKÁR Zádor István rajza

Figaro színeváltozása

Irta Cs. Szabó László

ELŐÁLL a címeres hintó, a hámszerszámról, pokrócról patakzik az arany, a ko-csisról a sújtás. A lakáj leengedi a hágcsót; sastekintetű, karcsú, hajlékony férfi lendül a kocsiba.

J ó ötvenesnek látszik, annyi is lehet, öregedő, pompás szarvas-bika; bőgés idején még játszva elhúz a satnya fiatalok mellett.

Száz esztendőre szabták ezt a mozgékony atlétatestet.

Hová hajtat? Nehéz megmon-dani. Tíz felé is mehet: minisz-terhez, bankárhoz, bíróságra, hi-vatalába, színházi próbára, sze-retőjéhez vagy a rendőrfőnök-höz. Száz keze van ennek a ko-ránkelő úrnak. Hajókat épít, fegyvert szállít Amerikába, pe-rel, pert újít, pert nyer ügyvéd

nélkül, mert kisujjában van a jogi furfang, harcban áll színé-szekkel, színésznőkkel s a szí-nésznők bosszúálló magas párt-fogóival, elszámolást követel a szerzői jogdíjakról — (ő az első, akinek eszébe jut ilyesmi az élhe-tetlen írók közt) — s ezt a víg hadjáratot írásban is kiteregeti, sajtó alá rendezi Voltairet, aki-nek az elolvasásához is egy élet kell, takarékpénztárt alapít, ké-retlenül beleszól a kincstár dol-gaiba, mindenki kikérdi, őt nyúz-za, szalad a tanácsáért, politi-kusoknak ő a pénzügyi súgója s rászedett íróknak a jogirodája, facér színésznők tőle kérnek szer-ződést, titkos feltalálók alaptő-két, bukott lányok védelmet, ke-rítők összeköttetést, halálos el-lenségei kölcsönt. Ma tíz telefon

csörömpölne az asztalán, közvet-len vonala volna a kormányel-nökhöz, külügyminiszterhez, a nagykövetségekre, volna csőpos-tája, repülőgépe, operapáholya, szanatóriumi szobája, vitorlása, három-négy bizalmaskodó, arcát-lan pletykahordója, egy-két fel-bérelt főszerkesztője s egy ra-vasz, nagyeszű órája, amelyen egyszerre tíz számlap mutatná, hogy hány óra van abban a pil-lanatban a világ tőzsdéin. Ter-mészetesen munka, diktálás köz-ben borotválnák, íróasztala mö-gött, egy onyxfülkében. A vesz-tett idő esküdt ellenségének mondja magát, ezt kanyarítja a neve alá. Mindene van, pénze, háza, fogata, hitele, családja, ba-rátja, szeretője, védence, kitün-tető irigye, megtisztelő ellensége s a nők önfeledten, pihegve, írásba adják a piruló papíron, hogy nemcsak a talpán legény.

De becsülete, az nincs. Termé-szetesen erre tart leginkább.

„Szerencsétlen,, csak úgy izzadsz a bűntől" — vágja a képébe egy röpirat. Ez sok, ez nem igaz.

Nem csöpög a bűntől. A rágalom fénykorában él, mesteri rossz-nyelvek közt, szörnyű gyanúsítá-sokba keveredik, egyet se hagy szó nélkül s a válasz mindig nyilvános: emlékirat, nyílt levél, gúnydal, rögtönzés, falragasz s mindegyik roppant önérzetes. Sok rágalomból kimosdott, majdnem minden perét fényesen megnyer-te. Lesütött szemek közt megy a bíróságra, homlokán szégyen, csuklóján a bilincs árnyéka,

ép-Cs. Szabó László: Figaro színeváltozása pen csak a csengő hiányzik a nyakából, mint a bélpoklosoknak.

S hullámzó széken jön ki, az emberek feje fölött: émbervál-lakon.

A kortársaknak mégis igazuk volt. Nem izzadt a bűntől. De egyszerűen képtelen volt az egye-nes útra.

Ma a színházba hajtat, pró-bárá. A Comédie a Figaro há-zasságára készül. Amíg odaér, mondjuk el eddigi életét.

2 A VÁSÁRCSARNOK tövében született, jómódú iparos-családból. Orás apjának külföldi vevői is voltak, nővérei

nyelveket beszéltek, zenéltek, kül-földre házasodtak. A család ere-detileg kálvinista. S a kálvinis-ták sokáig külön f a j voltak Európában: szívósabbak, dolgo-sabbak, harcodolgo-sabbak, mint a többségi lakosság. A zsidók mód-ján ők is vagyonosodással,

szor-galommal, családi szövetséggel védekeztek a hivatalos üldözés és felheccelt népharag ellen.

Ezeket az inkább faji, mint fele-kezeti vonásokat megtérésük után is megtartották. Megmarad-tak Figaróban is, hit nélkül. De a régi, jó kálvinista motor friss mennyei olajozás nélkül, öröklött olajjal is eljárt majdnem hetven esztendeig.

Eleinte apja mellett dolgozik, ördögi ügyességgel. Egy nap azonban eltűnik néhány ékköves óra a boltból. Figaro sokat kocs-mázik, mulatós fiú: a tettest nem kell messze keresni. Az öreg kitagadja a Tékozló Fiút, majd anyai szóra ismét visszaveszi.

Irodalom, l

49 Meg aztán a muzsika is hiány-zik neki. Muzsikás ember, bolon-dulásig szereti fia hárfajátékát s a családi kamarazenét. Figaro megjavul, kitalál egy ú j óraszer-kezetet — (ma is használják) — s a találmány elsőbbségén hajba-kap egy akadémikussal. A vi-szályt rögtön a nyilvánosság elé teríti; ettől kezdve minden dol-gával kirakatba, fényszóró alá ugrik. Vannak emberek, akik mindenáron üvegkalitkában akar-nak élni, a piac kellős közepén.

Magukra vessenek, ha a világ ráún néha a látványra. Figaró-aak üvegkalitká vagy üstdob le-hetne a címere. Ezen a dobon végül már maguktól járnak a verők.

• A karcsú, jóképű legény egy babra munkával, egy liliputi órával az udvarba is bejut, be egyenesen a királyi családba, amely a legszürkébb szentély egész Franciaországban. Figaro nemsokára hárfázni tanítja a ki-rálykisasszonyokat. Természete-sen ingyen. A király jutalmaz, de nem fizet.

Figaro azonban jól számit.

Pénz helyett elég neki a korona fénye. Ebben a fényben búsásan megtérül az elmaradt fizetés.

Nem kell több hozzá, csak egy milliomos bankár, aki szereti az efféle nyitott kis hátsó ajtót a király magánlakásán. Páris-Du-verney a bankár neve, Pompa-dour asszony tette naggyá, most ezzel az elszánt plebejussal pró-bálja megkörnyékezni a királyt.

A terv sikerül; az együgyű, kor-látolt királykisasszonyok nagy-lelkesen közbenjárnak egykedvű, eltompult apjuknál.

Paris-Duver-50

•ney tudja, hogy jó bolt a hála s Figarót a vagyon útjára lódít-ja. Tanítványává, társává fo-gadja, megtanítja arra a boszor-kányságra, amely palotát, hintót,

•színésznő szeretőt húz ki a leve-gőből. Nagystílű, gavallér üzlet-ember, szereti mások szerencsé-jét, mások szerencséjének is ko-vácsa. Egyszer Voltairet is be-vette csendes társnak egy nagy hadseregszállításba. A zenetanár-tól se sajnálja a jutalékot.

Figaro tanulékony. Megháza-sodik; az asszony természetesen özvegy, öregebb nála s gyengél-kedő. Nemességet vásárol a pén-zén s eltemeti. Eszébe se jut, hogy máskép is foroghatna a vi-lág; gazdagok közt van elemé-ben, vígan együtt üvölt a farka-sokkal.

Húgát elcsábítja egy spanyol író. Az áldozat inkább vénlány, mint hajadon s Madrid a világ végén van Párizstól. Megéri a nagy utat ez a házasságszédel-gési komédia? Meg, mert csa-ládi becsületről van szó s a régi kálvinista polgárságban épolyan erős a családi összetartás,

mint a régi zsidókban. Megéri, mert Figarónak más is forog a fejében. „Bolondulásig szereti" a politikát s most itt a perc, hogy legfinomabb ajtaján jusson be.

Igazi sznob, szédélesrve, áhítatos irigységgel néz föl az idegen csil-lagokra a követek mellén. Figaro a diplomáciában akarja megütni szerencséjét, Madridban terem.

S itt húsz karja nő, mint egy hindu bálványnak. Sarokba szo-rítja a csábítót, összekap s kibé-kül a madridi rendőrséggel, ame-rikai koncessziókról s belső

tele-Cs. Szabó László: Figaro színeváltozása 50 pítésről tárgyal, iparfejlesztő és hadseregszállítási tervekkel bom-bázza a kormányt, verseket, da-lokat rögtönöz, ő a bálkirály, spanyol népviseletben feszít, kémjelentéseket küld haza s retőt kerít a királynak, saját sze-retőjét, aki nem kisebb személy, mint egy francia tüzértábornok felesége s szerencsére márkiz!

Furcsa fogalma lehetett az er-kölcsről ennek a becsületmentő-nek! Igaz, hogy néha bordélytu-lajdonosok is apácákkal nevel-tetik a lányukat.

Figaróból azonban egyelőre nem lett nagykövet. A miniszté-rium hamar átlátott rajta. Ez az ember ágensnek született, nem politikusnak.

Egyben azonban csakugyan nem csalt a politikai szimatja.

Megérezte, hogy egy recsegő, bomló államrendben a jól meg-nyergelt közvéleménnyel mindig csatát nyerünk a tétova hatalom ellen. Nensokára sor került erre a próbára is. Eljött a perc, amikor ez a szerencsefi nyakig a bajban, a börtön mélyén önmagának lett a propagandafőnöke.

Paris-Duverney meghalt s Fi-garo csúnya nagy perbe gaba-lyodott a főörökössel. Más urak-kal is baja támadt, összevereke-dett egy kövér herceggel, szemet szúrt egy miniszternek. Mozogni, omlani kezd alatta a föld; a lég-tornász plebejust hirtelen kites-sékeli a kaszt. Vagyona leolvad, végrehajtók csörtetnek a laká-sán, becsukják, kiröhögik. Dob-szóra élt s a világ ráunt a dobra.

Elete mélypontja ez.

Figaro azonban üres óráiban vagy nagy bajaiban író is.

Nagy-Cs. Szabó László: Figaro színeváltozása szerűen konyít mindenhez, a toll-forgatáshoz legkivált. Most is tollához folyamodik, röpiratot röpiratra pattint a magasba. A pamfletíró pár hónap alatt Pá-rizs legnépszerűbb emberévé vál-toztatja a bukott milliomost, le-fülelt ú j nemest és kegyvesztett udvaroncot. Ne hivatásos írókkal állítsuk párhuzamba. Gondoljunk inkább valami nagy tőzsdejáté-kosra, magánbankárra vagy más efféle nemzetközi dúvadra, aki a csődtömeg közepén hirtelen mu-lattatni kezdi a várost a tollával.

Figaro csak a maga bíráját pel-lengérezte ki, egy Goezman nevű nagyképű szamarat. Magánügye azonban véletlenül megegyezett a közüggyel (vagy úgy forgatta, hogy megegyezzen) s az ellenzéki hullám hátára kapta tarajnak

az ő külön kis perhullámát. Min-denki melléje állt, aki haragudott az igazságügyminiszterre s az átfésült bíróságra, már pedig ná-gyon sokan haragudtak. De a sok haragos majdnem csupa mágnás vagy mellőzött magas-rangú bíró, szóval az „úri világ"

s rengeteg olvasója közt maga a király is kajánul mulat a röp-iratokon. Mulathat is, mert a szerző, buzgó francia, lelkesedik a trónért s nein a rendszer, csak néhány rosszakarója ellen vag-dalkozik. Név szerint támad, nem általában.

Minek is gyűlölné a rendszert?

Tíz esztendeig tartó perlekedés-sel, perújítással, pertörléssel Fi-garó a grófi felperes fölé kereke-dik. A rendszer a jöttmentnek, a plebejusnak is igazat ad, ha van elég bőr a képén, epe a tollán, széllem a rakétáiban.

51 A nagy per alatt ismét fel-ajánlja politikai tehetségét a ki-rálynak. De a bársonyszőnyeges főlépcső helyett megint csak a követségek hátsólépcsőjén enge-dik be. Mulatnak rajta, felhasz-nálják, de nem becsülik. Valami bűzlik körülötte. J ó lesz kopó-nak.

A feladat undorító. Revolve-rező szennyii'atokra vadászik külföldön; előbb Dubarry asz-szony, aztán Mária Antónia szoknyáját óvja a nagy szélfú-vástól. Figarónak azonban látha-tólag ez is kielégíti a becsvá-gyát, feladatait remekül meg-oldja, túljár a zsarolók eszén, sőt állítólag maga kohol egy ilyen zugiratot, hogy trónhűségét és nagyszerű szimatát bebizonyítsa.

Van idő, mikor a rendőrfőnök kedvence.

Udvari bálok és börtönök, cse-lédlépcső és királyi fogadás, pe-rek és premiepe-rek közt jár az inga. Később egy lélekzetállító monológba zsúfolta ezt a mul-tat. A sors sose adta neki ingyen

a sikert, tótágast kellett állnia a szerencséért, önéletrajzi darab-jának, a Figaró házasságának is az a tanulsága, hogy a sze-rencsefi sorsa se könnyű.

A nagy írók s a nagy forra-dálmárok olyanok, mint a szer-zetesek: döntő, teremtő pillana-taikon kívül- látszólag nem tör-ténik velük semmi. Figaróval folyton történt valami. Olyan izgalmas élete volt, mint egy ka-landornak. Az is volt. Kinek jutna eszébe például, hogy össze-vágja az arcát s szörnyű rabló-históriát költsön a karcolások-ról? írónak nem, kalandornak

52

igen vagy Scapinnek, az ördön-gös lakájnak, aki három felvo-násnyi falrengető kacagás ütán hamis fejkötéssel, festett pólyá-val hozatja magát a színpadra.

A kalandor élethez azonban külső segítség is kell: kalandok.

Perek. Börtön. Hirtelen halál.

Gyanús örökség. Háború. Főleg háború! A háborúkon nagyon sók pénzzel nagyon sokat lehet keresni. Kitör az amerikai sza-badságharc s Paris-Duverney ta-nítványa nyakig beleveti magát.

Ne értsük félre. Pénzével s nem kardjával.

Meg kell adni, hogy ez egyszer inkább szívét, mint eszét tette az ügyre, amelyet valóban közügy-nek, egy nép közös ügyének s nemcsak üzletnek tekintett. Lel-kesítette a szabadságharc. De vérbeli pénzember a lelkesedésén is keres. Ne féltsük Figarót se: a lelkesedés lépteti elő igazi nagy-vállalkozóvá. J á r j a a kikötőket, ő a francia hajósgazdák feje.

Franciaország nem akart nyíl-tan szakínyíl-tani Angliával, viszont bosszúra vágyott a vesztett há-borúért. A külügyminiszter nem sokáig erőltette az agyát. Jól be-vált nemzetközi módszerhez fo-lyamodott: idegen cégér mögött segítette a felkelőket pénzzel és fegyverrel. Figaro hangzatos külkereskedelmi cége mögé bújt.

A cég hajókat vásárol és suba alatt fegyvereket, ágyukat szál-lít gyapotért, dohányért. Záró-jelben jegyezzük meg, hogy az amerikaiak adósak maradtak a dohánnyal; a honalapítás idején ők se voltak jó hadiadósok.

Közben Figaro megalapítja a színpadi szerzők egyesületét,

há-Cs. Szabó László: Figaro színeváltozása 52 rom papírmalmot vásárol a Vo-gézekben, ólombetűket Angliá-ban, megkezdi a kilencvenköte-tes Voltaire-kiadást ^ s három-esztendős harccal színpadra vi-szi önvallomását, szívügyét, a Figaro házasságát. Ebben a harc-bán maga a király az ellen-fele. Bajta mérhette föl, hogy mennyire fölvitte Isten a dolgát.

Hízelgett is neki a harc!

Ha ugyan beszélhetünk harc-ról. A Comédie elfogadta a dara-bot s á király még a próbák előtt betiltotta. Az udvar azon-ban látni akarta; a darabért tu-lajdonképpen nem is a szerző ve-rekszik, hanem az udvaroncok, ők merítik ki Lajos ellenállását.

Tetszett nekik a fölényes pimasz-ság. Figaro csak kelleti magát, fejedelmi kegyként osztja a fel-olvasást — remek előadó — s a győzelem nem áz ő erejét bizo-nyítja, hanem a király nyám-nyám gyöngeségét, aki hol el-tiltja a darabot, hol megengedi négy fal közt, hol felháborodik, hol mulat rajta s előre tudja, sőt megmondja, hogy úgyis előad-ják! Hogyne tudná, mikor egész környezete ezért áskálódik, öz-vegy hercegnők pulykavörösen s kis grófi babák selypítve zsar-nokságot, elnyomást emlegetnek

s a királyné egy műkedvelő elő-adáson- maga öltözik Almamiva grófnénak! Figaro biztos a dol-gában.

A hintó a Comédie elé ér, egy szolga ugrik a kapu alól a lo-vakhoz, a lakáj a hágcsónál te-rem. Három nap múlva itt a be-mutató. Maga vezeti a próbákat, mert kitűnő rendező, a legkisebb gombostűre, a leghalkabb

ajtó-Cs. Szabó László: Figaro színeváltozása 53

nyitásra is gondol, beszélni, öl-tözni, játszani tanítja a színésze-ket, Később írásba foglalja ren-dezői utasításait: az utókorra is gondol. Még azt is tudjuk, hogy Cherubinnak milyen harisnya-kötőt kell viselnie.

3

EZ A BEMUTATÓ V O l t Utolsó nagy diadala. Kora reggel rizsporos hajtornyok, ab-roncsszoknyák, csipkefelhők: her-cegnők, grófnők, márkizok törnek az öltözőkbe, hogy ki ne ma-radjanak az előadásról, a be-járati rácsnál kék szalagrendes, selyemkabátos urak tülekednek (nem á párizsi szegények) s vi-dékről vidám papok utaznak fel a darabért (nem a nép), A régi rend mindenáron látni akarta saját torzképét. Megbízott a szer-zőben. Tudta, hogy gyönge jel-lem, vagyis nem forradalmár.

Tudta, hogy Figaro imádja a pénzt, vagyis i tekintélytisztelő.

Az emberélet azonban nem végződik mennybemenetellel. Fi-garónak ú j üzletei támadtak, ú j

darabötletei s ú j perei. Egy pisz-kos és vérre menő civakodásban Mirabeauval mérte össze a tollát;

a frissiben szabadult grófot ép-pen egy baisse játékos bérelte. Az ellenfélnek ez egyszer éppen olyan temperamentuma és ékes-szólása volt, mint neki. Tudjuk, a felbérelt toll néha még jobban tud lelkesedni, mint az őszinte.

Nincsenek szemérmes gátlásai.

Három évvel a bemutató után, 1787-ben telket vásárol a Bastille tövében. Harmadszor nősül. Na-gyon elégedett magával, megér-demel egy palotácskát a telekre,

mert — mint í r j a — „teljesítetté a fiú, férj, testvér, barát, ember, francia s jó honpolgár zord kö-telességét. Utolsó tollharcaiban azonban mindinkább lemarad. Az ország a forradalom előestéjén nem érti többé a vidám, szikrázó gúnyt és előkelő, könnyed

vag-dalkozást, sötét prófétai átkozó-dások, vastag gorombaságok sis-teregnek a fülében, már csak erre van hallása. Ez gondok kodóba ejthetné Figarót.

ö azonban gyanútlan. Ujjongó francia ő is, lelkesedik az össze-hívott Rendekért, a készülő Alr kotmányért s természetesen a királyért. Ebben az időben ké-szült el a palotája; teletömi jó és rossz képekkel, műkincsekkel és vásári csiricsáréval, egy kétes ízlés kirakati kincseivel.

Ajtaja előtt tör ki a Nagy For-radalom, kerítésétől lövik a Bas-tillet. Ablakából egyszerre

pá-holy lesz: a világtörténelem egyik páholya. S Figaro csak-hamar kezd feszengeni. Az ost-rom óta az ő kertrácsa előtt is ácsorognak és sűrűn be-benéznek.

De ezek a rácslesők már nem versaillési arcok: nem látta őket a bemutatóin. Beadvánnyal for-dul a hatósághoz: ő szeretné el-lenőrizni a Bastille bontását, ne^

hogy valami baja essen a kör-nyező házaknak. Ertjük. Nem-sokára sürgősebb kérni való ja is van. Hatósági bizonyítványt sze-rez hazafiságáról s házkutatást kér maga ellen, mert .népellenes cselekedetekkel vádolják: árúhal-mozással és fegyvergyűjtéssel. S egy nap enged a vaskapu. A nép nem vár a hivatalos papí-rokra, maga kutatja át a palotát.

54

Figaro bujdosik, barátainál hál.

A haraszt nem zörgött egészen hiába. Fegyver ugyan nem volt a pincéjében, de valóban vásárolt a forradalmi seregnek holland puskákat, amelyeket sehogy se tudott behozni. Az ügy tengeri kígyóvá dagad, se pénz, se pus-ka. Figaro nehezen érti meg, hogy nagyot fordult a világ. A forradalom nem szívesen tárgyal ezzel a rosszhírű, öregedő, süket

„faiseur"-rel, aki évekig hajszolt zugiratokat a király ágyasairól.

Miből építtette a villáját? S tán ú j villát akar szerezni bakavé-ren? Figarónak versaillesi szaga van; émelyegnek, hányhatnának tőle a forradalmárok.

Nyakig húzza ez a hinár, me-gint becsukják — de ez már nem a régi, kedélyes, királyi börtön, vért izzad a fal — a szeptemberi mészárlásból szinte végszóra menti ki egy nő, volt szeretője, aki egy átmeneti nagyság, befo-lyásos községi politikus babája.

Azt hinnénk, most aztán eltűnik egy padlórésben. Figaróban azonban felülkerekedik a makacs protestáns vér, a hajdani nagy vívó, kitart a fegyverüzlet mel-lett, kilincsel, életével játszik. A kormány végre lerázza magáról egy útlevéllel. Hollandia, Lon-don, Hamburg közt hányódik a háborús országutakon, de a fegy-verszállítmány folyton kisiklik

előle. Emigráns listára kerül, fe-leségét, húgát, lányált elfogják Párizsban. Védtelen ponton ta-lálják, a szívébe találtak: Figaro rajong a családjáért. Egy későb-bi posta azonban Robespierre ha-lálát jelenti, a nyaktiló sikolt még egyet-kettőt, megáll.

Fi-Cs. Szabó László: Figaro színeváltozása 54

garóék ép bőrrel visszatérnek a palotába, szemben a Bastille hűlt helyével. Egy év múlva a csa-ládfő is megérkezik.

Szépasszonyok s kalandorok alkonya nem érdekes. Még egy-szer felvirradhatott volna neki a Directoire kikiáltó vásárán.

De öreg volt már s földsüket;

frissebb, fiatalabb ordasok csör-tettek a pénz dzsungelében. Fi-garo perelt, hol Amerikát, hol a forradalmat okolta anyagi romlásáért, ami nem is volt egé-szen igaz, köszöntötte Bonaparte fölkelő napját, de a tábornok nem állt kötélnek: már senki se vette komolyan. Kis dalocskákat költött, írt, cselédszoknyák után kapdosott, kiházasította lányát, vígan halt meg s még mindig elég gazdagon. A palotát 1818-ban lebontották. De a Bastiile-térre kanyarodó körutat ma is Boulevard Figarónak... akarom mondani Boulevard Beaumar-chaisnak hívják.

JT AZ UTÓKOR megtette a Nagy ír f i Forradalom úttörőjének.

\2f Montesquieu, Voltaire, Rous-seau csillagképe mellé sorolta va-lamivel kisebb csillagnak. Figaro nagyot nézett volna, ha feltá-mad. ö forradalmár? ö a forra-dalom szálláscsináló ja? Nem így festik ezt az emberfajtát.

Igaza lett volna. Ez a komé-diás jól ismerte magát. Neki a régi rendben, az Ancien Régime-ben a helye.

Dobra verte, fitogtatta a jó-érzéseit. Csakugyan derék, jó fiú volt, a bajban is vidám, ami a jóság egyik legkedvesebb

Cs. Szabó László: Figaro színeváltozása

f a j t á j a . Sose kezdett viszályt, le-gázolt ellenségeinek könnyű

szív-vel megbocsátott. Megvédte a védteleneket, adott számlálatla-nul. Jól emésztett, hullt róla a csók. Kamaszkorától haláláig folyton szerelmes: ismerte Che-rubin és Bartolo keserveit és örömeit; mind a három felesége, összes szeretője imádta. Nagy testi, lelki egyensúly. Ilyen em-ber nem ró fel semmit emem-ber- ember-társainak, megverekszik, azután parolázik. A kitartó gonoszokon mindig keresd a púpot, kancsal-ságot, kiköpött csókot, keress valami testi vagy lelki hibát.

Figaró ép testben ép lélek. Sze-rette az életet s szeSze-rette szülő-házát, a régi francia királyságot.

Mindössze keveselte a lakosztályt, ami neki jutott. Utóvégre az ő a j t a j a fölött is címer fénylett!

Parvenü volt, nem forradal-már. A Nagy Forradalom előtt valósággal hemzsegett Francia-országban a sok meggazdagodott lakáj, a megbotozott Scapin, Crispin, Merlin hintós, felfújt utóda. Az Isten s még inkább az adóbérlet és hadseregszállítás na-gyon felvitte dolgukat MoliéTe óta. S ezeknek a lakájoknak iga-zán nem az országos szegénység fájt. A grófi pimaszság miatt gyúlt ki a fülük. Tudták, hogy ők az erősebbek: félzsebükből kifizették volna a gőgös, de meg-tépázott versaillesi pávákat. Ele-get nyeltek! Az ember nem tűr maga felett veszélytelen urat.

Franciaországban két forrada-lom készülődött: egy igazi, a nyomoré s egy hamis, a parve-nűké. Az ő forradalmuk fölfelé egyenlített volna: elfújja a

gya-55

nús illatot az ú j nevekről, meg-barnítja a friss aranyozást, Cáron mestert egyenlővé teszi Roche-foucauldékkal. Ennek a forra-dalomnak azonban címeraranyo-zás a becsületes neve. A lakájok megelégelték, hogy mások cí-merét aranyozzák be lányuk hozományával. Figaro eredetileg ilyen forradalmár volt.

Próbáljuk egy percre elfeledni utólagos helyét az irodalomban.

Felejtsük el a „forradalmár" írót.

Figarónak az irodalom csak mellékügy volt, hol kedvtelés, hol propagandaeszköz, nyújtózás két pénzüzlet közt. Ha beérte volna az írással, talán egész máskép alakul a pályája, kimarad a for-radalom úttörői s a politika halhatatlanjai közül. Az írónak nem lett volna annyi oka a sére-lemre, mint az újgazdagnak.

A szegény íróknak ugyanis jobb dolguk volt a régi Francia-országban, mint a narvenűknek.

Minden ajtó megnyílik előttük, Voltaire tollával szemben véd-telen a rang, Rousseau úgy kelleti magát másoknak, mint egy hisz-térikus színésznő, Diderot, Duclos előtt mindenki elnémul. Figaro azonban nem úrótollával jutott be az úri világba, hanem ara-nyaival, mint a többi tőzsér. S a pénznek volt ugyan hatalma (ezért akart egy korlátolt, körül-határolt forradalmat), de nem volt akkora tekintélye, mint a tollnak. (A XIX. században ezt is megszerzi a hatalomhoz.) Figaro rossz ajtón nyitott be.

De amikor már benn van, tollá-val helyrehozza a hibát: az alkalmi vígjátékíró bosszút, áll a vérbeli üzletember, a könyöklő

In document 1 qyöR nfLÍD OMÁNT IRODALOM (Pldal 47-59)