GAJDESZBA KÜLDÉS

In document Rákosi a csúcson1948-1953 (Pldal 169-181)

HARMADIK FEJEZET

2. GAJDESZBA KÜLDÉS

Sztálin és Rákosi idejében a pártvezetés úgy újult meg, hogy a javát letartóztatták, kivégezték.

Az 1949-ben kezdett „megújulás” két éven át folytatódott. A szociáldemokraták 1950-es likvidálását eltakarja a szériakezdő Rajk-per, a véresebb tábornokper. Pedig a párt első vonalait leginkább a szocdem-ügy hígította fel: a tizenhárom tagú PB három tagja (Szakasits, Marosán, Vajda Imre) került börtönbe. Ez akkor is jelentős változás, ha e testületben ők nem számítottak hatalmi tényezőnek. A félezernyi szociáldemokrata letartóztatása, s ki tudja hány ezer háttérbe szorítása meglódította az MDP züllését. A mozgalmi életben leginkább jártas tagokat zárták ki s be. Helyükre címkésített szocdemeket ültettek. (Amikor már a gyárakból hurcolták el az idős szakikat, felmerült: kiben lehet bízni? A taggyűlés előadója azt felelte: Rákosi Mátyásban! Ha mindenki áruló lesz is, ő soha.)

A volt szociáldemokrata pártvezér, Szakasits Árpád köztársasági elnök nemigen tört borsot RM orra alá. Kéthly Anna szerint SZDP- elnök korában is túlságosan tisztelte Rákosit: „Úgy nézett

sokszor rá, mint a kisnyúl a kobrára.” Nagy Ferenc úgy vélte: „Szakasits önálló politikai véleménye megszűnt, mióta Rákosi Mátyás Magyarországra tette a lábát. Minden lépését és gondolatát ez a nagyeszű moszkvai ügynök irányítja.” Mégsem úszta meg a letartóztatást. Bár RM szinte kiböjtölte Szakasits lecsukását, „hozadéka” mégsem volt az ügynek, ha a félelem elharapózását, a szociáldemokrata bázis fölszámolását, a nyugati szocdem pártok és szakszervezetek kiábrándítását nem tekintjük eredménynek.

Egyébként semmitmondó 1962-es meghallgatásán Gerő Ernő azt állította, hogy RM már 1949 nyarán őrizetbe akarta vetetni Szakasitsot. Feltehetően Rajkékkal együtt szerette volna halálra ítélni őt is. Gerő az őrizetbe vétel tervét Dimitrov temetésekor közölte Vorosilovval, hogy tájékoztassa róla a szovjet elnökséget. Moszkva megvétózhatta az elképzelést, talán mert tiszta Tito-ellenes pert akart. (Bár Szakasitsot nem vehették őrizetbe, de Horváth Zoltánt, Dimitrov temetése után három héttel fogta s vitte a gépezet. Sebaj, bent tíz hónapon át várt Szakasitsék

„érkezésére”, s velük együtt ítélték életfogytig tartó börtönre. Bibótól tudjuk, hogy a letartóztatása előtti napon RM megveregette Horváth vállát, megdicsérte, milyen jól szerkeszti a Népszavát. Ezért Bibó azt hitte, hogy nem RM intézte a letartóztatást. Később aztán hallott a főtitkár cicázó kedvéről, hogy szerette gyanútlanságba dicsérni áldozatait. Bibó szerint ez a machiavellizmus nagyon alantas és sötét formája.)

A Munkásmozgalmi Intézetben egy csoport válogatta a Nyugatról visszakapott magyar rendőrségi iratokat: 1. mi tartozik Péter Gáborékra, 2. mi kell az intézetnek, 3. mi kerüljön a BM Irattárába. „Nagy fogás” volt egy irat arról, hogy Szakasits Árpád, a MÉMOSZ elnöke engedélyt kér a rendőrségen az építőmunkás-tüntetésre. RM 1962-ben is felháborodott ezen: „Amikor Faragho csendőr vezérezredesnek a kezét kellett szorongatni [a honvéd altábornagy, a csendőrség felügyelője Moszkvában a magyar fegyverszüneti delegáció vezetője volt – P. Á.], azt hittem, hogy okádni fogok, és itt van egy ember [Szakasits], aki fehéren-feketén csendőrbesúgó.”

1962-ben RM arról beszélt Aczéléknak, hogy a Szakasits-ügyben „ott volt fehéren-feketén a régi rendőrségi jelentés... Én az esetet jelentettem Sztálinnak. Mondtam, hogy az ország stabilitására rossz fényt vet, hogy eltűnnek egymásután a köztársasági elnökök. Erre ő (Sztálin) azt mondta, hogy vizsgálják meg, hogy igaz-e, mert ha igaz, le kell tartóztatni és el kell ítélni megfelelő időpontban.” „Őrület volt őt ’48-ban megtenni köztársasági elnöknek s 18 hónap múlva letartóztatni.” „Sztálinnak a szava, megmondom őszintén, nekem elég volt.” „A dolog el volt intézve.” Gerő állítását nem említette, azt, hogy valamilyen ürüggyel ő egyszer már őrizetbe kívánta vetetni Szakasitsot.

Fordult a kocka: míg az első áldozat – egy trockista, titóista – fölmutatását Moszkva követelte, a többit (Péter Gábort kivéve) RM ajánlotta.

Szakasitscsal is cicázott. Az elnök lánya, Schifferné Szakasits Klára megírta, hogy RM két szovjet orvos kíséretében elküldte az apjához Rusznyák professzort, hogy tessék-lássék megvizsgálják. Aztán a Szabad Nép közölte, hogy az Elnöki Tanács elnökének a fogadóórái egészségi állapota miatt szünetelnek. A visszavonulását egyszer már felajánló Szakasits, ahelyett, hogy megkérdezte volna, mit jelentsen ez, magánúton próbálta cáfolni betegségét: gyárláto-gatásokra ment, többször megjelent az operaházi díszpáholyában. Két héttel a letartóztatása előtt felhívta Haraszti Sándort: keresse fel, mert senki sem nyitja rá az ajtót.

RM április 24-én, hétfőn, feleségestül együtt házi őrizetbe vétette a második köztársasági elnököt is, ám előbb társaival törvényt ült fölötte. A villájába csalta a „szakszervezeti kérdések” (az elnöki jogkör kiterjesztése?) megvitatásának ürügyével, s Szakasits örült a hívásnak! Bár volt autója, az előrelátó RM kocsit küldött érte, s Gerő, Farkas, Révai, Kádár és Péter Gábor

társaságában várta az Államvédelmi Bizottság még hiányzó tagját, Szakasits Árpádot. (Révai kakukktojás volt, nem tudni, RM miért hívta meg az általa önkényesen változtatott összetételű bizottságba, különösen a Rajk-üggyel szembeni kétségei után.) 1962-ben Aczél György furcsállta a helyszínt. RM azt felelte, gondolkoztak ezen. Az ő lakása eldugott helyen volt, a pártközpontban „nagyobb feltűnést keltett volna” (nem mondta ki, hogy mi).

„Az egyik oldalán Kádár ült neki, a másik oldalán Gerő, és mondtam neki, nézze, a helyzet a következő”: a rendőri jelentés „fehéren-feketén” bizonyítja, hogy már a harmincas években besúgó volt, kapcsolatban állt a rendőrséggel, s akár Rajk, ő is elárulta az építőmunkások sztrájkját. Szakasits nevetett, majd tiltakozott, s reménytelenül magyarázkodott. (Bár a tárgyalást titokban rögzítették, ’56 után ezt a szalagot is megsemmisítették; nem RM védelmében.) RM megmutatta a vádlottnak a „hiteles bizonyítékot”. Farkas nem valami finoman fölszólította, hogy

„ismerjen el mindent és nevezze meg a bűntársait”. A lehallgatást felügyelő Farkas Vladimír szerint végül RM azt mondta Szakasitsnak, hogy Tildy vagy Rajk sorsa között választhat. Majd lediktálta neki a lemondó és a vádat elismerő levelet.

Szakasitsnét egyenesen a házi őrizetre kiszemelt kamaraerdei villába hurcolták, a vejét, Schiffer Pált az ÁVH-ra (RM szerint ő volt apósa rossz szelleme). Szakasits házi feladata: írja le az igazat. Heteken át azt írta, ezért eltépték. Amikor tiszta papírt adott le, börtönbe csukták őt és a feleségét is.

RM: „Amikor letartóztattuk Szakasitsot, azonnal hívattam Marosánt. Eléje tettem Szakasits sajátkezű vallomását.” Marosán György: – Ismét le akartam mondani. Rákosi beszélt, hízelgett, még fiamnak is mondott. Bizonygatta, hogy a pártnak nagy szüksége van rám, nem hagyhatom cserben. Elmondta, nemsokára pártküldöttség utazik Sztálinhoz, aki végre meg akar ismerkedni velem is. Halálos biztonsággal éreztem, hogy rövid idő kérdése, és rajtam a sor.

Hétfőn csalta lépre Szakasitsot, az éppen másnapra összehívott KV-ülésen pedig kitálalt.

„Tegnap két levelet kaptunk Szakasits Árpádtól.” Felolvasta a lemondólevelet meg a párt-vezetésnek címzett, tollba mondott vallomást, hogy méltatlan a bizalomra: „mert hosszú idővel a felszabadulás előtt már Horthy rendőrségének besúgója voltam, s ennek következtében az ellenség egészen az utolsó időkig ki tudott használni... A fentiekből következik, hogy a lemondásom oka nem egészségi állapotom.” RM: Szakasits 1935-ben értesítette a rendőrséget a sztrájkoló építőmunkások lipótvárosi tüntetésének időpontjáról, „az utolsó időkig kémkedett, az angoloknak, amerikaiaknak, ahogy éppen jött”. Ez „elkerülhetetlen kísérőjelensége a munkás-mozgalomnak... míg az utolsó kapitalista államot le nem gyűrjük”. „A kezdeti stádiumban az igazi okokat még ne hozzuk a párt nyilvánossága elé sem.” S végső biztatás: ha a belügy és az ÁVH jól dolgozik, Magyarországnak is lesznek kémei Londonban és Washingtonban. Szakasits helyére Rónai Sándort jelölte – „Már előre kifogjuk a szelet a vitorlából” –, hisz ő is szociáldemokrata! S a KV a Titkárságra bízta: „gondoskodjék róla, hogy a Szakasits-ügy a békemozgalom felfejlődését és a május elsejei demonstrációt ne zavarhassa”. Értsd: minél több szocdemet kell letartóztatni.

A KV-ülésen Marosán dobta az első követ Szakasitsra. (Marosán meghasonlott: „Ivó ember vagyok, de soha életemben annyit nem ittam, mint akkor. Naponta egy üveg konyak, száz cigaretta.”) Zárszó, RM: „Jó volna ha a Szakasits-ügyet a maga egészében bele lehetne vetni a tömegekbe... a Rajk-ügynél is megfelelő idő után vetettük fel a kérdés részleteit... Hetekre, sőt napokra kiszámítottuk minden részletét.”

Kiszámította Marosán bemutatását is Sztálinnak. 1950. június 19-én RM kérte, hogy Marosán György is a Szovjetunióban üdülhessen, pedig ekkor már tudta, hogy lecsukatja, hisz egy héttel

korábban azt táviratozta Filipovnak, azaz Sztálinnak, hogy Farkas 20-a körül Moszkvában lesz és részletesen informálhatja. S az üdülési engedély helyett június 23-án megjött Sztálin válasza:

„Megkaptuk a levelét, egyetértünk azzal, hogy meg kell szabadulnunk Riestől és Marosántól. A nyitott tárgyalás nem célszerű, jobb lenne zárt tárgyalást tartani.”

S Sztálin beleegyezése után, 1950. július 7-én letartóztatták Marosán Györgyöt és Ries Istvánt.

(A letartóztatás másnapján a távirat Sztálinnak: „Marosán és Ries szocdemeket lecsukták.”) Marosán, 1962: „Egy gondolat foglalkoztatott: vajon engem mivel fog megvádolni? Marad-e a kezében... annyi mocsok, hogy egy vádiratra való kiteljen belőle? ...pribékei értem jöttek, s ingben-gatyában hurcoltak el... Nem lepett meg, vártam már hónapokkal előbb őket. Általam nem ismert budai villában tartottak tizenkét napig... A vádló... bizonyítékok hiányában arra kényszerített, hogy azt, hogy valamit nem követtem el, én bizonyítsam.” Válogatott kínzások után: „Szendy úr felhozatott, és közölte velem, amennyiben nem írom alá azt, amit elém tett, egy órán belül behozatja az anyámat, a feleségemet és a két gyerekemet... Behozatja az anyámat, aki soha nem helyeselte, hogy a kommunistákkal tartok együtt, s akivel éppen emiatt évek óta nem voltam beszélő viszonyban. Behozatja a feleségemet, akit a gettóból kapartam ki? ...elkövetnék ezt az aljasságot? ...El kellett sírnom magam... Nem akarom anyámat az Andrássy út 60.

pincéjében látni, feleségemet és gyerekeimet sem. Aláírtam Rákosi első vádpontját:

»rendőrbesúgó voltam«... Ami nem sikerült a Horthy-bandának, sikerült a Rákosi-bandának.”

Zilliacus, az ismert baloldali angol szocialista, néhány héttel a Rajk-per előtt Jugoszláviában járt.

RM, 1950: „Zilliacus azért ment Jugoszláviába, hogy megpróbálja Titót tisztára mosni... Azóta azt is megtudtuk, hogy ő volt az, aki 1947-ben, csehszlovákiai útja alkalmával az oda utazó magyar szociáldemokrata kémeket és árulókat instruálta.” Marosán György, 1962: Amikor Zilliacus 1947-ben összehívatta a szocdem vezetőket Csehszlovákiába, Szakasitscsal megállapodtunk, hogy nem megyünk el a találkozóra. „Rákosi bolondnak nevezett, és kijelentette, hogy rendkívül fontosnak tartja, hogy kiutazzam a Zilliacus-találkozóra, és tudjam meg, mit akar... Amikor hazajöttem, legelőször... Rákosinak számoltam be... Így lettem én Rákosinak angol kém.”

RM Filipovnak, 1950. július 13.: „Holnap hozzuk nyilvánosságra Ries igazságügy-miniszter eltávolítását. Volt szociáldemokratát nem tudunk a helyére állítani. Úgy döntünk, hogy Marosán eltávolítását a következő héten hozzuk nyilvánosságra, helyére egy volt szociáldemokratát állítunk, emellett egy másik minisztériumban egy államtitkári tisztséget szintén régi szociáldemokrata kap.”

Ekkor Moszkvába utazott Gerő is. A szürke eminenciás, aki naivul tájékozatlannak tüntette fel magát a perekben, aki állítólag a gazdasági szakértőket, a saját embereit megmentette, Moszkvából azt táviratozta Rákosinak: „Kérem, ne tegyék közzé Marosán eltávolítását Vajda érkezése, vagyis augusztus 1-e előtt.” Az ugyancsak volt szocdem s ugyancsak PB-tag Vajda Imre közgazdászt ezután vették őrizetbe.

RM Filipovnak: „Marosán helyére Kis Árpád elvtárs könnyűipari minisztert jelöljük, aki régi szociáldemokrata.”

– 1950 nyarán volt valami vacsora a Szabó József utcában, amin Gerő és Révai is ott volt.

Megrendeltem a szendvicseket, és elromlott a hűtőszekrény – említette G. Lajos, gondnok. – Telefonáltam, azonnal küldjenek egy másikat, mert minden tönkremegy. Hoztak egy akkora kétajtós hűtőszekrényt, hogy állva belefértem! Aki hozta, bedugta a konnektorba, s mondta figyeljek csak: kihúzta, és a lámpája égett tovább, mert ahogy megszűnt az áramszolgáltatás rákapcsolt az akkumulátoraira. Mondta aztán az illető, hogy honnan hozták. A vacsora végén

nem álltam meg, hogy ne mutassam meg a trükköt az elvtársnőnek. Csak ámult. A Szakasits-villából hozták! Mintha kígyó csípte volna meg: „Hogy merte idehozatni!? Azonnal vitesse el!”

Zinner Tibor szerint úgy képzelték, hogy ennek az összeesküvésnek is volt politikai és katonai vonala: Szakasitsék lettek volna a politikusok, Sólyomék a katonák. De ezt nem tudták összeeszkábálni. Szücs Ernő írta: „Amikor átvettem az ügy vezetését, arra vettem irányt, hogy Sólyom és vezető társai a Pálffy-féle összeesküvés továbbvivői... Kapcsolat azonban lényegileg kimutatható nem volt... Ezért azután utasítás alapján a katonai ügyet a szoc.dem. ügytől különválasztva, túlzások nélkül tárgyalták le.”

A szocdemek „lebukása” után Kádár állítólag fölkereste Rákosit, hogy 1943-ban Szakasits tette a fülébe a bogarat, hogy az egységfrontért oszlassák fel a kommunista pártot. Péter Gábor beszélt erről a szocdem vezetőket kihallgató Farkas Vladimírnak. (1962-es KB-jelentés: „1950 júliusá-ban, egy hónappal azután, hogy Kádár elvtársat belügyminiszteri tisztségéből leváltották, Rákosi Mátyás utasítására kihallgatták Kádár elvtársat.”) Vagyis a „pártszétverés” vádja Kádártól kerülhetett a Szakasits elleni vádlistára; szerinte Szakasits bűnös volt.

De hiányzott az átütő erejű vád, s a szocdem-ellenes sajtókampány sem gyümölcsözött. A pártiskolai évzáró beszédében RM vagdalkozott: „A szociáldemokrata vezetők össze voltak nőve a kapitalizmus rendőrségével... aljas és jól kidolgozott szereposztás volt a bal- és a jobbszárny zöme között... az angol Intelligence Service, vagy az amerikai imperializmus ügynökeinek utasításai alapján.”

RM „nyomozni” is próbált. Hívatta Kisházi Ödönt, hogy mi lenne: miniszter, nagykövet? Min-denre van lehetőség, miután Szakasits, Kéthly, Marosán börtönben van. „Felszólított, mit tudok e három angol kém tevékenységéről, s amit tudok írjam le. Megdöbbentett a kérdés és meg-mondtam, hogy én soha nem tapasztaltam gyanús dolgokat.” Hamis tanúnak kapacitálta, ám Kis-házi közölte: ezt „sem emberi, sem erkölcsi gondolkodásommal összeegyeztetni nem tudom. Rá-kosi elvörösödött”. Erre szomorúan fog emlékezni, mondta! (Két évig hagyta futni. A börtönben Kisházi nem akarta aláírni a vádakat, kihallgatója megkérdezte: „Agyon akarja veretni magát? A Rákosi titkárság félóránként érdeklődik, tett-e már beismerő vallomást.” Nyolc évre ítélték.) Bűneik „bizonyítása” a szokásos módon folyt. Schiffer Pál írja: Horváth Zoltán azután vallott ellenük, hogy közölték vele, másnap végignézheti, hogy üti el a lányát egy autó az ÁVH épületével szemközti gimnázium előtt. Marosán megkérdezte, mi a garancia, hogy nem hozzák be a családját, ha aláírja a vádakat? „A garancia Rákosi elvtárs és mi vagyunk!” S a „garancia”

sürgette az „eredményt”. Bár Marosán elismerte, hogy rendőrspicli volt, Szücs Ernő mégis úgy érezte, „nem ez az igazi rendőrspiclisége Marosánnak”. „Az én utasításomra mégis továbbment a jegyzőkönyv a párthoz. Ebben teljes mértékben bűnös vagyok” – ismerte el Szücs Ernő 1950 őszén, de a magát igaz útra téríthetőnek valló RM nem „tért meg”. Semmit sem tett.

Szakasitsékkal szemben is alkalmazták a bűnre bíró agitációt: hogy a párt kéri, vállalják a vádat.

Két verés közben Péter többször figyelmeztette Schiffer Pált, hogy „a párt utasítására köteles aláírni mindazt, amit a kihallgatók követelnek tőle” (s ígérte neki, hogy egy-két év múlva kiszabadul, ha Kádárra vall).

RM szocdem-szeánsza (KV-ülés, 1950. aug.) más volt, mint a többi. Marosán, Ries és Vajda Imre „ügyének” ismertetése után senkinek sem kellett hamut hintenie a fejére, ám ennek az volt az ára, hogy a testületet is meggyanúsította, megfenyegette: „Felhívom a KV figyelmét egy hibára, amit a hasonló kérdések taglalásánál a múltban elkövettünk... amikor rájöttünk arra, hogy egy-egy vezető »elvtársunk« az ellenség szolgálatában áll... az illetékes pártfórum előtt teljes részletességgel ismertettük az esetet. Ennek eredménye az volt, hogy amikor a Tito-kérdés

felmerült a Politikai Bizottság(ban) és a Központi Vezetőségben, akkor Rajk és Szakasits külön-külön pontosan előre leinformálták Titót arról, hogy mi készül. Ez Titónak lehetőséget adott arra, hogy alaposan felkészüljön a válaszra. Mi már annak idején csodálkoztunk, hogy megjelent a Tájékoztató Iroda határozata 1948. június 29-én, és este Tito már egy tizenkét oldalas kidolgozott választ tudott adni... Amikor letartóztattuk Rajkot, Szakasits megvallotta hogy ő még aznap...

elégetett kompromittáló iratokat, figyelmeztette az angolokat, amerikaiakat és saját kémtársait.”

„Ezek a tények arra késztetnek bennünket, hogy legyünk óvatosabbak az adatok túl bő ismertetésével.” (Másnap a Titkárság megegyezik: állami vonalon Gerő, a pártban és az ÁVH-nál Farkas helyettesíti az augusztus 21-től szabadságra utazó Rákosit.)

A vashideg logikájú RM esetében nehezen érthető, hogy szövetségeseit (Szakasits, Marosán, Schiffer) megvetette, kemény ellenfelét, Kéthly Annát viszont tisztelte. Marosán, 1962, KB-ülés:

„Most szóljon belőlem a keserűség is. Kéthly Annát 1950 júliusában tartóztatták le és csak 1954 áprilisában ítélték el életfogytiglanig tartó börtönre. Ezután 1954 októberében ügyét felülvizsgálták, megkérdezték, kíván-e rehabilitációt. Kéthly nem élt a felkínált lehetőséggel, ennek ellenére kiengedték. Ellenben mi, baloldaliak, 1956-ig börtönben sínylődtünk... Kéthlyt nem ítélték el rendőrbesúgóként, míg bennünket, Szakasitsot és engem, ilyen címen is elítéltek.”

(Kéthly Anna: „Az ávó áldozatait csaknem kivétel nélkül kémkedéssel vagy szovjetellenes propagandával vádolták. Nálam az erre vonatkozó »bizonyíték« abban állt, hogy kiszolgáltattam az angol követségnek a magyar költségvetést. Mivel a költségvetést nemcsak minden képviselő megkapta, hanem az összes parlamenti újságíró, követségi sajtóattasé is, sőt két forint ellenében a képviselőházi altiszt még haza is vitte a füzeteket nekik, tiltakoztam a vád ellen... A szóban forgó füzeteket a budai Toldy könyvkereskedésben még a nagyközönség is megszerezhette, de azért megkaptam az életfogytiglani kényszermunkát három évvel később.”)

A vezetők feleségét (Szakasitsné, dr. Ries Istvánné) most is ítélet nélkül csukták le. Szakasits korábbi titkára, Babus István ekkor nősült. Főnöke, Berei Andor külügyi államtitkár telefonált neki, hogy sürgősen keresse fel. Nem lehet, mondta, mert a felesége a kapuban várja. Berei ajánlotta, telefonáljon neki, hogy később megy. Öt év múlva találkoztak. Péter Gáborékat Marosán őrei engedték be, s a tábornok kopogtatott a hálószoba ajtaján: „Gyuri, gyere ki!”

Marosánné azt mondta a gyerekeknek, hogy az apjuk titkos pártmegbízással a Szovjetunióban van.

Szakasits Árpád és társainak ügye az első nem nyilvánosan tárgyalt jelentős koncepciós eljárás.

1950. november 24-én az első rendű vádlottat életfogytig tartó fegyházra ítélték; a Rákositól származó cetlin tévedésből Marosán neve mellett szerepelt a halál. A „siralomházban azért még terhelő »vallomást« vettek fel tőle Révai Józsefre és Horváth Mártonra”. Péter pedig azzal fenyegette Szakasitsot, hogy az ítélete halálbüntetés is lehet, s „a párt részére olyan további szolgálatokra szólította fel”, hogy a Kádár-ügy terheltjeire valljon...

Schiffer Pált talán kemény fellépése miatt elválasztották a többiektől, s egyedül őt katonai bíróság elé állították, s halálra ítélték. (Katonai Felsőbíróság, 1954: „A szocialista igazságszolgáltatás alapelveivel, a szocialista humanizmus követelményeivel nem egyeztethető össze az, hogy a bűncselekmény elkövetőjével szemben – az egyébként kétségtelenül indokoltan – kiszabott halálbüntetés a kiszabást követő három év elteltével kerüljön végrehajtásra.” Marosán kevesebb időt töltött a siralomházban. 1951 végén felkereste a börtönben egy magyarul némi akcentussal beszélő férfi, s egész éjszaka faggatta. Utána a Jankó-tanács kivonult a börtönbe és a halálos ítéletet életfogytiglanra változtatta.) Bár a szociáldemokratákon egy halálos ítéletet sem hajtottak végre, mégis többen meghaltak; például Ries István, a köztársasági törvényjavaslatot kidolgozó, beteg igazságügy-miniszter a kihallgatás brutalitása miatt.

Marosán György 1962-ben elmondta, hogy dr. Ries maradványait hosszú ideig tartó kutatás után egy váci meszesgödörben találták meg a sínek mentén. „Dr. Ries István személyével kapcsolatban lehetetlen nem szólni dr. Bauer Miklós ávó-alezredesről... Idézzük csak a nagykereskedő-csemete Rákosihoz küldött jelentéséből, az 1950. július 22-én készült eredeti okiratból: »Beismerő vallomása előtt a sírás, a piszkosság okozta megalázottságot leszidással, leköpéssel és néhány pofonnal igyekeztem fokozni.« Ugyancsak Bauer alezredes, amikor az

Marosán György 1962-ben elmondta, hogy dr. Ries maradványait hosszú ideig tartó kutatás után egy váci meszesgödörben találták meg a sínek mentén. „Dr. Ries István személyével kapcsolatban lehetetlen nem szólni dr. Bauer Miklós ávó-alezredesről... Idézzük csak a nagykereskedő-csemete Rákosihoz küldött jelentéséből, az 1950. július 22-én készült eredeti okiratból: »Beismerő vallomása előtt a sírás, a piszkosság okozta megalázottságot leszidással, leköpéssel és néhány pofonnal igyekeztem fokozni.« Ugyancsak Bauer alezredes, amikor az

In document Rákosi a csúcson1948-1953 (Pldal 169-181)

KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK