Funkcionális fordítás

In document SZÖVEGKOHERENCIAA FORDÍTÁSBAN K ÁROLY K RISZTINA (Pldal 29-32)

2. A FORDÍTÁSI SZÖVEGELEMZŐ MODELL ELMÉLETI HÁTTERE

2.2. Fordítási szövegalkotás és fordítási szöveg

2.2.1. Funkcionális fordítás

Amennyiben a fordítást mint kommunikatív eseményt értelmezzük, előtérbe kerül a fordítást motiváló szándék és a fordítás funkciója, mint a fordítás módszerét meg-határozó alapvető szempontok. A fordító ezek alapján dönti el, hogy a szó szerinti vagy a szabad fordításhoz közelít-e, csak hogy a két szélsőséget említsük. A tapasz-talat azt mutatja, hogy mindegyiknek megvannak a korlátai: szó szerinti fordítás ese-tében fennáll annak a veszélye, hogy idegenül hangzó célnyelvi szöveg jön létre, a má-sik esetben viszont, ha a fordító a célnyelvi kultúrában szokásos megformáláshoz igazítja a szöveget, a megfelelések követhetők benne kevésbé nyomon.

A szó szerinti és a szabad fordítás problematikája a formalizmus és a funkciona-lizmus kérdéséhez vezet vissza. De Beaugrande (1997: 371) a probléma megoldását

30

abban látja, ha a formát eszköznek tekintjük, amelynek célja a funkció megvalósí-tása. Vélekedése szerint a szöveg abban az esetben sérül, ha a szó szerinti vagy a sza-bad fordítás a formát és a funkciót elválasztja egymástól, vagyis (a) az eszközök célja nem világos, vagy (b) a célok kifejezésének eszközei nem egyértelműek. Ezért a he-lyes megközelítés az, amely nem a nyelvet vizsgálja önmagában, hanem azt a világról és a társadalomról alkotott tudás függvényében láttatja. Ez ugyanis az, ami meg-határozza a formális egyezés mértékét.

Funkcionális megközelítésben nagy hangsúly kerül a célnyelvi szöveg produk-ciójára és arra, hogy a fordítás eredményeként létrejövő célnyelvi szöveg megfelel-jen a befogadók elvárásainak és a célnyelvi kultúrának általában a szöveggel és külön-külön az egyes szövegfajtákkal szemben támasztott követelményeinek (JAKOBSEN

1993; NEUBERT 1985: 18; NEUBERT−SHREVE 1992: 7; SNELL-HORNBY−HÖNIG− KUSSMAUL−SCHMIDT1998: 58−60; VINCZE2004: 29). A fordítás kommunikatív as-pektusainak hangsúlyossága miatt a szakirodalom egyre erőteljesebben foglalkozik a fordítás produktív vonatkozásaival, olyannyira, hogy néhányan alig tesznek kü-lönbséget az eredeti és a fordítási szövegalkotás között (JAKOBSEN1993).

Jakobsen (1993) a fordításról mint szöveg(re)produkcióról szóló tanulmányá-ban arra mutat rá, hogy a fordítás (a szakfordítás éppúgy, mint a műfordítás) az ere-deti szövegalkotáshoz hasonló értékű képességeket feltételez és azonos mennyiségű erőfeszítést igényel. A fordítás kommunikatív, pragmatikai szempontú megközelí-tésével (lásd Vermeer skoposelméletét vagy Reiss és Vermeer 1984-es, a kommuni-katív fordításról szóló munkáját) kiemelt szerephez jutnak a kommunikáció kultúra-és helyzetspecifikus vonatkozásai, kultúra-és a fordító feladatává válik, hogy olyan cél-nyelvi szöveget hozzon létre, amely képes betölteni a célját.

Vermeer (1978) skoposelméletetöbb szempontból is lényeges a könyvben be-mutatott kutatás szempontjából. A skoposelmélet szerint a fordítás módszerét és a fordítási stratégiákat a fordítás célja határozza meg. A fordítás folyamata tehát nem a forrásnyelvi szövegtől, a forrásnyelvi szöveg befogadóra gyakorolt hatásá-tól, vagy a szerző által a szövegnek dedikált funkciótól függ (amelyek az ekviva-lenciacentrikus elméletek fő kritériumai), hanem a célnyelvi szöveg funkciójától (skoposától), amit pedig a „megrendelő”, pontosabban annak igényei szabnak meg.

Következésképp a skoposnagymértékben függ a célnyelvi felhasználótól, valamint annak kulturális hátterétől. A skoposszabály mellett Vermeer két további szabály fon-tosságát is hangsúlyozza. A koherenciaszabály értelmében a célnyelvi szövegnek any-nyira kell koherensnek lennie, hogy felhasználója – adott háttérismeretek birtoká-ban és szituációbirtoká-ban – megértse (1978: 100). A másik szabály a forrásnyelvi és a fordítási szöveg közötti intertextuális koherenciára vonatkozik. Az ún. hűségsza-bály(fidelity rule)szerint a skoposelvet, valamint a (szövegen belüli/intratextuális) koherenciaszabályt oly módon kell érvényesíteni, hogy közben a két szöveg közötti kapcsolat fennmaradjon. A fentiekből az is következik, hogy mivel a skopos

befo-⎢

31

gadóról befogadóra változhat, a forrás- és a célnyelvi szöveg skoposa (funkciója) el-térő lehet. Ez lényeges következményekkel járhat a műfaj szempontjából (amely je-len kutatásnak is kiemelt tényezője). Ebben az értelemben nem a forrásnyelvi szö-veg műfaja határozza meg a célnyelvi szöszö-veg műfaját, illetve nem a műfaj szabja meg a fordítás formai jegyeit, hanem a skopos:a fordítás skoposa függvényében dől el, hogy milyen műfajú legyen a fordítás (a műfaj tehát − mint a skopos következmé-nye − csupán másodlagos tékövetkezmé-nyező) (VERMEER1989).

A fordításoknak tehát egyre inkább független, autonóm, önálló szövegként kell funkcionálniuk, és nem mutathatják annak jelét, hogy fordítás nyomán keletkeztek (WILLIAMS2005: 124). A fordítási szöveg, mint kommunikatív esemény, akkor ké-pes elérni a célját, ha az – Jakobsen (1993: 157) terminusával élve – „funkcionális”

és „természetes” szöveg, vagyis olyan, mint az eredeti szövegek. Ebben az értelem-ben létjogosultságot nyer az a nézet, amely a fordítót mint célnyelvi „szerzőt” jele-níti meg. Ebben a szellemben nyilatkozik a fordítóról Albert (2011) is, amikor a for-dító személyének jelentőségét hangsúlyozza a fordítás tanulmányozása során:

Hogyan is zárhatná ki a fordításelmélet az elemzéseiből magát a fordítót, aki meg-teremti, létrehozza a célnyelvi szöveget, és aki ilyen értelemben a szöveg társszer-zőjének minősül? (ALBERT2011: 41)

Fordítás során többről van tehát szó, mint „ekvivalens” célnyelvi szöveg létrehozá-sáról. Reiss és Vermeer (1984) az „Adäquatheit”(megfelelés, adekvátság) szót hasz-nálja a kommunikatív és funkcionális fordítás céljának meghatározásakor. A fordító célja nem a tökéletes (a szöveg minden dimenziójára kiterjedő) ekvivalencia létre-hozása, hanem − a kommunikáció és a fordítás célja szempontjából releváns

„dimenzió” figyelembevételével − egy bizonyosértelemben megfelelő célnyelvi szöveg alkotása (JAKOBSEN1993: 158). A fordítás abban az esetben tekinthető ilyen érte-lemben megfelelőnek, ha a célnyelvi szöveg tükrözi a forrásnyelvi szöveg releváns di-menzióját. Az adekvátság tehát Reiss és Vermeer felfogásában tágabb fogalom, mint az ekvivalencia. Amennyiben ugyanis az ekvivalencia esetében nemcsak egy di-menzió visszaadása a feladat, hanem az összesé, az ekvivalens célnyelvi szöveg tel-jesíti az adekvátság kritériumát. Az ekvivalencia tehát az adekvátság egy speciális le-hetőségének tekinthető.5Reiss és Vermeer (1984) szerint csak kommunikatív fordítás eredményeként jöhet létre olyan célnyelvi szöveg, amely szemantikai, pragmatikai és kulturális szempontból is megfelelő, és amely az eredeti célnyelvi szövegekhez mér-hető. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a teljes szövegekvivalencia6

5 Ezzel a főként Reiss által képviselt nézettel a szakirodalomban nem mindenki ért egyet; van olyan, aki szerint a két fogalom nem áll összefüggésben.

6 A szövegszintű ekvivalencia természetesen nem feltétlenül jelent ekvivalenciát az alsóbb nyelvi szinteken (és fordítva).

32

megteremtése nem feltétlenül cél a fordítás során(sok esetben ez nem is valósít-ható meg). Az ekvivalencia lehet célja a fordításnak, de ez nem szükségszerű; a for-dítás attól még lehet megfelelő (adekvát), ha nem ekvivalens a forrásnyelvi szöveg-gel (JAKOBSEN1993: 159).

In document SZÖVEGKOHERENCIAA FORDÍTÁSBAN K ÁROLY K RISZTINA (Pldal 29-32)