• Nem Talált Eredményt

6. 2. A forrás

In document DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Jakab Réka (Pldal 158-162)

A pápai zsidóságról készült 1848. évi összeírásra úgy tekintünk, mint a közösség betelepülésétől induló fejlődése rendi korszakbeli végpontjának dokumentumára. Az összeírás – véleményünk szerint – az eddigi fejezetekben bemutatott folyamat végeredményét tükrözi. Az összeírás a betelepülés, a befogadó uradalom nyújtotta életlehetőségek, a befogadó városi környezet viselkedése, viszonyulása, az ezek függvényében kialakult gazdasági munkamegosztás, majd az ezekből fakadó életlehetőségek révén kialakult társadalmi szerkezet 1848. évi metszetét adja. A bő egy évszázadon át tartó, fejlődésnek tekinthető folyamat 1848 után sem zárult le, hanem a társadalmi berendezkedés megváltozásával és a polgári korszak beköszöntével átalakulva zajlott tovább. Az új korszak a rendi keretek felszámolásával az addig földesúri hatalom alatt álló pápai zsidóság életében is változásokat hozott. Ezért az 1848 utáni időszakot a pápai zsidók esetében is új korszaknak tekintve, úgy véljük, hogy az éppen zajló össztársadalmi változások közepette rögzített összeírást is tekinthetjük a vizsgált korszakunkat lezáró állapotnak. Azok a törvényi és gazdasági keretek, amelyek a közösség létrejöttét és növekedését lehetővé tették, 1848 áprilisában megszűntek. Az összeírás a közösség aktuális állapotáról ad metszetet. Ennek elemzésével a pápai zsidók 1848. évi társadalmi, gazdasági, demográfiai és egyéb jellemzőit rögzíthetjük. Az előző fejezetekben azt kívántuk bemutatni, hogy az összeírást megelőző 100 éves időszakban milyen folyamatok érvényesültek, melyek voltak azok az együttható tényezők, amelyek az 1848-ra kialakult állapothoz vezettek. Milyen jogi, gazdasági, népesedési tényezők játszottak szerepet egy ilyen nagy létszámú közösség létrejöttében? Ezen tényezők közül részletesen

745 Ilyenekre az év során nem került sor. Az összeírások eredményei nem igazolták azt a feltételezést, amire a zsidóellenes megmozdulások hivatkoztak, hogy ti. nagyszámú idegen, külföldi zsidó szivárgott volna be a városokba 1840 után. HARASZTI 1999. 198.

746 A zavargásokra lásd: HUDI 1984a. 373–374. A belügyminiszteri utasítás szövegét kiadta: NÉMETH 2002.

177–178.

747 VeML IV.1.h Összeírás. Aláírók: Szakonyi Lajos járási főszolgabíró, Horváth Ignác járási esküdt, Villax Antal polgármester, Könnye Ferenc városi főjegyző, Slosz Salamon zsidó községi jegyző.

vizsgáltuk azokat a külső hatásokat, amelyek a 18. század elején a nagyobb arányú bevándorlást elindították, majd azokat, amelyek lehetővé tették a Pápa városi és uradalmi megtelepedést. Ezután megvizsgáltuk a létrejött zsidó közösség életét meghatározó országos és uradalmi, illetve városi kereteket, a zsidók rendi társadalmon kívül eső helyzetét az uradalmi és városi joghatóság vonatkozásában. Bemutattuk a kialakult közösség belső társadalmi jellemzőit, majd gazdasági lehetőségeiket és az ezek által meghatározott gazdasági tevékenységüket. A megismerhető folyamatok összefoglalásánál csak utaltunk az 1848-as összeírásból kinyerhető megfelelő adatokra, azokat a forrás összetett volta és adatgazdagsága miatt részletesen a következőkben elemezzük. Célunk a pápai zsidó közösség komplex vizsgálata, a közösség szerveződésének, működésének feltárása volt az elérhető legteljesebb forrásanyag bevonásával és elemzésével. Itt megkísérlünk még közelebb kerülni a közösséget alkotó egyes családokhoz és az azokat alkotó egyénekhez.

Az összeírás adatait az imént felsorolt elemzési szempontoknak megfelelően vizsgáljuk, és ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel: kik alkotják a közösséget, honnan jöttek, mi a megélhetésük alapja, milyen szerepet visznek a város gazdasági életében, közösségükre milyen társadalmi rétegzettség jellemző? Ezen túlmenően – a forrás jellegéből következően – lehetőségünk van a közösség háztartás- és családszerkezetének vizsgálatára, a népesség demográfiai jellemzőinek bemutatására is.

A zsidók 1848-ban történt számbavétele országosan egy speciális lélekösszeírást eredményezett. Az összeírás céljából következett, hogy az adott településen, így Pápán is igyekezett a teljes zsidó népességet számba venni. Az engedély nélkül a városban élő, vagy a nem pápai illetőségű, ideiglenesen a városban tartózkodó (pl. iparos legény) zsidó lakosok összeírása minden korábbi, bármilyen célból (pl. adókivetés, népszámlálás) készült összeíráshoz képest szélesebb körű és teljesebb adatsort eredményezett. Míg korábban a türelmi adó megállapítása céljából készült összeírásokból az extraneusok és az ún.

indigenák kimaradtak, most éppen ezek pontos számának a megállapítása volt a cél úgy, hogy az engedéllyel itt lakó és állandó lakos zsidókat is összeírták. Ezért az összeírás – a lélekösszeírásokhoz hasonlóan – az állónépesség mellett a migráns, mozgó elemeket is tartalmazza: a városban tanuló fiúkat, vándor iparos legényeket stb. tehát a teljes jelenlévő népességet.

Az összeírás rendkívüli volta miatt a felvett adatok is némileg más megközelítést tükröznek, mint a korábbi összeírásoké. Ezért a táblázat rovatai a megszokott népesség-összeírásoktól és az adóösszeírások rovataitól is eltérnek, ugyanakkor – követve azok évtizedeken keresztül kialakult módszertanát – az összeírás alapegységének a háztartást tekintik. Hasonlóan az 1770-es években induló kamarai, majd országos lélekösszeíráshoz, a háztartások minden tagját számba vették, háztartás (familia) alatt a családfővel egy kenyéren élő teljes háznépet értve: családtagok és a velük élő nem házas rokont, illetve szolgaszemélyzetet, alkalmazottat is. Ezek a háztartások azonban nem voltak állandó egységek, hanem folyamatosan változtak, ezért az itt vizsgált háztartások tartalmát maga a forrás határozza meg.748

Az összeírás táblázatát a belügyminiszteri rendeletben meghatározott rovatok szerint készítették el.749 Az alapegység a zsidó háztartás volt. Minden háztartás kapott egy számot, az azon belül élő személyeket azonban sem a családon belül egyenként, sem folytatólagosan nem jelölték meg számokkal. Minden háztartás esetében felvették a háztartásfő vagy családfő nevét, majd hozzá viszonyítva, megállapítva és megjelölve a vele

748 POZSGAI 2001

749 A mellékelt mintának köszönhetően az egyes vármegyék felmérései egységes összeírásokat eredményeztek.

együtt élők státuszát, név szerint összeírták a család, illetve háztartás tagjait: feleség, gyermek, rokon, unoka, magányos felmenő, szolga, legény, inas, vagy alkalmazott. Az így keletkezett név szerinti összeírásban az alábbi nyolc rovat szerepel:

1. Családtagok névsora 2. Életkor

3. Születés helye (ország, község) 4. Letelepedési engedély

5. Ha nincs letelepedési engedély, mióta lakik Magyarországon, a községben

6. Kereset módja 7. Magaviselete 8. Észrevételek

A rovatcímekből látható, hogy az utasításban nem írtak elő a népesség-összeírásokból, vagy az adóösszeírásokból ismert kategorizálást, például jövedelmi vagy szakmai, életkori, vagy egyéb státuszbeli besorolást. Az összeírt zsidó lakosság társadalmi és gazdasági helyzetének elemzését megkísérlő történész számára ez részben tekinthető sajnálatos fogyatékosságnak, ha arra gondolunk, hogy a mégoly pontatlan jövedelmi besorolás is lehetővé tett volna egyfajta vagyoni rétegződésre vonatkozó vizsgálatot. Ugyanakkor azáltal, hogy itt nem használtak társadalmi kategória szerinti besorolást, több lehetőség maradt a kései elemző számára arra vonatkozóan, hogy saját szempontjai és kérdésfeltevései szerint, minden előzetes kategorizálásban rejlő leegyszerűsítés vagy pontatlanság kiküszöbölésével, a maga alkotta kategóriákba sorolja be a népességet és aszerint vonjon le következtetéseket.

Az összeírásban szerepelő egyének háztartásfőhöz viszonyított státuszának megjelölésén kívül semmilyen kategorizálást nem alkalmaztak az összeírók. Ezt azonban igen körültekintően, az olykor bonyolult családi viszonyok pontos jelölésével rögzítették, ezzel részletes elemzésnek hagyva teret. Az összeírt családfőket nem sorolták az összeírásokból ismert, leegyszerűsített foglalkozási kategóriákba (kézművesek, kereskedők, földművesek), hanem a megélhetési forrásukra vonatkozó rubrikába pontosan megnevezték az általuk űzött foglalkozást. Az összeírók által felvett adatok tehát – amennyiben precízen jártak el – objektív elemzést tesznek lehetővé. Ezt azt objektivitást azonban a statisztikai jellegű megállapítások érdekében mi magunk vagyunk kénytelenek szűkíteni a háztartásfők és a háztartáson belül élő további kereső egyének foglalkozásának magunk által felállított kategóriákba történő besorolásával. Az adatok különböző statisztikai lekérdezései, a mi forrással szemben megfogalmazott szubjektív kérdésfeltevéseink, tehát az ezekre alapozott adatszűrés is szubjektív eredményt hoznak, amit a pápai zsidóságra vonatkozó, egyéb forrásokból szerzett ismereteink segítségével értelmezünk. Ez, ha feltételezzük, hogy az adatokat helyesen értelmezzük és kérdésfeltevésünk is megfelelő, pontosabb következtetéseket eredményezhet, mint például az 1828-as összeírás adatainak elemzése, ahol az összeírók a táblázat rovatait nem minden esetben értelmezték megfelelően, vagy nem alkalmazták következetesen azokat, így megfelelő forráskritika, vagy kontrollforrások hiányában már eleve az elemzés alapja, kiindulópontja vált félrevezetővé, ami csak hibás következtetéseket eredményezhet.750

Az összeírás demográfiai elemzésekor a pápai zsidó népességnek csak az 1848. évi állapotára vonatkozóan tehetünk megállapításokat. A pápai zsidóság családrekonstitúciós vizsgálatára nem vállalkozhatunk. A közösség iratanyagának pusztulása miatt nem áll rendelkezésünkre olyan egyéb forrás, pl. anyakönyv, amely segítségével az egész

750 Lásd: EPERJESSY 1990, BÁCSKAI 1988

közösségre vonatkozóan népesedési tendenciákat, vagy folyamatokat tudnánk bemutatni.

Mivel rendelkezésünkre áll az 1828-as regnicolaris összeírás pápai adatsora, továbbá az 1831. évi türelmi adó összeírás, bizonyos – elsősorban nem demográfiai jellegű – összehasonlításokat tehetünk. Az 1828-as összeírással való összevetés pontosabb következtetéseket eredményezhet, mint az 1831. évi esetében, ugyanis utóbbi csupán a türelmi adót fizető családfőket tartalmazza. A család vagy a háztartás méretére vonatkozó adatai azonban kiegészítik és pontosítják az 1828-as összeírás ugyanerre vonatkozó adatait, mivel nem csak a 18–60 év közötti adózó lakosokat tartalmazza, hanem az összes család- és háztartástagot nem szerinti bontásban.

Az 1848-as összeírás elemzésénél, ahol lehetőségünk van rá, utalunk az 1828/31-es adatokra is. Mivel azonban ez a lehetőség teljes körűen nem áll fenn, továbbá a korábbi fejezetekben megkíséreltük a folyamatokat bemutatni, itt most elsősorban az 1848. évi összeírás „tartalma, rendje, belső összefüggései” szerinti elemzésére törekszünk.751

A zsidó lakosság számbavétele – céljával összefüggésben – név szerinti lélekösszeírást eredményezett. Ilyen jellegű összeírásokat csak a 18. század második felében foganatosított katolikus egyházmegyei Status animarum-ok tartalmaznak, amelyek egy-egy település teljes lakosságát név szerint, életkoruk megjelölésével együtt írták össze.752 Ezekhez hasonlóan a zsidók összeírásakor a családfő neve mellett nem pusztán számokkal jelölték a családtagokat, hanem név szerint megismerhetjük a feleségeket, a gyermekeket és minden személyt (magányos felmenő, rokon, iparos-, ill. vándorlegény), aki a családfővel közös háztarásban élt. Ugyanígy minden személy esetében pontosan jelölték életkorukat.

A 609 zsidó háztartást753 tartalmazó összeírásban összesen 2962 fő adatait rögzítették. Egy kisebb városi lakosság754 méretének megfelelő pápai zsidó közösségre vonatkozó adatmennyiség komplex vizsgálatra nyújt lehetőséget, amelynek eredményei általánosságban is érvényes megállapításokat eredményezhetnek.

Mindeddig nem találkoztunk az összeírás időszakából olyan forrással, amelynek segítségével az 1848-ban összeírt zsidó családokat a városon belül biztonsággal lokalizálhatnánk. Az 1857. évi városi kataszteri felméréskor készült háztulajdonosi jegyzékben (Hausbesitzer) a 9 évvel korábban összeírt 609 háztartásfő közül mindössze 72 fő (11,82 %) található meg név szerint. Nyilvánvalóan a két adatsor felvétele között eltelt időszak alatt a zsidó családfők köre némileg változott: egyesek meghaltak, elköltöztek, illetve korábbi fiatal családtagok, vagy új beköltözők váltak háztulajdonossá. A háztulajdonosi névsor alapján a zsidó háztartásfők közül 72 pontos lakhelye a felméréskor készült térkép segítségével lokalizálható. A beazonosítható házak kis száma és szórtsága azonban nem teszi lehetővé, hogy biztonsággal meg tudjuk állapítani az 1848-as összeírás felvételének sorrendjét, így a fennmaradó 537 családfő körülbelüli (utcaszintű) lakhelyét.

Nem beszélve arról, hogy az eltelt kilenc év alatt a beazonosított háztulajdonosok is költözhettek, illetve lakóházat cserélhettek.

751 DÁNYI 1993. 110.

752 Lásd többek közt Padányi Bíró Márton veszprémi egyházmegyei összeírásait. A Zala megyei részt kiadta:

ÖRDÖG 1991–1998

753 Az összeírásban csak a háztartások kaptak sorszámot, az egyes lakosok nem. A rovatos, kereken 200 oldalas táblázat alján az utolsó háztartás sorszáma 618. A háztartások számát azonban tévesen határozták meg. Valószínűleg maguk az összeírást készítők sem vették észre, hogy a 90. sorszám után véletlenül nem 91-t írtak, hanem 100-at. Így a háztartások tényleges száma 618 helyett valójában 609!

754 Horváth Gergely Krisztián Magyaróvár esetében 1850-ből 2008 fős városi lakosság adatait elemezte.

HORVÁTH 2011

Ennek hiányában csak hozzávetőlegesen tudjuk megállapítani, hogy az összeírók milyen logika és sorrend szerint haladtak. Az első összeírt zsidó háztartás a város 3-as számú házában, a kastély közelében lakott, tehát feltételezhető, hogy az eredeti szándék szerint a lakóházak számozása szerint haladtak volna. Azonban a következő beazonosítható két háztulajdonost már a Főpiac mögötti tömbben írták össze, egyiket a Korvin, másikat a Szent László utca elején. Az őket követő néhány háztulajdonos háztartásfő mindegyike más-más utcában lakott. A Főpiacot övező házak zsidó tulajdonosait – és a valószínűleg ezek házaiban lakókat is – azonban egymást követően vették számba. Ezután a zsidók által sűrűn lakott utcák (Ispotály utca, Főiskola utca, Szent László utca, Bástya utca) lakói következnek különösebb rendszer nélkül.

Akárcsak a korábbi időszakokban, ekkor sem lakott minden zsidó család saját házban. Az összeírásban erre vonatkozó adatokat nem vettek fel, de nyilvánvaló, hogy a zsidó közösségen belül ekkor is nagyobb arányt képviseltek az albérlő családok, akik keresztény és zsidó tulajdonosok házában laktak. Nincs okunk feltételezni, hogy először a háztulajdonnal rendelkező, tehát saját házukban lakó háztartásokat vették számba, és csak azután az albérlőket. Valószínűbbnek tartjuk, hogy utóbbiakat – zsidó szállásadó esetében – az adott ház tulajdonosának összeírása után vették nyilvántartásba. Függetlenül attól, hogy egy háztartásfő saját házában lakott-e vagy albérlő volt, önálló háztartásként vették fel az összeírásba.

Az egymást követő háztartásokon belül először a háztartásfőt írták össze, aki egyben a család vagy nagycsalád feje is volt. A második helyen őt – ha volt – a felesége követte. Harmadik helyen a gyermekek következtek megszabott hierarchia szerint: először a fiúk születésük sorrendjében, majd a lányok szintén születésük sorrendjében. Például egy 2 éves fiút 17 éves nővére előtt soroltak fel. A gyermekeket a rokonok követték, akiket születésük sorrendjében írtak össze, így a sort többnyire a háztartásban élő özveggyel kezdték. Abban az esetben, amikor a rokonnak házastársa, esetleg gyermekei is voltak, akkor a rokoni sort a rokon családfővel kezdték függetlenül attól, hogy ő vérszerinti vagy műrokon (pl. sógor) volt. A rokonok után a legények, tanoncok, illetve az alkalmazottak következtek.

In document DOKTORI DISSZERTÁCIÓ Jakab Réka (Pldal 158-162)