A fordítási szöveg a fordításkutatásban

In document SZÖVEGKOHERENCIAA FORDÍTÁSBAN K ÁROLY K RISZTINA (Pldal 25-29)

2. A FORDÍTÁSI SZÖVEGELEMZŐ MODELL ELMÉLETI HÁTTERE

2.1. A fordítási szöveg a fordításkutatásban

A fordítási szöveg „a fordítási folyamat eredményeként, a forrásnyelvi szöveg alap-ján keletkező célnyelvi szöveg” (KÁROLY2007: 12). A fordítástudomány területén végzett kutatásokon végigtekintve jól látható, hogy a fordítási szöveg sajátosságai-nak alaposabb megismerése a fordítás elméleti és gyakorlati kérdéseinek megvála-szolásához egyaránt szükséges. A fordítás tudománya számos, a fordítás szem-pontjából lényeges összetevő tanulmányozását magába foglalja: a fordító személyét

25

25

26

és sajátos társadalmi környezetét, a forrás- és a célnyelvi kultúra jellemzőit, a fordí-tás folyamatát kísérő mentális folyamatokat, a forrás- és a célnyelvi szöveget, a for-dítói kompetenciát, a fordítási műveleteket és stratégiákat, a fordítóképzést, a fordí-tási normát3és így tovább. A fordítás elméletének ezért szükségképpen fel kell ölelnie mindegyik tényező vizsgálatát, beleértve a fordítási szöveget is.

A „Translation Studies”terminust4először Holmes alkalmazta 1972-es híres,

„The name and nature of Translation Studies” című előadásában, teret engedve benne minden, a fordítással foglalkozó tudományos vizsgálódásnak (tehát nemcsak a fordítás elméletére korlátozva a fogalmat). Három részre osztotta a tudományte-rület tevékenységi körét: alkalmazott, leíró és elméleti fordítástudományra. A fordí-tástudomány mint komplex kutatási tartomány tudomány-rendszertani leírásával Holmes (1988b), Bassnett (1980/1991) és Snell-Hornby (1988) munkái foglalkoznak, a holmesi előadás óta eltelt idő során kialakult tudományelméleti problémákat pe-dig kritikai megközelítésben Gambier és Doorslaer (2009) kötete tárgyalja. Ami a je-len vállalkozás szempontjából igazán lényeges az az, hogy a tudományterület sok-oldalúsága ellenére a fordítástudomány és a fordításelmélet célját és feladatait körülhatároló tanulmányok mindegyikében, ha eltérő szemszögből is, de utalás tör-ténik a fordításra mint szövegre. A különféle (elméleti és gyakorlati) megközelíté-sek szinte kivétel nélkül központi szerepet tulajdonítanak a fordítási szöveg vizs-gálatának.

Az elméleti munkák közül Popovič például a fordításelmélet (amely terminus nála a teljes fordítástudományt felöleli) tevékenységi körének meghatározásában kü-lön megemlíti a fordítási szöveg modellálásának jelentőségét. Szerinte a fordításel-mélet a fordítás szisztematikus tanulmányozásának tudománya, melynek célja a fordítás folyamatának és szövegének modellálása (POPOVIČ1976: 23).

Holmes (1988a) tudomány-rendszertani megközelítésében is hasonlóan köz-ponti helyet foglal el a fordítási szöveg mint „fordítási produktum”. Az ő rendsze-rében a leíró fordítástudomány legalább három „alelméletből” áll, melyek a követ-kezőket vizsgálják: a fordítási folyamatot, a fordítási produktumot és a fordítás funkcióját (HOLMES1988a: 98).

3 A fordítási norma azon fordítási stratégiák összessége, amelyeket adott kultúrában és szövegek esetében a fordítók előnyben részesítenek más stratégiákkal szemben és rendszeresen alkalmaznak (BAKER1993: 240). A nyelvi norma kérdésével pl. Balázs (1993), Bartsch (1987), Heltai (2004), Klaudy (1994), Tolcsvai Nagy (1992, 1998), Villó (1992) foglalkozik részletesen. A fordítási normákról pl.

Chesterman (1993, 1997), Englund Dimitrova (2005: 44) és Toury (1980, 1995) munkáiból tájékozódhatunk.

4 A terminust a magyarban hagyományosan „fordítástudomány”-nak feleltetjük meg, de léteznek a tu-dományterület elnevezésére ettől eltérő megoldások is. Albert (2011: 20–21) például a „traduktoló-gia” szót használja a fordításról való gondolkodás, elmélkedés leírására, Bańczerowskinál (1996) pe-dig a „transzlatorika” fogalom jelenik meg.

27

A fordítási szöveg kifejezetten szövegnyelvészeti vizsgálatának jelentőségére Snell-Hornby hívja fel a figyelmet 1991-es munkájában. Snell-Hornby (1991: 19) a fordítástudományt olyan „interdiszciplínának” tartja (a terminust Tourytól köl-csönzi), amely számos egyéb tudományág (pl. terminológia, lexikográfia, szeman-tika, műfordítás, gépi fordítás stb.) mellett szükségképpen magába foglalja a szö-vegnyelvészetet, valamint a szocio- és a pszicholingvisztikát is.

Ha a fordítás elméletének feladatait Newmark (1981/1988) meghatározása alapján közelítjük meg, fény derül arra is, hogy a fordítási szöveg tanulmányozása (elméleti relevanciája mellett) milyen gyakorlati haszonnal is jár. Newmark meg-közelítésében a fordítás elméletének fő feladata egyfelől a megfelelő fordítási mód-szerek meghatározása, másfelől elvi és szabályi keret alkotása a szövegek fordításá-hoz és a fordításkritikáfordításá-hoz (NEWMARK1981/1988: 19). Mindez azonban csak abban az esetben lehetséges, ha elegendő ismerethez jutunk (többek között) a fordítási szö-veg jellegzetességeire vonatkozóan. A fordítási szöszö-veg nyelvi és nem nyelvi (kogni-tív, illetve a társadalmi kontextus által meghatározott) sajátságainak leírása ezért el-engedhetetlen részét képezi minden, a fordítások minőségének értékelését és a fordítók képzését és a fordítói kompetencia fejlesztését célul kitűző vállalkozásnak.

A fordítási szöveg vizsgálatának jelentőségét jól mutatja az is, hogy a szöveg-centrikus megközelítésmindig is jelen volt a fordítás tanulmányozásában. A for-dítástudományon belül többféle megközelítésben, több szemszögből (irodalmi, nyelvészeti, pedagógiai stb.) is vizsgálták a fordítási szövegalkotást. Csupán az vál-tozott időről időre, hogy az egyes irányzatok éppen mit tartottak a leglényegesebb-nek a fordítás minőségéleglényegesebb-nek meghatározása szempontjából. A szövegközpontúság már a különféle megközelítések elnevezésében is megjelent. A „forrásnyelvi szövegre orientált fordításkutatás” (source text-oriented translation studies)terminust például Toury alkalmazta azokra az elsősorban irodalmi fordításokra vonatkozó megköze-lítésekre, amelyek a forrásnyelvi szöveg bizonyos jegyeinek „reprodukálását” vár-ták a fordítástól és erősen normatív jellegűek voltak. E megközelítéssel szemben Toury (1984a) az ún. „célnyelvi szövegre orientált fordításkutatás” (target text-oriented translation studies)jelentőségét hangsúlyozta. A célnyelvi szövegre orientált meg-közelítés élesen szembeszegül azzal a felfogással, amely a célnyelvi szöveget csupán a forrásnyelvi szöveg rekonstrukciójának tartja. Toury a figyelmet a célnyelvi szövegre, valamint a fordítási szöveg célnyelvi kultúrában betöltött szerepére irányítja. Elfogadja ugyan azt, hogy a célnyelvi szöveg (általában) egy másik nyelven már létező szöve-gen alapul, de amellett érvel, hogy a fordítás „identitását” nem a forrásnyelvi szöveg vagy a fordítás módszere határozza meg, hanem „a célnyelvi kultúra konstellációja”

(TOURY1984a: 75–76). Szerinte a fordításnak az eredeti szövegtől függetlenül, ön-állóan kell megállnia a helyét a célnyelvi kulturális és nyelvi környezetben, s ezért en-nek megfelelően érdemes vizsgálni is. Ez a felfogás az én megközelítésem szem-pontjából is meghatározó, ezért erre a későbbiekben még részletesen visszatérek.

28

Ehhez a megközelítéshez áll közel az ún. „transzferorientált fordításkutatás” is.

Ezt a terminust a göttingeni iskola képviselői vezették be, akik elsősorban az ame-rikai irodalom német fordításait vizsgálták. Bár bizonyos tekintetben hasonló né-zeteket képviseltek, mint a célnyelvi szövegre orientált megközelítés képviselői, a fókuszuk annál tágabb. A fordítást ők egy nyelvi, irodalmi és kulturális határokon átívelő ún. „átviteli cselekvés” (FRANK1990: 12) eredményének tartják. Ez a meg-közelítés azért tágabb, mint a célnyelvi szövegre orientált megmeg-közelítés, mert több tényező együttes hatását vizsgálja: figyelembe veszi a forrásnyelvi és a célnyelvi ol-dalt, a kettő különbségeit, és jelentős szerepet tulajdonít a fordítónak is.

Bár a szövegközpontúság mindig jelen volt a fordítástudományban, a modern fordításelmélet 1950–60-as évekre tehető korszakában bizonyos fokú eltávolodás volt észlelhető a szövegtől. Paradox módon a szövegtől való eltávolodást éppen a nyel-vészeti fordításelmélet keletkezése és önállósodása jelentette (KLAUDY2004: 53–54).

Ebben az időszakban ugyanis a nyelvészeti fordításelmélet, a nyelvtudomány esz-közeinek felhasználásával, kiterjesztette az érdeklődési körét a szépirodalmi szöve-gek fordításán túl az egyéb, tudományos, műszaki stb. szöveszöve-gek fordításának ta-nulmányozására. Mivel ez akkoriban az alsóbb nyelvi szintek (elsősorban a szavak, szó- és grammatikai szerkezetek) célnyelvi megfeleltetésének vizsgálatát jelentette, szükségképpen a szövegtől való eltávolodást vonta maga után (lásd pl. Recker (1950) és Fjodorov (1953) fordításelméleti alapműveit). Bár a nyelvészeti fordítás-kutatás fellendülése örvendetes volt, az 1960–70-es években a szövegnyelvészet előretörése nyomán a fordításkutatásban is felismerték azt, hogy a nyelvi rendszer kizárólagos vizsgálatán keresztül nem lehet megfelelően leírni a fordítás és a fordí-tási szöveg sokrétű sajátságait. De Beaugrande és Dressler a következő módon ma-gyarázza a szövegtan és a fordítástudomány összekapcsolásának létjogosultságát:

A szövegtan a fordítástudomány számára is hasznos lehet. A fordítás legfőképpen a nyelv aktualizálásából áll, éppen ezért a virtuális és önkörükbe zárt rendszerekbe való hagyományos belefeledkezés hátráltatta a fordításelmélet fejlődését. Ez a fel-ismerés drámai módon világossá vált, amikor a virtuális rendszereket gépi fordí-tás kizárólagos alapjaként próbálták használni: az a számítógép, amely csak egy nyelvtannal és egy szótárral (mindkettő virtuális rendszer) volt felszerelve, képte-lennek találtatott a megbízható működésre, mivel nem tudta figyelembe venni a szö-vegkörnyezetet (DEBEAUGRANDE−DRESSLER2000: 276).

Az elmúlt bő negyven év kutatási tevékenysége arról tanúskodik, hogy a szövegtan mind elméleti, mind módszertani szempontból jelentős elvekkel és eredményekkel gazdagítja a fordítási szöveggel és a fordítási szövegalkotással kapcsolatos tudás-unkat. Ennek a fordítás tudománya szempontjából különösen jótékony interdisz-ciplináris együttműködésnek a fő területeit és eddig elért eredményeit 2007-es munkámban tárgyalom részletesen (KÁROLY2007): rámutatok a szövegtan azon

29

elméleti és empirikus eredményeire, amelyek a fordítási szöveg/szövegalkotás sajá-tosságainak feltérképezésében a kutató segítségére lehetnek, és bemutatom a for-dításról mint szövegről/szövegalkotásról a hazai és a nemzetközi szakirodalomban rendelkezésünkre álló ismereteket.

In document SZÖVEGKOHERENCIAA FORDÍTÁSBAN K ÁROLY K RISZTINA (Pldal 25-29)