• Nem Talált Eredményt

FELVONÁS

In document iszatáj 976. FEBR. * 30. ÉVF. (Pldal 50-63)

SZEREPLÖK:

I. FELVONÁS

(Jasznaja Poljana. A Tolsztoj ház nyi-tott verandája, kis előtérrel. Kerti

bútorok.

Harlamov — a századelő nyugat-euró-pai divatja szerint öltözött értelmiségi

— jön kintről. Tanácstalanul nézelő-dik. A házból kilép Szuhotyin; feltűrt szárú pantallót, mellényt visel, karján kosárka. Megnézi Harlamovot,

fütyö-részve elmegy mellette.) HARLAMOV: Jó napot, uram.

SZUHOTYIN: Jó napot. (Megy tovább.) HARLAMOV: Kérem, bocsásson

meg . . .

SZUHOTYIN (megáll): Tolsztojra kí-váncsi? (Szemügyre veszi.) Húst eszik?

HARLAMOV: Nem értem.

SZUHOTYIN: Na! Szereti a bifszte-ket?

HARLAMOV (elmosolyodik): Jó vé-resen, sok hagymával.

SZUHOTYIN: Szóval magának n e m a próféta kell. A tolsztojánusok n e m esznek húst. Besúgó?

HARLAMOV: De kérem . . .

SZUHOTYIN: N e m kell megsértődni.

íróféle?

HARLAMOV: Olyasmi.

SZUHOTYIN: Aha. Nagy örömük lesz egymásban. Mit fog kérdezni tőle?

HARLAMOV: Mit kérdezhetnék én Tolsztojtól?

SZUHOTYIN: Ó, mindenféléket szoktak. Hogy szabade megölni a b a -cilusokat. Vagy felfalni a mézet, amit a szorgos méhecskék m a g u k -nak gyűjtögetnek. Persze, maga nem tolsztojánus, magának valami mást kell kitalálni.

HARLAMOV: Semmit sem akarok ki-találni.

SZUHOTYIN: A maga helyében azt m o n d a n á m : „Megundorodtam a világtól, Lev Nyikolajevics. Mit tegyek?" Nos?

HARLAMOV: Hazugsággal lépjek Tolsztoj színe elé?

SZUHOTYIN: Anélkül nehezen boldogul. Ö nem szereti, ha csak n é z e -getik.

HARLAMOV: T r é f á l ?

SZUHOTYIN: Nézze csak, ott jön a felesége. M a j d ő eligazítja.

HARLAMOV: Bocsánat, még b e s e m mutatkoztam.

SZUHOTYIN: N e m b a j . Sok szeren-csét. (Fütyörészve kimegy.) (Szofja Andrej.evna — energikus arcú, csíkokban őszülő asszony — jön ki a

verandára, kezében könyv, ceruza.) HARLAMOV: Alázatos tiszteletem,

grófné.

SZOFJA (fürkésző, hideg pillantás a szemüveg mögül): Mi tetszik?

HARLAMOV: Tolsztoj gróffal szeret-nék beszélni.

SZOFJA: Milyen ügyben?

HARLAMOV: Nincsenek ügyeim.

SZOFJA: í r t neki előre?

HARLAMOV: Sajnos, nem.

SZOFJA: Hozott valami ajánlólevelet?

HARLAMOV: Nem. (Kis, kínos csend után): A tisztelet jogán b á t o r k o d -tam . . .

SZOFJA: Kedves u r a m , ilyen alapon sohasem fogynánk ki a látogatók-ból.

HARLAMOV: A környéken szeretném tölteni a nyarat. De csak azért, hogy Tolsztojt egyszer láthassam.

SZOFJA: Értse m e g : fáradt, öreg e m ber. Most éppen gyengélkedik. S a j -nálom.

(Embercsoport jön kintről: koldusok, zarándokok, nők és férfiak vegyesen.

Szidorkov — libériás inas — tereli őket.)

SZIDORKOV: Szaporán, álljatok sor-ba. Az úr tüstént itt lesz.

ÖREG KOLDUS (kicsit részeg): Bőkezű uraság. Van úgy, hogy egy rubelt is ád.

EGY FÉRFI (nyűtt városi ruhában, mezítláb): Én n e m koldulni jöt-tem. (Szidorkovhoz): Vagyok olyan úr, mint a gazdád.

48

SZIDORKOV: Jó, jó, csak állj a sorba.

(Tolsztoj lép ki a házból. Törékeny öregember, haja gyér szálakban fedi a koponyáját, de a tarkó táján már újra sűrű; szakálla hosszú, torzonborz, fe-hér szemöldöke beárnyékolja a szemét.

Otromba csizmát, buggyos nadrágot és övvel leszorított fekete parasztinget vi-sel. Mögötte Makovicky doktor: nyí-rott szakállú, vézna, kopasz emberke, sötét ruhában. Kezében cserépkorsó.)

(Szidorkov rámordul a csoportra):

Köszöntsétek az urat, hé!

A TÖBBIEK (összevissza): Jó egészsé-get, méltóságos u r a m ! Áldja meg az Isten!

TOLSZTOJ: Isten hozott, testvérek.

(A sor elején álló öreghez): Bűz-lesz a pálinkától, Sztepanics.

ÖREG KOLDUS: Rossz útra vitt a sátán.

TOLSZTOJ: Megmondtam: ha iszol, n e m kapsz pénzt.

ÖREG KOLDUS: F á j a lábam, nincs erőm. Muszáj egy kicsit inni, jó-tevőm, hogy járni t u d j a k . . . De azért tudom á m a tanításodat, hallgasd c s a k . . . (Az ujjain szá-molja) : Ne d ü h ö s k ö d j . . . Ne légy házasságtörő . . . Ne esküdözz . . . Ne állj ellent erővel a g o n o s z n a k . . . Ne légy senkinek ellensége . . . Sze-resd felebarátodat, mint önmaga-d a t . . . (Diaönmaga-dalmasan): Na ugye, hogy tudom? Csak néhány kopej-kát adj, mi az teneked . . .

TOLSZTOJ (Makovickyhez): Adjon neki valamennyit, Dusán Petrovics.

(Az öreghez): De többet ne meré-szelj részegen idejönni.

ÖREG KOLDUS: Esküszöm a szent keresztre!

TOLSZTOJ (egy öregasszonyhoz): Hát te, nénike? Zarándok vagy?

ÖREGASSZONY: Kijevbe igyekszem, atyuska, a szent Lavra kolostorba.

TOLSZTOJ: Honnan indultál?

ÖREGASSZONY: Tabinszkból. T u -dod-e, hol van? Odaát az Uraiban.

TOLSZTOJ: Vasúton jöttél?

ÖREGASSZONY: Nincs nekem a r r a pénzem. Gyalogolok, Krisztus se-gedelmével. Novgorodban is jár-tam, meg fenn Szolovkiban, a Fe-hér-tengernél.

TOLSZTOJ: Egyedül vándorolsz?

ÖREGASSZONY: Egyedül, atyuska.

A lelkemmel.

TOLSZTOJ: Boldog vagy, nénikém.

Járkálsz a világban, az emberek között. Irigyellek. (Makovickyhez):

4 Tisaatáj

Jól markoljon a korsóba, Dusán Petrovics. (A mezítlábas férfihez):

Te ki vagy, testvér?

A FÉRFI: Ha A egyenlő B-vel és B egyenlő C-vel, akkor A egyenlő C-vel. Elismeri?

TOLSZTOJ: Természetesen.

A FÉRFI: A Szentháromságról van szó. (Hadarva): A páros szám ha-tároltságot, a páratlan határtalan-ságot fejez ki. A Szentháromság:

egy a háromban, vagyis: térben és időben határtalan. A háromszemé-lyűség külön-külön a lét három dimenziója, és együtt alkotja a ne-gyedik dimenziót, mely betölti az időt és teret. Érti?

TOLSZTOJ: Nem. (A következőhöz, egy vakhoz fordul): Te is zarándok vagy, testvér?

A VAK: Nem vagyok testvéred, gyalá-zatos. Azért jöttem, hogy szemed-be m o n d j a m : eretnek vagy.

SZIDORKOV: Elhallgass, te!

TOLSZTOJ: Hagyd. (Elveszi a korsót Makovickytól, sietve osztja az alamizsnái a többieknek.)

A FÉRFI (utána nyomul): A mi vilá-gunk a négydimenziós istenség há-romdimenziós vetülete. Úgy vi-szonylik hozzá, mint árnyék a test-hez. (Diadalmas nevetés): Nos?

TOLSZTOJ: Ezt én nem értem.

A FÉRFI: Szóval magát is megfizet-ték a pithagoreusok.

TOLSZTOJ: Értelmetlenségre csak ér-telmetlenséggel tudnék felelni.

A VAK: Én vak vagyok, de lát az Isten, és minden gonoszságod nap-fényre kerül! íme, a farizeus, íme a vadkan, az Űr szőlejének elpusz-títója!

TOLSZTOJ (kapkodva befejezi az alamizsnaosztást): Menjetek béké-vel, testvérek.

SZIDORKOV: Hallottátok! Vége az osztásnak, induljatok! (Kifelé ta-szigálja őket.)

ÖREGASSZONY (meghajlik Tolsztoj felé): Imádkozni fogok érted, atyuska, a szentek sírjánál. A Szűz-anya védjen, őrizzen, oltalmazzon!

ÖREG KOLDUS: Nézd, a fösvény . . . Húsz kopejkát ér a lelke üdvös-sége! P h ű !

A FÉRFI (kifelé menet): A létezők csak számokkal fejezhetők ki! Áz egyetlen valóságos létező: a szám!

A VAK (miközben Szidorkov kifelé ta-szigálja): Mi lesz veled, kígyó, a m a rettenetes Jozafát völgyében?

Ho-49

gyan menekülsz a Gyehenna tüzé-től?

(A koldusok kimennek Szidorkovval.

Tolsztoj felmegy a tornácra.) TOLSZTOJ (Makovickyhez):

Szegé-nyek. De ez az anyóka! Hallotta, Dusán Petrovics? „Egyedül, a lel-kemmel . . . " Milyen szép. (Észre-veszi Harlamovot): Ki ez az úr, ' Szónyecska?

SZOFJA: Már megmondtam neki, hogy rosszul érzed magad.

TOLSZTOJ (Harlamovhoz): Hozzám jött?.

HARLAMOV: Igen, gróf úr.

TOLSZTOJ: Lev Nyikolajevics a ne-vem.

SZOFJA: Ljova!

TOLSZTOJ: Jó, jó. Csak néhány perc.

Biztosan messziről jött.

HARLAMOV: Ne haragudjék, grófné.' ígérem . . .

(Szofja a nyitott könyvet az asztalra teszi, szó nélkül, haragosan bemegy a

házba.)

TOLSZTOJ: Aggódik értem. (Makovickyra): Dusán Petrovics, az o r -vosom. Külföldi, magyarországi szláv. (Széket mutat): Tessék. Ül-jön le.

HARLAMOV: Köszönöm. (Csend.

Tolsztoj egy kicsit élvezi Harlamov zavarát.) Igazán n e m tudom, mit m o n d j a k . . .

TOLSZTOJ: Hagyja, kérem. N e m sze-retem az áradozást. Mivel foglal-kozik?

HARLAMOV: Földbirtokos vagyok.

Utazgatok. Itthon, külföldön.

Könyvet akarok írni az élménye-imről. (Tolsztoj mosolyog.) Tudom, hogy nem vagyok Tolsztoj.

TOLSZTOJ: Félreértett. Én egészében tartom haszontalannak az irodal-mat.

HARLAMOV: Akkor is, ha az igaz-ságot í r j u k ?

TOLSZTOJ: Pénz és hiúság. Ezért dol-goznak a művészek. Én is hiúság-ból kezdtem. Az igazságnak semmi köze az irodalomhoz.

HARLAMOV: .Megtagadja a Háború és békét?

" TOLSZTOJ: A többit is, mind. Ki-agyalt, mesterkélt valamennyi. Azt kell írni, amit az egyszerű embe-rek kívánnak.

HARLAMOV: És ha ők semmit se kí-vánnak?

TOLSZTOJ: Akkor nem kell írni. Az egyetlen lehetséges művészi

kon-cepció: a felebaráti szeretet. Ez pedig benne v a n az Evangélium paraboláiban.

HARLAMOV: Ha jól értem, ön v a l a -mi művészi aszkézist hirdet.

TOLSZTOJ: Undorodom az a s z k é t á k -tól.

HARLAMOV: Forradalmi p u r i t a n i z -m u s ?

TOLSZTOJ (csúfondárosan): Ügy látom, szeret m i n d e n t kis s k a t u l y á k -ba raktározni, ö n f o r r a d a l m á r ? HARLAMOV: ö n n e m ?

TOLSZTOJ: A f o r r a d a l m á r o k a t se sze-retem. Csak az olyan cselekvést fogadom el, amely megfelel a lé-lek igényeinek.

HARLAMOV: Valamiféle összhang a külső és belső törekvések között?

TOLSZTOJ: N e m „valamiféle". Össz-hang.

HARLAMOV: ö n megtagadta az egy-ház hittételeit. És n e m ismeri el az államhatalmat. Ez is összhang.

TOLSZTOJ: Az egyház a lelket, az állam a testet teszi rabszolgává.

A . művészet pedig cinkos a b ű n ben. Én n e m akarok többé h a z u d ni. Tehát megtagadtam a m ű v é -szetet.

HARLAMOV: Ez a gondolatmenet a forradalomhoz vezet.

TOLSZTOJ: A krisztusi szeretethez.

M e g m o n d t a m : n e m vagyok f o r r a -dalmár.

HARLAMOV: Rousseau se volt f o r r a -dalmár. De Robespierre-t ő tette azzá.

TOLSZTOJ: Kicsavarja a dolgokat.

HARLAMOV: A cár Istentől k a p j a hatalmát, és ő az egyház legfőbb védelmezője. Oroszország mai ál-lapotában csak az autokrácia és az orthodoxia határai között létezhet.

Ha az egyiket tagadjuk, a m á s i k a t is tagadnunk kell. Ha pedig m i n d kettőt t a g a d j u k : az már f o r r a d a -lom.

TOLSZTOJ: Én nem fogadom el az erőszakot. A forradalmi erőszakot sem.

HARLAMOV: Lényegtelen, ö n t megkímélik, de a híveit börtönbe k ü l -dik. Ök megismerik az erőszak logikáját.

(Csend. Tolsztoj felveszi az asztalról a könyvet, nézi ott, ahol nyitva van.)

Higyje el, Lev Nyikolajevics, én megértem önt. De Oroszországban m a csak kétféle m a g a t a r t á s lehet-séges . . .

50

TOLSZTOJ (Makovickyhez, izgatottan):

Nézze csak, Dusán Petrovics! Itt, ahol alá van húzva. (Odaadja a könyvet.)

MAKOVICKY (nézi a könyvet): Ne aggódjék. Nincs jelentősége.

TOLSZTOJ: Gondolja?

MAKOVICKY: Egészen biztos.

TOLSZTOJ (feláll, Harlamovhoz): S a j -nálom, be kell fejeznünk. Csak-ugyan .gyönge vagyok. Isten önnel.

(Bemegy a házba.)

(Makovicky jegyzetpapírt vesz elő, szélsebesen ír.)

HARLAMOV: Megbántottam őt?

MAKOVICKY (ír): Hogyan? O, nem, n e higyje. Egy pillanat. (Befejezi az írást, rámosolyog Harlamovra):

Leírtam, a m i t1 önnek mondott.

HARLAMOV: Mindent feljegyez?

MAKOVICKY: Természetesen. Egyet-len szavának sem szabad elvesz-nie.

HARLAMOV: Nem szörnyű ez?

MAKOVICKY: Micsoda?

HARLAMOV: Az a tudat, hogy min-den szavunkat felírják.

MAKOVICKY: Idegesíti, persze. De én megtanultam zsebben tartott kézzel írni. Még ebéd közben is tudok jegyezni.

(Tolsztoj visszajön.) TOLSZTOJ: Nyers voltam az imént.

Bocsásson meg.

HARLAMOV: Megszégyenít, Lev Nyi-kolajevics.

TOLSZTOJ: Nem a művészetet taga-dom én, csak a kufárokat szeret-ném kiűzni a templomból. Gyűlö-löm az önelégült művészeket. Szol-gálni kell az embereknek. Nincs idő az olümposzi szemlélődésre.

Keresni kell. Az emberek szenved-nek és meghalnak. Gyógyszert kell találni. Megoldást. Az idő múlik és nem találtunk semmit, nem döntöttünk el semmit. Holnap pe-dig m á r késő, mert holnap mi is meghalunk. (Szidorkov jön be.

Tolsztoj ráförmed): Mit akarsz?

SZIDORKOV: Az úrnő parancsolta, hogy teához terítsek.

TOLSZTOJ: Eredj dolgodra!

SZIDORKOV: Parancsára. (Bemegy a házba.)

TOLSZTOJ (kis csend után): Látja, hogyan élek. És ezt gondolja: vén farizeus.

HARLAMOV: Ugyan.

TOLSZTOJ: Parasztzubbonyban jár és lakájjal szolgáltatja magát. Mondja csak nyugodtan.

HARLAMOV: Én önt a szellem leg-nagyobb óriásának tartom.

TOLSZTOJ: Bűnös vagyok. Megérdem-lem a megvetését.

MAKOVICKY: Lev Nyikolajevics, ké-rem . . . Ne izgassa fel magát.

TOLSZTOJ: Az út jó! Akkor is, ha ' támolygok rajta. Mutassanak job-bat, vagy támogassanak. De ne örüljenek a kétségbeesésemnek!

HARLAMOV: De hisz é n . . .

TOLSZTOJ: Szánalmas vagyok, de nem képmutató! Egyetlen vágyam, hogy legyőzzem a hazugságot!

MAKOVICKY: Lev Nyikolajevics! Na-gyon k é r e m . . .

(Szuhotyin jön kintről a kosarával.) SZUHOTYIN: Egy-két vargánya,

sem-mi több. Eső kellene.

TOLSZTOJ (összeszedi magát, Harla-movhoz): Bocsásson meg. Nem akartam megijeszteni. (Bemegy a házba.)

SZUHOTYIN (Harlamovhoz): Néhány morzsa a bőség asztaláról. Ha oko-san gazdálkodik, elég lesz a hal-hatatlansághoz. (Bemegy Tolsztoj után.)

HARLAMOV: Ki ez az ú r ?

MAKOVICKY: Tolsztoj veje, Mihail Szergejevics Szuhotyin. Javíthatat-lan gúnyolódó.

HARLAMOV: Lev Nyikolajevics fel-indultnak látszik. Az én bűnöm?

MAKOVICKY: Nem, nem. Sokat gyötrődik mostanában. Ideges, in-gerlékeny. (Rámosolyog Harlamov-ra): De higyje el, mégsincs na-gyobb boldogság, mint mellette élni.

HARLAMOV: Említettem, hogy köny-vet írok a bolyongásaimról.

MAKOVICKY: Hallottam.

HARLAMOV: És a nagy emberekről, akikhez szerencsém volt.

MAKOVICKY: Tolsztojról sokan ír-nak. Túl sokan.

HARLAMOV: Értem a célzást. Higyje el, nem akarok felületes lenni. Se-gíthetne.

MAKOVICKY: Hogyan?

HARLAMOV: ö n feljegyzéseket ké-szít. Mi lenne, ha ezek a jegyzetek eztán másolattal készülnének?

(Csend.) Nem vagyok szegény em-ber.

MAKOVICKY: Szégyellje magát.

HARLAMOV: Félreértett.

4* 51

MAKOVICKY: Nem.

(Csend.)

HARLAMOV: Besúgónak néz? Ejnye, doktor . . . Nincs emberismerete.

MAKOVICKY: Akkor belőlem akar besúgót csinálni.

HARLAMOV: Szimplifikál. Tolsztoj kincs. A világ legnagyobb írója és amellett naiv ábrándozó. Köteles-ségünk, hogy vigyázzunk rá. Nos, kedves Dusán Petrovics?

MAKOVICKY: ö n n e k én nem va-gyok Dusán Petrovics.

HARLAMOV: V á r j o n csak, doktor.

Maga külföldi. Azt mondta: nincs nagyobb boldogság, mint Tolsztoj mellett élni. És. ha egyszer csak, hipp-hopp, megvonnák a tartózko-dási engedélyét?

MAKOVICKY: Utasítsanak ki.

HARLAMOV: Szóval: nem?

MAKOVICKY: Nem.

HARLAMOV (nézi a doktort, aztán el-mosolyodik): Jól van, doktor. Csak tréfa volt.

(A házból jön Tatyána és vele Szuho-tyin, immár kabátban. Harlamov

meg-hajlik) :

Viszontlátásra. (Kimegy.) TATYÁNA: Ki volt ez?

MAKOVICKY: Látogató. „Olyan".

SZUHOTYIN (füttyent): Mi az ördög!

Pedig n e m szabványos pofa.

TATYÁNA: Apa t u d j a ?

MAKOVICKY: Jobb, ha n e m mond-juk neki. Amúgy is elég zaklatott.

(Odaadja a könyvet Tatyánának):

Nézze csak, Tatyána Lvovna.

TATYÁNA (megnézi a címet): „Kró-nikus és akut mérgezések." Mi ez?

MAKOVICKY: Olvassa, ahol alá van húzva.

TATYÁNA (átfutja a sorokat): „He-veny ópiummérgezés . . . Halálos adag felnőtteknek . . . Fokozatosan mélyülő narkózis, coma, légzésbé-nulás. Ellenméreg nincs." (Felnéz):

Anya?

MAKOVICKY: Ú j a b b ijesztgetés.

TATYÁNA: Maga szerint beteg?

MAKOVICKY: Paranoid és hiszté-riás zavarok. De épelméjű.

TATYÁNA (Szuhoty inhoz): Holnap hazamegyünk, Misa.

SZUHOTYIN: Ideje.

TATYÁNA: Apát pedig magunkkal visszük néhány hétre. Mi a véle-ménye Dusán Petrovics?

MAKOVICKY: Nagyszerű ötlet.

(Szidorkov jön a házból, szamovárral.

Az asztalra teszi.) TATYÁNA: Kint teázunk?

SZIDORKOV: Szofja A n d r e j e v n a így parancsolta.

MAKOVICKY: Bocsánat. Még v a n egy kis dolgom. (Bemegy a házba.) SZUHOTYIN: Rohan a szobájába, k ö r

-mölni a cédulácskáit.

TATYÁNA: Na és? Kinek árt vele?

SZUHOTYIN: Ebben a házban d ü h ö n g a grafománia. Mindenütt papírok, ceruzácskák: szekrényen, asztalon, ágy mellett, még a klozeton is, h á t -ha ott jut eszünkbe valami fel n e m jegyzett tolsztoji kinyilatkoztatás.

(Szidorkovhoz, aki közben teás-készletet hozott bentről és az asztalnál foglalatoskodik): Te is f i r -kálsz, mi, Ványuska? Valld meg szépen.

SZIDORKOV: Szoktam írogatni, Mihail Szergejevics.

SZUHOTYIN: Nagyon helyes, Ványka.

Elvégre te tartod számon a gaz-dád gatyáit. Mi lenne nélküled az utókorral?

(Szása jön ki a házból. Szuhotyin foly-tatja) :

Mert aki ezt a d r á m á t szemfüle-sen nézi, holtáig megél belőle.

Vagy még azon túl is.

SZÁSA (Szidorkovhoz): Meddig pisz-mogsz még? Tégy fel még egy te-rítéket és eredj.

TATYÁNA: Vendég jön?

SZÁSA: Igen.

TATYÁNA: Kicsoda?

SZÁSA: Meglepetés.

TATYÁNA: Kellemes?

SZÁSA: Kinek az, kinek nem. (Miután Szidorkov kiment): Miféle d r á m á -ról beszélt, Mihail? (Szuhotyin vál-lat von.) Legalább az inas előtt ne tegyen megjegyzéseket.

SZUHOTYIN: Hall ő ennél különbe-ket is.

SZÁSA: Anyánk bűne.

SZUHOTYIN: Csak?

SZÁSA: Szimuláns.

TATYÁNA: Beteg. A doktor is m o n d j a . SZÁSA: A doktort becsaphatja, de e n

-gem nem.

SZUHOTYIN: Tőle kaptok enni, ő ád rátok ruhát, ő t a r t j a f e n n a házat.

És csak lenézést k a p cserébe. Ebbe is bele lehet óm bolondulni.

SZÁSA: Szeretem, hogy ilyen bölcsek vagytok. Élnétek csak ebben a házban.

(Szofja jön ki, Andrejjel.) 52

SZOFJA (most lorgnon van nála, sze-méhez emeli): Apátok még nincs itt? (Szásához): Miről beszéltél, Szásenyka? (Csend.) Kérlek, ha t i t o k . . . .

TATYÁNA: Nem titok. Rólad beszél-tünk, anya.

SZOFJA: Szabad tudnom, hogy mit?

TATYÁNA: Kimerült vagy. Pihenned kéne.

SZOFJA (keserű nevetéssel): Pihenni!

ANDREJ: Nem m a m a szorul itt ápo-lásra. Ö egészséges.

SZOFJA: Tévedsz, Andrjusa. Beteg vagyok. Most is: széthasad a fe-. jemfe-. ö r ö k k é fájfe-. Azt mondják, így

kezdődik a megőrülés. Szásenyka, te nem sajnálsz engem. Igaz?

SZÁSA: Kérlek, ne komédiázz.

SZOFJA: Gonosz lány vagy, Szása.

Mintha n e m is én szültelek volna.

SZÁSA: Nekem mondj, amit akarsz.

De apát kíméld. Ö csakugyan rosz-szul érzi magát.

ANDREJ: Egyszerűen a második gye-rekkorát éli.

SZOFJA: Nem, nem, Andrjusa. Té-vedsz. Ö még most is nagy em-ber. (Szuhotyinhoz): Persze, az igaz: egy percre se hagyhatom m a -gára. öregecske, nem lehet meg ápolás nélkül.

^ SZÁSA: Az öli meg. A te ápolásod.

ANDREJ: Arcátlan vagy, húgom.

SZÁSA: Csak őszinte. És ha nem tet-szik, utazz el.

SZUHOTYIN: Nem ülnénk le? Ügy kényelmesebb a veszekedés.

ANDREJ: Szeretnél kiutálni, húgocs-k á m ?

SZÁSA: Nem bánnám, ha elmennél.

Rossz hatással vagy anyánkra.

ANDREJ: Te meg apánkra. Tehát:

maradok.

SZOFJA: Hagyjátok abba. Apátokat felizgatja az ilyen civakodás. (Ha-lántékát nyomkodja): És r á m is tekintettel lehetnétek.

(Szuhotyin-hoz): Igaza van, Misa. Üljünk le, kitöltőm a teát. ö úgyse szereti forrón.

(Elhelyezkednek. Szofja teát tölt; Szá-sához):

Szásenyka, te folyton az őszinte-ségeddel dicsekszel. Hát ha olyan őszinte vagy, mondd meg: írt apád végrendeletet? Miért nem felelsz?

SZÁSA: Mondtam m á r : én elvből nem beszélek apa haláláról.

TATYÁNA: Ebben Szásával tartok, anya.

SZOFJA: Jó, akkor beszéljünk a n a p -lókról. Még mindig Csertkovnál vannak? Vagy külföldre küldte?

Erre se felelsz?

SZÁSA: Nem.

SZOFJA: Egy kicsit se sajnálod anyá-dat?

SZÁSA: Ti se sajnáljátok apát.

ANDREJ: Mit sajnáljak r a j t a ? Ripacs-kodik, csapja a sarat, hol ránk, hol magára. A napló is hazugság.

Arra jó, hogy az életét Vezeklő Szent Leó legendájává kozmeti-kázza.

SZUHOTYIN: Butaság, Andrej.

ANDREJ: Illegeti magát. Nicsak, mek-kora bűnös vagyok! Nézzetek és csodáljatok!

TATYÁNA: Andrej! Te gyűlölöd apát.

ANDREJ (megdöbbenve néz rá): Ugyan.

Bolondság. (Csend.) Valamennyien bolondokat beszélünk.

SZUHOTYIN: Mert nem értitek.

ANDREJ: Te érted? Mi?

SZUHOTYIN: ö alkalmatlan a közép-útra. Hol a magasban lebeg, hol a mélybe zuhan. Azt hiszem, ő az egyetlen ember közöttünk.

ANDREJ: És mi mik vagyunk?

SZUHOTYIN: Nem tudom. Félmajmok.

Lemurok.

ANDREJ: Nézd csak a tanítványait.

Hisztérikák, exhibicionisták, nyo-morékok, morfinisták, félkegyelmű-e k . . . Söprfélkegyelmű-edék.

SZUHOTYIN: Igen. Itt ez a hatalmas torony, cseng-bong, a hangját hallja az egész világ, és körülötte egy cirkuszi á l l a t s e r e g l e t . . . Csak-ugyan nevetséges.

ANDREJ: Az ördög tudja, mit akar.

Sohasem mondja meg pontosan.

(Erőltetett nevetés): Torony . . . Om-ladék. Rom.

SZOFJA: Elég már, az istenért! (Szá-sához): Annyit se mondasz, hogy Csertkovnál vannak-e még a nap-lók?

SZÁSA: Kérdezd Csertkovtól. Ma ta-lálkoztok.

SZOFJA (kis csend után): Ügy érted, h o g y . . . 1

SZÁSA: Mindjárt itt lesz. Velünk teá-zik.

ANDREJ: Tudtommal az az úr ki van tiltva a kormányzóságból.

SZÁSA: Csak volt. Tegnap óta ú j r a itt van a szomszédban, Tyeljatyenki-ben. (Csend.) Sugárzik rólatok a boldogság.

(Tolsztoj jön ki a házból, Makovicky-vel.)

53

TOLSZTOJ: Elkéstem? Ne h a r a g u d j a -tok.

T ATYÁN A: Ülj le, apa.

TOLSZTOJ (körülnéz): Még nincs itt?

(Szásához): Megmond tad nekik?

SZÁSA: Éppen most. Nem látod, hogy örülnek?

A N D R E J : Az az ember megsértette anyát.

TOLSZTOJ: Azért jön, hogy kibékítse.

S Z O F J A : Hagyd, Andrjusa. Csertkov a maga módján kiváló ember. Ha valóban bocsánatért jön, megkapja.

SZÁSA: Te is vétkeztél ellene épp eleget.

TOLSZTOJ: Ne ítélkezz, Szása. Vla-gyimir Grigorjevics se hibátlan.

Csodálatos lélek, de gőgös lélek.

(Szofjához): És most h a j l a n d ó megalázkodni.

ANDREJ: Semmi kedvem egy asztal-hoz ülni azzal a fickóval.

TOLSZTOJ: Az a „fickó" mindazt megadta nekem, amit a fiaimtól sohasem k a p t a m meg. A száműze-tést is vállalta értem.

SZOFJA (panaszosan): Andrjusa, kér-lek, türtőztesd magad. Legalább az én kedvemért. És m a r a d j itt, úgy nekem is könnyebb.

ANDREJ: Jó. De egy szót se szólok, azt megmondhatom.

SZÁSA: A legokosabb, amit tehetsz.

TATYÁNA: Hagyjátok már, az ég sze-relmére !

(Teáznak.)

SZOFJA (Makovickyhez): Dusán P e t r o -vics, maga m á r megint valami könyveket kapott. Utoljára m o n -dom: dobja ki a tiltott műveket a házból, vagy átkutatom a szobáját és az összes irkafirkát a tűzbe do-bom. Megértette?

MAKOVICKY: Igen, Szofja A n d r e -jevna.

SZOFJA: Nyakunkra a k a r j a hozni a rendőrséget? Lev Nyikolajevics öreg ember, és egy házkutatás iz-galmai . . . Legalább rá legyen te-kintettel.

TOLSZTOJ: Ugyan, S z o f j a . . . SZOFJA: Ezt csak bízd énrám, L j o

-vocska. Én jobban tudom, hogy . . . (Elhallgat. Csertkov jön kintről. Sza-kállas Krisztusarc, csizma,

Tolsztoj-zubbony.)

TOLSZTOJ: Vlagyimir Grigorjevics!

Végre! (Elébe megy, megölelik egy-mást.) Nem győztük várni

(Csertkov üdvözli a társaságot. Andrej ülve marad, kurta biccentéssel fogadja

a köszöntést.)

CSERTKOV (Szofjához lép): K e d v e s Szofja A n d r e j e v n a ! Legutóbb m é l -tatlanul és d u r v á n viselkedtem.

Sajnálatos félreértés volt. Bocsás-son meg. Higyje el, mindig tisztel-t e m és nagyrabecsültisztel-tem öntisztel-t.

SZOFJA (kezét nyújtja): Jó, jó. Ne is beszéljünk róla. Jöjjön, teázzék v e -lünk.

TOLSZTOJ: Ide, az asztalfőre, Vlagyi-mir Grigorjevics!

ANDREJ (gúnyosan): Írva v a g y o n : n e m f e l j e b b való a t a n í t v á n y az ő mesterénél.

(Csertkov leül, Szofja teát tölt neki.) SZOFJA: Tessék, vegyen cukrot. N e

-héz volt a száműzetés?

CSERTKOV: Istenem, ki lehet bírni.

Csak az utazási t i l a l o m . . . A m a -g a m f a j t á n a k bizony na-gy csapás.

SZÁSA: A fő, hogy ú j r a itt van. Igaz, A n d r j u s a ?

(Andrej csak a tekintetével válaszol.) SZUHOTYIN (Csertkovhoz): Meséljen.

Sokat zaklatták?

CSERTKOV: N e m szívesen beszélek erről.

TOLSZTOJ: Persze, m a j d később. Most hadd mutassak m a g á n a k valamit.

A j á n d é k b a k a p t a m , és képzelje, n e m volt szívem visszautasítani.

(Makovickyhez): Dusán Petrovics, tegye meg, szóljon Szidorkovnak, hogy hozza k i . . . T u d j a m á r , mit.

MAKOVICKY (mosolyog): Hogyne t u d -nám. (Bemegy a házba.)

CSERTKOV (Tatyánához): ö r ü l ö k , hogy önöket is itt látom, T a t y á n a Lvovna. Egy kis pihenő?

TATYÁNA: Olyasmi.

SZUHOTYIN: Holnap i n d u l u n k haza.

SZOFJA: Máris? Ezt még n e m m o n d -tátok.

TATYÁNA: Muszáj. É s . . . (Szuhotyin-ra pillant, segélyt kérve.) SZUHOTYIN: Az a tervünk, hogy a p á t

is m a g u n k k a l cipeljük.

TOLSZTOJ: Most, amikor Vlagyimir Grigorjevics megérkezett? M a j d máskor.

TATYÁNA: Hidd el, apa, jót t e n n e egy kis pihenés. (Szofjához): B e -széld rá, anya. (Csertkovhoz): Vla-gyimir Grigorjevics is megérti, igaz?

CSERTKOV: Természetesen. Utazzék csak, Lev Nyikolajevics.

SZOFJA: T á n y á n a k igaza van, L j o vocska. M e n j csak, pihend ki m a -gad.

(Jön Makovicky. Mögötte Szidorkov, tölcséres gramofont cipel.)

54

TOLSZTOJ: Jó, jó, m a j d beszélünk róla. (A gramofonra): Íme, az én legújabb átkos szenvedélyem! (Szi-dorkovhoz): Azt a lányt. Gyorsan!

(Csertkovhoz): Valóságos csoda, m a j d meghallja.

(Szidorkov lemezt tesz a tányérra, for-gatni kezdi a hajtókart. Női hang ci-gánydalt énekel. Tolsztoj,

Csertkov-hoz):

Na, mit szól hozzá?

CSERTKOV: Szép.

T ATYÁN A: Megismeri? Panyina, a cigány énekesnő.

(Hallgatják a dalt.) TOLSZTOJ: Í r t a m én valaha a

cigá-nyokról?

(Senki nem szól, csak a csodálkozó pil-lantások árulkodnak. Tolsztoj,

meg-hatva):

Hálás téma, szeretnék írni róluk.

Annyi emlék köt hozzájuk . . . Tá-nya, tényleg n e m írtam a cigá-nyokról?

SZÁSA: Írtál, apa.

ANDREJ: Bizony. Azok voltak a szép idők. Ivászat rogyásig! Cigánylo-tyók! Tánc ki világos virradatig!

(Mindenki hallgat, a gramofon szól.) TOLSZTOJ (Szidorkovhoz): Elég. Vidd

be ezt a masinát.

(A dal félbeszakad. Miközben az inas kiviszi a gramofont, Tolsztoj, halkan):

Ocsmány élet volt, igen. De h á t . . . (Sóhajt.) Furcsa az e m b e r . . . (Csertkovhoz, kapkodva): De ami jő bennem, az m á r akkor is volt. Mélyen, rejtezkedve, de meg-volt. Egyszer azt í r t a m a naplóm-ba: ú j vallást k é n e alapítani, túl-világi boldogság helyett etúl-világi harmóniát adni az embereknek.

(Kényszeredett nevetés): Másnap kétszáz rubelt vesztettem kártyán.

(Andrejhez): Huszonhét éves vol-tam. (Csend.) De mégis: ez már készülődés volt a jóra.

CSERTKOV: Az volt, Lev Nyikolaje-vics. Meg kellett ismernünk a bűnt, hogy megtisztulhassunk. Gárdatiszt koromban én is . . .

ANDREJ: Micsoda ostobaság.

CSERTKOV: Parancsol, A n d r e j Lvo-vics?

(Andrej hallgat, keresztülnéz rajta.) TOLSZTOJ: Tegnap Baturino felé

lo-vagoltunk Dusán Petroviccsal. Ta-lálkoztunk egy asszonnyal, akinek a f é r j e a télen megfagyott és a gyereke éhen pusztult. És

nyolc-vanéves öreget is láttunk az eke mögött. Mi pedig cigánydalokat hallgatunk fonográfon . . .

SZOFJA: A paraszt azért szegény, mert mindenét pálinkára költi. Ne haragudj, Ljovocska, az e f f a j t a kétségbeesést én n e m értem.

SZUHOTYIN: A gramofonokat a gyá-rosok veszik és a kereskedők. A földesúr meg együtt szegényedik a paraszttal. (Mosolyog.) Lehet, hogy csirkefogók vagyunk, de csak amo-lyan kisstílű csirkefogók.

TOLSZTOJ (Csertkovhoz): Képzelje:

cikket írok a szocializmusról.

CSERTKOV: Ideje volt, hogy foglal-kozzék ezzel a kérdéssel.

SZOFJA: I n k á b b arra beszélné rá, hogy szépirodalmat írjon.

CSERTKOV: Amit Lev Nyikolajevics most csinál, az minden szépiroda-lomnál fontosabb.

SZOFJA (mesterkélt mosoly): L á m ! Éppen csak kibékültünk, máris' el-lenem fordul.

TOLSZTOJ: Igaza van, Vlagyimir Gri-gorjevics. De azért még most is kí-sért az ördög. Tudja, mi izgat mos-tanában? Az őrült lelkivilága..

ANDREJ: Azt m á r megírta Doszto-jevszkij.

CSERTKOV: Az őrültség nem más, mint felfokozott önzés.

SZUHOTYIN: Akkor kevés épelméjű ember szaladgál a földön.

TOLSZTOJ: A legnehezebb téma. Szí-vesen próbálkoznék vele. Mond-juk: egy férfi kötődése valakihez, egy eszelős nőhöz, akit valamikor s z e r e t e t t . . .

SZOFJA: És a befejezés?

TOLSZTOJ: Ez csak játék. Megfogad-tam, hogy nem írok többé.

SZOFJA: A férfi öngyilkosságba ker-geti a nőt. Ez a legegyszerűbb, n e m ?

TATYÁNA (nyugtalan); Talán hagyjuk most m á r szóhoz jutni Vlagyimir Grigorjevicset. Meséljen: hogy tel-tek a napok, ott a távolban?

SZOFJA: Hagyd csak, Tányecska. Tud-juk mindannyian, hogy miről van szó. (Csertkovhoz): Igaz?

CSERTKOV: Nem értem.

ANDREJ: Ugyan, anyám. Csertkov úr azt hiszi, neki itt mindent szabad.

CSERTKOV: Én magát nem bántot-tam, Andrej Lvovics.

ANDREJ: A múltkor volt szíves enge-délyezni a Gyermekkor ú j kiadá-sát, tiszteletdíj nélkül. Igaz?

55

CSERTKOV: Lev Nyikolajevics felha-talmazása alapján.

ANDREJ: Maga, aki olyan jól tájéko-zott az ügyeinkben, ne tudná, hogy apánk ennek a műnek a szerzői jogáról rég lemondott anyánk j a -vára? Vegye tudomásul, hogy pe-relni fogjuk a kiadót.

CSERTKOV: Ahogy tetszik. De önnek nincs joga . . .

ANDREJ: Menjen a fenébe! Kikérem magamnak, hogy oktatgasson.

TOLSZTOJ: A n d r e j !

ANDREJ (feláll): Na, én jóllaktam.

(Csertkovhoz): Anyámat pedig hagyja békén, mert pórul járhat.

Alászolgája! (Bemegy a házba.) TOLSZTOJ: Sajnálom.

CSERTKOV: Eltűröm a támadásokat.

Csak önért és az ügyért, amit szol-gálok. (Szofjához): Nem haragszom a fiára, Szofja Andrejevna. Ő n a -gyon szereti magát, engem pedig gyűlöl. Mit csináljak? De hogy önt mivel bántottam az imént, azt nem tudom.

SZOFJA: Lehet, hogy túl érzékeny vagyok. De A n d r e j n e k sok

minden-„ ben igaza van. Nem kertelek: maga egyre jobban eltávolít minket egy-mástól. Most is: betette a lábát, és oda a családi békesség.

SZÁSA: Családi békesség!

SZOFJA: Azt akarja, hogy a családom éhen pusztuljon? (Csertkov moso-lyára, hisztérikusan): Ne kacarászszon itt, kérem! (Tolsztojhoz): L j o -vocska, bocsáss m e g . . . Én meg-próbáltam elviselni ezt az embert, de képtelen vagyok rá.

TOLSZTOJ: M e n j innen. Nem akarlak látni.

TATYÁNA (karonfogja az anyját):

Gyere a házba, anya. Felizgattad magad és felizgatod apát is. Gyere szépen. (Szuhotyinhoz): Segíts.

(Ketten beviszik Szofját a házba.) SZOFJA (az ajtóból): Azért se leszek

öngyilkos! Nem szerzem meg az örömöt, hogy holtan lássatok!

(Bemennek.)

SZÁSA: Egyre tűrhetetlenebb. Ször-nyeteg.

TOLSZTOJ: Beteg. (Makovickyhez):

Ugye, Dusán Petrovics?

MAKOVICKY: Sajnos, az.

TOLSZTOJ: Amit reggel mond, annak este az ellenkezőjét mondja. Sem-mi felelősséget n e m érez a kimon-dott szó iránt.

CSERTKOV: Én a l á n y á n a k a d o k iga-zat.

SZÁSA: Hallod?

CSERTKOV: Ez itt: összeesküvés. El a k a r n a k távolítani minket, önt p e -dig megfélemlíteni és olyan hely-zetbe hozni, hogy beszámíthatatl a n n a k nyibeszámíthatatlváníthassák. Ezért v a n -n a k a jele-netek. És ezért v a -n itt az ön A n d r e j fia is.

MAKOVICKY: S z o f j a A n d r e j e v n a csakugyan beteg. A tünetek . . . CSERTKOV: A feszült színlelés k ö v e t

-kezményei. (Tolsztojhoz): El kell mennie innen.

(Tolsztoj hosszan, furcsa tekintettel néz rá.)

Olyan helyet keresnénk, ahol n e m z a k l a t h a t n á k többé. N y u g o d t a n dolgozhatna, csak azt fogadná, akit akar.

TOLSZTOJ: Elmenni? Az indusok, h a közeledni érzik a halált, az erdőbe m e n n e k .

CSERTKOV: Még semmi sincs b e f e -jezve.

TOLSZTOJ: Félek, n e m is lesz soha.

CSERTKOV: Nincs joga így beszélni, Lev Nyikolajevics.

TOLSZTOJ (szinte alázatos): T u d o m . (Csend. Tolsztoj hirtelen rácsap

Csert-kov kezefejére. Mentegetőzve):

Egy szúnyog. Egészen teleszívta magát.

CSERTKOV (felháborodva): Megölt egy élőlényt! Éppen ön! Nem szégyelli m a g á t ?

(Csend.)

MAKOVICKY (ingerülten): N e m túlzás ez, Vlagyimir Grigorjevics?

CSERTKOV: Nem.

SZÁSA: Egy kicsit leegyszerűsíti a p a tanításait.

CSERTKOV: Az a dolgom, hogy őrködjek. Nem szabad, hogy Tolsztoj t e t -tei meghazudtolják a tanításait.

MAKOVICKY (feláll): Ha megengedi, Lev Nyikolajevics, én elbúcsúzom.

TOLSZTOJ: Jó éjszakát.

(Csertkov csak biccent. Makovicky be-megy. Csend.)

SZÁSA: Elhozta az o k m á n y t ?

CSERTKOV: Sajnos, nem. A szövege-zésbe hiba csúszott.

TOLSZTOJ: Miféle hiba?

CSERTKOV: M e g m u t a t t a m egy ügyvédnek. Kisebb b a j , hogy n e m f e -lel meg a formai előírásoknak. A nagyobbik az, hogy n e m h a g y h a t j a 56

In document iszatáj 976. FEBR. * 30. ÉVF. (Pldal 50-63)