Erkölcsi világrend és Gondviselés, (A hívő ember keresztje.)

Az előző fejezet alapján esetleg azt hihetné valaki, hogy nagyon keveset bízunk az emberi képességekben és — öntevékenységünk s főként értelmünk kikapcsolásával — szinte quietista módon képzel-jük el a súlyos helyzet orvoslását- Holott egész tanulmányunk fő-célja, néhány járható utat mutatni a háborús válságban szenvedők-nek, oly útakat, amelyeken a haladás föltétele az ember valamennyi

5 B a h r H e r m a n n a Hochlandban, XVI, 2, 40—41., 43.

fi P r o h á s z k a idézi a Kai. Szemle 1918. évf.-ban a 99, 1,

adottságának tevőleges felhasználása, — de kapcsolatban a világ és a történet Urával.

Tájékozódásunkat a háború egyetemes szemléletével kezdjük, ez fogja megadni szellemi-lelki igazodásunk a l a p j á t . Bizonyos, hogy a háború beláthatatlan erőszakával s életet és értékeket pusztító értelmetlenségével nagyobb kínja a vallásos és erkölcsös embernek, mint a hit nélkül szemlélődőnek. Mert a hívő ember lelke egyrészt finomabb, másrészt a háború nála oly értékekbe gázol bele, amilye-neket a hitetlen nem is birtokol. Annak, aki a jó Istenben, a gond-viselő égi Atyában hisz, egészen különleges nehézségei, kínjai tá-madnak. A hívő emberben sok sötét gondolat ébred föl és lelki egyensúlyát olykor komoly veszély fenyegeti.7 Sőt vannak igen jó és nemes lelkek, akik egyensúlyukat el is vesztik, a háború lelki betegeivé válnak. Különösen a kényszerképzetekre, aggságosko-dásra, lehangolódásra hajlamosak és a természetüknél fogva csekély önbizalmúak; továbbá azok, akiket közvetlenül vagy közvetve suj-tött a halál, sebesülés, betegség, vagyonvesztés; azután a túlságosan befelé fordultak, a magányuk szűk körét áttörni nem tudó s nem a k a r ó lelkek és a születésüknél fogva gyenge s betegesen érzékeny idegzetüek. Mindezeknél — még az értelmi vonalon jelentkező nehézségek eseteiben is — a talpraállás nem a meggyőzéstől remél-hető, hanem az okos figyelmi eltereléstől, ú j célok, eszmények, föl-adatok meggyökereztetésétől, külső tevékenykedéstől és legfőképen az idegzet erősítésétől.

De a keresztény világnézet a r r a is m e g a d j a a módot, hogy a sok ellentmondásban és zűrzavarban, a bennünket meggyötrő élmé-nyek ellenére, értelmi belátás alapján is hinni tudjunk az erkölcsi rendben és a Gondviselésben. Sohasem ígért földi paradicsomot, sohasem hirdette maradandónak földi állapotunkat, sőt siralom^

völgynek, vándorlásnak nevezte el. Mindennél és mindenkinél job-ban tiszteli az egyéni élet sérthetetlenségét és szabadságát, de egy-idejűleg a legnagyobb testi és lelki lemondásokat és áldozatokat is e l v á r j a híveitől. Maga az Üdvözítő tanította, hogy még érzékszer-veink és tagjaink föláldozása á r á n is ragaszkodnunk kell a jóhoz.

A legtöbb nehézséget a Gondviselés megértésében a magunk fel-fogásához szabott isteni világkormányzat elképzelése okozza. E szerint föltétlenül elvárjuk, hogy a természet is az erkölcs szerint igazodjék s a világ folyását és az ember esélyeit az erkölcsi renddel azonosítjuk. (Természeti csapások, betegség, halál stb.) ,,S valóban, ha az Istent kisdedóvó bácsinak vagy jó atyusnak nézzük, ha az emberi kultúrát pihenő kerevetnek vagy puhán bélelt fészeknek t a r t j u k s végállomásnak s nem csak átmenetnek hisszük, akkor éppen az lesz a baj, hogy a vallásosság s z f é r á j á t oly efemer érdek-körökbe állítjuk bele, melyek természetüknél fogva relatívek s mu-landók, s hogy ezt a körülményt nem gyerekes ideológiánknak, hanem a Gondviselés hibájának t u l a j d o n í t j u k . . . A Gondviselésről nem lehet az a fogalmunk, hogy az megóv minden bajtól s szenve-déstől, hanem csak az, hogy minden baj s szenvedés ellenére

érvé-7 Prohászka i. m. Kat. Szemle 1915. 882.

nyesíti irgalmas, üdvözítő terveit . . . A Gondviselésből akkor volna csúfság s karrikatúra, ha az ember ízlése, szokásai s kedvtelései szerint igazodnék; ha óvna minden küzdelemtől s minden imánkra ő mondaná rá az áment."8

Az erkölcsi világrendben való hit tehát nem jelent mentesülést a rossztól, kivételezettséget a szenvedésben, hanem azt, hogy a be-láthatatlanul sok mindenféléből, jóból és rosszból álló, végső ered-ményben azonban egy célra beállított s egy közös gondolattól el-igazított történésben a rossz is csak cseléd a győzelmes jóságnak, Istennek szolgálatában. ,,Ez az új fény s új meglátás az erkölcsi világrendbe való belekapcsolódás, melynél fogva hisszük, hogy ott is, ahol számunkra — tudniillik értelmünk számára — gondolat nincs, egy felsőbb gondolat érvényesül, s ahol jóság nincs, hanem csak erőszak és vadság, ott is egy felsőbb jóság vezet, mely végleg is győzni fog.""

Az erkölcsi világrendben való hit a lelket arra segíti, hogy erkölcsi erőivel és értékeivel legyőzze a világot. Ez a legbiztosab-ban akkor történik meg, ha minden eltérítő külső válságtól és belső küszködéstől meg nem rettenve, a kegyelemben megerősödötten, bátor szívvel járjuk a nemes emberek útját. „Iparkodjunk igazán jókká, oly mélységesen s hevesen jókká lenni, amennyire csak bírunk. Ébresszük fel magunkban a vallásosság, a jóság, a szeretet erőit s tegyünk, tegyünk s dolgozzunk! . . . A harcok lelkesülésére feleljünk a szentség lelkesülésével!"u

5, Világosság a sötétben.

(A háború üdvös hatásai.)

A háború mértéktelenül fogyasztja, pazarolja, pusztítja az anyagot. Szédületes gyorsasággal, szinte sátáni dühvel semmisíti meg az ember alkotásait. Ezekkel fölötte nagyra voltunk, kényelem-mel és kiszámított élvetegséggel rendeztük be őket s bennük láttuk a boldog élet biztosítékát. Oly találóan hangzanak itt a Jelenések könyvének igéi (18, 7—8, 16.): „Amennyire dicsőítette önmagát és gyönyörűségben volt, annyi gyötrelmet és gyászt adjatok neki; mert igy szól szívében: Mint királyné ülök a trónon, és nem vagyok özvegy, és nein fogok gyászt látni. Ezért egy nagyon jönnek reá a csapások, halál, gyász és éhség, és tűz fogja megégetni, mert erős az Isten, aki őt megítéli! . . . J a j , jaj, az a nagy város, mely gyolcsba és bíborba és skárlátba öltözött és arannyal és drágakővel és gyön-gyökkel ékes volt, mert egy óra alatt odalett ennyi gazdagság!" A háború Isten ítélete fölöttünk, saját tetteink szörnyű következményei útján hozzánk intézett utolsó figyelmeztetés. ,,Az élet és értelem éjszakája igen sötét. A Gondviselés napot gyújtott ki benne: Krisz-tust, és csillagokkal rakta tele az égboltot, az erények, örök bizo-nyosságok és erős remények csillagaival. S az emberiség? Az

em-8 Prohászka: A háború lelke 202, 198.

9 U. o. 29, 45—46.

10 U. o. 201, 13—14.

beriség nagyrésze behunyja szemét s bezárja lelkét a nap elől, a csillagokat pedig leszedi, mert maga akar más csillagokat föl-rakni . . , Mindent megtett Isten az ember érdekében . . . mi eszköz m a r a d a Gondviselés irgalmas és igazságos kezében? Marad a nagy szerencsétlenségek eszköze, marad az érintetlenül hagyott emberi szabad akaratnak tulajdon kezemunkája, a háború! A háború, a vérből és könnyekből kevert kegyetlen orvosság. Kijózanító, meg-alázó, szenvedésekkel, kínnal, halállal, áldozattal jobb, belsőbb, ér-tékesebb életre gyógyító orvosság."¹¹

A háború kiemel minket az önmagunkat, kényelmünket, jólétün-ket, a fogható javakat imádó nyárspolgári magatartásból s rádöb-bent a meg nem változtatható igazságra: porból vagyunk s vala-mennyi alkotásunk a pornak m u n k á j a csupán! Marcangoló ítélettel kikényszeríti belőlünk a lelki függetlenség és szent közömbösség erényét, példás oktatást ad arról, mi a látható és a láthatatlan dolgok lényeges különbsége, az anyagiaké és a szellemieké, a testé és a léleké, s tűzzel, vérrel és alkotásaink törmelékeivel elkészíti nekünk az igaz keresztény alázat Istenhez vezető útját.

A népek mérkőzéseinek oksorozata sok, egymástól nagyon is különböző gazdasági, hatalmi, politikai, lélektani, földrajzi ténye-zőből áll, de ezek végül is egyetlen egységes szellemi tartalommá sűrűsödnek, sőt ez a szellemiség — korszerűen szólva: a háború világnézeti alapja — sokszor megelőzi létében a valós okokat. Ily értelemben mondotta Scheler: ,,A háború legmélyebb magvában a szellemből való és a szellemért folyik"; s idevág, amit legutóbb Stegemann általánosabban így fejezett ki: ,,A háború mindenkor az emberiségnek és a népek életének állapotát tükrözte."¹²

Ennek a szellemnek legfogékonyabb hordozója mindig a fia-talabb nemzedék. Ezért minden háború fiatal erők betörését jelenti a nemzetek életébe, tüzet, lendületet, eszményiséget s a halálig menő önfeláldozást, hősiességet. ,,Ha elesettjeink véres arcába pil-lantunk, akkor világossá lesz előttünk, milyen haszon nélkül való és értelmetlen minden olyan élet, amelyet nem emészt föl vala-milyen áldozati láng; amely nem használódik el a kötelesség, a hűség, a szeretet szolgálatában, , . Elesettjeink intenek bennünket, hogy soha többé el ne felejtsük, az élet értelme a halál: ,,Aki sze-reti életét, elveszti azt." A helyettesítő halál hitigazsága! A régi kereszténység első és utolsó szava a helyettesítő halál titka volt, amellyel Egyvalaki meghalt sokakért, a Legegyetlenebb és Leg-nagyobb, aki az emberi természetet viselte . . . És most nézd! íme, a mi elesett testvéreink seregestül elmentek és sokezer életáldozat árán leköteleztek, valósággal betemettek minket annak a legnagyobb szeretetnek özönével, amely életét a d j a barátaiért."^{1 3}

A romok és sírok fölött, a közös életveszély és szenvedés idején megszületik a kölcsönös testvériesség, szeretet, összetartás, közös-ség érzésének arany köteléke. Lehullanak a választófalak ember és

11 Vass J ó z s e f : Magyarok vigasztalása. Bp. 1916. 134, 135.

12 Delp A l f r e d : Der Krieg als geistige Leistung. Stimmen der Zeit 137, 207.

13 Lippert P e t e r : Die Gefallenen unseres Volkes. Stirn, d. Zeit 88, 404—05.

ember között, egyre erősebbé lesz a vonzás lélektől lélekig és min-dig nagyobb azok száma, akik ismerik az imára kulcsolt kezek tör-vényét. Az ember ,,metafizikai meztelenségben" áll a megpróbálta-tott világban és a sok-sok kis keresztfáról felsiklik szeme az egyet-len Keresztre és Áldozatra, amely a világtörténés és az emberi lét legvalóbb lényege és kinyilatkoztatása, az egyetemes testvériség és szeretet legfőbb szószólója. Véres pecsétje megnemesítően és meg-szentelően ott ragyog minden emberi szenvedésen és önfeláldozáson.

„A világ az ártatlannak és igaznak önkéntes áldozati halála által él... A legmélyebb történetbölcseletí igazság marad: a népek az által élnek, hogy legjobbjaik és legönzetlenebbjeik, legerősebbjeik és legtisztábbjaík magukat áldozatul adják . , . Az emberiség tör-ténete a vértanúság törtör-ténete." [Paulsen Frigyes.)14

III. ÍGY JUTUNK L E L K I E R Ő H Ö Z . . , 1. Bizalom és derű.

A következőkben arról szólunk, hogyan lehet a háború kívülről ránk törő hatásai s idegzetünk és lelkialkatunk belső válságai és szorongatásaí közt ellenállóképességünket, tetterőnket fokozni, lélek-ben izmosodni.

A belső nyugalom és a lelkierő megszerzését nem szabad külső-ségesen és gépiesen felfognunk. Végtelenül fontos az egész jellem-művelésnek mély alapot vetni és megfelelő szellemi-lelki légkört biztosítani. Arra is ügyelnünk kell, hogy önnevelésünk ne legyen erőszakolt, merev, hanem ellenkezőleg: lényünkből természetesen kibontakozó, rugalmas, és kedély-, sőt ösztönvilágunkkal kapcsolat-ban maradó. Sohasem eszményi az az állapot, ha a magasabbrendű lelkiség a természetes ember romjaira épül. Természetes adottsá-gainkat legfeljebb át kell alakítanunk, nem pedig összetörnünk.

Az erős léleknek egyik legfőbb tulajdonsága a bizalom Isten-ben, önmagában és az emberekIsten-ben, a világban. Ez a hármas bizalom szorosan összefügg egymással, A helyes Isten-bizalom föltételezi a másik kettőt. Az igazán Istenbe kapaszkodó ember nem lehet kis-hitű, keserű, kiábrándult. Helytelen az az alázat, amely meggyil-kolja az önbizalmat és az embert félénk bábbá változtatja. De ugyanúgy helytelen önerőnknek mértékfölötti beképzelése, vagy a világi eszközökbe, más emberek segítségébe, az összeköttetésekbe vetett vak remény, az emberi tekintet és a világ szájaíze szerint való igazodás, A hármas bizalom csak egymással összhangban és a természetüknek megfelelő arányosságban életet szolgáló erő.

Adottságainknál fogva nem mindnyájan vagyunk egyformán bizalomra teremtettek. Ide nagyon beleszól idegalkatunk es mirigy-működésünk. A gátlásokkal terhelt ember önbizalma betegesen fogyatékos szokott lenni, viszont a gátlásnélkülié kórosan fölfoko-zott. Éppen az ilyen esetekben van rendkívül nagy jelentősége a gyógyító, serkentő, illetve a fékező, fegyelmező Istenbe vetett biza-lomnak. De talán az említett okoknál is nagyobb mértékben és

14 idézi Pribilla Max: T a p f e r k e i t . Stirn, d. Zeit 138, 5.

Pannonhalmi Szemle

gyakrabban beleszól bizalmunk alakulásába életünk sorsa. A helyes, egyensúlyozott bizalom sokszor azért rendül meg, mert az életben nem találtuk meg helyünket. A hivatás válságainak jórésze idetar-tozik. A helyét meg nem talált, a hivatásában csalódott vagy magát benne gyengének érző ember belső elégedetlensége csillapítására és csítítására mindenféle pót-bizalomfejlesztő módokhoz és eszközök-höz folyamodik. Mohón keresi a világ helyeslését, az emberek elis-merését. De ezzel csak hiúságát duzzasztja nagyobbra és egyik meg-alkuvásból a másikba esik. A megalkuvás pedig halála az önbiza-lomnak. A legnagyobb és legveszélyesebb megalkuvás az eszmé-nyeinkről, hitünkről, lelkünk tisztaságáról való lemondás. így válik a bűn az önbizalom gyilkosává! Igen sokszor azért vagyunk gyen-gék, mivel rosszak vagyunk!

Az egyensúlyban levő hármas bizalom állandóságot ad Isten-hez, önmagunkhoz és az emberekhez való kapcsolatunknak. Bizto-sítja belső nyugalmunkat, önuralmunkat, és tartós munkakedvvel tölt el. Ez pedig legszilárdabb alapja a csendes derűnek és meg-elégedésnek, Itt nincs szó heves, ugrásszerű örömkítörésekről, sem mély lehangoltságról, sem öreges, lassú ütemű életélvezésről, A derű az a legmegfelelőbb légkör, amelyben az ember testi és lelki képességei nagyszerű összhangban kibontakoznak. Az ilyen ember-nek szép a világ és értékes az élet. Izmai, szellemisége tettvágytól feszülnek, de lelke tavának nyugodt felszíne ritkán fodrozódik.

Egész lénye maradandóan le van horgonyozva az Istennel egyesült élet ősmélységeibe.