6.) – Összefoglalóan a jelentésekr ı l
IV.) — Eredmények és kérdések
A monostori hiteleshely mőködésének lehettek, sıt voltak is korlátai. Mindenek elıtt nem szabad megfeledkeznünk a Szent Benedek Regulája szerint élı szerzetesközösség és a külvi-lág kapcsolatának kérdésérıl, akár a monostorban felvallásra megjelenı környékbeliek, akár a parancsra kiszálló, és néha több, mint egy napot a monostor falain kívül tartózkodó rendtagok tekintetében.431 Ha azonban ez elvi akadályt is jelenthetett volna, a mindennapok gyakorlatá-ban ennek semmi nyomát nem tapasztalhatjuk, és miként a többi monasztikus keretek között élı hiteleshely esetében, úgy Pannonhalmán sem gátolta a hozzájuk forduló világiakkal való kapcsolattartást.432
Mivel a hiteleshelyi intézményt mőködtetı egyházak számára az oklevélkiállítás bevé-teli forrást jelentett, ezért nem meglepı, hogy majd’ minden káptalan illetve konvent folyta-tott ilyen jellegő tevékenységet, vagy legalábbis kísérletet tett erre.433 A kisebb, esetleg ma-gánkegyúri kézen levı egyházak befolyásolhatósága okán azonban néhányuk közhitelessége megkérdıjelezhetı volt, ezért a királyi hatalom a jogtalan elınyszerzést akadályozni próbálva már az 1300 körüli királyi tanácsi határozatok néven ismert törvénykezési emlékben rögzítette a hiteleshelyi kiküldöttek eljárási díjait, illetve maximalizálta az — ekkor még kizárólag per-gamenre írt — oklevelek kiállításáért fizetendı összeget.434 Hasonló szándékú volt Nagy La-jos király rendelete, amely 1351-ben kimondta a kisebb konventek hiteleshelyi mőködésének tilalmát,435 majd 1353-ban ezt foganatosítandó az uralkodó a királyi kancelláriának bemutatott pecsétek közül csak azon egyházakét adta vissza, amelyek mőködése megbízhatónak bizo-nyult.436 Ez a központi reform Pannonhalma esetében azt jelentette, hogy a környékbeli konkurrencia megritkult és Szent Márton-hegyi monostor elfoglalhatta a közhitelő intézmény-rendszerben azt a helyet, amelyet a vizsgált idıszakban — vagy akár tovább tekintve, egészen középkori mőködésének végéig, 1585-ig — sikerült is megıriznie.
431 A több napig távol levı kiküldöttekre példa az 1361. március 3-án egy fogott bírák által elrendelt eskü letéte-lére a Sopron megyei Mártonháza templomában a felek mellett megjelenı hiteleshelyi tanúk (tartalmi átírásról lévén szó, sajnos nem biztos, hogy feltétlen szerzetes rendtagokról is van szó), akik a következı nap be is járták az esküben érintett földet — №112 (1361), vagy az 1511. június 9-én Komárom megyében tudományvételen, majd a következı nap ugyanott az alperes idézésénél is jelen levı Péter szerzetes — DF 274201 (1511). A Regu-la és a hiteleshelyi munka kapcsolára ld. Kıfalvi Tamás, A pécsváradi konvent külsı hiteleshelyi tevékenységé-nek fıbb jellemzıi 1526-ig. In: Tanulmányok a középkori magyar történelembıl. Szeged, 1999. 65–73., különö-sen 69–73.
432 A hiteleshelyi kiküldöttekrıl részletesebben ld. a relációkkal foglalkozó fejezetben.
433 Hogy ezen XIII. század elején kialakuló tevékenységbıl a bencés, premontrei és johannita konventek mellett a ciszterciek kimaradtak, az részben éppen konventi pecsétük hiányával magyarázható: Solymosi, Hiteleshely. In:
KMTL 263–264., illetve Uı, Észrevételek 242–243.
434 Szentpétery, Oklevéltan 124.; A XIX. cikkely: DRH 1301–1457. 395–396., illetve DRMH I. 74–75.
435 1351:III. cikk: minuti etiam conventus ab emanatione litterarum suarum super perpetuatione possessionum conficiendarum cessent et eorum sigilla omni careant firmitate. (DRH 1301–1457. 131.)
436 Az 1353. évi pecsétrevízióra vonatkozóan ld. Hajnik, Perjog 348. és Szentpétery, Oklevéltan 214–215.
A dolgozat a pannonhalmi konvent hiteleshelyi kiadványaira támaszodva néhány olyan kérdést igyekszik megfogalmazni, melyekkel a szakirodalom ezidáig érdemben nem foglalkozott. Ennek oka mindenek elıtt módszertani eltérésekben keresendı. Az egyes intéz-mények tevékenységét vizsgáló tanulmányok — talán terjedelmi okokból — leginkább a köz-hitelő mőködés kialakulásának a XIV. század közepével záruló korszakát vizsgálják, ezért aztán szerzıik bizonyos általam megfogalmazott problémákkal nem is szembesülhettek. A teljes középkori tevékenységet feldolgozó néhány, kivételesnek számító munka viszont in-kább összefoglaló ismereteket próbál meg nyújtani és fıként az általános jelenségek megra-gadására összpontosít, a részletek vizsgálata ezért maradhatott el. Jóllehet mindegyik feldol-gozás az adott hiteleshely által szerkesztett kiadványok szövegét tekinti elsıdleges forrásnak, ezek felhasználási módja — legtöbb esetben — inkább csak közvetett: a tanulmányok szerzıi alapvetıen az oklevelekbıl kivonatolt regeszták alapján dolgoztak, így fıként az oklevelek nyújtotta tartalmi információkra koncentrálnak, és a szövegek filológiai megközelítése, az oklevelek külsı szempontok szerinti vizsgálata jóval kisebb teret nyerhetett. Ebbıl következı -leg aztán megint csak nem tudtak eljutni bizonyos jelenségek rögzítéséig, kérdések megfo-galmazásáig.
A hiteleshelyi munka részleteinek megismeréséhez az intézmény kiadványain keresz-tül vezet az út. Az egyes oklevelek által közölt információk azonban a mindennapi gyakorlat rutinját, a mőködés évszázadosan rögzült hagyományának apró mozzanatait nem jelenítik meg olvasójuk számára, mert azokkal az ügyben érintett felek amúgyis tisztában voltak, és mert a jogi tartalom mellett azok nem bírtak jelentıséggel. Megfogalmazásuk csupán devian-cia esetében zökken ki szokott medrébıl. A hiteleshelyi kiadványok tehát legtöbbször nem tájékoztatnak bennünket az eljárás részleteirıl, csak sejtetni engedik a tartalom rögzítésének körülményeit.437 Egyes oklevelek alapján tehát nem tudjuk rekonstruálni a teljes rendszert:
általánosításunk hibákat szülhet és nem találhatjuk a helyes választ, ha a problémára rávilágító kérdést sem tudjuk megfogalmazni. Több oklevél részleteinek aprólékos összevetése már kö-zelebb visz a valóság megismeréséhez, és ha a sztereotip vagy csak annak tőnı formulák
437 Nem tudjuk például, hogy a hiteleshely elıtt megjelenı személyek felvallása hol és milyen módon történt.
Valószínőleg, mivel a bevett gyakorlattól erısen eltért, ezért tartotta fontosnak megjegyezni az esztergomi kápta-lan is 1508-ban, hogy ad audiendam infrascriptam fassionem iudei Mandel Fekethe nuncupati, Bude residentis in castro Strigoniensi ante porticum ecclesie nostre pro tunc existentis venerabiles dominos Gregorium de Pesth in decretis licenciatum et Iohannem de Waradius rectorem capelle Sacratissimi Corporis Christi in prefata ecclesie nostra fundate ac Demetrium de Nyas decretorum doctorem socios et fratres nostros concanonicos ...
transmisissemus — DL 46842.
zenésnyi eltéréseit összehasonlítva kérdéseket tudunk feltenni, akkor talán közelebb juthatunk a dokumentumokat létrehozó intézmény mőködésének megértéséhez is.
A pannonhalmi oklevelek összegyőjtése és a bennük található, vagy hozzájuk kap-csolható adatok részletes táblázatba rendezése esetenként öncélú vállalkozásnak tőnhet, kü-lönbözı formájú aláhúzott és bekeretezett betők és számok színes halmazának. Dolgozatom elsıdleges eredményének nem a középkori hiteleshelyek mőködését érintı új megállapításo-kat tartom, mint inkább több száz oklevél egy-egy apró elemébıl összeállított táblázatok ada-tai alapján megfogalmazott problémákat, észrevételeket és talán továbbgondolásra is késztetı kérdéseket. Nem állíthatom biztosan, hogy a rögzített jelenségek mögött általános tendenciák húzódnak; lehetséges, hogy csupán helyi sajátosságokról van szó. Az 1351/53-as évek kor-szakhatárként való értelmezését érintı, disszertációm elején felvetett kérdés kapcsán is csak annyi állapítható meg, hogy a hiteleshelyi munkában — a pannonhalmi kiadványok alapján
— nem mutatható ki semmiféle változás, talán csak a területi hatáskört illetıen, ami viszont a viszonylag alacsony oklevélszám okán konkrétan nem körvonalazható. Ha cezúrát kellene találnom, akkor sokkal inkább a Zsigmond-korban, a XV. század elsı évtizedeiben keresném azt, amely törvényekben is megragadható, és sok esetben a mindennapi gyakorlat szintjén is tapasztalható változást hozott. Az idıpont közelebbi megállapítása, illetve a reform mibenlét-ének részletei azonban még vizsgálandók.
A disszertáció elkészítésekor mindvégig problémaként merült fel a vizsgált okleveles anyag alapján tett megállapítások kontrollálhatóságának kérdése. Mivel ezidáig egyetlen más hiteleshely késıközépkori tevékenységének ilyen alaposságú feldolgozása nem készült el, sıt ezen idıszak tekintetében a pannonhalmin kívül in extenso kiadott hiteleshelyi oklevelek is csak csekély számban állnak rendelkezésre, ezért mindenképpen szeretném hangsúlyozni egy
— lehetıleg környékbeli, de — a pannonhalminál jelentısebb hiteleshely hasonló szempontú feldolgozásának szükségességét, a kontroll lehetıségének megteremtését.