a sporttudományon belül
Kinesztetikus 5 differenciáló 6 képességen azt a koordinációs tulajdonságot értjük, amellyel a saját mozgásnál végzett izommegfeszítés és ellazulás mértékének változtatásával
10.5. A kondicionális képességek
10.5.1. A kondicionális képességek fogalma, alapvető fajtáik és kölcsönhatásaik A kondicionális képességek azok a motoros tulajdonságok, amelyek egymással és a
10.5.2.1. Az erő fogalma és fajtái
10.5.2.1.1 Az erő felosztása tudományos szempontból
A maximális erő az a lehető legnagyobb statikus vagy dinamikus erő, amelyet az ember akaratlagosan ki tud fejteni.
A maximális erő alapvetően függ:
• az izom élettani keresztmetszetétől (az izom-hipertrófiától),
• az egy izmon belül egyidejűleg összehúzódó izomrostok számától (azaz az intra-muszkuláris koordinációtól, más szóval: a szinkronizációtól21).
A gyorserő az a kondicionális képesség, amely a maximális statikus erő kb. 30-40%-át je-lentő külső terhelés mellett a legnagyobb teljesítmény elérését teszi lehetővé.
A gyorserő elsősorban függ:
• a maximális erő színvonalától,
• az izomzat összehúzódási gyorsaságától és
• az intramuszkuláris koordinációtól (a szinkronizációtól).
A gyorserő a sportágak döntő többségében elsőrendű teljesítménymeghatározó szerepet tölt be, s éppen ezért kitüntetett kiválasztási mutató is (Thiess, 1983). Ezért Tihanyi (1998) után részletes magyarázatra szorul.
Ha egy mozgásnál (például félguggolás-felugrás súlyzóval a vállon) növeljük a külső terhelés mértékét – példánkban a súlyzó súlyát –, akkor a mozgás sebessége egyre csökken.
Ez a sebességcsökkenés azonban nem egyenesen következik be a külső terhelés növelésével, hanem hiperbolikusan (104. ábra – kihúzott fekete vonal). Amikor a terhelés olyan nagy, hogy nem mozdítható el (az ábrán a 100%-nál), akkor a külső terhelés által képviselt erő egyenlő a ma-ximális statikus erővel. Ahogy a külső terhelés (itt a mama-ximális terhelés százalékban) kifejezetten csökken, a mozgás sebessége egyre inkább növekszik. S a teher nélküli végrehajtásnál éri el a legnagyobb (itt 100%-os) sebességet.
22 A kifejezés a görög plio (nagyobb) és a metron (mérni) szavakból született. Azt jelenti, nagyobb (erőt) mérni (Zanon, 1989).
104. ábra
Az erő-sebesség-teljesítmény összefüggései Tihanyi (1998) után Eközben az adott mozgással – a külső terhelés változásának megfelelően – a sportoló eltérő telje-sítményt nyújt. A teljesítmény változását a 104. ábrán a pont-szaggatott vonallal jelzett parabo-likus görbe mutatja. Ezt úgy számítják ki, hogy minden terhelés nehézségi erejét megszorozzák az adott teher mozgatási sebességével [Erő (F) szorozva a sebességgel (v) = teljesítmény]. Az így kialakult görbének van egy csúcspontja. Ezt nevezzük maximális teljesítménynek, amelyet akkor lehet elérni, amikor a külső terhelés nagysága a maximális statikus erő 30–40%-a közé esik. Pél-dául az említett guggolásos gyakorlatban, ha valakinek a maximális statikus ereje 400 kg (azaz 4000 N), akkor a maximális teljesítményt (a test súlya +) kb. 120-160 kg-os súllyal mint külső terheléssel tudja elérni.
Az így elért maximális teljesítmény a gyorserő mutatója.
A gyorserő többféle módon növelhető:
• a gyorserő nő, de a külső terhelés nem változik,
• kisebb külső terhelés nagyobb sebességgel történő mozgatásával, azaz a gyorsaság növelésével.
Az így értelmezett maximális teljesítménynek a gyorserő-fejlesztés módszereinél döntő szerepe lesz. Erre később térünk ki.
A reaktív vagy pliometrikus22erő az a hatás-ellenhatáson és az ideg-izom apparátus együtt-működési törvényszerűségein alapuló önálló kondicionális képesség, amellyel az ember a megnyúlás közben megfeszülő (= előfeszülő) izmok utánaengedő (fékező) munkáról azon-nal legyőzőre történő átkapcsolást követően a mozgásban részt vevő egyes izmok összege-zett erejénél nagyobb, robbanékony teljesítményt produkál. A reaktív erő elsősorban függ:
• a maximális erő színvonalától,
• az izom-összehúzódás sebességétől és
• az izom reaktív feszülési képességétől.23
Korábban csak a maximális és a gyorserőt és az erő-állóképességet különítették el alapvető erőképességként. Idővel azonban egyrészt, mert igen sok – az összes futással, ugrással, do-bással, ütéssel járó – sportágban ez a legfontosabb erőkifejtési24 mód, másrészt mert az izmok ennél az erőkifejtési módnál képesek a legnagyobb robbanékony erő produkálására, a reaktív erő is elkülönítésre került (Verchosanszkij, 1972).
Az izomzat reaktív képességének (Verchosanszkij, 1964) elnevezésére több kifejezést is hasz-náltak: Verchosanszkij (1972) „lökéses módszert” említett, Zanon (1973) „pliometriás edzés-ről”, majd Zanon (1975) „elasztikus erőkifejtésről” beszélt.
Mindezek ellenére az általános edzéstudomány csak az 1990-es évek elejétől kezdte elfogadni a reaktív erő elkülönítését (Martin és mtsai., 1991 és Harsányi–Glesk, 1992). Magyarországon a Sportélet cikke nyomán (Miért hasznosak a mélybeugrások, 1968) már régóta ismert, reaktív erőre vonatkozó információkat Harsányi (1997) foglalta össze.
Az erő-állóképesség az a kondicionális képesség, amely hosszan tartó és/vagy ismétlődő terhelésekkel szembeni ellenállást tesz lehetővé.
Az erőállóképesség alapvetően függ:
• a maximális erő színvonalától,
• az aerob-anaerob energiaellátás színvonalától.
Az erő fenti, alapvető fajtáinak tudományos szempontok szerinti felosztásán túl még több (mozgásformák, izomműködés jellege, az erőfejlesztés célja, az izom munkamódja stb. alap-ján) történő csoportosítás is létezik.
Valamennyinek ismertetésére sem hely, sem szükség nincs. Az azonban elkerülhetetlen, hogy az erőképesség alkalmazásához és az erőfejlesztés módszereinek megértéséhez szük-séges fogalmakat tisztázzuk.
Az izomműködés munkamódjai
Az izometrikus izomfeszülés az izom munkamódjának az a statikus fajtája, amelynél az izomfeszülés alatt az izom hossza állandó marad, elmozdulás nincs, csak a feszülés mér-téke változik (105. ábra – A).
A koncentrikus izomfeszülés az izom dinamikus munkamódjának az a fajtája, ame-lyet olyan külső terheléssel szemben fejt ki, ameame-lyet képes legyőzni, s maximális értéke kb.
10-15%-kal alacsonyabb a maximális izometrikus erőnél (105. ábra – B).
23A reaktív feszülési képesség az izomnak az a tulajdonsága, amely az izom nyúlási–rövidülési ciklusának utána-engedő (fékező), excentrikus fázisában a fékező terhelésekkel szemben az izom feszülési állapotát fenn tudja tartani (Bührle, 1998).
24Az erőkifejtésen a mozgás közben fellépő valamennyi ellenállás legyőzésének képességét értjük (Zsidegh–Rigler, 1980).
Az excentrikus izomfeszülés az izom dinamikus munkamódjának az a fajtája, ame-lyet az akaratlagosan, maximálisan összehúzódó izom a munka irányával ellentétesen, utánaengedő módon megnyúlva ki tud fejteni, s maximális értéke megközelítően 40%-kal az izometrikus maximális erőé felett van (105. ábra – C).
25Az erőfelfutás meredeksége egy bizonyos idő alatt elért erő és az ehhez szükséges idő hányadosával határozható meg.
105. ábra
Az izom különböző munkamódjai Martin és mtsai. (1991) után módosítva
Az erő további fajtái:
A robbanékony vagy explozív erő az a kondicionális pszichofizikai képesség, amelyet azzal az idővel jellemzünk, amely ahhoz szükséges, hogy egy meghatározott külső terhelés értékét az erőkifejtés elérje.
A robbanékony erő Tihanyi (1998) szerint függ:
• a motivációtól, a koncentrációtól és a jó értelemben vett agresszivitástól,
• a tesztoszteronszinttől,
• a mozgásba bekapcsolt motoros egységek számától és az intramuszkuláris és inter-muszkuláris koordinációtól,
• a lassú (ST), gyors állóképes (FTa) és a gyors fáradékony (FTb) izomrostok kereszt-metszeti területétől és arányától, továbbá az egy izomcsoporton belüli izomrostok számától.
Úgy fogalmaz, hogy a robbanékony erő azzal az idővel mérhető, amely annak az erőnek a (gyors) kifejlődéséhez szükséges, amellyel például 100 kg-os külső terhelés megemelhető. A robbanékony erő még pontosabban az erőfelfutás statikus erőkifejtés alatti meredekségének25 kiszámításával ad-ható meg. Az erőfelfutás – maximális motiváltság mellett – a maximális statikus erő 30–50%-a között mérhető.
Az abszolút erő azonos az excentrikus vagy elektromos ingerléssel kiváltott maximális erővel (Schmidtbleicher, 1984, 106. ábra).
Az abszolút erő elsősorban függ:
• a mozgásba bekapcsolt izomrostok számától,
• ezek kontrakciós26 erejétől (Bührle, 1983).
A relatív erő a maximális statikus és dinamikus erő testsúlykilogrammra eső hányada.
Az explozív–reaktív–ballisztikus (ERB) erőkifejtés az izom teljesítményének az az élettani megközelítésből eredő fajtája, amelynél a sportoló a saját mozgó testtömegé-nek vagy egy mozgó tárgy sebességétesttömegé-nek lefékezését és azonnal más irányba történő gyors, robbanékony, egyre tovább gyorsuló mozgatását jelenti (Tihanyi, 1976).
A rajterő az a legnagyobb erőérték, amelyet az erőkifejtés kezdetén az első 30 vagy 50 ms alatt az ember elérhet (106. ábra).
A gyorserő-állóképesség az a kondicionális tulajdonság, amely az erő, a gyorsaság és az állóképesség összekapcsolódását fejezi ki.
Az erődeficit a maximális excentrikus vagy elektrostimulációs és a maximális sta-tikus erőérték különbsége, amit az akaratlagos izomerő-kifejtés mértékeként használunk (106. ábra). Azt mutatja meg, hogy az ember a meglévő izomtömegének, más néven abszo-lút erejének mekkora hányadát képes akaratlagosan mozgósítani, felhasználni (Massalgin–
26 Izom-összehúzódás
106. ábra
Az erő-idő görbe és az erő néhány fajtája (Grosser–Zintl, 1994)
Usakov, 1979). Ha az erődeficit 25% felett van, akkor elsősorban intramuszkuláris (szink-ronizációs) erőfejlesztési módszerrel (az izomtömeg jelentős növelése nélkül) javítható a maximális és gyorserő színvonala. Ha az erődeficit 10% vagy ez alatti, akkor a maximális és a gyorserő hatékony fokozása csak az izomrostok vastagodását elősegítő, ún. hipertró-fianövelő erőfejlesztési módszerrel lehetséges (Bührle–Schmidtbleicher–Ressel 1983).
Ezek szerint az akaratlagos izommegfeszítéssel létrehozott maximális erőt megkü-lönböztetjük a kényszerítő eszközökkel (elektromos ingerléssel, excentrikus erőkifejtéssel, például kb. 140-150%-os túlterheléssel) kiváltott abszolút erőtől. A nem edzett személyek akaratlagos izommegfeszítéssel erőlehetőségeiknek csak kb. 70%-át képesek mozgósítani.
Ezzel szemben jól edzett sportolók erőlehetőségeik (rendelkezésre álló izomrostjaik) akár 95%-át is képesek akaratlagosan felhasználni (Bührle és mtsai., 1983). Ezért az abszolút és a maximális erő közti eltérés, az erődeficit az erőfelkészültség mutatójának is tekinthető.
A dinamikus erő az erőkifejtés azon mozgásos fajtája, amelynél az izom megfeszülé-sekor az izom rövidül (koncentrikus) vagy megnyúlik (excentrikus munkamód).
Intermediális az erőkifejtés akkor, ha a dinamikus és statikus munkamódot egy gya-korlat közben tudatosan változtatják. Például mélyguggolásból súlyzóval a vállon térdnyújtás közben 90°-os térdhajlásszögnél megállás 3 s-os időtartamig, majd a térdnyújtás folytatása.
Az izokinetikus erőkifejtést az állandó, egyenletes ellenállás legyőzése jellemzi. Al-kalmazásához e célra készített berendezés szükséges (Eckschmiedt, 1975).
Az elektrostimulációs erőkifejtés az izom statikus akaratlagos erőkifejtésénél maga-sabb színvonalú megfeszülésének az a módja, amelyet az izom – egy meghatározott test-helyzet rögzítése mellett – elektromos ingerlésével hoznak létre.
Az általános erő az az izomfeszüléssel létrehozott, közvetlen teljesítmény meghatározó pszichofizikai kondicionális képesség, amelyet sportághoz, versenyszámhoz nem kapcsolódó mozgásszerkezettel fejt ki az ember.
Speciális erőről beszélünk akkor, ha az erőkifejtés dinamikája és intenzitása sportág- vagy versenyszám-specifikus. Például a fel- és elugrásokhoz viszonyítva speciális erőkifejtés tapasztalható a páros lábbal végrehajtott mélybeugrásnál.
Specifikus erőről beszélünk akkor, ha az erőkifejtés térbeli, időbeli és dinamikai szer-kezete és intenzitása is sportág-, versenyszám-specifikus. Például labdarúgás 10 kg-os súly-mellényben vagy kosárlabdázásnál tempódobás 5 kg-os súlysúly-mellényben.